Truthmates - 9. fejezet: A meglepett

Jinhae:

A közös alvás utáni három napban annyi munkánk akadt, hogy csak a sminkelés közben tudtunk néhány szót váltani, de akkor Jaejoong minden alkalmat megragadott arra, hogy ígérgesse a mozizást. Nagyon rápörgött erre a témára. Végül péntek délutánra beszéltük meg a találkozást. Arra kért, egyszerű ruhában, ötre menjek át Junsuhoz, ő ott fog várni rám. Attól eltekintve, hogy nem estélyibe bújtam, sokáig készülődtem. Seungah újból rákezdett a Yoochun-szajkózásra, és én még mindig nem mertem elmondani neki, hogy voltaképpen az ő ex szeretőjével randizom.

A busztól rengeteget kellet sétálni Junsuhoz. Bonyolult mellékutcákon kellett forgolódnom, amikor Yoochun születésnapját ünnepeltünk, autóval érkeztem, és fel sem tűnt, mennyire elrejtették a villát.

Jaejoong nem hazudott, vallóban ott várt az ajtó előtt. Sötétvörös, feszülős póló volt rajta, fekete farmer, és magas szárú cipő. A haja a homlokába lógott, de formára szárították, és néhány tincset hullámosra fixáltak. Gayoon frizurái mindig milliméterpontosak, ebből sejtettem, hogy ez most Jaejoong munkája, de szépen eltanulta a székből a trükköket.

– Szia. – Puszival köszöntöttem, de szigorúan az arcára adtam, mert féltem, hogy az utcáról kiszúr minket valaki. Sose lehet tudni, ki bujkál a szomszéd kertjében. – Mikor kezdődik a vetítés? – kérdeztem kíváncsian.

– Negyedóra múlva.

– Negyed? Oda fogunk érni?

– Már itt vagyunk – intett a fehérre festett ajtóra, majd lenyomta az aranyozott kilincset.

Az előszobában megváltam a cipőmtől, és belebújtam a világos papucsba, amit előre odakészítettek a számomra. Junsu a lépcső előtt állt, és két jegyet szorongatott. Az arcán udvarias, de széles mosoly terült szét.

– Üdvözlöm Önöket a Xia Xinemában – kezdte, mire a nappali felől hangos nevetés csattant fel, bár úgy sejtettem, Junsu ezúttal szándékosan vétett az angol kiejtésben. A szőke énekes morcos szemöldökkel pillantott a nappali felé, majd újra kisimultak a vonásai, ahogy átnyújtotta a jegyeket. – Érezzék jól magukat! Abban az irányban találják a büfét.

Belekaroltam Jaejoongba, és el sem hittem, hogy ezt tényleg miattunk szervezték meg. Így már értettem, miért állította olyan biztosan, hogy nem fognak megtámadni.

A nappaliban mindenféle rágcsa hevert a dohányzóasztalon, az árúk pedig hihetetlenül alacsony volt.

– Üdvözlöm Önöket a Xia Cinemában! – Yoochun erősen megnyomta a cinema sz-szét és eléggé felemelte ahhoz a hangját, hogy odakint is meghallják. – Az italukat már előkészítettük – intett a két papírpohár felé, majd végigvezette a kezét a rágcsák felett. – Válasszanak kedvükre.

A popcorn és a ropi között vacilláltam éppen, amikor Jaejoong bosszúsan felnyögött. Először azt hittem a bénázásom zavarja, de aztán feltűnt a kezében a két pohár.

– Melyik lángelme írta rá, hogy K.J.?

– Én! – jelent meg lelkesen az ajtóban Junsu. Egy rózsaszín anyagot szorongatott a kezében, de eléggé összegyűrte ahhoz, hogy ne láthassam, mi az.

– És, amikor leírtad, nem esett le, hogy kétszer tetted ugyanazt? Megegyezik a monogramunk.

– Hoppá! – nevetett fel zavartan Junsu, majd elhúzta a csíkot.

Jaejoong a szemeit forgatta, majd Yoochunra nézett segítséget várva, de a barátja csak megrántotta a vállát.

– Bocsánat, lehet, hogy beleiszok az italodba – szabadkozott Jaejoong, és a szájához emelte a szívószálat. Felszívott némi fekete folyadékot, majd ízlelgette egy ideig, aztán a másikba is belekóstolt. – Oké, ez a tiéd – nyújtotta át az első poharat.

– Amúgy nem mindegy? Vagy mást iszunk? – kérdeztem, és reflexből megszagoltam az italom, de nem éreztem semmi furcsát a kóla édeskés illatán kívül.

– Én Yoochun-félét rendeltem.

– Oké, inkább nem kérdezem meg, mi van abban.

A két barát cinkosul összemosolygott, majd Jaejoong elvett egy tál popcornt és háromszor hátba veregette az árust. Szóval ölelésért jár a nasi – következtettem ki, és én is elvettem egy pattogatott kukoricás papírdobozt. Amikor meg akartam ölelni, Yoochun kissé előre hajolt, és az arcára mutatott.

– A szép lányok puszival fizetnek.

– Mi? Ez nem igazságos! A nőknek is ugyanolyan bánásmód jár, mint a férfiaknak.

– Tudod, milyen rosszul fizetnek itt? – csattant fel, és a piros baseballsapkájára bökött. – Még az egyenruha is a sajátom. Arra sincs pénze a kacsaseggű főnökömnek, hogy rendes munkakörülményeket biztosítson számomra.

Az emeletről erre dühös szidásáradat kezdődött, amiben szerepelt a „büdös, lusta disznó”, meg a „Dolgozzál rendesen, vagy kitaposom a beledet!”. Aztán ötpercnyi kellemetlen közjáték után Jaejoong az órájára nézett.

– Mindjárt kezdődik a vetítés – jelentette ki unottan, de a szeme mosolygott.

Apró puszikat nyomtam Yoochun arcának két oldalára, majd feltettem a leglényegesebb kérdést.

– Hová lesz a harmadik?

Yoochun huncutul elmosolyodott, és Jaejoongra bökött. Mielőtt azonban még bármit tehettem volna, a partnerem az ajkamra hajolt. A csóknak whiskey és kóla íze volt, és azonnal a fejembe szállt.

– Mehetünk, drágám? – kérdezte szívdöglesztő mosollyal.

Junsu mozitermét – amiről már sokat hallottam, de még sosem láttam – megtöltötte a közönség. Színes, válogatott ruhákba öltöztetett próbababák várták a film kezdetét, különböző bőrszínnel és parókákkal. Négy hely volt szabad, kettő-kettő egymás mögött.

– Nézd már meg, aranyom, hová szól a jegyünk! Ilyen félhomályban nem látok már kristálytisztán – hallatszódott Junsu vékony, reszelőssé változtatott hangja, de az igazi katarzis csak a megjelenésekor ért.

A rózsaszín rongy, amit korábban olyan elszántan gyűrögetett, egy vékony otthonka volt. A fején göndör, ősz paróka, az orra végén aranykeretes szemüveg, a lábán szandál, fehér zoknival. Yoochun elszántan törpejárt mellette, hogy alacsonyabb legyen, fején a piros baselballsapkával, kezében egy nyalókával és az említett jeggyel. Még Jaejoong sem bírta ezt szó nélkül, hangosan kacagott mellettem.

– Menjél, és kérdezd meg azt a helyes fiatalembert a gyönyörűséges barátnőjével! – ajánlotta Junsu mama, és görcsös ujjakkal felénk intett.

Yoochun nehézkesen odaküzdte magát hozzánk, és megbökdöste Jaejoong combját, aki a száját harapva nézett le rá, és megpróbált csak nagyon diszkréten röhögni.

– Hyung, elolvasnád, hogy mi van a jegyünkön? A nagyi olyan vaksi, hogy még szemüveggel sem lát.

– De nem süket! – szólt közbe Junsu, de akármennyire próbálta elváltoztatni a hangját, kiütközött a delfinhang.

– Jinhae, mit mondasz? Hová szól a jegyük? – nyújtotta felém a lapot Jaejoong, de semmilyen sorszám nem szerepelt rajta.

Tanácstalanul álltam, és megpróbáltam rájönni, mit akarnak hallani. Segítségkérően Yoochun felé pillantottam, de ő a hyungját nézte, és néha megnyalta a csavaros nyalókáját, mintha tényleg gyerek lenne.

– Előttünk ülnek, vagy mögöttünk? – segített ki Jaejoong, és felszívott egy kis kólát a poharából.

– Előttünk.

Bele sem akartam gondolni, hogy a két bohóc mögém kerüljön. Még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy Yoochun annyira beleéli magát a szerepébe, hogy a fejemre borít egy doboznyi kukoricát. Vagy mondjuk Junsu folyton rugdossa majd a székem, mintha nem tudná már irányítani a mozgását.

A film fergetegesen vicces volt. Nem a beépített poénok, hanem az előttünk ülők miatt. Yoochun folyton kommentálta, és hangosan drukkolt a főszereplőnek, néha pedig a levegővel boxolt, mintha ő is az egyik gengszterekkel verekedő segítő lenne. Majdnem megfulladtam a röhögéstől, és úgy sejtettem, Jaejoongnak sem a whiskytől lett olyan jó kedve. Amikor lement a stáblista, már alig bírtam lélegezni, és nagyon fájt a hasam a sok kacagástól.

– Bocsánat a retardált barátaimért – törölgette a könnyeit Jaejoong, és összefűzte az ujjainkat. – Remélem, azért jól érezted magad.

– Ezerszer jobb volt, mint egy sima mozi. Kettőjükön kívül néma csend volt – intettem a bábuk felé, majd lekaptam Yoochun fejéről a sapkát. – Te meg tiszta bolond vagy.

– Viccelsz? – fordult hátra mosolyogva. – Nem véletlenül kapok díjakat. Jó a színészi alakításom.

A mozi után átmentünk az ebédlőbe, és ettünk valamit, ami több kalóriát tartalmaz a rágcsáknál. Junsu hozatta a kedvenc gyorsétterméből a tésztát, és a sülteket, amik isteniek voltak. Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy folyton főzzenek nekem, így is rengeteg munkájukba kerülhetett, amíg berendezték a mozitermet.

– Aludj megint nálam! – kérlelt Jaejoong az étkezés után. A hüvelykujja szüntelenül simogatta a kézfejem, és olyan volt, mintha a belőle áradó szeretet szétterjedne a testemben.

– Nem is tudom… Seungah gyanakodni fog, ha megint kimaradok.

– Még mindig nem mondtad el neki? Most már igazán ideje lenne. Minél tovább húzod, annál kínosabb lesz utána.

– Tudom, de tisztára beléd zúgott, és úgy fogja érezni, hogy elvettelek tőle.

– Neked már korábban tetszettem, nem? Mégsem akadtál ki rá súlyosabban, amikor kavartunk. Mondj el neki mindent! Az talán segít.

Nem hittem, hogy segítene. Seungah utálni fog, és lehet, hogy szóba sem áll velem, pedig szükségem lenne a tapasztalatára. Tudtam, hogy nem húzhatom örökké Jaejoong idegeit. Egyszer az ő türelmének is lőnek, és nem akarom, hogy megharagudjon rám a visszautasításokért. Seungah sok tanácsot tudna adni, és amilyen laza ebben a témában, talán én sem érezném olyan kínosan magam. Ha viszont utálni fog, csak lerombolja azt a kicsi magabiztosságomat is.

– Hazamegyek, beszélek vele, aztán felhívlak, hogyan tovább.

– Rendben.

Seungah-t a konyhában találtam meg, éppen egy szendvicset pakolt össze, amikor hazaértem. Vörös szatén köntös volt rajta, és a szőrmepapucsa, tehát aznap még nem ment dolgozni. Jókedvűen mosolygott, és mielőtt még megszólalhattam volna, leleplezett.

– Mostanában nagyon furcsa vagy te nekem. Csinosabban öltözöl, tovább kimaradsz, és múltkor nem jöttél haza. Csak nem összejöttél valakivel?

– Nos, ami azt illeti… erről akartam beszélni veled. Átmegyünk a nappaliba?

Seungah láthatóan nem értette, miért kell ezért leülnie, én pedig éreztem, ahogy egyre kisebbre húzódik össze a gyomrom. Remegtek a kezeim, és alig bírtam a szemébe nézni.

– Ez a srác, már régóta tetszik nekem, de nem mertem bevallani neki, mert hatalmas nőcsábász, és úgy gondoltam, sosem venne észre.

– Minden pasi ilyen. Könyvet tudnék írni róluk.

– Szóval, végül kiderült, hogyan érzek, és úgy tűnik, ő is viszonozza. Most randizgatunk, és a múltkor nála aludtam, azért nem jöttem haza.

– És milyen a pasi? Mióta randiztok? Csináltátok már? Mikor akarod bemutatni? – záporoztak rám az egyre kényesebb kérdések.

– Nem kell bemutatnom, mert már ismered – motyogtam, és elfordítottam róla a tekintetem. Nem bírtam tovább a szemébe nézni.

– Jinhae! Mégis csak összejöttetek Yoochunnal? – örvendezett, és már attól féltem, felugrik örömében, és megölel, így gyorsan kinyögtem az igazságot.

– Jaejoonggal. Jaejoong oppával jöttünk össze.

Seungah először meg sem mozdult, majd olyan hirtelen, és olyan feldúltan pattant fel, hogy a szendvicse a levegőbe emelkedett, majd az asztalon ért földet. A barátnőm arca olyan vörös lett, mint a köntöse, és fekete szemei villámlóan fürkésztek.

– Te teljesen megőrültél, Jinhae?! Tényleg bedőlsz annak a szemétládának? Csak meg akar húzni! Mindenkivel ezt csinálja. Nehogy azt hidd, hogy te kivétel vagy. Úristen! Hogy lehetsz ilyen naiv?

– Azért, mert veled nem jött össze, attól még velem gondolhatja komolyan.

– És ezt te tényleg elhiszed? Te jó ég! Szerintem a fél kerület megvolt neki. Tőled sem akar mást, csak hogy széttedd neki a lábad.

Megpróbáltam higgadtan válaszolni, de elég nehéz volt, Seungah ugyanis, nem csak Jaejoongot, de engem is minősített a mondataival. Szerinte, tehát egy buta liba voltam, aki mindennek bedől, amit a helyes pasi mond. Hát nem! Engem se most ejtettek le a fáról!

– Én jobban ismerem, mint te.

– Hát éppen ez az! Hány kalandját asszisztáltad végig? És szerinted komolyan érdekled azt a férfit, aki simán dugta a barátnődet az orrod előtt? Nem törődik veled, csak a bugyidba akar férkőzni. Lehetnél sokkal okosabb is.

– Nem érdekel, hogy mit gondolsz! – csattantam fel. – Az én életem, és úgy cseszem el, ahogy akarom. Én bízok benne, és magasról teszek rá, ha nem támogatsz.

Persze, zavart, hogy nem áll mellém, de ez várható volt. Nem lepődhetek meg rajta túlságosan, fűti az indulat, és talán még őszintén is aggódik értem.

– Rendben. Akkor tegyük próbára a te hős lovagodat. Mikor randiztok újra?

– Ma este.

– Akkor ma estére én fogom kiválasztani a ruhádat, és meglátjuk, mit lép rá. Bármiben fogadok veled, hogy nem olyan úriember, mint mutatja.

Amíg a ruhámat keresgélte, összetakarítottam a szendvics maradékát, és főztem magamnak egy teát. Zakatolt a fejem, és nem igazán értettem egyet azzal, hogy teszteljem Jaejoongot, de talán ezzel elnyerhetem Seungah jóindulatát.

Amikor megláttam a kivágott, falatka ruhát, ami olyan vörös, mint a vér, azonnal vissza akartam táncolni, de Seungah rám erőltette. Tény, hogy a magasságom miatt, az én combomon egy kicsivel hosszabb lett, de még így is túl kihívónak éreztem.

– És mit vársz ettől a ruhától? Ha így megyek át hozzá, az szinte felhívás arra, hogy teperjen le. Ez nem bizonyít semmit.

– Dehogy is nem! – érvelt. – Mióta „jártok”, hányszor is randiztatok? Egyszer? Kétszer?

– Kétszer.

– És abból hányszor akart megfektetni?

– Egyszer… – vallottam be, de azonnal védeni kezdtem. – Jó, de a mi esetünk egy kicsit azért más. Már évek óta ismerjük egymást. Mégse vihet el kávézni, és kérdezheti meg, hogy hány testvérem van, meg hová jártam iskolába. Csomó mindent tudunk egymásról.

– Igen, együtt dolgoztatok, és te voltál a lelki szemetesládája, de kétlem, hogy rólad olyan sokat tudna. Próbált megismerni? Kérdezgetett arról, hogy mit csináltál, mielőtt ő lett a világod közepe? Nem? Milyen meglepő! Ehelyett mit csinált? Elbűvölt a szép mosolyával, meg a jó testével, és azonnal rád mászott, amint esélye adódott rá.

Lehet, hogy a mellékelt ábra ezt mutatta, de tudtam, hogy Jaejoong komolyan gondolja. Éreztem. Elcsábíthatott volna. Még több alkohollal, és erősebb nyomulással végül elgyengültem volna, de azonnal visszalépett, amikor arra kértem. Ráadásul ott volt az első csókos éjszakánk is. Mind a ketten részegek voltunk, kihasználhatta volna, hogy nem vagyok józan, de nem csináltunk mást, csak aludtunk. Jaejoong nem olyan rossz ember, mint Seungah gondolja – szögeztem le magamban. Vele csak kavart, és sosem vitte randizni. Persze, hogy ilyen véleménnyel van róla.

Ettől függetlenül belementem abba, hogy a ribiruhában menjek át hozzá, ugyanis be akartam bizonyítani Seungah-nak, hogy nincs igaza. Na meg, azt se bántam, ha Jaejoongnak kiesik a szeme. Imponált, ha tetszettem neki.

– Azt a kurva! – nyögött fel Jaejoong, amikor levettem a kabátomat, majd gyorsan a szájához kapta a kezét, amikor rájött, hogy káromkodott. – Elnézést, csak… Hűha! Azt hiszem, másik rendezvényre készültem.

– Nem kell félreérteni. Csak meg akartam mutatni, hogy ilyen nőcis is tudok lenni.

– Aha… – bólogatott Jaejoong nyitott szájjal, mintha ponttyá változott volna, majd teljes önkívületben bekísért a nappaliba.

Az asztalon két pezsgőspohár várt, sajt, gyümölcs, papírvékonyra szelt húsok, és néhány mártogatós szósz a zöldség rudakhoz. Jaejoong kezdésnek lehúzott két pohár pezsgőt, majd nekem is töltött egy keveset. A szemem sarkából néha kiszúrtam, hogy fixíroz, de csak nagyon diszkréten stírölt, és amikor beszélgettünk, az arcomon tudta tartani a tekintetét.

– Szóval, nincsen semmi hátsószándékod ezzel a ruhával? – mutatott végig rajtam, és határozottan kettéharapott egy répaszeletet, mintha ezzel akarná csökkenteni a belső feszültségét.

– Mire gondolsz? – kérdeztem ártatlanul.

– Mondjuk arra, hogy el akarsz csábítani. Vagy rávenni, hogy valami erkölcstelenséget műveljek.

– Ilyeneket gondolsz rólam? – használtam fel a már sokszor emlegetett mondatát, miközben tovább játszottam a bárány szerepét.

– Most inkább nem mondanám ki, hogy miket gondolok.

Egyértelmű volt, hogy beindítottam a fantáziáját. Látszott a testtartásán. A szorosan keresztbe tett lábak, a valamivel folyton babráló ujjai, a merev válltartás, és a szorosan összeszorított állkapocs. Nem gondoltam volna, hogy valaha fogom így látni. Valakit, akinek annyi tapasztalata van, mint neki, úgy képzeltem, nehezebb zavarba hozni.

– Csak nem valami pajzán dolgot forgatsz a fejedben? Mit szeretnél csinálni velem, Kim Jaejoong? – Engem is meglepett, hogy milyen kacér vagyok. Az meg talán még jobban, hogy nem csak szóban, de tettben is közeledtem hozzá. A mutatóujjammal lassú, ráérős vonalat húztam a karján, és nagyon fokozatosan néztem csak a szemébe. A hosszúra festett szempilláim valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy csábosan tudjak nézni, és el is értem a célom, Jaejoong végignyalt a száján, majd kissé beharapta az alsóajkát.

– Ha tovább flörtölsz velem, nem fogok tudni felelősséget vállalni a tetteimért – figyelmeztetett, és a tenyerét a fülem és a nyakam közé csúsztatta. Olyan forró volt az érintése, mintha megint lázas lenne, de valószínűleg csak a vágy fűtötte így fel a bőrét.

– Rendben. Akkor együnk inkább – kaptam el a kezem róla, és az étel felé fordultam, majd csevegő hangnemben folytattam. – Isteni ez a sajt.

Jaejoong majdnem egymaga benyakalta a pezsgőt a vacsora közben, de meg sem látszott rajta. Ugyanolyan tisztán beszélt, mint szokott, és a mozgása is csak annyiban változott, hogy kevésbé volt feszült.

– Jinhae, ha lehet, máskor ne tegyél ki ekkora stressznek, jó? – kérte, amikor bementünk a hálóba. Ügyesen lehúzta a ruhám zipzárját, bár úgy sejtettem, legszívesebben letépné rólam.

– Miért? Így, fehérneműben nem rosszabb?

– Igazad van – sóhajtott fel, és eldőlt az ágyon. – A nők fognak a sírba vinni.

– Hát, inkább, mint a férfiak – nevettem fel, mire Jaejoong nekem vágta az egyik párnát. Utálta, amikor valaki ezzel jött.

Az az igazság, hogy nagyon vágytam az érintésére. A sajátomon akartam érezni a száját, hozzásimulni a kemény izmokhoz, és megízlelni a bőrét, de ha ráhajtottam volna, azzal elrontom az est tervbe fűzött részét. Minimum reggelig várnom kell azzal, hogy elmerüljek az endorfinban.  

– Tényleg ne csinálj ilyet többet! – sóhajtozott tovább Jaejoong, és úgy feküdt ott, mint aki egész nap betonozott, és végre bemágnesezte az ágy.

– Nem lehetek csinos?

– Csinos? – csattant fel Jaejoong hangosan. – Őrjítően szexi vagy, és alig bírok ellenállni neked.

– Akkor miért teszed?

– Mert sejtem, hogy nem véletlenül pánikoltál be a múltkor, és nem akarok ajtóstul rontani a házba.

Azonnal elöntött a forróság, és egy percig azt hittem, Seungah elkotyogta neki a titkom. Neki sem akartam elmesélni, ahogy senki másnak, de nem sokkal a beköltözésünk után, elszóltam magam. Akkor határoztam el végleg, hogy csak mértékkel iszom.

– Én…öhm… – kerestem a szavakat. Mégis, mit lehetne erre mondani?

– Nem kell magyarázkodnod, senki sem úgy születik, hogy csinálta már – viccelődött, és gyengéden végigsimított az arcomon. – Vigyázni fogok rád.

Ha lehet, ettől még vörösebb lettem, és legszívesebben elbújtam volna a világ elől, de Jaejoong nem eresztette az arcom, és nem sokat kellett várnom, lágyan megcsókolt. Fejest akartam ugrani az érzésbe, de amikor már elrugaszkodhattam volna, vége lett. Tényleg nagyon penge élen táncolhatott, ha nem engedett ennél többet.

– Jaejoong…

– Hm?

– Elmondtam Seungah-nak, hogy együtt vagyunk.

– És? Hány tányért tört össze?

– Egyet sem, de meg van rólunk a véleménye.

– Azt mondta, hogy csak le akarlak fektetni, igaz?

Aprót bólintottam, mire Jaejoong fáradtan felsóhajtott, és közelebb vont magához. Jólesően bebújtam az erős karok szorításába, és apró puszit nyomtam a mellkasára.

– Ne aggódj, én tudom, hogy milyen vagy! – biztosítottam. – Ha találsz magadnak egy rendes lányt, aki megértő, őszinte, hűséges és erkölcsös, akkor nem fogod elengedni.

– Te minden szavamra emlékszel? – nevetett fel Jaejoong, és apró puszit nyomott a homlokomra.

– Figyeltem rád.

– A sminkes suli óta? – ugratott, és azonnal lefogta a kezeimet, hogy ne tudjam megütni.

– Gonosz vagy – morogtam csendben, és amikor elengedett, szorosan megöleltem. – De így szeretlek.

Jaejoong újabb csókot nyomott a hajamba, majd némi közjáték után sikerült elérnie, hogy felnézzek rá, és az ajkamra is rápecsételhette magát. Hihetetlen boldogságot éreztem. Nem azért, mert tini korom hősével bújhattam egy takaró alá, hanem azért, mert Kim Jaejoong igazán megérdemelte, hogy boldog legyen. És azzal, hogy boldoggá tettem, és is sokkal jobb emberré váltam.