Truthmates - 13. fejezet: A csalódott

Jaejoong:

Jinhae először nem mondott semmit, csak egyre sűrűbben záporoztak a szeméből a könnycseppek, aztán, amikor közelebb akartam menni hozzá, újra dobálni kezdett. Repült felém minden, ami a táskájában volt, majd az egész fekete retikül is, de így is csak félútig tudott feltartóztatni.

– Jinhae… – kezdtem, de nem tudtam, hogyan folytassam. Mit mondhatnék erre? Tényleg megcsaltam. Hogy miért? Arról fogalmam sem volt. Nem voltam rá annyira mérges, és nem ittam annyit… Egyszerűen csak megtörtént.

– Rohadt szemét, mocskos disznó – üvöltözött velem, és zokogva a pultra tette a fejét, de nem mertem közelebb menni, és megérinteni. Nem mondhattam neki semmit, amitől jobban érezné magát. – Hogy tehetted ezt? Hogy lehetsz ennyire aljas? – emelte fel a fejét. – Miért kellett megcsalnod? És miért pont a lakótársammal?

– Sajnálom. Én nem is tudom, hogy… – beletúrtam a hajamba, és egy kicsit megszédültem ettől a hirtelen mozdulattól is, így legalább a pultig megközelítettem, hogy legyen miben megkapaszkodnom. – Jinhae… Bocsáss meg.

– Mindent neked adtam, amit csak tudtam. Mi kellett volna még? Miért tetted ezt velem? Azért, mert elmentem Yoochunnal színházba? Elmentem a barátommal szórakozni, ha te már le sem szarsz, és így állsz bosszút érte?

– Mi az, hogy le sem szarlak? Egész nap főztem a vacsoránkat, és tökéletes századik napos estét szerveztem magunknak, te voltál az, aki lelépett Yoochunnal, ahelyett, hogy velem ünnepelt volna. – Tudtam, hogy talán nem a legjobb időpont féltékenykedni, de kibukott belőlem.

– Ma van a századik napunk, te idióta – vágott vissza, és én teljesen összezavarodtam.

– Yoochun születésnapján jöttünk össze, nem?

– Akkor csókolóztunk, de reggelig nem volt biztos, hogy nem csak megdugni akarsz – túrta össze a haját, de már nem sírt, csak hihetetlenül dühös volt.

Éreztem, hogy ezt rendesen elbasztam. Ezek után még indokom se maradt mérgelődni, csupán szégyellhettem magam azért, amit tettem. Bár tényleg nem azért csináltam, mert bosszút akartam állni.

– Jinhae… Kérlek. Nagyon sajnálom. Nem is tudom, hogyan történt. Átjöttem, és elhívott bulizni, aztán… Aztán ez lett belőle.

– És most tapsoljalak meg érte? – dühödött fel ismét, majd otthagyott, és elkezdte felkapkodni a földről a ruháimat. – Hogy lehetsz ennyire rohadék? A húgomat nem akarod meghúzni?

– Jinhae… – kaptam a keze után, de kirántotta a szorításból, és egy jó csípős pofont kevert le válaszul. Nem rökönyödtem meg túlságosan, mert megérdemeltem, de azért nem esett jól. – Kérlek.

– Mire kérsz? – nyomta a kezembe a ruhákat. – Hogy bocsássak meg? Te megbocsátanál, ha azt mondanám, hogy lefeküdtem Yoochunnal?

– Lefeküdtetek? – kérdeztem vissza, és golyóvá gyűrtem a ruháimat. Nem forgott még kellőképpen az agyam.

– Azt mondtam, ha. H-A – betűzte, és olyan hangosan beszélt, hogy erre Seungah is kidugta a fejét a szobából.

Ettől persze még inkább elszabadultak az indulatok. Azt vártam, hogy az ő fejét is leüvölti, ehelyett egyszerűen nekiesett. Először csak megpofozta, majd elkezdte tépni a haját, és ha nem szedtem volna le róla, biztosan megöli.

A nagy testmozgástól azonnal elkapott a hányinger, és csak nagy összpontosítás segítségével nem dobtam ki a taccsot. Pedig, ennél jobban szoktam bírni a piát – morogtam magamban, és megtöröltem a homlokom. Fojt rólam a veríték.

– Jinhae, nagyon sajnálom. Sokat ittunk, és mind a ketten részegek voltunk – szabadkozott Seungah, de ez semmit nem javított a helyzeten. Annyira, azért egyikünk se volt részeg. Például, mindenre emlékeztem, ráadásul ennél minimum háromszor ennyit kellene meginnom ahhoz, hogy eljussak az „idiótán vigyorog” részhez.

– Össze lehetne kötni titeket. A két alkoholista.

Nem kezdtem el veszekedni, mert féltem, ha kinyitnám a számat, rohanhatnék a mosdóba, de cseppet sem értettem egyet ezzel. Ha elmentünk szórakozni, tényleg tudtam inni rendesen, de nem voltam alkoholista. Nem remegtem a piáért, és nélküle is jól tudtam érezni magam, Jinhae csak dühös volt, és mindent a fejünkhöz vágott, ami eszébe jutott.

– Gyűlöllek titeket – kapta el újra a sírógörcs, majd magához vette a mobilját, és belebújt az útközben lerúgott magas sarkújába.

– Hova mész? – kérdezte aggódva Seungah, és én is felemeltem a fejem, de ennél többre nem voltam képes. Rohadtul nem stimmelt valami a testemmel.

– El innen. Élvezzétek csak egymás társaságát – vágtatott ki Jinhae, és ránk csapta az ajtót.

Seungah persze azonnal kiabálni kezdett velem, hogy miért nem megyek utána, meg hogy miért állok úgy ott, mint egy szerencsétlen, de addigra már ringlispílként forgott a szoba, és pár pillanat múlva összeestem.

Szúrós fertőtlenítőszagra ébredtem, és minden nagyon világos volt. A vékony sötétítőfüggönyön beszúródott a reggeli nap fénye, és zavart a tű a bőröm alatt. Az infúzió már majdnem teljesen lecsöpögött, de még mindig zakatolt a fejem, és rohadt másnaposnak éreztem magam.

Először a menedzserem jött be, és megkérdezte, hogyan érzem magam, majd, amikor a doki hasonlóan borús ábrázattal állt meg az ágyam előtt, éreztem, hogy gáz van. Valami súlyosra számítottam. Felismerhetetlen daganat, szívritmuszavar, elhalt máj, kátrányos tüdő, vagy valami ilyesmi, úgyhogy amikor a doki megkérdezte, hogy nincsenek-e szerhasználati problémáim, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek.

– Dehogy is! Miért lenne?

– Ivott vagy evett mostanában valami olyasmit, aminek az eredetéről nem tudott? – folytatta tovább a barkóbázást.

– Persze. Este szórakozni voltam, és ott nem magamnak kevertem ki az italokat, de… – Nagyon kavarogtak a gondolataim, de szépen lassan összeraktam, hogy mi is történt. – Bedrogoztak?

– Nos, ha továbbra is fenntartja azt az állítását, miszerint nem önmagától vette be, akkor igen. A rendőrséget azonban minden ilyen esetben kötelességünk értesíteni. Ha jobban érzi magát, a biztos urak meg is kezdenék a kihallgatását.

Megpróbáltam rávenni a menedzseremet, hogy intézze el ezt a dolgot helyettem, de muszáj volt nekem beszélni velük. Ez az egész ügy alapból is kínos volt, úgy meg még inkább, hogy híres voltam. Nagyon nem akartam viszont látni az internetes oldalakon azt, hogy „Kim Jaejoong drogos”.

A kihallgatás nem volt vészes, szerencsére hamar letudtunk, és nem vádoltak semmivel. Azon a szórakozóhelyen már többször történt ilyesmi, bár a házkutatáskor nem találtak semmit. Biztosítottam őket, hogyha valami eszembe jut, vagy esetleg gyanakodnék még valakire – a pultoson kívül ilyen nem volt –, akkor értesíteni fogom őket.

Az egész nagyon kellemetlenül érintett, és szerettem volna már hazamenni, mielőtt még valaki lefotóz a korházi ágyamban, de amikor elengedtek, és kiléptünk a nagykapun, a fanatikusok már körbevettek. Alig tudtam eljutni az autóig, mert folyton azt kérdezgették, miért kerültem be, és miért vagyok olyan ijesztően sápadt, de végül zökkenőmentesen hazakormányoztak.

Még mindig zsongott a fejem, és a romantikusba vágott nappalitól csak pocsékabbul éreztem magam. Az orvos szerint randi drogot kaptam, ami megemeli a szexuális aktivitást, és kiszárít – ami nagyban elősegítette azt, hogy még rá is igyak –, de ez édeskevés volt ahhoz, hogy megbékítsem Jinhae-t. A dolog megtörtént, és ezen nem tudok változtatni. Nem tehetek mást, minthogy térden kúszva könyörögjek neki. Talán visszafogad.

Jinhae:

Fogalmam sem volt, kihez mehetnék. Yoochun nem tűnt helyes döntésnek, de ki kellett beszélnem magamból az elkeseredést. Így végül felcsörgettem Gayoont, és nagyon reméltem, hogy segítő vállat nyújt. Tényleg nem volt másra szükségem, csak hogy valaki átöleljen, és esetleg betakarjon, mielőtt álomba sírom magam.

Gayoon persze nem értett semmit abból, amit elbőgtem neki. Megpróbált egyenesben tartani, és vidám dolgokat mondott, hogy ki fogunk békülni, meg hogy a barátom biztosan megbánta, amit tett, és soha többé nem vetemedik ilyenre ezek után, de édes kevés volt ilyeneket mondani. Jaejoong mindig is ilyen volt. Mármint nem csaló, mert egyetlen egyszer sem hűtlenkedett a volt barátnőjelöltjeivel, hanem nőfaló. És úgy tűnt, én nem vagyok elég jó neki. Nem szolgáltam ki eléggé az igényeit. Nem… Fogalmam sem volt, mit hibáztam.

Amikor reggel magamhoz tértem zúgott a fejem, és hihetetlenül fáradtnak éreztem magam. Gayoon főzött nekem egy jó erős teát, ami ott gőzölgött a matracom mellett, és még pár kekszet is tett mellé, de nem volt étvágyam. Kócosan, csipás szemmel, és elkenődött sminkkel tápászkodtam fel a földről, hogy megkeressem a mosdót, és felfrissüljek egy kicsit. Mindenképpen meg kellett magyaráznom tiszta fejjel neki, hogy mi történt.

Amikor elmondtam, hogy Jaejoong az a rohadt szemétláda, aki megcsalt, először nem hitt nekem. Azt mondta, csak szívatni akarom, de olyan sűrűn ráztam meg a fejem, hogy végül elhitte. Persze, a munkahelyen nem lógtunk egymáson, csak az vehette volna észre Jaejoong simogató ujjait, aki direkt ezt figyelte, a többieknek teljesen úgy tűntünk, mint egy jól összeszokott páros. Nem volt semmi látványos a kapcsolatunkban, de így is akartuk. Jaejoong is tartott tőle, hogy beleszólnának, és tönkretennék a kapcsolatunkat a „kedves” segítségek. Ehelyett ő tette tönkre.

– Hát, ezt nem gondoltam volna – döbbent meg Gayoon, és beleharapott a szendvicsébe. Hajlamos volt arra, hogy egyen, amikor ideges. – És ezek után hogyan fogtok együtt dolgozni?

– Nem tudom. Lehet, hogy elmegyek a cégtől.

– Jaj, ne! – kapott a kezem után. – Szörnyű lenne nélküled. Nem tudnád elviselni valahogy, hogy ott van? Sminkelt inkább Junsut, vagy Yoochunt. Ők úgyis rengetegszer szólóznak, és akkor nem kellene Jaejoonggal lógnod. Junsu színházestjei úgyis nagyon extravagánsak, és rengeteget fejlődhetnél… Na? Biztos meg tudnád beszélni a főnökséggel.

– Majd meglátom. Most pár napra biztosan szabadságot veszek ki. Gondolkodnom kell. Addig maradhatnék nálad? Nem fogok zavarni.

– Hülyéskedsz? Persze, hogy maradhatsz. Vissza ne menj ahhoz a ribanchoz!

Az elkövetkezendő napok nem álltak másból, minthogy az ágyban feküdtem, és megpróbáltam eldönteni, hogy mit kezdjek az életemmel. Annyi idol volt Seoulban, hogy Hant lehetett volna rekeszteni velük, de ez még nem garantálta azt, hogy fel is vennének. Sminkesből is rengeteg választék volt, és hiába dolgoztam a C-Jesnél, olcsó munkaerőnek nem mondhattam magam. Elég jó kis keresetet szereztem magamnak az évek során, és ha mindent újra kezdenék, a béka segge alá kerülnék. Főleg úgy, hogy új albérlet után is kell néznem…

Sokáig tartott, de végül úgy döntöttem, maradok. Addig biztosan, amíg elegendőt nem spórolok össze. Utána lépek, még akkor is, ha ezentúl gyerekeket festek ki a fesztiválokon.

Amikor bementem dolgozni, Gayoon folyton mellettem maradt, de mindenki észrevette, hogy valami gáz van. És valószínűleg azt is összerakták, hogy Jaejoongnak is benne van ebben a keze, mert ő majdnem olyan szarul nézett ki, mint én. Amikor pedig helyette Yoochun székéhez léptem oda, és őt kezdtem alapozni, Minji felrobbantotta a bombát.

– Cseréltetek Suyunnal? Mostantól Yoochun sminkese leszel?

– Igen – válaszoltam kurtán, és nagyon szerettem volna, ha Yoochun becsukja a szemét, hogy felvigyek egy kis barack árnyalatot, de esélytelennek tűnt. A sötét szemeivel áthatóan fixírozott, mintha ki akarná olvasni az arcomból, hogy mi történt.

– Milyen meglepő… – jegyezte meg féltékenyen Jaejoong, és akkor pattant el bennem az ideg. Olyan hirtelen fordultam meg, hogy majdnem kiszúrtam szegény Yoochun szemét a ceruzával.

– Te fogjad be a szádat! – rivalltam rá, mire mindenki megfagyott. Nem sűrűn hallottak engem ilyen tiszteletlenül beszélni. – Egy büdös szót sem kellene szólnod azok után, amit műveltél. Üljél a székedbe csendben, és füled-farkad behúzva szégyelld magad, de nagyon erősen!

– Esélyt sem hagysz, hogy megmagyarázzam! – csattant fel, és már csak azért sem maradt ülve, mert azt mondtam neki.

– Mi a francot akarsz megmagyarázni azon, hogy megbasztad a szobatársam? Azt, hogy seggrészeg voltál? Mikor nem vagy az?

Amikor elfordultam tőle, Jaejoong utánam akart kapni, hogy visszafordítson, de Yoochun felpattant a székből, és ellökte a kezét. Tudtam, hogy ebből baj lesz. Meg akartam kérni az önjelölt testőrömet, hogy vonuljon vissza, de addigra már késő volt, Jaejoong meglökte, és Yoochun a tükörnek esett. Onnan már ökölre ment a harc.

Egyiket sem láttam még verekedni, de teljesen elfelejtették, hogy az arcukból élnek, és mindketten szörnyen néztek ki, mire Junsu és a menedzser kellően a két sarokba terelte őket. Így sem volt túl egyszerű, mert néha kitörtek, és újra egymásnak akartak esni, de végül inkább szóban csépelték egymást.

– Megmondtam, hogy ez lesz, nem? Megmondtam, hogy bántani fogod.

– Én vagyok az, aki rányomult a nődre? Én turkáltam a telefonjában, és titkoltam el előle, hogy kereste a barátja?

– Nem, te az vagy, aki félrekefélt, mert olyan kurva nagy ásznak képzeled magad, hogy mindenki megvolt már!

– Fogd be a pofád! – lökte el Jaejoong a menedzserét az útból, és Junsun keresztül is neki ugrott Yoochunnak, aminek az lett a vége, hogy mind a három JYJ tag a földön hempergett, és nehéz lett volna eldönteni, hogy kik utálják egymást jelenleg.

Az egész rohadtul kínos volt, mert tényleg alig lehetett szétszedni őket, ráadásul már mindenki tudta, hogy mi történt. Hogy én jártam Jaejoonggal, hogy ő megcsalt, és hogy Yoochunnak is tetszem. Pedig nem akartam, hogy rólam szóljanak a pletykák.

Szerettem volna eltűnni aznapra, de valahogy rendbe kellett hoznom Yoochun arcát, és még az sem volt biztos, hogy ilyen hangulatban le tudják forgatni a V-appos videót. Az egész napos program veszélybe került, mert nem hogy Jaejoong és Yoochun nem ült egymás mellé, de bármelyik pillanatban újra egymásnak eshettek. Szegény Junsu nagyon nehezen viselte idegileg. Folyamatosan üvöltözött velük, és sokkal több kávét megivott, mint szabadna.

A kamera előtt aztán voltak annyira profik, hogy ne látszódjon az ellenszenv, de aki jól ismerte őket, érezhetett valami diszharmóniát. Nem ugratták Junsut, nem néztek össze, csak mind a ketten mereven bámultak a kamerába, és néha vágtak egy műmosolyt, amikor a fanokról esett szó. Junsu mentette meg az egészet, bár a „Vége” felkiáltás után rajta is látszott, hogy az elmúlt pár órában éveket öregedett.

– Jinhae… – lépett oda hozzám Jaejoong, mire én azonnal tettem egy lépést hátra, de nem tágított. Yoochun erre persze olyat fordított rajta, hogy Jaejoong majdnem elborult.

– Húzzál innen! – vakkantotta, és beállt elém. Olyanok voltak, mint két bika, teljesen belemásztak a másik arcába, és csak azért nem nyomták össze a homlokukat, mert abból újra fizikai erőszak lett volna.

– Ki vagy te, hogy parancsolgass nekem? Semmi közöd Jinhae-hez. Ez a mi dolgunk. Ne szólj bele!

– Én nem akarok beszélni veled – szóltam bele, mielőtt még jobban belemerülnek a szócsatába. – Hagyj békén!

– Miért nem hagyod, hogy bocsánatot kérjek?

– Mert nem érdekel – emeltem meg a hangom, és karon ragadtam Yoochunt. – Gyere, menjünk.

Jaejoongnak valószínűleg nem tetszett a dolog, de magasról tettem a véleményére. Már nem tartoztam neki elszámolással, ráadásul Yoochun is bőven tett azért, hogy haragudjak rá.

Felrángattam az emeletre, egészen a tetőteraszhoz, hogy normálisan tudjunk beszélgetni. Az ebéddel már mindenki végzett, maximum a pultosok, és az a néhány pincér hallgatta a beszélgetésünket, ők meg nem érdekeltek.

– Mi volt az, amit Jaejoong mondott? Mikor turkáltál te a telefonomban?

– Nem mondanám turkálásnak, csak fogadtam a hívását, és megmondtam, hogy színházban vagyunk – felelte azonnal, mindennemű köntörfalazás nélkül. Ettől még hozzányúlt a táskámhoz, és elfelejtett utána szólni róla.

– És miért nem mondtad, hogy keresett? Ha akkor felhívtam volna, akkor talán…

– Akkor talán mi? – csattant fel Yoochun. – Akkor nem csalt volna meg? Most talán nem. És később? Ne legyél már ennyire naiv.

– Ugye tudod, hogy most csak a saját malmodra akarod hajtani a vizet? – figyelmeztettem. Nem tetszett, hogy ilyen aljasul akar közelebb kerülni hozzám. Nem most kellene nyomulnia. Egy úriember minimum megvárná, amíg kiheverem a szakítást.

– Nem, csak nem akarom, hogy hülyeséget csinálj. Én ismerem. Én voltam vele bulizni, amikor jártatok, és láttam, hogy mit csinál. Előbb-utóbb úgyis megtörtént volna ez.

Hittem Yoochunnak. Mármint nem abban, hogy előbb-utóbb úgyis megcsalt volna Jaejoong, hanem abban, hogy nem hazudik a buliról. Nem olyan fiú, aki történeteket találna ki azért, hogy befeketítsen másokat. És ha mégis… Már az is jelent valamit, hogy kinézem ezt Jaejoongból.

– Yoochun, értékelem, hogy segíteni akarsz nekem, de szeretnék most egy kicsit elvonatkoztatni ettől az egésztől. Nem lehetne, hogy ne beszéljünk se Jaejoongról, se megcsalásról, se semmi ilyesmiről?

– Persze. Én nem akarom forgatni benned a tőrt, vagy ilyesmi.

 Nagyon lefárasztott az a nap. Testileg és idegileg is kimerültem, és miután lefürödtem, és ettem pár falatot elnyúltam az ágyban. Gayoon nem beszélt a bent történtekről, pedig sejtettem, hogy lenne mit kérdeznie. Főleg, hogy Yoochunt teljesen kihagytam a történetből, bár nem is tekintettem többnek, mint barátnak. Az egész színházas ügyet túlreagálta Jaejoong, és egy cseppet sem tetszett, hogy erre hivatkozik. Lehet, hogy elnéztük egy kicsit ezt a száznapos fordulót, és azt is megértettem, hogy kiakadt, amiért fuccsba ment az egész napos készülése, de ettől még nem kellett volna megcsalnia. Ha tényleg azt hiszi, hogy ez indok, akkor az csak őt minősíti. Bár se így, se úgy nem hittem benne, hogy meg tudok bocsátani. Sok mindent elnéztem, de ezt nem.

Yoochun:

Sejtettem, hogy Jaejoong ki lesz bukva, amiért együtt töltöttem az időt a barátnőjével, de arra nem gondoltam, hogy ez idáig fog vezetni. Beismerem, hogy szemétkedtem vele egy kicsit, és tényleg nem mondtam el Jinhae-nek, hogy kereste, de szerettem volna úgy vele tölteni egy estét, hogy Jaejoong nem rontja el. Félre álltam, amikor kellett, tiszteletben tartottam, hogy együtt vannak, és egyetlen egyszer sem nyomultam rá a barátnőjére. Nem akartam semmit, csak a barátja lenni. De ha Jaejoongon múlott volna, rá sem nézhetek.

Amikor elhívtam Jinhae-t, direkt rákérdeztem, hogy jó-e neki. Megemlítettem, hogy „Nem most vagytok száz naposok?”, mire azt felelte, „Nem, majd holnap.” A franc se gondolta volna, hogy Jaejoong elszámolta magát.

Még sosem verekedtünk. Egyetlen egyszer sem kerültünk ugyanis olyan helyzetbe, amikor ilyen durván ütközött volna a nézetünk. Volt olyan, hogy morgolódtunk, vagy pár percig nem szóltunk egymáshoz, de aztán mindig nem tudtuk beszélni. Most meg kidekoráltuk egymás arcát, nem is kicsit.

Fájt az állam, és csúnyán belilult az arccsontomnál a bőr, de Jinhae csodát művelt, és a felvételen semmi nem látszott belőle. Jaejoong felrepedt szemöldökét már nehezebb volt eltűntetni, de bekamuzta, hogy lefejelte a polcot a konyhájában. A kezeink egyikünknek sem látszott, pedig bőven vöröslött az ütésektől.

Igazából, teljesen tanácstalan voltam. Haragudtam Jaejoongra, és én szégyelltem magam a tettéért, de közben munkálkodott bennem a megszokás is, és aggódtam, hogy össze fog törni. Jinhae-t és engem is elveszített, és jelenleg teljesen egyedül van a házában, egy rakat itallal, és számtalan veszélyes tárggyal, amivel árthat magának. Jaejoong sosem volt öngyilkos hajlamú, néha maga alá csúszott, és akkor tört-zúzott, vagy napokig feküdt az ágyában, és nem evett, nem ivott, de nem tudtam, mit képes kihozni belőle a szakítás. Főleg, úgy, hogy jelenleg nem maradt senki, akit felhívhatna, hogy beszéljenek.

Tudtam, hogy egy rohadt barom vagyok, amiért ott álltam az ajtaja előtt, egy szatyornyi kajával, meg pár másnaposság elleni gyógyszerrel, de egyszerűen aggódtam érte. Főleg úgy, hogy percek óta kopogtam, és nem nyitott ajtót, pedig tudtam, hogy otthon van. Mielőtt beszálltam volna a liftbe, lementem a garázsba, és leellenőriztem, hogy ott parkol-e az autója.

Amikor aztán végre kinyitotta, már sík ideg voltam, és azon gondolkodtam, hogy hívom a 112-t.

– Te meg mi a faszt keresel itt? – kérdezte, és rám akarta csukni az ajtót, de betettem a lábam a résbe, és szinte rátörtem.

Jaejoong félre ugrott, és percekig nem mozdult, pedig én már régen a nappalijában jártam. Ledobtam a szatyrot a földre, és megpróbáltam feldolgozni, amit fogadott. A vázák összetörve, a polcok leborítva, és a fekete dohányzóasztalon rengetek fehér bogyó. Nagyon reméltem, hogy ebből egyetlen egyet sem szándékozott bevenni.

– Ez mi a kurva élet itt? – intettem az asztal felé, de csak meghúzta a vállát, és elkezdte összeszedni a szemeket.

– Éppen takarítok – motyogta, majd belesöpörte a kapszulákat a dobozba.

– Ugye nem akartad megölni magad?

Jaejoong erre azonnal felém kapta a fejét, és hitetlenkedve bámult. Elég furcsán nézett így ki a romhalmaz közepén.

– Nem. Fájt a fejem, és be akartam venni egyet, de kiesett a kezemből, és kiborult. A többi már csak ennek az utórengése volt – magyarázkodott, aztán leült a kanapéra, és összetúrta a haját. – De ehhez amúgy nincsen semmi közöd. Azt se tudom, hogy mit keresel itt.

– Hát, akkora fasz vagyok, hogy érdekel, mi van a barátommal – ültem le mellé, és félrerúgtam az útból egy könyvet. Valahogy úgy érezhette magát, ahogy a nappalija kinézett. Pedig rengeteget vesződött mindig azzal, hogy stílusos legyen. És tényleg értett a belsőépítészethez.

– A barátod jelenleg nem tudja eldönteni, hogy még a barátod-e, ahogy azt sem, hogy mi az istent kezdjen az életével.

– Nem tudok erre mit mondani neked – vallottam be. Nem tudtam megbocsátani neki, hogy félrelépett. Jinhae annyira nem ezt érdemelte tőle. – Elbasztad.

– Ja – dőlt hátra, és masszírozni kezdte a halántékát. Mondhattam volna, hogy Jinhae majd megbékél, és biztosan lehetőséget ad arra, hogy jóvá tegye, de nem hittem, hogy így lenne. Jinhae nem az a fajta lány volt, aki fut valaki után, aki becsapta. – Kérhetek tőled valamit?

– Azt, hogy ne jöjjek össze vele, ha már túltette magát rajtad?

– Nem. Jó lenne, de ezt sajna nem szabhatom meg neked. Találhatnék indokot arra, hogy miért tettem azt, amit, de összességében nem javítana semmin. Jinhae többé már nem bízik bennem, és valamilyen szinten megértem, hogy miért.

– Akkor mit szeretnél, mit tegyek?

– Én… – kezdte, és láttam, hogy megrázkódik a válla. Előre dőlt, és a tenyerébe temette az arcát, de nem sírta el magát, visszafojtott minden könnyet, hogy ne lássam még a mostaninál is gyengébbnek. – Bánj vele jobban, mint én.

Ezt rohadt nehéz lehetett kimondani. Az egész teste görnyedtnek, de közben hihetetlenül feszültnek tűnt, és nem mertem hozzáérni, mert féltem, hogy akkor azonnal ripityára törik. Megint nem tudtam eldönteni, hogy maradjak-e, vagy menjek, aztán eszembe jutott, hogy ő Omma Jaejoongie.

Fapofával csinálta végig az egész pert az SM ellen, és akárhányszor összefutottunk a bandatársainkkal, belenézett a szemükbe, biccentett feléjük, és még arra is képes volt, hogy hozzászóljon Lee Soomanhoz. Amikor Junsu vagy én sírtunk egy-egy átivott éjszakán, vígasztalt minket, és maximum letörölte a könnyeit, de egyszer sem sírta el magát. Aztán egyik este, miután ágyba parancsolt minket, kimentem, mert rájöttem, hogy nem pisiltem, és hallottam, ahogy Jaejoong zokog a szobájában.

Vagy ott volt, amikor meghalt az apám. Jaejoong szarrá dolgozta magát, és közben hihetetlenül aggódott értem. Eljött a reptérre úgy, hogy rengeteg fanatikuson kellett átrágni magát, és amikor leszálltam a repülőről, ő volt az első, aki megölelt. Megtapogatta az arcom, mélyen belenézett a szemembe, és megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Amikor azt mondtam, hogy igen, hatalmasat sóhajtott, és szélesen rám mosolygott, mintha bíztatni akarna, hogy minden rendben lesz, aztán egyszerűen összecsuklott.

De ott volt az első JYJ-ként megtartott seouli koncertünk is, ahol végigsétáltuk az egész színpadot a végén, és mi Junsuval már régen elérzékenyültünk, amíg Jaejoong csak mosolygott, és csak akkor tört el nála a mécses, amikor lesétáltunk a backstage-be.

Tudtam, hogy nem fogja szabadjára engedni az érzéseit, amíg ott vagyok, így inkább egyedül hagytam. Nem akartam, hogy bent tartsa, mert azzal saját magát emészti fel. Bármilyen nehéz is volt, lecsuktam az ajtót, és reménykedtem benne, hogyha baja lesz, felhív. Vagy legalább jelez valahogy, hogy szüksége van rám.