Truthmates - 10. fejezet: A belátó

Jinhae:

Összekoccant a fogunk a nagy hevességben, de nem volt idő belemosolyogni a csókba, vagy zavartan felkacagni, mert Jaejoong nyelve éhesen körözött a számban, miközben egyre szorosabban nyomta hozzám a testét. A keze az oldalamon siklott végig, néha megmarkolva derekamat, mintha kapaszkodóra lenne szüksége, hogy megfékezze a vágyait. Az egész testem lángolt, és a forró száj, ami a nyakamat csókolgatta, csak tovább szította bennem a tüzet. Jaejoong néha erőset szívott a bőrömre, vagy a fogaival fokozta a nyomást, és nem tudtam eldönteni, hogy a vállában, vagy a hajában keressek támaszt. Amikor visszaért a számhoz, először csak az ajkaimat ízlelgette, majd újra letámadott, és szinte lenyomta a torkomon a nyelvét. Éreztem, ahogy betakar a testével, majd lök egyet felém a csípőjével.

Elfordítottam a fejem, hogy némi levegőhöz jussak, így azonnal lecsapott a nyakamra, de én már tudtam, hogy ennyi volt. Eddig a pontig a vágy elmosta a tudatomat, de újra éreztem, hogy az ágyhoz vagyok szorítva, és nem akartam tovább folytatni.

– Ne… – toltam kicsit el a vállánál fogva, és csak azért láttam, hogy a takarón ökölbe szorul a keze, mert éppen arra néztem. Mire felnézhettem volna az arcára, hogy aztán egy gyengéd csókkal eltüntessem onnan a rosszállást, már le is pattant rólam, és úgy bevágta az ajtót, hogy vízhangzott tőle a ház.

Mély levegőket vettem, és megpróbáltam helyrebillenteni a légzésemet, miközben azon gondolkodtam, mit mondhatnék neki. Mindkettőnknek meg van az oka arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Megértem, hogy haragszik, de neki pedig azt kellene megértenie, hogy ez nekem nem olyan magától értendő, mint azoknak a lányoknak, akikhez hozzászokott.

– Jaejoong… – léptem a konyhába, és óvatosan elindultam felé, de kitette a kezét, hogy meg ne merjem közelíteni. Láttam, ahogy megfeszülnek az izmok a hátán, és egy pillanatra azt hittem, megint törni-zúzni fog, de csak lassan a szájához emelte az üvegpoharat, és ivott egy kis vizet.

– Mielőtt még bármi is mondanál… – kezdte. A hangja mély és rekedt volt, de nem tudtam eldönteni, hogy a vágy, vagy a düh színezte ilyenné. – …rohadtul kezd elegem lenni ebből – emelte meg a hangját. – Még odáig se jutunk el, hogy levegyünk a ruhánkat. Te nem is próbálkozol.

– Ez nem igaz! – csattantam fel én is. Honnan tudhatná ő, hogy mit érzek? Ő csak annyit lát, hogy visszautasítom, miközben ahhoz képest, amiket az első napokban műveltünk, már igen is sokat engedek neki.

– Dehogy nem, igaz! – pördült meg. Az arckifejezése egyszerre volt kétségbeesett, és hihetetlenül dühös.

Leszegtem a fejem, és próbáltam nem elsírni magam. Annyira magammal voltam elfoglalva, hogy észre sem vettem, hogy elém lépett, már csak a hirtelen csattanást éreztem, ahogy a hátam a hűtőnek csapódott. Azonnal felnéztem Jaejoongra, de nem sokáig kutathattam az arcát, mert lecsókolt. Majdnem olyan szenvedélyes volt, mint az ágyban, de most jobban éreztem, ahogy felszínre tör az elfojtott frusztrációja. Alig hagyott levegőhöz jutni, többször beletépett az ajkamba a fogaival, és nagyon hamar felkapott, hogy ne kelljen olyan kényelmetlenül lehajolnia. Teljesen felpasszírozott a hideg felületre, a hűtőmágnesek nyomták a hátam, és több le is potyogott, ahogy fél kézzel simogatott.

Nyekkenve érkeztem a kanapéra, és Jaejoong azonnal rám mászott. Terpeszbe kényszerítette a lábam, és gyorsan közé feküdt, mielőtt még összezárhattam volna. Kapkodva csókolt, és csak akkor mélyítette el, amikor mindkét kezét használta, például arra, hogy gyorsabban szétgombolja a blúzom, de hiába tervezte, hogy ezzel majd elvonja a figyelmem. Éreztem, ahogy az ujjai végigcikáznak a hasamon, aztán az oldalamon folytatják tovább az útjukat, egyenesen a melltartó kapcsa felé. Próbáltam úgy fészkelődni, hogy a párnák az útjába kerüljenek, miközben nyöszörögtem a csókba, de meg sem hallotta. Amikor végre elvált tőlem, hogy pótolja az oxigénkiesését, végre megszólalhattam.

– Mit akarsz? – kérdeztem. A hajam szétterült a párnákon, beleakadt Jaejoong karkötőjébe, és a fülemben zakatolt a szívem.

– Bedoblak a mélyvízbe. Ha finomkodom, úgy tűnik, nem megyek semmire.

Meg akartam kérdezni, hogy pontosan mit ért mélyvíz alatt, de újra a számra tapadt, aztán egy erényesebb mozdulattal magához húzott, és így befért a keze a kanapé és a hátam közé. Éreztem, ahogy meglazul rajtam a melltartó, és azonnal behúztam a kezem a testünk közé, és összefűztem a mellem előtt.

– Jaejoong, hagyj…! – kérleltem, és elfordítottam a fejem a csókok elől, miközben a mellkasához feszítettem a tenyerem, és próbáltam egyre távolabb tolni magamtól.

– Próbálkozz már egy kicsit – kérlelt, egyre dühösebben.

– Hagyjál már! – kiáltottam rá. Kezdett nagyon elegem lenni ebből. Ennek így semmi értelme nem volt. Csak még zárkózottabb és még idegesebb lettem tőle.

Jaejoong a fejem fölé rántotta a karomat, és simán átfogta egy kézzel a csuklóimat. A szája rátapadt a nyakamra, és apró foltokat hagyott, ahogy haladt lefelé. Jó érzés volt a nyomás a bőrömön, de feszélyezett, hogy lefog. A lábammal sem tudtam túl sokat javítani a helyzetem, mert teljesen terpeszbe kényszerített.

– Hagyj már, kérlek… – nyögtem fel kétségbeesetten. Egyre kevésbé élveztem a helyzetet, hiába csókolgatott, vagy simogatott.

– Én is kérlek – morgott vissza, és megpróbált megcsókolni, de folyton elfordítottam a fejem.

Amit ezek után műveltünk, az leginkább birkózásra emlékeztetett, majd Jaejoongnál elszakadhatott a cérna, mert a kelleténél erősebben szorítottam meg a csuklóm, mire reflexből lekevertem neki egy pofont.

Egy pillanatra megfagyott a levegő, majd Jaejoong dühös fújtatással lemászott rólam, és a táskájához vágtatott. Egy ideig kutatott benne, majd az egész tartalmát kiszórta a földre, de továbbra sem találta, amit keresett.

– Hol a kurva életbe van a cigim? – dühöngött, és úgy húzta ki a tévé alatti fiókot, hogy majdnem az egészet magára rántotta. Kikapott egy bontatlan dobozzal, majd amíg az öngyújtóját kereste a földön, a fogával feltépte a csomagolást.

Az erkélyre vezető üveges ajtót már nem csapta be olyan erősen, de a sziluettjéből is láttam, hogy milyen feszült. Néha kapkodva szívott bele a cigarettába, néha mélyen letüdőzte, és látszólag nem tudta eldönteni, hogy mivel nyugodna le a leghamarabb.

Megbántam, hogy felpofoztam. Nem is gondoltam bele, hogy mit csinálok, de hihetetlenül dühös voltam rá, amiért nem hallgatott meg. Nem egyszer szóltam neki, hogy hagyjon békén, de Kim Makacs Jaejoong persze ment a saját feje után.

Összekapcsoltam a melltartómat, és pár gombot begomboltam a blúzomon, majd felszedegettem a földről a kiszórt cuccokat. Szépen sorjában visszapakoltam a táskába, aztán feltettem vizet forralni a teához. Jaejoongnak nem fog ártani egy nyugtató citromfű, ha összeszedi magát annyira, hogy visszajöjjön.

Azt hittem, a dohányzás majd lecsillapítja, de hatalmasat tévedtem, majdnem olyan vehemensen lépett vissza a lakásba, ahogy kilépett, és a karomnál fogva rángatott az előszobába. Ott leültetett a cipős szekrény tetejére, és durván a lábamra húzta a cipőt. Remegő ujjakkal kötött csálé masnit a cipőfűzőre, majd rám kanyarintotta a kabátot. Csak akkor tudtam megszólalni a döbbenettől, amikor a kezembe nyomta a táskámat.

– Te most ki akarsz dobni?

– Eltaláltad – morogta, és elfordította a kulcsot a zárban.

– Hajnali kettő van. Mégis mivel menjek haza? És mi van azzal, hogy nem kell lefeküdnöm veled ahhoz, hogy itt maradjak éjszakára? – húztam fel én is magam egyre inkább, de akkor szakadt csak el igazán a cérna, amikor megszólalt.

– Nesze, itt van pénz, hívj egy taxit! – nyomott a kezembe egy marék bakjegyet, amit azonnal hozzávágtam.

– Edd meg a pénzed, te bunkó! Hogy lehetsz ekkora seggfej?

– Én nyafogok már egy kurva hónapja? – vágott vissza. – A csillagokat is lehozom neked, és próbálok minden körülményt megteremteni ahhoz, hogy ellazulj, de baszol együttműködni. A faszom kivan az ilyen picsogós szűz picsákkal!

Csípett a tenyerem, ahogy pofon vágtam, de az, ahogy mindkét kezével megragadta a karom, és a kemény ajtónak vágott, még rosszabb volt.

Jaejoong valószínűleg ugyanannyira ledöbbent attól, amit tett, mint én, mert pár percig meg sem mozdult, majd visszatalált a vehemensségéhez, és egyszerűen kidobott az ajtón. Átestem a küszöbön, és a táska, amit utána hajított, majdnem fejbe talált, de a szívem sokkal jobban sajgott. A becsapódó ajtó után motoszkálás szűrődött ki a szomszédtól, így gyorsan összeszedtem magam, és a lifthez siettem. Amíg a fémszerkezet levitt a földszintre, felhívtam Yoochunt, és megkértem, jöjjön értem, ha nem gond.

Amíg vártam rá, majdnem megfagytam a vékony kabátomban, és az összes zsebkendőmet elsírtam. Yoochun azonnal kipattant a kocsiból, és leguggolt mellém, amikor megérkezett.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva, és egy halom zsebkendőt nyomott a kezembe, majd felnézett az emeletes házra. – Megverjem? – kérdezte komolyan, de megráztam a fejem, és megszorítottam az ujjait.

– Vigyél haza, Yoochunie!

Kellemetlen volt sírni valaki más előtt, de Yoochun úriember módjára úgy tett, mintha észre sem vette volna, és csak az utat nézte. Rengeteg piros lámpát kaptunk, és úgy éreztem, sosem érünk haza, bár ahogy egyre közeledtünk a lakásomhoz, már nem is vágytam rá annyira. Eszembe jutott ugyanis Seungah, aki biztosan majd’ ki fog ugrani a bőréből, hogy összevesztünk Jaejoonggal. Szinte már hallottam is, hogy „Én megmondtam, hogy egy szemét disznó!”.

Yoochun leparkolt a ház elé, de nem nyitotta ki az ajtót. Gondoskodóan végigsimított az arcomon, aztán egy zsebkendővel elkezdte letörölni a sminkem hagyta foltokat.

– Mindegy, hagyd csak! – kaptam ki a kezéből, és apró galacsinná gyűrtem.

– Mi történt? Min kaptatok így össze az éjszaka közepén?

– Mindegy.

– Dehogy mindegy! Semmi sem mindegy, ami megsirat.

Jól esett Yoochun kedvessége, és legszívesebben a nyakába borultam volna, de nem éreztem helyénvalónak. Hiszen majdnem megcsókolt a vacsorás randink után, és jelenleg a legjobb barátjával járok. Ha tényleg tetszem neki, talán még félreértené, és azt hinné, hogy nála akarok vigasztalódni.

– Tényleg nem fontos. Apró hülyeség.

– Azért nem mondod el, mert srác vagyok? – találgatott Yoochun. Leforrázva néztem rá, és nagyon reméltem, hogy csak ráhibázott, és nem Jaejoong mondott neki valamit.

– Ugye nem mondott neked semmit?

– Kicsoda? Jaejoong? Hogy mondott volna? Nem hívtam fel, amíg érted jöttem.

Yoochun nem teljesen úgy értette a kérdést, ahogy én feltettem, de jobb volt nem bolygatni a dolgot. Ha azt akarom, hogy ne kérdezősködjön, jobb, ha nem bátorítom – emlékeztettem magam, és végigsimítottam a sofőröm kezén.

– Köszönöm, hogy elhoztál.

– Nagyon szívesen. Menj, aludj egy jó nagyot, aztán holnap megbeszélitek. Minden kapcsolatban vannak veszekedések.

Aprót bólintottam, és a lehető legcsendesebben mentem fel a lakásba. Nem akartam Seungahval találkozni, bár ilyen későn nem sűrűn szokott ébren lenni. Fél háromra járt az idő, még a bulikból is kettő előtt hazaverekedte magát. Ráadásul várnia sem kellett rám, hiszen tudta, hogy Jaejoongnál alszom.

Óvatosan fordítottam el a kulcsot a zárban, és lábujjhegyen a szobámba osontam. Megúsztam – sóhajtottam fel, és ledobtam magam az ágyra. A blúzom még mindig félig nyitva volt.

Yoochun:

Fél háromkor alig találtam valamit, ami nyitva volt, de végül sikerült beszereznem egy jó kiadós tavaszi tekersz–fűszeres tészta dobozt, és az éjjelnappaliban vettem négy üveg sört. Nem kételkedtem abban, hogy Jaejoong hyungnak van otthon bőven piája, de nem érkezhettem üres kézzel.

Szerencsére volt kulcsom a lakásához, nem kellett a kaputelefonnal bajlódnom, így is elég nehézkesen sikerült kinyitnom az ajtót. Mire felküzdöttem magam a lépcsőn – mert a lift mikor máskor romolna el, ha nem ilyenkor – teljesen leizzadtam, és vagy ezerszer hozzákoccintottam a sörösüveget a korlátnak, tehát minimum a fél házat felvertem a látogatásommal.

Jaejoongot nem találtam lakáson belül, így volt időm kinyitni a dobozokat, és felbontani a sört. A leesett hűtőmágneseket gondosan visszaraktam a helyükre, és ahogy takarítottam, kirajzolódott előttem az útjuk. Először a konyhába kezdték, majd a nappaliban folytatták, aztán valószínűleg az előszobában fejezték be a veszekedést.

– Hányadikat szívod? – dőltem neki az ajtófélfának, és a kabátjába burkolózó hyungom előtt elterülő fényeket figyeltem. Gyönyörű volt Seoul éjszaka, de úgy sejtettem, Jaejoongot ez most nem varázsolja el túlzottan.

– Sokadikat – motyogta rekedten, majd elnyomta a csikket, és odalépett elém. Egy üveg pezsgőt szorongatott a kezében, aminek minimum a fele hiányzott, majd szorosan megölelt. Értékeltem, hogy szeret, de az üveg alja teljesen belepasszírozódott a lapockáim közé, ami azért nem volt olyan kellemes.

– Hoztam enni – paskoltam meg a hátát. A tekintete könnyes volt, és szipogott kicsit, de láttam már ennél rosszabb állapotban is.

Betereltem az ebédlőbe, és leültettem magammal szembe. Még nem volt matt részeg, de nem keveset ihatott. Alig bírta összefogni a pálcikával a tekercseket, és a sör sokkal jobban érdekelte, mint az étel. Az első negyed órában egy szót sem szóltunk, csak pusztítottuk a kaját, de a tészta elég finom volt ahhoz, hogy elvonja a figyelmemet a kellemetlen légkörről.

– Amúgy hazavittem – jegyeztem meg, amikor kiürítettük az első üveggel.

– Tudom. Láttam a kocsid – támasztotta meg a fejét a térdén Jaejoong, és a legszomorúbb kutyakölyök tekintettel meredt a semmibe. – Most biztosan utál engem.

– Nem utál, csak haragszik – vigasztaltam. Régen kellett már felvidítanom, mióta Jinhae bekerült a céghez, átvette tőlem ezt a feladatot. Egészen elszoktam tőle.

– Nem, biztosan utál. Seggfej voltam vele. Durva dolgokat mondtam, és nekilöktem az ajtónak.

– Nekilökted? – kérdeztem vissza. Jaejoong még sosem bántott egyetlen nőt sem. Szerintem még a testvéreivel sem verekedett össze soha.

– Jó, nekivágtam.

– Az ajtót?

– Nem! Jinhae-t az ajtónak – magyarázta dühösen, majd elkezdte hozzácsapkodni a homlokát a térdének. – Akkora egy barom vagyok.

Nem akartam azt mondani, hogy igen, mert azzal biztosan nem vidítottam volna fel, pedig pontosan ezt gondoltam. Hatalmas nagy barom volt, hogy így viselkedett azzal a tünemény lánnyal, aki olyan sokat szenvedett már miatta. El sem tudtam képzelni, milyen lehetett neki összekaparni Jaejoongot a nőügyei után, miközben halálosan belé volt zúgva. A seungah-s ügyről nem is beszélve. Az még nekem is sok volt, pedig nem vagyok egy földre szállt kisangyal.

– Nem jó, hogy nem kommunikáltok. Meg kellene beszélnetek a nézeteltérést.

– Mit beszéljünk rajta? Én akarom a szexet, ő nem.

Jaejoong egyszer már említette nekem, amikor elkaptam egy mérgelődős pillanatában, hogy az ágyban nem megy minden úgy, ahogy kellene, de nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos. Hogy lehet az, hogy Jinhae nem akar lefeküdni azzal, akit már évek óta imád?

– Biztosan van rá valami oka.

– Tudom, hogy mi az oka rá – morogta vissza Jaejoong, és félreértette a hallgatásom. – Ártatlan.

– És biztos vagy benne, hogy csak ennyi?

– Miért, mi lenne még?

– Nem tudom. Egy erőszakos ex, egy rosszul sikerült szülinapi buli, akármi. Sosem kérdeztél még rá a múltjára?

Jaejoong elgondolkodott egy pillanatra, aztán megrázta a fejét.

– Nem, erről még nem volt szó. Gondolod, hogy ez a baj? De akkor miért nem mondta el?

– Biztos azért, amiért ez még mindig zavarja. Gondolom, nem könnyű erről beszélnie.

Persze nem volt biztos, hogy tényleg erről lenne szó, de sok mindent megmagyarázna. Jinhae még a hülyéskedés közben is teljesen ki volt akadva attól, hogy fehérneműben kell lennie mellettem. Pedig akkor egyértelmű volt, hogy semmilyen intim dolog nem fog történni köztünk.

– Meg fogom kérdezni. De hogyan engeszteljem ki? Egy bocsánat nem lesz elég. Ráerőltettem magam, pedig mondta, hogy hagyjam békén, aztán még nekem állt feljebb, amiért megpofozott. Az ajtós dologról nem is beszélve. Megérteném, ha látni sem akar.

– Szeret téged. – Sajnos, tettem hozzá gondolatban, de mivel jó soulmate vagyok, ezt elhallgattam. – Kezdésnek, őszintén kérjél elnézést tőle, a többit meg találd ki. Jobban ismered, mint én.

Jaejoong hálásan átnyúlt az asztalon, és megpaskolta az alkarom.

– Jó barát vagy, Yoochun.

Túl jó barát voltam.

Jinhae:

Ha nem dolgoztunk volna egy helyen, biztosan elkerültem volna Jaejoongot, de így elég nehéz volt. Rögtön azzal kezdte a napot, hogy bocsánatot kérjen, de ennyitől nem enyhültem meg. Mit gondol? A két szép szeméért nem fogom elnézni neki, amit csinált.

Egész nap utánam koslatott, kávét hozott nekem, figyelmesen kinyitotta előttem az ajtót, vagy felsegítette a kabátomat, de feleslegesen törte magát. Ebédszünetben is elültem az asztalomtól, amikor odatelepedett, és a hivatalos ügyeken kívül hozzá sem szóltam.

– Jinhae, kérlek! Beszéljük már meg – hajtogatta ezredszerre, és hiába zúgott a fejemben Yoochun mondata, hogy majd másnap megbeszéljük, nem volt miről beszélnünk. Még mindig fájt a hátam, és ha arra gondoltam, hogy milyen szemét módon dobott ki az éjszaka közepén, a szívem is sajogni kezdett. – Jinhae, kérlek! Megbántam.

Nem érdekelt, hogy megbánta. Egy férfi nem viselkedhet így, bármennyire is mérges.  Nem használhatja ki, hogy erősebb nálam.

– Jinhae, kérlek! Nem akarlak elveszíteni – nyúlt utánam, de csak nagyon rövid ideig fogta meg a csuklóm. – Utálom magam helyetted is. Legalább mondd azt, hogy megpróbálsz megbocsátani, és békén hagylak.

– Tényleg utáltalak – fordultam felé, de nem néztem fel rá, csak a mellkasát fixíroztam. – Bántottál, és megaláztál.

– Tudom, és hihetetlenül szégyellem magam.

– Most is nagyon haragszom rád, és szeretném, ha nem koslatnál utánam. Ha majd megemésztettem a dolgokat, beszélünk.

Jaejoong tényleg betartotta, amit mondott, napokig a közelembe se jött a könyörgésével, de továbbra is nagyon kedvesen és udvariasan viselkedett velem.

Végül Seungah volt az, aki rávett, hogy béküljek ki vele. Az egész beszélgetés a szokásos módon kezdődött, ő szidta Jaejoongot, és bizonygatta, hogy márpedig ő előre szólt, de aztán észrevette, hogy mennyire fáj ez nekem, és abbahagyta. Gondoskodóan simított végig a hajamon, és leültetett a kanapéra.

– Drágám, elmondtad neki?

Majdnem reflexből visszakérdeztem, hogy mit, de igazából tudtam, hogy a közös titkunkra céloz. Sötét szemei áthatóan fixíroztak, és már azelőtt kiolvasták a választ a tekintetemből, hogy megszólalhattam volna.

– Ha nem mondtad el, hogyan várod, hogy megértse? Őszintének kellene lenned vele.

– Nem nagy ügy. Ennek semmi köze nincs hozzá.

– Tényleg? Akkor gondolom, ahhoz sincs köze, hogy bármikor megtetszett neked egy elérhető srác, még azelőtt visszatáncoltál, hogy egyáltalán beszéltetek volna. Meg ahhoz sincs köze, hogy arcon löttyintetted egy pohár kólával az unokatestvéremet, amikor megfogta a combod. Ahhoz meg aztán főleg nincs köze, hogy nem akarsz intim közelségbe kerülni egy olyan jó pasival, mint Kim Jaejoong.

Seungah-nak igaza volt, de nem akartam beismerni, hogy még mindig nem tudom túltenni magam azon, ami már oly sok éve történt. Ha megtenném, azzal elfogadnám, hogy gyenge vagyok, és minden önbecsülésem elpárologna. Csak bőgnék a szobámban, és soha többé nem tudnék megbízni senkiben.

– Mondd el neki!

– Nincs mit elmondanom! – rivalltam rá, és bezárkóztam a szobámba.

Aztán másnap rájöttem, hogy Seungah-nak teljesen igaza van. Jaejoong sok hibát elkövetett, de én is tehettem arról, hogy idáig fajultak a dolgok. Ha már az elején elmondtam volna neki, hogy miért feszülök be a szextől, talán ő is sokkal türelmesebben és megértőbben viszonyult volna ehhez. Így is sokkal tovább bírta, mint bármelyik csávó, akivel Seungah valaha is járt.

– Jaejoong, beszéljünk! – léptem oda hozzá a fotózás után.

Először a társalgóba mentünk, de ott túl sokan voltak ahhoz, hogy meghitten tudjunk beszélgetni, így felmentünk a teraszra, de ott is folyton zaklatott minket valaki, így végül Jaejoong autójában kerestünk menedéket.

– Átgondoltam a dolgokat, és beláttam, hogy hibát követtem el – kezdtem, de Jaejoong a szavamba vágott.

– Jinhae, ez az egész az én saram. Te nem tehetsz róla. Én viselkedtem agresszívan, pedig megérhettem volna, hogy nehéz neked.

– De én sem mondtam el, hogy… – Hiába terveztem el, hogy kinyögöm végre, és nem szégyellem, ami velem történt, de megakadt a szó a torkomon. Nem bírtam szín vallani.

– Kérdezzelek? – simított végig a kezemen, és lágyan összefonta az ujjainkat. Csak akkor szólalt meg, amikor aprót bólintottam – Köze van egy rossz exhez?

– Mondjuk.

– Megütött?

– Nem.

– Rád erőltetett valamit, amit nem akartál?

– Igen.

– Megerőszakolt?

– Nem… – Kitört belőlem a sírás, és nagyon sokáig nem bírtam abbahagyni. Jaejoong szorosan ölelt, és a hajamat simogatta. Annyira szégyelltem magam.

– Jinhae, nem a te hibád. Soha nem a te hibád az, ha mások szemetek.

– De az én hibám – szipogtam a kabátjába. Durva és kissé szúrós anyagból készült, de Jaejoong illata volt, és ez megnyugtatott. Az ölelő karokból áradó gondoskodás leoldott rólam néhány láncot. – Tudtam, hogy milyen pasi, mégis felmentem a lakására. Pedig nem hozta le nekem úgy a csillagokat, mint te.

– Én se hoztam le – nyögött fel Jaejoong, és még szorosabban ölelt. – Nem kell beszélned róla, ha fájdalmat okoz. Máskor is elmondhatod, ha már készen állsz rá.

– Nem. Most, vagy soha! – szilárdítottam meg az akaratom. Tudtam, ha most nem beszélek, sosem fogok. – Az osztálytársam bátya volt, akivel egy születésnapi bulin ismerkedtem meg. Azt mondta, hogy nagyon aranyos lány vagyok, és szívesen megismerne közelebbről is. Azt mondta, hogy pénteken suli után menjek fel hozzá, akkor szabad lesz a ház, nyugodtan beszélgethetünk.

Jaejoong izmai egyre feszesebbek lettek, és ahogy őt nyugtattam, kicsit önmagamnak is védelmet nyújtottam. Jól esett, ahogy megborzong az érintésemtől, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a simogatásomat.

– Az akkori barátnőm mondta, hogy ne menjek fel, mert ez nem tisztességes, de hajtott a kíváncsiság, és tetszett az a fiú. Oda mentem pénteken, és először tényleg csak beszélgettünk, aztán hirtelen megcsókolt. Szép első csók volt, egészen addig, amíg el nem kezdett vetkőztetni. Kértem, hogy hagyja abba, de én tizenhárom voltam, ő meg vagy tizennyolc, és nem voltak otthon a szülei. Kiabáltam, karmoltam, és haraptam, de leszorította a kezem, és úgy megtépte a fogával az ajkam, hogy eléggé fájjon, ha mozgatom.

– De pofán csapnám azt a rohadékot! – morogta Jaejoong, és belepuszilt a hajamba. – Bocsáss meg, hogy olyan heves voltam veled. Soha nem bántanálak.

– Tudom – nyomtam a homlokom a mellkasának, és befejeztem a történetet. – Végül az öccse mentett meg, mert otthon hagyta az edzőcipőjét, és amint eleresztett az a tetű, kirohantam a házból, és csak az utcán rángattam fel magamra rendesen a ruhát. A szüleimnek azt mondtam, hogy elestem útközben, azért nézek ki olyan pocsékul. Soha többé nem tudtam megbízni egyetlen férfiban sem. Csak benned…

Jaejoong hosszú percekig nem engedett el, és amikor kicsit elhátrált, azt is csak azért tette, hogy megcsókolhasson. Belekapaszkodtam a nyakába, és egy erős mozdulattal elhúztam a székkart. Mind a ketten hátraestünk, és Jaejoong azonnal le akart mászni rólam, de visszahúztam.

– Nem zavar. Bízom benned – simítottam végig az arcán, mire csillogó szemekkel, széles mosollyal nevetett fel.

– Értem, de a sebváltó éppen most akar kikasztrálni.

Pirulva kacagtam, és hagytam, hogy teljesen átmásszon az én oldalamra. Annyira abszurd volt, hogy egy ilyen szép pillanatot elrontson az a nyomorult váltó, de az autóját tényleg nem arra tervezték, hogy feküdjenek benne.

– Mostantól mindent beszéljünk meg egymással, jó? – kérlelt Jaejoong, és apró csókot nyomott a számra. Ezúttal azonban én voltam az, aki elmélyítette, és gondosan végignyaltam a szájának minden szegletét. A nyelvünk tüzesen fonódott össze, és szörnyű hiányérzetem támadt, amikor elváltak az ajkaink.

– Talán nem a kocsiban kellene – hajolt el tőlem, de visszarántottam, és felhúztam a pólót a hasfalán. Jó érzés volt végigsimítani a kockákon. Csak akkor esett le, hogy hiába próbálkoztunk már rengetegszer, Jaejoongot még egyszer sem láttam fölső nélkül.

– Lehet, hogy nem kellene annyit készülünk rá – vetettem fel. Addig kellet kihasználni a bátorságom, amíg megvolt.

– Jinhae! – húzta vissza a pólóját, amikor még följebb próbáltam gyűrni rajta. – Ne csináld! Most nem fog menni.

– Miért, feszélyez az autó? – ugrattam egy kicsit. Meglepően megtáltosodtam.

– Nem – nevetett fel, és elhúzta a testétől a kezem, majd apró puszit nyomott a mutatóujjamra. – De nincs nálam gumi.

Hát, ez kellemetlen volt. Így tényleg nem csinálhattuk. Muszáj volt elraktároznom a vakmerőségemet egy biztonságosabb alkalomra.