Truthmates - 6. fejezet: Az elfogadó

Jinhae:

Eszembe sem jutott sikítani, amikor felkeltem, ugyanis olyan jól esett, ahogy a két, erős kar körbeölelt, hogy legszívesebben örökre ott maradtam volna.

Aztán minden elromlott, amikor bekopogtak, hogy jöjjünk ki, mert kész a rántotta.

Kínos reggelink volt.

Két, köntösös lány, és két, félmeztelen idol… Szinte vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Seungah meg sem mert mukkanni, nehogy felrobbanjon a bomba, Jaejoong szemmel gyilkolt, Yoochun jóízűen tömte magába a tojást, én túlságosan zavarban voltam a meztelen felsőtestektől. Komolyan olyan érzésem, mintha versenyeznének egymással. Pedig Yoochunt semmi nem érdekli a kaján kívül, de az ő karján is mintha sokkal látványosabban feszülne meg a bőr – ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben.

– És milyen volt a vacsora? – kérdezte Jaejoong fojtott hangon. Ha nem villával ettünk volna, biztosan eltört volna a kezében a pálcika. A kézfején kirajzolódtak az erek, és az ujjainak vége elfehéredett a nagy erőkifejtéstől.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem. Nagyon jó érzés volt labdázni az egójával. Azt hitte, hogy azzal, ha kimondatja velem, hogy tetszik, akkor már rá sem nézhetek más férfira? Ideje, hogy Kim Jaejoong leszálljon a magas lóról, és szembesüljön vele, hogy nem körülötte forog a világ!

– Szörnyű volt – nyögtem fel fájdalmasan, és Yoochunra sandítottam. Elkapta a pillantásom a repeta közben, és pár percig még komoly maradt.

Együtt figyeltük, ahogy Jaejoong arcára kiül a káröröm, majd Yoochun feltűzött egy sonkadarabot a villájára, mint az lenne a titkos fegyvere.

– Aztán elmentünk egy átlagos falatozóba, és végigröhögtük az estét – folytatta a mesélést kedélyesen. – A többit meg úgyis tudjátok…

Nem voltam biztos benne, nézett-e már Jaejoong valaha olyan haraggal Yoochunra, mint akkor reggel. Ha beszélni tudna a szeme, azt mondaná: „Ne merj még egy szót szólni, különben véged!” – gondoltam ijedten, és szépítettem a helyzeten.

– A sofőr teljesen bolondnak nézett minket, mert folyton nevettünk. Nem kellett volna annyit innunk.

Jaejoong bosszúból aljas tőrt szúrt a szívembe. Egy jeges, mérgező tőrt, ami először csak apró szúrást ejtett, majd ahogy kihúzta, szétroncsolta a szöveteket, és felszakította az ereket.

– Igen, az alkohol a legtisztábbakat is bemocskolja.

Megfagyott a levegő. Senki nem mert megmozdulni, még Yoochun kezében is megállt a villa félúton. Döbbenten nézett a hyungjára, mintha ő sem hinné el, mit hallott. Ez a kijelentés talán még neki is sok volt.

Leribancozott – gondoltam elszorult torokkal, és a tányért fixíroztam. Egy falatot sem tudtam lenyelni. Égett az arcom, és rettegtem attól, hogy elsírom magam, de nem volt erőm megmozdulni.

Nem tudott, mennyi idő telhetett el, és mi történt közben az asztalnál, csak arra kaptam fel a fejem, hogy egy meleg tenyér a vállamhoz ért. Yoochun szomorú szemekkel nézett rám, és csak a szája mosolygott bíztatóan.

– Gyere, öltözzünk!

Amint becsukódott az ajtó, sírva rogytam össze. Yoochun ijedten ugrott oda hozzám, és szorosan megölelt, de nem tudott enyhíteni a fájdalmamon. A férfi, akit szerettem, megvetett. Ezen már egy mesebeli tündér-keresztanya sem segíthetne. Már nem a külsőmön bukik el a dolog, vagy azon, hogy különböző életet élünk. Tisztán emlékeztem rá, amikor elmesélte, milyen társat szeretne.

Azon ritka alkalmak egyike volt az az este, amikor józanul hívott át magához. Egy üveg vörösbort nyitott ki telefonálás közben, és mire odaértem, az üveg fele már hiányzott, de legalább engem is megkínált belőle. White Day volt, és ez kínozta belőle a magányt. Nem volt olyan nő, akinek ajándékot adhatott volna. A lány, akivel a jövőjét tervezgette, otthagyta.

– Azt mondta, hogy nem kell neki ez az élet. Hogy jó volt együtt lenni, az elején még izgalmasnak is tartotta a titkolózást, de mostanra már rámegy a kapcsolatunk a bujkálásra. Azt mondta, elveszti önmagát, ha velem lesz.

– Majd találsz másikat. Egy sokkal jobbat – próbáltam vigasztalni. – Ha nem tartott ki melletted, akkor nem ő volt az igazi.

Keserűen felnevetett, és újratöltötte a poharát. Néztem, ahogy a hosszú, zongorista ujjai között forgatja a poharat, majd a dús, puha ajkai megérintik az üvegszájat. A vörös folyadék lassan hömpölygött át a szűk résen, és a zenétől nem hallottam a nyelésének hangját, csak az egyre emelkedő-süllyedő ádámcsutkájának mozgását láttam. Még inni is erotikusan tudott. És csodálkozik, hogy miért őrjöngnek a rajongói, ha kortyol némi vizet a koncerten? Bármit visz be a szervezetébe, az rögtön a szájához kapcsolódik, és onnan már csak egy hajszálra vannak a perverz gondolatok.

– Miért vagyok ilyen szerencsétlen? – nyögött fel. – Én csak egy rendes lányt szeretnék. Nem érdekel a külseje, tőlem akár még duci is lehet, csak értsen meg. Legyen őszinte, de ne akarjon megváltoztatni. Megváltozok magamtól is, ha azt látom, hogy ezzel boldoggá teszem. Csak engem szeressen. Legyen hű és erkölcsös. És ha lehet, bízzon meg abban, hogy szeretem, és mindent megteszek azért, hogy elfogadható körülményeket teremtsek kettőnknek. Túl sokat kérek, igaz?

Valójában nem kért sokat. Teljesen normális követelményei voltak. Minden ember ilyen párról álmodik.

Yoochun töretlenül vigasztalt, és végül sikerült rávennie, hogy öltözzek fel. Aznap rádióforgatásra mentek, nem kellett nagyon kifestenem őket, de a fotók miatt alapozót, és púdert mindenképpen fel kellett kennem.

– Nem kellett volna ezt mondania neked – csóválta meg a fejét Yoochun, amikor végzett az öltözködéssel. – Beszélni fogok vele.

– Ne! – pördültem meg a fésülködőasztal előtt, és könyörögve néztem rá. – Ne beszélj vele! Fejezzük be ezt az egészet! Mondjuk meg, hogy nem történt semmi, csak szívatni akartuk. Nem akarok több félreértést. Eleget veszekedtünk már.

Yoochun beleegyezett, és láttam az arcán, hogy nincs megelégedve a döntésemmel, de én tudtam, hogy jobb lesz így. Minél tovább húzzuk, annál jobban elfajul a helyzet, és annál mérgesebbek leszünk egymásra.

Amikor kimentünk az előszobába, Jaejoong már a folyosón várakozott. Hanyagul a falnak dőlt, és a telefonját nyomta.

– Bakker! – csapott a fejére Yoochun hirtelen. – Ott hagytam a tárcám. Jinhae, kihoznád? Én már felvettem a cipőm.

Azonnal visszarohantam, és keresgélni kezdtem az éjjeliszekrény és az ágy között, de csak hosszú percek múlva jöttem rá, hogy átvertek. Yoochun egyedül akart maradni Jaejoonggal, és ez nagyon rossz érzéssel töltött el.

A bejárati ajtót behajtották, de oda tudtam úgy lopózni, hogy ne lássák meg, és a fához hajolva hallottam a beszélgetésüket.

– Megbeszéltük, hogy házi nyúlra nem lövünk, nem igaz, Yoochunie? – csattant fel dühösen Jaejoong. – Mi lesz, ha összevesztek? Akkor hogy fogunk együtt dolgozni? Azt akarod, hogy új állás után kelljen néznie?

– Ezt pont te mondod, hyung? Olyan aljasul viselkedsz vele, hogy rád sem ismerek.

– Vigyázz, hogy mit mondasz nekem! – emelte meg a hangját Jaejoong, de Yoochun nem tágított.

– Térj észhez, hyung! Ez nem vall rád! Kellemetlen helyzetbe hozod azzal, hogy a szeme előtt kavarsz azzal a nővel, ráadásul gonoszul is bánsz vele. Hogy mondhattad azt, hogy romlott?

– Miért, hogyan máshogy jellemezzem azt a nőt, aki játssza a szüzet, de azonnal lefekszik veled az első randin?

Ez a kijelentés több sebből vérzett. Először is, sosem játszottam a szüzet. Egyszer sem szorultam rá, mert soha nem udvaroltak nekem. Másodszorra, nem feküdtünk le Yoochunnal, bár ezt ő nem tudhatta. Harmadszorra pedig, miért volt olyan biztos benne, hogy ez volt az első randink? Ha tényleg randiznánk Yoochunnal, akkor a folyó melletti vacsit is nyugodtan bevehetnénk a sorba.

– Nem csináltunk semmit.

– Ne nézz már hülyének! – csattant fel ismét Jaejoong. – Hallottam.

– Mit hallottál, hyung? Azt, amit akartuk, hogy hallj.

– Ti átvertetek engem? – hüledezett, és ekkor végre én is kiléptem a rejtekemből.

Szélesre tártam az ajtót, és egyenesen a szemébe néztem.

– Igen. Átvertünk, mert úgy viselkedtél, mintha a bátyám lennél. Értékelem, hogy óvsz, de, oppa, semmi közöd nincs hozzá, hogy kivel randizom.

Jaejoong nem talált ellenérvet, így inkább csendben maradt, és felvette a napszemüvegét. A beszélgetést az ő részéről véget ért.

Jaejoong egész nap nem szólt hozzám. Sminkelés közben félrenézett, vagy becsukta a szemét, hogy ne találkozhasson a pillantásunk, de még ha kellett neki valami, azt is mástól kérte el. Nem értettem, miért játssza a sértődöttet. Nekem kellene duzzognom! – gondoltam mérgesen, és lerogytam a székre. Nagyon fárasztó volt tolerálni a hisztijét.

– Összevesztetek? – kérdezte Gayoon óvatosan, amikor Jaejoong már harmadszorra utasította Minjit, hogy Junsu után, az ő sminkjét is ellenőrizze le. Nem mintha nem festett volna jól a JYJ-s videó forgatásán, nem erről volt szó. Kicsinyes bosszút állt rajtam; mindenkivel éreztette, hogy kiestem a kegyeiből.

– Mondjuk – morogtam magam elé, és megcsóváltam a fejem. Egyre jobban kezdtem kiábrándulni belőle.

Csüggedten ballagtam az aluljáróban, és tétlenül lóbáltam az üres kávésdobozt. A jegeskávé, amit az automatából vettem, vízízű volt, és nem is kívántam igazán, csak húzni akartam az időt.

Megálltam egy pillanatra, és a telefonokat bámultam rezignáltan a kirakatban. Lefárasztott a folytonos harc Jaejoonggal. Így nem tudtam élvezni a munkát, ráadásul a kreativitásom is csökkent. Lassan már ott tartottam, hogy felmondok, és keresek egy másik állást, ahol nem állok ilyen közel az ügyfelemhez, amikor megcsörrent a telefonom.

Jaejoong hívott.

– Mit akarsz, oppa? – kérdeztem ellenségesen.

– Hol vagy? – kérdezett vissza komolyan. Olyan elszántság áradt a hangjából, hogy azonnal őszintén feleltem.

– A kettes metrónál, a földalatti bevásárlóközpontban. Éppen egy Samsung üzlet előtt állok. Miért?

– Maradj ott! Mindjárt ott leszek.

Tiltakozni akartam. Elmagyarázni, hogy mekkora őrültségre készül, mert ha itt felismerik, az életben nem jutunk a felszínre egy darabban, de megszakította a vonalat. A kezemet tördelve vártam, hogy felbukkanjon egy bebugyolált alak, miközben folyamatosan megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy trécselő fiatal lányoknak még a közelében se legyek.

Először az édes illat ütött mellbe, majd a hideg ujjak, amik a karomhoz értek. Azonnal hátrakaptam a fejem, és egy bebugyolált, mosolygó arcba ütköztem. A hideg ujjak eleresztettek, és a rózsaszín virág közelebb emelkedett az orromhoz.

– Ráérsz? – kérdezte, és gyorsan körbenézett. Ebből tudtam, hogy minél hamarabb el kellene tűnnünk innen.

– Persze – vágtam rá, és elvettem a virágot. Jaejoong gyengéden megragadta a csuklóm, hogy ne kavarodjunk el egymástól, és elindult a feljáróhoz.

Hirtelen rengetegen lettek az aluljáróban, de nem úgy tűnt, mintha Jaejoong jelenléte miatt történt volna. Csupán arról volt szó, hogy megérkeztek a csúcsjáratok, és mindenki igyekezett a felszínre jutni.

Csendben álltam Jaejoong mögött a mozgólépcsőn, és a virágomat tanulmányoztam. A szirmok széle recés volt, és a bibék felé egyre sötétült az árnyalat. A babarózsaszíntől a telt, korallrózsaszínig terjedt a színskála, és hihetetlenül édes illatot árasztott.

Amikor beültünk Jaejoong szürke Lamborginiébe, azonnal a gázra lépett. A luxusjárgány kilőtt, és alig lassított, mire elértünk a J-Holic kávézóba.

Jaejoong kisegített az anyósülésről, de ahelyett, hogy bementünk volna, megkerülte az épületet, és a hátsó ajtón keresztül lógtunk fel az emeletre. Szorosan mellette haladtam, hogy betakarjon a bámészkodóktól, a pultosokat talán nem érdekelte annyira, hogy kivel jelenik meg az egyik tulajuk.

Jaejoong a nagy J-t formázó szürke bőrpuff aljára ült, én a fehér, kerek társára, és leadtuk a rendelésünk.

A fehér falak, és a világos padló igényelte a sötét színt, de a párkányon szinte csak fekete-fehér képek szerepeltek Jaejoongról. Nem értettem, miért nem a kanapés sarokba ülünk, ahol az egyik fotel vajszínű, és színes díszek sorakoznak egymás mellett. A polaroidárnyak között viszont szinte égettek az ajándékom rózsaszín szirmai.

– Milyen virág? – kérdeztem Jaejoongot.

– Az az igazság, hogy elfelejtettem. A virágárus mondta, de engem csak az érdekelt, hogyan néz ki. Rögtön megakadt rajta a szemem. – A díszlet közül gyorsan leemelt egy vázát, hogy beletehessem a virágot.

Praktikus volt az elképzelése, de alig fértünk el tőle, és a hosszú szár folyamatosan belelógott Jaejoong arcába, így amikor megérkezett a kávénk, áttette a szomszédos asztalra.

– Bocsánatot szeretnék kérni az elmúlt pár hétért – kezdett bele. Ahogy szendén rám mosolygott, nem tudtam kiverni a fejemből a találkozónkat.

A kávé isteni illata, és mindkettőnk mély zavara visszahozta az első beszélgetésünk emlékét. Azóta talán nem is jártunk kávézóba együtt. Én vittem neki feketét, amikor kora reggel forgattunk, de ilyen találkára nem került sor.

– Ostobán, és hihetetlenül gyerekesen viselkedtem. Azt hiszem, féltékeny voltam, hogy Yoochunnal barátkozol, és féltem, hogy ezzel el is felejtesz engem. Nekem nagyon sokat jelent, amikor átjössz beszélgetni.

Nem akartam kijavítani. Amikor megcsörget, általában nincs olyan állapotban, hogy csevegjünk, én csak végigasszisztálom az önrombolását, majd kedvesen ágyba terelem. Az, hogy ott is maradok vele sokszor, csak a jószívűségem bónuszajándéka. Kötekedhettem volna, de túl őszintén beszélt ahhoz, hogy megakasszam. Ráadásul azóta egy kedves szava sem volt hozzám, hogy Yoochunnal elhagytuk a lakást.

– És hogyan jöttél rá erre? – kérdeztem óvatosan, amikor nem folytatta. Tudni akartam, mi okozta ezt a pálfordulást.

– Beszélgettünk Yoochunie-val.

– Reggel? – kérdeztem vissza. Mert akkor igazán nem értettem, miért kellett olyan pokrócul viselkednie velem.

– Nem. Körülbelül azután jött oda, hogy elmentél. Leültünk, és megbeszéltük a dolgokat.

Szívesen hallottam volna azt a beszélgetést, mert Yoochun csodát művelt. Jaejoong fél óra alatt rájött arra, amire több hétig képtelen volt. Bármit is mondott neki, nagyon betalálhatott.

– Azt is mondta, hogy talán tisztáznunk kellene a Seungah-ügyet, mert zavar téged.

Mindent visszaszívok. Yoochun nem zseni – emeltem azonnal a csészét a számhoz, hogy legalább ennyivel is több időm legyen gondolkodni.

– Szóval, akkor tisztázzuk – vett egy hatalmas levegőt, és egy szusza kinyögte: – Csak azért voltam vele, hogy idegesítselek.

– Hogy mi? – kérdeztem fejhangon, majd megköszörültem a torkom, és sokkal emberibb hangon ismételtem meg. – Tessék?

– Mióta kiderült, hogy Seungah a barátnőd, valami megváltozott. Először nem is akartam többé találkozni vele, de már nem kerested a társaságom, inkább Yoochunnal lógtál. Ki akartam erőszakolni a figyelmed, ezért mentem át filmezni Seungah-hoz, de amikor megérkeztem, te már randizni mentél. Baromira zavart ez a dolog, mert így két barátot is elveszíthettem. Ha ti egymással foglalkoztok, én egyedül maradok.

Nem gondoltam volna, hogy Jaejoong ennyire birtokló. Akkor Yoochun már nem is haverkodhat mással? Vagy nekem folyton készenlétben kell állnom, hogy azonnal ugorjak, ha hív? Pár hete ez még nem zavart, természetes volt, hogy ott vagyok mellette, de ahogy ő is mondta, azóta valami megváltozott.

– Tudom, hogy önző vagyok – ismerte be. – Sajnálom. Próbálok tenni ellene. És többet nem megyek fel hozzátok. Ha azt szeretnéd, még Seungah nevét is elfelejtem.

– Nem kell – feleltem talán túlságosan mogorván. – Ha jól érzitek magatokat, csináljátok.

Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Ha megmondanám neki, hogy szeretem, lehet, hogy kényesen érintené, de legalább nem kellene azon agyalnia, mivel bánt meg, és mivel nem. Teljesen egyértelmű lenne a szitu. Viszont az is benne volt a pakliban, hogy még furcsábbá válna tőle a barátságunk. Fogalmam sem volt, mit csináljak.

– Jaejoong oppa… – kezdtem halkan. – Yoochun-shi csak a barátom, de ha több lenne, az nem jelentené azt, hogy elhanyagolnálak. Ugyanúgy számíthatnál rám, ha bajba kerülsz.

Jaejoong átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezem. A hüvelykujjával a kézfejem simogatta. Ártatlan érintés volt, mégis, mintha áramütés ért volna, az egész testem megbolydult.

– Ássuk el a csatabárdot, jó? – Ha akartam volna, sem mondhattam volna nemet azoknak a hatalmas, gyönyörű szemeknek, amikkel engem nézett. Az ajkán halovány mosoly játszott, és amikor aprót bólintottam, kiterebélyesedett. – Szuper.

Kedélyes csevegésben telt a további kávézgatás, Jaejoong ugyanolyan volt, mint régen, viccelődött, játékosan piszkált, és nagyon sokat nevetett.

Jókedvűen szálltam ki az autójából, és sokáig integettem utána.  Seungah persze azonnal fújni kezdett rám, amiért együtt töltöttem a délutánt a „pasijával”, és helyette engem fuvarozott a menő verdájával. A virágról nem is beszélve. Neki nem hozott mást, csak bort.

– A szobámban leszek – ráztam le a folytonos panaszkodását, és bezárkóztam. A kávézóban degeszre ettem magam édességgel, nem voltam éhes, vacsoráig kibírhattam nélküle.

Nagyot nyújtóztam az ágyban, és írtam Yoochunnak egy üzenetet. Nem lett hosszú, a lényegre szorítkoztam. „Köszi, hogy segítettél. Kibékültünk Jaejoong oppával.” Egy mosolygós emoticont küldött válaszul, majd megtoldotta egy szundítóval, és jó éjszakát kívánt. Igaz, hogy még csak fél nyolcra járt az idő, de elhittem, hogy fáradt. „Szép álmokat, Yoochunie.” Reméltem, nem fog megharagudni a becézésért.