Truthmates - 4. fejezet: A mosolygó

Jinhae:

Reggel kopogásra ébredtem. Olyan erősen szorítottam a telefont, hogy az ujjaimból teljesen kiszaladt a szín. A kijelző három nem fogadott hívást, és két sms-t jelzett. Yoochun egyre jobban aggódott értem. „Minden oké? Mi történt?” és „Baj van? Vedd fel a telefont!” Azonnal írtam egy megnyugtató sms-t, nehogy azt higgye, bajba kerültem. „Bocsi, hogy megijesztettelek. Elaludtam. Majd bent elmesélem.”

– Jinhae… – kopogott be újra Seungah. – Gyere ki! Már hét óra. Dolgozni kell menned.

Mindenhová szívesebben mentem volna, mint dolgozni. Eltölteni egy újabb napot Jaejoonggal, szörnyű kínzásnak tűnt. Még abban sem voltam biztos, hogy képes leszek ellátni a feladatom. Lehet, hogy annyira dühös leszek rá, hogy egyszerűen az arcába vágom a púderes szivacsot, vagy felírom a homlokára a szemceruzával, hogy aljas disznó.

Azonnal kiszúrtam Jaejoongot, ahogy a kabátja mellett topog, de szándékosan nem siettem. Lassan vajaztam meg a pirítósom, és minden egyes korty teát kiélveztem. Amíg ki-be járkáltam a mosdó, és a szobám között, rájuk sem néztem, mintha egyedül lennék. Seungah néha megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de meg sem hallottam, amit mond.

Amikor kiléptünk a lakásból, már fél órás késésben voltunk, de lépcsőn mentem le. Nem akartam összezárva lenni egy szűk, levegőtlen helyen Jaejoonggal. Akkor biztosan meg merne szólalni, mert tudná, hogy nem menekülök el. Ha utánam lohol, nincs ideje mentegetőzni.

Este észre sem vettem az autóját. Simán elsétáltam mellette, és fenn sem akadtam azon, hogy mit keres a környékünkön egy ilyen luxusautó, de most úgy virított ott a fekete karosszériájával, mint egy bazi nagy párduc.

– Elviszlek – szólt utánam, amikor elhagytam az autót, de meg sem fordultam a kedvéért. Együtt kocsikázni semmivel se lenne jobb ötlet, mint a liftezés. Sőt, sokkal hosszabb és kínzóbb lenne. – Állj már meg!

Durván fordított meg, fájt, ahogy a könyökömet szorította, és hihetetlenül felidegesített. Nem csak azért, mert gyűlöltem, ha rángat, hanem azért is, mert olyan kegyetlen, hogy dühöngni sem hagy. Lapos kúszásban kellene közlekednie!

– Mit akarsz? – vetettem oda durván. Nem használtam a megszólítást, se az udvarias formulát. Még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy káromkodni fogok, ha nem vesz vissza az arcából.

– Mondtam, hogy elviszlek. Késésben vagyunk, és oda kell érnünk nyolcra. Nincs most idő arra, hogy buszozz.

– Eressz el! – rántottam ki a karom a szorításból, és végigszántottam a hajamon, hogy legalább egy aprócskát nyugtassak a felfokozott idegeimen. – Más is ki tud sminkelni, nem kellek hozzá én. Egyszer kibírod. Amúgy is, vehetek ki betegszabadságot, nem?

– Miért, rosszul vagy? – kérdezte aggódva, de nem hatott meg a kedvessége. Már nem láttam olyan tökéletesnek, mint korábban. Egy gyönyörű, de halálosan mérges kígyó volt.

– Igen – csattantam fel, és a következő szavaimat szinte az arcába ordítottam. – Rosszul vagyok tőled.

Nem jött utánam. Jobban is tette, mert biztosan felképeltem volna. Hogy alázhat meg ennyire? Lefekszik a barátnőmmel, ott marad éjszakára, és másnap képes úgy tenni, mintha semmi nem történt volna? Felajánlja, hogy elvisz dolgozni? Hát fogja a luxusjárgányát, és… Legszívesebben felkiáltottam volna, de nem akartam, hogy gyogyósnak nézzenek az emberek.

Mire beértem, valaki már elvégezte a munkám, és a fiúk éppen a kamerába mosolyogtak. Az elkövetkezendő fellépések dátumát sorolták, és megköszönték a rajongóknak a támogatást.

– Jól vagy? Jaejoong azt mondta, hogy rosszul érezted magad, és elmentél orvoshoz. Minden oké? – sietett oda hozzám Gayoon. Az arcán őszinte aggódás ült.

– Persze, csak émelyegtem egy kicsit. Végül nem kellett dokihoz mennem, elmúlt útközben.

Gayoon megkönnyebbülten megpaskolta a hátam, és a forgató idolok felé intett.

– Amúgy kiállhatatlan volt egész reggel. Szegény Minji majdnem elsírta magát, mert Jaejoongnak sehogy sem tetszett a smink. Pedig szerintem elég szép lett. Jó, nem olyan tökéletes, mintha a te csináltad volna, de a rajongóknak fel sem tűnik majd.

Nem érdekelt, hogy Jaejoong mennyire ragaszkodik hozzám, akkor sem tudtam volna rendesen kifesteni. Minji jó sminkes, Junsut is ő szokta rendbe szedni, és mindig kiváló munkát végez. A mai smink ráadásul olyan egyszerű, hogy még egy gyakornok is megcsinálhatta volna.

Amint befejezték a forgatást, Jaejoong elszánt ábrázattal megindult felém, de mielőtt odaérhetett volna, Yoochun megelőzte. Valamilyen könyvről kezdett el magyarázni, aztán meghívott a büfébe, hogy nyugodtan kibeszélhessük azt a nem várt fordulatot, amiről én állítólag már fél hete magyaráztam neki.

– Neked aztán van beszélőkéd, oppa – jegyeztem meg, amikor megálltunk az egyik automatánál.

– Mindjárt beszélhetünk normálisan – súgta oda, majd a kezembe nyomott egy forró csokival teli műanyag poharat, és felmentünk a tetőtéri társalgóba.

A sarokba ültünk le, távol mindenkitől, és amint Yoochun lehalkította a telefonját, belecsaptunk.

– Rohadtul aggódtam. Írtad azt a fura sms-t, aztán nem vetted fel a telefont. Azt hittem, bajod esett.

– Csak elaludtam. Bocsánat.

– De mi történt? Miért akadtál ki? És mit értettél az alatt, hogy igazam volt? Miben volt igazam?

– Az egész úgy kezdődött, hogy észrevettem, hogy a lakótársamnál van valaki. Ez nem meglepő, mert gyakran felhozza az aktuális „pasijait”, de éjszaka összefutottam a mostanival. És képzeld el, hogy ki volt! Na ki? Kim Jaejoong oppa! Ott állt félmeztelenül a konyhában, és én meg akartam halni szégyenemben. Hogy tehette ezt velem, Yoochun-shi? Hogy lehet ilyen érzéketlen?

Talán nem volt szép dolog, hogy pont Yoochunnak szidtam a barátját, de el akartam mondani neki. Részben, tartoztam ennyivel azok után, hogy a frászt hoztam rá, részben a tanácsára volt szükségem. Hiszen ő jobban ismerte nálam. Talán magyarázatot tud adni. Vagy tanácsot, hogyan tegyem túl magam ezen.

– Figyelj, nem hiszem, hogy szándékosan a lakótársaddal kezdett volna. Biztosan véletlenül találkoztak. Igaz, hogy rohadt nagy véletlen, de néha történik ilyesmi – vakargatta a fejét Yoochun. Ezzel a helyzettel ő sem tudott túl sokat kezdeni.

– Nem is az a baj, hogy kavartak, mert semmi közöm hozzá, hanem az, hogy hozzánk jöttek fel. Hiszen Jaejoong oppa tudja, hol lakom.

– Akkor se hiszem, hogy szándékosan tette volna. Nem lenne ilyen udvariatlan. Ráadásul ez neki is kínos.

Amíg Yoochun nem mondta, eszembe sem jutott, hogy szándékossággal vádolnám, de jobban belegondolva… Hiszen haragudott rám. Megsértettem, amiért nem voltam őszinte vele. Még rám is csapta az ajtót. Lehet, hogy így állt volna bosszút? Ilyen kicsinyes lenne?

Nem tudtam, hogy elmondjam-e Yoochunnak. Érdekelt a véleménye, de nem felejthettem el, hogy barátok. Ráadásul talán unja is a kiakadásomat. Fiú, és a fiúk nem szeretik hallgatni a lányos hisztit.

– Szerinted mit csináljak? – sóhajtottam fel.

– Mindenképpen beszéld meg vele. Ha nem tisztázzátok, nem fogtok tudni együtt dolgozni, és rámehet az állásod. Biztosan van valamilyen érthető magyarázata a dologra.

– De annyira felhúz! – nyögtem fel. – Reggel is azt mondtam neki, hogy rosszul vagyok, ha ránézek. Most biztosan gyűlöl.

– Nem az a gyűlölő típus. Ne aggódj! – Yoochun átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezem. – Meg tudjátok beszélni.

Ezt örökre megjegyeztem. Yoochun igazán jó ember. Nem is értettem, miért nem barátkoztam vele korábban. Megértő, és kedves. Csak a jó szándék hajtja, még ha néha kicsit túlzásba is viszi.

Nagy levegőt vettem, és visszamentem az öltözőbe. Egyenes háttal léptem oda Jaejoonghoz, és kemény hangon kijelentettem, hogy beszédem van vele. Ő azonnal ugrott, és szó nélkül követett, még ha kicsit furcsán is nézett ki, hogy ő lohol utánam.

Amikor beléptem a ruhatárba, láthatóan megdöbbent, miért kell a fogasok között beszélnünk, de itt biztos lehetettem benne, hogy senki sem fog kihallgatni minket.

– Szerintem van mit megtárgyalnunk. Kezd te! – adtam át neki a lehetőséget. A kifogásától függően fogom kifejteni a véleményem. Ha elfogadható indokokat mond, visszafogom magam, ha bebukik, leordítom a fejét – határoztam el.

– Esküszöm, nem tudtam, hogy ott laksz. Seungah útközben vezérelt oda, és még az utcatáblát sem néztem meg. Ha tudtam volna, hogy ismered… ha tudtam volna, hogy a lakótársad, ráadásul a barátnőd, sosem kezdek ki vele. Nem aláználak meg ennyire.

– Miért higgyek neked? Hm, oppa? Hiszen haragszol rám. Nem lehet, hogy így álltál bosszút?

– Dehogy is! – csattant fel dühösen. – Ilyen embernek nézel engem? Ha bajom van, azt megmondom. Nem támadnék ilyen aljasul.

Nem győzött meg maradéktalanul, de el kellett fogadnom, amit mondott. Ha folyton amellett kardoskodnék, hogy márpedig hazudik nekem, sosem lépnénk előre. És Yoochunnak igaza van, az állásommal játszom.

– De ha már így alakult, azt a másik dolgot is megbeszélhetnénk – vetette fel.

– Milyen másik dolgot? – kérdeztem vissza értetlenül.

– A yoochunosat. Nem vagyok idióta! Ismerem őt. És tudom, hogy szervezkedtek a hátam mögött. Ma is együtt tűntetek el, és a clubbeli incidens után látványosan csapkodtak közöttetek a villámok. Szóval? Mi az igazság?

Ha megint azt mondanám, hogy csak megpróbáltam kipöckölni Yoochun füléből a bogarat, azt hinné, hogy hazudok. Meg kell említenem, hogy a barátja mondott nekem valamit az autóban, de lehetőleg ki kell mosnom a szavait.

– Yoochun figyelmeztetett, hogy nehogy bajba keverjem magam. Hogy talán félreértenéd a gondoskodásom, és azt hihetnéd, hogy tetszel nekem. Féltetett téged, és engem is, hogy egy hülye félreértéstől megromlana a munkakapcsolatunk.

Jaejoong arcán furcsa árnyak suhantak végig. Olyan gyorsan változott az ábrázata, hogy alig bírtam követni. Volt rajta kételkedés, döbbenet, megértés, és szomorúság is. Az utolsót nem tudtam hová tenni.

– Így már értem. Ezek szerint mindenki mást gondolt, és ebből adódott a probléma.

– Valahogy úgy.

Örültem, hogy rendeződött ez az ügy. Nem akartam többé erről beszélni. Azt is elég lesz megemésztenem, ami a lakásunkban történt. Még biztosan nem foguk jó ideig a konyhában járni éjszaka. Lehet, hogy be se teszem a lábam a küszöbön, ha férficipőt látok.

– Őszinte leszek veled – kezdte, miközben megtámaszkodott az egyik gurulós vállfatartóban. – Bánt, hogy ilyen rossz véleménnyel vagy rólam. Azt hittem, hogy barátok vagyunk.

– Ezt hogy érted? – kérdeztem zavartan.

– Először azt mondtad, hogy féltél, Yoochun talán azt hiszi, hogy a szeretőm vagy. Most pedig azt, hogy félreérthetném a gondoskodásod, és talán azt feltételezhetném, hogy tetszem neked. Miért, olyan hihetetlen ez? Olyan hihetetlen lenne, hogy kedvelj?

Sosem sejtettem, hogy ilyesmi nyomasztja. Hiszen mindig ott vagyok mellette. Talán bűntudata van, amiért ennyi terhet rak rám, és azt hiszi, utálom? Nem utálom, csak nagyon dühös vagyok rá, amiért pont a barátnőmmel kellett összefeküdnie.

– Én… kedvellek. Úgy értem… Te nagyon kedves vagy mindenkivel. Vannak hibáid, és olyan dolgok, amikkel nem értek egyet, de hát senki sem tökéletes.

– És mint férfi? Úgy mit gondolsz rólam?

– Miért fontos ez? – Egyre melegebb lett a raktárban. Ki akartam menekülni, és friss oxigént szívni a tüdőmbe, de Jaejoong az utamban állt, és nem úgy festett, mint aki el akarna lépni az ajtó elől.

– Tudni szeretném. Tetszem neked?

– Szerintem sokaknak tetszel.

– De neked… Neked tetszem?

Olyan volt az egész, mint valami rossz álom. Mintha kikövetelné belőlem a vallomást. De én nem akartam bevallani neki, hogy vonzódom hozzá. Miért nem elég neki, ha sejti? Sőt! Miért nem elég neki, hogy több száz nő odáig van érte? Miért az érdekli, hogy én mit érzek?

– Nekem… – valamit mondanom kellett, mert biztosra vettem, hogy addig nem ereszt el. – Az ördögbe, persze, hogy tetszel! De Leonardo di Caprio is tetszik a Titanicból.

Nem voltam biztos benne, hogy érti, amit mondani szeretnék.

– Szóval úgy érted, hogy csak a külsőm tetszik? – próbálkozott.

– Úgy értem, hogy lehet, hogy esztétikus vagy, de ettől még nem változik semmi. Ugyanolyan barátok leszünk, mint eddig. Ugyanúgy gondolok rád, és ugyanúgy segítek, ha rászorulsz. Szépnek látlak, mert szeretem a szép dolgokat… – az utolsó szavakat szinte már suttogtam, de az elégedett mosoly, ami az arcán játszott, arra utalt, tökéletesen hallotta.

– Akkor, maradjunk ebben – nyújtotta felém a kezét, mire határozottan megszorítottam a békejobbot.

Jó ötlet volt megbeszélni. Yoochunnak megint igaza lett, rendezni tudtuk a nézeteltérésünket, csak ki kellett nyitni a szánkat.

A nap további részében zökkenőmentesen zajlott a munka. Jaejoong visszanyerte a híres jókedvét, Yoochun sem aggódott már értem, és én sem akartam belefojtani Jaejoongot a púderbe. Csak akkor szorult össze kissé a gyomrom, amikor belegondoltam, hogy egyszer haza kell mennem. Seungah tutira napokig rágódni fog a történteken, és addig nem hagy békén, amíg biztosra nem veszi, hogy nem haragszom rá.

De ő hogyan magyarázhatná ki magát? Tudta, hogy együtt dolgozunk. Nem csak akkor jött rá, hogy kivel hetyeg, amikor éjszaka összefutottunk a konyhában. Ő nem húzhatta ki magát olyan könnyen a felelősség alól, mint Jaejoong.

– Látom, szent a béke – karolt át Yoochun, és szívmelengetően rám mosolygott. – Mondtam, hogy nincs miért aggódnod.

– Köszi, hogy segítettél, oppa.

Boldog mosollyal hagytam ott a kiadót, és ahogy közeledtem az otthonom felé, úgy olvadt le az arcomról a jókedv. A tenyerem izzadt, és mindent elkövettem volna azért, hogy ne kelljen átléptem a küszöböt, de muszáj volt átesnem ezen a beszélgetésen is. Nem maradhattam haragban a legjobb barátnőmmel.

– Jinhae, én annyira sajnálom! – ragadta meg a karom Seungah. Sötét szemei könnyesen fixírozták az arcom, és a sírástól akadozott a hangja. – Nem is tudom, hogyan gondoltam. Teljesen elvette az eszem. Kivételes férfi, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak rá. Eszembe sem jutott, hogy ez milyen hatással lehet rád. Kérlek, bocsáss meg nekem! Soha többé nem teszek ilyet.

– Gyere, üljünk le! – intettem a nappali felé.

Tudtam, hogy nem ártana nekem szándékosan, és hogy nagyon szeret, de megbántott a felelőtlenségével. Kellemetlen helyzetbe hozott mindkettőnket, ráadásul majdnem Jaejoonggal is véglegesen összevesztem miatta.

– Szörnyű napom volt ma, de szerencsére sikerült tisztáznom Jeajoonggal a dolgokat, és tovább tudunk dolgozni. Azonban nagyot csalódtam benned. Hogy felejtkezhettél meg rólam?

– Nem tudom. Minden kiszállt a fejemből. Annyira elragadott, hogy csak arra eszméltem fel, hogy már itthon vagyunk. Még sosem érezte ilyet korábban.

Reméltem, hogy nem ragozza tovább, hogy milyen isteni pasi Jaejoong. Valahogy nem voltam kíváncsi rá, mennyire odáig van érte. Így is folyamatosan az lebegette a szemem előtt, hogyan falták egymást a szobában.

– Nem ígérem, hogy azonnal megbocsátok, de dolgozom rajta. Cserébe viszont azt kérem, ha tovább folytatódna ez a dolog, ne gyertek ide. Nem akarok asszisztálni a viszonyotokhoz.

– Természetesen – kapott rögtön az alkalmon, és letörölte a könnyeidt. – De hát nem hiszem, hogy lesz folytatása. Mindketten jól éreztük magunkat, de ő mégis csak egy sztár. És pont te mesélted, hogy naponta váltogatja a szeretőit.

Ezúttal nem akartam olvasni Seungah hangjában. Nem érdekelt, hogy mennyire élte bele magát, vagy, hogy mit érez pontosan Jaejoong iránt. Mindenkinek jobb, ha nem kavarnak tovább, bármilyen jól is érezték magukat az éjjel.

– És mondott rólam neked valamit? – kíváncsiskodott Seungah.

– Nem. Csak annyit, hogy te mutattad neki az utat idefelé, ezért nem tudta, hogy ugyanott lakunk.

Délután sorozatokat néztünk, hogy ne kelljen tovább feszegetnünk ezt a témát, este pedig közösen főzöcskéztünk. Nem mondhatnám, hogy jó hangulatban telt a pihenőidőm, de legalább nem akartam a torkának ugrani. Végül bele kellett törődnöm, hogyha jót akarok magamnak, szemet hunyok a dolgok felett. Seungah és Jaejoong barátsága is fontos volt, és legalább megpróbálták jóvátenni. Az lesz a legjobb, ha mosolyt erőltetek magamra, és úgy teszek, mintha nem fájna pokolian.