Ígéret (YiJae) - 2. fejezet: Barátság...extrákkal?

Jaejoong:

Amikor LeeU felhívott, hogy menjünk el túrázni hétvégén, hamar belementem. Nem ártott, ha szívok némi friss levegőt, és jól esett elszakadni a nagyvárostól. Az emberek nyüzsgése és a folytonos félelem helyett, hogy felismernek az utcán, jobban vágytam arra, hogy a barátaimmal töltsem a szabadidőm. Elhívtam Yoochunt is, de stúdióznia kellett egy sorozathoz, Junsu pedig már elígérkezett a bátyjának, úgyhogy egyedül jelentem meg a megbeszélt helyen. Sanggon terepjárójával mentünk, aminek nem okozott gondot a kavicsos, saras út, és amiben kényelmesen elfértünk mindnyájan. Ha külön-külön járgányokkal mentünk volna, több embernek lett volna tilos az ivás, így csak egy szívott.

Én voltam a második, akit felvettek, így rögtön betámadtam hátul az ablak melletti ülést, hogy nézhessem a tájat, amíg odaérünk. Középen mindig hányingerem volt, és amúgy sem fért el a hosszú lábam a dimbes-dombos kiképzés között.

Éppen az eget tanulmányoztam, amikor kinyílt az ajtó, és beugrott mellém a következő két ember. Ők egyszerre érkeztek, és ahelyett, hogy teret hagytak volna nekem, azonnal mellém passzírozódtak. Mindenki kölcsönösen köszönt egymásnak, én meg oda sem figyeltem igazán, mert túlságosan lekötöttek a felhők szabálytalan formái. Mindenféle fénybeállítással készítettem képet róluk, majd kiválasztottam a legjobbakat, hogy kiposztoljam twitterre. Azonnal kaptam megosztásokat és válaszokat a fanoktól, de olyan hirtelen ugrott meg ezeknek a száma, hogy egy idő után már képtelenség lett volna mindet elolvasni. Éppen a képernyőm tükröződésében igazgattam a tincseimet, amikor rájöttem, hogy feltalálták a belső kamerát.

Azonnal kiesett a kezemből a készülék, amikor megláttam, hogy ki ül mellettem, majd kihúztam a jobb fülemből a fülhallgatót, és el sem hittem, hogy fél fülre ilyen süket legyek. Hogy-hogy nem ismertem meg a hangját? És miért nem szóltak a többiek, hogy ő is jön? Amikor LeeU azt mondta, menjünk el a srácokkal túrázni, és nem értettem bele ebbe a kategóriában Yihant.

– Felébredtél, Jaejoongie, vagy csak feladtad, hogy kerülj? – kérdezte halkan, apró mosollyal a szája szélén, amiről az, aki nem hallotta a szavait, azt hihette, hogy csak kedélyesen csevegünk.

Az utóbbi időben tényleg nem kerestem a társaságát. Egy kicsit fájt, hogy visszautasított, még ha tudtam is, hogy milyen elhamarkodottan ajánlottam fel neki az összeköltözést. De hát mit szarozzunk annyit? Az embernek csak egy élete van, és ritkán kap második esélyt. Yihan lehetett volna az én második esélyem, ha akarja. Jól kiismertem már, nem hittem, hogy a randi fázisban kellene vesztegelnünk hosszú évekig.

– Elbambultam, hyung, azért nem vettelek észre – mondtam, és újra feloldottam a képernyőzárat, hogy ne kelljen rá néznem.

– És az elmúlt hónapokban is folyton bambultál, vagy a telefonod csak az én hívásaimat blokkolta?

– Öreg vacak ez már. Le fogom cserélni – feleltem, mintha a mondandójának lényege a mobilom állapota lett volna, és jobban az ablak felé fordultam. Ha erről akart beszélni, akkor nem volt értelme társalognunk. Ő így gondolta, én úgy.

Nagyon szerettem volna, ha valaki helyet cserél Yihannal, de nem volt képem megkérni LeeU-t, hogy kardoskodjon a társaságom mellett, mert az nagy bunkóság lenne. Barátok voltunk mindnyájan, és tisztában voltam vele, hogy az én hibám is, hogy most ilyen kellemetlen helyzetben vagyunk. Nekem kellett volna megakadályoznom, hogy megtörténjen az az éjszaka. Yihan csak ki volt éhezve. Biztosra vettem, hogy nem az én személyemnek szólt a vágya.

– Itt fogunk aludni? – böktem a faházra, ami előtt leparkoltunk. Újonnan pácolt lécekre, finom szőrmékre és internetelérésre számítottam, nem egy vadászkunyhóra, ahol hemzsegnek a bogarak, és bármikor az emberre törhet egy medve.

– Csak útba igazítást kérünk, Jaejoong-ah, ne aggódj! – szólt hátra nevetve Sanggon az ülésről, mire a többiek is csatlakoztak az ugratásomhoz. Úgy tűnt, eldőlt, hogy ezen az úton én leszek a hisztis srác, aki túlságosan hozzászokott a technikához.

– Neki mindegy, hogy hol alszunk, csak legyen wifi. A forgatáson is remegett a mobilja után – piszkált Yihan, de csak annyit ért el, hogy rendesen megbántott. Nem voltam ennyire függő, de híres emberként nem ártott, ha tudom, mit írnak rólam, és a rajongóimmal is tartani kellett a kapcsolatot.

– Te egészen más után remegtél – szúrtam vissza halkan, de Yihan éles fülét nem kerülte el a beszólás.

– Szerintem ezt inkább ne hangoztasd, Jaejoongie, mert csak magad alatt vágod a fát – mondta Youngwhi hangján, és gyűlöltem, hogy ilyen jó hangszíne van. Mindenki engem istenített a csapatban, hogy az angyalok hangján dalolok, de biztosan nem okoztam ezzel senkinek merevedést, mint az a nyavalyás Yihan az oldalamon.

Összeszorított lábbal, madarakat számlálva vontam el a figyelmem a vágyamról, ami ki akarta törni a testemből. Eközben persze ránk esteledett, mert egyik díszmadár se nézte meg, hány órás az út, és a nagy meleg miatt mindenképpen délután akartak elindulni. Én úgy terveztem, hogy ágyban alszom, és bár idol lévén bárhol, bármikor képes voltam bedobni a szunyát, most mégsem nyugodhattam. A becsomagolt szendvicseimet majszolva dúdoltam fejben, mindhiába. Nem voltam túlságosan kemény, és ezt még szerencsére látni sem lehetett, főleg nem a hátsó ülésen, ahol max a telefonok fénye világít, de én éreztem, és nagyon zavart.

– Nem állunk meg hunyozni? – kocogtattam meg a sofőr vállát. – Sietek! – vettem könyörgőre a hangom.

Úgy rontottam ki a hátsó ülésről, mint akinek hasmenése van, és megpróbáltam a lehető legeldugottabb helyre menni. Pisilni persze nem tudtam volna, de oda kellett figyelnem, hogy betartsam az időkeretet.

Hideg, remegő újakkal nem volt túl kellemes magamhoz nyúlni, de még ez is jobb volt annál, mint álló dákóval ülni Yihan mellett, akinek nem csak a hallása éles, de a látása is tökéletes.

– Segítek, jó? – éreztem meg a könyökömnél egy kart, majd a hátam egy kemény testhez nyomódott, és finom ujjak simultak az enyéimre. – Engedd át a vezetést! Ketten nem férünk el a farmeredben.

– Hagyj, hyung! Inkább menj vissza a kocsiba – kértem, de feleslegesen vergődtem, csak még inkább a karjába zárt. A lehelete égette a nyakam, és rettegtem, hogy utánunk jönnek. – Nem akarok lebukni.

– Akkor ne problémázz! – mutatott rá a lényegre, majd belenyalt a fülembe. Én azonnal elhúzódtam, mert nagyon érzékeny volt a cimpám, és utáltam, ha piszkálták, de átengedtem neki az irányítást. Egyre sürgetett az idő, és beszélgetéssel valóban nem jutottam előrébb.

Ezerszer jobb érzés, ha valaki más csinálja – gondoltam mámorosan. Yihan kezének munkáját már kétszer is sikerült megtapasztalnom, és sose csalódtam benne. Hátravetettem a fejem a vállára, és úgy élvezkedtem, amikor már közelebb kerültem a beteljesüléshez.

– Ne nyögj már ilyen ellenállhatatlanul, mert meg akarlak dugni tőle – morgott, de már nem tudtam teljesíteni a kérését, túl jó érzés volt, amit velem művelt.

Meg kellett tartania, miután elélveztem, mert az intenzív érzésektől azonnal elgyengültem, és biztos voltam benne, hogy amint visszakerülünk a kocsiba, rögvest bedobom a szunyát. Ráértem másnap reggel aggódni azon, hogy az „éreztessük Yihannal, hogy haragszunk rá”-ból „engedjük, hogy Yihan kiverje” lett.

Enyhén kótyagosnak tűnhettem a többiek számára, ahogy félig hunyt pillákkal kísérgettek, arról nem is beszélve, hogy kacsázva közlekedtem az füvön, és nagyon szívélyesen mosolyogtam mindenkire, aki rám nézett. A kocsiban aztán bevackoltam magam – szigorúan háttal Yihannak, semmiképpen nem a vállán, vagy az ölében –, és egészen a megérkezésig durmoltam.

Ott aztán eljött a legrosszabb ébresztés, amiben részem lehetett. A kedves felrázás után közölték a barátaim, hogy foglalás ide, vagy oda, elfogytak a szobák, és osztozkodnunk kell. Ez már magában is borzasztó volt, de a legszörnyűbb mégis az lett, hogy mivel én aludtam, ők már mindent eldöntöttek a hátam mögött.

– LeeUi én veled akarok lenni! – nyafogtam. – Cserélj, Yihannal, kérlek!

– De, hyung, már megbeszéltük, és ez így mindenkinek jó. Vagy valami bajotok van egymással? Olyan furcsán viselkedtek.

– Dehogy is! – ráztam meg a fejem, és az említett felé sandítottam, aki úgy rázta a kezében a közös szobánk kulcsát, mintha csengő lenne. – De Yihan hyung nagyon hangosan horkol, és érzékeny vagyok erre – hazudtam lehalkítva a hangom, és hátat fordítottam az ördögi szobatársamnak. – LeeU… Legyél jó a hyungodhoz, és cserélj vele, jó?

– Hyung, én… – kezdett el szabadkozni a legfiatalabb, és mielőtt még megtörhettem volna, Geunseok kijelentette, nincs csere, vessek magamra, hogy nem keltem fel hamarabb.

Mérgesen trappoltam fel a huszonkettesbe, és azzal kötöttem le a figyelmem, hogy gondosan kipakoltam a legszükségesebbeket. A pizsamámat szépen összehajtva az ágyra tettem, a fogkefét a pohárral a fürdőbe, a felkentem egy réteg hidratálókrémet. A túra közben úgy is leizzadok, és senki nem figyel oda rá, hogyan nézek ki, de attól még vigyáznom kellett a bőrömre. Az arcomból élek, ez tény.

– Jaejoong-ah, beszélnünk kell! – állított meg Yihan hangja az ajtóban. Tényleg nagyon komoly beszélgetést tervezett, ha elhagyta a Jaejoongie-t. A forgatás első napjától kezdve így hívott, és ez azóta nem is változott, egészen eddig a pillanatig.

– Mondjad, hyung, hallgatlak!

– Barátok vagyunk, nem? – kezdte, és közelebb lépett hozzám. – Nem szeretném ezt elrontani. Kérlek, ne haragudj rám olyasmiért, ami ellen nem tudok tenni.

– Én máshogy gondolkodom erről, mint te, hyung, de megértem, hogy ez az álláspontod. Ha viszont tényleg úgy van, ahogy mondod, akkor nem kellene olyasmiket tenned velem, mint tegnap este.

– Tudom. Bocsánatot kérek érte – hajolt meg mélyen, ami zavarba hozott. Azért ennyire nem bántam, hogy felsimított a Mennybe.

Miután ezt tisztáztuk, és én is lemondtam arról, hogy durcáskodjak, lementünk az étterembe, és bőségesen bereggeliztünk. Túra előtt ez nem volt a legokosabb döntés, de mind férfiak voltunk, akik szeretik a hasukat, és bőven belefért egy órás lazítás a nagy út előtt. LeeU egyébként is belelépett valamibe a vékonytalpú edzőcipőjével, amikor hajnalban megálltak wc-zni, úgyhogy kérdéses lett, egyáltalán velünk tart-e.

Amikor leellenőriztem a lábát, mert kibújt belőlem a gondoskodó hyung énem, furcsa dolgot kérdezett.

– Hyung, ti együtt vagytok Yihan hyunggal?

Az első reagálásom egy zavart nevetés lett, majd visszahúztam a zoknit a lábára, és mosolyogva megráztam a fejem.

– Honnan vetted ezt?

– A jelekből. De akkor biztosan félreértettem. Tudod, annyi mindent pletykálnak, ráadásul Seokcheon hyung éttermében is többször láttam fiúk társaságában, és… Érted…

– De hát mindnyájan ismerjük Seokcheon hyungot, és még sem vagyunk melegek!

– Igen, csak hát… Mindegy. Félreértettem. Bocsáss meg, hyung.

Nem haragudtam rá, de azért aggodalomra adott okot, hogy ennyire melegnek néznek. Azt hittem, nem látszik rajtam, hogy a férfiakhoz húzok inkább. Vagy lehet, hogy csak Yihan közelében viselkedem ilyen átlátszóan? Hiszen nem csinálok semmi érdekeset, sőt, durcásnak és sértettnek tűnhettem. Ebből vajon hogyan vette le LeeU, hogy kavarunk?

Az erdei ösvényen végül mindnyájan elindultunk, és majdnem leszakadt a lábam, mire felértünk a sziklára, de hihetetlen volt a kilátás, úgyhogy bőven megérte. Kötelező jelleggel készítettünk egy selfie-t, hiszen vagánykodni akartam a rajongók és Yoochunék előtt is, hogy sikerült megtennem ezt az emberpróbáló utat. Egy profi túrázónak meg sem kottyant volna, de nekem minden gyökér és egyéb növényi eredetű anyag az utamat állta, arról nem is beszélve, hogy bűzlöttem nem csak az izzadtságtól, de a szúnyogriasztótól is. A véremet nem szerették különösebbképpen a kis mocskok, de mégis akadt néha egy-két vállalkozó szellemű, akik után kétszeresére dagadt a kézfejem.

Ebédkor majdnem olyan lelkesedéssel zabáltunk, mint reggel, és pár nyugdíjas meg is jegyezte, hogy lehetnénk egy kicsit halkabbak. Estére sütögetést terveztünk a hátsó kertben, természetesen némi alkohol elfogyasztásával, úgyhogy a hangoskodástól még fényévekre álltunk. Mivel engem neveztek ki italszakértőnek, kaptam egy szép adag listát arról, mit vegyek, és ha már a boltban jártam, nyugodtan megvehettem a húsokat is.

– Elkísérjelek? – kérdezte Yihan, de megráztam a fejem.

– Már Sanggon bevállalta.

A vásárlás jó hangulatban telt, Sanggon folyamatosan viccelődött valamin, vagy valakin, és én nonstop nevettem a hülyeségein. Ráadásul jól is jött a segítő kéz, mert a szatyrok nem voltak túl strapabíróak, és ha túlságosan megpakoltam őket, azonnal kiszakadtak.

A buli italozással kezdődött, italozással folytatódott, és erős volt a gyanúja, hogy italozással is fog végződni. Néha beiktattunk közben egy-egy húsos periódust, hogy valami felszívja az alkoholt, és vicces volt nézni a részegség beálltának idejét. Először LeeU rúgott be, és nagyon lelkesen beszélgetett mindenkivel a semmiről, aztán csatlakozott hozzá Sanggon, és végül Geunseok is úgy gondolta, jó ötlet lenne hármasban keringőzniük. Minwoo vigyorogva forgatta a szalonnát, és azt hiszem, motyogott valami maga elé, de az is lehet, hogy dúdolgatott.

Yihan ivott legkevésbé, de már az ő szemei is csillogtak, és többször siklott a keze a combomra, mint az barátok között megengedhető lenne. Én az öngyújtómmal játszadoztam, és megpróbáltam semmit se reagálni a finom szorításra.

– LeeU, gyere, sétáljunk egyet! – pattantam fel, és szorosan átöleltem a dongsaengemet. – Olyan kis cuki vagy, amikor vörös az arcod.

Yihan:

Engem is meglepett, hogy mennyire idegesít, hogy Jaejoong nem velem foglalkozik. Nem nevezném féltékenyégnek, amit éreztem, de nagyon hasonlított hozzá. Egészen pontosan ki akartam szakítani LeeU-t a karjai körül, viszont nem lehettem ennyire átlátszó. Már így is féltem, hogy gyanakodnak ránk. Nem volt jó ötlet Jaejoong után menni az este, még ha azt is hazudtam a többieknek, hogy csak aggódom, hogy beleesik egy gödörbe. Jaejoongból simán kinézte mindenki, hogy összetöri magát, de túl sokáig voltunk távol, és túl furcsán tértünk vissza egy pisiléshez képest.

Az, hogy egy szobába kerültünk áldás és átok is volt egyszerre. Áldás, mert örültem a társaságának, és zavart, hogy haragszik rám, de átok is, mert vissza kellett fognom magam. A Dr. Jin forgatásánál sikerült, pedig akadt olyan, hogy összefutottunk a zuhanyzóban, vagy póló nélkül sétálgatott a nagy melegben, mégsem okozott ekkora gondot a színlelés. Lehet, hogy nem kellett volna megízlelnem a tiltott gyümölcsöt? – tettem fel magamnak a kérdést, amire már régen tudtam a választ. Nem, nagyon nem kellett volna. Jaejoong pont az esetem volt a szeleburdiságával, a jó főztjeivel és a hatalmas szívével, úgyhogy úgy kellett volna menekülnöm előle, mintha mérgező lenne, erre teljesen belerészegültem a lényébe.

Őszintén, tetszett a durcás, sértett Jaejoong is, mert arra késztetett, hogy letöröljem a szájáról a vékonyka vonalat, és mosolygörbét rajzoljak rá, vagy élvezetes ó-t, amit olyan szívesen hallatott a szex közben. Tényleg teljesen megvadított a hangja, szerintem tisztában sem volt vele, hogy ilyen hatással van a környezetére. Olyan kis szende tudott lenni, ha magáról volt szó.

– Mi az, hyung? Mi bánt ennyire? – ült le mellém Geunseok nagy lendülettel, és újratöltötte a poharamat.

– Csak gondolkodom.

– Jaejoongie hyungon?

– Miért gondolkodnék róla? – kérdeztem zavartan, és azonnal beleittam a poharamba. Részegen ilyesmit észre sem kellene venniük. Na, meg amúgy se! Nincs a homlokomra írva, hogy Kim Jaejoong meztelenül.

– Hát LeeU miatt. Együtt tűntek el, nem? Tudod, hogy Jaejoong milyen, ha iszik…

– Nem, nem tudom. Milyen?

– Oh, tényleg, ti csak nemrég ismeritek egymást! – csapott a homlokára, és szélesen elvigyorodott. – Szeret mindenkire rámászni, aki a közelében van, függetlenül attól, hogy milyen nemű. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, csak hát LeeU úgy isteníti, és… – Nem tudta befejezni, mert már felugrottam, és a páros keresésére indultam.

Szörnyű dolgok villóztak a szemem előtt. Hogy összebújva csókolóznak, vagy LeeU Jaejoong előtt térdel… Felforrt a vérem, ha erre gondoltam, miközben szörnyen idegesített, hogy ennyire birtokolni akarom. Nem szabadna így éreznem. Az egyéjszakás kapcsolatok éppen azért egyéjszakások, mert nem szólnak többről. A rohadt életbe, hogy Kim Jaejoong ilyen ellenállhatatlan!

Végül a tetőn találtam meg őket. Jaejoong még mindig átkarolta a legkisebbet, és valamit a csillagokról magyarázott neki. LeeU valószínűleg semmit nem értett belőle, de ő azt is elragadtatva hallgatta volna, ha éppen a gravitáció törvényét ismertetné az aranytorkú énekes.

– LeeUi, Geunseok keres. Menj, ne várasd meg!

– Rendben, hyung. Köszönöm, hyung. – Az első nekem szólt, a második Jaejoongnak, és miután eltűnt a repkedő kismadár, odaléphettem az ábrándozó hercegemhez, és szorosan a karomba zárhattam.

Jaejoong:

Nem tudom, hogy csak az ital késztette-e erre, de Yihan szorosan magához ölelt, és ettől olyan békesség áradt szét a testemben, amit csak otthon éreztem. Meg akartam szabadulni az összes feszültségtől, ami kettőnk között volt, így leszegtem a fejem, és nagyot sóhajtottam.

– Hyung… Akkor mi most barátok vagyunk?

– Igen.

– És a többi? A vágyakozás, az érintések, az érzések… Azok mik?

– Extra csomag? – nevetett fel, és összefűzte az ujjainkat. – Jaejoong-ah, nem tudok neked mást adni, csak az éjszakákat. A nappalokat ne kérd, mert nem megy. Mindketten vonzódunk a másikhoz, ez egyértelmű. Két választásunk lehet. Vagy elnyomjuk, és megvárjuk, amíg elmúlnak, vagy kiélvezzük, de nem képzelünk bele többet.

Kísértetiesen emlékeztetett ez a helyzet egy régire, csak most megmondták a játékszabályokat is. Dönthettem, választhattam, és ezek után már csak az én saram maradt, ha megégetem magam. Végül is, csak nem kellett túl sokat agyalni rajta. Nem minden szex végződött kapcsolattal, és nem minden kapcsolatban volt szenvedély. Ezen csak nagyon ritkán jártak kéz a kézben, és ezt el kellett fogadnom. Yihannal a barátságunk is jobban elviselte, ha néha lefekszünk, mintha elszakadunk egymástól a csapongó hormonjaink miatt.

– Hyung… Kezdek álmos lenni… Betakarsz? – kérdeztem, mire Yihan hangosan felkacagott, és elkezdett húzni a szoba felé. Lehet, hogy béna szöveg volt, de hatásos.

Azonnal az ajkamra tapadt, amint becsukódott az ajtó, és még azzal sem bajlódtunk, hogy bezárjuk magunk után. Már nem voltunk középiskolások, hogy csak úgy benyitogassunk egymáshoz. A többiek is tudták, hogy felnőtt embereknél bármi megtörténhet egy hálóban, úgyhogy nem célszerű zavarni. Ázsia hercege is valószínűleg bepróbált már valakit a szobájában. A nagy nőcsábász…

– Mindjárt összetolom az ágyakat – mondta Yihan, és fájt a hiánya.

Amíg ő rendezkedett, én kivettem az óvszert a táskámból, de síkosítónk sajnos nem volt. Éppen a kézkrémeket ellenőriztem, melyik a legcsúszósabb, amikor Yihan az ölembe ejtett egy tubust.

– Te lehet, hogy nem tudtad, hogy jövök, de én tudtam, hogy itt leszel.

– És ilyen egyértelmű volt, hogy kelleni fog?

– Hát, kelleni biztosan kellett volna – húzott fel pimaszul mosolyogva, és beforgatott az összetolt ágyba. Igaz, hogy középen azért érezhető volt egy kisebb árok, de biztosan nem fértünk volna el egy egyszemélyesben.

Yihan lassan csókolta végig a nyakam, majd lehúzta rólam a szürke pulcsit, és a vékony pólómon keresztül masszírozta végig a felsőtestem. Amikor attól is megfosztott, feltérdelt, és nagyobb terpeszbe húzta a lábam. Én csak ködösen pillantottam rá, és felnyúltam a vállához, hogy csókra húzzam, de nem engedte.

– Olyan szép vagy – súgta, amibe teljesen belepirultam. Elszakítottam róla a tekintetem, de visszafordította a fejem, hogy egyenesen a szemébe nézzek. – Ne szégyelld! Legyél büszke arra, hogy ilyen tökéletes tested van.

– Egyáltalán nem tökéletes.

Élveztem, ahogy a meleg tenyere végigsiklott a mellkasomon, hogy aztán a hasamat cirógassák a vékonyra vágott körmei. Régen simogatott így valaki, sosem volt idő arra, hogy törődjenek velem, ha meg mégis lett volna, akkor a másik fél nem akarta. Vagy nem úgy akarta… Neki nem az én boldogságom volt a fontos, csak a sajátja…

– Mi a baj? – éreztem meg Yihan ujjait az arcomon. Megnyugtatóan rá mosolyogtam, majd puszit nyomtam a tenyerébe.

– Folytasd! Nagyon finom.

Yihan kezeit hamar felváltotta a szája, ami nem kis örömet okozott. Először csak lágyan puszilgatott, vagy nyalogatta a bőröm, aztán szívni kezdte. Én a hajába túrva próbáltam terelni azokra a helyekre, amikről tudtam, hogy a gyengepontjaim, és ő készségesen megadott nekem minden örömet.

Amikor levette rólam a nadrágot, azonnal simogatni kezdett a boxeren keresztül, és továbbra is biztos voltam benne, hogy ezt csinálja a legjobban. Látszott, hogy nem csak kényszerből izgat, hanem ő is az örömét leli ebben. Éppen ezért volt olyan elsöprő minden egyes mozdulata. Az ajkamat harapva sóhajtoztam, de egyre többször szökött ki a számon egy-egy nyögés.

– Te igazán szerencsés fickó vagy, Kim Jaejoong! – mondta, amikor lehúzta rólam a boxert, és mindennemű figyelmeztetés nélkül a szájába vett.

– Oh, baszd ki! – hörögtem, és azonnal ívbe feszült a hátam, de le kellett nyugtatnom magam. Rajta még rengeteg ruha volt, és nem is kényeztettem, úgyhogy még nem szabadott elsülnöm, bármilyen jól is dolgozott a nyelvével.

Apró, színes pontok táncoltak a szemem előtt, amikor felültem, és óvatosan leválasztottam magamról, majd nem foglalkozva azzal, hogy az előbb még a farkam töltötte ki a száját, mélyen lecsókoltam. Az ágy változatlanul rövid volt, de ha keresztbe döntöttem el, nem lógott le a lábunk, és az árok is a lábához esett.

Kapkodva bújtattam ki a ruhából, és én is elkezdtem bebarangolni azt az utat, amit ő járt meg rajtam, de beletúrt a hajamba, és visszahúzott a szájához.

– Nincs rá szükség! – morogta, és újra rámarkolt a lüktető vágyamra. – Térjünk inkább a lényegre! Nem bírom már tovább nélküled.

Párszor azért végignyaltam a teljes hosszán, mielőtt rágörgettem volna az óvszert, majd azon keresztül is szopogattam egy kicsit. Én szívesen izgattam volna még, de ő jobban ismerte a saját határait, és ha azt mondta, hogy nem bírja tovább, akkor az biztosan így volt.

– Hogy feküdjek? – kérdeztem zavartan.

– Ahogy jól esik.

– Nekem teljesen mindegy.

– Jó, akkor feküdj a hátadra. Ma sokkal szebb vagy, mint valaha. Nézni akarlak.

Nem voltam biztos benne, hogy szebb vagyok, mint valaha, szerintem csak szimplán részegnek tűntem, akinek csillog a tekintete, és vörös az arca, de ha neki ez tetszett, nem róhattam meg érte. Megpróbáltam széles terpeszbe húzni a lábam, és megemeltem kissé a csípőm, hogy jobban menjen a tágítás. Az előző alkalmunkhoz képest most sokkal hamarabb képes voltam befogadni, és amikor eggyé vált a testünk, édes boldogság áradt szét a testemben.

Olyan helyesnek tűnt az egész. Annyira igazinak, és csodálatosnak. Nem érdekelt, hány évvel idősebb nálam, vagy, hogy mit szólna a közvélemény, csak az számított, hogy mind a ketten akarjuk.

Yihan lassan indított, megfontoltan körözött a csípőjével, de persze hamar elérkezett az a pont, amikor a vágy győzedelmeskedett, és a vállára kapta a lábam, hogy mélyebbre tudjon kerülni. Rohadt kiszolgáltatott helyzetben voltam, de az életemet is a kezébe adtam volna, nem feszélyezett, hogy megrak, ahogy az sem, hogy változatlanul nyitva maradt az ajtó.

Én mentem el először, de Yihan arcvonásaiból ítélve neki se lehetett már sok hátra. A hyungom vizuális típus lehetett, mert az ajkaim közé nyomta az ujjait a nagy roham előtt, de azt hiszem, mégis a félig lehunyt szempilláim mögül felizzó tekintetem lendítette át az orgazmusba. Jó érzés volt, ahogy megremegett a teste, és az ajkain az én nevem első szótagja csüngött, amit azonnal le is csókoltam onnan, ahogy kihúzódott belőlem.

– Hyung… Még mindig nem ismerjük egymást eléggé? – motyogtam ködös tudattal, amikor a mellkasára húzott. Ő csak kedélyesen nevetett, és kisimította a kósza tincseket az arcomból.

– Majd ha ájulás nélkül bírod velem a meneteket, visszatérünk rá.

– Mindig van valami kifogásod, igaz? – ciccegtem mosolyogva, és megkapaszkodtam az ujjaiban. Tényleg szédültem egy kicsit, de nem féltem tőle, hogy magamra hagyna.

Yihan velem maradt éjszakára. Nem kellett reggel a lepedőt markolásznom a testét kutatva. És a zuhany alatt is inkább nevettem, mint sírtam. Persze, egy dolog nem változott. Még mindig én voltam az, aki odaadta a testét és a szívét, míg a másik fél, csak a vágyait. De Yihan legalább szólt előre. Nem várta el, hogy magamtól találjam ki, hogy üres ajtókon kopogtatok.