Szivárványháló (4. évad): 5. fejezet: Szivárvány

Taehun:

Egy comeback sok munkával jár. A cég úgy őröl, mintha aratás lenne, szervezik a helyszíneket, a fellépéseket, a műsorokat, realityt terveznek, meetingeket egyeztetnek, zajlik az élet. A fodrásszal és a menedzserrel újabb csatát vívtam, nem akartam, hogy átfessék a hajamat, a fekete tökéletes kifejezte, hogyan érzem magamat. Új ruha, új koncepció, új látvány, új hangzás. Minden új, csak én maradtam a régi.

A fotózásokat sokkal jobban szerettem, mint a fontos eseményeket, ahol mutat a kamera, és órákon keresztül kell színlelnem, hogy borzasztóan jól érzem magam. A képeken elég volt egy pillanatnyi hazugság, és már mehettem is haza. A fotósok azt mondták, jó velem dolgozni, mert profi vagyok, és mindig tudom, mit csináljak, de én utáltam is azokat rendesen, akik instruálni próbáltak.

A lemezre szánt képek, a promó anyagok, és a külön SM-es fotózás a fizetős rajongóknak megvolt, már csak a reklám maradt, pár idióta kiegészítő, arckrém, parfüm, vagy más baromság értékesítése, és egy ruhafotózás.

Szerencsés adottságaim vannak, sosem kellett éheztetnem magam ahhoz, hogy vékony legyek. Comeback idején egy speciális diétát követtem, de nem voltam éhes, nem tartottak vissza a húsoktól és a tésztáktól sem, csak figyelnem kellett a kalóriákra, és az ételek összetételére. Csupán annyit érzékeltem ilyenkor, hogy több salátát ettem, és több zöldségturmixot ittam, mint általában.

A magazinfotózásnál kisseb akadályba ütközött a cég, ami nem volt szokványos, így odafüleltem, hátha kiderül, mit csesztek el. Élvezetem leltem abban, ha kiderült, igazam van, és felsőbb körökben mindenki impotens abban, amit csinál. A lapban nekem szánták a borítóképet, de az újság már korábban leszerződött egy modellcéggel, és nagyon nem akart kötélnek állni. Ilyenkor az szokott lenni, hogy az SM érvényesíti a befolyását, és felfalja a kis halakat vacsorára, de ezúttal szívósabb volt a vezetőség, mint szokott. Nem engedtek az adott szavukból, és végül kompromisszumos megoldást kellett találni. Együtt szerepeltünk a megbeszélt modellel a címoldalon.

Utáltam másokkal dolgozni, és a borongósnál is borongósabb hangulatban mentem el a fotózásra, még a beauty szekciót is taszítottam, pedig általában nem szokott zavarni, ha pepecselnek az arcomnál.

A fiú, akivel együtt dolgoztam, kínai volt, de ahogy hallottam, tökéletesen beszélte a koreait. Minden staffoshoz volt egy jó szava, úgy csicsergett, mint egy énekesmadár, zizegett, ragyogott, és élt. Messziről néztem, és majdnem megvakultam a belőle áradó fényességtől. Mintha az engem körülvevő sötét háló egy ponton kiszakadt volna, és a napfény a szemembe sütne. Ámulattal figyeltem, ahogy megtelik színnel és élettel körülötte a világ, és úgy irigykedtem rá, mint egy kisgyerek.

Feszengtem, amikor mellém állt, a vállamra tette a kezét, és felvett egy szexi pózt a kamerának. Nem tudtam befogadni azt a sok impulzust, amit ez az egy érintése okozott. Ránézni se nagyon mertem. A vastagon kihúzott szemei, a rózsaszín haja, a vörös kabátja túl erős volt számomra, így csak a lencsére összpontosítottam. Ha a kamerás azt kérte, nézzek rá, vagy érzek hozzá, megtettem, de Luhan szemeibe sosem mertem egyenesen belenézni.

A szünetben úgy dobogott a szívem, mintha futottam volna, az egész testem bizsergett, és idegességemben a számat rágtam. Mintha tinédzserré váltam volna, akit megszólított a suli legjobb csaja, pontosan így éreztem magam, bár ez az eset a valóságban sosem történt meg. Az első együttlétem, és az összes kalandom felejthető pillanatnyi élvezet volt, mint az alkohol, amikor beüt, vagy a kokain, amikor a fellegekbe repít. Utána mindig nagy a zuhanás, és nem marad más, csak az erősödő üresség. Minden szex után ordít az üres ágy, a gyűrött takaró, az egyre halványuló parfüm illata. Minden szívást követő reggel ott van a rosszullét, a fájdalmasan szúró orr, a fejfájás, a kimerültség. Egyik sem érte meg azért a kis élvezetért, amit nyújtani tudott.

A fotózás soha nem akart véget érni, én legalább is így éltem meg, olyan mozgalmasnak tűnt, mintha adásba kerülne a közös szereplésünk. Általában azért gyűlöltem, ha hozzám értek, mert undorodtam az idegen kezektől, és attól az álszent törődéstől, ami belőlük áradt. Egyedül Xiuminnak hagytam, hogy megérintsen, mert ő mindig őszinte volt velem, és az apró, de erős kezeiből olyan melegség áradt, amilyet az anyám kezének kívántam mindig. Ha beteg voltam, anya nem simogatta a fejemet, nem rajzolt apró köröket a fájó hasamra, és még a vállamat is csak akkor veregette meg, amikor hazahoztam egy kiváló bizonyítványt. Keveset értek hozzám gyerekként, tinédzserként már én nem akartam, hogy megérintsenek.

– Taehun, mit szólnál egy italhoz? Tudok egy jó bárt a közelben – perdült mellém Luhan, és rásimította a kezét a derekamra.

Hogy lehet valaki ennyire közvetlen? – értetlenkedtem, és tettem egy nagyobb lépést előre, hogy ne érezzem magamon a kezét. Lehet, hogy csak a magasságbeli különbség miatt tett így, de zavarba hozott azzal, hogy nem a vállamat, vagy a lapockámat tapogatta meg.

– Tőlem… mehetünk. – Első körben elutasító vagyok mindenkivel, másodjára megtűröm, harmadjára elviselem az embert. Most mégis hozzá tettem, hogy „mehetünk”, pedig csak annyit kellett volna flegmán mondanom, hogy „nekem aztán mindegy”.

A bár, amibe Luhan vitt, ugyanolyan színes volt, mint ő maga. Idegennek éreztem magam ebben a környezetben, valami olyan kellett, ami ismerős és megnyugtat. Arra hivatkozva, hogy nem akarom, hogy felismerjenek, szorgalmaztam, menjünk egy külön terembe. Ott már sokkal nyugodtabb és egyszerűbb színek uralkodtak, nem világított meg a ciklámen és türkiz neoncső, a barna, a vajszín, a sárgásfehér sokkal jobban illett hozzám.

Luhan jól bírta a piát, és folyamatosan beszélt. Nem figyeltem rá igazán, de úgy láttam, őt sem érdekli, hogy tudom-e követni, egyszerűen csak dőltek belőle a szavak. Néztem a vibrálását, magamba szívtam az illatát, és olyan dolog jutott eszembe, ami még soha. Ahogy végigfuttattam a tekintetem a fehér bőrén, a rózsaszín, puha ajkain, aztán találkozott a tekintetem az övével, melegség öntötte el az arcomat. Luhannak hatalmas, barna szemei voltak, és a sminktől a tekintete még igézőbb és fényesebb lett. Mintha a lelkembe látott volna, a vállára kanyarította a kabátját, és egy bankót dobott az asztalra.

– Messze laksz? – kérdezte, ahogy ruganyosan lépkedett le a parkoló felé vezető lépcsőn.

– Igazából, elég közel.

– Király – mosolyodott el, és kinyitotta a sárga sportkocsiját. – Szállj be!

Nem kis összegbe kerülhetett az autó, és Luhan nagy becsben tartotta, a bőrülések fényesek voltak, mintha újak lennének, a talpam alatt nem ropogott se kosz, se ételmaradék, a fények kellemesek, az ülés kényelmes. Bekötöttem magam, és néztem, ahogy először a parkoló oszlopai, majd a kinti világ suhan el körülöttünk. Mintha minden rohanna, és mi örökké úsznánk ezekben a rohanó csíkokban. A hangszóróból a saját hangom szólt. Először azt hittem, játssza az egyik számomat a rádió, de aztán a harmadik után már kételkedni kezdtem benne, hogy Taehun-napot tartanának.

– Te a rajongóm vagy?

– Kutató munka – válaszolt, és hallottam a hangjában, hogy mosolyog. – De ki tudja? Lehet, hogy reggelre a rajongód leszek.

Luhan ezzel egyértelművé tette, hogy nem beszélgetni, vagy iszogatni jön át, és azt is, hogy neki egyáltalán nem meglepő ez a fajta viszony. Nekem még sosem volt dolgom férfival, és fogalmam sem volt róla, mivel jár. Racionálisan gondolkodva kellett óvszer – ez volt otthon –, és valami, ami pótolja a természetes síkosítást – ez nem volt. Valahogy Luhan tudtára kellett adnom, hogy meg kellene állnunk egy drogériában.

– Sűrűn szoktál ilyesmit csinálni? – tudakoltam, továbbra is a kinti világot figyelve.

– Nyugi, van nálam minden.

Luhan jól vezetett, magabiztosan és nyugodtan, nem idegeskedett semmin, az autóval úgy gurult be a parkolóba, mintha ezerszer járt volna már ott. A liftben olyan közel állt hozzám, hogy összeértek az ujjaink, pedig csak mi ketten voltunk a fémfelvonóban. Alig léptem át a lakásom küszöbét, de Luhan máris a falnak szorított, és az ajkai az enyémet érintették.

Nagyon erős volt, és nem hagyta, hogy domináljak, de a magasságbeli különbség miatt nem tudott igazán kibontakozni, így a vállára szorítottam a kezem, és eltoltam magamtól.

– Menjünk be a hálóba – ajánlottam, és előre mentem. Úgy remegett a lábam, hogy alig tudtam lépni.

Luhan nem teketóriázott sokat, az ágyra lökött, és éhesen tapadt a számra. Hagytam, hogy a nyelve tovább folytassa azt, amit korábban elkezdett, és a csókba nyögtem, amikor a keze becsúszott a pólóm alá. Egyszerre izgultam, és villanyozott fel ez az új, ismeretlen érzés, régóta nem élveztem ennyire senki közelségét. Beletúrtam Luhan rózsaszín hajába, és meglepett, hogy mennyire puha. Azt hittem, hogy hajlaktól ragadni fognak az ujjaim, és kemény, megkötött tincsek elrontják az illúziót, de nem, Luhan haja puha volt, fényes, és jó illatú.

Fogalmam sem volt róla, hogyan kellene átvennem az irányítást, Luhan tapasztaltabb volt nálam, de ha sokáig bénáztam, elszalaszthattam a lehetőséget. Ki akartam próbálni, milyen így, utána úgysem tehetem meg.

Átfordítottam magunkat, és csókokkal leptem be Luhan nyakát, miközben ő elkezdett megszabadítani a ruháimtól. Megpróbáltam megkeresni azt a pontot, ahol érzékeny a bőre, nem messze a fülétől rá is bukkantam, és Luhan nyögése volt a legkellemesebb hang, amit valaha hallottam. Hihetetlenül felizgatott, és remegő, türelmetlen ujjakkal húztam le a vékony, fehér testéről a textíliát. Furcsa volt egy lapos, de meglepően izmos testet csókolni, gömbölyű keblekhez és puha hasfalakhoz voltam szokva.

A nadrágjához érve elhajoltam, hogy kigomboljam, majd határozottan lehúzzam róla, de Luhan visszanyomta a fejem, amikor a hasához értem.

– Nyugodtan megpróbálhatod – mondta, és az arcomat simogatta a finom művészujjaival.

Beharaptam a számat, nyeltem egy nagyot, majd letoltam a boxerét, és a kezembe vettem a férfiasságát. Furcsa volt a sajátomon kívül másét is megérinteni, nem is igazán tudtam, mit kezdjek vele. Lányok csináltak már ilyet nekem, de én még soha, és kissé talán sértette is a büszkeségemet, hogy én szopjam le őt. Végül mégis csak kinyújtottam a nyelvem, és megnyaltam Luhan ékességének hegyét, majd óvatosan a számba vettem. Partnerem a tarkómra vezette az ujjait, és apró mozdulatokkal irányított. Nem nyomta igazán a fejem, csak kis doboláshoz hasonló körzésével érzékeltette, milyen tempó esne jól neki.

Volt egy pillanat, amikor már túl mélynek ítéltem meg a számban, és elhúzódtam, de Luhan nem erőltette tovább, visszafordított, hogy most ő vegyen kezelésbe engem. Imádtam, ahogy a mellkasomat csókolta, a szája olyan puha volt, mintha selyemmel simogattak volna, a nyelvével húzott nyálcsíkok mentén fázott a testem, olyan forró voltam, hogy azonnal remegni kezdtem, amint eltávolodott tőlem.

Ő ezerszer jobban szopott, mint én, hangosan nyögtem a munkája alatt, és úgy szorítottam a lepedőt, hogy majdnem betörtek a körmeim. Minden annyira izgalmas és energikus volt, mint az érintése a lencse előtt, a lábujjamtól a fejem búbjáéig villódzott bennem az izgalom, és hihetetlenül érzékennyé váltam.

– Csak lazulj el! – súgta Luhan, és a belső combomra simított, majd kissé megemelte a lábam.

– Várj! – nyomtam le a combomat, mintha mágnesként vonzana az ágy. – Nem te… Szóval nem te leszel alul?

– Dehogy is! Sosem vagyok alul. Ne tévesszen meg a külsőm! Tudok én irányítani – mosolyodott el, és megnyalta a fülem. – Élvezni fogod.

Végül is, miért ne? – döntöttem vissza a fejem a párnára, és hagytam, hogy megemelje a csípőmet. Egyáltalán nem volt kellemes a tágítás, csodálkoztam, hogy ezek után folytatják a szexet a melegek. Luhan nagyon körültekintő volt, és megpróbált mindent elkövetni azért, hogy valamennyire élvezzem ezt a furcsa érzést, simogatott, csókolgatott, izgatta a szerszámomat, de még így is fájt a behatolás.

– Ne mondd, hogy első alkalom… – nyögte, és amikor nem válaszoltam, kicsit elhajolt tőlem. – Ne már! Miért nem szóltál? Akkor kétszer ennyi ideig szoktattalak volna.

– Csak csináld! Majd megszokom.

Furcsa, de az ilyes fajta fájdalom is új volt, és ki akartam élvezni, magamba szívni, elraktározni. A nyugtatók miatt egy hamis, szűkölt világot éltem meg, minden impulzus halványabb és színtelenebb volt, a szex Luhannal viszont valós és húsbavágó, a fájdalom sem érdekelt.

Luhan megtehette volna, hogy csak a saját vágyával foglalkozik, hiszen engedélyt adtam rá, de őt érdekelte, hogy vagyok. Nem értettem. Miért csinálja ezt? Miért törődik velem? Nem is ismer. Holnap reggel itt sem lesz. Csak egy alkalom vagyok neki.

– Lazulj el, Taehun! Élvezd!

Luhan csókja megrészegített, és balga módon megengedtem magamnak, hogy az érzés, amit kivált belőlem, a szívem közepéig elérjen. Egy apró pillanatra, de elképzeltem, hogy szerelemből csókol meg, hogy a szex nem szex, hanem szeretkezés, és amíg vége nem lett, úgy kapaszkodtam belé, mintha megtarthatna. A takaró alatt, kielégülten, a plafont nézve próbáltam értelmezni azt a rengeteg érzelmet, ami felszakadt bennem. Alig bírtam kezelni, sírni lett volna kedvem, hogy kiürüljenek belőlem, és megint csak az ismerős üresség maradjon. Nem tudtam feldolgozni, hogy érzek.

– Szoktak rád várni a rajongóid a ház előtt?

– Néha – suttogtam, és nyakig húztam a takarót. Örültem, hogy nem kapcsoltunk lámpát, csak az ablakon beáradó fény festette meg a körvonalainkat.

– Akkor maradok, ha nem baj. Nem akarok senkinek magyarázkodni, hogy mit csináltam pont ebben a házban, ilyenkor.

– Rendben, maradj.

Sosem volt barátnőm, a lányokat az első alkalommal kirúgtam az ágyamból, és a lakásomból is, szinte soha senki nem aludt velem. Éreztem, hogy Luhan ott van az ágyban, hallottam a lélegzetét, éreztem az illatát, nem csak magamon, de szerte a szobában, és azon gondolkodtam, vajon mit csinálhat, és mire gondolhat. Neki is fura, hogy együtt alszunk, vagy nem érdekli? Mit gondol rólam? Érdekli egyáltalán, milyen vagyok?

– Azt hiszem, ráfeküdtem valamire – fészkelődött, és a telefonjának erős, fehér fénye az arcomba csapódott. – Jé, ez egy maci! De cuki! Hogy hívják?

– Nem mindegy az? – kaptam ki a kezéből Maci urat, és magamhoz szorítottam. – Nyomd már le a képernyőt, megvakulok!

Luhan kuncogva teljesítette a kérésemet, és az éjjeliszekrényre tette a telefonját. Újra csend borult körénk, és habár fáradt voltam, nem tudtam elaludni. Olyan éberen feküdtem a sötétségben, mintha már kialudtam volna magam, és az ablakon beáramló fény is zavart. Feketeséget akartam.

– Behúznád a függönyt? Nem tudok így aludni.

– Lehúzzam a redőnyt is? – kérdezte Luhan, amikor az ablakhoz lépett.

– Kérlek.

Azt hittem, ha semmit nem látok, az agyamat is könnyebben ki tudom kapcsolni, de Luhan energiája még mindig ott vibrált a szobában, és nem hagyott nyugodni. Nem voltam én ehhez hozzászokva.

Forgolódtam – amennyire tudtam –, számolgattam a bárányokat, semmi nem segített abban, hogy elaludjak, aztán megéreztem, hogy megmozdul mellettem a takaró, és egy forró test simul az enyémhez. Luhan szája édesen kóstolgatott, hagytam, hogy a modell a hátamra döntsön, és félig rám dőljön. Fogalmam sincs, miért csókolt úgy, mintha számítana neki, hogy mi történik közöttünk, de megnyugtatott vele. Mintha vígasztalt volna… Vagy csak én akartam ezt? Talán így volt. Azt akartam, hogy valaki törődjön velem, valakinek fontos legyek.

Éjszaka egy szivárvánnyal álmodtam. Ott ültem a fekete kelepcémben, és a plafonon először a szivárvány olajos színeit pillantottam meg, mintha belekeverték volna a feketébe. Minél tovább néztem, annál kivethetőbbek lettek a színek, majd szépen lassan formálódni kezdett, és egy pislogással egy zöldellő mezón találtam magam. Az égen fehér bárányfelhők úsztak, a nap melegen sütött, és gyönyörű, csillogó szivárvány húzódott az égen. Nem láttam, ki öleli át a hátamat, de az illata ismerős volt, édes és friss, mint a tavaszi virágok illata.

Amikor reggel felkeltem, Luhan karjait éreztem magam körül, a leheletét a nyakamon, így visszacsuktam a szemem, és titkon élveztem, ahogy ölel.