Gyilkos (Mark x Jackson)

Jackson:

Húzós nap volt. A talpam égett a sok ugrálástól, a vádlim negyed óránként begörcsölt a kisbusz hátsó ülésén nyomorogva, a hajam nedvessé vált az izzadtságtól, és olyan büdös voltam, hogy útban a kocsi felé a patkányok majdnem lepacsiztam velem. Nem vágytam másra, minthogy végre otthon legyek, tisztára mossam a koszos testemet, egyek egy jó nagy adag bármit, és végignyúljak az ágyamon. Aznapra már semmi nem dolgom nem volt, a nap hátra maradt négy órájáról magam rendelkeztem.

Listáztam a fejemben a teendőket:

1. Fürdés

2. Evés

3. Bob megetetése

4. Alvás

Még jó, hogy így tettem, szegény Bobot kihagytam volna a testi szükségleteim miatt, és azt végképp nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha a szeretett növényem miattam halálozik el. Youngjae-nak volt kutyája, Coco, de a gazdi allergiás volt, rajta kívül más állatot nem tarthattunk, és ezt mind megszenvedtük. Mark ráakadt Cocora, mert ha nincs ló, jó a szamár is, Bambam hónapok óta lakást keresett magának, hogy macskákat tarthasson, JB beállította háttérképnek Norát, Jinyoung megelégedett Yougyeommal, a legkisebb pedig túl felelőtlen volt ahhoz, hogy állatot tarthasson.

Én egy tökéletes megoldást választottam, vettem egy növényt, és elneveztem Bobnak. A többiek komplett idiótának néztek emiatt, de nem foglalkoztam a károgásukkal, Bob csodálatos háziállat volt, sosem veszekedett velem, túlélte, ha pár napig elfelejtettem megetetni – értsd, megöntözni –, és alkalom adtán még virágot is bontott a gyönyörködtetésemre. Azért Coco ilyet nem tudott!

Büszke voltam Bobra, mert szépen cseperedett, az aranyos, zöld leveleit néha-néha megtörölgettem, hogy a por ne zárja el tőle az oxigént, az ablakon beáradó napsütésben úgy mutogatta az izmos törzsét, mintha csak magamat láttam volna. Bob jó arc volt, mindig egyet értett velem, és hozzám hasonlóan, el tudta viselni Markot szobatársnak, amit azért valljunk be, nem mindenki tud megtenni.

A „valami bűzlik” kifejezést először Koreában hallottam, és úgy értelmeztem, büdös van. Aztán szépen lassan leesett, hogy ezt arra mondják, hogyha gond történt. Ahogy beléptem a dormba, pontosan ezt éreztem. Valami bűzlik. Félelem, szenvedés, terror és bűntudat szaga keveredett a levegőben, szűrón facsarva az orromat. A szívem hevesen vert, ahogy közelítettem a nappali felé. Nagyon óvatosan haladtam, lábujjhegyen, a falhoz simulva, próbálva eggyé válni a csibe sárga festékkel. Ki volt az a hülye, aki ezt a színt választotta?

– Bob! – sikítottam fel, amikor megláttam szeretett növényem holtestét a parkettán.

A fekete, porladó vércseppjei szétterültek a faborításon, ahogy kiborultak a cserépből, a levelei segítségkérően meredtek előre, mintha kúszni akart volna. A feje… Hiányzott. Valaki kegyelmet nem ismerően lefejezte Bobot. És nem elég, hogy lefejezte, de el is vitte. Talán elásta, vagy egy okkult oltár rituális kellékeként használta fel. Meg kellett találnom a gyilkost. Az elkövető még a dormban tartózkodott, éreztem a bűntudatának izzadt, savanyú szagát. A konyhából jött.

Felkaptam egy ásványvizes palackot, kupakkal lefelé, hogy azzal sújtsak le Bob gyilkosára. Az első gyanúsított aprított valamit. Talán éppen Bob fejét, hogy galád módul elfogyassza, mint áldozati étket. Hirtelenjében támadtam.

– Megállj! – ugrottam a küszöb elé, és ráüvöltöttem Jinyoungra. Szegény, akkorát ugrott, hogy majdnem kiesett a papucsából, de a kést biztosan tartotta, szerencsére nem sérült meg.

– Jackson, mi az istent művelsz? – pirított rám. – Kés van nálam. Normális vagy?

– Bob! – löktem félre, hogy megbizonyosodjak arról, a háziállatomat szabdalja-e fel, de csak egy szelet húst aprított kis kockákra.

– Jackson, jól vagy? – érintette meg óvatosan a vállamat Jinyoung, mire csak bólintottam egyet, és tovább kutattam.

Mindenki otthon volt, tehát még öt gyanúsítottam maradt. A fürdőszoba felé vettem az irányt, ahonnét gőz szállt fel, és finom, gyümölcsös illat terjengett, valaki női tusfürdőt használt, ami egyszerre bizarr és kellemes.

Feltéptem az ajtót.

Bambam lányokat megszégyenítő sikkantással rántotta magára a törölközőt, majd káromkodni kezdett valamilyen furcsa hibrid nyelven, ami thai, angol, koreai és pár kínai kifejezést használt. Mindenki a szitokszókat tanulta meg először egy nyelvben.

– Hová rejtetted el? – léptem be az intim szférájába.

– M-Micsodát? – dadogott zavartan.

– Érzem az illatát. A növényszagot.

– Ezt keresed? – dugta az orrom alá a bio arckrémét.

Az ujjammal felkevertem a doboz tartalmát, de Bob fejét nem találtam sehol, Bambam ártatlannak bizonyult, bár nagyon dühösen hagytam hátra, olyanokat kiabált felém, hogy „Tudod, hova dugdosd az ujjadat, te paraszt!”. Nem gondoltam volna, hogy Bambamnak ilyen vágyai vannak felém. Azt hittem, csak barátként gondol rám.

Yugyeomra a nappaliban bukkantam rá. Szóval visszatértél a tett helyszínére, mi?! – szólalt meg bennem a Sherlock Holmes, és azonnal kérdőre vontam a maknae-t.

– Mit csinálsz itt?

– Öhmmm… Ülök?

– Mióta ülsz itt, és miért?

– Két perce, és azért, mert fáj a lábam? – nézett végig rajtam a legfiatalabb, keresve az őrület jeleit. Nem voltam őrült, csak dühös, és szomorú. Valaki megölte a háziállatomat, és ezért felelnie kellett!

– Hol tartózkodtál, amíg távol voltam?

– Az edzőteremben. Jaebum hyung bizonyíthatja.

Meg kellett keresnem a leadert. Nem csak azért, hogy alátámassza Yogyeom alibijét, de azért is, hogy feleljen a feltett kérdésekre. Ahogy lenni szokott, a dolgozószobában találtam rá, a beosztásokat memorizálta, az asztalon egy halom papír hevert, talán éppen Bob fejét próbálta meg elrejteni velük.

– Yogyeom tényleg gyúrt ma?

– Igen, együtt edzettünk délután. Miért?

– Akkor itthon sem voltatok?

– Nem. Csak Mark volt itthon, aludt, vagy nem tudom. De miért? Jackson, jól vagy?

– Köszönöm az infót! – vágtattam el, egyenesen a szobámba tartva.

Mark az ágyon feküdt, elsőre úgy tűnt, hogy békésen alszik, de valójában csak pihentette a szemeit. Ha Mark aludt, akkor minden volt, csak békés nem. Először is, kapálózott, káromkodott, rugdosott, és olyan félelmetes helyzeteket teremtett, hogy néha komolyan rettegtem a felső ágyon. Az egyik éjjel például, amikor álmatlanul fetrengtem a plafont bámulva, Mark egyszer csak síri hangon azt mondta: „Jackson, most megkapod a magadét!”. Aztán olyat rúgott a levegőbe, hogy csak úgy süvített, ha két centivel arrébb tették volna a létrát, szegény Mark, biztosan eltörte volna a lábujját. Azóta gondosan odafigyeltem rá, hogy soha, semmilyen körülmények között ne dühítsem fel a legidősebbet.

– Mark, beszédem van veled! – „ébresztettem fel” nem túl barátságosan.

Mark unottan nyitotta ki mandulavágású szemeit, a tekintete azt üzente, egy cseppet sem kíváncsi a mondandómra, és szeretné, ha békén hagynám, de ez nem történhetett meg. Mark már bizonyította, hogy képes az erőszakra, hideg vérrel végezhetett Bobbal, és még csak meg sem hatotta volna.

– Hol voltál ma három és nyolc között?

– Itt. Tudod, ez az én szobám is.

– És nem hallottál valami furcsát? – léptem közelebb hozzá, majd fölé hajoltam, és egészen belemászva a képébe. – Vagy esetleg, láttál?

– Ez most beugratós kérdés? – ráncolta össze a homlokát, és egy pillanatra lecsúszott a tekintete a számra. – Miért vagy ilyen közel?

– Haragszol rám, igaz? Mert megettem a csirkédet.

– Azért elmehetsz a faszba! – csattant fel dühösen, ahogy visszaemlékezett az előző esti incidensre. Bőven volt indítéka meggyilkolni Bobot.

– Tudod, én olyan vagyok, hogyha megütsz ököllel, visszaütök traktorral. Ha fájdalmat okozol, elérem, hogy sikíts a kíntól. Ha…

– Ha megcsókollak, megdugsz? – tippelt a harmadik verzióra, ami egyszerre volt furcsa, és ígéretes felvetés. – Bocsi, bébi, de én vagyok a top – csapott rá a seggemre, majd egy könnyed mozdulattal arrébb lökött. – Elmentem fürödni. Neked se ártana. Büdös vagy.

– Még van egy dolog, amit meg kell tennem – pislogtam zavartan, és nem értettem, miért van olyan kegyetlenül meleg a nadrágomban. – Tényleg nem hallottál ma semmi furcsát?

– De, összetört egy cserép. Biztos Coco volt, ma nagyon fel volt pörögve.

Dühödt óriás léptekkel vágtattam át Youngjae-hoz, szinte kitépve az ajtót a helyéről, és úgy meredtem a kutyájára, mint aki képes azonnal megfojtani. A fehér, szőrös kis lény hatalmas, bűnbánó kutyatekintettel nézett rám, hát hogy lehetett volna haragudni rá? Helyette a gazdájára lettem dühös.

– A kutyád megölte Bobot! Letépte a fejét, és a tetemét otthagyta a parkettán kihűlni.

– Coco! – förmedt rá a kutyájára Youngjae, aki válaszul nyüszítve a takaró alá dugta a fejét. – Nagyon sajnálom, Jackson. Veszek neked egy másik növényt.

– Az már nem Bob lesz! Tudd meg, Youngjae. Ezt sosem bocsátom meg nektek! – hagytam faképnél.

A listámat a következőre módosítottam Bob halálát követően:

1. Eltemetni Bobot.

2. Bevágni Jinyoung vacsiját.

3. Lefürödni Bambam női tusfürdőjével.

4. Megcsókolni Markot.