Szivárványháló (4. évad): 2. fejezet: Évfolyamtali 1.0

Sehun:

Közös megegyezéssel – ergo leszavaztak – úgy döntöttünk, hogy nálam tartjuk meg az évfolyamtalálkozót. A vendégek meghívása forródróton történt, mindenki írt annak, akit ismert, de a biztonság kedvéért a közösségi médiát is bevetettük, és létrehoztunk egy eseményt, ahová csatlakozhattak. Hihetetlen, hogy mennyire szétszakadt az osztály, mintha nem is töltöttünk volna együtt négy évet, nagyon kíváncsi voltam, hogy kit hová sodort a szél.

Meghatározatlan számú embernek kaját venni nem olcsó mulatság, de Jonginnak igaza volt abban, hogy végül úgyis minden elfogy majd. Az alkoholokat Chanyeolra bíztam – mármint a kiválasztásukat, mert megvenni nem tudta volna –, én pedig a takarításért, és a berendezésért feleltem. Amikor eltoltam a bútorokat, és felcsavartam a szőnyeget, biztossá vált, hogy nagyon kicsi a nappalim.

– Következőleg valaki olyannál tartjuk a bulit, ahová befér egy kisebb sereg. Mondjuk Suhóék villájában – szóltam ki Chanyeolnak, aki a folyosót seperte.

– És akkor nem nekünk kell takarítani. Leszakad a karom – mozgatta meg az izmait, és beletúrt a dús, sötétbarna hajába. – Hol van már Kai? Azt mondta, hogy ő is segít.

Meghúztam a vállam, és tovább súroltam az asztalt, majd ugyanezt a műveletet megcsináltam a kanapéval is. Hihetetlen, hogy mennyi hajszálat találtam, biztosra vettem, hogy csak is Chanyeoltól származhat, neki volt bőven utánpótlásnak is. Kai végül egy bazi nagy hangfallal tért vissza, elmondása szerint azért, mert egy bulihoz elengedhetetlen a zene.

– És mi a francnak kellene ehhez egy ekkora hangszóró? Bőven elég lett volna a tévén benyomni valamit.

– Az olyan nagypapás feeling. Bulizunk nem?

– Nem! Ez egy találkozó, ahol beszélgetünk, röhögünk, sztorizgatunk, nem az a lényeg, hogy bömböljön a zene. Amúgy se kértem engedélyt a szomszédoktól.

Kai nem akarta megérteni az érveimet, ő váltig állította, hogy az erősítő az kell, úgyhogy maradt, legalább lehetett a tetejére chipses tálat tenni. Chanyeol megpróbálta úgy beállítani a hangosítást, hogy érvényesüljenek a dallamok, de ne nyomja el a hangunkat, és a mellettünk lévőek se kopogjanak át a falon dühükben.

Az első vendégek Minseok és Baekhyun voltak, akik együtt érkeztek, és eltérően üdvözöltek minket. Minseok hasonlóan az SM épületében tett látogatásunkkor kedves mosollyal pacsizott le mindenkivel, Baekhyun viszont olyan izgatott volt, hogy a korábbinál is gyorsabban beszélt, és sokkal többet is ivott, mint kellett volna. Fogalmam sem volt róla, mi tett rá ilyen hatást, de egy idő után elkezdtem aggódni, hogy tönkre fogja vágni a hangulatot a részegessége.

– Minseok, nem állítanád le Baekhyun? Nem akarom, hogy behányjon a kanapé mögé.

– Úristen, Baekhyun! Ne igyál ennyit! – ugrott oda hozzá Minseok, mint egy óvó anya, és elvette Baekhyuntól a sörösüveget. – Itt egy pohár víz. Igyad ezt!

Baekhyun a pohárért nyúlt, de félúton megállt a mozdulatban, majd úgy rohant a wc-re, mintha égne a lába alatt a talaj. Még jó, hogy köszönéskor azzal kezdtük, hogy mit hol találnak – csóváltam meg a fejem. Nem hittem el, hogy alig telt el negyed óra, de az első vendég már össze is hányta a fürdőszobámat.

Suho és Chen is együtt jött, az utóbbival pedig megérkezett a szórakozott hangulat, egymást érték a poénok, főleg Chanyeol sziporkázott.

– Chen, olyan régen találkoztunk. Ugye ninChen semmi gond? Nehogy elChend itt a figyelmet, mert szólok Kyungsoonak, és Chengetnek neked!

– Látom, még mindig nem adtad fel ezt – vált komorrá Jongdae arca, de a rossz hangulata csak egy pillanatig tartott, azonnal megpaskolta Chanyeol vállát, és biztosította, hogy nem haragszik, hogy ilyen rossz a humorérzéke.

Suho nem beszélt sokat, de ugyanolyan udvarias és művelt volt, mint régen, meg sem lepődtem, amikor azt mondta, hogy üzleti gazdaságtant tanul, és azon van, hogy minél hamarabb átvegye a szüleitől a családi vállalkozást. Valószínűleg születésétől fogva erre szánták, és ő sosem tartozott azok közé, akik balhét-balhéra halmoztak. Jól tanult, szerették a tanárok, több nyelven beszélt, és soha senkire nem volt egy rossz szava sem.

Azt hiszem, egyöntetűen D.O.-t vártuk a legjobban, aki visszahúzódó mosollyal fogadta az üdvrivalgást, és amint lehetett, helyet foglalt. Éhes szemek tapadtak rá, arra várva, hogy végre megválaszolja az est kérdését: tényleg rendőr lett-e.

– Még tart a kiképzésem – vallotta be pironkodva, mire a két Ch azonnal rátámadt.

– Ugye vezethetjük majd a rendőrautót?

– Megmutatod, hogyan néz ki a fegyvered?

Kyungsoo az iskolában sem szeretett a figyelem központjában lenni, nagyon egyszerű, de jószívű, kedves, és egyenes ember volt, akire lehetett számítani. Nem adta oda a leckéjét, nem puskázhattak róla, és nem vett részt egyik csínyben sem, de ha lebuktunk, sosem köpött, mindig becsülettel tartotta a száját, hogy senkinek ne okozzon fájdalmat.

– Aztán meg ne lássalak a háromlábú mellett! – figyelmeztette játékosan Chanyeol.

– Inkább te ne akard, hogy meglássalak vele – motyogta D.O.

Azt hiszem, ezért kedvelte annyira Chanyeol, mert mindig volt valami válasza az ugratásokra, de sosem akart annyira a központban lenni, mint Chen. Nem, ez így talán nem pontos megfogalmazás. Chen sem akart, csak mindig úgy sikerült neki.

– Sziasztok… – köszönt be egy halk, bátortalan hang, Lay egy szatyornyi chipset hozott nekünk, és óvatosan vizslatta az összegyűlt társaságot. – Bocsánat, hogy késtem.

– Lay! – tőrt ki Chanyeolból, mintha országos cimborák lennének, és odapattant a megszeppent érkezett mellé. – Ugye Lay’s chipset hoztál?

– Chanyeol sosem nő fel? – kérdezte tőlem Jongdae. Gondolkodnom se kellett a válaszon.

– Nem, soha.

Ahogy telt az idő, és egyre többen lettünk, úgy szűkült a nappalim, és nagyon megörültem, amikor egy csapat lány lelépett, arra hivatkozva, hogy hivatalosak egy szülinapi bulira. Nem tudtam, hogy igazat mondanak-e, de nem is érdekelt, a távozásukkal kevésbé égett a pofám a szegényes lakásom miatt. Nagyon drukkoltam, hogy Joohyun is velük tartson, de ő kitartóan beszélgetett Jonginnal. Joohyun volt az exem, akire bár nem haragudtam, hogy dobott, aztán nagyon gyorsan összejött egy menőbb, férfiasabb sráccal, de azért talán mégse akartam vele sokáig egy légtérben lenni. Sokat változott az iskolához képest, a gesztenyebarna haját világos rózsaszínre cserélte, amitől haloványnak – és szerintem – betegesnek tűnt, de mostanában az volt a divat a lányoknál, hogy minél földöntúlibbnak fessenek. Sikerült neki, csak engem nem hozott vele lázba.

– Várunk még valakit? – kérdezte Suho, és az órájára nézett. Már két óra eltelt azóta, hogy az első vendégek megérkeztek.

– Lu Han azt mondta, jön – nézte meg a mobilját Minseok. Nem is tudtam, hogy tartják a kapcsolatot.

Az említett érkezését egy hangos motorbőgés jelezte, és amikor kinéztünk az ablakon, nem hittünk a szemünknek. Lu Han egy sárga sportkocsiból szállt ki, olyan öltözetben, amit Taehun megirigyelt volna, és már csak a paparazzik hiányoztak a közeléből. A rózsaszín haját tökéletesen hullámosra sütötték be, és le mertem volna fogadni, hogy ki van festve a napszemüvege mögött. Egyáltalán ki a fene vesz fel napszenyót este kilenckor?

Luhan igazi sztár volt, szinte láttam körülötte az apró csillagokat, mint a mangák szupersztárjai körül, és a lányok úgy csorgatták utána a nyálukat, hogy elgondolkodtam rajta, kihozzam-e a felmosórongyot. Majdnem olyan jól megjátszotta magát, mint Chanyeol, kevesen gondolhatták melegnek, mert az iskolában is jóban volt minden lánnyal, és Luhant tényleg szerették az emberek. Egyetlen ember nem szerette, Chanyeol.

– Kicsit elkéstél, öregem – jegyezte meg, amikor Lu Han bólintott felé.

– Dolgoztam. Nem mondhattam le a Grazia fotózását.

– Benne leszel a következő számban? – ugrottak fel a lányok sikongatva.

– A kínaiban – húzta ki büszkén magát Luhan, és levette a napszemüvegét. Tényleg ki volt sminkelve. – Van itt valami pia? Szomjan halok.

Vagy nem érdekelte, hogy kocsival van, vagy magasról tett a KRESZ-re, de lehúzott egy pohár pezsgőt, majd sörrel öblített rá. Kyungsoo csendben figyelte a jelenetet, de simán kinéztem belőle, hogy gondolatban jegyzőkönyvet fogalmaz. Úgy gondoltam, barátság ide vagy oda, simán megbüntetne az utakon, ha ittasan közlekednék, és még csak nem is sajnálná. Hiába, ilyen volt egy felelősségteljes rendőr.

– Senki nem tudja, hogy Kris jön-e? – kíváncsiskodott Chanyeol. Na, arra én is kíváncsi lettem volna, hogy belőle mi lett.

– Tartja vele valaki a kapcsolatot? – kérdezte Jongin. Mindenki nemet intett.

– Tao – tenyerelt az aranygombra Chen, de ezzel nem jutottunk előrébb.

Hiába vártuk, hogy megérkezzenek, senkinek nem volt meg az elérhetőségük, a közösségi oldalukat meg vagy nem használták, vagy nem érdekelte őket a buli, úgyhogy végül nem vártunk tovább, és elkezdtük a „kivel mi van” kört. Sok érdekesség kiderült.

Például Chen hiába szerette annyira a focit, a szülei nem engedték, hogy hivatásos labdarugó legyen, helyette ingatlanügynökké vált, és ez nem is állt olyan távol tőle. Jongdae jól, és sokat tudott beszélni, olyannak tűnt, aki akármit el tud adni, és még csak át sem veri közben az embereket. Ráadásul nagy barátok voltak Suhóval, így gazdag körökben mozgott, és nem is kereshetett rosszul azzal, hogy méregdrága épületeket ad el, méreggazdag embereknek.

Lay már megcsinált pár informatikai jellegű képzést, amiknek a nevét egyedül Suho értette, de még további modulokat is abszolválni akart, és valami programozói nyelvet is tanult éppen, ami úgy hangzott, mintha egy robot tetszőleges betűket köpött volna ki az asztalra.

Baekhyun diplomatikusan annyit mondott, hogy titkárként dolgozik, Minseokról tudtuk, hogy koreográfus, de ő sem árulta el, hogy hol, Joohyunról viszont kiderült, hogy vállalkozás-menedzsment szakon tanul, ami nagyon nehéznek és száraznak tűnt.

– Úgy tűnik, mégis lett belőlünk valaki – jegyezte meg Luhan, mire Minseok és Lay azonnal felnevettek. – Az osztályfőnökünk mindig azt mondta, hogy abból az osztályból nem lesz semmi, csak egy nagy rakás szerencsétlenség.

– Igen, de az a tanár azt is mondta, hogy Kris nem tud angolul – emlékeztette a társaságot Chanyeol.

Ha volt valami, ami élvezetessé tette az angolórát, akkor az Kris és a tanár veszekedése volt. Merthogy az a nő valamiért utálta az osztálytársunkat, és minden lehetőséget megragadott arra, hogy belekössön. Kris meg sosem arról volt híres, hogy be tudja fogni, és néha olyan durván összekaptak, hogy le kellett hívni az igazgatót, hogy igazságot tegyen. Pedig az egész csak arról szólt, hogy a tanárnő nem szerette a kanadai akcentust, és szerintem egy kicsit részlehajló volt a koreaiakkal szemben. Ez egy kínai-koreai iskolában nem volt túl jó hozzáállás.

– Múltkor láttam a tanárotokat – nézett Suhóra Luhan. – Még mindig ugyanolyan vékony és savanyú, mint volt.

A három osztály közül nekünk volt a legjobb tanárunk, ő mindig bátorított minket, és arra ösztönzött, hogy barátkozzunk, és érezzük jól magunkat az iskolában, talán az ő szellemiségének köszönhettük mi is a srácokkal, hogy ilyen jóban maradtunk. Ahogy végignéztem magunkon, ezer meg ezer emlék tódult a fejembe, és egy pillanatra elragadott a vágyakozást, hogy újra középiskolás legyek. A dolgozatokra, meg a felelésekre nem emlékszik senki, nem is fontosak, a közös emlékek, és a sok ökörség az, ami igazán megmarad.

Chanyeol:

Hiába sikerült nagyon jóra az évfolyamtali, nem tudtam elfáradni, és amikor az utolsó vendég is elment, én még bulizni akartam. Sehun nem rajongott az ötletért, hogy nála maradjunk, mert túl hangosak leszünk, így inkább taxiba ültünk, hogy keressünk egy jó kis szórakozóhelyet. A város legsziporkázóbb kerületébe mentünk, Gangnam-ba, amit nem engedhetünk meg magunknak, de bámulhattuk a szórakozó emberek tömegét, és felszedhettünk pár ittas lányt, akik ingyen bevisznek minket a szórakozóhelyre. A régi jó módszer még mindig működött.

A hely, ahová bekeveredtünk, egy hangulatos kis italozó volt, felül VIP résszel, és amikor megindultak felénk a biztonsági őrök, azt hittem, rendőrt fognak hívni ránk. Ehelyett csak odaléptek Sehunhoz, és átadtak neki egy kulcsot, majd a pult felé tereltek minket.

– A szokásos? – kérdezte a csapos, mire Sehun csak bután bólintott egyet.

A szokásos olyan erős volt, hogy szétmarta a nyelőcsövemet, és majdnem megfulladtam, még az emeleten is azon voltam, hogy kapjak elegendő levegőt. Akárki adagját is kaptuk meg, nem aprózta el a piálást. Ez egy lovat is leterített volna.

A VIP szobánk nem csak azért volt nagyon fullos, mert finom ételek és italok vártak ott ránk, de még énekes és masszőr lányok is lesték a kegyeinket. Engem annyira nem kötöttek le, de Jongin majdnem elájult, amikor az egyik hölgy négykézlábra ereszkedett előtte, és a combját kezdte markolászni. Sehunt bezzeg meg sem közelítették, mintha félnének tőle, öntöttek neki italt, de nem simogatták, nem bókoltak, még csak a szemébe sem néztek.

– Kim úr, a ház nagyon köszöni a legutóbbi nemes támogatását – hajolt meg Sehun előtt egy öltönyös férfi, és szivart kínált fel nekünk.

A Kim úrból egyértelművé vált, hogy valaki másnak gondolnak minket, mint akik vagyunk, így nem volt más dolgunk, mint fenntartani a látszatot. Úgy éreztem magam, mint egy varázslatba került kisherceg, és ezzel érveltem Sehunnál is, amikor menni akart.

– Figyelj, gondolj erre úgy, mintha te lennél Hamupipőke öccse! Egy éjszakáig tiéd a gazdagok élete.

– Akkor már másfél órája lejárt a varázs – mutatott az órájára.

– Ez a jótündér reggel négyig bírja – nyugtattam, és a szájába toltam egy kocka mangót. – Csak élvezd!

Sehun arca lángba borult, és először nem értettem, hogy mitől, aztán elkezdtem ízlelgetni a mondatomat, és rájöttem, hogy kicsit félreérthető voltam. Még jó, hogy nem mondtam, hogy a jótündér varázspálcája, attól biztos padlót fogott volna.

Kezdtem kicsit italgőzös lenni, ez látszott abból, ahogy sétáltam, valahogy mindig megtalálta a fal az oldalamat, vagy a vállamat. Arra nem is emlékeztem, hogy mikor parkoltunk le Kai lakásánál, és tettük ki, csak az maradt meg, hogy Sehun támogat a lépcsőn, én meg valami tök régi dalt éneklek.

A hideg zuhany alatt aztán józanodhattam, mert Sehun nem volt hajlandó kiengedni onnan, nehogy bajt csináljak, és amikor törölközővel a nyakamon visszatértem a nappaliba, már sokkal részletesebben láttam a világot. Sehun a műanyag poharakat dobálta a kukába, mintha kosarazna, és nem értettem, miért nem ért ez rá később, én már nagyon szerettem volna ágyban lenni.

– Gyere, aludjunk! – öleltem át hátulról, és a nyakába fúrtam az arcomat.

– Menjél!

– Én veled akarok aludni. Aludjunk együtt, Sehunie!

Sehun vonakodott, de végül addig könyörögtem neki, amíg megunta a hangomat, és belement. Jó érzés volt odabújni hozzá, vagy megfogni a kezét, esetleg magamhoz ölelni, amikor már mélyen aludt, és nem csapott le érte. Úgy gondoltam, minél többször érek hozzá, annál hamarabb megszokja, és kezdeményez ő is.

Ahogy vízszintesbe kerültünk, megint fejbe csapott egy erős, tomboló érzés, de most nem a bulivágy, inkább egy sokkal vadabb, és ösztönösebb, a szexuális vágy. Akartam Sehunt, jobban, mint bárkit valaha, de vissza kellett fognom magam. Nem szabadott semmit elsietni, mégis az ajkához nyomtam a sajátomat. Meglepő, de nem ütött ki érte, hanem viszonozta, és óvatosan megmozdította az ajkát.

Úgy dobogott a szívem, hogy féltem, Sehun megérzi, és erősen tartottam magam felette, nehogy összeérjen a mellkasunk. Nem tudom, hogy az alkohol tette-e vele, vagy régóta erre vágyott, de olyan ragaszkodóan markolta a hajam, hogy egy idő után feladtam, és hagytam, hogy összesimuljunk.

Emberfeletti küzdelmet folytattam magammal, mert legszívesebben letéptem volna róla a ruhát, hogy végre valahára magamévá tegyem, de ennél sokkal jobban szerettem és tiszteltem, úgyhogy nagyon figyelmes, és türelmes maradtam. Hallgattam a sóhajait, figyeltem a testének rezdüléseit, és nem csináltam semmi olyat, amit nem akar.

– Chanyeol… – nyögött fel, amikor a merevedésére kulcsoltam az ujjaimat. A lehelete égette a bőrömet.

– Ne aggódj! Csináltam már ilyet – biztosítottam, és apró csókot nyomtam a füle mögé.

– Persze, magaddal… – piszkálódott. Tehát mégsem volt olyan zavarban, mint gondoltam.

Fogalmam sem volt róla, hogyan lépjek a következő fokozatra, féltem, ha a bejáratához érek, eltöri a karom, vagy valami rosszabbat csinál velem. Mégis akartam adni egy esélyt a dolognak, így visszahajoltam Sehun szájához, és forró csókra hívtam, mielőtt elkentem volna az ujjaimon némi előváladékot, hogy legyen valami, amivel benedvesítem az izomgyűrűit.

– Ha azt akarod csinálni, akkor ott van…izé…tubus a szekrényben – nyögte ki Sehun pirulva, és a tenyere mögé rejtette a vörös ábrázatát.

Olyan gyorsan ugrottam ki az ágyból, és vetődtem a szekrényhez, hogy majdnem beestem a nyitott szárnyakon, de meglett a síkosító, és mire visszatértem, Sehun bátorsága se párolgott el. Borzasztó régen voltam már olyan sráccal, akinek nem volt tapasztalata, és habár a vérem őrülten hajszolt, megálljt parancsoltam magamnak, és csak Sehun érdekeit tartottam szem előtt. Nagyon óvatosan, és nagyon körültekintően vezettem fel az első ujjamat, és közben nyugtató csókokkal leptem el Sehun bőrét. Viszonylag könnyen engedett, de a neheze még hátra volt, amikor fölé másztam, és elhelyezkedtem a lába között, meg akartam kérdezni, biztosan akarja-e.

– Tuti? Nem fogod megbánni?

– Ha sokáig szövegelsz, meg fogom!

– Oké…

Egy cseppet sem tetszett Sehun fájdalmas nyögése, utáltam magam, amiért fájdalmat okozok neki, de elsőre ez mindig ilyen volt, legalább is, ezt mesélték nekem. Mindent elkövettem azért, hogy élvezze, és amikor végre megszokta a furcsa helyzetet, és élvezni kezdte a szexet, én is jobban odafigyelhettem saját magamra.

Azért volt olyan csodálatos Sehunnal szeretkezni, mert mindennél jobban imádtam, és a szívem majdnem elolvadt, hogy az érzéseim viszonzásra találtak. Minden csók, minden érintés, minden sóhaj, amiben osztozunk a miénk volt. Még sosem voltam olyan boldog, mint aznap éjjel, amikor ekkora lépést tett felém.

– Annyira szeretlek – súgtam neki, ahogy elkezdtem fokozni a tempót.

– Ühmm… – nyomta a fejét a nyakamba, és erősen kapaszkodott a vállamba.

Még soha nem volt olyan elsöprő az orgazmusom, mint akkor, ha ezt nem hallották meg a szomszédok, akkor százason is bömböltethettük volna az erősítőt. Az érvezettel együtt az energia is kiszállt a testemből, és fáradtan hanyatlottam Sehunra. Ő hozzám hasonlóan zihált alattam, és továbbra is a vállamat szorította. Biztos voltam benne, hogy ez nyomot fog hagyni a bőrömön.

Miután kihúzódtam belőle, lenyúltam, hogy a kezemmel lendítsem át a határon, de a saját hasamon megtaláltam az élvezetét, csak annyira kiütött a saját gyönyöröm, hogy nem vettem észre, ő is elment. Ez igen meglepett, első alkalmas fiúval még sosem sikerült ezt elérnem, de nagyon büszkévé tett, hogy most sikerült. Csak azt sajnáltam kicsit, hogy nem figyeltem oda, milyen hangon muzsikál Sehun, amikor a világon a legboldogabb. Nem baj, ha minden jól megy, lesz még lehetőségem rá, hogy halljam.

 – Szeretlek, Sehun – bújtam szorosan a vállához.

– Jó éjszakát, Chanyeolie – súgta vissza.

Nem vártam, hogy ő is mondja, hiszen éppen, hogy csak túl volt az első együttlétünkön, és még túl korai lett volna szerelmet vallania. Ki tudtam várni a soromat, hiszen már rengeteg időt vártam rá. Egyébként sem kellettek szavak, hiszen éreztem, hogy megnyitotta előttem a szívét. Benne volt a mozdulataiban, a csókjaiban, és megfogadtam, hogy mindent elkövetek azért, hogy boldoggá tegyem.