Újrakezdés: Semmi sem változott (Kris ver) (Kris x Tao)

Kris:

Ha meghívnak egy műsorba, látod, kik vesznek részt benne, kik lépnek fel, kik adnak át díjat, úgyhogy nem ért meglepetésként, hogy Zi Tao ott lesz. Dönthettem úgy, hogy visszamondom a felkérést, és nem megyek el, otthon ünneplek, vagy választok egy másik szilveszteri műsort, de éppen itt volt már az ideje annak, hogy találkozzunk. 2019, új év, új kezdet, talán szerencsét hoz, ha így kezdjük.

Nem töltöttem több időt a tükör előtt, mint szoktam, mégis nagyon jól sikerült az eredmény.  Valahogy jobban festettem benne, mint korábban, a sminkesem meg is jegyezte, hogy mennyire csillog a szemem. Lehet, azért, mert izgultam. Izgultam, hogyan reagálok Tao közelségére. Az nem volt kérdéses, ő hogyan fog reagálni, zavarban lesz, nevetni fog, vigyorogni, mint a vadalma, és teljesen kész lesz tőlem, ahogy régen mindig is, csak abban reménykedtem, hogy nem fog élő adásban bőgni a színpadon.

Ahogy a stadionba értem, azonnal körbevettek a staffosok, rendezők, megmutatták, hol van az asztalom, a kezembe nyomták az ütemtervet, amit már egyébként is kívülről fújtam, és megkérdezték, mit akarok inni. Nem mertem túl sok alkoholt fogyasztani, ez az este rólam és Taóról szólt, józan akartam lenni akkor is, ha történik valami, és akkor is, ha nem. A fellépők listájában őt kerestem, 10 percet kapott a színpadon, az bőven elég volt arra, hogy megcsodáljam. A tömegben nem láttam, hol van, pedig a tekintetem minduntalan őt kutatta, jól elbújt, talán szándékosan, hogy a színpadon pillanthassam meg, mint a rajongóinak többsége. Nem voltam a rajongója, az exe voltam, vagy nevezzük akárminek, sosem tudtam definiálni azt, ami anno közöttünk volt.

Tao stage lookban pompázott a színpadon, fehér ingben volt, és strasszos, fekete zsekiben, a színpad közepén egy szárnyas trónon a monogramja csillogott. Hip-hop számmal kezdett, talán nekem címezte, de legyünk őszinték, én és Tao nem egy ligában játszunk, ha rappről van szó. Attól függetlenül nem volt rossz dal, és Tao nagyon értett ahhoz, hogyan fűszerezze meg az előadását. Ahogy a kamera ráközelített, már az arcát is láthattam, és minden erőmre szükségem volt, hogy kontroláljam az arcizmaimat. A fekete haját hátralőtték, a szemét vastag smink fedte, mindig is jobban állt neki a füstös smink, mint nekem, a tekintete izgató, búja és szenvedélyes volt. Hálát adtam az égnek, amiért egy bulis diszkózenével folytatta, addig volt időm összeszedni magam. Olyan irigy voltam a mozgására, én sosem tudtam igazán jól táncolni, úgy, ahogy ő, vagy Jongin, vagy Yixing, bennük meg volt az ösztönös mozgás, én csak táncoltam a koreográfiákat. Nem csodáltam, hogy kifulladt, és alig bírt beszélni, a szoló munkáimban sosem mozogtam ennyit, én inkább a rapban fáradtam el. Amikor Tao megvált a kabátjától, és megláttam, hogy a fehér ingje a hasáig ki van vágva, rendelnem kellett még egy whiskyt. A tánc közben pedig még kettőt, már ha lehet táncnak nevezni azt az erotikusan túlfűtött hullámzást, a földön bemutatott hálószobába illő csípőkörzésekről nem is szólva. Ha ez utalás akart lenni arra, hogy mi vár rám a műsor után, akkor nagyon köszöntem, megértettem az üzenetet.

Nagyon idegesített a műsorvezető, mit Taotao-za, mintha jóban lennének? Összevissza röhögcsélt a mikrofonba, majdnem megsüketültem a kismalac visításra emlékeztető hangjától, és nagyon szerettem volna, ha két lépés távolságra áll az én Zi Taómtól… Vajon még mindig az enyém?

– Sziasztok, Huang Zi Tao vagyok, a kis elf, akit mindenki szeret – mutatkozott be Tao.

Elf? Mióta elf? Eddig nem panda volt? – zavarodtam össze egy pillanatra, és kértem egy szénsavmentes vizet, nehogy megártson a pia.

Tao hozta a formáját, a kidobálandó négy plüssből kettőt azonnal leejtett, de nem esett ki a szerepből, gyorsan felkapkodta őket, majd a szerencsés rajongók közé dobta. Engem nem talált meg, elég messze is voltam ahhoz, hogy ne tudja nekem dobni, én úgyis arra számítottam, hogy élőben hallom a hangját, nem valamilyen degenerált plüssállat hasából.

Ezt követően Tao egy kis időre kiment, majd a levegőből lógva, piros, szikrázó dzsekiben tért vissza, mintha tényleg ninja lenne, aki repülni is képes. A Baggert, adta elő, az angol részeket megpróbáltam nem magamra venni. „A rablód leszek, te hülye.” A fekete ingjét ezúttal csak a mellkasáig gombolta ki, és egy fekete, meglazított nyakkendővel, vagy talán sállal takarta a bőrét. Szívesen rántottam volna magamhoz egy csókra az anyagot markolva. A végét egy rap betét zárta, ahol Tao megmutatta, hogy tudna ő, ha valaki végre megtanítaná rá, hogyan váltson hiba nélkül ritmust, és kontrolálja a hangszínét. Szívesen elvállaltam, hogy tanítok neki pár trükköt az éjjel.

A saját produkciómnál nem figyeltem már Taóra, vagy arra, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem a látványa, csak az előadásra koncentráltam. Három számot adtam elő, a Hold me downt, a Tien di-t, és a November Raint. Amikor ezeket a számokat egyeztettük a stábbal, akkor még nem volt szó arról, hogy Tao is ott lesz, de akár találhatott a dalszövegekben olyan részeket, amiket magára vehet. A Tien di-vel kezdtem, aztán a November Rain folytatta az „akkor is ezt csinálom, és mind kapjátok be” fajta üzeneteimet az utálkozóknak is irigyeknek címeztem, de azért Taóra utaló nyomokat is felfedezni véltem a dalszövegben.

Szomorú fiú vagyok

és te tudod, miért.

Jó fiú vagyok, és rossz lettem,

amikor átlépték a határokat.

Új pénzem van, régi barátaim,

hagyd hátra őket.

Miért esek bele az olyanokba, mint te?

Csak próbálok olyan lenni, amilyennek kell

Érzem ezt a hőt

Néha inkább csak nem beszélek

Talán csak aludnom kellene.

Ilyen gondolatok vannak a fejemben

Annyira kész vagyok

Néha csak úgy teszek, mintha egyikkőtöket se ismerném.

Ez a dal a gyűlölködőkről szólt, meg arról, hogy mennyire magányos és nehéz feladat mindenki ellenségének lenni azért, mert a média, és a gyűlölködők ennek állítottak be. Rossz vagyok, mert elhagytam az EXO-t, rossz vagyok, mert hip-hopot csinálok, mindenért rossz vagyok, mert nem állok be a sorba, és bégetek birka módjára. Ahogy viszont most kimondtam az utolsó mondatot, nem a rajongóim jutottak eszembe, akik ellen úgy védekezem, hogy fel sem vettem a hülyeségeiket, hanem a régi tagok. Mindnyájan úgy csinálunk, mintha nem is ismernénk egymást, mintha megszüntünk volna létezni egymás számára, egyedül Luhan volt az, aki nem hagyta, hogy így tegyek. Yixinget nem zavarta, Tao interjúban, zokogva kért tőlem bocsánatot, de évek óta egyszer sem keresett fel, én pedig őt is az ignoráltak listájára tettem, akárhányszor előkerült a neve valahol.

Mert túl sok energiát fektettem abba, hogy aggódjak miattuk.

Minden, ami valaha elkezdődött, véget ér egyszer.

Új év, új kezdet, új esély nekem és Taónak. Eleget aggódtam azért, mit szól a világ ahhoz, aki, és ami vagyok, úgyhogy mind bekaphatják, és végre azt fogom csinálni, amit akarok. Kész lett a lemezem, sikereket értem el, de a hajamra kenhettem, ha üres az ágyam, és üres a lakásom. Nem vagyok álmodozó, tudom, hogy azért, mert teszek egy lépést Tao felé, és ő talán ezt örömmel fogadja, attól még nem költözhetünk össze, nem járhatunk az utcán kéz a kézben, de ha titokban is, kicsit azzal lehetek, akit szeretek.

A Hold me down a „sosem voltam a szerelem embere” például nagyon jól kifejezte azt, hogy mennyire nem tudtam kimutatni felé soha, hogy szeretem. Aztán, ahogy jobban belemerültem dalszövegbe, úgy kezdtem el egyre inkább érezni, hogy bakker, ha nem nőnek címeztem volna, akkor, Tao ezt nyugodtan vedd magadra, úgy egészében.

Szeress, szeress, adj motivációt

Amikor beszélgetünk, vesszünk el a beszédben

Menjünk el egy utazásra, hogy helyeket változtathassunk

Rendelj egy repjegyek, küldöm a jóváhagyást.

Egy olyan csaj kell, aki több mint egy csini cucc

Megosztom veled a világomat, hogy mindent odaadhassak

Most most most

tényleg nagyon szeretni akarlak

Amíg az enyém vagy, minden oké

Ha megcsörgetsz, azonnal megyek

Ne várj holnap reggelig, az élet rövid

Sosem voltam a szerelem embere

Nem sok időm maradt arra, hogy hidratáljam magam, egy fellépést követően már újra a színpadon kellett állni, és természetesen Zi Taóval mi kerültünk középre, mintha az egész arról szólna, hogy találkoztunk. A fanok úgyis csak ezt fogják látni.

Tao átöltözött, egy színes bőrkabát volt rajta, a haját a homlokába söpörték, nagyon aranyosnak és ártatlannak tűnt, és láttam a testbeszédéből, hogy zavarban van mellettem. Valahogy üzennem kellett neki, de a kamerák kereszttüzében ez nem volt egyszerű feladat. Mindenki köszönőbeszédét meg kellett hallgatni, vagy tíz percig álltunk ott, Tao akkorákat sóhajtott mellettem, hogy féltem, elájul, úgyhogy próbáltam úgy forgatni a fejemet, hogy lássam, és feltűnjön neki, hogy el kellene kezdenie kagylózni. Minden mozgolódásnál mondtam egy szót.

– A műsor…után…beszélünk…

Tao nem reagált, de amikor újra szóhoz jutottam, olyan szépen mosolygott, a tekintetét egy kicsivel tovább az arcomon hagyta, mint az udvariasság megköveteli, és belül izgatott türelmetlenséggel vártam, hogy reagáljon már valamit arra, amit mondtam.

Az össznépi ölelkezésnél aztán megtörtént a csoda, én megöleltem, ő majdnem lekapott közben, de ez nem is olyan meglepő, ha Taóról beszélünk, és odasúgta, hogy oké. Olyan szégyenlősen mondta, mintha arra kértem volna, hogy adja nekem élete első csókját, alig vártam, hogy elköszönjünk mindenkitől, és végre kettesben legyünk.

A fanok gyűrűjében nem léphettünk ki egyszerre az utcára, úgyhogy hagytam egy cetlit Tao menedzserénél a hotel címével, és a szobaszámmal. Nagyon reméltem, hogy nem kezd el kavarni, és Taóhoz eljut az üzenet, de ha mégsem, még mindig számíthattam Luhan közvetítésére. Ciki, hogy ennyi idősen egy barátom segítségére szorulok, de mindig is szerencsétlen voltam a szerelemben.

Nem szöszöltem sokat a fürdőszobában, minden úgy maradt rajtam, ahogy a tévében, csak a dzsekimet vettem le, mert nagyon melegem volt. Izgultam, Tao vajon eljön-e, és ha igen, mi fog történni. Veszekszünk, szexelünk, szerelmet vallunk egymásnak, poharakat törünk össze, vagy egymás arcát? Fogalmam sem volt, mi fog történni, ha kettesben leszünk.

Úgy zakatolt a szívem, hogy le kellett ülnöm, nehogy rosszul legyek, de amint lehelyeztem a hátsómat, már kopogtak is. Tao mindig tudta, hogyan kell időzíteni.

Megpróbáltam adni a lazát, de ahogy kinyílt az ajtó, és megpillantottam az arcát, a testem magától cselekedett, megragadtam Tao dzsekijét, és annál fogva rántottam beljebb. Az ajtó becsapódott mögötte, volt annyi esze, hogy a meglepettség mellett cselekedjen is, és elzárjon minket a kíváncsiskodó tekintetek elől.

– Mit szeretnél, Yi Fan? – kérdezte komolyan, de közben folyton a számat nézte, és vágyakozva csillogott a tekintete.

Rengeteg dolgot akartam egyszerre, megbeszélni a dolgokat, tisztázni a félreértéseket, lecseszni Taót, amiért árulónak nevezett, megcsókolni, a fülébe súgni, hogy szeretem, és egész éjjel szeretni. Fogalmam sem volt, ezek közül melyikkel kezdjem.

Mindketten türelmetlenek voltunk, a skorpió meg a bika erős jegyek, mindkettő az, de az utóbbi, aki fejjel megy a falnak, ezúttal is Tao okozta a bajt. Azt hittem, ha megcsókol, majd érzek némi bizsegést a testemben, jól esik, visszahoz némi emléket, arra nem számítottam, hogy úgy támadok rá, mint egy éhes oroszlán. Tao feje koppant az ajtón, ahogy szinte hozzávágtam, de engedelmesen tűrte, ahogy felfalom. Teljesen automatikusan kulcsolta át a lábát a derekamon, amikor felkaptam, és ugyanolyan szenvedéllyel kérte, hogy fedjem el a testemmel, mint ahogy én nekiestem az ajtóban.

Nem kellett volna elszakítani a full extrás ruháinkat, amiket vadonatújan kaptunk a szponzoroktól, de ki nem szarja le a szponzorokat, amikor Tao alattad fekszik, és azt akarja, hogy megdugd?

A csók önmagában is minden tűréshatáromat egy mérfölddel közelebb hozta hozzám, de amikor Tao nyakába csókoltam, és elkezdett hangosan sóhajtozni, az kegyetlen húzás volt tőle. Annyira szexi volt ilyenkor a hangja, pedig nem szerettem, ha valakinek magas a tónusa, és vinnyog a fülembe. Tao ebben is kivétel volt, alig vártam, hogy ne csak nyöszörögjön, de sikoltsa a nevemet, fejben már nagyon előre haladtam.

– Yifan… Yifan… Yifan… – hajtogatta a nevemet, és azt hittem, csak jólesik neki, amint csinálok, aztán kicsit jobban rászorított a lábával a derekamra, és leesett, hogy mondani akar valamit.

– Hm?

– Van nálad óvszer?

– Te nem hoztál? – kérdeztem meglepetten. Tao mindig nagyon odafigyelt a biztonságra.

– Nem tudtam, hogy mit akarsz.

– Jó, nálam van minden, nem gáz.

Amikor elkezdtünk kavarni Taóval, nekem még fogalmam sem volt róla, hányadán állok a fiúkkal, ő csak srácokat szeretett, és tisztában voltam vele, hogy szerelmes belém. Látszott rajta, folyton rajtam lógott, vihogott mindenen, amit mondtam, és szinte ragyogott, ha ránéztem. Tao extra boldog lehetett, amiért kedves voltam vele a színpadon, és nem offoltam ki, mint Yixinget, ahogy pedig egyre lejjebb haladtam a csókjaimmal a testén, úgy szakadt fel belőle a feszültség egyre jobban. Belemarkolt a hajamba, és megpróbált lejjebb tolni a slicce közelébe, de ebben sosem én jeleskedtem igazán, most sem terveztem, hogy leszopnám. Tao így is borzasztóan fel lehetett húzva, és nem akartam, hogy idő előtt elmenjen.

Beleharaptam a nyakába, amikor az első ujjamat felhelyeztem neki, jó régen csináltam ezt fiúval, Tao helyzetéről nem tudtam semmit, de viszonylag könnyen tágult, nem úgy, mint, amikor először csináltuk, és úgy tűnt, esélytelen, hogy én oda beférjek. Akkor végül sikerült, de keményen megdolgoztunk érte. Ezúttal minden könnyebben ment, Tao vágyakozva kapaszkodott meg a vállamban, és magasra emelte a lábát. Még mindig nagyon hajlékony volt, semmi sem változott.

Lassú tempót diktáltam, nehogy megsértsem, miközben a belsőm üvöltötte, hogy gyorsíts már te idióta, és nem kellett öt perc se, de elfogyott a türelmem. Tao belemart a bőrömbe, amikor gyorsítani kezdtem, de a nyögéséből ítélve tetszett neki a vadság, hát folytattam. Idolként az egyik legfontosabb szabály a szexben, hogy ne hagyj nyomot a másikon, hát telibeszartam most ezt. Kiszívtam Tao sötét, puha bőrét, ő cserébe összekarmolta a vállamat, hátamat, nyakamat, és duzzadtra szívtuk egymás ajkát, de minden olyan tökéletes volt, úgy éreztem magam, mintha egy tűzviharba kerültem volna. Lángolt a testem, a szívem hevesen dübörgött a mellkasomban, Tao egyszerre szorított odalent, és húzott magába egyre jobban. A tempó egyre őrültebbé vált, a sóhajaink egybefonódtak, Tao olyan hangos volt, hogy szigetelés ide-oda tutira hallották a szomszédban, de büszke voltam rá, hogy el tudom ezt érni nála, és amikor elélveztünk, kedvem támadt hangosan nevetni. Nagyon rég nem éreztem ilyen kielégültséget, mindegy volt, milyen top csaj lovagolt rajtam, vagy tartotta oda nekem a formás fenekét, egyikkel sem éreztem az, mint Taóval.

Amikor lihegve magamra húztam a takarót, borzasztóan szédültem, jól esett volna egy pohár víz, de csak a cigimet tettem a lámpa mellé, úgyhogy ahhoz nyúltam. Mélyet szívtam a szálból, és a plafon felé fújtam a füstöt, az egész testem bizsergett, és nem bírtam megmozdulni se.

– Adsz egy slukkot? – mászott oda hozzám Tao, és az ajkai közé toltam a cigarettát. Szexin dohányzott.

– Úristen, de erőset szívsz – köhögött, és kissé elhajolt, de nem feküdt vissza a párnára.

– Csak te szívsz nőit – cukkoltam. Tao ízlése nem csak a ruhák és kiegészítők terén volt sokszor nőies.

– Kris, beszéljünk! – kérte elveszetten.

Kris… Nem szokott Krisnek hívni, privátban mindig Yifan voltam, gondolom, ezzel próbált meg még komolyabbá válni. Nem tudtam, mit kellene mondanom. Volt mit megbeszélnünk, csak a módját nem találtam.

– Arról, hogy árulónak neveztél? – vágtam oda.

Igen, igazi skorpió hozzáállás, úgy védekezel, hogy támadsz. Szegény Tao, sokat szenvedett a hasonló beszólásaimtól, amikor rajta töltöttem ki a mérgemet, vagy felemlegettem neki egy aprócska hibát, miközben én nonstop vétettem ellen. Ki mondta, hogy könnyű az élet egy skorpió mellett?

– Nagyon sajnálom – telt meg könnyel a szeme. – Nem tudom, hogyan kérjek még bocsánatot – emelkedett meg a hangja a mondat végére. – Mit vársz tőlem? Élő adásban könyörögjek, hogy bocsáss meg?

– Nehogy már az én hibám legyen, hogy árulónak címkéztél! – dühödtem fel én is. – Csak úgy ömlött a szar a nyakamba, te meg rápakoltál még egy lapáttal. Baszott jól esett…

– Elhagytál.

Szívtam egy slukkot, mielőtt folytattam volna. Tao annyira naiv, könnyen irányítható és ostoba volt akkor, én próbáltam utalni rá, hogy nem jó az, amiben élünk, de ő nem értette. Luhan bezzeg azonnal rákérdezett, hogy „Yifan, te ki akarsz lépni?”, pedig csak annyit mondtam, hogy „Szerintem nincs jól az, ahogy most vagyunk.” Rengeteget agyaltam azon, hogyan alakítsam a jövőmet, és több esélyt is adtam az SM-nek, hogy bebizonyítsa, megéri maradnom. Újabb és újabb esélyeket adtam, elnéztem a hülyeségüket, a kizsákmányolást, azt, hogy fejőstehenek vagyunk, akiket halálra dolgoztatnak, és még csak nem is hálásak érte, de egyszer mindenkinél beletelik a pohár. Szabad akartam lenni, azt a zenét csinálni, amiben hiszek és szeretek, és valódi előadóvá válni, nem csak valami olyanná, ami majdnem az. Mindenkivel beszélni akartam, mert úgy éreztem, én látok valamit, amit ők nem, vagy nem akarnak, és mint az egyik leader, felelősséggel tartozom a tagokért. Nem mondhattam azt, hogy „Gyerünk, lépjünk ki mind a fenébe!”, inkább felmértem, mit gondolnak. A koreai tagok lojálisabbak voltak a céghez, megértettem az álláspontjukat, Junmyeon jól elmagyarázta, hogyha otthagyná a vállalatot, akkor teljesen feleslegesen szenvedett olyan sokat gyakornokként, egyszerűen nincs ereje arra, hogy újrakezdje, duplán olyan nehéz körülmények között. Megértettem, ahogy ő is megértette, én miért nem akarom ezt tovább csinálni. Éppen ezért is fájt annyira, amikor azt mondta a tévében, hogy fogalma sem volt róla, hogy lépni akarok, és csak úgy cserben hagytam őket a koncert előtt. Persze, tudtam, hogy neki ezt kell mondania, ezt adták a szájába, de eléggé keserű cukorka volt ahhoz, hogy utána egy jó ideig egyetlen videót se nézzek meg róluk, és úgy tegyek, mintha meghaltak volna számomra.

Arról értesültem közös barátok által, hogy Luhan is otthagyta az SM-et, nem lepett meg, csak ő túl későn reagált, és csoda, hogy nem mentő vitte haza a koncertekről, de Luhant sosem kellett félteni, az új helyzetet is jól kezelte. Ha Luhan azt akarja, hogy kapcsolatot tarts vele, akkor addig fog csesztetni, amíg nem állsz kötélnek, és amúgy se akartam nemet mondani neki, hiszen mindig is kedves, támogató és megértő volt velem.

Gyenge pillantom egyike volt, amikor rákerestem Taóra, és megláttam, hogy kerekesszékkel közlekedik, és még így is részt kell vennie az EXO-s eseményeken, majdnem a falhoz vágtam a mobilomat mérgembe. Fel akartam hívni, és a fülébe üvölteni, hogy „egy gyáva, ostoba gyerek vagy, egy szánalmas idióta, aki hagyja, hogy kihasználják, és büszke arra, hogy mások rongya”, de aztán mégsem tettem, csak leittam magam, és megfogadtam, hogy soha többé nem fog érdekelni, hogy mi van vele.

Tao is kilépett, csak Yixing maradt meg a kínai vonalból, ő is úgy, hogy igazából Kínában van, használja az SM befolyását, perkál nekik valamennyit, és építi a már amerikai karrierjét is. Szép kis pályaív, ha van elég gyomrod hozzá…

– Sosem mondtad, hogy el akarod hagyni a csapatot. Ezt így sosem mondtad ki.

– Mert neked mindent ki kell mondani, Zi Tao?

– Van, amit nem ártott volna.

Szép utalás, nem sűrűn mondtam neki, hogy szeretem, pedig vágyott rá, ahogy minden normális, szerelmes ember vágyik arra, hogy a párja biztosítsa az érzéseiről. Szerettem a romantikát, annak idején Taót is sokszor megleptem egy romantikus meglepetéssel, de amikor ő két centivel a föld fölött lebegve hajtogatta, hogy mennyire szeret, nekem valahogy nem jött a számra, hogy „én is szeretlek”. Túl makacs voltam, vagy túl büszke, nem tudom.

– Hiányoztam neked?

– Néha.

– Nem tudnád azt mondani, hogy igen, Tao hiányoztál? – tőrt ki belőle az elkeseredettség hangja. – Belehalnál?

– Nem – szégyelltem el magam, de azért nem mondtam ki. Nehéz eset vagyok, na!
Elnyomtam a cigit, és végigsimítottam Tao hátán, de ez most nem volt elég, ő tényleg meg akarta beszélni a múltat. Én már elmondtam azt, ami a legjobban bántott, neki több lehetett, vagy egyszerűen nem találta elégnek a mondataimat, és azt akarja, hogy hosszasan taglaljam, mennyire szarul esett, hogy nem állt ki mellettem. Nem is az, hogy nem állt ki, azt megértettem volna, nem engedték neki, az bántott, hogy belém rúgott. Sértett volt, az elhagyott szerető, aki bosszút forral, és nem tudta bevallani, hogy így volt. Abban a posztban nem bandatagként bírált engem, hanem az exemként, akit otthagytam egy szó nélkül.

– Tao, nem figyelmeztetés nélkül léptem le, mindenkinek beszéltem arról, hogy nem tetszik a kialakult helyzet, és volt, aki tökéletesen értette, mit akarok mondani, van, aki kevésbé. Te az utóbbiba tartoztál.

– Szóval buta vagyok…

– Nem, csak akkor még túl fiatal és naiv voltál. Együtt akartál velem maradni, erre akkor is hajlandó lettél volna, ha a vezetőség megtapos érte minden egyes nap, de nem jöttél volna velem, mert túlságosan szeretted a színpadot, és azt hitted, hogy nem lehet máshogy, csak úgy, ahogy ők csinálják.

– Meg sem próbáltad. Lehet, hogy így reagáltam volna, lehet, hogy mindent úgy mondtam volna, ahogy te azt hitted, de legalább megpróbálhattad volna. Esélyt sem adták máshogy dönteni.

– Sajnálom.

Igen, én is tudok bocsánatot kérni, ha úgy alakul, nem vagyok se jégből, se kőből.

– Még mindig szeretlek – vallott szerelmet.

Igen, nem változott semmi, Tao ugyanúgy szeret, mint akkor régen, én talán jobban. Én hoztam a döntést, hogy felkeresem, én akartam, hogy átjöjjön, nekem mindig az számított, hogy a saját életem kovácsa legyek. Tao megkomolyodott, már nem volt olyan könnyen irányítható gyerek, mint az exós időkben, már csak egyetlen embernek volt hatalma felette.

– Apád mit fog szólni, ha összejövünk?

– Nem kell megtudnia – nézett el Tao bűnbánóan. Nem hittem el, hogy ennyire hiányzik belőle a tökösség, ha a privát életéről van szó.

– Nem hiszem el, hogy még mindig nem mondtad el neki, hogy meleg vagy.

– Nem mindenki olyan bátor, mint te – vágta hozzám a bókot.

Megsimogattam az arcát, és adtam egy csókot a szemére. Kicsi Tao, olyan gyámoltalan volt néha, neki tényleg egy olyan pár kellett, aki megvédi, és magabiztosságot ad neki. Nem élhettem az életét, neki kellett felelősséget vállalnia az érzéseiért és tetteiért, de mellette állhattam, és támogathattam abban, hogy megtalálja a hangját.

– Ha komolyan akarod ezt a kapcsolatot, akkor ragaszkodom hozzá, hogy elmondjuk a szüleidnek.

– Nem csak neked vannak ultimátumaid…

– Szeretlek, Tao.

– Ne azért mondd, mert ezt akarom hallani!

– Nem azért mondom – dörgöltem össze az orrunkat. – Nem érzed, te kis hülye?

– Olyan rossz volt nélküled.

Talán azért tudom olyan jól menedzselni az utóbbi időben az életemet, mert rájöttem, hogyha megismerem és beismerem a hiányosságaimat, akkor azzal nem leszek gyengébb, hanem erősebb, hiszen már tudom, min kell változtatnom. A makacsság, skorpiósság, és érzelmi elhallgatás mellett a további rossz tulajdonságaim közé tartozott, hogy nagyon birtokló vagyok azokkal kapcsolatban, akik az enyémek.

– Hány csávód volt azóta?

– Ne már, Yifan! Számít ez?

– Nekem igen. Nem akarok ezen pörögni. Hány pasid volt?

– Egy se. Ha pasi alatt a komoly kapcsolatot érted. – Az arcára volt írva, hogy mit gondol rólam. Hülye féltékeny barom. Igaza volt. – És neked? Fürtökben lógnak rajtad a csajok.

– Két barátnőm volt, de egyik se működött. Hiányzott belőlük valami.

Egészen őszintén az volt velük a legnagyobb baj, hogy nem voltak Taók. Taóból csak egy volt, akire mélységesen haragudtam, és aki úgy tudott rám nézni, mint senki más. Amikor elmondtam anyának, hogy milyen kapcsolat volt közöttünk, azt mondta, hogy Zi Taón nagyon látszott. Azt hittem, hogy csalódik bennem, vagy azon fog aggódni, így akkor hogyan lesz unokája, de azt mondta, azzal legyek, aki boldoggá tesz, legyen fiú vagy lány. Azzal talán megnyugtattam, hogy a vallomást követően folyton lányokkal mutatkoztam, a barátnőimet be is mutattam neki, de biztosan sejthette, hogy nem vagyok elégedett, mert mindig azt kérdezte tőlem, hogy boldog vagyok-e. Anya nagy koponya.

– És a fiúk? – kérdezett rá Tao. Persze, hogy ez érdekelte, ők lehettek a valódi riválisai. Lány nem tudott lenni, néha bármennyire is szeretett volna.

– Azóta eggyel feküdtem le rajtad kívül, de ritka szar volt. Tudod, hogy engem soha se érdekeltek túlzottan a fiúk. Csak te írtad felül a rendszert.

– Király – mosolyodott el Tao, és adott egy gyors csókot. – Akkor mivel folytassuk az új évet?

– Van még egy baráti kötelességünk, azt hiszem.

Kihalásztam a telefonomat a zakóm belső zsebéből, és befeküdtem Tao mellé egy-egy pezsgő társaságában az ágyba. Bekapcsoltam a videóchat-et, és kikerestem a kontaktok között Luhant. Biztos voltam benne, hogy már nem dolgozik, és valószínűleg a barátnőjével is végeztem, bármit is csináltak.

– Annyira tudtam, hogy össze fogtok jönni – köszöntött minket vigyorogva. Ki volt sminkelve, és hatalmasnak tűntek a szemei, de boldogan csillogtak, mint két nagy gyémánt, és nemsokára a barátnője feje is felbukkant a kép sarkában. – Boldog új évet!

– Nektek is.

– Koreából is boldog új évet kívánnak! Most beszéltem Sehunie-val – nevetett fel Luhan, bizonyára a savanyú ábrázatomon. Mindig tudta, hogy milyen információra nem vagyok kíváncsi, és azért is közölte velem. – Nemsokára bevonul Xiumin. Meg kéne látogatnunk őket. Mit szóltok?

– Biztos tökre örülnének nekem – húztam el a számat. Taón is látszott, hogy fél.

– Ne legyetek már ennyire beszarik. Xiumin számít ránk. Még nem tudja, hogy megyünk, de a szíve mélyén számít ránk, érzem.

Luhan, meg a megérzései, előre láttam, mi lesz abból, ha mi beállítunk a búcsúbulira, sírás, veszekedés, újabb sírás. Baekhyun úgy fog viselkedni, mintha semmi nem történt volna, és rajtam lóg, Tao féltékeny, este pedig hagyja, hogy kibékítsem a hotelszobában. Ez a vége nem is hangzik olyan rosszul…

– Majd meglátjuk, Luhan ge – felelte diplomatikusan Tao, és elköszönt a szerelmes pártól. – Boldog új évet, Yifanie ge – koccintotta össze a poharunkat.

– Boldog új évet, Panda Tao.