Kapcsolatháló (3. évad): 12. fejezet: Azt hittem, igaz

Chanyeol:

Hülye helyzetbe kerültem, mert egyszerre örültem Sehun szakításának, és sajnáltam is őt, amiért dobták. Joohyun egy idióta volt. Ki akarná lapátra tenni Sehunt? Hiszen olyan csodálatos. Vicces, helyes, kedves, jószívű, aranyos, nála jobbat kívánni sem lehetne. Ráadásul elkezdett férfiasodni, a teste egyre izmosabb lett, a tesiórák előtt folyton a fedetlen mellkasán legeltettem a szememet, és ez egyre több lánynak is szenet szúrtak a kockák a hasán. Láttam, hogyan néznek rá, de nem tehettem semmit, és nyugtatott a tény, hogy Sehun nem próbálkozik senkinél. Még szomorkodott a szakítás miatt, hiába telt el fél év, nem akart új kapcsolatba kezdeni, de még kalandokat se gyűjtött. Egyszerűen élvezte a szingli létet, és szerencsére sok időt töltött velünk.

Csak hogy az embernek nem csak lelki, de testi szükségletei is vannak, én pedig egyre jobban untam a kezem társaságát. Szükségem volt valakire, akin levezethetem a feszültséget, akit becserkészhetek, aki felett dominálhatok… Kanos voltam, na!

Futottam egy ideig az aranyos Baekhyun után, de észre sem vett, folyton csak a tornaterem felé nyújtogatta a nyakát, biztosan onnan tetszett neki az egyik pompom lány. Ő pont az esetem volt, de nem akartam rátörni az ajtót, erőszakoskodni, vagy kellemetlen helyzetbe hozni, úgyhogy letettem róla, inkább valaki mást kezdtem el becserkészni.

Minseok, alias Xiumin, mert azt hittem, hogy kínai, érdekes egy fickó volt. Folyton Baekhyunnal lógott, és úgy tűnt, ők ketten a cuki páros, nem kellett sokat erőlködnöm, könnyű volt elképzelni, ahogy zavartan nyög alattam. Olyannak tűnt, mint egy nagyon aranyos, szőrös perzsa cica, hihetetlenül szép szemei voltak, de mégis éreztem valami falat kettőnk között. Próbáltam beszélgetni vele, csevegni, kicsit közelebb kerülni hozzá, de nem ment. Udvariasan válaszolt, néha talán még kérdezett is, de nem tárta fel magát, igazából semmit nem tudtam meg róla.

Egyik délután aztán összeszedtem minden bátorságomat, hogy elhívjam a cukrászdába, és akkor megint megtörtént az, ami korábban, láttam Xiumin sötét oldalát. Az édes kiscica ugyanis olyan félelmetesen tudott nézni, hogy azzal elmehetett volna egy horrorfilmbe rémíteni. Talán mégsem volt hozzám való.

Már annyira kész voltam, hogy Kaitól kértem tanácsot. Ez önmagában is elég világvége helyzet.

– Ki vagyok éhezve, és folyton beszopom azoknál, akiknél próbálkozom.

– Akkor próbálj ki valami újat.

– Ezt hogy érted? – kaptam fel a fejem érdeklődve. Valami mást? Mondjuk, próbáljam meg, hátha megy egy lánnyal?

– Hát, hogyha eddig szőkékre mentél rá, akkor most válassz egy barnát.

Volt abban valami, amit Kai mondott. Mindig az aranyos srácokra nyomultam, mert ők jöttek be, de lehet, hogy meg kellett volna próbálnom egy férfiasabb, magabiztosabb sráccal. Ott már kihívás lenne kapásból dominálni, és talán pont egy ilyen kaland kellene a megtépázott önbecsülésemnek.

Legjobban bulikban lehetett találni egyéjszakás kalandokat, csak nehéz volt kiszúrni, hogy ki kapható az ilyesmire. Meleg bárba nem mertem bemenni, mert féltem, hogy lebukok, meglát valaki, elmondja a barátaimnak, és akkor lőttek annak, hogy „Chanyeol mekkora nőcsábász”. Nem szégyelltem, hogy meleg vagyok, csak nem akartam, hogy tudják. Köztes megoldásként tehát olyan szórakozóhelyekre mentem, amik közel vannak a meleg kávézókhoz, bárokhoz, és éttermekhez, de főképp heteró helyek.

Itt pillantottam meg az egyik focistát, amint a pultos sráccal beszélgetett izgatottan. Van abban valami, hogy amikor az ember flörtöl, megváltozik a testtartása, megtelik élettel, a szemei csillogni kezdenek, a személyisége kisugárzik a testéből. Magamat sosem láttam ilyenkor kívülről, pedig kíváncsi lettem volna rá.

– Egy sört – szóltam oda, megtörve ezzel a varázst, és bólintottam egyet a sportolónak.

Azonnal megismert, többször rúgtuk már együtt a bőrt az udvaron, és zavarba jött, pedig titkoltam, hogy lebukott előttem. Már csak azt kellett kiderítenem, hogy a pultos a pasija-e, vagy csak megpróbálta elcsábítani.

Csevegni kezdtünk. Először a bajnokságról, majd más iskolai sztorikról, aztán arról, hogy milyen sűrűn jár bulizni, hova, és hol hagyta a csapatát. Végül már ő mondta, hogy menjünk ki egy kicsit, mert nem hall rendesen, és kezd elfogyni az oxigén.

Nem estünk egymásnak azonnal, ez csak kevés emberrel történik meg, ott már az első pillanattól forr a levegő, mi maximum méregettük egymást, azon morfondírozva, mit várhatunk a másiktól. Helyette inkább rágyújtottunk, kényelmesen szívva a füstöt, folytatva a korábbi beszélgetést, aztán, amikor elfogyott a cigim, előrehajoltam, és megcsókoltam. Mint olyan sokan, ő is alacsonyabb volt nálam.

Megdöbbent, de a döbbenete nem tartott tovább pár másodpercnél, vadul csókolt vissza, és bennem emberére akadt. Küzdöttünk a dominanciáért, szinte nem is csókolóztunk, inkább téptük, szívtuk, haraptuk egymást, még végre meg nem hunyászkodott előttem. Mennyei érzés volt győzni a vágyak csatájában, de pontosan eddig tartott a srác varázsa. Most, hogy legyőztem, már nem érdekelt. Mégsem küldhettem el, az bunkóság lett volna, és ő vágyott arra, hogy az éjjel ne csak a markába élvezzen, úgyhogy megadtam ezt neki. Odamentünk a kocsijához, de én be sem szálltam, csak leültettem az ülésre, majd kikapcsoltam az övemet, és ahogy négykézláb előremászott, és bekapta, beletúrtam a hajába, hogy irányíthassam. Furcsa volt ilyen pózban látni egy ennyire macsónak tűnő srácot, nem tudtam hová tenni, így rá sem néztem, csak az autó fölött figyeltem a hátsókijárat ajtaját. Elélveztem, mert a nedves, cuppogó forróság megtette a hatását, de úton hazafelé nem éreztem teljes kielégültséget.

Kai ötlete nem jött be maradéktalanul. Arra jó volt, hogy találjak magamnak valakit, de az ilyen fiúk nem tartottak tovább pár percnél. Mivel nem tetszettek, nem vonzottak magukhoz, nem is érdekeltek.

Éjszaka volt már, az utcákat kivilágították, amíg a házakban elaludtak a fények, és ahelyett, hogy mérhetetlenül egyedül éreztem volna magam, békesség szállt meg. Az éjszakai levegő, a csillagok halovány fénye, a fáradt, de kellemes bizsergés a testemben valahogy megnyugtatott. Nem érdekelt, hová tartok, csak sétáltam, néztem a házakat, és azon gondolkodtam, kik élhetnek bennük, és vajon milyen lehet az életük.

Éppen az egyik vöröses tetőcserepet fixíroztam, amikor megütötte a fülemet egy ismerős kacagás. Xiumin osztálytársa, a magas hangú gengszter nevetett így, majd ezt követte egy másik, sokkal többször hallott, Krisszé. Sokáig kellett meresztenem a szememet, mire észrevettem őket, a fűben feküdtek, kezükben egy-egy sörösüveggel, és nagyon jó kedvük volt. Már éppen megszólítottam volna őket, amikor olyan történt, amire nem számítottam.

Kris egy határozott mozdulattal fordult rá Taóra, az egyik üveg eldőlt, de nem foglalkoztak vele, Kris egy hosszú pillanatig áthatóan nézte a barátját, majd belecsókolt a nyakába. Tao úgy kuncogott, mint egy lány, szabadulni akart, de nem tudott, és gurulva, egymásba gabalyodva érkeztek meg valahol az aszfaltnál, nem törődve azzal, hogy bárki láthatja őket.

Teljesen lesokkolt a dolog. Nem az, hogy azt hittem, heterók, de hogy országos cimborák, és… Úristen, ez olyan volt, mintha összejöttem volna Kaival! Sosem gondoltam Kaira potenciális pasiként. Az a csók, ami elcsattant közöttünk, csak azért történt meg, hogy nehogy szemet vessen az én Sehunomra. Én és Kai? Tao és Kris? Annyira abszurd volt.

Gyorsan iszkoltam el onnan, nehogy meglássanak, de annyira egymásba feledkeztek, hogy még az sem tűnt volna fel nekik, ha egy autó dudál rájuk. Kemény, hogy milyen büszkék és bátrak voltak.

Baekhyun:

Az életem változatlanul katasztrofális volt. Nem sokkal karácsony előtt odajött hozzám egy nagyon aranyos, két fonatos lány, a kezembe nyomott egy tábla csokit, egy szívecske formájú levéllel, és megköszönte. Azt nem tudom, hogy mit köszönt meg, mert elrohant, de a levélben azt kérdezte, nem akarok-e a barátja lenni. Úgy gondoltam, végül is, miért is ne, hiszen Kris soha az életben nem fog észrevennie, Taeyeon pedig szép és aranyos lány, passzol hozzám, egy próbát megér.

Nem tudtam, hogy hányadán állok a lányokkal, de Taeyeonnal minden nagyon simán ment, úgyhogy nem kellett aggódnom. Megadtam neki mindent, amit csak tudtam, ajándékokat vettem, fizettem a randikon, dicsértem, segítettem a felkészülésben, és azt hiszem, az ágyban is jól teljesítettem.

Az első alkalmam pontosan olyan volt, mint én, szerencsétlen. Annyira izgultam, hogy a melltartóját alig bírtam levenni, remegett még a hajam is, aztán brutálisan zavarba jöttem, amikor levette a boxeremet, és meglátta a… kis Baekhyunt… Pedig ő sem volt tapasztaltabb nálam, mégis neki kellett önbizalmat adnia nekem, de amikor végre megléptem az utolsó lépcsőfokot, tudtam olyan gyengéden és óvatosan csinálni, hogy alig fájt neki.

A szex csodás, még az ügyetlenkedésemmel együtt is nagyon élveztem, és ahogy telt az idő, és egyre többször bújtunk össze, úgy lettem egyre ügyesebb. Taeyeon teljesen magába bolondított, repkedtem a föld fölött, a szüleim támogattak minket, Taeyeon barátnői is szerettek, aztán egyik délután megvilágosodtam.

Először arra jöttem rá, hogy Taeyeon végzős, és amint megcsinálja az utolsó vizsgáját, és kilép az iskola kapuján, már nem fogunk találkozni. Amerikába megy, hogy nyelvet tanuljon, aztán újra megpróbáljon egy menő egyetemet, miattam biztosan nem adta volna fel az álmát, hogy gyermekorvos legyen.

A második felismerés pedig akkor ért, amikor megpillantottam Sehunt. Eszembe jutott, milyen jól mutattak egymással Joohyunnal, a lány mégis egy menő, férfias sportolóval jött össze később. Ahogy átgondoltam a kapcsolatomat Taeyeonnal, és összevetettem az érzéseimet azokkal, amiket akkor éreztem, ha Kris rám nézett, vagy megfogta a vállamat a folyosón, hogy arrébb tudjon menni, rájöttem, hogy ebben a kapcsolatban igazából én vagyok a lány. Tetszett, hogy szeretnek, tetszett, ha Taeyeon dicsért, megcsipkedte az arcomat, vagy mindenféle cuki csatot tett a hajamba. A barátnőivel csevegtem mindenféle csajos hülyeségről, és egyetlen egyszer sem viselkedtem úgy, ahogy a fiúk szoktak. Nem féltékenykedtem, ha megnézte egy másik hím, nem mutattam soha, hogy birtokolnám, még csak nem is úgy közlekedtünk, ahogy a párok szoktak. Egymásba karoltunk, mint a jó barátnők, összedugtuk a fejüket, úgy nevetgéltünk, és rájöttem, miért kérte Taeyeon annyiszor az ágyban, hogy legyek magabiztosabb. Nem magabiztosnak kellett volna lennem, hanem férfiasnak, ez hiányzott a mi kapcsolatunkból, a férfi. Neki is, és nekem is.

Mert ha a vággyal teli pillanatok Taeyeonnál a kellemes tavaszi szellő volt, akkor Kris ártatlan, baráti érintése egy tájfun. Nem csinált semmit, komolyan semmit, csak egyszerűen hozzám ért, és úgy éreztem magam, mint aki belenyúlt a konnektorba. Az egész testem remegett, hevesen vert a szívem, kimelegedtem, az agyam kiürült, és ott azonnal, nyomban, rögtön bármit megtettem volna neki, amit csak kér.

Egy szó, mint száz, én mondtam ki Taeyeonnak, hogy szakítsunk, de láttam rajta, hogy megkönnyebbült, nem neki kell megtennie. Békében váltunk el, megőriztük magunknak a szép emlékeket, és még pár hétig beszélgettünk egymással, írtunk üzeneteket, aztán elhalt a dolog, mintha sosem történt volna meg.

A tavasz a szerelem évszaka, de velem kora nyáron történt valami, ami változást hozott az életembe. A kórussal elkezdtünk nagyobb eseményekre járni, és már nem csak az iskolánkat képviseltük, de a kerületet, a várost is. Rengeteg ügyes és tehetséges kórussal énekeltünk együtt, vagy egymás ellen, de volt egy, akikkel mindenkinél többet találkoztunk. Azt hiszem, a kórusvezetőink jó barátok voltak, ez volt az oka. Jihón rögtön megakadt a szemem, a szőke haja, és a szép arca szembetűnő volt. Az egyenruha jól simult a vékony, karcsú derekára, olyannak tűnt benne, mint egy lovag, már csak a ló hiányzott alóla. Nagyon kedves volt, először csak udvariasságból, aztán rájöttem, hogy ő tényleg mindenkivel ilyen. Elbűvölően tudott beszélni, és úgy tűnt, érdeklem.

– Ma is gyönyörűen énekelt az én kis tündérem – dicsért meg, útban hazafelé. Minseokék nem tudtak elvinni, mert nem haza mentek, hanem valamilyen hivatalos ebédre, úgyhogy Jiho ragaszkodott hozzá, hogy elkísér.

Mindig másnak hívott, tündér, angyal, pacsirta, énekesmadár, mindenféle bók, amitől zavarba jöttem, és amik olyanok voltak a lelkemnek, mint a méz. Anyukám már nagyon régóta nem becézgetett, és Taehyeonnak is csak „én édes Baekhyuniem” voltam, egyedül Jiho talált ki nekem ilyen aranyos, kedves beceneveket. Meg Minseok a Wolfie-t, amit a legjobban szerettem.

– A tiéd lennék? – tettem fel a kérdést, ami már hosszú hetek óta a fejemben motoszkált.

– Szeretnéd? – állt meg hirtelen, így egy lépéssel leelőztem.

Reménykedést olvastam ki a tekintetéből, bizalmat és védelmet sugallt a tartása, mintha azt mondaná, nem kell félnem, vigyázni fog rám. Taeyeon után nem tudtam, jó ötlet lenne-e elkezdeni bármit. Jiho férfi volt, és két férfi között talán nem baj, ha az egyik gyengédebb, de ennek a kapcsolatnak sokkal több buktatója volt, mint Taeyeonnal. Mit fognak szólni a szüleink? Felvállaljuk? Működni fog? Biztosan akarom én ezt? Tényleg vele akarom? Ezer meg ezer kérdés cikázott a fejemben, ő meg csak várt rám, egyre reménytelenebbül.

– Azt hiszem – nyögtem ki végül, és hatalmasat dobbant a szívem, amikor magához rántott, majd lehajolt, hogy megcsókoljon.

Ez volt az első csókom egy fiúval, és akármennyire is szűzies és tiszta volt, a gondolatom bemocskolta. Egy pillanatra Kris arca villant fel előttem, és ezt annyira szégyelltem, hogy azonnal elhúzódtam Jihótól, amit ő rögtön félreértett.

– Sajnálom, gyors voltam. Bocsáss meg! – nyúlt utánam, és gyengéden a kezébe zárta az apró tenyeremet. – Nem sietünk el semmit. Nem leszek túl gyors.

Bólintottam, és nem húztam ki a kezem az ölelő ujjai közül, egészen addig, amíg a házunkhoz nem értünk, de ott nem hagytam, hogy újra megcsókoljon, berohantam, és meg sem álltam a szobámig. Ruhástól dőltem be az ágyba, és nem értettem, miért ver olyan hevesen a szívem.

Jiho tényleg nagyon figyelmes és türelmes volt velem. Mindig ott volt a keze valahol a testemen, de sosem tolakodóan, hagyta, hogy az ajkaink közötti távolságot én zárjam be, és minden vele eltöltött idő olyan volt, akár egy tündérmese.

Már hetek óta tartott a nyári szünet, amikor eldöntöttem, ideje a következő szintre lépnünk. Nem tudtam, hogyan adjam a tudtára, hogy akarom, ha meghívtam volna hozzánk, hogy aludjon ott, vagy én kértem volna, hogy töltsük nála az éjszakát, az túl direkt. Hiszen mindig csak találkoztunk valahol a városban, beszélgettünk a parkban, vagy jártuk az utcákat, még sosem aludtunk együtt.

– Jiho, arra gondoltam, hogy lehet, elmélyíthetnénk a kapcsolatunkat – mondtam a folyó mellett sétálva.

– Örülök, hogy ezt mondtad – mosolygott rám, és kivételesen megcsókolt.

A csók szenvedélyes volt, és egészen belepirultam. Nagyon jól esett, hogy Jihónak ennyire tetszem. Abban, ahogy tépte az ajkam, és szorította az ingemet, benne volt minden vágya irántam, és ez magabiztosságot adott.

Kicsit elvesztettük a fejünket, és amikor behúzott az egyik bokor mögé, és maga elé térdeltetett, olyan ködös volt a fejem, hogy először fel sem fogtam, mi történik. Az idegen test furcsa volt a számban, és túl hirtelen, el akartam húzódni, de megéreztem a hajamban Jiho kezét, ahogy közelebb tol magához. Lehunytam a szemem, és úgy próbáltam meg csinálni is valamit, nem csak tűrni, hogy a számba löki magát. Az először taszító érzés lassan átalakult vággyá, tetszett, hogy örömet okozhatok neki, és engem is beindított, hogy ilyet csinálunk. Mégse akartam volna, hogy a számba élvezzen. Az élvezetéből jó adag került oda mégis, de az arcomra is egy kevés, és azonnal elfordultam, amint lehetett. A ragadós, fehér folyadékot a fűre köptem, és megpróbáltam nem hányni. A kézfejemmel töröltem meg a számat, és környékét, miközben kissé szédültem, és fojtogatott a sírás. Nem tudom, valahogy nem így képzeltem ezt az egészet.

– Jól vagy? – segített fel Jiho, és megtámasztott a hónom alá nyúlva.

– Igen. Csak üljünk le valahová.

Nem akartam, hogy hozzám érjen, magányra vágytam, egy kis nyugalomra, hogy feldolgozzam, mit csináltam az imént, és mennyire nem figyelt arra, hogy nekem mi a jó. Megkértem Jihót, hogy hozzon nekem egy üveg hideg vizet, és amint látótávolságon kívülre került, nem küzdöttem tovább a testemmel, a magas fűbe hánytam. Egy futó megállt mellettem, hogy nem kell-e segítség, de csak egy zsebkendőt kértem tőle, amivel rendesebben megtörölhettem magam, és felitathattam a könnyeimet. Mire Jiho visszatért, már rajtam volt a napszemüveg, hogy ne láthassa a vörös, könnyes szemeimet.

Az itallal először kiöblítettem a számat, majd szépen lassan kortyoltam belőle a folyadékot, jól esett a hűvössége. Jiho gondoskodóan hazakísért, és egyszer sem próbálkozott csókkal, vagy bármi többel, hálás voltam, hogy kicsit békén hagyott.

Pár hétig ez a nem túl ideálisan sikerült orális szex rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra, nálam legalább is mindenképpen. Nem szívesen csókolóztam vele, és azt sem akartam, hogy egyáltalán hozzám érjen, éjszakánként sokszor ébredtem arra, hogy rá csavarodott a takaró az izzadt testemre, és viszolygok mindennemű érintéstől. Már egészen attól féltem, hogy végleg megutálom az embereket, és a közelségüket, amikor Minseok visszajött a nyaralásból, és az ölelése minden bajomra gyógyírt jelentett. Nem mondtam el neki, hogy mi történt, és arról se tudott, hogy Jinóval, ilyen jóban vagyunk, azt hitte, csupán baráti a kapcsolat közöttünk.

Nem tudom, miért hagytam, hogy Jiho meghívjon magához, hiszen egyértelmű volt, hogy lassan másfél hónapos együtt járás után mit szeretne, főleg, hogy már le is szoptam. Nagyon izgultam, féltem, hogy mi lesz, ha elérkezünk a macerás részhez, mindenhol a neten azt olvastam, hogy a passzív félnek fáj, és ez egy ideig még így marad. Próbáltam ellazulni, elfogadtatni magammal, hogy a fiúknál ez így megy, máshogy nem lehet, és nem volt olyan szörnyű, mint hittem. Igaz, hogy nem sokat tettem, csak hagytam, hogy mozogjon bennem, kapaszkodtam a hátába, és hangosan sóhajtoztam. Nem lehettem valami császár az ágyban, de egyébként se nekem kellett villognom, ő volt az, aki mindent irányított.

A legrosszabb mégsem az volt, hogy az első együttlétem egy fiúval haloványra sikeredett, hanem az, hogy Jino utána fel sem vette a telefont. Mintha nem ismert volna, egyszer még a boltban is elment mellettem. Úgy tűnt, miután megkapta, amit akart, már nem kellettem neki.

Teljesen tanácstalan voltam. Taeyeonnal azért nem működött a kapcsolatunk, mert nem voltam elég férfias hozzá, Jihónál meg túl szende, béna, és ügyetlen voltam. Nem tudtam, leszek-e valaha boldog, és akar-e majd valaki a párjának. Nem találtam magamban semmit, amiért értékes lennék.

A kosármeccsre csak azért mentem el, mert nem volt jobb dolgom, és féltem, hogyha otthon maradok, akkor teljesen beleőrülök a depresszióba. Én okos, nyílván a kilátóra ültem, ahová ezerrel sütött a nap, de a szervezők legalább osztogattak hideg üdítőket, és ez enyhített azon, hogy vörösre sülök, mint egy rák. Majdnem magamra kentem az egész flakon napvédőt, de még így is füstölgött a fejem a melegben. Nem ártott volna egy sapka.

Kris még mindig szívdöglesztően nézett ki, a haja kicsit megnőtt, oldalt már nem nyíratta fel, és a fülében sokasodtak a piercingek és fülbevalók. Brutálisan menő volt. Ha rá néztem, úgy éreztem, tíz fokkal felemelték a fűtést.

Legyeztem magam a programfüzettel, de nem sokat segített, rohadtul kellett volna egy szalmakalap, vagy egy esernyő, de még egy pulcsi sem volt nálam, amit bevizezhettem volna, hogy a fejemre tekerjem.

Nagyon meglepett, amikor egy piros baseball sapka az ölembe repült, és amikor a repülés irányába néztem, egy ütemet kihagyott a szívem. Kris aprót intett felém, és mutatta, hogy vegyem fel a sapkát. Nem kellett kétszer mondania.

El sem hittem, hogy Kris sapkája volt rajtam. És ő adta nekem. Felismert. Köszönt. Gondoskodott rólam. Majdnem elájultam. Krisnek többet jelentett az állapotom, mint annak a srácnak, akinek odaadtam a második szüzességemet. Lehet, hogy Jihóval sosem jártunk igazán, csak én hittem azt. Pedig olyan valóságos volt. Én tényleg azt hittem, hogy igazi.

Nagyon kiélezett volt a csata a kosarasok között, Kris egyszer csúnyán megcsúszott, és lehorzsolódott a tenyere, de a helyi dokik hamar bekötözték, és már újra pályán lehetett. Mindkét kezével jól dobott, de a grimaszaiból látszott, hogy amikor dob, zavarja, és fáj is a sebe. Félidőben is azt fájlalta, és azt hittem, ki fog állni, amikor odafutott a kilátóhoz, és felszólt hozzám.

– BB, cseréljünk vizet!

Odadobtam neki a sajátomat, ami már kissé meleg volt, és hiányzott is a fele, cserébe megkaptam az övét, aminek viszont gyöngyözött az oldala a párától. Igen, Kris nem szerette, ha a hideg az itala.

Kicsit repkedtem a tudattól, hogy most üvegen keresztül csókolózunk, aztán teljes figyelmemet a meccsnek, és a szurkolósnak szenteltem. A csapat dicsőséges győzelmet aratott, nem sokon múlt, de végül nekik állt a zászló, és mindenki nagyon boldog volt. Úgy rohantam le, hogy majdnem elvágódtam a padokban, és lelkesen gratuláltam Krisnek.

– Nagyon ügyesek voltatok – hadartam zavartan.

– Köszi, BB. A sapit visszaveszem – mosolyodott el, és lehúzta a fejemről. Amikor fel akarta venni, rájött, hogy elállítottam a csatot. – Úristen, de kicsi fejed van!

Az egész testem sokkal kisebb volt, mint az övé, tehát ezzel arányosan a fejem is, de ezt nem mertem kifejteni neki, csak örültem, hogy itt áll előttem, közelről nézhetem, ahogy szereli a sapkáját, ami korábban az én fejemen volt, és végre megint boldogságot és izgalmat éreztem.

– Nagyon fáj a kezed? – kérdeztem aggódva. Annyira jó lett volna, ha van nálam egy tubus gyógykenőcs, és hozzáérhetek, de természetesen nem hordtam magamnál ilyesmit.

– Nem vészes, de te szerintem menj árnyékba. Jól leégtél, tök vörös az arcod.

Az miattad van – gondoltam, de azért tettem egy lépést hátra, hogy betakarjon a kosárpalánk, és legnagyobb meglepetésemre ő is követett. Simán leléphetett volna, hiszen a beszélgetés valamilyen ponton meghalt, mégsem ignorálta a jelenlétemet.

– Kár, hogy már nem vagy a csapatnál. Régen mindig rend volt, most meg be van hányva minden, és olyan, mint a szekrényem, ha anya azt kéri, hogy takarítsak össze.

– Úgy szoktál takarítani, hogy bedobálod a szennyest a szekrénybe?

– Ja, előfordul. Ki a fene akar takarítani ilyen melegben? Én ezt nem bírom.

– Igen, nagy a forróság.

Kris velem beszélgetett. Legszívesebben sikongatva ugráltam volna, de azzal végkép lejárattam volna magam előtte, így nem tettem. Folytatni akartam a csevejt, hátha rájön, hogy jó fej vagyok, és elfogadja, ha elhívom enni valahová. Igaz, hogy nem volt nálam sok készpénz, de már a kisebb falatozók is elfogadták a kártyát, azon meg volt elég fedezetem.

– És hogy álltok a bajnokságban? Vagy ez csak barátságos mérkőzés volt?

– Nem. Ez a nyári strandkupa, bár nem tudom, miért hívják strandnak, ha nem is a víz mellett játszunk. A folyó nem számít víznek.

– Tényleg, milyen jó lenne most elmenni fürödni.

– Jaa… – révedt el Kris. – Adnám.

Itt volt a jó lehetőség, hogy elhívjam enni, a vízről az embernek úgyis rögtön a standok árusai jutnak eszébe, egy jó, csípős gyros, sült halak, grillnyársak. Egészen összefutott a nyál a számban, ahogy elképzeltem.

– Nem vagy éhes? Van itt a közelben egy jó étterem – invitáltam meg, nem kis idegesség közepette.

– Tao mindjárt jön értem, és nálunk eszünk.

– Értem…

Nem vártam, hogy meghívjon, hiszen nem voltunk olyan jóban, de kicsit kellemetlenné vált a hangulat ezt követően. Sokat nézte a kerítést, biztos abban bízott, Tao mindjárt megjelenik, és kihúzza a bajból. A tökéletes beszélgetést sikerült jól elszúrnom.

– Hétvégén lesz egy házibuli nálam. Ha akarsz, nézz be – ajánlotta fel végül Kris. Nem tudtam eldönteni, hogy csak kedves akar-e lenni, vagy tényleg szeretné, hogy ott legyek.

– Hétvégén? Sajnos elutazunk a szüleimmel.

– Hova mentek?

– Görögországba.

– Wow. Az menő. Mi Washingtonba megyünk a nyaralónkba. A szüleim már kint vannak, ezért lesz szabad a kégli, aztán hétfőn repülök én is.

– És nagyon félelmetes repülni?

Még sosem ültem repülőn, és nagyon féltem tőle, hogy rosszul leszek, és belehányok a mellettem lévő ölébe. A hullámvasutakat sem szerettem, és féltem minden veszélyes dologtól, egy repülő pedig bármikor lezuhanhatott.

– Semmi extra. Olyan, mintha buszoznál, csak repül. Nem kell ráparázni. Ha meg nem bírod, akkor vegyél be gyógyszert. Kicsit bekábít, anya például el szokott aludni tőle.

– Oké, köszi.

– És tanultál valamit görögül? Én csak annyit tudok, hogy gyros.

– Én meg, hogy tzatziki.

Összenevettünk, Krisnek nagyon vonzó, mély hangja volt, és gyönyörű mosolya. Egész nap tudtam volna hallgatni.

– Akkor kajálni legalább fogsz tudni.

Én is meg akartam kérdezni, hogy milyen Washington, hogy néz ki a nyaralójuk, és milyen gyakran járnak oda, de Tao feltűnt a kapunál, és intett Krisnek, hogy iparkodjon. Nem akartam, hogy vége legyen a beszélgetésnek, de nem mondhattam semmit, amivel visszatarthatnám. Hiszen már ennyinek is örülhettem.

– Akkor jó nyaralást. Majd hívj fel, és összehozunk valamit – intett, majd elkocogott Taóhoz.

De nincs is meg a számod – gondoltam letörten, aztán rájöttem, hogy nincs miért szomorkodnom. Beszélgettünk, azt mondta, „összehozhatunk valamit”, úgyhogy benne volt, hogy barátkozzunk. Nem volt más dolgom, csak miután hazajövünk a nyaralásból, eljönni a következő kosármeccsre, és szaván fogni. Alig vártam. Kris volt az én igazi hercegem, nem Jiho. Ő csak egy hamisítvány volt, és annyit is ért.

Tao:

Miután kibékültünk Yi Fannal minden sokkal jobb lett. Rengeteg időt töltöttünk együtt, többször ott aludtam náluk, piknikeztünk, vagy grilleztünk a kertben, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat a másik társaságában. Már nem is barátok voltunk, inkább testvérek, és Yi Fan néha úgy is ölelgetett, mintha az öccse lennék. Egy külső szemlélő teljesen félreérthette a kapcsolatunkat, pedig barátságon kívül nem volt köztünk semmi.

Még a suliban annyira leromlottak a jegyeim a nagy lazaságban, hogy többől is bukásra álltam, anyám pedig kikötötte, hogyha nem javítok, szankciókat fog bevezetni. Nem kellett nekem, hogy még ő is fegyelmezzen, elég volt elviselnem ezt a barom nevelőapámat.

Yi Xinghez is fordulhattam volna, de mégis inkább Minseokot választottam. Ő lazábbnak tűnt, aki nem kérdezősködik, nem kukacoskodik, és hülyülni is lehet vele, ha már nagyon elegem van a tananyagból.

Hatalmas, fényűző házuk volt, majdnem leszakadt a pofám, amikor megláttam, nem gondoltam, hogy ilyen gazdagok. Ennyi pénzzel kerülhetett volna az elit osztályba is, de lehet, hogy a szüleit a spontán nyelvtanulás ösztönözte arra, hogy oda kérjék, ahol többségében vannak a kínaiak. Minseok nagyon okos volt, és jól magyarázott, hamar sikerült javítanom, igaz, nem minden tanár hitte el, hogy saját kútfőből teszem. Magasról tettem rá, hogy csalással gyanúsítanak, az volt a lényeg, hogy felhúzzam az átlagomat.

A tanulást a nyári szünetben felváltotta az alapok pótlása, és a sima együttlógás. Már iskolaidőben is volt, hogy elvittem pár körre Minseokot a motorral, de nyáron messzebb is elmehettünk, igaz, szigorúan titokban, mert a szülei nagyon földhözragadt, és szigorú emberek voltak. Én csak egyszer futottam össze az anyjával, de a tekintete épp eleget mondott. Egy cseppet sem tetszett neki a rebellis kinézetem, és azt se, hogy motorral közlekedem.

– Hová menjünk ma? – kérdeztem Minseokot, amikor felült mögém.

– Jaeju sziget?

– Az nem itt van, de oké. Mondtad a szüleidnek, hogy későn jössz?

– Azt mondtam, hogy Baekhyunnál alszom, úgyhogy akármeddig maradhatunk.

Még azon is elgondolkodtam, hogy felajánlom Minseoknak, aludjon nálam, a kéj kéglibe bármikor vihettem bárkit, de Miseokkal talán pont azért működött minden olyan jól, mert csak haver volt. Yi Fanon kívül az egyetlen fiú ismerősöm, akivel nem feküdtem le.

Nem csináltam ügyet a szexuális irányultságomból, ha fiúkat kívántam meg, rájuk nyomultam, ha lányokat, akkor őket választottam. Egyik sem volt komoly, az első kapcsolatom bőven elég volt tanulópénznek, minél erősebb a kötelék két ember között, annál kínosabb a szakítás.

Yi Fan kérésére már nem árultam drogot tovább, csak teherautókról, és platókról lesett cuccokat, így a bevételem jóval visszaesett, de a spórolt pénzemhez nem nyúltam, és nagy hasznát vettem, amikor Yi Fan kijelentette, hogy én, és anyukám elmegyünk a családjával nyaralni. Legutoljára valamikor általános iskolában voltam nyaralni egy wushu táborral, és nagyon felvillanyozott a hír, hogy a Wu családdal tarthatunk. Attól féltem, hogy anya visszamondja, de Yi Fan anyukája olyan elbűvölő volt, hogy neki nem lehetett nemet mondani. Kéjes élvezettel pakoltam be a bőröndömet, és vigyorogtam a mostohám arcába, amiért ő marad főni a panelben, mi meg Washingtonba megyünk világot látni.

Yi Fanék nyaralója egy luxusvilla volt, hatalmas medencével, és fehér napozóágyakkal, és még személyzet is volt, tisztára, mintha saját hotelük lenne. Az állam a földet söpörte, ha ilyen gazdagok voltak, akkor Yi Fan is rossz osztályba került, és komoly kérdés, hogyan lehetnek olyan egyszerűek és kedvesek a szülei, ha ennyi léjük van.

– Jöjjön, megmutatom a konyhát – kalauzolta be Yi Fan anyukája az enyémet a házba, Yi Fan pedig a kezembe nyomta a bőröndömet.

– Pakoljunk ki, aztán jöhet a fürdés.

Yi Fan szobájában kaptam helyet, ami úgy nézett ki, mintha egy prospektusból lépett volna ki. Hatalmas franciaágy, lámpás álmennyezet, beépített szekrények, plazmatévé, óriási ablakok, csak a falakon lógó poszterek jelezték, hogy ez egy átlagos fiú szobája. Voltak ott kosarasok, menő sportjárgányok, pár motor, és a szekrénye mellett meztelen nős naptár. Egy évet tévedett, Yi Fan előző év nyarán tehette oda, de a lényeg úgysem a dátum, hanem a kerek cicik és popók voltak.

– Erre szoktad magadnak… – imitáltam a kézmozdulatot, mire fejbe vágott az egyik díszpárnával.

– A földön fogsz aludni, szemét!

– Bocsi, bocsi – bújtam oda a nyakához, ettől mindig elgyengült.

Megint bejött a trükk, Yi Fan már nem haragudott. A bőröndöt nem pakoltuk ki, csak az úszógatyát vettük ki belőle, és már csobbantunk is a vízbe. Kellemesen hideg volt, és miután beúsztuk minden szegletét, Yi Fan megkérte a kertészt, hogy hozza oda a felfújható nyugágyakat, és azokon süttettük a hasunkat. Eszméletlenül menő volt minden, mintha nem is lenne valóság, inkább egy gyönyörű álom.

Másnap bementünk a városba, megnéztünk pár látnivalót, ettünk igazi amerikai hamburgert, este pedig elmentünk egy házibuliba. Yi Fannak sok barátja volt, azt mondta, nyaranta, amikor kijönnek, mindig találkozik velük, és megállás nélkül buliznak. Voltak, akik egy idősek voltak velünk, de akadtak idősebbek is. Mindenki angolul beszélt, és hülyén éreztem magam, hogy én nem kommunikálok jól, de Yi Fan mindig ott volt mellettem, és segített. Nem helyettem beszélt, azt mondta, fejlődni fogok, ha próbálkozok, inkább a helyes szó megkeresésében kértem ki a tanácsait.

– És még mindig nem csaptak ki, Kris? – kérdezte az egyik fekete bőrű, fonott hajú egyetemista srác. Koreában biztosan kicikizték volna a színe miatt.

– Ahhoz előbb el kellene kapniuk – nevetett fel a barátom, és ivott egy kortyot a söréből.

Itt mindenki Krisnek hívta, és ő úgy hallgatott rá, mint a Yi Fanra, igaz, a kosárcsapatban is ezt használták, mert a koreai nyelvben nincs yi, és nem tudják kiejteni. Yi Xinget is vagy Ikszingnek szólították, vagy a Layt használták, amit Chanyeol akasztott rá.

Minden csodálatos volt, vissza sem akartam menni, de anya nem kapott túl sok szabadságot, és nem hagyhattam, hogy egyedül maradjon azzal az állattal, úgyhogy hátrahagytam Yi Fant, és visszatértem a valóságba.

Annyira szerettem volna, ha az amerikai élet lenne az igazi, és a seouli csak egy rossz rémálom, de sajnos az élet nem tündérmese, és fel kellett ébrednem. Minden folytatódott tovább, árultam a béna cuccokat, hogy zsebpénzem legyen, próbáltam megóvni az anyámat a veréstől, és Minseokkal találkozgattam, hogy ne legyek egyedül. Hiányzott Yi Fan.