Kapcsolatháló (3. évad): 9. fejezet: Osztálykirándulás

Suho:

A szüleim nem akartak elengedni az osztálykirándulásra. Azt mondták, hogyha tanulmányi kirándulás lenne, semmi ellenvetésük, de három napos semmittevés semmit nem segít a fejlődésemben. Azt akarták, maradjak otthon, és menjek el egy hétvégi tanfolyamra, ahol gazdaságot, informatikát és jogot tanítanak egész délelőtt, délután pedig ezekhez kapcsolódó intézményeket mutatnak meg a diákoknak. Semmi kedvem nem volt hozzá.

– Anya, nagyon szeretnék elmenni a kirándulásra. Ott lesz mindenki az évfolyamból. Az üzleti életben is van, hogy együtt kell üdülni másokkal, nem? Itt gyakorolhatnám, hogyan barátkozzak egy idegen helyen – próbáltam megkörnyékezni az anyámat.

Tudtam, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy az oldalamra állítsam. Ő könnyebben hajlott az engedmények felé, mint apa, és ha elég ügyes voltam, prezentálhattam tanulmányi kirándulásnak is az osztálybulizást.

– Mutasd még egyszer, milyen programok lesznek! – kérte, én pedig a kezébe nyomtam a jegyzetemet.

Nagyrészt a sportra összpontosítottak a tanárok, de egyik nap várost néztünk, múzeumokba jártunk, és még egy helyi színdarabot is megnéztünk, úgyhogy a kultúrát is érintettük. Mégis nagyon sokáig tartott, amíg meggyőztem anyát, kicsit úgy éreztem magam, mintha tárgyaltam volna, a végére olyan fáradt lettem, hogy alig bírtam megállni a lábamon.

– Beszélek apáddal – hangzott az ítélet, és végre felmehettem a szobámba.

Úgy dőltem el az ágyon, mint aki egész délután a kertben ásott, szinte azonnal elnyomott az álom. A vacsorára nyomott, kómás fejjel mentem le, de megnyertem a csatát, és elengedtek az osztálykirándulásra. Jongdae majdnem megsüketített a telefonban, amikor közöltem vele a jó hírt.

– Úgy bebaszunk, hogy arra nincs szó!

– Nem szabad. Azt mondták a szüleim, hogy az egyik nap leküldenek valakit, hogy „megbizonyosodjanak róla, jó környezetben vagyok”, úgyhogy jól kell viselkednem.

– Úristen, neked nagyon furcsa szüleid vannak.

Még, hogy furcsa? Én inkább hidegnek, megfontoltnak és kimértnek mondtam volna őket. Egészen kiskorom óta tréningeztek, mint egy versenylovat, és szülői szeretetet csak nagyon ritkán éreztem. Ha beteg voltam, anya megkérdezte, hogy bevettem-e a gyógyszeremet, és sokszor hozott nekem forró teát, de apától csak a bizonyítványok kiosztásánál láttam némi büszkeséget. Nem tudom, hogy azért bánt-e így velem, mert ráforrott az igazgatói szerep, vagy mindenkivel ilyen volt, de így nőttem fel, így hozzászoktam. Csak azóta fájt egy kicsit, hogy ilyen merevek a szüleim, mióta megismertem Jongdae élettel teli családját.

– Aztán el ne felejtsd mondani holnap a tanárnak! Nehogy lehagyjon a listáról! – emlékeztetett Jongdae.

Baekhyun hasonlóan nagy örömmel fogadta a jó hírt, csak ő a bebaszás helyett a „jól fogunk szórakozni” kifejezést használta, de a lényeg ugyanaz volt. Nagyon reméltem, hogy tényleg felejthetetlen élményekben lesz részem.

A kemping viszont, ahol megszálltunk, kiábrándítóan köznapi volt. Hárman-négyen kellett osztozkodunk, a fürdő kicsi volt, nem volt benne se tévé, se rádió, de még konnektorból is csak egy, a szobában a televízión csak húsz csatorna jött be rendesen, és étterem helyett egy kantinban étkeztünk. Baekhyun és Jongdae azonban nem panaszkodtak a szállásra, így én is csendben maradtam, és nagyon reméltem, hogy az, akit a szüleim leküldenek megvehető egy kis alkohollal, cigivel, és pár színes bankóval.

– Menjünk ki az udvarra! – bámult ki az ablakon lelkesen Baekhyun, majd megragadta a kezeinket, és húzni kezdett maga után.

Hihetetlen, hogy milyen aktív volt, az iskolában rengetegszer volt az udvaron, mégsem sportolt, csak ült a padon, beszélgetett az egyik évfolyamtársunkkal, és folyton az évfolyam két rosszfiút nézte. Aggódtam, hogy esetleg hozzájuk akar csatlakozni, nem tudtam elképzelni Baekhyunt tetkósan motorozni, miközben kilóg a szájából a cigaretta. Ő egy nagyon kedves, aranyos fiú volt, tele energiával, és csak ártott volna neki, hogy azzal a kettővel kezd el barátkozni.

– Mi lenne, ha beállnánk kosarazni? – kérdezte, de meg sem várta a válaszunkat, már rajta is volt a rikító mez.

– Én csak nézem – emeltem fel a kezem, és Jongdae is inkább velem tartott a lelátóra. Egy biccentéssel üdvözöltük Baekhyun szőke barátját, és kinyitottuk egy zacskó chipset.

Baekhyun nagy lelkesedéssel játszott, ha hozzá került a labda, ügyesen meglátta az üres embereket, de a csapattársai különösebben nem építettek a jelenlétére. Talán azért, mert sokkal alacsonyabb volt náluk, vagy egyszerűen azért, mert ciki volt az ex vizes fiúval játszani. Sajnáltam szegényt, még az osztályteremben is sírt, amikor elmesélte, hogy az apja eltiltotta attól, hogy segédkezzen a kosárcsapatnak, így csak a meccseken szedheti a labdát, az edzések helyett külön tanárral kell gazdaságot tanulnia, hogy kamatoztathassa a tudását a későbbiekben. Mélyen együtt tudtam érezni vele.

Chanyeol:

Nagyon adtam az osztálykirándulást, főleg, hogy hármas felosztásban voltunk. Nem is volt kérdés, hogyan fogunk aludni, Kai és Sehun csatlakozott hozzám, és azonnal belaktuk a szobánkat. Egész jó kis helyet béreltek nekünk, a tévében volt vagy húsz csatorna, és az étel is finom volt a kantinban. Sehunnak legjobban az automata tetszett, ahol vehetett magának csokit, de ahogy láttam, Bambi srác is folyton akörül ólálkodott. Azt nem tudtam eldönteni, hogy az édesség miatt, vagy Sehunt akarta visszacsábítani magához, de nem engedtem, hogy esélye legyen rá. Joohyun nem jött el az osztálykirándulásra, mert lebetegedett, ki kellett használnom ezt a csodás alkalmat, hogy Sehun végre belém habarodjon. Vagy egyszerűen csak elfejtse a barátnőjét, és több időt töltsön velünk, a haverjaival.

Első körben alkoholt kellett szerezni estére, hogy kicsit lazuljanak a kötöttségek, és miután leoltják a lámpát, elkezdődhessen a 33-as szoba bulija. Még abban is benne voltam, hogy áthívjunk magunkhoz pár embert, úgy sokkal jobb a hangulat, és talán Sehun is belátja, hogy bulisabb velünk az élet, mint az aranyásó barátnőjével.

Ahhoz az emberhez mentem, aki a kihágásban biztosan tud nekem segíteni.

– Kris, beszélhetnénk? – léptem oda hozzá, és biccentettem a kínai barátjának. Ezek ketten folyton együtt lógtak, szinte nem is lehetett külön látni őket, csak az órákon. Olyankor Kris vagy a füzetét rajzolgatta, vagy unottan bámulta az órát, de olyan is akadt, hogy a padra bukva aludt.

– Ja, mondjad – bólintott, majd készségesen követett, amikor pár lépést oldalaztam. Nem akartam kizárni a haverját a dologból, csak egy ember előtt is elég kényelmetlen szívességet kérni.

– Arra gondoltam, hogy csaphatnánk egy kisebb bulit a szobánkban, és kellene alkohol. Te úgy nézel ki, mint akinek kiadják, szóval… Tudnál segíteni?

– Ja, ha meghívtok minket is.

– Áll az alku! – csaptam a tenyerébe, és boldogan mentem vissza Kaihoz, hogy elújságoljam a jó hírt.

Minden készen állt arra, hogy fergeteges esténk legyen, már csak az kellett, hogy a tanárok ne fogjanak gyanút, és lámpaoltást követően tényleg elhúzzanak aludni. Ehhez egész nap jól viselkedtem, nyaltam, ahogy csak bírtam, hogy elnyerjem a szimpátiájukat, bár az A osztály nyurga irodistának tűnő tanárját nehéz volt lekenyerezni. Alapból diszkriminált minket, mert nem voltunk olyan gazdagok és okosak, mint az ő diákjai, de én azért odadobtam volna neki Mr. Iskolaelső vagyok Layt, hogy dumálgassanak egy kicsit. Tuti, hogy a srác jobban tudott programozni, mint az a szemüveges majom.

A lényeg, hogy estére szabaddá vált a terep, és amikor Kris megérkezett, garantált lett a parti hangulat. Nem voltunk sokan, hármunkon kívül ott volt még Kris, a haverja, D.O., Chen és még pár srác a foci és a kosár csapatból. Körülbelül tíz-tizenöt létszámú lett a parti, ami egy háromágyas szobában elég soknak tűnt.

– Mit szólnátok hozzá, ha kicsit jobban megismernénk egymást? – vetette fel Kris, és középre helyezett egy üres sörösüveget. – Akinél megáll az üveg szája, az teszi fel a kérdést, és mindenki válaszol rá.

Kris egy isten volt, esküszöm, hogy olvasott a gondolataimban. Ennél jobb lehetőségem nem is adódhatott volna arra, hogy kifaggassam Sehunt az érzéseiről. Tudni akartam, hányadán állnak Luhannal, van-e valamilyen nehézség a párkapcsolatában, és mit gondol rólam, meg arról, hogy a fiúk között is kialakulhat szerelem.

– Oké – pörgette meg Kris az üveget, ami Chent sorsolta ki kérdezőnek.

– Ki próbált már ki valamilyen kábítószert? – sziporkázott a választott.

A kérdésre feltette a kezét Kris, Tao, Chen és még páran a sportolók közül. Engem megdöbbentett ez a dolog, a drogok teljesen kiestek a látókörömből, de ha még ott is lettek volna, akkor sem akartam kipróbálni egyet sem. Tisztára felesleges volt szétszedni a szervezetemet, volt nekem elég energiám, humorom és találékonyságom ahhoz, hogy élvezetessé tegyem az életemet mindennemű szer nélkül. Egyedül az alkohol jöhetett szóba, de azt is mértékkel fogyasztottam, még sosem basztam be úgy, hogy ne emlékezzek semmire.

– Ki szexelt már? – kérdezte az egyik focista.

Kris és Tao megint jelentkezett, de a korábbiak közül már kevesebben csatlakoztak. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Sehun se tette fel a kezét. Tehát még nem jutottak erre a szintre Joohyunnal.

– De Sehun, neked nem barátnőd van? – kérdezte Chen bizalmasan. – Nem tetted még be neki?

– Nem akarom elsietni – hangzott a diplomatikus válasz, és nagyon reméltem, hogy addig vár, amíg szakítani nem fognak. Az a lány Sehun kisujját sem érdemelte meg, nem hogy egy fergetegesen csodás éjszakát vele!

– Pedig én nem félteném azt a csajt… – jegyezte meg grimaszolva az egyik kosaras.

– Vigyázz, hogy mit mondasz! – emelte fel a hangját Sehun. Simán kinéztem belőle, hogy bemos egyet annak a srácnak, csak azért, mert becsmérelte a barátnőjét.

– Úgy értem, hogy vagánynak tűnik. Mégis csak a pompom lányok egyike – magyarázkodott a tag. Ügyes mentés volt, meg kell hagyni.

Sehun viszont nem bocsátott meg ilyen könnyen, és szépen emelni kezdte az alkoholadagját. Ahogy telt az idő, egyre látszott, hogy ki az, aki bírja az alkoholt, és ki nem. Krisék még rá is gyújtottak, és úgy söröztek az ablakban, egy idő után olyan jól eltársalogtak, hogy már nem is tartoztak hozzánk. Ketten nagyon jól megvoltak a maguk világában.

– Ki smárolt már sráccal? – tette fel a kérdést Chen.

Senki nem jelentkezett, bár kötve hittem, hogy ezt bárki be merné vallani. Én sem mondtam még el soha senkinek, hogy a fiúk tetszenek, még a legjobb barátaimnak sem. Nem szégyelltem, csak nem akartam, hogy ez alapján ítéljenek meg az emberek.

– Erre úgy sem válaszolna senki – mondta ki a gondolataimat Kai.

– De a csók az csók, nem? – kérdezte Chen. – Nem lehet nagyon más.

– Én simán megcsinálnám – menőzött Kai, benne is volt már alkohol rendesen.

– Oké, akkor csináld! – adta alá a lovat Chen, de felhúzta a térdét, hogy hárítani tudjon, ha esetleg Kai őt venné célba.

Követtem a szeme mozgását, kire csap le, és minduntalan Sehun rózsaszín párnácskáira tévedt a tekintete, azt viszont nem engedhettem, hogy ellopja Sehun első meleg csókját, úgyhogy akcióba lendültem. Egy gyors mozdulattal csúsztam oda Kai mellé, megragadtam az állánál fogva, majd a szájára hajoltam. Az én első csókom nem számított, igazi szerelmes csókot úgyis csak Sehunie kaphatott tőlem.

Kai teljesen lefagyott, és akkora golflabda szemekkel bámult rám, hogy azt még D.O. is megirigyelte volna. Ő csak annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy szerinte nem vagyunk normálisan. Chen arcáról a megdöbbenésen át a botránkozásig minden rajta volt, de ő ajánlotta az egészet, úgyhogy egy szava sem lehetett.

A bajt elhárítottam, Sehunie megmenekült, attól pedig nem féltem, hogy Kai emlékezne a dologra, rendesen szétcsapta magát. Én nem terveztem, hogy bárkinek elmesélném ezt a kis kalandot.

Baekhyun:

Egy célom volt az osztálykiránduláson: végre beszélgetni Krisszel. Folyton lestem a megfelelő alkalmat, de Tao mintha hozzátapadt volna, rohadtul idegesítő volt, hogy mindig rajta lógott. Kosarazás közben nem tudtunk beszélni, utána meg azonnal lépett Taóval cigizni, vagy dumálni, az évfolyam szintű programokon meg szintén szabotálta a tervemet a rózsaszínhajú kínai. Ott volt a múzeum, a városnézős feladatok, mindig azon voltam, hogy egy csapatba kerüljek Krisszel, de sosem tudtam még csak a közelébe sem kerülni annak, hogy engem válasszon. Híres volt, rengeteg kosaras bírta, úgyhogy hamar feltöltődött a csapata, és egyébként sem látszódtam ki a magasak erdejéből. Nem, mintha baj lett volna, hogy Chennel, Suhóval és Minseokkal kell együtt lennem, de nagyon akartam már, hogy Kris észrevegyen.

Szünet nélkül az udvaron lógtam, részt vettem minden sporteseményen, és ha a fiúk pihenni akartak, én akkor is császkáltam a nagy zöldövezetben, de a szerencse még mindig elkerült. Szerettem volna, ha meghallgatja, mit gondolok a világról, én még az időjárásról is szívesen elbeszélgettem volna vele. Nem tudom, miért nyűgözött le annyira, mit láttam benne, amitől beleivódott a gondolataimba, de még sosem akartam senkit úgy megismerni, mint őt.

A vízi élménypartban végre mellém szegődött a szerencse, és ahogy bolyongtam a medencék között, megláttam, hogy Kris egyedül ül az egyik fánál, a törölközőjét az egyik gyökérre terítve, és a felhőket bámulja.

Most, vagy soha, Baekhyun! – buzdítottam magam, és elindultam felé.

Alig haladtam két métert, amikor eszembe jutott, hogy még ki sem találtam, mit mondjak neki. A standosoknál láttam egy kosárpályát, úgyhogy az talán jó kezdőpont lehetett, de újabb két méter után rájöttem, hogyha a terv meg is van, meg kellene fogalmazni a konkrét kérdést. Azt nem mondhattam, hogy: „Gyere velem kosarazni!”, azt sem volt jó, hogy „Kosaraznál velem?” Mindegyikre válaszolhatott nemmel, és nem akartam sírni előtte, úgyhogy olyan kérés kellett, amit udvariasságból nem utasíthat vissza. Majdnem két percig gondolkodtam, mire megszületett a tökéletes darab: „Megtanítanál kosarazni?” Biztos voltam benne, hogy ezt nem utasítaná vissza.

Alig egy méter választott el tőle, amikor az az átkozott Tao megint megjelent, két fagyival a kezében, és én úgy fordultam jobbra, mintha mindig is arra tartottam volna. Bánatomban beültem abba a medencébe, ahol óránként bekapcsolták az örvényt, és reménykedtem benne, hogy minimum a víz alá tapos valaki, ha már ilyen szerencsétlen vagyok.

– Baekhyunie, hát itt vagy! – úszott oda hozzám Minseok. – Már fél órája kereslek. Mi a baj?

– Csak az élet – pöcköltem egyet a vízbe, és szomorúan felsóhajtottam. – Soha nem jön össze nekem semmi.

– Nézd, most kapcsolják be az örvényt! – mutatott a fodrozódó vízre. – Gyere, próbáljuk ki! – ragadta meg a csuklómat, és behúzott a közepére.

A víz úgy vitt, mintha muszáj lett volna neki, ha felemeltem a lábam, úgy éreztem, mintha waterboardoznék, és nagyon tetszett, ahogy körbe-körbe vitt az áramlat. Azt utáltam, amikor hozzácsapódtam egy idegenhez, és még neki állt feljebb, de Minseok olyan boldogan mosolygott rám, hogy nem dühöngtem ilyesmin.

– Oh, bocsesz! – fogta meg valaki a vállamat, és óvatosan eltolt magától, amikor az áramlat hozzá lökött. Nem is az ő hibája volt, mégis elnézést kért. Mindenkinek így kellett volna viselkednie.

– Semmi… baj… – nyögtem két ütemben, amikor megláttam, hogy az, aki hozzáért a vállamhoz, Kris volt.

Jól esett a víz hűvössége a felhevült arcomnak, el sem hittem, hogy a félmeztelen kiszemeltem hozzám ért, és még kedves is volt velem. Úristen, ilyen közelről még helyesebb volt, és minél tovább vizslattam a felsőtestét, annál jobban tetszett. Nem volt olyan izmos srác, mint más kosaras, de halványan kirajzolódtak az izmai, és rengeteg lehetőséget rejtett magában a teste. Azt kívántam, bárcsak én is olyan férfias lehetnék, mint ő!

– Jól vagy, Baekhyun? – kérdezte Minseok a termál medencében. – Nagyon piros az arcod. Kimenjünk?

– Aha, jó lenne – mondtam. A folyamatos képzelgéstől egészen kimelegedtem, és ezen egyáltalán nem segített a forró víz, sokkal jobban esett, amikor elfeküdtem az árnyékban, és a fejem alá gyűrtem a sporttáskámat. Szinte azonnal elnyomott az álom.

Hirtelen a szobámba kerültem, odakint tűzött a nap, csicseregtek a madarak, és Kris a forgós székemen ült, és az egyik farkasos könyvemet olvasta.

– Wow, Baekhyun! Tudtad, hogy van külön Vancouver-szigeti farkas? Ez milyen menő már!

– Tényleg? – kérdeztem, és közelebb húzódtam a könyvhöz, pedig pontosan tudtam, hogy milyen farkasok vannak Kanadában. Mióta megtudtam, hogy ott élt, utánanéztem mindennek, ami Kanadával kapcsolatos.

– Szerinted hasonlít rám? – emelte az arca mellé a képet. Kris nagyon szexi farkas lett volna.

– Szerintem inkább ez hasonlít rád – lapoztam a sarki farkashoz.

– Nem is fehér a hajam.

– Igaz, de olyan bundásnak tűnik.

Kris hangosan felnevetett, majd arrébb vitte a könyvet, és lehúzott az ölébe. Tökéletesen passzoltam a hosszú, erős karjaiba.

– Szőrös vagyok? – kérdezte mosolyogva. A szemei játékosan csillogtak.

– Nem, csak puha. Szerintem ők is nagyon puhák lehetnek.

– Puha? – kérdezte, és határozottan megragadta a farkamat. A nyári kisgatyámon keresztül kezdett el dörzsölni. Az anyag olyan vékony volt, mintha boxerben lettem volna. – Vannak dolgok, amik keményen sokkal élvezetesebbek – csókolt a nyakamba, és a földre ejtette a könyvet. – Akarlak, Baekhyun! – morogta a fülembe, és erősebben dörzsölt odalent. – Mondd, hogy te is akarsz!

Szinte felpattantam a hideg érzésre, ami a testem köré borult, és ijedten néztem körül. Kris és a szobám eltűnt, először azt sem tudtam, hogy hol vagyok, aztán leesett, hogy a vízi parkban, és a korábbit csak álmodtam.

– Bocsi, nem akartalak megijeszteni – szabadkozott Minseok. – Csak betakartalak.

– Hideg a törölköződ – mondtam mérgesen, és eltrappoltam a medencéig. Volt valami, amit nem ártott kicsit lehűteni, mielőtt bárkinek feltűnik.

Kicsit azért haragudtam Minseokra. Egy csodálatos álmot zúzott tönkre a gondoskodása. Pedig aranyos volt tőle, hogy betakart. Miután kellően lenyugodott a testem, intettem neki, hogy jöjjön be, és utána egészen indulásig vele játszottam a vízben. Akárhogy is, mégis csak ő volt a legjobb barátom.