Forog a kamera (Meanie) - 1. fejezet: Betolakodó

Wonwoo:

Nem most kezdődött, nekem legalább is nem. A cég akarta, hogy sok időt töltsünk együtt, figyeljünk a másik reakcióira, ölelkezzünk, nevessünk, szórakozzunk, mert a rajongók szeretik. Ugyanolyan feladatnak gondoltam, mint azt, hogy mosolyogjak a kamerába, aztán a tekintetem minduntalan ott ragadt Mingyun. Minden rezdülését érdekesnek találtam, ahogy kissé megrándulnak az ujjai, amikor közönség elé lép, talán szeretne belekapaszkodni a nadrágjába, vagy ökölbe szorítani a kezét, talán a zsebébe rejteni, nehogy feltűnjön valakinek, hogy még ő is tud izgulni. Vagy amikor dühös, és megrándul az izom az álkapcsánál, a szemei elkerekednek, az írisze ragyogni kezd, egyszerre félelmetes, és gyönyörű. Csodáltam, ahogy napról napra egyre férfiasabbá vált, és irigykedtem, amiért én törékeny és vékony testalkatú vagyok.

Nyár volt. Forró, izzó nyár, és mi Amerikába utaztunk, hogy realityt forgassunk. Szerettem a fiúkkal utazni, és úgy tenni, mintha átlagemberek lennénk, ha ők ott voltak, nem látszott annyira, hogy Mingyun csüngök. Úgy tehettem, mintha csak a kötelességemet teljesíteném, és nevettem azokon a megjegyzéseken, hogy „Wonwoo, össze lehetne titeket kötni.”, vagy „Wonwoo, te aztán komolyan veszed a melót!”. Komolyan vettem, hogy Mingyu közelében legyek, mert természetesnek hatott.

Arra számítottam, hogy a forgatókönyv a megszokott lesz, csapatokra osztanak minket, feladatokat kapunk, velünk együtt ismerik meg a nézők a várost, bajlódunk az angollal, és végül egy csapat különleges ajándékot nyer, és boldogan megyünk hazafelé, sok-sok ajándékkal és élménnyel a tarsolyunkban. Ehelyett viszont egy egészen új, és ijesztő ötlettel állt elő a vezetőség.

– Rajongókkal fogunk együtt élni? – kérdezte egyszerre S.Coups és Seungkwan. Az előbbi felháborodott dörrenéssel, az utóbbi lelkes sikkantással.

– Nem csak együtt élni, de versenyezni is, hogy ki nyeri el a hölgy szívét. Úgy képzeljétek el, mint a We got marriedet, csak előre lezsírozott párok helyett itt élesben dől el, hogy a két férfi közül kire esik a nő választása.

Erre a hírre kilenc különböző reakció érkezett.

– El kell csábítanunk egy lányt? – kérdezte The8 úgy, mintha arra kérték volna, hogy beszélgessen egy földönkívülivel.

– És mit szólnak majd a karátok? – vetette fel ijedten Dino.

– És amerikaiak a lányok? Mert akkor itt páran előnnyel indulnak – morfondírozott Jeonghan.

– Mi válasszuk ki a lányokat, vagy ők minket? Nyerni akarok – fűtötte a lelkesedés Junt.

– Activitizni is lehet? – válogatott a lehetőségek tárházából Hoshi.

– Easy win – jósolta meg a végeredményt Vernon.

– Enyém a legkisebb lány! – kötötte az ebet a karóhoz Woozi.

– Szerintem ez egy nagyon veszélyes küldetés – aggályoskodott DK.

– Egyébként a tizenhárom páratlan szám… – szúrta oda a végére Joshua.

Félszemmel Mingyura néztem, ő vajon hogyan reagál, de csak a felfordult méhkast leste, tagról-tagra vándorló tekintettel. Olyan szívesen a fejébe láttam volna, hogy megtudjam, örül, vagy feszeng a feladattól. Engem kiborított a hír. Nem csak az, hogy közelednem kell egy lányhoz, ráadásul úgy, hogy az eladható és kedvelhető legyen, de Mingyu is így fog tenni. Megérint, megölel, megnevettet valaki mást. Valakit, aki nem én vagyok.

– Elmondom, hogyan lesznek a csapatok – hagyta figyelmen kívül a menedzser az elhangzó kérdéseket, és megállapításokat.

Miután a névsor végére ért, két dolog vált biztossá. A tizenhárom valóban páratlan szám, így Joshua az egyik fiatal, és megnyerő külsejű menedzser hyungnimmal fog versenyezni, és a páralkotás mögött egy dolog húzódott meg: a shippek. China-line, HoshiK, JeongCoups, Verkwan, Woozno és persze, hogy a Meanie. Egyenes adásból nézhettem, ahogy Mingyu megpróbál elcsábítani egy lányt.

Mérgesen, és elkeseredetten ültem fel a repülőre, az ablak mellé, hogy kibámulhassak az égre, és senki, de senki ne szóljon hozzám, mert lefoglal a táj nézése. Természetesen tizenhárom embernél ez lehetetlen, valaki úgyis megböki a válladat, vagy megrúgja a székedet, fülhallgatót, gyógyszert, rágógumit, vagy zsebkendőt kér, úgyhogy néha kénytelen voltam szociális életet élni.

– Wonwoo hyung féltékeny – cukkolt Dino. Persze, hogy ilyenkor kellett elkezdenie evil maknae-t játszania. Ilyen lehetőségre nem lehet nem ráharapnia a nálam kisebbeknek.

– Képzeld el, hogy megfogja a kezét.

– És bókol neki.

– Ajándékot vesz.

– Drágámnak hívja.

– Megcsókolja.

– Vagy beteszi neki – súgta a fülembe Dino, mert ezt azért hangosan nem merte volna mondani a többieknek. Pont eléggé kiakasztott vele, hogy agyoncsapjam érte.

Felpattantam, megfordultam, és akkorát vágtam a hátára, hogy sajgott belé a kezem. A tagok meg nénikéket megszégyenítő kíváncsisággal vetették rá magukat a legkisebbre, hogy megtudják, mit mondott nekem, ami ennyire feldühített.

Próbáltam levegővé válni, a füles mellett még a kapucnimmal is jeleztem, hogy nem tartozom a realitás közegébe, hagyjanak békén, mintha csak egy bőrönd lennék, és lehetőleg ne szóljanak hozzám. Dino nem merte elárulni, mit mondott, megtartotta magának, talán attól félt, hogy komolyan megverném érte, úgyhogy öt-hat perc múlva már másról szólt a diskurzus, például arról, hogy melyek a legfontosabb angol szavak. Engem annyira nem érdekelt. Nem akartam semmit attól a lánytól.

– Viccelsz? Kit érdekel, hogy tudsz angolul, a sármommal magamba bolondítom a hölgyeményt, és akkor tudod, mit csinálhatsz az angol tudásoddal… Esélyed sem lesz – konfrontálódott a csapattársával Seungkwan.

Ez nem is volt rossz taktika, elszeretni a másik elől a baj forrását. Ha rányomultam a csajra, folyton vele lógtam és magamba bolondítottam, akkor ez azt is jelentette, hogy nem Mingyu van vele. Viszont ettől még nem akartam jobban ezt a feladatot, hiszen teljes mértékben hidegen hagyott – így előre is – a nő, engem csak Mingyu érdekelt, és az, ő vajon örül, vagy sem a küldetésnek.

A hosszú repülőút után úgy éreztem magam, mint egy citrom, akit kifacsartak a gépben, és csak húztam magam után a bőröndömet, semmi másra nem gondolva, mint a hotelszoba finom, kényelmes ágyára. Főleg, hogy a csapatosztás miatt nagy az esélye, hogy legalább egy franciaágy lesz a szobában, és első éjjel még nem lesz ott a betolakodó.

A megérzésem nem csalt, egy francia plusz egy sima ágy feküdt el a hálóban, azzal a megfontolással, hogy minden este dönt majd a lány, hogy kivel akar aludni, a kimaradt fiú meg a sarokba lesz száműzve a single bed-re, ahogy Joshua nevezte. Már csak a gondolattól is, hogy az a nőszemély Mingyuval együtt alszik, a takaró alatt összeér a lábuk, a kezük, akármilyük, felháborított.

– Felavatjuk az ágyat? – kérdezte Mingyu ártatlanul, mire az összes vér az arcomba tódult, és bután bólogattam, hogy „Aha, persze, hogy a viharba ne?!”

Csend honolt a szobában, mély, ragadós és bosszantó csend, amikor tudod, hogy a másik mondani, vagy kérdezni akar valamit, de arra vár, hogy te szólalj meg, neked viszont nincsen mondandód. Mit mondhattam volna? Hogy gyűlölöm a feladatot, a csajt, a menedzsereket, és kicsit Dinót is, amiért bogarat ültetett a fülembe? Persze, tudtam én, hogy Mingyu nem feküdne csak úgy le egy idegen lánnyal, főleg nem kamerák kereszttüzében, de azt is tudtam, hogy már nem szűz, tehát minimum egyszer kellett már ilyet csinálnia.

– Szép ez a hotel, nem? – kérdezte Mingyu tetettetett spontaneitással. Megpróbáltam gyorsan a lényegre terelni a szót.

– Szerinted a csaj is szép lesz?

– Biztosan. Végül is, felveszi a kamera. Nem lehet túl csúnya.

– Igaz.

Újabb szünet. Mély, ragadós és bosszantó szünet, ami megelőzi a lényeg kimondását, legyen az bármi. Fogalmam sem volt, Mingyu mit akar közölni velem, hogy „Nyugi, ez csak munka.”, vagy „Nehéz lesz megjátszani, hogy kedvelem, ha ki nem állhatom.”, vagy „Kanos vagyok, nehéz lesz nem rámozdulni.”. Komolyan, fogalmam sem volt róla, hogy mit akar.

– Elmondta Dino, hogy mivel húzott fel a repülőn.

Megölöm. Először megfojtom, de csak annyira, hogy elájuljon, aztán fellocsolom, majd újra megfojtom, és addig csinálom ezt, amíg sírva fog könyörögni azért, hogy megbocsássak neki. Néha felfedeztem némi szadista hajlamot magamban.

– Azért annyit nem fizetnek, hogy szexeljek a kamerák előtt. A karátok egyébként se díjaznák.

– Az húzott fel, hogy ilyen szemtelen. Meg a megfogalmazás.

– Ja, Dino mostanában nagyon éli, hogy nagykorú lett. Remélem, hogy Woozi hyung letöri a szarvát.

– Woozi? Ugyan! Maximum annyit mond neki lágy hangon, hogy: „Chan-shi, válogasd meg a szavaidat, kérlek!” – utánoztam a törpét.

 Mindketten felnevettünk, aztán Mingyu felém fordult, és összeért a kezünk a takaró alatt. Hevesen vert a szívem, majdnem kiugrott a mellkasomból, és nem akartam, hogy az a lány is így érezzen. Nem akartam, hogy Mingyu esetleg úgy érezzen a közelében, mint én szoktam az övében. Rengeteg dolgot nem akartam, és rengeteget akartam abban a pillanatban. Amit szerettem volna, mind tilos volt.

Másnap reggel a korábbinál is ellenségesebb és morcosabb állapotban kászálódtam ki az ágyból, öltöztem fel, mostam fogat, és tartottam a megbeszélt találkozó helyszínére. A menedzser folyamatosan azt mondta, hogy vágjak jó arcot az egészhez, hiszen amint autóba ülünk, forog a kamera, de én csak egy apró mosolykát tudtam kipréselni magamból az úton, és azt hazudtam a lencsének, hogy nagyon izgulok. Ha valamiért izgultam, az Mingyu volt. Mit fog reagálni, ha meglátja?

A lányok sorban álltak a parkban, mintha tornaórára készülnének, és mind nagyon csinosak, és nagyon amerikaiak voltak, tehát Jeonghan megállapítása helyesnek bizonyult, páran eleve előnnyel indultak.

Mint a hormonálisan megzavart tinik, úgy ugrottak rá egyesek a lányokra, ezer elcsépelt hülye frázist használva, magukat produkálva, mint a majmok, hihetetlenül kínosnak éreztem, hogy ismerem őket. Én illedelmesen bemutatkoztam, bólintottam egyet Jessica felé, majd vártam a következő instrukciót. Mingyu nagyon lovagias volt, nem csak meghajolt, de kezet is rázott a lánnyal, sőt, egy apró csókot is lehelt a lány kézfejére. Kedvem támadt odaugrani, egy zsebkendővel tisztára törölni a kezét, majd Mingyu száját is, nehogy egy apró kis DNS is maradjon rajtuk egymásból.

Az első randi egy kávézóban esett meg, hiszen az barátságos, de nem túl személyes, lehetőségünk nyílik rá, hogy elbeszélgessünk a lánnyal, kifaggassuk, hogy mi a kedvenc mindenféléje, és jó első benyomást szerezzünk nála. Serényen használtuk a fordító ember segítségét, de ahogy észrevettem, Jessica is nagyon segítőkész volt velünk, és a lehető legovisabb szinten beszélt hozzánk, hogy megértsük.

– Szólíthatlak Jessnek – kérdezte Mingyu, aztán elsütött egy nagyon béna poént. – Szereted a jazzt, Jess?

Jessica – akit én már csak azért is Jessicának hívtam –, ezen jót kacagott, én képzeletben felkötöttem magam a kristálycsillárra. Ez a lány szép volt, részleteiben és egészében is. Nyitott, nagy tekintet, egészséges arcbőr, hosszú, göndör, barna haj, karcsú derék, közepesen nagy keblek, vékony boka, hibátlan fogsor. Meg sem lepődtem, amikor elmondta, hogy modellkedni szokott. Mondtam én, hogy nem választanak csúnya embereket.

 – És neked mi a hobbid, Wonwoo?

Mingyu reakcióinak figyelése – vágtam volna rá szívemből, de csak annyit mondtam, hogy az éneklés és táncolás, közben pedig arra gondoltam, hogy Jessica úgy mondja ki a nevemet, mintha azt mondaná, hogy OneWho. Mingyu nevével még ennél is nagyobb gondok akadtak, így a délceg herceg felajánlotta, hogy hívja egyszerűen Minnie-nek. Ezek után jót kacagtak azon, hogy pont úgy hívják Mickey egér barátnőjét, nekem meg csak a couple nevünk jutott eszembe róla, ami majdnem így hangzott. Tehát akárhányszor Jessica kimondta, hogy Minnie, arra gondoltam, hogy szét akarja robbantani az egységünket.

– Te egy csendes fiú vagy, igaz, Wonwoo?

– Igen – válaszoltam hosszasan és átfogóan a feltett kérdésre.

– A csendes fiúk mindig nagyon misztikusak.

– Vagy nem – oszlattam el az ábrándjait.

– Wow, te nagyon gonosz vagy.

Erre Mingyu nem, hogy megvédett volna, inkább elkezdte magyarázni Jessicának, hogy minket Meanie couple-nek hívnak, és nem azért, mert gonoszak vagyunk, hanem a becenevem miatt, és valahogy ebből eljutottunk shippeléshez, amit ez a buta nő még annyira sem értett. Jött itt a hajóval, aztán a fordító kegyes és hosszas magyarázata után megértette, hogy ez egy párosítás, és sikeresen levonta a kellő következtetést:

– Akkor nektek úgy kell viselkednetek, mint a melegeknek?

Meg akartam fejelni az asztalt. Tényleg minden erőmre szükségem volt, hogy ne üljön ki az arcomra, hogy mit gondolok, és szerencsére Mingyu elütötte a labdát azzal, hogy mi csak jó barátok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Jessica szerint ez az egész furcsa egy elgondolás kettőnkről. Mármint az, hogy romantikus kapcsolatunk lenne. Szerintem az volt furcsa elgondolás, hogy neki van működőképes agya. Mármint, hogy volt valaha.

A kávézó küszöbénél Jessica elfogadta Mingyu lovagiasan kitartott karját, úgy sejtettem, ma egyedül alszom. De nem is akartam teperni, mert egy cseppet sem bírtam a csajt, még akkor sem, ha a menedzser azt mondta, hogy legyek kedvesebb, mert így ellenszenvesnek fognak gondolni a fanok. Nem Jessica, azt leszarta, a fanoknak kellett tennem magam.

Nagyon udvariasan vettem életem megrontójának egy csokoládés fagylaltot, mert azt mondta az ismerkedésnél, hogy szereti a csokit, és ezzel sikerült egy jó pontot szereznem magamnak, pedig igazán nem nagy nehézség venni a menedzser pénzéből egy gombóc fagyit.

A parkban, egy árnyékos helyen ülve feltűnt, hogy Mingyu nagyon érdekesen nézi, ahogy Jessica nyalja a fagyit, és eszembe jutott az a hülye Dino, meg a még hülyébb megjegyzése, és elkezdett forogni a perverz agyam. Hogy Mingyu vajon mire gondol, hogy Jessica mit nyalogat, és mit adna neki szívesen nyalogatásra, és ebbe annyira belepörgettem magamat, hogy közel álltam hozzá, hogy kikapjam a csaj kezéből a tölcsért, és kidobjam a legközelebbi kukába.

– Oh, itt csokis lettél… – törölte le az ujjával – nem, nem szalvétával, mert az kevésbé lenne erotikus – a maszatot Jessica szája széléről Mingyu, aztán fogta, és lenyalta onnan.

Majdnem felkiáltottam, hogy „Hékás, elég lesz ebből!”, éreztem, ahogy megfeszülnek az izmok a lábamban, de csak megremegtem, és hangosan a szélre fogtam a dolgot. Jessica is osztotta a véleményemet, hogy menjünk a napra, mert az árnyékban kezd hűvös lenni. Ahogy felálltunk, Mingyu felé léptem, gondosan kitakartam a mikroportomat, és megdorgáltam a fiatalabbat.

– Ez az előbbi egy kicsit sok volt.

Nem mondott semmit, tudomásul vette, hogy lecsesztem, de ugyanúgy nyomult tovább a nőstényre. Nem bántásból, de Jessicát egy nősténynek láttam, amire rámozdult a kan, hiszen már olyan régen látott másik nőstényt a közelben. Tutira biztos, hogy igaza volt Dinónak, és Mingyu szívesen betenné Jessicának, vagy akárkicsodának, aki nő, és…. Meg kellett nyugodnom, mert dühösen képes voltam olyat tenni, és olyat mondani, ami nem helyénvaló, és semmiképpen se mehet adásba, így kicsit lemaradtam tőlük, és rendeztem a gondolataimat. Ez az egész egy forgatás volt, olyan, mintha sorozatba szerepelnénk, tehát bármi, amit teszünk, az nem magunkból fakad, hanem a helyzetből, és a forgatókönyvből. Ezen felbátorodva átkaroltam Jessica vállát, és megkérdeztem, nem lenne-e kedve este szórakozni egyet. Szíves örömest elfogadta a közeledésemet.

Egész nap fűtött az indulat, és ez abban mutatkozott meg, hogy az éjszaka eljöttével, és a csinos ruha felöltésével megszületett a partyállat Wonwoo, és amint a bárba értünk, rendeltem egy whiskyt. A menedzser óva intett attól, hogy lerészegedjek, mégis csak forgatás van, de biztosítottam róla, hogy csak keveset iszok. Annyira keveset sikerült, hogy felálltam az asztalra táncolni, és Jessica azt mondta, nagyon vicces és fergeteges vagyok. Furcsa, de részegen jobban beszéltem angolul, mint egyébként, és egészen jól elszórakoztunk.

A kezdeti jó hangulatnak aztán azon nyomban vége lett, amint Mingyu felkérte táncolni Jessicát, és olyan arcpirító, szexuálisan túlfűtött táncot lejtett vele, hogy féltem, ki kell tenni a műsorra a +19-es karikát. Öcsém, leesett az állam Mingyu csípőkörzésétől, elég rendesen odatolta magát Jessica fenekéhez. Erre muszáj volt innom még egy kört.

– Te meg mit iszol itt egymagadban Wonwie? – kérdezte Mingyu kifulladva. Benne is volt egy kis szesz.

– Mit zavarjak, miközben szinte megtermékenyíted a színpadon azt a nőt?

– Ugyan, csak táncoltunk! Gyere te is.

Muszáj volt mennem, mert megragadta a karomat, és Jessicáig húzott, a csaj meg úgy felpörgött a tesztoszteron kipárolgásától, hogy nekem is rázni kezdte magát, én meg csak hülyén fogtam a derekát, és jobbra-balra hullámozgattam. Amikor Mingyu csatlakozott a tánchoz, és alkottunk egy érdekes multikulti szendvicset, Jessica feje fölött Mingyu csillogó tekintetében fürödtem, és kedvem támadt megcsókolni.

Az illúziómat ismételten Jessica törte szét, aki nevetve kikászálódott kettőnk közül, és elrohant a pulthoz, hogy kérjen valamit inni. Én levegőt kapkodva bámultam Mingyut, nem bírtam elszakítani a tekintetemet a szájától, és éreztem, hogy visznek a lábaim felé, miközben az eszem sikított, hogy álljak meg, kamerák vesznek körül.

– Helloka – ugrott szinte rám Hoshi, és ezzel az akciójával megtörte a Mingyu-varázst, és újra tudtam reálisan gondolkodni.

Hoshi belekezdett a magyarázásba, hogy milyen a csajuk, meg, hogy mekkora a verseny DK-val, és csak ömlött és ömlött belőle a szó, hogy amire a végére ért, Mingyu eltűnt. Nagyon udvariasan próbáltam leszerelni a hívatlanul érkezőt, majd a kamerákat követve a csapattársam keresésére indultam. Egy falnál találtam meg Jessicával, elmélyülten suttogott valamit a lány fülébe, mire Jessica időközönként felvetetett, és Mingyu szürke öltönyének anyagát markolászta. Ha nem lett volna az arcukban a kamera, biztosan már régen csókolóztak volna, ebben biztos voltam.

– Mi a szitu? Szex a sötétben? – robbantam be, mint egy kisebb bomba.

– Ugyan! Dehogy is! Én nem vagyok olyan lány.

– Tényleg? Én azt hittem…

– Hogy te mekkora egy tuskó vagy! – hagyott minket faképnél, és a kamerák nagy része vele tartott, gondoltam, hogy interjút készítsenek vele, vagy levideózzák, ahogy sírásban tőr ki a szobában.

Az egyik cameraman velünk maradt, hogy levideózza a reakciónkat, de Mingyun rátenyerelt a lencsére, jelezve ezzel, hogy most egy kicsit forgasson máshol. A szemei szikrákat szórtak, iszonyatosan mérges volt rám, és mivel jóban voltunk, és a hyung megnevezést sem követeltem meg tőle, úgy sejtettem, most aztán kapok a fejemre rendesen.

– Megőrültél? Ez a beszólás túlment egy határon.

– Az igazat mondtam. Ha nem lennének itt a kamerák, már régen rajtad lovagolna.

– És mit zavar ez téged?

– Engem nem, de ne feledd el, hogy ez itt egy forgatás! Ezt az egészet látni fogják a rajongók, és nem akarod, hogy botrány legyen, igaz?

– Ne gyere itt a rajongókkal, mert sokkal többet teszek értük, mint gondolnád! Mindenféle szarba belemegyek a kedvükért, felveszem a legidiótább hajpántokat, jelmezeket, és mindenféle fost, hogy kiperkálják azt a kibaszott sok pénzt, amiből a cég fenntart minket.

– Szerinted én nem ugyanezt csinálom?

Mingyu tekintete csillogni kezdett, de most nem örültem annak, hogy láthatom ezt, főleg, hogy a haragja egyenesen rám irányult. Nem értettem, hogy miért kellett ennyire begőzölnie, a viszály, és a veszekedés még jól is mutatott a vásznon, követhette könnyen bocsánatkérés, kedveskedés, békülés, mint egy igazi szappanoperában. Nem csesztem el semmit.

– Az előbb leribancoztál egy ismeretlen lányt, csak azért, mert beszélgettem vele.

– Susmorogtál a fülébe, és ne add itt nekem az ártatlant! Padló gázzal nyomulsz rá, lenyalogatod róla a fagylaltot, a sarokba húzódva flörtölgetsz vele, és majdnem megbasztad a táncparketten.

– Te most féltékeny vagy, vagy mi a faszom? – dörrent rám Mingyu, és olyan közel hajolt hozzám, hogy majdnem összeért az orrunk. – Nem vagy se a csajom, se a pasim, úgyhogy vegyél vissza magadból, hyung! A Meanie couple csak addig tart, amíg forog a kamera.

Nagyot nyelve álltam a tekintetét, és nem szóltam utána, amikor faképnél hagyott. Mindig is sejtettem, hogy ez a kapcsolat csak nekem jelent többet, de most egyértelművé tette, hogy nem csak, ahogy nem vonzódik hozzám, de valójában utál. Minden reményem szertefoszlott, és nem Jessica, vagy Mingyu, hanem magam miatt. Én nem kellettem neki, még barátként sem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire taszító és kiállhatatlan vagyok.