Aranyháló (1. évad): 15. fejezet: Szülők és gyermekeik

Jungkook:

Hihetetlenül békésen aludtam Taehyung karjaiban. Az este nem történt semmi közöttünk, adott egy csókot a fejem búbjára, amikor odabújtam hozzá, és egész éjjel óvott a szeretetével. JK már megint kint maradt, és arra keltem, hogy megpróbálta lerágni a takaró csücskét, de képtelen voltam haragudni rá, így csak lenyúltam érte, és felhoztam magunkhoz. JK nyugodt nyuszi volt, ha a közelemben tudhatta magát, egyébként pedig folyamatosan szaladgált, ugrándozott, minden érdekelte és nagyon szerette rágcsálni a szekrény oldalát. Jin sikító frászt kapott, amikor megpillantotta, de Taehyung is JK védelmére kelt, így közösen meg tudtuk győzni arról, hogy annak a bútornak igazából úgyis mindegy.

– Izgulok a szülői miatt – mondtam Taehyungnak, iskolába menet. Nem csak hétvégén, de még hétfőn is nálam aludt, és őszintén, hozzá tudtam volna szokni ehhez.

– Nem hiszem, hogy bármi panasz lenne rád – szívott bele a cigarettájába Taehyung. Szerettem volna, ha leteszi, de makacsul ragaszkodott hozzá.

– A szüleimet féltem. Mi van, ha kiutálják őket a többiek?

Azzal, hogy nem válaszolt azonnal, mindent elmondott. Mi, gyerekek jóban voltunk, de ez nem jelentette azt, hogy a szüleinknek is szeretniük kellett egymást. Ott voltak például Jimin és Yoongi szülei, akik összemosolyogtak, de mélyen belül megvetették és talán még utálták is egymást.

– Ha tényleg tőle örökölted a makacsságodat, nem féltem – simogatta meg Taehyung a fejemet.

– Apa néha nagyon szűklátókörű tud lenni – sóhajtottam fel.

Bántott az a dolog, amit a melegekről mondott. Tisztában voltam vele, hogy csak a düh beszélt belőle, féltett, és frusztrált volt, amiért nem tudott segíteni nekem, de akkor is fájt. Hogyan mondhattam volna el neki, hogy a fiúk tetszenek, egy Taehyung nevezetű kimondottan, ha előtte azt mondta, hogy a folyóba lőné az összes buzit?

– Nyugi, muszika! Ha rájuk is szállnak, Jimin szülei biztosan kiállnak mellettük. Ők minden újonccal kedvesek, ráadásul Bambam és Hyeonwoo szülei is új falatok lesznek.

– Igen, de ők befolyásosak, korábbról már biztosan ismerik őket, az én szüleim viszont nem járnak ilyen körökbe. Tutira ők lesznek a béna feltörekvők.

– Akárhogy is, a szüleink dolga nem a mi dolgunk – zárta le a beszélgetést, és kinyitotta előttem a kaput.

Aranyosak voltak ezek a gesztusai, de egy kicsit kellemetlenül éreztem magam ilyenkor, mintha lány lennék, akivel udvariasnak kell lenni, és túl törékeny ahhoz, hogy gondoskodjon magáról. Nem akartam, hogy Taehyung gyengének gondoljon.

Odabent az egész osztályt az foglalkoztatta, mi lesz a téma a szülőin. Ennél már csak az lesz érdekes, amikor arról lesz szó, kinek mit meséltek otthon – gondoltam, miközben leültem a helyemre, és rámosolyogtam Jiminre. A mindig mosolygós „padtársam” most bosszúsnak tűnt, az ölében egy halom zsebkendő hevert, és ahogy jobban szemügyre vettem, vizes volt alatta a talaj.

– Mi történt? – kérdeztem tőle óvatosan.

– Az a paraszt Hyeonwoo leöntött a kávéjával – mondta, és felemelte a zsebkendőréteget az öléből. Amíg meg nem száradt a gatyája, úgy nézett ki, mintha bepisilt volna.

– Nekem is volt ilyen nadrág incidensem – mondtam, és fél szemmel Taehyungra pillantottam. Ő hirtelen nagyon érdeklődni kezdett a plafon iránt. – Kérj valakitől egy tesi nadrágot.

– Jin már intézi.

– És a többiek? – néztem körül. A bandából csak mi hárman tartózkodtunk bent, plusz Bambam, de ő még hivatalosan nem tartozott hozzánk. Továbbra is Min hyungnimnak kellett szólítania Sugát.

– Hosoek visszavitte a felmosót a takarítónőnek, Namjoon felrángatta az igazgatóiba Hyeonwoo-t, Suga velük tartott, hogy nyomást gyakoroljon a dirire.

Ha Suga is ott volt, nem tartottam attól, hogy Hyeonwoo megúszná a folytonos szemétkedést. Tényleg kezdett már sok lenni a srác, folyamatosan alá tett Jiminnek. Egyik sem volt olyan durva, hogy a barátom megsérült volna, de ez a sok apróság egyszer összeadódott, és nem lepődtem volna meg, ha Jimin pofán vágja.

A többiek egészen becsöngőig nem kerültek elő, akkor azonban nem olyan ábrázattal érkeztek, mint számítottam rá. Hoseok értetlen fejet vágott, Namjoon próbálta elrejteni a döbbenetét, de nem sikerült, Suga szinte füstölt a dühtől. Amikor leült Taehyung mellé, nem bírtam ki, hogy ne hallgassak bele a beszélgetésükbe.

– Mi a faszom, hogy nem büntetik meg? – kezdte az élménybeszámolót. – Az én apám adja a legtöbb zsetont a sulinak, aztán a tied, és a seggarcot nem büntetik meg, ha azt mondom? Még Namjoon is ott volt, és mellém állt, úgyhogy azt sem mondhatta a diri, hogy önkényeskedem. Faszom. Mit csinált ennek az apja?

Ez engem is érdekelt volna. Namjoon nem tűnt olyannak, aki a tanárok segítségét kéri, felelős osztályelnök volt, próbált mindent egyedül megoldani, ha ő valakit az igazgatóiba kényszerített, akkor ott tényleg tanári beavatkozás kellett. Megértettem, hogy Suga ki volt akadva, nem sűrűn találkozhatott a sikertelenséggel. Itt minden gazdag gyerek ahhoz volt szokva, hogyha akar valamit, azt megkapja.

Hyeonwoo-nak meg csak még nagyobb lett a pofája azok után, hogy legyőzte Sugát, és már egyáltalán nem vette komolyan az osztály igazi urának a tekintélyét. Nem elég, hogy tovább piszkálta Jimint, de most már a többiekre is rászállt. Gyerekes, ostoba csínyeket követett el, dobálózott, összegányolta a padokat, fellökte Jint, és ráírta Namjoon székére, hogy „stréber”. A bili viszont akkor borult ki, amikor kihúzta Jimin alól a széket. Legnagyobb meglepetésemre pedig nem Jimin, vagy Suga ökle csapott le, hanem Bambamé. Viszont a válasz sem maradt el, szegényt úgy felkente az unokatestvére a falra, hogy Taehyunggal közös erővel tudtuk, csak elrángatni tőle Hyeonwoo-t. A szemétláda tajtékzott a dühtől, mindenféle undorító, bántó és megalázó dolgot vágott Bambam fejéhez, ami leginkább arra vonatkozott, hogy egy senki, akit befogadtak, és ha nem törleszti ezt a cselekedetét, akkor visszaküldik a mocsadék országába. Azt hiszem, ez utóbbi csapta ki a biztosítékot Namjoonnál is.

– Hyeonwoo, az igazgatóiba! – parancsolt rá.

– Megint be akarsz égni? – ellenkezett a bajkeverő.

– Indíts!

Ezen elvitáztak egy darabig, de aztán végül Namjoon nyert, és Hyeonwoo vele tartott. Hosoek és Taehyung Jimint vizsgálta, nem ütötte-e meg magát, és a síró Bambamnak adtam egy zsepit, és a hátát simogattam, amíg meg nem nyugodott. Nagyon zaklatott lett, bizonyára tartott attól, amit Hyeonwoo előlátásba helyezett, és hihetetlenül megalázó lehetett neki, hogy ez az egész balhé az osztályteremben történt.

Annyira aggódtam érte, hogy alig figyeltem oda az órán, folyton csak azt figyeltem, ahogy görnyedt háttal jegyzetel, és szinte annyira összehúzza magát, hogy ne is látszódjon. Hyeonwoo mellkasa meg csak dagadt és dagadt az új pozíciójában, az igazgató megint megkegyelmezett neki, sőt, még Namjoont szúrta le, hogy ne zaklassa egész álló nap az apró problémáival.

A helyzet annyira eldurvult az ebédszünetre, hogy amikor Suga meglátta az udvarról visszatérő Bambam arcán a vörös foltot, azonnal cselekedett, és megfenyegette az elégedetten érkező Hyeonwoo-t.

– Ha még egyszer megütöd azt a fiút, nem állok jót magamért!

– Egy mozdulattal kettő törlek, Min gyerek.

– A motoros srácot is? Szeretnéd, ha felhívnám?

– Mintha ismernéd! – rántotta meg a vállát, de megfeszült a teste. Egy olyan kiadós verést nem csodálom, hogy nem felejtett el egykönnyen.

– Meg vannak a kapcsolataim.

Ez elég volt. Mindegy, hogy Suga igazat mondott-e, vagy csak blöffölt, Hyeonwoo nem mert kockáztatni. Békén hagyta Bambamot, legalább is, az iskolában mindenképpen. Arról sajnos nem intézkedhettünk, hogy hazafelé, vagy otthon, náluk mit tesz vele.

Szerettem volna megoldást találni a dologra, és biztosítani Bambam biztonságát, de hiába törtem a fejem, nem jutottam semmire. Hyeonwoo szarvát csak úgy lehetett volna letörni, ha az apja teszi, de ő nyílván nem állt szóba velünk, és egyébként sem hiszem, hogy elhitte volna, hogy a fia egy rosszindulatú szemétláda.

Mr. Min:

Mindig arra tanítottam Yoongit, hogy oldja meg egyedül a problémáit, mert ha folyton rám, és a befolyásomra támaszkodik, sosem lesz erős. Amikor azonban elmesélte, hogy mi történt aznap, és hogy jóformán az igazgató figyelmen kívül hagyta az akaratát, egy kicsit mérges lettem. Nem kellett, hogy az igazgató mindent megtegyen a fiamnak, de Hyeonwoo nyílván valóan szabályt szegett, és durván provokálta a szintén befolyásos Park fiút, úgyhogy teljesen elfogadhatatlan volt a viselkedése.

Elhatároztam, hogy pontot teszek ennek az ügynek a végére.

Több tervvel érkeztem meg a szülő értekezletre. Először is, fel kellett mérnem, hogyan alakultak a nyár folyamán a viszonyok, aztán be kellett hálóznom a Jung családot, és lehetőleg profitálni az apuka lámpa bizniszéből, majd a szülő után felmenni az igazgatóhoz, és kicsit elbeszélgetni vele az iskola támogatásáról.

A viszonyok felháborítóan felborultak, és ez mindenkit zavart. Tudom, hogy utáltak engem, mert én voltam a legerősebb, de azt még jobban utálták, hogy egy idegen beleült a székembe. Az osztálykirándulás helyszíne, az anyagi ráfordítások, a bál szervezése, az egész éves események kiválasztása, a versenyekre nevezés, minden kérdésben Hyeonwoo apjának akarata érvényesült. Végeredményben az osztályfőnök döntött, de „furcsa” módon, neki azok az ötletek tetszettek, amelyeket Kim úr vetett fel. Egyáltalán mit képzelt magáról ez a Kim? Utána néztem, szép vagyont halmozott fel az utóbbi években autóalkatrészek gyártásával és értékesítésével, de nem volt olyan nagy hal, hogy számítson a szava. Most pedig, egyik pillanatról a másikra, átvette az irányítást abban az iskolában, amit hozzám tartozott.

– Jaehyun, te érted ezt? – kérdeztem Taehyung apját. Ő már az első ilyen eset után Tabot ragadott, és keresgélni kezdett.

– Ezt nézd meg! – nyújtotta felém a készüléket. – Ezek az utóbbi hónapok grafikonjai. Még nem nyilvánosak, a hivatalos verziót bizonyára kozmetikázzák, mert ezt nem közölhetik le. Hirtelen megduplázódott, ebben a hónapban majdnem triplájára nőtt a bevétele. Ez a maffia műve.

Én is ettől féltem. Hiába verték meg a fiút a liliomosok, ez nem jelentette azt, hogy az ellenségük a csalás. Talán a srác vétett egy hibát, és megbüntették, de ezek a számok magukért beszéltek. Ilyen ugrásszerű növekedést maximum csak egy új találmány okozhatott, de ahhoz is túl gyors a lefolyási idő. Minden új terméknek meg van a maga integrációs folyamata, semmit nem vesznek egyik percről a másikra az emberek, főleg, ha autóalkatrészről beszélünk.

– Van valami terved? – kérdezte Jaehyun.

– Beszélek az igazgatóval. Ha ott is ezt az undorító túlsúlyt érzem, intézek pár telefont.

Mindig magabiztosan léptem be az igazgató irodájába, most azonban legbelül aggódtam egy kicsit. Ezt az intézményt az én tőkém hozta létre, és a környező erőkkel is megértettem, ide be ne tegye a lábát senki, aki nem hozzám tartozik. Nemrég mégis megjelent a környéken a motoros maffiózó, egésze konkrétan az utca sarkán verte meg Hyeonwoo-t, de nem csak a közterületre, úgy tűnt, az épületbe is beszivárgott az ellenség.

– Igazgató úr, azt hiszem, meg kellene beszélnünk, milyen irányba tart ez az intézmény – foglaltam helyet, anélkül, hogy megkértek volna rá. – Nem vagyok elégedett.

Azok után pedig még kevésbé lettem elégedett, hogy az igazgató láthatóan nem félt tőlem. Nem szemtelenkedett, nem fölényeskedett, próbálta eltitkolni, hogy már más kezeket nyal, de nem sikerült neki. Átláttam rajta. Ismertem minden mozdulatát, minden rezdülését, és már nem rettegett tőlem. Ez baj. Félnie kellett volna.

Ez az ügy annyira elvonta a figyelmemet, hogy nem tudtam becserkészni a JJ vállalatot a bűvkörömbe, de Taehyung és az a Jungkook gyerek jó kapcsolatokat ápoltak, úgyhogy nem kellett sietnem. Jaehyun volt a legmegbízhatóbb üzlettársam, megmaradt a saját területén, nem kívánt több befolyásra szert tenni, sosem kellett attól tartanom, hogy ellenem fordulna. Parkék pedig parkoló pályára kerültek, hiszen Hyeonwoo pont az ő fiúkat szemelte ki magának, és azon a fronton Yoongi egyébként is jól bebiztosította a pozíciónkat. Hiába próbálta meg titkolni, hogy milyen viszony van közöttük, átláttam a szitán. Az a fiú olyan szerelmesen nézett rá, hogy a vak is láthatta, mennyire odáig van a fiamért.

Nem érdekelt túlzottan, hogy Yoongi kivel éli a magánéletét. Az üzleti életben sokan keresték fiatal, csinos fiúk társaságát, és nem csak a gyengébbik nemből, amíg titokban maradt, nem volt ez több izgalmas szórakozásnál. Néha úgy gondoltam, ez sokaknál olyan, mint a golf, a bálok, vagy bármelyik másik úri hóbort, nem érdekelt. Yoongi még fiatal volt, és elég pénzt és kapcsolatot tudtam alá tenni ahhoz, hogy ne kelljen sehová sem beházasítanom. Az sem zavart volna, ha a jövőben egy szeretőtől születik gyereke, neki nem kellett társ ahhoz, hogy erős legyen.

Yoongi anyjával érdekházasságot kötöttünk, kellett a családja pénze ahhoz, hogy feltörjek, nekik pedig kellet az én üzleti érzékem és a tapasztalatom, hogy ne omoljon rájuk a kártyavár. Nem mondom, hogy nem szerettem meg, és voltak idők, amikor Yona konkrétan belém volt zúgva, hiszen valahogy Yoongi is megszületett, de ő sosem akarta egy üzletasszony életét. Mindig is arra vágyott, hogy azt tehesse, amihez kedve van. Így nevelték, a bátyja örökölte volna a céget, ha meg nem hal abban a tragikus autóbalesetben. Biztos voltam benne, hogy azt az esetet valaki megtervezte, hogy beházasodással megszerezze a család vagyonát, de én gyorsabb, ügyesebb, és bizonyára helyesebb voltam az ötletgazdánál.

Yoongi hihetetlenül kíváncsi volt, hogy mire jutottam, de felküldtem a szobájába, hogy hagyjon békén a kérdéseivel. Ebből sejthette, hogy baj van, nem is kérdezősködött tovább. Dühített ez az egész. Főleg az, hogy egy olyan embert kellett felhívnom, akit nem akartam. Az igazi irányítók nem szerettek egymással tárgyalni, mert a kezdeményezés mindig gyengeséget jelentett. Mindenki el volt a maga placcán, és ha segítséget kértünk, vagy egyszerűen csak informálódtunk, akkor az azt jelentette, nem tudjuk magunk megoldani a problémát.

– Min úr, minek köszönhetem a hívását? – szólt bele kedélyesen a telefonba az Arany Liliom vezetője.

– Nem jókedvemben telefonálok, Lee úr. Megszegték a megállapodást – közöltem vele. Muszáj volt így indítani, különben már a kezdetektől hátrányban indultam.

– Ezt hogy érti?

– Az egyik emberük az Bangtan High előtt rendezte a nézeteltérését az egyik diákkal. Az az én területem.

– Ebben biztos? Talán csak egy félreértés.

– A motoros volt.

Nagy csend következett. Vagy lebukott, vagy a srác önálló akcióba kezdett, akkor viszont nem sokáig élt. Az Arany Liliom szervezettel akkor találkoztam először, amikor Yona bátyjának balesetét akartam felgöngyölni. Három év távlatából akartam vizsgálódni, hiszen akkor már rendelkeztem elég hatalommal, de hamar összetalálkoztam a bűnözőkkel. Ők is ugyanezt az esetet vizsgálták, és mivel mind a ketten előrébb akartunk jutni, megosztottuk az információinkat. Talán pont ezért az okos döntésért nem tettek alám sosem. Tiszteletben tartották a határaimat, ahogy én is az övéket, éppen ezért dühített annyira ez az eset.

– Intézkedni fogok. Én nem adtam engedélyt erre a küldetésre, számon fogom kérni a felettesét.

– Lenne itt még valami. Kim Roohyun bevétele drasztikusan megugrott az utóbbi hónapokban, ráadásul a fia az, akit ott a sarkon elvertek. Furcsa egybeesés. Ha magukhoz tartozik, engem tájékoztasson róla, neki pedig mondja meg, hogy az iskola az én hatásköröm.

– Folytattunk tárgyalásokat Kim úrral, de nem jutottunk eredményre. A támogatást nem tőlünk szerzi, de köszönöm, hogy szólt. Utána nézek.

Erre jutottunk. Egészen pontosan sehová, hiszen nem hozzájuk tartozott, tehát nem penderíthettem ki egykönnyen, meg kellett keresni, ki pénzeli, és valahogy megértetni vele, rossz emberbe kötött bele. Bíztam abban, hogy Lee úr támogatni fog, ha harcra kerül a sor, hiszen az ő hírnevét is rombolta az eset, de ebben a közegben soha nem vehetett semmit készpénzre az ember.

Lee úr:

Nem örültem annak, amit Min úr mondott. Mit csinált már megint az az idióta? – ragadtam telefont, és leszóltam a titkáromnak.

– Azonnal küld ide Seunghyeont!

Nem értettem, miért keveredik folyton bajba az az idióta, amikor neki vannak a legjobb emberei, ráadásul a szerencse is mellé szegődött. Ha nem lett volna olyan esztelen és meggondolatlan, nagyobb feladatokat is rábíztam volna, de így nem tehettem meg. Hiszen még ezt is elrontotta.

– Itt vagyok, főnök – jelent meg, és vigyázva vágta magát. Ezzel nem vett meg magának.

– Miért duplázódott meg Kim úr bevétele, ha elálltam a megállapodástól?

– Megduplázódott? – kérdezett vissza meglepetten. – Én előleget sem adtam neki. Lehet, hogy máshonnan szerzi a pénzt?

– Nem tudom, de egy heted van kideríteni.

– Értettem! – bólintott, és távozni készült, de még nem adtam rá engedélyt.

– Még nem végeztem.

Tényleg nem tudtam felfogni, hogyan élhette túl azt a küldetést, amelyen a legjobb három emberem odaveszett. Az a küldetés volt a szervezet legrizikósabb megpróbáltatása, így a legjobbakat küldtem, közöttük a fiamat is, és csak ketten tértek vissza. Ők is nagy veszteségeket szenvedtek, Seunghyeonnak a nővérét gyilkolták meg, a fiam a jegyesét vesztette el. Kétség sem fért hozzá, hogy az a csoportosulás állt bosszút, ahol a Szuper Csapat lebukott az információszerzés közben.

– Mit keresett az embered a Bangtan Highnál? – kérdeztem nyíltan.

– Melyik?

– Melyik-melyik? – emeltem fel a hangom. Gyűlöltem, ha hülyének néztek. – Amelyikkel a piszkos munkát szoktad végeztetni.

– Én nem küldtem oda – háborodott fel, amikor rájött, hogy őt vádolom magánakcióval. – Beszélni fogok vele, és felelősségre vonom!

– Ajánlom is. Min úr dühös, és meg van rá minden oka. Ne nehezítsd az életemet!

Őszinte leszek, nem bíztam benne. Mióta kineveztem kisfőnöknek, megváltozott, és egyre több gondot okozott. A rendszerünkben én álltam a piramis csúcsán, alattam helyezkedtek el a kisfőnökök, alattuk a hozzájuk beosztott tagok. Ahhoz, hogy valaki kapjon egy csapatot, teljesítenie kellett, de ez nem jelentette azt, hogy kisfőnök lett. Seunghyeon azért kapott ilyen lehetőséget, mert egy hihetetlenül nehéz feladatról tért vissza élve, és úgy éreztem, megérdemli, hogy kárpótoljam. Neki is küzdenie és teljesítenie kellett, de a döntésemet nagyban meghatározta az, hogy törleszteni akartam.

– Küld be Donghae-t! – nyomtam le ismét a gombot.

Mivel nem bíztam Seunghyeonban, valakit rá kellett állítanom, és az csak vele egyenrangú lehetett, olyan személy, akiben megbízom, és aki a végsőkig lojális hozzám. A fiamnál jobb embert erre a posztra nem is találhattam volna.

– Igen, főnök? – hajolt meg felém. A szervezetben senki nem tudta, hogy az apja vagyok, és ez jól is volt így. Csak neki ártott volna, ha kiderül.

– Seunghyeon szervezkedik valamiben. Derítsd ki, hogy miben, és jelents nekem! Ha árt a szervezetnek, hatástalanítsd, de ne öld meg!

– Értettem – hajolt meg újra, és határozott léptekkel távozott.

Nem örültem, hogy egymás ellen kell fordítanom őket, hiszen a közös ügy, és a túlélés bűntudata mind a kettőjüket furdalta, de a szervezet nem dőlhetett össze egy Seunghyeon-féle piti kis bűnöző akciójától. Nekem az egészet egybe kellett tartanom, és ha ehhez az kellett, hogy megváljak valakitől, aki ezt tönkre akarja tenni, megtettem. A fiamon kívül bárkit nagyon szívesen a kaszás elé küldtem, ha az érdek úgy kívánta.