Aranyháló (1. évad): 10. fejezet: Ha bajban vagy

Jungkook:

El sem hittem, hogy Taehyungnál kell lábadoznom, de annyira fájt a hátam, hogy nem voltam képes arra, hogy hazamenjek. Még a mosdóba is úgy tudtam csak kimenni, hogy felcsengettem a házvezetőnőt, és nagyon szégyelltem magam, hogy egy másik embert kell ugráltatnom. Mindig nagyon tisztelettudóan köszöntem meg a segítségét, és folyton szabadkoztam, hogy fáradnia kell miattam, de mindig azt a választ kaptam, hogy neki ez a munkája. Én biztosan nem tudtam volna ezt tenni, úgy ugrani, ahogy a „gazdáim” kívánják, de biztosan kellett neki a pénz és Taehyungék nem tűntek szűkmarkúnak.

Szombaton a fiúk elmentek valahová, de Taehyung nem kötötte az orromra, hová, így egyedül maradtam a hatalmas házban. Igaz, hogy a személyzet bármikor ugrott a csengő hangjára, de mégis kegyetlenül magányosnak éreztem magam. Hiába néztem tévét vagy hallgattam zenét, tudtam, hogy egyedül vagyok. Nem is értettem, Taehyung hogyan bírta ezt, a házvezetőnő a reggelinél azt mondta, a ház ura és úrnője nagyon ritkán vannak csak otthon, mindig üzleti megbeszélésekre járnak, és ilyenkor nem jönnek haza, inkább szállodákban alszanak.

Megpróbáltam elképzelni Taehyung életét. Magam elé vizionáltam egy gyerekkori képet róla, ahogy a konzolt nyomja, és megdönti a saját rekordját. Nem fájt neki, hogy nincs ott senki, akinek elmondhatná, hogy milyen ügyes volt? Amikor hazajött az iskolából egy jó jeggyel, ki dicsérte meg érte, a házvezető vagy a kertész? Hirtelen nagyon magányosnak láttam az életét, aztán eszembe jutott, hogy milyen aljasul bánt velem, és nem engedtem magamnak, hogy sajnálni kezdjem.

A buliból aztán Taehyung nagyon rosszkedvűen érkezett meg, ruhástól dobta be magát mellém, és a fejére húzta a takarót. Még csak annyit sem mondott nekem, hogy „hello, te gyökér.”

– Mi van, nem ugrott ki a bugyijából egy csaj a pénztárcád láttán? – kérdeztem flegmán.

– Fogd be, Jungkook és aludj! Nem vagyok kíváncsi a hülye dumádra – támadt vissza, de a végére elcsuklott a hangja, és nem sokkal később meghallottam, hogy szipog.

Egy ideig csendben maradtam, és próbáltam eldönteni, mit kellene tennem. Nem akartam, hogy ott sírjon mellettem, még ha utáltam is, és haragudnom kellett volna rá. Már arra is gondoltam, hogy valami nagy baj történt, és valaki esetleg megsérült.

– Mi történt?

– Semmi, csak Hosoek nem tud bőrt húzni a nagy lópofájára.

– Mondott valamit, amit nem kellett volna?

– Ja – morgott, és a hátára fordult. – Akármit is gondol rólam, semmi köze nincs a családomhoz.

Úgy éreztem, az én hibám, hogy J-hope ilyen meggondolatlanságot tett. Haragudott Taehyungra azért, amit tett, és el is mondták nekem Jiminnel, hogy ők majd visszaszívatják Taehyungot, de nem akartam, hogy ilyesmire vetemedjenek miattam. Senkinek nem szabadott más családját a szájára vennie, emellett szilárdan kitartottam.

– Sajnálom. Azt hiszem, ez az én hibám. Miattam haragszik rád.

– Jogosan haragszik rám, ez nem a te hibád. Én csesztem ki veled, és megérdemlem, hogy ezért szar alaknak gondoljanak. Csak… rossz helyre szúrt. Mindegy, túlélem.

Kíváncsi voltam, mit mondott Hosoek, de nem kérdezhettem meg. Inkább csendben maradtam, és egy idő után úgy tettem, mintha aludnék, hogy Taehyung felengedhessen kicsit. Rossz volt hallgatni, ahogy sír, úgy tűnt, az olyan rohadékoknak is van szívük, mint neki.

Jimin:

Eredetileg úgy terveztük Hosoekkal, hogy az akadálypályára elhívjuk Jungkookot is, de nem volt még elég jól hozzá, így csak ketten mentünk kipróbálni. Nagyon izgatott voltam, mert szerettem új dolgokba belevágni, és ez az egész az erőnlétről meg a koncentrációról szólt, tehát ha beégek, az azt jelentette, hogy nem dolgoztam elég keményen.

A pálya több kisebb részből állt, és amikor nekikezdtem, olyan érzésem támadt, mintha máris elkezdtem volna a katonai kiképzést. Az első nagy falat csak úgy lehetett megmászni, ha a kötél segítségével felhúztam magam, de a sártól csúszott a cipőm, így nem kis erőt kellett kifejtenem, hogy átjussak. A pallón könnyen egyensúlyoztam, a tánc miatt ez nem esett nehezemre, ahogy a traktorkerekek közötti ugrálás sem. A legnehezebb mégis az a mászókaszerű rész volt, ahol egyik gerendáról kellett a másikra átlendíteni magad, és a hatodik után már úgy éreztem, leég a tenyeremről a bőr. Suga a kényes kezével biztosan meg sem próbálta volna, úgy sejtettem az apja pénzével és befolyásával a katonaságon is csak valamilyen papírmunkát fog végezni.

Hosoek két perccel végzett utánam, így a fáradtság mellett némi büszkeség is megbújt a szívemben, de borzasztóan jól esett, amikor leülhettem. Egy akkora pizzát benyomtunk ketten, ami elég lett volna hat embernek is, de farkaséhesek lettünk a fizikai megpróbáltatástól.

– Szerinted ki tudná még végigcsinálni? – kérdeztem a velem szemben ülő Hosoekot, akinek tiszta ketchup volt az arca a hirtelen zabálástól.

– Jungkook, ha jól lenne, és még talán Jin. Sugának meg Taehyungnak biztosan letört volna a keze.

– Szerintem Suga meg sem próbálta volna.

– Igazad lehet.

– El sem jön, mert pénzkidobás – kontráztunk rá egyszerre, majd jót nevettünk az egészen.

Lehet, hogy Min hyungnim volt a főnök az iskolában és a baráti körünkben, de ez még nem akadályozott meg minket abban, hogy kibeszéljük a háta mögött. Főleg Hosoek élvezte, hogy nem kell visszafognia magát, mivel nekem bejött Yoongi, és annyit nem panaszkodtam.

Az egész délutánt nagyon élveztem Hosoek társaságában, és reméltem, hogy még sokszor megismételjük ezt. Ha nem lógtam volna velük, biztosan csak otthon ülök és nyomkodom a konzolt, vagy esetleg gyakorlom a táncot, de mivel el akartam kerülni, hogy magányosan érezzem magam, ezért minden lehetőséget megragadtam arra, hogy a barátaimmal töltsem a szabadidőmet.

A vendéglőben olyan fesztelenül boldogok voltunk, hogy észre sem vettük, odakint szakad az eső, így amikor kiértünk, szó szerint hidegzuhanyként ért a felismerés. Hoseok sofőrje nem volt olyan segítőkész, mint a miénk, nem szállt ki az autóból, hogy esernyőt hozzon nekünk, így futnunk kellett, de így is úgy éreztem, mintha szembeálltam volna a zuhanyrózsával. Hihetetlen, hogy milyen erővel esett, mivel azonban egyre közeledtünk a télhez, ilyenkor már nem meglepő, ha romlik az időjárás.

A piros lámpánál az esőfüggönyön keresztül kémleltem az embereket, és ha nincs nekem is ugyanolyan borostyán zöld táskám, biztosan nem szúrtam volna ki a tanár urat.

– Lee tanár úr! Jöjjön! Hazavisszük – kiabáltam ki, és integettem, hogy jöjjön oda.

A tanár úr először nem tudta, honnan jön a hang, majd észrevett, és némi tétovázás után elfogadta az ajánlatott. Nem volt nála ernyő, és már így is annyira megázott, hogy a szemébe lógtak a hosszú, fekete tincsei.

– Köszönöm Jiminie. Nagyon szép autó.

– Ami azt illeti, ez Hosoek családjáé – mondtam, és csak ekkor esett le, hogy úgy ajánlottam fel a fuvart, hogy nem is lett volna jogom hozzá. J-hope azonban nem tűnt mérgesnek, kedvesen mosolygott, az őszintébb fajtából.

Lee tanár úr elmesélte, hogy az egyik termet átalakítják, ezért az aznapi órákat lerövidítették, vagy meg sem tartották, mert kibírhatatlanul fúrtak, miután pedig befejezték, megkezdődött a festés, és az orrukat tették tökre a munkások.

– Komolyan, már csak azt vártam, hogy valami fényes is az utamba jöjjön. El sem hittem, hogy egyáltalán kinyitottak. Már csütörtökön fel kellett volna hívniuk minket, hogy átalakítás lesz, és be se menjünk.

– És még el is ázott, tanár úr. Úgy tűnik, ez nem az Ön napja. Kéri a pulcsimat? Nehogy megfázzon. Nyugodtan törölje meg vele a haját – bújtam volna ki az anyagból, de a tanár úr lágyan visszanyomta a kezemet az ölembe.

– Nincs rá szükség, Jiminie. Köszönöm szépen, majd otthon megszárítkozok. Nem lakok messze.

És tényleg nem lakott messze, egy régi emeletes házban, amire az apám biztosan azt mondta volna, hogy középosztálybeli, és ne mutatkozzak ilyen helyeken. Lee tanár úr sosem tűnt szegénynek, vagy igénytelennek, nagyon jól öltözködött, többször láttam rajta márkás ruhákat, és úgy gondoltam, nem is keres rosszul a tánciskolában. Elit diákokat tanított, minden nap több osztályt, és mi nyertük a versenyeket minden évben, biztos voltam benne, hogy kellően megfizetik, talán jobb helyre is költözhetett volna, de nem az én posztom volt ezt megítélni.

– Azért behívhatott volna egy teára – jegyezte meg Hosoek. – Kíváncsi lettem volna, belülről is olyan-e ez a ház, mint kívülről. Lehet, hogy tök menő a lakása, csak a ház álcázva van, mint a Kingsmanben a szabó üzlet.

– Nem hiszem, hogy tanár úr titkos ügynök lenne, nincs szemüvege.

Ezen Hosoek nagyon jól szórakozott, és megbeszéltük, hogy a második részt együtt fogjuk megnézni a moziban. Az első hatalmas sikert aratott itthon is, akkoriban egy csomó srác öltönyben járt iskolába, és még divatosabb lett a feketekeretes szemüveg, még én is vettem magamnak egyet. Ez történik, ha az ember stílusos akart maradni. Követni kellett az aktuális trendeket, nehogy kipottyanjunk az élvonalból.

Jonghyun:

– Nézzétek, hogy szakad az eső! Nem lennék most odakint – jegyeztem meg az ablaknál állva.

Onew lakásában csirkeillat volt, mint minden alkalommal, most is ezt főzött, de Minhóval egy cseppet sem bántuk, nem voltunk olyan válogatósok, mint Key. A két örökbarát jómadár persze nem érkezett még meg, tehát át kellett vergődniük magukat a városon ebben az ítéletidőben, de csak magukra vethettek, Onew felajánlotta nekik, hogy értük megy kocsival.

– Taemin most ért haza – olvasta a legidősebb az üzenetet. – Már csak Key nincs sehol, pedig nem is dolgozik, és ha még így is lenne, az is este van, úgyhogy nem tudom, milyen indoka van késni.

– Biztosan nem tudja eldönteni, mit vegyen fel – jegyezte meg Minho homlokráncolva, és ivott egy kortyot a borból.

Simán kinéztem Keyből, hogy otthon készülődik, és negyvenszer próbálja újra ugyanazt a szettet, pedig nem randira hivatalos, csak egy sörözős-meccsnézős vacsorára a haverokkal.

Nem minden pénteken, de amikor csak tudunk, összejárunk táncolni, ahol Taemin mindig azt hitte, hogy a diákjai vagyunk, és úgy oktatott minket, mint a gyerekeket, de aznap valami átalakítás volt a tánciskolában, úgyhogy a táncórából közös kajálás lett. Nem bántam, Onew jól főzött, és a meccs is érdekelt, már csak azt nem tudtam, a hangulat milyen lesz. Húzódott valami feszültség Taemin és Minho között, aminek nem tudtam az eredetét, de Taemin mindig nagyon zárkózott lett, ha az üzletemberrel kellett beszélnie, pedig régen a suliban úgy tűnt, nagyon jóban vannak. Talán Taemin még mindig azért haragudott, mert nem kerestük pár évig a társaságát.

Nem tudom, hogy szándékosan-e, de az örök barátok együtt érkeztek, és habár kissé megáztak, mosollyal az arcukon léptek be a lakásba. Aztán Taemin észrevette, hogy már Minho is ott van, és a mosolya egyre halványabb lett. Key meg úgy nézett ki, mint egy paradicsommadár. Vörös zakóban volt, hozzá sárga szaténsálat vett fel, a sminkje meg leginkább a türkizhez hasonlított, de legalább passzolt a fekete nadrágjába varrt szikrázó kövekhez. Biztos voltam benne, hogy az egy női nadrág, mert az, aki ilyet készített pasiknak, az vagy meleg, vagy nem normális.

– Húha, te aztán színes vagy – jegyezte meg Onew, amikor üdvözölte.

– Ha már odakint szar az idő, legalább én legyek színpompás – adott magyarázatot a divatguru, és megölelte a házigazdát. Érdekesség, hogy Minhón kívül mindenkivel így tett.

A vacsora kellemes hangulatban telt, az étel jól sikerült, és a fűszerességéhez passzolt a vörösbor gyümölcsös aromája. Taemin előszeretettel itta is, bár igaz, a sörből nem kért, amikor leültünk a tévé elé.

Minket, hármunkat lekötött a meccs, Taemint egyáltalán nem érdekelt, csak a popcornt ropogtatta, meg nyomkodta a mobilját, Key meg a labda helyett inkább a pasikat nézegette.

– Tudod, télen nem is kellene fűteni, elég lenne betenni téged a szoba közepére, és azonnal meleg lenne – szurkált oda Minho, mire Key olyan hangon kezdett el nevetni, ami már nekem volt megalázó. Érződött, hogy egytől tízes skálán mínusz kettesre értékeli Minho humorát.

– Majd szólj, és befekszem az ágyadba, a mostani ágymelegítőd bizonyára nem fűt fel eléggé.

Mintha nehezebbé vált volna a levegő, ha nem tudom, hogy ezek nonstop szívták egymás vérét, biztosan azt hittem volna, hogy Key féltékeny. Akárhogyan is, valami nem tetszett neki abban, hogy Minho kapcsolatban van. Én csak annyit tudtam a lányról, hogy Minho titkárnője, és titokban járnak, mert ha megtudják az irodában, az Minho megítélésén ront leginkább.

– Biztosan szar lehet, hogy van a világon valaki, akinek nem jössz be, de tedd túl magad rajta – hangzott a válasz.

– Hát Minho, téged sem az eszedért szeretnek a nők, az biztos…

A veszekedés itt aztán elhalt, Onewnak nem kellett beleavatkoznia, hogy lecsendesítse a kedélyeket, Key elmondta, amit akart. Taemin szúrós szemmel nézett rá, de sosem értettem ennek a kettőnek a testbeszédét. Furcsa, de mintha fejben beszélgettek volna egymással, nekem legalább is ez volt a feltevésem. Egyszer még azt is hittem, hogy együtt vannak.

Key sosem titkolta, hogy a férfiakhoz vonzódik, és pont ezért nem is akadtunk fent rajta igazán. Elmondta, hogy ez van, ne aggódjunk, mi nem jövünk be neki, ha pedig nem tetszik, akkor nem kell vele barátkozni. Nagyon tetszett ez a hozzáállás, tökösnek gondoltam Kibumot, pedig a melegeknél pont ezt hiányoltam. Valamiért az a kép élt a fejemben, hogy mind picsáskodva rázza magát, affektál, nyávog és nem tud másról beszélni, csak a divatról, meg David Backham szexi kockás hasáról. Key azonban más volt. Nem mondom, hogy nem ordított róla, hogy meleg, neki is benne volt a mozdulataiban, meg a beszédében, de sosem éreztem magam kellemetlenül a társaságában. Bele tudott szólni a legkülönbözőbb témákba, és érdekes meglátásai voltak.

Taeminnel évfolyamtársak voltak általánosban, úgyhogy hamar egymásra találtak, Key úgy vigyázott a gombahajúra, mintha az öccse lenne, és csomagban is kezeltük őket, egészen addig, amíg Onew fel nem vetett egy teóriát.

– Srácok, ti sosem gondolkodtatok még azon, hogy Taemin is a másik parton játszik?

– Ezt miből gondolod? – kérdezte Minho az öltözőben. Mind a hárman a kosárcsapat tagjai voltunk, de bármilyen sportban szívesen részt vettünk, főleg Minho és én.

– Nem tudom. Megérzés. Van benne valami fura. Mintha zavarba jönne a meztelen felsőtesttől. Biztos ti is láttátok tesin, hogy milyen vörös a feje.

– Szerintem csak szégyellős – dörgölte meg Minho a hosszú, göndör haját a törölközővel. Valamiért a lányok imádták a frizuráját, és jól is állt neki, én bezzeg úgy néztem volna ki vele, mint egy ősember, úgyhogy maradtam a felzselézett figuránál.

És ez a beszélgetés itt el is halt volna, ha Onew nem mondja a következőt:

– Mondjuk, nagyon jól megvannak Keyjel, nem? Tudjátok, zsák a foltját…

Elültette a bogarat a fülembe, és utána egy héten keresztül nem tudtam máshogy nézni őket, mint két meleget, akik titkolják, hogy viszonyuk van. Korábban fel sem tűnt, hogy Key milyen szívélyesen ér Taeminhez, pedig mással nem teszi, és Minie mennyire összehúzza magát erre, de koránt sem undorodva, inkább, mintha zavarban lenne. Bevallom őszintén kissé zavart. Tudtam, hogy Key meleg és bizonyára űzi is azokat a dolgokat, amiket mi a lányokkal, de tudni, és látni egészen más. Taszított. Elképzeltem, hogy csókolózik egy fiúval, és libabőrök szaladgáltak tőle a karomon, a rosszabb fajtából. Nem tudtam megérteni ezt, és minél többet láttam ezeket az apró érintéseket közöttük, annál inkább dühített.

Egyszer aztán besokalltam és félrehívtam Keyt, hogy beszélgessünk egy kicsit. Ő készségesen követett, és várakozó, ártatlan tekintettel nézett rám. Én meg nem kerteltem.

– Ti kavartok Taeminnel?

Hát, pontosan úgy nevetett, mint azok a csajok, akik túl jók hozzám, és megtudják, hogy tetszenek nekem. Legszívesebben elástam volna magam a föld alá, de túl rövidek voltak a körmeim, a beton meg kemény, úgyhogy inkább védekezően támadtam.

– Elég átlátszóak vagytok, csak, hogy tudd.

– Jaj, dehogy is! – törölgette a „könnyeit”. Tutira túljátszotta. – Taemin a legjobb barátom, és csak vigyázok rá. – Key képes volt arra, hogy tizedmásodpercek alatt változtassa az arckifejezését, és ekkor olyan ragadozó tekintettel nézett rám, hogy attól azonnal kiszáradt a torkom. – Nyugi, megtartom magam neked, nagyfiú.

– Hát arra várhatsz! Én nem vagyok olyan, mint te.

– Majd meglátjuk – kacsintott rám, és faképnél hagyott.

Még sosem éreztem magam olyan tehetetlen baromnak, mint akkor.

Annyira elvesztem az emlékekben, hogy kimaradt a meccsből egy jó tíz perc, pedig még gólt is rúgtak közben. Onew cseszegetett is, hogy elkalandoztam.

– Hol jársz, Jonghyun? – bökte meg a vállamat, mire Key előre hajolt, és szemügyre vette az ágyékomat, majd ártatlanul rám mosolygott.

– Ahogy látom, nem perverzfalván.

– Húzzál a fenébe! – löktem el a fejét a homlokát támasztva, majd beduzzogtam a kanapé szélén.

Nem tudom, hogy Key miért hitte azt, hogy én vevő vagyok az ilyesmire, de már évek óta lődözte felém a hülye beszólásait arról, hogy márpedig ő meg fog kapni engem egy nap. Idióta. Álomvilágban élt. Ez sosem következhet be.

Taehyung:

Amikor megtudtam, hogy Jungkook nem csak, hogy hivatalos a vasárnapi bulira, de el is jön, legszívesebben kihagytam volna az egészet. Amikor nálunk volt, az azért történhetett meg, mert megsérült, és nálunk mindig volt valaki, aki odafigyelt rá. Egy bulis helyzetben azonban rögtön más a felállás, megint visszakerülünk a kezdőpozícióba, én vagyok a rohadék, aki átvágta, és ő az áldozat. Nem azt mondom, hogy ez nincs így, de nem akarom, hogy ez örökké így maradjon.

Az egész bosszú úgy indult, ahogy mindegyik, vissza akartam szívatni, megalázni, földbe döngölni, aztán megkedveltem. Jungkook olyan ártatlan és kedves fiú volt, minél több időt töltöttem el vele, és minél fontosabbá vált, tudtam, hogy annál rosszabb lesz neki, amikor kiderül, hogy fogadtam Sugával. Gyorsan rázúdítottam a hazugságaimat azon a hétfő reggelen, és vállaltam, hogy gyűlöljön, de az, hogy utált, rosszabb érzés volt, mint számítottam rá. Szégyelltem magam, és Yoonginak is visszaadtam az órát, nem akartam, hogy bármi is emlékeztessen a gerinctelenségemre. Őszintén, ki akartam békülni Jungkookkal, és tiszta lappal indítani, de az aligha volt lehetséges. Egyszer még megbízott bennem, de, hogy még egyszer? Kizárt. Akkor nem lenne normális.

A bulin alkohollal próbáltam meg oldani a feszültséget, de már az sem esett jól, így csak ültem a kanapén, és néztem, ahogy másik önfeledetten táncolnak a parketten. Jimin és Hosoek nagyon Jungkook köré nőtt, aminek örültem, legalább nincs egyedül, de Hosoek múltkor túllőtt a célon. Semmit, de semmit nem tudott a családomról, és arról, hogy nekem mennyire fáj az, hogy a szüleimet nem érdeklem. Imádtam az anyámat, apámra pedig büszke voltam, de nem tagadhattam, hogy rossz szülők. Sosem voltak ott, amikor szükségem lett volna rájuk, tizenkét éves koromban már elég nagy lettem ahhoz, hogy egyedül otthon maradhassak huzamosabb ideig, úgyhogy ki is léptek az életemből. A korábban rendszeresen megtartott születésnapjaim elmaradtak, csak az ajándék érkezett meg, ők nem. Már nem ettünk együtt néha még ünnepnapokon sem, ha mégis találkoztunk, az a hivatalos rendezvényeken volt, ahol ott kellett feszítenem mellettük, mint jövendőbeli örökös. Nem utáltam őket, mert az üzleti élet a nonstop seggnyalásról szólt, de haragudtam rájuk, mert azt mondták kiskoromban, hogy én vagyok nekik a legfontosabb. Talán pont ezért nem akartam olyan jó örökössé válni, mint Yoongi. A cég elvette tőlem a szüleimet, és ezért gyűlöltem.

Már éppen a béka segge alá került a hangulatom, amikor Yoongi megbökte a vállamat, és az ajtó felé mutatott.

– Most ment el Júlia, Rómeó. Talán kísérd haza, mielőtt újra kirabolja a pornép.

Inkább nem minősítettem az irodalmi hasonlatát, Jungkook után rohantam, és az épület előtt értem utol. Flegmán, kissé talán dühösen nézett rám, de nem zavart el, hagyta, hogy mellette sétáljak. Nem szóltunk egymáshoz, de még így is jól esett a közelsége. Nem tudom, miért, de vonzott magához. Talán, mert más volt, mint mi, máshogy látta a dolgokat, tudott úgy gondolkodni, hogy azt ne szőjék át az érdekek és ármánykodások. Én képtelen voltam erre. Sajnos mindig úgy szemléltem az eseményeket, hogy már azon tanakodtam, hogyan fordítsam őket a saját javamra. Jungkook azonban rávett arra, hogy jó legyek. Vagy, legalább is, megpróbáljak.

– Nem itt kellett volna lefordulni? – intettem a hátunk mögött hagyott utca felé.

– Holnap beköltözik valaki a kollégiumi szobámba, úgyhogy el kell vinnem az ottmaradt cuccaimat. Nem sok, nem kell segíteni.

– Jó, de elkísérlek. A suli melletti kisboltban olcsó a cigi – rántottam elő egy hazugságot a zsebemből. Sajnos túl könnyen ment ez.

Jungkook zsebre dugott kézzel folytatta tovább az utat, valószínűleg azt hitte, lerázhat, és nem tetszett neki, hogy kicseleztem. Valahogy meg akartam mutatni neki, hogy tudok őszintén kedves lenni. Mi mást tehettem volna? Hiába mondanám, hogy sajnálom, pont telibe szarná. Nem mehettem vissza az időben, és változtathattam meg a dolgokat. Sajnáltam, rendben, de tennem is kellett azért, hogy újra bízzon bennem.

Felajánlottam, hogy hazakísérem a kolitól, de azt mondta, taxit hív, ezzel pedig nem vehettem fel a versenyt. Ha felajánlom, hogy fizetem a fuvart, csak egy gazdag köcsögnek fog gondolni, aki meg akarja venni a barátságát – láttam be, és bementem a kisboltba, hogy vegyek egy cigit. Egyáltalán nem volt olcsó, sőt, jól túrázatták a rohadékok.

Egy szállal az ajkaim között léptem ki az ajtón, amikor megcsörrent a telefonom. Először el sem hittem, hogy Jungkook keres, aztán hevesen kezdett verni a szívem, és túlzott reménykedéssel szóltam bele a készülékbe.

– Igen? Mégis kell a segítség?

– Taehyung… – Jungkook ijedten zihált, még sosem hallottam annyi félelmet valaki hangjában, mint akkor az övében. – Valaki… Valaki van a szobában…

Hiába kezdtem bele a nyugtatásba, a hangszóró recsegni kezdett, mintha dulakodás hangját hallottam volna, majd egy nagyobb koppanást, és ajtócsapódást.

Elhajítottam az egész cigis dobozt, és úgy rohantam, mintha az életem múlott volna rajta, miközben úgy szorítottam a készüléket a fülemhez, hogy az már fájt. Próbáltam hallani, mi történik a szobában, aztán a kapuhoz érve a zsebembe nyomtam a készüléket, és csak rohantam.

A szobába érve azonnal a dulakodás nyomai fogadtak, felborult egy szék és az egyik ágyról lelógott a takaró, mintha valaki abba kapaszkodott volna.

Azonnal az ablakhoz rohantam, és amint megláttam a lombkoronák takarásából előbukkanó alakokat, azonnal kiugrottam, és rájuk kiáltottam:

 – Hé!

Ezzel egy időben történt, hogy egy autó ajtaját erősen bevágták, és egy fekete BMW kilőtt a parkolóból. Úgy sejtettem, abban van Jungkook, de hiába tartottam a jármű felé, a két alak közelebb érkezett, és hamar feltűnt, hogy esélyem sincs ellenük. Nem tudom, hogy mit reggeliztek, de akkorák voltak, mint két hatalmas gorilla.

– Császtok! – köszöntem oda nekik, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az előbb ugrottam ki egy ablakon. Az autót már nem érhettem utol, az lett a feladatom, hogy ép bőrrel megússzam a beszélgetést és minél hamarabb beszélhessek Yoongival. – Keresem a haveromat. Nem láttatok egy kb velem egy magas, feketehajú, aranyos arcú srácot? – Meg sem vártam, hogy válaszoljanak: – Nem? Kár! Biztosan a wc-n hány. Hosszú volt az este…

Amikor megmozdultak, azonnal rohanni kezdtem, és csak akkor álltam meg, amikor már lefutottam négy-öt utcát. Szándékosan a rendőrség előtt telefonáltam, hogyha követtek volna, nehogy utánam jöjjenek, ott biztonságban éreztem magam, bár eszem álltában sem volt bemenni, és a fakabátoktól kérni segítséget.

– Yoongi, nagy gáz van – hívtam fel az egyetlen embert, akiben egy ilyen helyzetben megbízhattam. – Nagyon nagy gáz.

– Mi van? – kérdezte kelletlenül, bizonyára azt hitte, hogy csak részeg vagyok, és bolhából csinálok elefántot.

– Elrabolták Jungkookot.

– Ez nem jó vicc, Taehyung…

– Komolyan mondom. Mindent elmondok, csak küldd értem a kocsitokat. Akárkik is ezek, a te családoddal nem mernek packázni. Itt vagyok a rendőrség előtt.

– Ugye nem mentél be? – emelte fel a hangját Yoongi.

– Dehogy is! Nem vagyok idióta. Siess, jó? Aggódom Jungkookért.

És hogy miért nem akarta egyikünk sem, hogy a rendőrség bele keveredjen? Nagyon egyszerű. Kiskorúak voltunk, és nem csak alkoholt fogyasztottunk, de drogokat is, apáink pedig biztosan elevenen megnyúztak volna, ha lejáratjuk az üzletüket. Ezt magunknak kellett megoldani, bár fogalmam sem volt róla, kikkel állunk szemben, és mit akarnak Jungkooktól.