Aranyháló (1. évad): 9. fejezet: Édes kis semmiségek

Taemin:

Fáradtam halásztam ki a csirkemelleket a salátámból, az első két órám nagyon leszívott, és farkas éhes voltam, de a boltban csak cézársalátát meg vizet vettem a nagy sietségben. Nem szabadott volna bemennem a tánctermembe, mert onnan sosem szabadulok időben, pedig már ezerszer megbeszéltem magammal, hogy csak este fogok gyakorolni.

– Taemin-shi, szervezünk egy tábort a téli szünetben. Lenne kedved csatlakozni? – környékezett meg két kollegám.

– Ez jó ötlet – lelkesedtem fel, és elvettem a felém nyújtott papírt. A programok és az eddig kitalált órabeosztások szerepeltek rajta táblázatos formában.

A helyszínt ismertem, az egyik nyáron ott rendeztek egy versenyt, amin részt vett pár diákom, ideális volt táborozásra, a termek jó állapotúak, az étel elfogadható, a szigetelésre nem lehet panasz. Egyetlen dolgot nem értettem csak:

– Csoportbontásban akartok dolgozni? Akkor előtte kellene tartani egy felmérőt, hogy arányosan osszuk el a diákokat.

– Ezt miből gondoltad?

– Hát itt egyszerre tanítotok – mutattam az azonos időpontban tartott két órára.

– Persze, hiszen a nap csak huszonnégy órából áll – magyarázta nekem Park tanárnő lenézően, mintha egy kisgyerek lennék, aki most tanulja az órát.

– Nem értem.

Végül kiderült, hogy egyáltalán nem akarnak másokkal foglalkozni a saját diákjaikon kívül, és csak azért kellene együtt mennünk, hogy a kiadások csökkenjenek. Csakhogy szerintem ennek így semmi értelme nem volt.

– Miért nem tartunk mind különböző órákat? Én értek valamennyit a populáris táncokhoz, Kim tanárnő jógázik szabadidejében, és így több stílust kipróbálhatnának a gyerekek.

– Lee tanár úr, azt hiszem, nem érti, hogy ez egy moderntáncokkal foglalkozó tánciskola, és magának modern balett diplomája van – keményítette meg a hangját Park tanárnő.

– Nem értem, miért lenne baj, ha szélesítenénk a látókörünket. Egyébként pedig nem azt mondtam, hogy más tanár vagyok, csak hogy több tánchoz is értek egy keveset. Amikor Amerikában voltam, ott több stílust elsajátíthattunk, és mindegyikkel tanultam valami olyat, amit később hasznosíthattam a saját pályámon. – Velem senki ne veszekedjen a tanításról!

– Ez nem Amerika – kapta ki a kezemből a sznob nő a papírt, és mielőtt még hátat fordított volna, odavetett két utolsó mondatot. – Egyébként sem lenne jó ötlet, ha te is jönnél. A szülők biztosan nem örülnének neki.

Ha bántani akart, sikerült neki, szíven ütött a mondata, és már az ebédemtől is elment a kedvem. Miért kellett ezt felhozni? Nem én kezdeményeztem azt a csókot, és hülye voltam, hogy hagytam, de sosem folytattam volna viszonyt egy diákommal, főleg ha még kiskorú.

– Sajnálom, Taemin-shi – mondta Kim tanárnő, de nem tűnt olyan empatikusnak, mint a szavai. – Lehet, hogy kicsit vissza kellene venned az egódból, akkor több kollégád kedvelne.

Én nem voltam beképzelt, csak mást gondoltam a tanításról, mint ők, és ettől rögtön felfuvalkodott hólyag lettem, meg elrugaszkodott dilettáns. Szerintem meg ők voltak földhözragadtak és gyávák, hogy nem mernek kísérletezni, és új dolgokba belevágni.

Igazából nagyon zavart, hogy nem kedvelnek a kollégáim. Ha konferenciát tartottak, vagy továbbképzésre kellett menni, én mindig egyedül voltam. Nem kedveltek, részben a hírem, részben az elképzeléseim miatt. Pedig én olyan szívesen barátkoztam volna, de sosem csatlakozott hozzám senki. Egyedül álltam az asztalok mellett, senki nem koccintott velem, és amíg a többiek a folyosókon csacsogtak, én a falat támasztottam, és vártam, hogy végre hazamehessek. Akkor volt csak némi örömben részem, amikor találkoztam hallgatókkal, ők nem hallottak még rólam semmit, és örömmel vették, hogy egy tapasztalt tanár beszélget velük, de persze ezért is csak rosszálló pillantásokat kaptam. Néha tényleg nem értettem, miért nem tanítok inkább Amerikában, de a szívem mélyén persze tudtam a választ, a barátaim miatt. Nem akartam itt hagyni őket.

A kis közjáték szépen rányomta a bélyegét a hangulatomra, és ezt a diákok is észrevették. Aznap mindenkit hamarabb elengedtem, de ettől bűntudatom lett, úgyhogy a nap végén, amikor elköszöntem a portásoktól, úgy éreztem, rám szakad az ég. Inni akartam, lehetőleg nem keveset, és miután már elég részeg leszek, elsírni valakinek, hogy mennyire elegem van a kollégáimból.

– Dolgozol ma? – kérdeztem azonnal, ahogy Key felvette a mobilját.

– Aha. Miért?

– Akkor meglátogatlak.

– Baj van? – kérdezte aggódva.

– Csak kicsit hosszú volt ez a nap, és lazítani akarok.

– Oké, akkor szólok a madamnak, hogy foglaljon le egy asztalt a VIP-ben. Tizenegykor lépek fel, utána csak rád figyelek.

Mivel tizenegy még messze volt, előbb hazamentem, és átöltöztem valami bulisabb szerelésbe. Egy egyszerű fekete inghez fehérpöttyös nyakkendőt vettem fel és egy szürke-fekete flitteres kabátot, a szememet feketével húztam ki, a szemhéjamra némi narancssárgás színt kentem. Tudtam, hogy Key meg fog jegyezni valami hibát, de nem voltam sminkes, csak az alapokat tanultam meg tőle, és azokat a trükköket, amik nekem jól álltak, valaki mást biztosan nem tudtam volna előnyösen kikenni.

A biztonsági őr széles mosollyal üdvözölt, majd anélkül engedett be, hogy jegyet kellett volna váltanom. Páran felhördültek mögöttem, mások arról suttogtak, hogy biztosan ott dolgozom, azért mehetek be, máskülönben miért öltözne valaki ilyen divatosan. Örültem, hogy tetszik nekik a ruhám, ez volt a legmárkásabb szerelésem.

Odabent aztán azonnal fejbevágott a hangos zene, meg az a sok illat, ami az emberek parfümjéből és az izzadt testükből áradt, ital nélkül is zsongott a fejem, mire odaértem a VIP részleghez. Az őr szívélyesen üdvözölt, majd az egyik pincér az asztalomhoz kísért. A színpadon akkor még nem tartózkodott senki, de a programfüzet szerint Missy tíz perc múlva kezdett. Kíváncsi voltam, Key hogyan fog szerepelni, nagyon sokat gyakorolt rá.

Egyértelmű, hogy Missy volt a hely csillaga, amint elhúzódott a függöny, mindenki a színpadhoz tömörült, és úgy éltették, mintha minimum Madonna lenne. Key arcán őszinte öröm játszott, dobált pár puszit a rajongóinak, majd profi módjára beállt a kezdő pozícióba és elnyomta az előadást. Elbűvölő volt, aranyos, szexi és hihetetlenül pontos. Nem játszott túl semmit, együtt élt a zenével, és a kikacsintások, a fan service, és a tátogás is természetesnek hatottak. Fehér, világoskék szegélyes matrózruha volt rajta, ezúttal göndör, szőke paróka, fehér magas sarkú szandál, aranyos masnikkal a csatoknál. A VIP-ból olyan jól lehetett látni minden részletet, hogy még nyújtogatnom sem kellett a nyakamat, mint a lenti tömegnek.

Az Ice Cream Cake után még egy hatalmas jégkrém torta is előkerült, és a korábbi túlfűtött tánctér egy csapat gyerekké változott, mintha szülinapi zsúron lennénk, egymást lökdösve akart mindenki egy szeletet Missytől.

– Aztán csak óvatosan! – ciccegett Key a mikrofonba. – Figyeljetek oda, mint kentek a másikra!

Legszívesebben a tenyerembe rejtettem volna az arcomat, ez annyira ő volt. Másoknak tanulni kellett az ilyen perverz beszólásokat, neki zsigerből jött a hülyeség a magánéletében is. Én meg mindig szívtam a suliban, amikor óra közepén elkapott a röhögőgörcs.

A tortát aztán nem osztották ki egészében, Missy hátravitte a függöny mögé a maradékot, és miután felkonferálta a következő fellépőt, elköszönt a rajongóitól. Én arra számítottam, hogy hozzám már a saját szerelésében jön fel, de munkaruhában ült le mellém, és kicsit kellemetlenül éreztem magam a szőke loknijai mellett.

– Mi az, Teminie? – húzta végig a műkörmeit a felkaromon.

– Mit csinálsz azokkal, ha nem lépsz fel? – tereltem a témát, és a karmaira mutattam. Csinos szikrázó kövek ültek a fehér-égkék alapon, és olyan hosszúak voltak, hogy azokkal nyugodtan kivájhatta volna valaki szemét.

– Ja, ez nem igazi! – pattintotta le az egyiket, majd ugyanezzel a mozdulattal tette vissza. – Csak a fellépésre van. Szépen is néznék ki, ha így mennék le az edzőterembe.

– Te jársz edzőterembe? – kaptam fel a fejem.

– Csak a forma kedvéért. Nem fogok elkezdeni gyúrni. Nem illene a női ruhákhoz. Képzeld már el Jonghyunt vagy Minhót beöltözve!

– Nem akarom – ráztam meg a fejem, és töltöttem whiskyt az egyik szabad pohárba. Key sosem ivott munkaidőben, de mivel már végzett, nyugodtan beszállhatott mellém.

Egy ideig nem beszéltünk semmit csak iszogattunk, meg a jégkrémes tortát majszoltuk, amit magával hozott, aztán nem bírt magával a kisördög, és elkezdett összekenni. Úgy harcoltunk egymással, mint a gyerekek, a többi vendég meg csak nevetett rajtunk. De hát legjobb barátok voltunk, és ez az önfeledt hangulat elűzte egy időre a felhőket a fejem fölül.

– Missyke, legutóbb még nem azt mondtad nekem, hogy szabad vagy? – szólt oda az egyik negyvenes úr. Egy fiatal, alig húszéves fiú ült mellette, valószínűleg a szeretője, vagy a kitartott selyemfiúja.

– Taeminie több nekem, mint egy pasi, ő a legjobb barátom.

– Én biztosan nem tudnék csak a barátod lenni.

– Nem is mondtam, hogy csak barátok vagyunk – bújt oda hozzám macskásan, és a parókája csiklandozta a bőrömet.

Egy ideig aztán ment a csevegés arról, hogy milyen produkciókkal készül még, addig én legurítottam pár whiskykólát, és amikor megkért rá, hogy táncoljak kicsit a különleges vendégeknek, már elég ittas voltam ahhoz, hogy megtegyem. Improvizáltam a zenére, és leginkább csak a csípőmet tekertem meg hullámoztam, de nagyon tetszett nekik.

– Tehát akkor a barátod szabad, Missy? – kérdezte egy másik férfi. Rövid, felnyírt haza volt, és ha nem lett volna olyan erősen sminkelve, az életben meg nem mondtam volna róla, hogy a férfiakhoz vonzódik.

– Igen, de nem adom senkinek – kapaszkodott belém Key, majd huncutul elmosolyodott. – Taeminnek amúgy is nagyok az igényei, ha érted, mire gondolok.

Nem hittem el, hogy tényleg engem éget, amikor inkább jókedvre kellene derítenie. Még jó hogy nem azt kezdte el ecsetelni, hogy milyen játékokat tartok a fiókomban.

– Hát azzal nincs gond – kacsintott rám a fickó, mire azonnal Key hajzuhataga mögé bújtam.

– Ne szívass már! – morogtam a barátom fülébe esdeklően.

Key lágyan nyúlt az állam alá, de a csók, amit adott alapos és szenvedélyes volt, a szíven azonnal hevesen kezdett verni, és szinte fájt, hogy nem téphetem le róla azt a nyavalyás szőke parókát.

– Tudod, hogy nem szeretem, ha nőként csókolsz meg – súgtam a szájára, amikor eleresztette az ajkaimat.

– Múltkor azt mondtad, jól nézek ki sminkben.

– Igen, de nem Missyként.

– Jó, mindjárt átöltözöm és mehetünk. Addig barátkozz a fiúkkal.

Hát nem barátkoztam, mert úgy néztek rám, mintha bármelyik pillanatban leteperhetnének. Vagy a táncom volt rájuk ilyen hatással, vagy az, hogy láttak Missyvel csókolózni, de nagyon hamar menekülni akartam. Imádkoztam, hogy Key ne kezdjen el beszélgetni a kollégáival, mert akkor az életben nem szabadulunk el onnan, de szerencsére gyors volt és tíz percen belül már odakint álltunk a taxira várva.

– Miért égettél a vendégek előtt? – Egy kicsit még mindig nehezteltem rá.

– Nem égettelek. Próbáltam neked pasit szerezni.

– Nem kell, megvagyok egyedül.

– Aha, persze… – húzta el a száját, és szorosabbra vonta maga körül a barna szarvasbőr kabátját. – Már vagy fél éve nincs senkid.

– Neked se – dobtam vissza a labdát. Pontosan nem tudtam, mikor volt utoljára bárkije is Keynek, aki több volt, mint egy éjszakás kaland, de az biztos, hogy ő aztán nem papolhatott nekem a párkapcsolat fontosságáról.

– Nekem nincs szükségem pasira, van itt elég, akikkel jól érezhetem magam, de te igényled a törődést meg a szeretetet. Magadtól nem keresel párt, úgyhogy muszáj besegíteni. Ha nem jársz sehová és nem beszélgetsz emberekkel, soha nem lesz párkapcsolatod.

– Ha teher neked, hogy neked mondom el a bajaimat, akkor bocsi, többször nem hívlak fel.

Egészen megsértődtem. Olyan volt, mintha Key le akarna passzolni valakinek, hogy ne őt fárasszam a problémáimmal, pedig én bármikor meghallgattam őt. Nagyon rosszul esett, hogy tehernek érez, azt hittem, szereti, ha együtt töltjük az időnket.

– Úristen, Taemin! Nem ezt mondtam. Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Csak azt akarom, hogy boldog legyél. Én szívesen összebújok veled, de egyszer ez már nem lesz elég. Ha nem lépsz tovább rendesen, sosem fogod elfelejteni…

– Hagyjuk ezt! – fojtottam bele a szót. Nem akartam, hogy kimondja Minho nevét, vagy egyáltalán utaljon rá. Ha rá gondoltam, mindig a barátnője ugrott be, aki minden nap megosztott valami édes kis romantikus élményt, a gyomrom felfordult, ha arra gondoltam, hogy Minho most másvalaki fülébe súgja, hogy szereti, és neki hazudja azt, hogy örökre együtt lesznek.

A taxiban feszült hangulat uralkodott kettőnk között, az ablak felé fordulva duzzogtam, amiért Key ahelyett, hogy felvidított volna, csak még feszültebbé tett. Amikor megérkeztünk a tömbházhoz, és felhívtam magamhoz, őszinte megdöbbenés ült az arcán, valószínűleg azt hitte, annyira megsértődtem, hogy egy időre látni sem akarom.

– Na, Taemin! Ne haragudj már! – bújt a hátamhoz, amikor az ajtóval szenvedtem. A kulcs sehogy sem akart a zárba találni, így végül Key az ujjaimra fonta az övéit, és segített betalálni. – Azt hiszem, ma te leszel alul. Ilyen koordinációra nem merem rábízni magam.

– Ki mondta, hogy lesz közöttünk bármi is? – horkantam fel, és a fogasra akasztottam a kabátomat.

Key olyan hirtelen akaszkodott rám, hogy majdnem beborultam a cipős szekrény mellé, de végül idejében megkapaszkodtam, és így csak ráültetett a bútorra. Nem törődött azzal, hogy a lábtörlőn térdel és úgy csókol, pedig az anyag koszos volt, a nadrágja meg új, de csak én tudtam ilyen hülyeségeken merengeni részegen, miközben azok az édes ajkai ostromoltak.

– Kibékítelek – ajánlotta, és felhúzott az ideiglenes ülőhelyemről. Úgy húzott maga után, mint egy izgatott gyerek, aki minél előbb akar a játszóházba érni, de amint a hálóba értünk, minden gyermekiség eltűnt Keyből, és szenvedélyes szeretővé változott.

Tudta, hogy mit szeretek és hogyan szeretem, pontosan annyi nyomást helyezett rám, ami felizgat, de nem feszülök be tőle, ahogy a hajamba tépett az fájdalmasan édes volt, és ahhoz képest, hogy milyen aranyosan tudott színészkedni a színpadon, olyan vad és domináns tudott lenni az ágyban. Máskor meg olyan odaadóan tette szét nekem a lábát, hogy egészen összezavarodtam tőle. Nem tudtam kiigazodni rajta. Mintha pontosan úgy működött volna, akár egy személyemre szabott robot, de Key egyáltalán nem volt érzéketlen, és én se kezeltem őt soha úgy. Szeretők voltunk, de közben barátok is, bármilyen paradoxonnak tűnik ez.

– Szóval mi volt az, ami kiakasztott ma? – kérdezte, amikor a karjaiban pihentem.

– A munkatársaim. Meg akartak invitálni egy tábor szervezésébe, aztán úgy jött ki az egész, hogy egy sznob bunkó vagyok, aki nincs tisztában azzal, hogy hol dolgozik.

– Megint beszóltak a molesztálással?

– Utaltak rá, meg magányos egoistának nevezett az egyik tanárnő. Azt mondta, sosem lesznek barátaim ilyen mentalitással.

– Vannak neked barátaid – jegyezte meg Key, és a hajamat kezdte simogatni. – Ilyen barmoknak ne is akart a barátja lenni.

– Csak nem akarom, hogy utáljanak. Valami olyanért büntetnek, amit el sem követtem.

– A hülyeségre nincs magyarázat, és gyógymód sem, pedig nagyon sokan szenvednek tőle. Ne foglalkozz velük! Az ilyen emberek nem érik meg, hogy mérgelődj miattuk. Amúgy is csak sértettek, hogy nem hívtad még randira őket. Te vagy ott a legjobb pasi, biztosan titkon szerelmesek beléd.

Nem hittem, hogy szerelmesek lennének belém, egyszerűen csak kinevettek és csodabogárnak tartottak, akinek átmosták Amerikában a fejét, és felvág azzal, hogy külföldi kapcsolatai vannak. Sosem éltem vissza azzal, hogy ismerem Jamest, pedig tudom, hogy rengeteg mindent elintézhetett volna nekem odakint, és minden nyáron vihettem volna az Államokba táborozni a diákjaimat, de én mindent a magam erejéből akartam elérni. Az zavart a legjobban, hogy meg sem próbálták megérteni a nézeteimet a kollégák, azonnal álmodozó idiótának könyveltek el, amint kinyitottam a számat.

– És egyik tanítványod sem jön be? – kérdezte hirtelen Key.

– Menj már! – csaptam rá a karjára. – Ez nem vicces.

– Komolyan kérdeztem. Nézni csak szabad!

– Hát, nem tudom… – Nem mertem neki Jiminről beszélni, féltem, hogy túldimenzionálná és össze akarna hozni vele, pedig Jimin csak olyan volt nekem, mint egy elérhetetlen angyal, akit jó nézni messziről és gyönyörködni a szépségében. – Van pár srác, akiből jó pasi lesz.

– Nekem tetszene valaki? – kérdezte kíváncsian.

– Igen, van egy, aki az eseted.

– Akkor mutass be neki! – lelkesedett fel Key.

– Dehogy mutatlak! Még gyerek. És egyébként is, nem szégyelled magad, hogy máris máshoz rohannál, amikor még itt vagyok a karodban?

Amikor Key felkért egy csókra, édes, széles mosoly játszott az ajkán. A csók után nem is engedte még, hogy visszahajtsam a fejem a mellkasára, eltűrte a hajam a szememből, és az arcomat simogatta. Bele sem mertem gondolni abba, milyen fura lenne ez így, ha még mindig rajta lenne a hamis műköröm.

– Soha senki nem lesz fontosabb nálad, ezen nem kell aggódnod. Te vagy a legjobb barátom, és mindig is te leszel.

– És a barátok csinálnak ilyet? – hintettem egy apró puszit a szájára.

– Mi extrás barátok vagyunk. Majd kitalálok nekünk valami jó nevet, de most lazulj el, és hagyd, hogy kényeztesselek! – simított végig a hátamon, majd maga alá fordított, és betakart a testével.

Ha Key rohamot indított az ember ellen, az ellen nem lehetett védekezni, a gondolataimat azonnal kitöltötte az élvezet és a hála, hogy a maga módján, de gondoskodik rólam, mégis az agyam egy eldugott részében ott visszhangzott a kérdése: Mi lesz, ha egyszer ez már nem lesz elég?