Az élet rivaldafényei (Jonghyun x Key)

A történet a Háló sorozat 4. évada után játszódik, de önálló novellaként is élvezhető.

Key:

Régen magam mögött hagytam már a fellépéseket, a rivaldafényt, átengedtem a helyem másoknak, akik fiatalabbak, lelkesebbek és elhivatottabbak, mint én. Vagy akiknek egyszerűen csak nagyobb szükségük van a rajongásra, mint nekem.

Nem panaszkodhattam, ért engem így is elég izgalom, az Arany Liliomnál habár már nem osztottak rám kém küldetéseket, a többiekkel történteket néha úgy éltem meg, mintha velem történne. Ahogy azt a szervezet kicsit sem titkolva akarta, a bárom egyfajta mini főhadiszállásként üzemelt, ha Donghae úgy akart találkozni, hogy arról csak a szűk kör tudjon, akkor nálam gyűltek össze az emberek. Tudtam mindent, meg sem kellett erőltetnem magam, előttem beszélték meg az ügyes-bajos dolgaikat.

Az InJoy volt az én szerelemgyerekem, ha igazi porontyom már úgy sem lehet – melegként ez elég hamar evidens lett számomra. A nevéért külön várveregetést érdemeltem, hiszen jelentette egyszer azt, hogy „in joy”, vagyis „élvezetben”, és kiejtésben azt, hogy „enjoy”, vagyis „élvezd”. „Élvezd az élvezetben”, ennél jobb szlogen nem is kellett. A bárban persze nem tartózkodtam mindig, mégis folyton megtaláltak a barátaim. Néha elgondolkodtam rajta, vajon olyankor is érkeznek-e látogatóba, amikor én nem vagyok bent, és üres ajtón kopogtatnak, vagy rendelkeznek valamilyen különleges képességgel és megérzik, ha ott vagyok, és így biztosra jönnek? Hatalmas talány, de néha már komolyan úgy éreztem, hogy felárat kellene kérnem lelki tanácsadásért.

Hozzám jött Onew, szerelemi segítséget kérni, mert eltalálta őt Ámor nyila, csak a pucér kiskölyök nem akart túl messze repülni, és a pultos lányba szúrta a szerelmi sugallatot. Onew aggódott, hogy a munka rovására megy majd a románc, és vagy őt penderítik ki a szórakozóhelyről és néznek helyette egy másik DJ-t, vagy a lány fog máshol poharat törölni. Hiába nyugtatgattam, hogy a főnökségnek oly mindegy, hogy kivel kavar onnan, amíg jó zenét csinál, ő csak aggodalmaskodott, és rendszerint az ilyen beszélgetések végére jól leitta magát az én kontómra. Már csak azért megérte volna díjat szedni a tanácsadásért.

Aztán jött Kris, akinek legnagyobb baja az volt, hogyan cselezze ki Donghae-t, és érje el, hogy semmit ne kelljen tennie az új cége ügyében. Donghae-től meg ugyanezt hallgattam, csak fordítva. Nem értettem, Kris miért játssza a lázadót, amikor nekem az ölembe dobtak egy bárt, varázsoltam belőle egy menő szórakozóhelyet. Neki is megvoltak a képességei ahhoz, hogy jó üzletember legyen, csak a lustaság ne fájt volna neki annyira. Minden ellenkezése ellenére biztos voltam benne, hogy végül úgy dönt, komolyan veszi a feladatot, hiszen mégis csak az anyja örökségéről van szó. Krisnek motiváció kellett, kihívás, az, hogy egy olyan csapat része lehessen, akik segítik és támogatják. Donghae viszont nem a rugalmasságáról volt híres. Ő a tipikus katona ember, akinek van a parancs, meg van a parancs, és néha még egy kis parancs is.

– Jaj, Georgo, te mindig csak bosszankodsz! – oktatta a Madam Donghae-t, aki szerintem kevés dolgot utált jobban, mint ezt a becenevét, amit a volt főnökasszonyom akasztott rá.

– Nem tudja a nevemet, vagy nem akarja megjegyezni? – kérdezett vissza Donghae fáradtan.

– Én mindenki nevét tudom. Missyke is olyan ügyesen vezeti a boltot – cáfolt rá a Madam a saját szavaira.

Nem is tudom, mikor álltam színpadra utoljára női ruhában, Missyként, de az való igaz, hogy a boltot jól vittem. Átalakultam előadóból főnökké, és már nem is hiányzott annyira a színpad. Jó volt nézni a VIP-ből a fellépőket, és ha elő is adtam a nagyobb eseményeken, mint Halloween, Karácsony, Újév, és természetesen a legfontosabb, a saját születésnapom, általában férfi ruhákban voltam. Nem, mintha nem szerettem volna már a szoknyát és a magas sarkút, ez utóbbit otthon, amikor Jonghyun dolgozik, hordani is szoktam. Na, meg amikor Taeminnel hülyéskedünk a táncteremben.

Igaz is, Taemin!

– Szavad ne feledd, Donghae, de most el kell mennem! Vinnem kell ebédet a kicsikémnek!

Majdnem minden nap vittem ebédet Taeminnek, mert ha én nem figyeltem oda rá, hogy egyen, akkor más nem tette meg helyettem. A portás már meg sem lepődött azon, hogy Taemin anyjaként mutatkozom be, pedig szabad szemmel látható, hogy se anya, se nő nem vagyok.

Éppen a fiacskámra vártam, hogy végezzen a táncóráján, amikor egy nagyon helyes, izmos, igazi fincsi fiúka könyökölt rá a pultra mellettem.

– Azt nekem hoztad, édesem? – csücsörített felém.

– Nem. Taeminé, mint mindig. Te nem érdemled meg.

A drága jó szívem nem akarta, hogy az én édes, magát sokszor túlhajszoló párom éhezzen, így egyszer neki is készítettem egy doboznyi ételt, amire az lett a reakciója, hogy: „Hát, főztél már jobbat is.” Ezek után úgy voltam vele, Jonghyun majd megoldja a maga élelmezését, tőlem többé ne várja azt, hogy neki főzzek. Persze szabadkozott, hogy csak viccelt, és mindent megevett, ezt láthattam az üres dobozból, de ez a vonat elment. Bármit csinálhatott azzal az étellel, az is lehet, hogy egyszerűen kidobta.

– Még mindig haragszol miatta, életem értelme? – bókolt, mindhiába. Ha Kibum egyszer valamit a szívére vett, akkor onnan azt a jóisten se vette ki többé.

– Taeminie! – hagytam teljesen figyelmen kívül a páromat, és megtámadtam a fogadott fiamat. – Anyuci hozott neked enni!

– Tényleg nem szoksz le erről soha, igaz? – mosolygott zavartan, és miután átvette az ebédjét, gyorsan megölelt. – Köszönöm az ételt, meg fogom enni. Most viszont rohannom kell. Jonghyun, gyere! Értekezlet!

Jonghyun és Taemin között örök vita volt, hogy akkor a koreográfus az most tanár-e vagy csak szimplán koreográfus. A párom az előbbi oldalra állt, Taemin az utóbbira, és nekem fogalmam se volt a helyes válaszról, úgyhogy inkább nem tettem közöttük igazságot. Jonghyun lehet, hogy nem rendelkezett tanári diplomával, de amikor Taemin megbetegedett, és segítségre szorult, Jonghyun mellette állt és segítette. Ráadásul a Bangtan Highban is tanított hip-hopot különóraként, úgyhogy többször is bizonyította, hogy alkalmas arra, hogy táncban nem csak profit előadókat oktasson.

– Szia, Key hyung. Jó a hajad – köszöntött Jimin, Taemin leglelkesebb és legjószívűbb tanítványa.

– Te meg még mindig édes vagy, Jiminie – borzoltam össze a fekete tincseit.

Taemin kedvenc tanítványa jól látta, valóban voltam fodrásznál, és a szőke tincseimet kissé mézesebb árnyalatra cseréltem. Hiába erősek a hajszálaim, óvnom kellett a hajamat, nem lehettem folyton platina szőke, ráadásul a változatosság sem ártott az életembe. Persze, Jonghyun észre sem vette…

Miután napi kötelezettségemet megtettem, visszatértem az InJoyba, hogy az addigra már bizonyára részeggé váló Donghae-t összekaparjam a földről. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Donghae-t még életemben nem láttam olyan részegnek, hogy összeessen, de szeretettem kissé túldramatizálni a dolgokat, hátha abból megérti, hogy amit csinál, az hosszú távon nem egészséges. Folyton csak őrlődött, panaszkodott, de valójában soha nem nyitott se Kris, se Tao, se senki felé, aki miatt fájt a feje. Ha pedig nem teszünk semmit azért, hogy a kapcsolataink jobbak legyenek, ne is várjuk azt, hogy az életünk boldog lesz!

Ezt próbáltam elmagyarázni Donghae-nak is, de ő továbbra is Kris hozzáállásában látta a probléma okát.

– Elmagyaráztam neki, hogy választása nincs, ha pedig csinálni kell, akkor csinálhatná jól. Ő meg erre azt feleli, hogy: „Vagy hagyom az egészet megrohadni. Mit érdekel ez engem? Van nekem munkám bőven.” Mintha az én hibám lenne, hogy feladatot szerzek neki. Ha meg nem lenne, akkor azért járna a szája.

– Mindketten fárasztóak vagytok – vallottam be őszintén.

– Hello, Key hyung! Hello, Donghae főnök! – pattant be energiától túlcsordulva a bárba Baekhyun. – Mi az italozás tárgya?

Baekhyun boldogságának okát meg sem kellett kérdeznem, mindenki tudta, hogy számára a világ Krisből áll, meg a farkasokból. Ha ennyire kicsattant az örömtől, akkor vagy az állatkertben volt, vagy kijött valami farkasos könyv vagy Kris elvitte „randizni”. Azért „randizni”, mert a már sokszor említett uraság nem volt hajlandó randinak nevezni azt, ami egyébként az volt. Kedvelték egymást, néha le is feküdtek, az idejük nagy részét együtt töltötték, és mindketten a szakadékba ugrottak volna a másikért, de Kris makacsul ragaszkodott hozzá, hogy Baekhyunnal ők csak barátok. Aha… Ki hiszi el?

– A csodálatos Kris-szed! – morogta Donghae.

– Rosszul állsz hozzá – informálta Baekhyun. Odasúgtam neki, hogy én is ezt mondtam. – Ha rá akarod venni Kris-t valamire, akkor két módon teheted. Vagy meggyőződ Taót, hogy győzze meg őt, vagy megmutatod Kris-nek, hogy miért érdekes és izgalmas ez a munka.

– Amikor megpróbáltam, azt mondta, hogy nem érdekli.

– Majd én rágom a fülét – mosolyodott el csintalanul Baekhyun. Kris-szel nagyon nyomták ezeket a belsős, farkasos dumákat.

Szerettem volna én is olyan regényes, izgalmas, buja kapcsolatot, mint az övék volt. Jonghyunért sokáig küzdöttem, és nagy szó, hogy rábólintott a járásra, de azóta, valahogy nem léptünk előrébb. Kényelmesen megvoltunk, számomra túl kellemesen és unalmasan, és sokszor úgy éreztem, én harcolok egyedül kettőnkért.

Ilyen gondolatokkal léptem be a lakásomba, és tátottam el a számat, amikor az illatot követve egy szépen megterített, romantikus asztallal találtam magam szembe. Volt ott minden, rózsaszirom, gyertya, gyöngyöző pezsgő, a hangfalból andalító zene szólt, az ételt ott pirult a gázon. Jonghyun a köténye alatt ünnepi szerelést húzott, fekete, feszülős, selymes inget, sötét nadrágot, és az illata… Sokkal jobban érdekelt ő, mint a fenséges fogásai.

– Mit tettem, hogy ilyennel vársz haza? – borítottam a szék támlájára a kabátomat.

– Inkább én mit tettem. Vagyis, mit nem – oldotta le magáról a kötényt, pedig istenem, brutálisan szexi volt benne. – Sajnálom, Kibum. Észre sem vettem, hogy még bocsánatot sem kértem azért, mert megbántottalak. Néha egy idióta vagyok.

– Nos, ez elég jó kezdete a bocsánatkérésnek – mutattam körbe, és az ingjének kivágásába akasztottam a mutatóujjamat. – Remélem, a vége is jó lesz.

– Haladjunk csak szépen sorban – paskolta meg a hátsómat. – Ülj az asztalhoz!

Más esetben megijedtem volna, hogy ennyi itthonlét után a kutyám még nem köszöntött, de Jonghyunnal bevezettük, ha otthon randizunk, a kutyára valaki más vigyáz. Ez a valaki általában Onew volt, de néha Taemin és Minho is besegített. Ez utóbbi kettőnek nem volt nehéz dolga, mivelhogy együtt éltek. Comme des ráadásul imádta Taemint, tudta ki a mama fogadott fiacskája.

Jonghyun igazán kitett magáért, ami a korai vacsorát illeti, egyre jobban főzött, és mellette még iszonyúan jól is nézett ki. Dögös volt a fekete szerelésében, annyira, hogy a figyelmem folyton elkalandozott, és azon merengtem, várjam meg, amíg lefürdünk, vagy rögtön rángassam be a hálószobába. Végül aztán úgy döntöttem, a tisztálkodás nem árt, félmeztelenül, vizes felsőtesttel még kívánatosabb lesz. Alig bírtam már nyugton lenni, olyan képek cikáztak a fejemben, hogy huj-juj, elkellett volna már egy lengébb naci…

Ahhoz képest, hogy általában sok időt töltök készülődéssel, ezúttal borzasztóan gyors sebességgel súroltam magam a zuhany alatt, kicsit talán kapkodtam is, de végre már a párom karjai közt akartam tudni magam.

Jonghyun az ágyban se tette alább a lécet, pompásan megkoronázta a hirtelen jött randinkat, és annyira sikerült elvarázsolnia, hogy betelefonáltam a Madamnak, oldják meg nélkülem az estét. A világ összes pénze, és az Arany Liliom összes hatalma se lett volna elég ahhoz, hogy engem abból az ágyból, abban a pillanatban kirángassanak. Fellépésem volt. Fontos fellépésem…