Wooseok:
Amikor Jinhyuk
előállt azzal az ötletével, hogy tartsunk nála egy filmezős estét, nem gondoltam
volna, hogy meg fogom bánni, hogy belemegyek. Minden jól indult, én kicsit hamarabb
érkeztem, mint a többiek, és segítettem kukoricát pattogtatni, sorba rakni a
szénsavas, és alkoholos italokat, és Jinhyukkal közösen átrendeztük a nappalit.
Nem kellett túl sok bútort eltolni arra a plusz két emberre, akit még vártunk,
de Seungwoo hosszú lábainak elkellett a hely a kanapé és a dohányzóasztal
között.
– Azt hiszem,
így jó lesz – konstatálta Jinhyuk, és az órájára nézett. – Már csak ide kell érniük.
A vendégek
időben érkeztek, bár Moobin nem számított teljesen vendégnek, mégis egész nap
távol maradt, egyeztetett valamit a cégével, talán a kilépését. Sokáig tartott,
amíg belátta, hogy az idol élet ilyen formában, ilyen körülményekkel nem neki
való elfoglaltság. Reméltem, talál egy olyan céget, ahol megbecsülik őt, és ahol
megmutathatja a tehetségét. Talán elegendő idő telt már el ahhoz, hogy a
rosszakarója leszálljon róla.
Nem veszekedtünk
sokat a film kiválasztásán, mindenevők voltunk a horroron kívül, és végül egy
akció-kalandfilm mellett döntöttünk. A kanapén mondhatni, párban ültünk, bár
személy szerint ezzel kicsit veszekednék, mivel Moobin nem volt a párom.
Gyakorlatilag Seungwoo sem Jinhyuké, de mégis összebújva, egy pokrócban nézték
a képernyőt, mint a szerelmesek. Elméletben én már rég megadtam nekik a zöld
utat. Jinhyuk folyton Seungwooról beszélt, és észre sem vette. Én meg nem
szóltam rá. Talán valami ilyesmi lehetett az is, amit megjegyzett nekem, hogy
máshogy beszélek Moobinnal. Lehet, hogy én sem vettem észre magam, de abban
biztos voltam, hogy a kapcsolatom Moobinnal nem romantikus jellegű, bármennyire
is ezt várná el tőlem a fiatalabb.
A filmezést
követően még beszélgettünk egy ideig, elfogyott pár pohár sör és vagy kéttálnyi
chips, aztán nyugovóra tértünk. Ez volt nehézkesebb vállalkozás, mert Moobin
ágya volt a kanapé, Jinhyuk ágyában általában én aludtam vele, de most ott volt
Seungwoo, aki kiszorított onnan, úgyhogy maradhattam a kicipelt matracon a
nappaliban. Igazából, jobban örültem volna, ha Seungwooval helyet cserélhetek,
de az ágy valódi birtokosa egyértelművé tette, kit választ. Kissé féltékeny
voltam, hogy ellopták a legjobb barátomat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy
Jinhyuk becsípett, és már a beszélgetés folyamán is csókokat nyomott Seungwoo
nyakára, úgyhogy talán jobban jártam, ha nem engem akart bepróbálni. Egyébként
sem beszéltük még meg azt a csók dolgot, már ha azt lehet egyáltalán csóknak
nevezni. Nem mintha nagyon tárgyalni akartam volna róla, mert szerintem csak
egy apró baleset volt, de azért nem ártott volna, ha tisztázzuk, hogy
kölcsönösen csak barátai vagyunk egymásnak és semmi több.
– Hyung, nem
akarsz közelebb jönni? – kérdezte Moobin suttogva. Nem húztuk el a függönyöket,
a holdfény besütött az ablakon, tisztán láttam az arcát, ahogy a feje alá gyűrve
a párnáját engem fixírozott.
– Rendben –
adtam be a derekamat, és közelebb ráncigáltam a matracot. Így közel kerültem
Moobinhoz, de az arcát nem láthattam, hiszen a kanapé magasabban volt.
– Várj, hyung!
Lemegyek hozzád.
Nem
számítottam rá, hogy Moobin egyszerűen legurul a fekhelyéről, közvetlen mellém –
majdnem rám – és ezt olyan gyermeki boldogsággal az arcán
teszi, mintha három éves lenne, és éppen a csúszdán suhant volna lefelé.
– Megérkeztem
– közölte, és befészkelte magát a takaróm alá.
– Feltűnt –
ráncoltam össze a homlokomat, és teljesen Moobin felé fordultam. Két kifli
egymással szemezve, nyakig betakarózva. Így festhettünk valahogy. – Hogy van
neked mindig ennyi energiád?
– Azért van,
mert veled vagyok, hyung.
Ezekkel a
bókjaival mindig kicsinált. Zavarba hozott, nem tudtam mit kezdeni velük, közben
meg iszonyatosan aranyosnak gondoltam, hogy ilyen végtelenül őszinte. Moobin
folyton megállított, elérte, hogy korábban sosem ismert kérdéseket tegyek fel
magamnak, és ez megterhelő volt számomra. Szerettem elhárítani a problémát, de
Moobin egyszerűen nem engedte, hogy szőnyeg alá söpörjem az érzéseit.
Apróságokról
susmorogtunk a takaró alatt, de mégis úgy éreztem magam közben, mintha
visszatértem volna a gyerekkoromba. Hyeongjunnal csináltunk valami hasonlót,
amikor még gyerekek voltunk, de vele mégsem alakult ki olyan szoros barátság,
mint később Jinhyukkal. Bizonyára azért, mert amikor a langaléta barátommal
találkoztunk, már érettebb voltam, és fel tudtam mérni, hogy milyen egy valódi,
mély, bizalmon alapuló kapcsolat. Szerettem Hyeongjunt, de ha őszinte akarok
lenni, az ismeretségünk oka a szüleink barátsága volt, nem a mi belső indíttatásunk,
hogy együtt töltsük az időt. És talán Moobin esetében is ez a kulcs. Én akartam
vele barátkozni, én akartam közel engedni magamhoz, és én voltam az, aki az
igazság kiderülése után is úgy döntött, hogy szeretném, ha továbbra is az
életem része maradna.
– Jaj, de gáz!
– nyögött fel Moobin, és egy tizedmásodperccel rá én is meghallotta a némileg
tompított, de még így is jól kivehető sóhajtást az ajtó mögül.
– Kinyírom Jinhyunkot! Most tényleg úgy akarják
csinálni, hogy itt vagyunk kint? – háborodtam fel.
Moobin végül
egy fülhallgatóval oldotta meg a problémát, az egyik részét a saját fülébe
dugta, a másikat az enyémbe, és úgy aludtunk el, hogy zenét hallgattunk. A
vörös zsinór összekötött minket, bár egész éjjel meg sem mozdultunk. Ugyanúgy,
összegömbölyödve, egymás felé fordulva feküdtünk reggelig.
Egy időben
nagy figyelmet szenteltem annak, hány órán alszom egy éjjel, aztán rájöttem,
hogy a kipihentséget nem lehet számszerűsíteni. Későn feküdtünk le, és korán
keltünk, de mégis boldognak éreztem magam, a tagjaim csak kellemesen
zsibbadtak, és jó érzés volt Moobin meleg testéhez bújni.
– Fent vagy,
hyung? – kérdezte lágyan. Fel sem tűnt, hogy ébren van.
– Fent. Jó
reggel, Moobinie.
– Jó reggelt,
hyung.
A szobából
jövő huncut kacaj barázdákat rajzolt a homlokomra.
– És neked is
jó reggel, Jinhyuk – morogtam. – Ugye nem fogják megint csinálni? Megölöm, ha
igen.
– Nem tudom,
hyung, de szerintem nem ártana, ha kicsit megszívatnánk Jinhyuk hyungot. Csak,
hogy tanuljon a dologból.
Sosem kellett
kétszer mondani, hogy szívjam Jinhyuk vérét, az ördögi oldalam akcióba lépett,
és arra szomjazott, hogy a barátom ugyanolyan kellemetlenül érezze magát, mint
én az este. Mert egyszerűen cikis helyzetbe hozott minket, és egy kicsit sem
volt tekintettel arra, hogy ott vagyunk, így úgy gondoltam, én sem leszek
tekintettel rá. Persze Seungwoot nem akartam belerángatni, ő nem tehetett
semmiről.
– Hogy
aludtatok? – támolygott ki széles mosollyal az arcán Jinhyuk. Tíz perc telt el
a kuncogást követően, nem gondoltam, hogy ilyen gyorstüzelő lenne, valószínűleg
csak játszadoztak kicsit.
– Bekaphatod –
fejtettem ki röviden és tömören a véleményemet.
– Ugyan,
törpe. Le sem kellene térdelned hozzá – dobta vissza a labdát Jinhyuk.
– Akkor elég
fura anatómiád lehet – pattant le rólam a támadása könnyedén. Megszoktam már,
hogy ő a létra, én meg a sámli, úgyhogy ezzel nem hozhatott zavarba. – Inkább
azt mondd meg, mikor fogod végre bevallani, hogy belezúgtál Seungwooba?
– Nem zúgtam
bele! – jött rögtön a kiakadás, telibe találtam.
Addig cukkoltam
ezzel, amíg meg nem untam, csak akkor hagytam abba egy kis időre, amíg Seungwoo
is kijött reggelizni, aztán tovább folytattam, és csak mondtam és mondtam,
kiélvezve minden pillanatát. Nem hazudtam semmit, az igazságot ismételgettem,
hiszen Jinhyuk egyszerűen belehabarodott az alkalmi partnerébe, és csak saját
magát szívatta meg azzal, hogy nem vallotta be.
– Inkább menj
el fürödni – javasolta Jinhyuk, és bezárkózott a szobájába.
Mivel nem
hoztam váltóruhát, az előzőnapi szerelésemet vittem magammal a fürdőszobába, és
annyira el voltam foglalva a gondolattal, hogy győzelmet arattam a barátom
felett, hogy fel sem tűnt, hogy ég odabent a lámpa. Csak akkor tudatosult
bennem, hogy nem vagyok egyedül, amikor Moobin anyaszült meztelenül kiszállt a
zuhanykabinból, és lapulevél nagyságú szemekkel bámult rám vörösödve.
– Úristen, ne
haragudj! – fordítottam azonnal hátat, és az ajtó felé vettem az irányt, de a
zavar miatt kapkodtam, és alig találtam meg a kilincset.
Éppen, hogy
rámarkoltam a fémre, amikor megéreztem Moobin kezét a vállamon, és egy pillanat
múlva a hátam már a falaphoz simult, Moobin ajka pedig az enyémhez. A szívem a
torkomban dobogott, az arcom lángolt, és a tudatom veszélyt sikított, Moobin
szája mégis olyan puha volt és kellemes. Nagyon óvatosan csókolt, mintha attól
félne, hogyha kissé erőszakosabbá válik, ha túl valós lesz az érintése, azonnal
ellököm. Pedig képtelen voltam még csak megmozdulni is. A gőzben alig kaptam
levegőt, a karjaimat kocsonyásnak éreztem, a testem lángolt. Miért esik ilyen jól a csókja? Miért érzem
helyesnek?
– Hyung… –
sóhajtott fel Moobin, és a derekamnál fogva közelebb ölelt. Ez kijózanított.
Még soha senki nem ölelt úgy, mintha lány lennék.
– Elég,
Moobin…! – fordítottam el a fejem, és minden erőmet összeszedve toltam el a testét,
és téptem fel az ajtót.
A falap
hangosan csattant mögöttem, és ezzel egy időben a térdeim felmondták a szolgálatot.
Úgy égett a szám, mintha parázsba haraptam volna, a szívem nem akart
megnyugodni, a szemeimet elhomályosították a könnyek. Nem voltam szomorú,
mérges sem, egyszerűen csak letaglózott az a sok érzelem, amit Moobin csókja
szakított fel bennem.
Amint
megpillantottam Jinhyuk arcát a konyhában, azonnal tudtam, hogy szándékosan
küldött be Moobin után, egyfajta bosszúként a szekálásért, és legszívesebben
megfojtottam volna.
– Utállak –
püföltem ököllel a mellkasát, de alig maradt valami erőm. – Direkt csináltad.
Szemét vagy.
– Mi az, csak
nem valami olyat láttál, amit nem akartál? – kuncogott elégedetten a barátom.
– Nem, te
barom! – ütöttem rá egy erősebbet. – Moobin megcsókolt.
– És? –
unszolt a folytatásra.
– És én
hagytam. Minden miattad van! – sóztam rá egy utolsót, és ráhúztam a kinti ruhát
a pizsamámra. – Elmegyek, és ne merj utánam jönni! – figyelmeztettem. Két perc
múlva már a folyosót szeltem át sebesen.
Fogalmam sem
volt, merre tartok, csak kint akartam lenni a friss levegőn, hátha az kitisztítja
a fejemet. Még mindig éreztem Moobin száját a sajátomon, és változatlanul
kellemes érzés volt. Mi történik velem?
Hiszen eddig a gondolattól is irtóztam, hogy megcsókol. Megbolondultam?!
Ebédig
bolyongtam, a pizsama teljesen rám izzadt, a hasam korgott az éhségtől, így visszamerészkedtem
Jinhyukhoz. Seungwoo és Moobin már távozott, az előbbi az iskolába, az utóbbi
munkát keresni, így csak Jinhyuk és én maradtunk. A barátomon egy cseppnyi megbánást
sem éreztem, sokkal inkább aggodalmat, többször hívott, és én egyszer se
reagáltam rá.
– Hol voltál?
Aggódtam érted.
– Próbáltam
kiszellőztetni a fejem.
– Figyelj,
Wooseok! Éppen itt volt már ennek az ideje. Nem tagadhatod örökké, hogy kedveled.
– De nem így
kedvelem. Kedvelem, mint egy barátot, fontos nekem, vigyázok rá, és szeretem,
ha a közelemben van, de nem vonzódom hozzá.
– Akkor miért
hagytad, hogy megcsókoljon?
– Mert össze
vagyok zavarodva – ferdítettem.
Az igazság,
hogy azért hagytam, mert élveztem. Jól esett. Fontosnak éreztem magam közben,
Moobin minden figyelmét és minden törődését felém fordította, és rég nem
éreztem ilyen gondoskodást. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent
pontosan. Vajon csak szeretetre vágyom,
vagy inkább kimondottan Moobin szeretetére? És mi lesz, ha megtalálom erre a
választ? Meg akarom egyáltalán találni? Fogalmam sem volt, mit kezdjek a
kialakult helyzettel.

Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy visszatértél! Tetszett ez a rész is, már kezd minden alakulgatni, izgi. 😁😊❤❤
Szia!
TörlésIgyekszem, de olyan sok a dolgom, hogy hetente már nem tudom hozni az új fejezeteket, viszont igyekszem azért nem hónapokat ülni rajta. :)