My Precious! - 9. fejezet: Nagy lépések

Wooseok:

Miután olyan jó visszajelzést kaptam Moobintól a rajzomra, úgy döntöttem, megkérem, kísérjen el a könyvtárba. Meg akartam mutatni neki belülről is, és a plusz keze se jött rosszul a cipekedésnél. Volt mit visszavinnem, és ki is akartam venni ugyanennyit. Olyan sok ember látogatott oda, hogy nem lehetett mindenkit megjegyezni, de volt ott egy szemüveges fiú, akivel már sokszor akartuk levenni ugyanazt a könyvet a polcról, ezért is jegyeztem meg az arcát. Bólintottam felé köszönésképpen, amit egy aprócska pillantással viszonzott. Rókaszerű, vékony, húzott szeme volt, hosszú, egyenes orra, és vékony szája. A szemüvegünk egyezett, de amíg az én tekintetem inkább kedves, az övé inkább hűvös volt. A barátja, aki fojtott hangon magyarázott valamit, azonnal elhallgatott, amikor észrevett, és mélyen meghajolt.

– Wow, hyung! Ez a srác is still! – jegyezte meg ámuldozva, mire a rókafiú csak bosszúsan beletúrt a fekete hajába.

– Maradj már!

– Hyung, most miért vagy ilyen? – háborodott fel a mosolygósszemű, de a veszekedés további részleteit már nem ismertük meg, mert nekünk az emeleten volt dolgunk.

Moobin csendben követett, amikor oda pillantottam felé, láttam, mennyire lenyűgözi a könyvtár. Emlékszem, én is így reagáltam elsőre, a különleges hangulat, a régiesség, a tudás jelenléte mámorítóan hatott minden könyvmolyra.

– Inkább a regényeket vagy a verseket szereted? – kérdeztem Moobinie-t.

– A regényeket, de ne legyen túl hosszú.

Egy kisregényt választottam Moobinnak, amit előző félévben olvastam el egy szemináriumra, mesés elemekkel tarkított romantikus hőstörténet, kezdésnek nem túl nehéz a nyelvezete, és sok értelmezése lehet a szimbólumoknak és a felvonultatott fantasztikus elemeknek. Amikor lecsipogtattam a könyveket, és szatyorba tettük őket, Moobin akkor értette meg igazán, milyen irodalomszakra járni. Nem csak az agyamat edzettem, de a karjaimat is a sok cipekedéssel.

– Hyung, nem vagy semmi, hogy ezeket nem csak, hogy hazaviszed, de el is olvasod.

– Az egyik a tiéd – pontosítottam, és átvettem tőle a szatyrot. – Ma otthon alszom. Majd egyszer megmutatom a házunkat, csak előtte meg kell puhítanom a szüleimet.

– Rendben, hyung – mosolyodott el, és addig nem mozdult a sarokról, amíg el nem tűntem. Ezt onnan tudtam, hogy a busz ablakából figyelemmel kísértem Moobint. Aranyos volt.

A hétvégét a húgommal töltöttem, próbáltam értékes időt tölteni vele, hiszen olyan ritkán találkoztunk. Ennek eredményeként az olvasnivalókkal nem sokat haladtam, és ha Hyeeseok éppen a barátnőivel trécselt telefonon, én Moobinnal chateltem, úgyhogy a könyvek továbbra is ott pihentek a szatyorban. Moobinnak tetszett a könyv, amit adtam, élvezetes volt figyelemmel kísérni, hogyan halad benne.

Hétfőn, amikor megláttam Jinhyukot, ahogy karikás szemmel, szinte alszik a padjában, nem kellett nyomozónak lennem ahhoz, hogy kiderítsem, mit csinált a hétvégén. Csak a szabadkredites óráink voltak közösek, de Jinhyuk az előadáson csak nagyon ritkán figyelt, fogalmam sem volt, jogon hogyan boldogul. Mert lehet, hogy eljátssza a tételeket, de ha nincs jegyzete, veszett ügy.

Jinhyuk viselkedésében azonban nem csak a fáradtság volt fura, hanem az is, ahogy egy kis fecnit gyűrögetett a pad alatt. A lapon csak annyi szerepelt: „Köszönöm”. Mintha valami zavarta volna, pedig ő ritkán őrlődött, azonnal kimondta, ha bántotta valami, most mégis hezitált.

– Jinhyuk, mi van? Látom rajtad, hogy bánt valami – fordultam oda hozzá az előadás végét követően.

– Wooseok, eljönnél velem a rendőrségre?

– Mit csináltál? – szegeztem neki azonnal a kérdést.

– Semmit – kérte ki magának tüntetően. – Be akarok jelenteni egy lopást, aminek szemtanúja voltam.

– Tegnap este?

– Igen… Az az igazság, hogy… meg akarom találni azt, akivel történt.

– Csak nem tetszik? – bökdöstem meg a könyökömmel.

– Az az igazság, hogy lefeküdtünk. Szeretném még látni.

Természetesen elkísértem, és jól nevelt fiúként nem turkáltam tovább a magánéletében. Fordított helyzetben ő azt is kipréselte volna belőlem, hogy hol voltak anyajegyek a csajon, de én nem szerettem túlzásba esni. Ha akarta, mesélt róla, ha nem, nem feszegettem. Jinhyuknak sok kapcsolata volt, a legtöbb egy éjszakáig tartott. Ha ez a lány valamiért felkeltette az érdeklődését, talán még valami maradandó is lehetett belőle.

A rendőrség épülete előtt várakozva eszembe jutott, amikor Moobinért mentünk ugyanoda, és szorosabbra vontam a kabátomat. Kirázott a hideg, ha arra az időszakra gondoltam. Moobin szenvedett, én nem álltam mellette jó barátként, és a segítségemmel csak kárt okoztam. Nagyon reméltem, hogy megbocsátott nekem, és azt is megbocsátja, hogy nem viszonzom az érzéseit.

Jinhyuk diadalittas mosollyal az arcán jött ki, tehát megszerzett fontos információkat, de a testbeszédében még mindig marat valami félszegség. A lány nevét se akarta elárulni, se azt, hol lakik, pedig legalább a kerület érdekelt volna. Nem akartam, hogy úgy járjon, mint én, és a szülei elővegyék a sznob arcukat, mert nem megfelelő számukra a fiúk társasága.

Végül a kisördög mégsem bírt velem, és amíg Jinhyuk elmosta az ebédbe szánt zöldségeket, kiloptam a cetlit a tárcájából. Nagy meglepetés ért, amikor elolvastam a nevet.

– Te, Jinhyuk! – közelítettem meg, és gonoszul elmosolyodtam. – A Seungwoo nem fiú név véletlenül?

– Te kis… – próbálta meg kikapni a kezemből a cetlit a langaléta barátom, de átbújtam a hónalja alatt.

– Most mindent visszakapsz, amit Moobinnal kapcsolatban mondtál nekem – figyelmeztettem. – Szóval lefeküdtél egy sráccal? Mi történt, Cassanova?

– Szögezzük le, hogy én nem így akartam…! – kezdett bele Jinhyuk, amiből egy egész szép kis történet kerekedett. Kíváncsi lettem volna, mennyi belőle az igaz.

Meglepett, hogy ilyen kapcsolatba kezdett, ez sosem volt jellemző rá. Ha mégis kipróbálta, akkor a partnere nagyon különleges személy lehet, vagy egyszerűen csak olyan részeg volt, hogy nem tűnt fel neki. Nem… Biztos, hogy feltűnt volna neki!

– És milyen a srác? Feminin?

– Nyakig – nyögte ki Jinhyuk pirulva. Ez se mindennapi látvány volt, hogy ő elpiruljon.

– Oké, de fejtől, vagy lábujjtól?

– Jó, mindent elmesélek, de szögezzük le, hogy én nem így akartam.

Jinhyuk:

Szögezzük le, hogy én nem így akartam. Muszáj ezzel kezdeni, mert soha semmilyen vonzalmam nem volt fiúk iránt, és az egész egyébként is csak Wooseok és Moobin hibája. Ők hozták be az életembe ezt a másfajta szerelmi lehetőséget, és… Egyszerűen csak az ő hibájuk, és kész!

Wooseok a hétvégét a szüleivel töltötte, úgyhogy az egyetemi haverokkal mentem el inni, de ők annyira figyelmen kívül hagytam engem, hogy a kezdeti közös italozásból az lett, hogy ők ez egyik asztalnál hülyültek, én meg a másiknál ittam egyedül. Nem tudom, hogy alakult ez így, mert mindig is én voltam a társaságok központja, de aznap este hiányzott onnan Wooseok, és fáradt is voltam, úgyhogy hagytam, hogy valaki ideiglenesen elvegye a posztomat.

Elmerengve az egyetemek szociális hálózatában emeltem el a számtól az italomat, amikor valaki szinte az ölembe esett. Vagyis, egészen pontosan az asztalomnak esett, ezzel meglökve engem, és így az italom a ruhámra folyt. Nem részeg volt, a lendülettől esett hátra. Magas volt és vékony, csak ennyit fogtam fel, de láttam, ahogy egy övtáskáért megy a harc közötte és egy alacsonyabb, zömökebb fickóval. Éppen odaszóltam volna valami cifrát nekik, amikor a magas fiú odarúgott egyet az alacsonynak, és a mozdulatából egyértelmű volt, hogy valaha küzdősportolt. Olyan jól irányzott, és erős ütést mért az ellenfelére, hogy biztos voltam benne, eltört a csávó combcsontja. A táskát még sem sikerült megszereznie, mert bár félig lesérült a törpe, a haverja gyorsan a táskáért vetette magát, és kitépve az atléta kezéből, már rohant is.

Én ültem ott, mint aki megfagyott, félig nyitott szájjal, és habár nem tudtam, hogy a történetben ki a támadó, és ki az áldozat, együtt éreztem azzal, akit eltalált az a rúgás. Szerencsétlen az elrohanók után bicegett, jól helyben hagyták.

Nem elég, hogy az italomnak lőttek, de az ingem is bűzlött az alkoholtól, már semmi okom nem volt maradni. Amennyire csak tudtam, szalvétával felitattam a tócsát, és indultam volna, amikor valaki hirtelen lefékezett az asztalomnál.

Felnéztem, és a küzdősportos fiúval néztem farkasszemet. Vékony, természetes szeme volt – értsd, nem dupla szemhéjú –, az arca kivörösödött a futástól, a fekete haja kissé a homlokába lógott, ha nem lett volna besütve, talán nem is látott volna ki alóla.

– Ne haragudj, hogy leöntöttelek! Veszek neked másikat. Csak ellopták a táskámat, és… – hadarta, meglepően magas hangon.

Furcsa egy fiú volt, mert, ahogy végig néztem rajta, láttam, ahogy a kivágott pólója alól kikandikál egy tetoválás a mellkasán, egy másik meg a nyakán, és elég széles vállai voltak, a hanghordozását, a testtartását és az arcát viszont inkább lágynak mondtam volna. Mintha egy adag masculin jegyet összegyúrtak volna egy adag femininnel.

– Oké, Bruce Lee, de miből akarsz meghívni, ha kiraboltak?

– Oh, igazad van – nevetett fel zavartan, és lerogyott az egyik székre. – El sem hiszem, hogy ez történt.

Nem tudtam meghazudtolni önmagamat, azonnal a segítségére siettem, elláttam jogi tanácsokkal, és eligazítottam, hogy a környéken hol talál rendőrséget. Minél hamarabb bejelentette, hogy kirabolták, annál több esélye volt, hogy megtalálják a tetteseket.

– Azt hagyd ki, hogy valószínűleg eltörted az egyik lábát. Mondd csak azt, hogy próbáltál védekezni, és az egyikük talán sántít egy kicsit.

– Biztos nem tört el, azért akkorát nem rúgtam – szabadkozott.

– Pedig nagyon csúnyán nézett ki. Szinte nekem fájt, ahogy néztem. Mit sportoltál?

– Taekwondóztam, de már régebben abbahagytam.

És innen kezdődött az, hogy elkezdtünk beszélgetni, és elfelejtettük, hogy nekem ragad az ingem az alkoholtól, neki pedig a rendőrségen kellene lennie. Seungwoo érdekes egy fiú volt, óvó bácsinak tanult, középiskolás korában versenyszerűen taekwondózott, de azóta csak edzőterembe járt, meg néha úszni, és igazából tök mindegy, hogy mit mondott, mert nagyon élveztem hallgatni, ahogy beszél. Olyan kellemes hangja volt, még ha kicsit magas is, biztos voltam benne, hogy a gyerekek imádni fogják, ha felolvas nekik.

Kikísértem a sikátorba, és megtaláltuk a táskáját, de a kulcsán kívül mindent elloptak tőle, nem volt se pénze, se jegye, így maximum gyalog juthatott volna haza. Szívesen felajánlottam volna neki, hogy adok kölcsön taxira, de minden készpénzemet elittam.

– Semmi gond, jót fog tenni a friss levegő.

– Vagy gyere át hozzám! Dumálunk, meg ilyenek… – vetettem fel. Hiszen Moobint is befogadtam, és Seungwoo áldozat volt… Nem akartam, hogy véget érjen a beszélgetésünk.

Útközben felhívtam Moobint, hogy otthon van-e, de azt mondta, egész éjjel a próbateremben fog gyakorolni, így nem kellett azon agyalnom, hogyan szállásoljam el az ideiglenese lakótársamat, a kanapé felszabadult.

Seungwoo jófiú volt, nem drogozott, nem cigizett, elmondása szerint csak egy italra ugrott le, amikor kirabolták, és a tetoválásain, meg a fülbevalóján kívül nem volt benne semmi polgárpukkasztó.

A lakásomban nagy volt a rend, hála Moobinnak, így nem kellett szégyenkeznem semmi miatt, mégis kissé feszengtem. El akartam nyerni Seungwoo szimpátiáját, úgyhogy azonnal felajánlottam, hogy keressünk neki valami pizsamaszerűt, ne a szűk farmerjában, és a kivágott fölsőjében aludjon.

– Igen, ez a szobám – mondtam bugyután, és nem tudtam mit kezdeni a kezeimmel, miután körbe intettem a szobában.

– Látom, az ágy a lényeg – kuncogott Seungwoo, és éreztem, ahogy kigyullad az arcom. Mi tagadás, a hálómat alvásra és szexre terveztem be.

Éppen fordultam volna, hogy kinyissam a szekrényt, és előássak belőle valamit, ami jó Seungwoo széles vállaira, amikor megragadta a karomat, és másodpercekkel később már az ajkamon éreztem az övét.

Ellenkezni akartam, elmondani neki, hogy valamit félreértett, és nekem nem tetszenek a fiúk, nem azért hívtam fel, hogy szexeljünk, de túl jól csókolt. A korábban zavar keltette melegség az egész arcomat elöntötte, majd levándorolt a nyakamra, és onnan egyre lejjebb terjedt, olyan részre is, ahová nem számítottam, hogy el fog jutni.

Felizgatott egy fiú, csak az, hogy csókolózom vele, és megpróbálom a tudtára adni, hogy én vagyok az irányító fél. Küzdöttünk a dominanciáért, és Seungwoo végül megadta magát, hagyta, hogy én irányítsam a csókot, de továbbra is kezdeményező maradt. Mintha tűzviharba kerültünk volna, teljesen elvesztettem a fejem, nem foglalkoztam semmilyen racionalistással, amikor ledőltünk az ágyra, birtokba vettem a nyakát. Minden négyzetmilliméterét végigcsókoltam, a nyelvemet végighúzva a tetoválásán, majd áttértem a mellkasára, és ott is megcsináltam ugyanezt. Ha furcsa is volt, hogy nincsen kerek, feszes melle, az csak egy pillanatig tartott, ugyanis helyette finom, selymes, édeskés volt a bőre, és a sóhajai az egekig korbácsolták a vágyaimat. Többet akartam hallani belőlük, teljesen az irányításom alá vonni a testét és a vágyait, hogy csak értem nyögjön, olyan hangosan és olyan magasan, mint még soha.

Minden könnyen ment, nem fagytam le a szokatlanabb részeknél se, és amikor Seungwoo átkarolta a hátamat, és szinte magába húzott, már nem is számított semmi. Csókoltam a fülét, magamba szívtam az parfümjének édes illatát, és hallgattam, ahogy nyöszörög. Kifulladásig hajszoltam magunkat, és vigyorral az arcomon nyomott el az álom. Életemben nem szexeltem még ilyen jót.

Másnap aztán kalapácsként csapott arcon a tudat, hogy lefeküdtem egy sráccal, és nem csak, hogy lefeküdtem, de újra megtenném. Látni akartam Seungwoot, akiről nem tudtam, hol lakik, mi a száma, és hogyan találhatnám meg, de a rendőrség segíthetett ebben. Persze ez sem volt biztos terv, ügyesnek kellett lennem, hogy gyorsan lelessem az adatait, de elég volt csak egy cím, vagy egy telefonszám, a többit már kinyomoztam magamtól.

Wooseok persze halálra cikizett, hogy viszonyom volt egy sráccal, pedig neki udvarolt egy, és szerintem aranyosak lettek volna, hiába ellenkezett annyira. Moobin kedves, rendes gyerek volt, Wooseoknak meg nem ártott volna, ha végre kockáztat, és nem csak belesüpped a könnyűbe és kényelmesbe.

Persze, a kíváncsi kis ördögfióka el akart kísérni Seungwoohoz, de nem mertem rögtön a lakásához menni, hiszen mit mondhattam volna? „Jó volt az éjszaka, ismételjük meg.”? Hülyén éreztem magam, és nem akartam, hogy Wooseok lássa a bénázásomat, úgyhogy csak a társasház körül lebzseltünk, és amikor megpillantottam Seungwoot, lehúztam az egyik padra Wooseokot.

– Ott van – intettem az irányába a fejemmel, nem kis sokkal a hangomban. Vizsgákon nem izgultam ennyire.

– Ez egy tök csávós srác, Jinhyuk! Vele feküdtél le?

Le kellett csekkolnom, hogy ugyanarról beszélünk-e, de csak Seungwoo sétált át a parkolón, úgyhogy más nem lehetett. Nem tudom, Wooseok mit talál benne tök csávósnak, szerintem annyira nem volt az.

– Te, Jinhyuk! Ki is volt alul?

– Ő, te szemét! – vágtam vállon a barátomat, ahogy ő szokott engem. Tényleg jó érzés volt, már értettem, miért csinálta mindig, ha piszkáltam. – Most mit csináljak?

– Szólítsd le! De gyorsan, mielőtt még bemegy!

Idegennek tűnt a hangom, ahogy megszólítottam Seungwoot, egy pillanatra el is bizonytalanodtam benne, hogy tényleg ő-e az, de kétség se fért hozzá, ő volt. Úristen, most mit kellene csinálnom?

– Oh, szia, Jinhyuk! Hát te mit csinálsz itt? Nem pont az ellenkező irányba laksz? – köszöntött mosolyogva. Ő nem tűnt idegesnek.

– Csak erre jártam. Szóval itt laksz? – intettem a kapura.

– Igen. Kicseréltem a zárakat. A cuccaim sajnos nem lettek meg.

– Sajnálom.

– De pénzem újra van, és meghívnálak egy teára, vagy bármire, ha ráérsz. Tartozom neked vele.

Szerintem nem tartozott nekem semmivel, de elfogadtam az ajánlatát, és követtem egy közeli kávézóba. Mintha életem első randijára mentem volna, a torkomban dobogott a szívem, azt se tudtam volna megmondani, hogy fiú vagyok-e, vagy lány, és egyetlen téma se jutott eszembe.

Úgy ültem ott, mint egy idióta, feszengtem, a gyomrom görcsben állt, és csak hallgattam Seungwoot, ahogy az egyetemértől beszélt, meg az óráiról, de nem tudtam volna visszamondani, mit mondott.

– Jinhyuk, miért kerestél meg, ha nem akarsz velem beszélni? Vagy más miatt volt?

– Nem, dehogy! Engem nagyon érdekelsz, csak… Fogalmam sincs, hogy mit csinálok éppen. Tökre kivagyok.

Seungwoo kinevetett, és bíztatóan megszorította a kezemet. Amikor végre a szemébe néztem, és nem csak az állát fixíroztam, kedvem támadt szájon csókolni. Hogy lehetett valaki ennyire megkapó? Teljesen elvarázsolt.

– Ide hívom Wooseokot! – bukott ki belőlem, és már tárcsáztam is.

Wooseok jelenléte persze semmit nem segített, csak még idegesebb lettem, hogy a legjobb barátom egy asztalnál ül az éjszakai partneremmel, de legalább volt valaki, aki tudott kommunikálni Seungwooval. Ezek ketten elég jól megértették egymást, könyvekről beszéltek, meg a gyerekekről, én meg csak néztem, ahogy Seungwoo szája mozog, és felrémlett, ahogy a vállamat csókolta, miközben benne mozogtam.

– Tényleg szép szemed van. Jinhyuk említette.

– Mi?! Én nem is mondtam ilyet! Nem, mintha nem lenne szép a szemed, csak én nem mondtam ezt – kértem ki magamnak, majd korrigáltam nem túl ügyesen. Nem akartam, hogy Seungwoo azt higgye, hogy nincs szép szeme. Mert valójában tényleg szép, csak én nem mondtam ilyet Wooseoknak.

– Hát, köszönöm szépen – jött zavarba Seungwoo a bóktól. Úristen, de édes!

Wooseokban volt annyi emberség, hogy fél órás kínzást követően felvetette, neki dolga van, és ezen felbuzdulva fizettünk, és otthagytuk a kávézót. Amint kettesben maradtunk Seungwooval, és nem kellett tétlenül ülni egy asztalnál, szépen lassan kezdtem felengedni. Láthatóan jól szórakozott azon, hogy nem tudok mit kezdeni magammal a közelében, és amikor odaértünk a társasház kapujához, huncut fény költözött a tekintetébe.

– Ha van kedved, feljöhetnél. Ott talán magadra találsz.

Nem tetszett, hogy rajtam élcelődik, de belementem a felajánlásba, kíváncsi voltam a lakására. Rendezettségre számítottam, de arra nem, hogy annyira otthonos lesz, hogy legszívesebben odaköltöztem volna. Az én lakásom egy igazi legénylakás volt, Wooseok régi otthona egy prospektusbeli változat, Wooseok szinte semmit nem lakott le, mintha a föld fölött lebegne, akár egy tollpihe. Seungwoo velünk ellentétben nem lakásban lakott, hanem otthona volt.

– Wow, ez nagyon jól néz ki! – néztem körbe.

Kicsi lakás volt, hasonló az enyémhez, csak egyetlen ajtóval többel, de a konyha-ebédlő-nappali kombót már ismertem, és a három ajtó közül az egyik mögött a szobáját sejtettem, a másik mögött a fürdőt, és a harmadik talán edzőterem, vagy raktár lehetett.

– Kérsz inni valamit? – kérdezte Seungwoo zavartan. Úgy tűnt, elfelejtette, hogy egy kávézóból jöttünk.

– Téged kérlek – húztam oda magamhoz, és csókot nyomtam a szájára.

Teljesen tisztán furcsa volt, hogy egy fiút a derekánál fogva húzok magamhoz, és gyenge, vékony karok helyett izmosak fonják körbe a nyakamat. Mégsem vesztettem el a magabiztosságomat, úgy kóstolgattam Seungwoo finom, édes ajkait, mintha már ezer éve hiányoltam volna őket. Újra éreztem, ahogy a melegség szétárad a testemben, csak ezúttal az arcom helyett a mellkasomból indult ki. Nem értettem, hogy lehet rám ilyen erős benyomással valaki.

– Nem értem, miért vonzódom így hozzád – vallotta be Seungwoo.

– Bevallom, gyerekként lenyeltem egy mágnest – próbáltam viccel oldani a feszült szituációt, mire Seungwoo hatalmas szemekkel nézett rám.

Féltem, hogy végleg megöltem a hangulatot, amikor kitört belőle a nevetés, majd magával húzott a kanapéra.

– Akkor úgy tűnik, én is lenyeltem egyet – súgta a számra, és táncra hívta a nyelvemet.

Hiába Seungwoo együttműködése, ezúttal nem tagadhattam le, hogy új nekem a szituáció. Már nem ment olyan könnyen a tény, hogy az ujjaimmal készítsem fel őt a behatolásra, se az, hogyha a lába közé nyúlok, valami, az enyémhez hasonlót találok ott.

– Csinálom én, ha szeretnéd – pihegett Seungwoo a kanapén. Persze, hogy félreértettem.

– Nem, én nem leszek alul! – Seungwoo csak elnézően mosolygott ezen.

– Úgy értem, csinálom én a nehéz részt. Te csak tedd be – súgta a fülembe, majd lassan végignyalt rajta, és már hanyatt is dobta magát.

Kérte, hogy ne nézzem közben, mert zavarba hozom, de egyszerűen az arcára tapadt a tekintetem, olyan buja és erotikus volt. Egyetlen pornófilmben nem láttam még ilyen csábító arcot. Akartam őt. Azonnal. Mégis visszafogtam magam, mert féltem, fájdalmat okoznék neki, ha egyszer csak ráfordulnék, és magamévá tenném. Nyúltam le, hogy amíg ő készülődik, én is játsszak egy kicsit, de megelőzött, és a puha tenyerébe fogta az ékességemet. Határozott marka volt, biztosan simogatott, mégis volt az érintésében valami kedves, bájos törődés.

Vörössé szívtam az ajkát, miközben a kezei egyre gyorsabban mozogtak rajtam, és magában, és amikor nyöszörögve arra kért, kezdjem el, nem várattam sokáig. Annyira szűk volt a korábbi tapasztalatimmal összevetve, hogy nem is ártott, hogy a gumit is bekentem némi hűvös géllel.

Seungwooval szexelni felért egy délutáni edzéssel, hihetetlenül elfáradtam benne, de ez kellemes fáradtság volt, és jól esett, ahogy a karjaimban pihent. A finom, puha haja csiklandozta a mellkasomat, de nem bújt oda igazán, azért szerelmesek nem voltunk. Élveztük egymás társaságát, de nem csak a teste kellett, meg akartam ismerni. Reméltem, hogy a barátságunk is olyan jól fog alakulni, mint a testi kapcsoltunk.

Moobin:

Mindig tartottam tőle, ha Wooseokkal együtt aludtam, mert félem, egyszer elszakad a cérna, és egyszerűen megcsókol. Pedig úgy dédelgettem az első csókunkról szőtt álmokat, mint apró kincseket. Azt akartam, hogy különleges legyen, ha már se az első csókom, se az első együttlétem nem volt az. Tudtam, hogy gyerekesen viselkedek, és nem fiúhoz méltóak ezek az álmok, de végre valamit különlesnek akartam az életemben.

Sokat készültem arra az estére – főleg, hogy Jinhyuk hyung nem aludt otthon, és átengedte az ágyát. Úgy terveztem, teszek egy próbát. Talán ismét úgy járok, mint az asztalnál, és csak Wooseok arcát érheti a szám, de legalább meg akartam próbálni elcsábítani őt.

A vacsora jól sikerült, egy kis borral a kellő hangulatba is értünk, mégis, amikor az ágyban feküdtünk, behúzott függönyöknél, izgultam. Nem mertem megmozdulni, nem tudtam, mit kellene mondanom előtte, egyáltalán mondjak-e bármit.

– Moobin… – súgta Wooseok óvatosan, talán azt hitte, hogy alszom már.

Oda akartam hajolni fölé, hogy pár édes semmiség múlva lassan, óvatosan összeérintsem a szánkat, de elragadott a hév, és egyszerűen megcsókoltam. Wooseok persze úgy reagált rá, ahogy sejtettem, először lefagyott, majd erősen eltaszított a vállamnak feszítve az apró tenyereit.

– Mit csinálsz? – rivallt rám dühösen. – Ezt már megbeszéltük!

– De, hyung, te meg sem próbálod! – emeltem fel én is a hangomat.

– Mert mondtam, hogy ez nekem nem jön be. Mit nem értesz?

– Az a baj, hyung, hogy itt csak én próbálkozok. Te esélyt sem adsz. Ha én nem reménykedem, és teszek lépéseket feléd, az örökkévalóságig várhatok, hogy te kezdeményezz!

– Mert nem vonzódom hozzád, Moobin!

A sírás kerülgetett. Nem értettem, miért ilyen kegyetlen velem. Nem azt akartam, hogy belemenjen egy olyan kapcsolatba, amiben nem érzi jól magát. Csak arra vágytam, hogy próbálja meg. Ha azt láttam volna, hogy ad egy esélyt, de aztán mégis azt mondja, hogy neki ez egyszerűen nem esik jól, megértettem volna. Így nem tudtam empatikus lenni. Úgy éreztem, igazságtalan velem, hiszen én annyiszor visszafogtam a vágyaimat, megértő és türelmes voltam vele.

– Hyung, miért nem adsz egy esélyt?

– Mert nem akarok. Hányszor mondjam még el? Annyira értetlen vagy!

– Te meg csak bántasz engem! Olyan vagy, mint a bandatársaim!

Ezt dühből mondtam, elkeseredettségből, de kimondtam, nem változathattam rajta. Wooseok vérig sértődött, ezt onnan tudtam, hogy kiugrott az ágyból, és ott akart hagyni. Bele kapaszkodtam a karjába, de lerázott, és ha nem csimpaszkodom rá ismét, képes lett volna egy szál pizsamában haza menni.

– Hyung, kérlek, ne hagyj itt! Nem csinálom többé.

– Minek maradnék itt, ha ilyet gondolsz rólam? Hogy lennék már olyan, mint azok a szemetek, akik beléd rúgnak minden egyes nap? Ilyenek látsz engem? Ilyen vagyok? Akkor miért barátkozol velem?

– Nem vagy ilyen, hyung. Nem úgy gondoltam. Én csak… Annyira fáj, hogy ilyen elutasító vagy velem. Nem kérem, hogy szeress. Csak azt szeretném, ha adnál egy esélyt.

Elsírtam magam, de az istenért se engedtem volna el Wooseok kezét. Úgy éreztem, ha hagyom elmenni, soha többé nem jön vissza. Csalódott voltam, sebzett és magányos. A kincsként féltett első csókunkat elrontottam az erőszakosságommal. Üresnek éreztem magam, mintha kiszakadt volna belőlem egy darab. Elvesztettem valami nagyon fontosat.

– Jól van, nem megyek el, de a kanapén fogok aludni – enyhült meg Wooseok, és átcuccolt a hálószobámból.

Rosszul aludtam az éjjel, ha sikerült is elaludnom, rémálmok gyötörtek, de próbáltam csendesen sírni, nehogy Wooseok hyung úgy érezze, érzelmileg akarom zsarolni. Mindent elrontottam, és ezt nem tudtam feldolgozni.

Másnap rezignáltam csináltam mindent, folyton elrontottam a gyakorláson a koreográfiát, amiért persze megkaptam a magamét a bandatagoktól. Utáltam már ezt az egészet. Nem akartam többé idol lenni, nem akartam, hogy folyton bántsanak.

Jinhyuk hyung azonnal kiszúrta rajtam, hogy nincs jó kedvem, vett nekem egy kávét, és valami srácról beszélt nekem, akit nemrég ismert meg. Nem tudtam követni a beszámolóját, folyton csak az járt a fejemben, hogy elveszítettem Wooseok hyungot. Mindent, ami volt közöttünk elrontottam az érzéseimmel. Bárcsak ne szeretném annyira! Bármennyire is fájt, ezt kívántam.

– Most kicsit nehéz neked, Moobin, de tarts ki! – paskolta meg a vállamat Jinhyuk hyung. Biztos azt hitte, a cégnél akasztottak így ki.

– De hyung, ugye majd jobb lesz?

Nem tudom, ezzel a kérdéssel mi tört fel bennem – vagy inkább össze –, de úgy zokogtam a vállán, mint egy gyerek. Rettegtem tőle, hogy Wooseok hyung nem akar többé látni. Gyűlöltem magam azért, amit tettem, és úgy éreztem, már semmi nem tud mosolyt rajzolni az arcomra. Legszívesebben bezárkóztam volna a szobámba, és ki sem jöttem volna a takaró alól. Teljesen csak a napok, vagy tőlem akár meg is állhattak, már semmi nem érdekelt.

– Mivel Wooseok ma majdnem ilyen fejet vágott, mint te, gondolom, összevesztetek.

– A hyung is szomorú? Azt hittem, gyűlöl engem.

– A barátja vagy. Sosem tudna gyűlölni.

Elmeséltem neki, mi történt, és Jinhyuk hyung nem tudott mit mondani rá. Nagyon sóhajtott, és kedvesen megsimogatta a fejemet. Jól esett, hogy mellettem áll, de annak örültem volna legjobban, ha tud valamilyen módot rá, hogy kibékítsem Wooseokot.

Takarításba temetkeztem, hogy lefoglaljam magam, és ne fojtsanak meg a rossz gondolatok. Tisztára súroltam az egész fürdőszobát, kiporszívóztam a szobákat, kiteregettem a ruhákat, és estére úgy éreztem magam, mint aki végigdolgozott egy egész műszakot egy építkezésen.

Amikor végeztem a fürdéssel, és bebújtam az ágyneműbe, egy üzenet várt a mobilomon. Wooseok hyung írt.

Wooseok: Nem gyűlöllek, csak adj egy kis időt, hogy feldolgozzam! Fontos vagy nekem.