Aranyháló (1. évad): 3. fejezet: A szertár és egyéb nyalánkságok

Jungkook:

 Nem is értem, hogyan történhetett, hogy az este nem feküdtünk le, akármennyire is szánalmas, nem rajtam múlott. Hagytam volna neki, mert egy idióta vagyok, aki teljesen rákattant a veszélyre és Taehyung erős, erotikus kisugárzására. Volt valami az érintésében, amitől felforrt a vérem, és az agyamra köd borult. A csókja sem olyan volt, mint azzal a sráccal a buliban, aki először pecsételte le az ajkam. Akkor is izgultam, jól is esett, de azokhoz képest, amelyeket Taehyung tudott adni, nevetségesen béna volt.

Egyszerre érkeztünk meg a suliba, de nem együtt, senki sem érthette félre a viszonyunkat, kívülről fel sem tűnt, hogy kavartunk. Azt valószínűleg az egész osztály tudta, hogy szobatársak lettünk, hiszen az ilyen titkok sosem maradnak meg két ember között, de a selca verseny miatt kételkedtem benne, hogy bárki is arra tippelne, hogy együtt töltöttük az első éjszakánkat.

A biológiatanár hangosan csapta le a könyvét az asztalra, már ebből sejteni lehetett, hogy feleltetni fog, de aztán elővette a névsort, és széles, kárörvendő mosolyt villantott.

– A kedvenc diákom felel ma. Kim Taehyung, nézzük meg, most is olyan lelkes vagy-e, mint annak idején, amikor azt hitted, vicces, ha békabéllel dobálod a társaidat.

Yoongi hangosan nevetett az emlékeken, majd kicsit csendesebbre fogta, amikor a tanár megfenyegette, ő is könnyedén sorra kerülhet. Ez a felejthetetlen eset akkor történhetett, amikor én a szüleimmel pihentem, hiszen kilencedikben a Bangtanban még nem tanítottak bioszt, de örültem is, hogy kimaradtam belőle. Mivel Taehyung utált, akkoriban valószínűleg engem dobált volna meg, és nem vágytam semmilyen belsőségre.

– Figyeljen, tanárnő! Ha engem feleltet csak azért, mert nem értékelte a humoromat, az diszkrimináció – magyarázott Taehyung tudományosan. – Namjoon biztos megmondja fejből, hogy melyik paragrafus szól erről.

Jin rosszállóan csóválta a fejét előttem, egyet értettem vele, ezzel a viselkedéssel Taehyung csak rontott a saját helyzetén. Ráadásul biztosan nem tudott semmit, mert akárhogy próbáltam rávenni vacsora után, hogy tanuljon, ő az ágyában fekve telefonozott helyette.

– Tanárnő, én szeretnék felelni – emeltem fel a kezem. Fogalmam sincs, miért tettem így.

– Jungkook, neked van egy négyesed és egy ötösöd, nem hiszem, hogy rászorulsz a javításra.

– De igenis rászorulok! – kértem ki magamnak. – Én ötös szeretnék lenni, és egyébként sem hiszem, hogy bármi hasznosat megtudnánk Taehyung feleléséből.

Halk kuncogás söpört végig az osztályon, de a szobatársam igazán nem akadhatott fent ezen az apró piszkálódáson, hiszen megmentettem az egyestől. Teljesen megérte a dolog, gazdagabb lettem egy ötössel, és akár még a szimpátiáját is elérhettem. Nem akartam háborúzni, jobban kijöttünk mi, ha nem öltük egymást.

Matekon egyenleteket oldottunk meg, ami legalább nekem is jól ment, nem úgy, mint a geometria, aminél meg kellett szenvednem azért, hogy elérjem az ötös alját. Mindig is kitűnő tanuló voltam, ezt a Bangtan High-ban sem akartam alább adni, de előre féltem tőle, hogy itt nagyobb gondok lesznek azzal a nyomorult geometriával.

Testnevelésre izgatottan öltöztem át, imádtam mozogni, majdnem minden sportban jól szerepeltem, a foci miatt pedig megerősödött a lábam, és nem okozott problémát, ha körbe kellett futni százszor az udvart.

– Ki akarja ma kitakarítani a szertárt? – kérdezte a tanár. Majdnem minden héten kiválasztott valakit, hogy rakja rendbe. Nem tudom, hogy melyik osztály túrta így össze állandóan.

– Mi szívesen vállaljuk Jungkookkal – jelentkezett Taehyung.

Majdnem hangosan megkérdeztem, hogy „Igen?”, de aztán inkább nem tettem. A tanár már döntött, felesleges lett volna veszekedni, ráadásul kíváncsi voltam rá, Taehyung mit tervez.

A szertár a régi fiúöltözőbe költözött be, a felújítást követően sokkal nagyobb helyet kaptunk a tisztálkodásra, egy helyett három kabinban zuhanyozhattunk. A szertárban matracokat a falhoz tolták, akár csak a szekrényt, amire a többiekkel ellentétben én kellemetlenség nélkül felpattantam az órákon, a baseball-, floorball-ütők a tartójukban álltak, igaz, össze-vissza. Elég volt csak kinyitni a tárolót, hatalmas fejetlenség uralkodott benne, a mezek összegyűrve, a különböző labdák össze-vissza, valaki csak behányta oda őket, aztán rázárta a lakatot, hogy ne ömöljön ki a tartalom.

– Jungkook… – kapta el a derekamat Taehyung, és a következő pillanatban már a szekrényen csücsültem. – Alig vártam, hogy kettesben legyünk – súgta a mély, búgó hangján, majd az ajkamra mart.

Azonnal reagáltam rá, és a hajába túrtam, aztán rájöttem, hogy nem kellene ennyire átlátszónak lennem, és egyébként se túl jó ötlet a szertárban egymásnak esni, így megpróbáltam eltolni, de cselesen vágott vissza. Közelebb húzott magához, hogy a szekrény szélén üljek, és belépett a lábaim közé. A jobb kezével továbbra is a fejemet támasztotta, de a ballal a combomba markolt, majd a vékony testnevelésnadrágon keresztül az ékességemet kezdte dörzsölni.

– Elég! – nyögtem fel, és megpróbáltam elhúzódni, de ekkor újra megcsókolt, mélyebben, szenvedélyesebben.

Majdnem kiugrott a szívem a helyéről, annyira fűtött a tudat, hogy Taehyung akar engem, és ráadásul az iskolában, ahol bármikor ránk nyithatnak, és kaphatunk a fejünkre, ha kiderül, hogy viszonyunk van. Annyira izgultam, és közben annyira izgatott is a helyzet.

– Akarlak, Jungkook – nyalt bele a fülembe Taehyung, mire hátracsaptam a fejem, és elfeküdtem a szekrényen.

– Akkor döntsd el az egyik matracot, és zárd be az ajtót! – feleltem. Teljesen mindegy, hogy mit hazudtam, akartam, és ha már így volt, úgy akartam csinálni, hogy ne szakíthassanak félbe.

Taehyung úgy tett, ahogy kértem, majd lesegített a matrachoz, és gyengéden eldöntött rajta. Én erőszakosan húztam magamhoz, és nem kellett sokat ügyködnöm azon, hogy visszahozzam a korábbi szenvedélyét, azonnal betakart a testével, és tovább folytatta, amit elkezdett. Én a fejemet felemelve csókoltam a vállát, de egy idő után nagyon kényelmetlen lett ez a tartás, így inkább az ölébe másztam, és úgy simogattam tovább a hátát. Nem akartam ugyanis letenni a fejem a matracra, mert túl poros volt. Az nem érdekelt, ha a ruhám összepiszkolódik, de megőrjített volna a tudat, ha úgy kell egész nap léteznem az iskolában, hogy tudom, tiszta porcica a frizurám. A mélyfekete tincseimben ez eléggé szembetűnő, és ráadásul undorító is.

Négykézlábra fordultam, és amikor Taehyung bele akart markolni a hajamba, ellöktem a kezét.

– Koszos – morrantam fel, mire a pólómba törölte a port, és már csak azért is a tincseimbe tépett.

– De finnyásak vagyunk! – méltatlankodott, majd elkezdett tágítani. Az ujjai hidegek és csúszósak lettek a síkosítótól.

– Nem hiszem el, hogy ennyire készültél.

– Megérdemled. Kimentettél bioszon.

– Csak magam miatt tettem – nyögtem fel. A büszkeségem nem engedte, hogy igazat adjak neki.

– Aha, persze…

 Taehyung lassan, óvatosan hatolt belém, de ebben a pózban akármit is csinált, tovább tartott megszokni, mint korábban. Kicsit feszélyezett, hogy kutyapózban vagyunk, kiszolgáltatottnak éreztem magam, mintha tényleg egy állat lennék. Más megoldás kellett, így kibújtam a pólómból, és lekönyököltem a matracra, majd az anyagot az arcom alá téve egészen lefeküdtem, és csak a csípőmet toltam fel. Taehyung követett, és határozottan újra belém vezette magát.

Magamat is meglepve nyögtem fel hangosan, eszméletlen érzés volt. Sokkal inkább úgy éreztem, hogy egészen kitölt, pedig biztosan nem tolta tövig magát. Imádtam ezt az érzést, és amikor mozogni kezdett, csak még jobb lett. Hangosan sikkangattam a mozdulatait követve, nem törődve azzal, hogy a csempézett terem visszhangzik.

Az egész testem lángolt, egyszerre nyöszörögtem és sikkantgattam Taehyung nevét, és a tempó gyorsulásával teljesen összekavarodtak a gondolataim. A szex vad volt és szenvedélyes, amikor elért a beteljesülés, az élvezetemmel együtt egy adag feszültség is távozott a testemből, hihetetlenül fáradtnak, de mégis megkönnyebbülnek éreztem magam.

A tárolóban végül Taehyung tett rendet, én megsemmisülve feküdtem a matracon, és nem hittem el, hogy tényleg lefeküdtem az osztálytársammal a szertárban, ráadásul még ennyire élveztem is. Nem voltam normális, ez már egészen biztossá vált, Taehyung valahogy elvette az eszem, én meg vakon hagytam az egészet.

A nap további része aztán abból állt, hogy megpróbáltam úgy mozogni és ülni, hogy az ne okozzon nagy fájdalmat, miközben azon agyaltam, hogyan kellene visszaszerezni az ép elmémet. Nem menekülhettem Taehyung elől, hiszen egy helyen laktunk, egy helyen tanultunk, és még ha el is költöztem volna másik szobába, még ha levegőnek is nézem a teremben, akkor is előbb vagy utóbb magához vonzott volna.

Hazaérve aztán azonnal az ágyamba vetettem magam, hogy a délutánt ott pihenjem át, a szertárban történek után bőven rám fért.

– Jungkook, nem nézünk megint egy filmet? A múltkori is tök jó volt – vetette fel Taehyung, és levette a laptopomat az íróasztalról.

– Nem hiszem, hogy túl jól esne háton feküdni – közöltem vele, mire csak elégedetten elmosolyogott.

– Hozzám bújhatsz.

Zavarba hozott a tekintete, így inkább belementem a dologba, csak haladjunk tovább, és ne élvezkedjen annyira azon, hogy milyen rendesen helyben hagyott. Elég nagy volt így is az egója, nem szándékoztam még tovább növelni.

A Feketék fehérent néztük meg, egy újabb vígjáték, mocskos, apró poénokkal, vicces szituációkkal és komikus szereplőkkel. Taehyungnak az tetszett a legjobban, amikor az egyik srác átmenetileg tolószékbe került Mr. Nagyfaszú Néger „kezelése” után. Nem győzte húzogatni a szemöldökét, hogy én is elég nehézkesen mozogtam ma. Cserébe jól beleharaptam a vállába, hátha az eszébe vési, hogy velem ne szórakozzon.

– Te őrült vérnyúl! – fájlalta a sebét Taehyung.

– Bocsi, ez van. Néztél volna meg jobban, mielőtt elviszel a kisállat kereskedésből.

– Jaj, hát én megnéztelek! – vigyorgott rám. – Cuki, nagy szemű, érzékeny fülű kis nyuszika vagy – gügyögött nekem, és megcsipkedte a fülcimpámat. – Kis muszi.

– Jaj, hagyjál már! – húztam össze magam, és szorosabban hozzá nyomtam a fejem. Olyan cukin mondta, hogy muszi, hogy teljesen belepirultam.

Taehyung aztán újra kikereste a kedvenc jeleneteit, és nevetett rajtuk egy jót, én meg csak szuszogtam a takaró takarásában, és megpróbáltam összeszedni magam. Teljesen kiütött ezzel a cukiskodással, igazából nagyon jól esett, hogy aranyosnak tartott. Anyukámon kívül még soha senki nem mondta ezt nekem, és ez egy kicsit olyan volt, mintha törődve velem. Azt hiszem, én az a fajta fiú voltam, aki szereti, ha szeretgetik és gondoskodnak róla.

– Muszika, egyébként neked volt már viszonyod csajjal?

– Ne mondd már nekem folyton ezt! – kértem, és erősen fogtam a takarót, hogy ne lássa a vörös arcomat, de Taehyung majdnem olyan akaratos volt, mint egy öt éves, úgyhogy végül ő nyert. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem gúnyolt ki, csak adott egy puszit, először az orromra, majd a számra.

– Szóval? Voltál csajjal?

– Nem.

– Akkor minden értelemben én voltam neked az első?

– Igen.

– De cuki vagy.

Nem értettem, miért olyan cuki ez, szerettem volna, ha egy kis időre békén hagy, hogy össze tudjam szedni magam. Menőnek akartam tűnni, akiről lepattannak a flörtjei, de ehelyett csak zavarba jöttem, és összehúztam magam, mint egy félénk nyuszika.

Taehyung hatalmas egójánál aztán akadt valami, ami még hatalmasabb, az éhsége. Újonnan visszautasította a kollégiumi vacsorát, és ez most már kezdett engem is aggasztani. Harmadik napja nem evett rendesen, az iskolában hiába kapott Yoongi szendvicséből, az nem volt elég, rendesen meg kellett végre vacsoráznia.

– Taehyung, menjünk el a boltba, és vegyünk valamit. Ne feküdj le éhesen aludni!

– Itt van bolt? – kapta fel a fejét. – Miért nem mondtad ezt hamarabb?

Meglepett, hogy Taehyung ennyire nem ismeri a környéket, pedig egy évvel hamarabb érkezett az iskolában, de ha jobban belegondoltam, Hosoekot is autó hozta a suliba. Gazdagék nem sétáltak, nem buszoztak, külön sofőr furikázta őket ajtótól ajtóig. Egyedül azt nem értettem, Suga, aki állítólag a leggazdagabb mindenki közül a suliban, miért lakik a kollégiumban.

A boltban rá is kérdeztem erre Taehyungnál. Mondanom se kell, hogy telepakolta a bevásárlókocsit rágcsákkal, édességekkel, és bakker, vett egy indukciós főzőlapot, hogy tudjunk rendesen főzni, ne csak zacskós levest együnk. Nem hittem el, hogy ennyire képtelen a kollégiumi életre.

– Taehyung, Min hyungnim miért lakik a kollégiumban?

– Én se tudom biztosan – válogatott a müzlik között. – Azt mondta, meg van rá az oka.

– De tényleg olyan hihetetlenül gazdagok?

– Majd hétvégén meglátod.

Éppen tovább faggattam volna, amikor megakadt a szemem valamin. Egy nagy kupacban állt a folyosó közepén a kedvenc csípős hínárchipsem, és el sem hittem, hogy ilyet tényleg árultak itt. Korábban csak születésnapomra kaptam, azt is külföldről rendelve, de itt úgy tűnt, ez mindennapos. Egészen bepárásodott a tekintetem, azt hiszem, kissé meghatott a tudat, hogy mostantól akármikor lejöhetek ide, és felvásárolhatom a készletet, ha úgy tartja kedvem, és persze a pénztárcám.

– Szereted? – nézett rám furcsálló tekintettel Taehyung. Nem tudom, hogy milyen arcot vághattam, de nagyon érdekesnek találta.

– Nagyon.

– Jó, akkor ezt is veszünk – markolt bele a ládába Taehyung, és vagy hármat odadobott a többi sóshoz. – Akkora lett a szemed, mint két hatalmas szilva.

– Tudod, ha izgatott leszel, akkor kitágul a pupillád. Tanultuk biológiából.

– Én csak a fűről tudtam, de mostantól figyelni fogok, hogy mikor tág a pupillád, és akkor csináljuk. Izgatott kis nyuszika.

– Barom – szisszentem fel, és előre mentem, hogy kiválasszam a megfelelő lábosokat. Kételkedtem benne, hogy Taehyung értene ehhez.

Autó nélkül nem volt egyszerű hazaszállítani azt a sok hülyeséget, amit Taehyung összevásárolt, de legalább nem az én pénztárcám bánta, még a hínárchipset is megvette nekem. Otthon aztán azonnal le akartam csapni rá, de kikapta a kezemből.

– Nem, nem. Az én pénzemből vettük, én mondom meg, hogy mikor ehetsz belőle.

– Ne szívassál már! – dobbantottam egyet a lábammal, és megpróbáltam visszaszerezni a nasimat, de nem adta meg magát Taehyung. Még a másik kettőt is elkobozta, és a lábával tartott távol.

Sértetten ültem le az ágyam szélére, karba font kézzel, mérgesen nézve a szobatársamra, aki volt olyan szemét, hogy először fellelkesített, aztán pofára ejtett. De én annyira szeretem a csípős hínárchipet! – nyűgösködtem magamban. Annyira rosszul érintett, hogy nem kaphatok belőle, hogy könny szökött a szemembe.

– Jaj, nehogy sírj! – lépett oda hozzám Taehyung, és az orrom alá tartotta a csomagot. – Egyél csak.

Nem kellett egy másodperc sem, az első szalag már el is tűnt a számban, majd egy huzamban benyomtam vagy ötöt, mire rájöttem, hogy be kellene osztanom, és Taehyung egyre furcsábban néz rám.

– Most mi van? – ráncoltam össze a homlokomat.

– Úgy eszel, mint egy nyuszi – nevetett fel, és kivett egyet magának is, majd érdeklődve elmajszolta. Meglepett, hogy nem evett még ilyet.

– Nem tudom, ez miért olyan furcsa – csóváltam meg a fejem, majd egy újabbat ropogtattam milliméteres darabokra. Tényleg nagyon gyorsan tudtam rágni, de így volt igazán élvezetes az evés, és csak a roppanós dolgoknál tettem így, egyébként nem habzsoltam soha.

– Mint egy kis iratmegsemmisítő – kuncogott Taehyung, és leült mellém az ágyra. A derekamnál fogva közelebb vont magához, és halkan végigkuncogta, ahogy elpusztítottam az első zacskót.

Meglepően békés hangulat telepedett ránk, nyugodtan éreztem magam, pedig tartanom kellett volna Taehyungtól. Aranyos cicának tűnt, de belül ragadozó volt, és bármikor leharaphatta a fejem. Akkor mégis miért simogatta olyan lágyan az oldalamat, mintha törődne velem? Csak megjátszás? Vagy megszeretett? Nem tudtam eldönteni, de jól esett belebújni az ölelésébe.