A képek nem csak önmagukban gyönyörűek, de Lena el is magyarázta, mit miért választott, és mivel mit szeretett volna kifejezni. Bevallom őszintén, nagyon meghatott, hogy valakiből ilyen mély érzéseket vált ki a történetem, és jó volt látni, hogyan köszön vissza a képen minden, amit Lena és én is gondolunk a történetkről. Az ilyen pillanatokért éri meg alkotni, és habár féltem attól, hogy ez a verseny nem fog tetszeni nektek, jól döntöttem, hogy belevágtam, mert minden egyes pályaműnek nagyon örültem, és remélem, a továbbiakban is kitartotok mellettem és támogattok.
Lena: Inkognitó (2. helyezet)
Esuta: Imádom a lilát, és Lena Jungkookról is két olyan képet választott, ahol a lila, mályva, barnás színek dominálnak. Azt írta, azért Jungkook szerepel kétszer, mert az Inkognítóban úgy érzi, rajta van a hangsúly, amiben igazat kell neki adnom. A szűrós kaktusz és a lágy, romantikus rózsa jól mintázza Jungkook két oldalát, és a rózsaszínes effektel rajtuk szépen beleillenek az összképbe.
Lena: Rám forrott álca (1. helyezet)
Esuta: Lena az írta, a második évadban már mindkét fiú nagyobb szerepet kap, ezért vannak rajta minketten, illetve ehhez az évadhoz a kék szín jutott eszébe. Nekem több dolog is szemet szúrt ezen a képen, ami nagyon tetszik, ezért is rangsoroltam ezt előrébb.
A felső rész Jungkook, kapucni van rajta, tehát rejtőködik, az arca komoly, mellette cukorkák, amik gondolom a gyógyszereket akarják reprezentálni, de ezen pirulák szív alakúak. Jungkook lelke beteg, aminek egy nagyon gyakori párosítása a szív és a mellkas, tehát ez külön tetszett.
Alul kap helyet V, akin szájmaszk van, a történet során sokszor volt gond abból, hogy nem kommunikáltak, és Jungkook a rosszabb pillanataiban elmondta párszor, hogy V fogja be (meg se szólaljon a saját érdekében), úgyhogy ez szintén nagyon találó. Mellette egy ártatlan, fehér kiscica, pamacsokkal körbevéve. A macska olyan védtelennek és ártatlannak tűnik, mint Taehyung a történetben, és szintén nagyon hatásosnak érzem a széttépett pamacsokat, mintha az életét jelképeznék, amely szétesőnek tűnt Jungkook problémás időszakában. U
toljára még azt emelném ki, hogy mindkét fiún kereklencsés szemüveg van, Lena még erre is odafigyelt. Ezt lehet többféleképpen értelmezni, couple ékszerként is, de akár úgy, mint látássegítő eszköz, tehát ebben az évadban megláttak valami fontosat, ami eddig homályos volt előttük.
Lena, mélyen meghatottak a képeid, valóban nagyon gyönyörűek, köszönöm szépen, hogy időt és energiát szántál arra, hogy könnyeket csalj a szemembe. :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése