Aranyháló (1. évad): 1. fejezet: Fordul a kocka

Taehyung:

Ellentmondás, vagy sem, amennyire aranyos volt Jungkook, annyira gyűlöltem azért, amit velem tett. Meg tudtam volna fojtani egy kis kanál vízben. Ahányszor megláttam a szép, örömteli mosolyát, arra gondoltam, bárcsak sírna inkább. Három hét telt el a verseny óta és az első hétben tőlem volt hangos a folyosó. „A szépfiú, a menő srác, a lányok álma… Megdugta egy nyuszifejű kis pisis.”

De elérkezett az én időm! Egyik álmatlan éjszakámon fogalmazódott meg bennem a terv, és nem találtam hibát benne. Apámnak annyi pénze volt, hogy igazán nem fájt adományozni a sulinak, és ha nem is tudta, ezzel előnyhöz juttatott. Jungkook fenyegetőzhetett, hogy bemárt a dirinél, de miért rúgnák ki annak a fiát, aki ilyen nagyvonalú? Jungkook elvesztette az ütőkártyáját, már csak a nyilvánosságban bízhatott, ezt viszonyt meg kellett akadályoznom. Ha feltette facebookra, instagramra vagy bárhová, ahol az ismerősök elérhetik, akkor végleg lőttek az életemnek. Meg kellett semmisítenem a bizonyítékokat, és ehhez egy nagyon jó módszert találtam ki.

– Ki fogom nyírni – sziszegtem mérgesen az orrom alatt.

– Kicsodát? – kérdezte Yoongi. Hanyagul hintázott a széken, és az osztályt figyelte.

– Kicsodát?! Hát Jungkookot. – Yoongi nem hitt nekem.

– Még mindig előnyben van. Ha kiderül az a beszélgetés, mind a ketten megüthetjük a bokánkat.

– Tudom, de ne aggódj! Egy hónap alatt megsemmisítem a bizonyítékokat, és bosszút állok.

Yoongi kételkedve fordult felém, majd visszanézett Jungkookra. Idegesített, hogy nem bízik bennem. Miért gondolta azt a kis gyökeret jobbnak nálam? Hiszen tökéletes tervem volt.

– Egy hónap az kevés. Én minimum kettőt mondanék.

– Egy hét alatt is menne, csak nem akartam menőzni – jegyeztem meg.

– És hogyan tervezed?

Előadtam neki az ötletet. Jungkook lakótársa lelépett, és kellett valaki a helyére. Nem szívesen hagytam ott a jól megszokott kényelmet, de kész voltam viselni a kollégisták keresztjét, ha ezzel Jungkookot szívathatom. Egyrészt ott volt az öröme annak, hogy feldühítem, aztán közel is kerülhettem a telefonjához, meg a gépéhez, csak meg kellet várnom a megfelelő pillanatot, és elvenni tőle a kapaszkodókat.

– Te a koliban? – nevetett fel Yoongi. – Azt megnézem. Ott nincs villásreggeli, meg esti nasi, meg csengetek és jön a szolga.

– Eltúlzod.

Igazából nem túlozta el, tényleg úgy éltem otthon, mint egy királyfi. Igaz, hogy a szüleimet kevésszer láttam, meg nem is igazán törődtek velem, csak megvettek mindent, amire vágytam, de nekem ez tökéletesen megfelelt. Senki nem cseszegetett, hogy tanuljak, nem tartottak előadásokat az életről, azt vittem fel magamhoz, akit akartam, akár hajnali négyig konzolozhattam, a kutyát nem érdekelte.

– Akkor sem hiszem, hogy egy hónap alatt megcsinálnád – csóválta meg a fejét Yoongi. – Fogadjunk! – vetette fel.

Yoongival nem rossz fogadni, mert sosem csal, és mindig betartja, amit ígért. Ráadásul, ha a bosszún kívül volt még valamilyen anyagi jutalom is a cél végén, akkor még jobban küzdöttem érte.

– Ha sikerül egy hónap alatt tisztára mosni minket, és még bosszút is állni, akkor megkapod az órámat.

Ez nem volt rossz ajánlat. Az az óra nem csak, hogy egy kész vagyont ért, de rohadtul menőn is nézett ki, és már első nap megtetszett, amikor megláttam Yoongi csuklóján. Említettem is apának, hogy én is szeretnék egy hasonlót, de azt mondta, hogy azt Yoongi családjának vállalata gyártja, és valószínűleg egyedi darab.

– Jó. Te mit akarsz? – Nem jutott eszembe semmi, amit felajánlhattam volna.

– Jungkookot egy éjszakára.

Ezt nem értettem. Mi közöm volt nekem ahhoz, hogy Jungkookot megdugja-e vagy sem? Ennél egyszerűbb dolgot nem is kérhetett volna.

– Tőlem most is megfektetheted.

– Nem, majd akkor, ha vesztettél. Te fogod elintézni, hogy sikerüljön.

Kezet ráztunk. Igaz, hogy nem tudtam, hogy Yoongi érdeklődne Jungkook iránt, főleg, hogy Jiminnel nyomult, de őszintén, pont leszartam. Jungkookot tőlem megkefélhette az egész suli is, csak szenvedjen és kapja vissza azt a megaláztatás, amit nekem kellett elviselnem miatta. Mindent kiterveltem, még csak sejteni sem sejthette, hogy délután ott fogom várni a szobájában, amit eddig menedéknek hitt.

Jungkook:

A mester aznap sem adta alá az edzést, másfél órán át rúgtuk a bőrt a pályán, a seggemen is folyt a víz. Fáradt voltam, és alig vártam, hogy hazaérjek, ledobjam magam az ágyra, pihenjek egy kicsit, aztán vacsora előtt gyorsan megírjam a házit, hogy egész éjjel durmolhassak.

Amikor hazaértem a koliba, az ajtó nem volt bezárva, de ez sűrűn előfordult, hiszen az utóbbi időben egymásnak adták a kilincset a hyung barátai, akik segítettek neki kicuccolni. Egyáltalán nem örültem neki, hogy elmegy, már egészen megszoktam, hogy alig látom, és az enyém az egész szoba, erre kitalálta, hogy összebútorozik valami csajjal. Úgy tűnt, a szoknyapecérnek pórázt akasztottak a nyakába.

Már az is meglepett, hogy valaki fekszik a szomszédos ágyon, de amikor megláttam, hogy ki az, elöntött a düh.

– Te meg mit keresel itt? – támadtam azonnal.

– Hogy-hogy mit? Ez az én szobám is.

Ezt nem hittem el. Ezt egyszerűen nem hittem el. Legszívesebben sírtam volna. Majdnem meg is történt, de visszatartottam, nehogy beégjek az előtt az elkényeztetett seggfej előtt.

– Látod ezt a vonalat, ami kettészeli a szobát? – mutattam meg neki a képzeletbeli határt, hátha segítségre szorul. – Az a te részed, ez az enyém. Nincsen átjárás.

– És akkor hogy mész ki az ajtón? – kérdezte flegmán.

– Az közös terület.

Hogy lehetett valaki ennyire hülye? Nem egyértelmű, hogy mind a ketten szeretnénk ki és be közlekedni a szobába? Vagy direkt játszotta az idiótát, hogy felhúzzon? Sikerült neki.

– Persze, és pont az enyémből vesz el a legtöbbet.

– Te tényleg nem látod, hogy szimmetrikus a szoba? Tudod, matematika. Van egy olyan tantárgy. Ismerős?

– Ja, pont azért látom, hogy a te részedből sokkal kevesebb veszik el.

Rohadtul lefárasztott Taehyung. Nem elég a suli, meg az edzés, még kaptam magam mellé egy díjnyertes barmot is. Nagyszerű. Eddig minden olyan jól alakult, erre nem elég, hogy az órán, már otthon is el kellett őt viselnem. Még jó, hogy focizni nem járt, bár még az is kinéztem volna belőle, hogy beiratkozik csak azért, hogy húzza az agyam.

Ledobtam az edzőcuccot a fal mellé, majd befeküdtem az ágyamba, és bedugtam a fülest, hogy még csak a hangját se halljam. Pihenni akartam, megnyugodni kicsit, átgondolni, milyen óvintézkedéseket tegyek.

Megugrottam, amikor a vállamhoz ért, de amikor odafordultam, ő úgy feküdt az ágyában, mintha ki sem kelt volna.

– Tényleg ezt fogjuk játszani? Maradj a saját helyeden!

– Én meg sem mozdultam, nem tudom, mit rinyálsz.

Idióta – fordultam vissza, és jobban a fejem alá gyűrtem a párnát. Nagyon reméltem, hogy fogok tudni rendesen aludni az éjjel, és nem kell attól rettegnem, hogy mit csinál, amíg öntudatlan vagyok.

Nagyon jól esett az alvás, kipihenten ébredtem…reggel. Basszus! – kaptam az ébresztő után. Negyed órám maradt becsengetésig, Taehyung meg fel sem ébresztett. Még azt is el tudtam képzelni, hogy ő nyomta le a csengést, és szándékosan hagyott aludni. A rohadék! Nem maradt időm se enni, se hajat csinálni, csak felkaptam az első ruhák, ami a kezem ügyébe került, és már rohantam is. Nagyon reméltem, hogy aznap megáldanak az istenek és nem felelünk semmiből, mert nem elég, hogy a házimat nem csináltam meg, még a tanulás is elmaradt.

Lihegve érkeztem meg az osztályterembe, és gyorsan le akartam ülni, hogy az utolsó tíz percben még összeszedjem kicsit magam, amikor meghallottam a repedést. Szerencsére nem álltam meg a mozdulatban, így a szék apró takarásában láttam csak meg a szakadást a nadrágomon. Az ágyékomtól a fenekemig egy hatalmas vágás díszelgett, amit kapkodva varrtak össze, de reggel annyira siettem, hogy észre se vettem. Biztos voltam benne, hogy Taehyung volt az. A rohadék! Pedig úgy szerettem ezt a nadrágot.

 Gyorsan ki kellett találnom valamit, és minél többet szerencsétlenkedtem, annál kevesebb időm maradt, úgyhogy összeszedtem minden bátorságomat és megkocogtattam Jin vállát.

– Igen? Mondd, Jungkookie!

– Jin. Nincs egy plusz nadrágod véletlenül?

– Nem. Ma nincs testnevelésünk. De kérhetek neked valakitől.

– Kedves tőled, de nekem most azonnal kellene. – Annyira zavarban voltam, de kénytelen voltam beavatni, csak így segíthetett. – Izé… Elszakadt a nadrágom.

Jin szemei hatalmasra nőttek, majd kicsit beharapta az ajkát, és úgy gondolkodott. Sajnos nem segített az ötlete, hogy kössem a pulcsimat a derekamra, mert a nadrág nem csak hátul, de elől is elszakadt.

– Kirohanok a WC-re, és egész nap ott maradok, amíg mindenki haza nem megy – nyögtem fel elkeseredetten, de Jin nem temetett ilyen könnyedén.

– Menj ki a mosdóba, én meg kérek valakitől egy nadrágot.

Úgy rohantam, a pulcsimmal takarva magam, mintha hasmenésem lenne, és minden percben bekövetkezhet a baj. Gyűlöltem Taehyungot. Megfogadtam, hogy ezt még csúnyán visszakapja, nem hagyom, hogy kárt tegyen a cuccaimban, és ilyen aljasul próbáljon meg visszavágni.

Jin egy fekete rövidnadrágot hozott, amiben ha lehet, még hülyébben néztem ki, mint alsóban. Nem maradt más választás, haza kellett mennem, de előtte még vissza kellett vágnom Taehyungnak.

– Jin, odaadnád a nadrágodat? Mindjárt visszahozom, csak még van egy kis elintéznivalóm.

– Azt akarod, hogy vegyem le a…? – Jin teljesen zavarba jött. Nem tudom, min izmozott ennyit, nem az kértem, hogy tolja le az alsóját. Mind a ketten srácok voltunk, és nem érdekelt, hogy mekkora van neki.

Végül sikerült megszereznem a farmerját, ami egy kicsit hosszú volt, de a lényeg, hogy be tudtam gombolni, és amint visszamentem a terembe, egyszerűen ráborítottam az asztalt Taehyungra. Ő még idejében lepattant a székről, és azonnal elhordott mindenféle idiótának, mire az egész osztály minket nézett. Megragadtam a pólóját, és az arcába morogtam.

– Ne merj még egyszer hozzányúlni a cuccaimhoz! – Taehyung nem hogy állta a tekintetemet, még mosolygott is.

– Mit idegeskedsz, nyuszi?

Ha lehet, ezzel még jobban felhúzott. Hogy mert így nevezni? A legutóbb, amikor nyuszi voltam, alatta nyögtem, és nem akartam visszaemlékezni rá. Lehet, hogy ő fektetett meg, de én húztam csőbe, úgyhogy semmi joga nem volt ezzel előjönni.

– Ne akarj háborúzni velem! – figyelmeztettem, amikor löktem rajta egyet, majd visszamentem Jinhez, hogy visszaszolgáltassam a nadrágját.

Egy egész napom maradt otthon, hogy tökéletes ellentámadásban részesítsem az új lakótársamat, és megtaláltam a legjobb megoldást. Ha én is tönkretettem volna az ő cuccát, azzal csak egymásra licitálnánk, így inkább megelőlegeztem neki egy jótettet. Mivel az a szekrény, amibe pakolt, korábban a hyungé volt, és én bármikor hozzáférhettem, volt hozzá kulcsom. Átkutattam a nadrágjait, és az egyik zsebében találtam is egy köteg pénzt. Éppen csak annyit vettem el, amennyi elég egy nadrágra, a maradékból meg vettem egy fagyit, hiszen megérdemeltem. A gyerekeknek is mindig adtak cukorkát az orvosnál, engem pedig elég fájdalom ért reggel, amikor leégtem az osztály előtt.

Magabiztosan, kényelmes pozícióban vártam Taehyungot, a plafont bámulva, mert amint megláttam volna a gyanakvó tekintetét, biztosan elnevetem magam, és az elrontotta volna az egész tervemet. Azt akartam, hogy mindentől féljen, és még az ágyra se merjen leülni, nehogy meglepetés érje.

Hosszú percekig nem csináltam semmit, ő pedig olyan óvatosan motoszkált az ágya körül, mintha oroszlánt sejtene alatta. Annyira jól szórakoztam, hogy muszáj volt valamivel lefoglalni a kezeimet, mert egyszerűen már nem bírtam nyugton maradni. Fogtam egy rajzlapot és firkálni kezdtem, a csend szinte fojtogatott. Néha búgott a telefonja, amikor üzentet kapott, és hogy ne higgye azt, hogy unatkozom, én is beszélni kezdtem Jinnel. Megköszöntem neki, hogy segített, és megkértem, jöjjön majd át a tananyaggal. Nem lehetett előre megjósolni, Taehyung hogyan reagál majd arra, hogy költöttem a pénzét, úgyhogy nem ártott, ha Jin egyszer csak beront. Lehet, hogy az életemet menti majd meg az érkezésével.

– Egyébként, köszi az új nadrágomat – jegyeztem meg hirtelen a semmiből.

– Ezt hogy érted? – kérdezte pár perces késéssel Taehyung.

– Vettem magamnak egy új nadrágot a pénzedből. Ugye milyen jól néz ki?

– Hogy mit csináltál? – emelte meg a hangját. Ekkor már felé fordultam. Olyan feldúlt volt, mint sejtettem, a gazdagoknak tényleg nagyon baszta a csőrét, ha meglopták őket.

– Tönkretetted a nadrágomat. Tartoztál annyival, hogy veszel nekem egy újat.

– Te belenyúltál a szekrényembe? – Szegény, még mindig itt tartott.

– Te meg hozzányúltál a nadrágomhoz!

Azonnal odaugrott a szekrényhez, és kotorászni kezdett benne. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire tartja számon a zsebpénzét, így gyorsan közöltem vele, hogy nem vagyok olyan patkány, mint ő.

– Ne aggódj, csak annyit vettem el, ami elég volt a nadrágra. Így kvittek vagyunk.

– Te kis… – kezdte, de ekkor kopogtak. Jin tökéletesen időzített.

Taehyung nem pattogott, amíg Jin ott volt, mérgesen ült az ágyán, és a tekintetével próbált legyilkolni. Nagyon jól szórakoztam rajta, kimondottan jól állt neki a bosszankodás, én legalább is imádtam.

– Tudjátok, igazán kibékülhetnétek – próbálkozott Jin. – Most már szobatársak is vagytok. Senkinek sem jó, ha ölitek egymást.

Én se szerettem volna a végtelenségig játszmázni vele. Az ilyenekbe nem szabadott sokáig belemenni, mert egyre durvábbá vált, ráadásul Taehyungból simán kinéztem, hogyha elszáll az agya, összeveret a sleppjével. Igaz, hogy Yoongi a főnök, de nem reménykedhetek az ő segítségében.

Amint elment Jin, felvetettem Taehyungnak az ötletemet:

– Tényleg kibékülhetnénk. Ássuk el a csatabárdot!

– Felejtsd el! Én nem haverkodom veled.

Taehyung:

Mit gondolt magáról ez a Jungkook? Meglop, elrontja a tervemet, miszerint én megyek az ő agyára, és még békülni akar? Hát nem! Soha! Megfogadtam, hogy pokollá fogom tenni az életét, és ehhez ragaszkodok.

Yoongi hatalmasat röhögött, amikor elmeséltem neki, hogy mi történt. Borzasztóan zavart, hogy elismerte Jungkook tökösségét. Szerintem egyáltalán nem volt vér a pucájában a gyereknek, egyszerűen csak jobban jött ki neki a lépés. Vigyáznom kellett, mert ha Yoongi megkedveli, végleg lőttek a tervemnek, miszerint évekig vele fogom feltörölni a padlót.

– Na, ugye, hogy nem svédasztal? – emelte fel a melegszendvicsét Yoongi, amit teljesen átáztatott a szalámi zsíros leve.

– Ja, elég szar – lökdöstem a tányért. Ha a kedvencem lett volna, akkor se tudtam volna megenni. Annyira dühös voltam, hogy egy falat sem ment le a torkomon.

– Ennyire felhúz a kisgyerek?

– Cseszettül, de beszéljünk inkább másról – tereltem a témát. Gondolni sem akartam Jungkookra. – Mi van Jiminnel?

– Mi lenne? – kérdezett vissza hanyagul. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dió, de keményebbnek bizonyult, mint vártam.

– Jó, akkor mi van veletek?

– Hogy-hogy velünk? Van ő meg én.

– De eléggé rád van cuppanva.

– Hát… – itt egy kicsit elmosolyodott. – Igen…

– Nem érdekelnek a részletek. Egyáltalán nem. Nem akarom hallani, bele se kezdj!

Említette már, hogy keféltek, és abból ítélve, hogy ezt azóta is űzték, nem lehetett rossz. Engem nem hozott lázba Jimin, teljesen máshogy volt aranyos, mint a nyuszifül, Jimin leginkább egy mochira hasonlított, és nem bírtam a nyúlós édességeket.

– Ha már régóta kavartok, bevehetnéd a bandába, nem?

– Jaj, ne is említsd! Jin folyton azzal fáraszt, hogy Jimin olyan kedves, megérdemli, hogy tag legyen.

– Igaza van. Szerintem semmi nem változna, most is folyton velünk lóg.

– Majd átgondolom – zárta le a témát Yoongi. Kíváncsi voltam, mi lesz a viszonyukból, Jimin nagyon imádta a bandavezért, Yoonginál meg sosem lehetett tudni, hogy kiről mit gondol valójában.

Jungkook egyedül ül a sarokban, nem hallgatta, amikor kibeszéltük, hogyan lopjam el a telefonját. Amikor megkapta azt a nyavalyás iPhone-t, meg akartam etetni vele, de még jól jöhetett, hogy pontosan úgy nézett ki, mint az enyém. Ráadásul a kódját is tudtam, mert a kis hülye nem az ujjlenyomatos zárt használta, hanem a számlaposat, amit könnyen lelestem, amikor Jinnel üzengetett. Még nem is sejtette, de már egy lépéssel előtte jártam.

Jungkook:

Azonnal befoglaltam a fürdőt, és magammal vittem a telefonomat, nehogy Taehyung belenyúljon. Persze nem voltam olyan ostoba, hogy csak ott tároljam a képet, de ha valahogy feltörte, akkor bármilyen más adathoz is hozzáfért, arról nem is beszélve, hogy bárkinek üzenhetett bármit.

Nyugodtan szappanoztam a testem, amikor kivágódott az ajtó, és Taehyung besétált, mintha otthon lenne.

– Te mit csinálsz? Fürdök, ha nem esett volna le.

– És? – húzta meg a vállát, majd megengedte a csapot. A hirtelen meleg víz a lábfejemet találta el, és inkább felakasztottam a zuhanyrózsát a tartójára, amíg Taehyung nem végez. Nem akartam, hogy leforrázzon. – A fürdőszoba közös, nem?

Ezzel nem veszekedhettem, amikor azonban elkezdett pisilni, kicsit kiakadtam. Nem voltam kíváncsi a farkára, még akkor sem, ha a párás zuhanykabin kitakarta. Nem hittem el, hogy még a mosdóban sem vagyok biztonságban, mert Taehyungnak nudista hajlama van, és csak úgy lóbálja előttem a lompost.

– Eltennéd végre? – kérdeztem, és hátat fordítottam neki.

– Most mit izélsz, már láttad. Sőt, a szádban is volt.

Erre meg aztán főleg nem akartam emlékezni. Olyan gátlástalanul szoptam le, hogyha csak belegondoltam, belevörösödött a fejem. Nem szabadott volna annyira élveznem akkor, hiszen az egészet csak azért csináltam, hogy megszívathassam. Érzelemmentesen kellett volna tűrnöm, hogy megfektessen, aztán a képébe törölni a veszteségét.

– Mi a…?! – kezdtem, amikor beszállt mellém, majd egészen behúzódtam a sarokba. – Menjél már innen!

Taehyung azonban nem ment ki, hanem csak közelített, és hamar odapasszírozott a csempéhez. Elfordítottam a fejem, és megpróbáltam kizárni a tudatomból, hogy mind a ketten meztelenek vagyunk, és nekem egyébként bejön a lakótársam.

– Jungkookie, miért nem élvezzük ki egymást társaságát? – lehelte a fülembe. El akartam húzódni, de ennél jobban már nem tudtam kitekerni a nyakam, és ha hátat fordítottam neki, akkor csak magamat hoztam kellemetlen helyzetbe.

– Menj innen! Hagyj békén! – kértem, és megpróbáltam hátrébb lökni, de erősebbnek bizonyult. Pedig az osztályteremben még én voltam az erősebb. Miért száll el ennyire az erőm, ha zavarba jövök?

– Pedig élvezed – súgta, és végignyalt a fülemen. Azonnal kiszakadt egy sóhaj az ajkam közül, a szemétláda emlékezett rá, hogy mi indít be.

Hiába tagadtam, minél többször ízlelte meg a fülem, és vezette a nyelvét a hallójáratomba, annál elveszettebben nyöszörögtem, és az egyik alkalommal még a vállában is megkapaszkodtam és közelebb húztam magamhoz.

Amikor viszont megcsókolt, és én idióta viszonoztam, a fejemben sípoló vészjelző felerősödött. Túl jó volt, túlságosan élveztem a csókját, a számban kutató nyelvét, a hajamba fúrt ujjait, a testét az enyémnek feszülni. Ahogy a csuklómán fogva a csempének nyomta a karomat, beindított. Be kellett fejezni, azonnal.

Löktem rajta egyet, majd szinte kiestem azon az apró résen, amit maga után hagyott a zuhany kabinon. A törölközőt a derekamra tekerve futottam ki, és amint megtörölköztem, és belebújtam a pizsamámba, azonnal bebújtam a takaró alá. Összegömbölyödtem, és fülig húztam az ágyneműt, remélve, hogy békén hagy. Már így is keményedni kezdtem odalent, és ha ezt megneszelte, esélyem se volt tiltakozni.

A szívem jobban dobogott, mint az edzések után, az egész testem lángolt, és alig vártam, hogy Taehyung elaludjon, és könnyítsek a testemben tomboló feszültségen. Nagyon szégyelltem magam, hogy ennyire felizgatott, pedig nem csinált különösebben semmit, csak nyalogatta a fülem, meg megcsókolt. Már ennyi elég lenne, hogy elvegye az eszem?

Amikor megemelkedett mellettem a takaró, és megéreztem Taehyung testét az enyémnek feszülni, azonnal megugrott a vérnyomásom. A finom, hosszú ujjai a pólóm alá csúsztak, és a hasamat simogatták, az ágyéka a fenekemnek feszült. Nem volt túl kemény, de éreztem, ahogy az ékessége a hozzádörzsölődik, és hiába kúsztam arrébb, csak még nagyobb csapdába kerültem. A fal és Taehyung közé szorultam, aki egyre keményebben döngölt ruhán keresztül, és az ujjai már a nadrágomat próbáltál lejjebb tolni.

– Hagyj! – kértem, és felé fordultam, hogy eltoljam, de akkor csak még jobban a karjai közé kerültem, és hihetetlenül közel került az arca.

– Na, Jungkookie! Hiszen te is akarod – markolt rám, mire azonnal elhessegettem a kezét.

Ott már nem próbálkozott újra, de helyette markolta a combom, a csípőmet, kicsit megemelt, és a fenekemet. Nem tudtam egyszerre ennyi dologra figyelni, távol tartani magamtól a kezeit és a száját, így bekaptam néhány puszit az arcomra, aztán Taehyung rám dőlt, és az egyik karom csapdába esett.

Az ügyes, fürge nyelve megint a fülemet kínozta, néha rásúgva a feltételezését, miszerint én nagyon is élvezem ezt, és ugyanannyira akarom, mint ő. Tényleg akartam. Persze, hogy akartam, hiszen nem nyomult annyira erőszakosan, mint azt beállítottam magamnak. Ha nagyon akartam volna, lelököm az ágyról és nem engedem vissza, de vágytam rá, hogy ilyesmit tegyen velem. Viszont, ha bevallottam volna, ha kimondom, akkor soha többé nem szabadulok tőle.

Amikor ráhajolt a számra, azonnal viszonoztam a csókját, és ő kihasználta, hogy kissé meglazul az ellenállásom, és a lábam közé mászott. Az egyre keményebbé váló férfiasságunkat egymásnak dörzsölte, de ahogy ködösült a tudatom, úgy mozgattam én is a csípőmet.

Taehyung lejjebb csúszott rajtam, és csókolni és szívni kezdte a bőrömet, hangos sóhajokat kicsalva belőlem. Túl jó volt. A párnát markolva próbáltam meg enyhíteni az édes kínon, ahogy egyre lejjebb haladt. A szája aztán megállt a nadrágomnál, és csak a kezét fonta a farkam köré. Erősen, határozottan masszírozott, miközben kicsit felemelkedett, és elkezdett vetkőztetni. Gyorsan meztelenné váltam alatta.

Minél többször csókolt meg, annál messzebb kerültem attól, hogy ellenkezni tudjak, miközben a büszkeségem tiltott attól, hogy odaadjam magam neki. Semmi értelme nem volt. Sehová nem jutottunk ezzel, nem lettünk jobb barátok, és biztosra vettem, hogy ez is csak a tervének egy része. Megdug, hogy visszavegyek a magabiztosságomból, hogy aztán hamarabb összetörjek a nyomás alatt.

– …op…e…! – Ennyit értettem abból, amit mondott, miközben végigsimított az ajkamon.

– Micsoda? – kérdeztem vissza. Már a szememet is alig bírtam kinyitni, az ágyékom izzott a keze alatt.

– …opj…le..! – morogta újra, de közben erősebben is szorított rám, mint korábban, és a nyögésem elnyomta a hangját.

– Mi?

– Azt mondtam, hogy szopj le, nyuszika! – harapott a fülembe, mire azonnal megugrottam.

– Ne hívj így! – kértem ki magamnak, és egy kicsit felnyomtam magam.

– Pedig múltkor nagyon élvezted – jegyezte meg vigyorogva, és hanyatt dőlt, húzva maga után.

Ahogy már nem nyomott össze a teste, és arcba csapott a szoba hűvössége, kicsit észhez tértem. Abba kellett ezt hagyni. Nem adhattam így meg magam neki. Még hogy szopjam is le? Azzal végképp beismertem volna, hogy hatalma van felettem.

– Gyere, csókolj meg! – húzott magához a tarkómat fogva, és amikor így fölé kerekedtem, megtaláltam a batárságomat.

Alapos csókot kapott, szenvedélyeset és birtoklót, pedig inkább szabadulni akartam volna tőle, mint a sajátomnak tudni, mégis a testem így reagált arra, hogy alattam feküdt, és élvezte a nyelvem játékát.

Éppen csak elengedtem az ajkát, máris a számba nyomta az ujjait, és jól esett, ahogy a nyelvemet dörzsölte velük. Tök ciki, hogy ennyire élveztem, hogy kitölti valami a számat. Mindenkinek máshol volt érzékeny, úgy tűnt, nekem a fülemnél és a számban a legveszélyesebb, senkit nem engedhettem az arcom közelébe. Taehyung mégis odapofátlankodta magát, és sikeresen tolt egyre lejjebb a fejem a testén.

Először csak végignyaltam rajta, csókolgatva és ízlelgetve. Nem is volt olyan rossz ez a helyzet, hiszen én irányíthattam, és a saját malmomra hajthattam a vizet. Nem volt más dolgom, csak addig szívni, amíg el nem élvez, és akkor megúszom a szexet. Sokat törődtem a makkjával, mert az a legérzékenyebb, majd a számba vettem az egész hosszút, és olyan mélyre engedtem, amennyire csak tudtam.

– De rohadt jól csinálod ezt! – túrt a hajamba Taehyung, de nem kellett irányítania, tudtam én a dolgom.

A kezemmel és a számmal is pumpáltam egy ideig, majd leszorítottam a nyelvem és a torkomba engedtem. Taehyung felhördült, és feljebb akart húzni, de csak jobban összezártam körülötte az ajkamat, és amennyire tudtam, nyögtem, hogy a rezgések elérjék a farkát. A partneremet azonban nem ejtették a fejére, hamar lenyúlt a bejáratomhoz, és simogatni kezdte. Ettől persze azonnal megrándultam, és reflexszerűen eresztettem el, hogy beszélni tudjak.

– Ne simogass ott! – próbáltam arrébb söpörni a kezét, de mindig visszatért.

– Óvatosan csináld, benned akarok elmenni.

Taehyung visszairányított a farkához, és elmerítette bennem az első ujját. Annyira hirtelen jött, hogy majdnem ráharaptam, de éppen csak karcoltam a fogammal, és ez mintha még tetszett is volna neki. A korábbi vezető szerepemből vesztettem egy kicsit, de még mindig túltolhattam a kényeztetést, és így is tettem. Újra vadul szopni kezdtem, majd mélyre engedtem, és megismételtem a korábbi trükköt. Annyira hirtelen érte, hogy nem tudott mit tenni, a számba élvezett.

– Akkor ma a szex el is marad – jelentettem ki büszkén, mire csak még egy ujját társította a korábbihoz.

– Ki mondta ezt neked? Hamar összeszedem magam.

Taehyung visszamászott a lábam közé, és tovább tágított. Nagyon feszített, sokkal jobban, mint az első alkalomnál. Lehunytam a szemem, és próbáltam ellazulni, hiszen innen már úgysem menekülhettem. Őszintén, ezek az ujjak után hülye lettem volna kihagyni ezt a lehetőséget.

Nagyon szűköltem Taehyung alatt, de ahhoz képest, hogy állítólag utált, nagyon gyengéden bánt velem. Nem kezdett el mozogni, amíg el nem lazultam, és simogatott és csókolhatott, hogy jobban érezzem magam. Egyedül a szájára tehetett volna lakatot.

– Fura, hogy ennyire nem bírod. Az előbb négy ujjam volt benned és nem nyöszögtél ennyit.

Tutira kamuzott ezzel a négy ujjal, annyi belém se fért volna, de amint magasabbra emelte a lábam, és kicsit lejjebb csúszott, hangosan felnyögtem. Így jó volt, és ezt ő is érezte. Lágyan ringatta a csípőjét, szoktatva magához, majd lehajolt egy csókra, és mélyre nyomult. A hangom megemelkedett, és már olyan erősen szorítottam a párnahuzatot, hogy fájt, de szükségem volt valamire, ami a világoz köt. Taehyung nem aprózta el, hevesen mozgott bennem, és szinte már a vállán csüngtek a lábaim. A ritmusa túl gyors volt, eszeveszett tempóban döngetett, valószínűleg még a szomszédban is hallhatták a hangomat. Túl sok volt.

Egyszerűen nem bírtam, valami erősebb kapaszkodót kellett találnom. Nagyon közel voltam a beteljesüléshez, pedig hozzá sem ért a farkamhoz, minden inger az alfelemben összpontosult, és az első hullámnál Taehyung vállába martam. Nem ugrott meg, vagy állt meg a mozgásban, csak még vadabb lett, és amikor végigcikázott a testemen az orgazmus, a körmöm végigszántotta a hátát. Megszűnt a világ, egy pillanatra nappali fényesség vakított el, majd csak annyit éreztem, hogy forróság árad szét bennem, és Taehyung rám zuhan.

Fájt a torkom a sikítástól, az ujjaim görcsbe rándultak, az egész testem lángolt, és alig kaptam levegőt. Ott helyben, azonnal el tudtam volna aludni, de annyira hideg volt, mintha odakint feküdnék, és már betemetne a hó.

Először a légzésemet rendeztem, majd letoltam magamról Taehyungot, és kicsit felemelkedtem, hogy a takaró után kutassak. Ahogy mocorogtam, hiába ügyeltem, belém vágott néha a fájdalom, de a legidegesítőbb Taehyung szivárgó élvezete volt. Miért nem húzott gumit, ha már síkosítója volt? Reméltem, hogy semmilyen betegséget nem kapok el.

A fal felé fordultam, és habár éreztem magam mögött Taehyung testét, talán a homloka is odaért a lapockámhoz, nem ölelt át, és én sem bújtam hozzá. Nem voltunk szerelmes pár, csak két lakótárs, aki összemelegedett az este.

Valamikor fél tizenegykor keltem, és esélyét sem láttam annak, hogy bemenjünk a suliba. Taehyung mélyen aludt, fel sem ébredt arra, hogy megfordultam. Az arca nyugodtnak és ártatlannak tűnt, pedig koránt sem volt az. Nagyon reméltem, hogyha felkel, nem fog visszaélni az este történtekkel. Nem akartam a szeretője lenni, se a játékszere, akin kiélheti a vágyait. Megfogadtam, hogy ez többet nem történhet meg.

Aranyháló (1. évad): Prológus 4/4: Csodálj még!

Yoongi:

A suli már így év elején annyira unalmas volt, hogy az új diák érkezése végre hozott valami izgalmat az életünkbe. Már a kisgimi óta azon ügyködtem, hogy berendezzem a kiskirályságomat, és az, hogy új alattvaló érkezett, nem hozott zavarba. Akár csak mások, először ő is a várakozóba került, és ha ügyesen simult hozzá az igényeimhez, hátrébb kerülhetett a sorok között.

Mint minden osztályteremben, itt is meg van mindennek a helye és a szimbolikája.  Az ötször ötös osztálytermi sakktáblán elől sorakoznak fel a parasztok, akik jól tanulnak, nyalják a tanár seggét, és semmi hasznuk nincs az én ügyemet nézve. Egyedül a parasztok vezére, Namjoon ér valamennyit, hiszen ő az osztályelnök, a közvetítő ember tanárok és diákok között, vele nem árt legalább kölcsönösen elviselnünk egymást. Természetesen én vagyok a király, akit védenek a többiek, és aki nem mozog sokat, ehelyett másokat mozgat, hogy biztonságban legyen. Taehyung az én királynőm, a tanácsadóm, akiben megbízok, és aki a leghűsebb mindenki közül. Igaz, hogy nem túl aktív, de annyira kiismertük már egymást, hogy elég csak rápillantanom, és tudja, mit akarok. Hosoek a futó, aki könnyedén siklik az emberek között, és hamar megtalálja velük a kapcsolatot, róla soha senki nem feltételezné, hogy mennyi piszokságban benne van. A keménymag ebből a hármasból tevődik össze, ehhez jön hozzá a lovas, Jin. Jinnel azt hiszem, sosem haverkodtam volna össze, ha nem kerülünk össze a koleszban, de nagyon megkedveltem, kicsit olyan lett nekem, mint egy apró tündérke, ami a hétköznapi jóságot biztosítja. Ha ott ül a vállamon, akkor úgy érzem, nem vagyok olyan romlott, mint az ördög. Az utolsó tagot pedig, aki még nem tartozott hozzánk hivatalosan, Jimint nem tudtam besorolni sehová. Először azt gondoltam róla, hogy bástya, aki kíméletlenül leüti azokat, akiket ki akarok iktatni, de verőembernek ő túl kedves. Ha Jin az én tündérkém, akkor Jimin a kiskutyám.

Jimin rengeteg álmatlan éjszakát okozott nekem. A szüleink nem kedvelték egymást túlzottan. A kisgimi első évében, ahogy azt apám mindig is csinálta, behálózta az ő szüleit is. Közösen létrehoztak egy projektet, amiről apám azt akarta, hogy egy hosszú szövetség legyen, Jimin szülei azonban kibújtak a hurokból, és csak egy idényig dobtak piacra ruhakollekciót a mi ékszereinkkel. Apám persze berágott rájuk ezért, de nem ment nekik, mert Jimin anyja túl sok mindenkit ismer. Egy furcsa, megtűrő viszony alakult ki a két család között, az eseményeken elviseltük egymást, rámosolyogtunk a másikra, de a zsebünkben ott lapul a kés, hogy egy tökéletes alkalomkor a másikba döfjük. Vagyis, a szüleink így viszonyultak egymáshoz. Mi meg…

Jimin önbizalom hiányos srác volt, aki mindenben kitűnő akart lenni, de hiába talált olyan terepeket magának, amelyekben kimagasló, sosem volt elég neki a siker. Mindig feljebb és feljebb akart törni, a léceket folyamatosan emelte, és ha nem sikerült megugrani őket, magába zuhant. Az első napon még egy kerekded, mosolygós kissrác volt, aki elbújt a pulcsijába, a nagygimi elejére pedig leadott egy halom súlyt, és nem csak megvékonyodott, de megfontoltabbá is vált. Még mindig sütött belőle a jóság és az őszinte szeretet, de már megtanulta, hogy ebben a világban nem szabad senkiben teljesen megbíznia. Éppen ezért volt furcsa, hogy annyira csodált engem, és mindent elkövetett azért, hogy a közelemben lehessen. A lehető legrosszabb embert találta meg magának.

Mindegy. Visszatérve az új fiúra, nagyon felvillanyozott az érkezése, és alig vártam, hogy megpillantsam. Az első hetet kihagyta a kis gyáva, Jin információi alapján a családjával nyaraltak valahol, és azért késett. Az internet, meg apám kapcsolatainak segítségével kicsit utána kutattam, és hamar rájöttem, hogy egy igazi újonccal van dolgunk. Jungkook családját az apám a „feltörekvő köznép” kategóriájába sorolta , az apja egy lámpavállalkozás igazgatója, aki azzal szerzett hírnevet magának, hogy olyan izzókat dobott a piacra, amelyek nyugtatják a szemet, vagy mi a faszom, de a lényeg, hogy felkapta a média, és elég szép summát keresett. Messze laktak a mi körzetünktől, és az éves bevételükön is csak nevetni lehetett, de arra volt elég pénzük, hogy kifizessék a tandíjat, ráadásul úgy hallottam, hogy Jungkook nagyon magas százalékkal írta meg a felvételit. Szeretem az okos embereket, de csak akkor, ha a barátaim.

Jungkook egy aranyos srác. Komolyan, a huszonkét embernek, aki az osztályba járt, biztosan ez volt az első gondolata róla. Nem elég, hogy hihetetlenül ártatlan kifejezés ült az arcán, még hatalmas szemei is vannak hozzá, mintha életre kelne egy plüssfigura. Menő, deszkás cuccokban lépett be a terembe, fekete fullcappel, úgy tűnt, az öltözködésére ad, de a táskája béna Nike darab volt.

Jin hamar szóba elegyedett vele, pedig nem kértem rá, Hosoek-ot azonban egy bólintással utasítottam, hogy kezdje meg a beavatási szertartást. Mindenkivel ezt csináltam, Jungkookot sem hagyhattam ki.

Hosoek lekapta az újonc fejéről a sapkát, és pörgetni kezdte az ujjai között. Úgy vallottam, minden apróságra oda kell figyelni, így azonnal megragadta a figyelmemet Jungkook támadó reakciója. Nem tetszett neki, hogy hozzányúltak a cuccához, védte a birtokát és nem félt konfrontálódni. Nembaj, úgyse szeretem az azonnal behódoló típusokat.

Elcsaptam a kezét, amikor Hosoek felé nyúlt, és lazán a székére tettem a csukámat. Egy darab többet ért belőle, mint az egész szerelés, amit a kisfiú viselt.

– Ja, elég jó darab – reagáltam Hosoek megjegyzésére, miszerint menő a sapka. Eredeti volt, nem hamisítvány. – Suga vagyok – közöltem a tényállást, majd folytattam a lényeggel: – Neked Min hyungnim. Ha jóarc leszel, majd újratárgyaljuk a megszólítást.

Ahogy sejtettem, Jungkook okos fiú volt, nem pattogott, nem flegmázott, bólintott, és visszafordult előre. Senkivel nem szívóztam, aki komolyan vette a figyelmeztetéseimet, de voltak dolgok, amikre haraptam. Ilyen volt például a megszólítás, hiszen ez mintázta azt, milyen közel áll hozzám az adott személy. Jimin például már Sugának hívhatott, de a Yoongitól még messze állt.

– Na, mi a vélemény az új fiúról? – kérdeztem Taehyungot az órán. Volt egy olyan szokásunk, hogy csak úgy lazán beszélgettünk, mintha senki nem lenne körülöttünk. Érdekes, de ilyenkor egy jótékony varázslat szállt a környezetünkre, és senki nem hallotta, amit beszélünk. Jól betanítottam őket.

– Édes – nyalta meg a száját Taehyung. Csak egy mosolyt villantottam rá. Sejtettem, hogy be fog jönni neki Jungkook, pontosan az ilyen srácok a gyengéi.

Tesztelni akartam Taehyungot. Kíváncsi voltam, meddig menne el a győzelemért, és mennyit jelent neki egy új, tiszta, valószínűleg minden értelemben ártatlan fiú.

– Aranyos arca van. Mit gondolsz, hogyan mutatna egy vásznon? Hétfőn lesz a BSV.

A Borostyán Selca Verseny már generációk óta tartott az iskolában, természetesen a tanárok tudta nélkül. A diákok által kitalált és levezetett versenyen vicces, megdöbbentő, vagy művészi képeket vártak a végzősök, és a nyertesen között luxustárgyakat osztottak szét. Engem a tárgyak sosem érdekeltek, a verseny sem hozott különösebben lázba, engem az érdekelt, Taehyung képes-e megalázni az új jövevényt azzal, hogy felhasználja a saját céljaira. Az üzleti életben apám nap, mint nap így tesz, sajnos, vagy nem sajnos, a dolgok így működnek ebben a világban, és tudni akartam, milyen fából faragták a barátomat.

– Vele nevezzek? – kérdezett vissza Taehyung. – Cuki fiú. Be kellene öltöztetni valaminek. Mióta megjött, azon agyalok, mire hasonlít, de nem tudom megnevezni.

– Akkor gondolkodj rajta este! Ma lesz a gólyabál.

Az igazi irányítók csak nagyon ritkán adnak magyarázatot, vagy közvetlen tanácsot, inkább terelgetik az embereiket, annyira, hogy azok ne is tudják, a gondolat az övék-e vagy a főnöküké. Pontosan így tettem Taehyunggal is. Nem mondtam neki, hogy a gólyabálon beszélgessen Jungkookkal, de beleültettem a magot a fejébe, hogy szépen lassan kikeljen.

Vasárnap estére terveztünk egy bulit Jin lakására, amolyan halloween előtti maszkarás estet, hogy kicsit kikapcsoljunk, meg emlékezzünk is valamire ezen ünnepből, mert a valódi halloweenkor valószínűleg nem leszünk magunknál. Én úgy terveztem, üzletembernek öltözöm, nem erőltetem meg magam túlzottan, úgy se azért akartam a bulit, hogy felvehessek valami hülye jelmezt, hanem, hogy másokat ilyenben lássak.

A gólyabál olyan szar volt, mint mindig, csajok nélkül csak a bólés tál maradt vigasztalásnak, de a béna zene mellett még azt sem lehetett élvezni. Jimin és Hosoek kissé feldobták a táncparkettet a párbajukkal, de nem akartam sokat időzni, csak pont annyi időre kellett benézünk, hogy Taehyung befűzze Jungkookot. Jó beszélőkéje volt, hamar magába bolondította az áldozatait, ha kicsit kegyetlenebb lett volna, simán kamatoztathatta volna ezen veleszületett adottságát többször is.

Miután megesett a beetetés, elhúztuk a csíkot, és néhány üveg sört követően mindenki ment haza. Én még mindig a koliban tespedtem, pedig nagyon lecsúszott egy hely volt. Azért akartam kolis lenni, mert ott könnyen lehetett kapcsolatokat építeni, hiszen nem csak az osztályom kiskirálya akartam lenni, hanem az iskoláé is. Persze, hiányzott az otthoni kényelem, a szolgák sora, az európai Jones, aki mindig megkérdezte, mit óhajtok, és akinek hála megtanultam angolul.

A szobatársammal nem volt gond, de Jint azért jobban szeretettem. Ez a srác hamar levette, hogy én vagyok a főnök, ő meg kussol, és ehhez legalább masszívan tartotta is magát. Az ágyamon fekve pötyögtem a telefonba, és írtam Taehyungnak egy messenger üzenetet, mert az italozásnál nem volt hajlandó elárulni, hogy mire jutott Jungkookkal.

„Na, beakasztottad már az új fiúnak? Igyekezzél, mert hétfő reggelig le kell adni a képet a BSV-re. Vagy hétvégén akarod megdönteni? Hívd meg a buliba, biztosan csóválja majd a farkát, amiért a menőkkel nyomulhat. Jimin is megkapja a magáét, eleget pitizett érte.”

Az, amit Jiminnel terveztem, ugyanolyan terv volt, mint Taehyunggal. Kíváncsi voltam, mit tenne meg azért, hogy élvezhesse a menőséget, és az is érdekelt, milyen irányú az érdeklődése. Néha lányosan jött zavarba, ha megdicsértem a kinézetét, vagy jónéven vettem valamelyik megjegyzését, de még sosem nyomult rám, úgyhogy ez majdnem olyan izgalmasnak tűnt, mint a BSV verseny.

Másnap aztán felgyorsultak az események, Jungkook nyitott Taehyung felé, teljesen bekapta a horgot – Taehyung szerint nem csak azt fogja. Örültem, hogy a dolgok jól alakulnak, bár a barátomat nagy baromnak gondoltam, amiért volt olyan hülye, hogy elhagyta a telefonját. Hát igen, nem kellene beszívva érkezni a gólyabálra, és akkor talán nem történne ilyen. Mondjuk, Taehyung esetében a telefon olyan, mint egy darab alma, bármikor kap újat az apjától. A lényeg az volt, hogy a tartalék mobilján is fogadta az üzeneteimet, és folyamatosan értesülhettem arról, hogyan haladnak Jungkookkal.

Jin ragaszkodott hozzá, hogy mindent ő szervezzen a bulival, így én csak szombat este pattantam át hozzá, hogy elősegítsem Taehyung tervét. Amíg Jin mosogatott, én a Jungkooknak szánt pudingra szórtam egy kis muníciót. Semmi ártalmas cucc, valami fakéreg, meg őrölt növények, mindig ilyeneket szerez anyámnak az unokatestvérem haverja. Megértettem, hogy néha napján szüksége volt a muternek egy kis elszállásra, nem lehetett egyszerű 0-24-ben elviselni az apámat. Persze, anyám nem hülye nő, csak szerencsétlenségére egy híres chaebol családba született, és az apja nem engedte az üzletük közelébe, csak kiházasításra tartotta érdemesnek.

Kicsit úgy éreztem, a sors engem húzott ki kis kedvencének, egymást érték az érdekesebbnél érdekesebb események. Új diák, vadászó Taehyung, becserkészett Jimin. Mi mást kívánhattam volna még?

Másnap a buliban magára is hagytam a barátomat, és csak Jiminre figyeltem. Nem akartam bedrogozni, azt akartam, önszántából menjen bele a dologba, hiszen pont ez volt az egésznek a lényege. Először csak mellé ültem, és miközben beszélgettünk, az ujjaimmal végigsimítottam a karján, majd a combján, és végül olyan közel hajoltam a nyakához, hogy az ajkam a finom, puha bőréhez ért. Nem húzódott el, élvezte a kényeztetést, odaadóan bújt az ölelésembe, amikor megcsókoltam. Nem terveztem, hogy sokáig mutogatnám Jimint a bámészkodóknak. Birtokló típus vagyok, engedély nélkül senki nem érhet ahhoz, ami az enyém, és én nem engedélyeztem, hogy az a sok birka figyelje, ahogy elolvasztom a prédámat.

Bekormányoztam Jimint az egyik üres szobába és kiakasztottam a kilincsre a „Ne zavarj, bazzzd meg!” táblát. Nagyon reméltem, hogy senki nem fog megzavarni, ugyanis nem volt kedvem felkutatni Jin után az egész lakást, hogy elkérjem tőle a kulcsot. Már ráhangolódtam Jiminre, és nem szándékoztam magára hagyni.

Olyan finom, pufók szája van, mintha apró, édes puffancsokat csókolgatnál, alig vártam, hogy az ékességemet közé toljam. Erre azonban még várni kellett, ki akartam élvezni minden pillanatát az együttlétünknek, nem csak arról szólt az egész, hogy megszopassam, azt a WC-ben is megtehettem volna.

Jimin odaadóan simult hozzám, a karjai a testéhez húztak, de nem tapadt rám, megtartotta a kecsességét. A csókot én irányítottam, de ő sem volt passzív, reagált minden érintésre, amikor benyúltam az ingje alá, az ujjaim alatt libabőrök húzódtak meg. De édes vagy – gondoltam mámorosan, és még mélyebbre fúrtam a nyelvem a szájában. Jimin felnyögött, és kissé megrogyott a térde, úgyhogy inkább eldöntöttem az ágyon, mielőtt még összecsuklik nekem.

Csodás a teste, puha, húsos, mégis izmos, nem értettem, miért nem elégedett vele. Hozzá képest én egy kinyúlt, löttyedt lufi voltam, amit kihipóztak. Nekem kellett volna szégyenkeznem, mégis ő takargatta magát szégyenlősen, amikor kigomboltam az ingjét.

– Szexi vagy – morogtam neki, és elhúztam a kezeit az útból.

Először a nyakát csókoltam végig, majd megszívtam a kulcscsontját, de csak épp addig, amíg meg nem remegett a teste, majd azonnal tovább haladtam a mellkasára. Jiminnek is világos bőre van, és bár nem annyira, mint nekem, hamar foltot tudtam hagyni rajta. A mozdulatai zavartak voltak, mégsem ügyetlenek vagy nevetségesek, kicsit össze is zavart velük. Fontos volt, hogy tudjam, volt-e már valakivel, mégsem akartam ajtóstul rontani a házba.

– Jiminie, ez az első? – kérdeztem, mielőtt rászívtam volna a mellbimbóira.

– Persze – nyögött fel, majd meglepődve a saját hangjától, a finom, apró ujjaival próbálta meg elhallgattatnia magát, de nem akartam, hogy így tegyen. Hallani akartam.

Miközben a nyelvemmel izgattam, a kezemet a nadrágjához vezettem, és lágyan dörzsölni kezdtem az erekcióját. Amennyire csak tudtam, odafigyeltem a rezdüléseire, de nagyon hamar türelmetlenné váltam, és sokkal hamarabb lekerült Jiminről a nadrág, mint eredetileg terveztem. Azt sem vártam meg, hogy ő vetkőztessen, kibújtam én a ruhámból, majd visszahajoltam a szájához, és egy hosszú, forró csókot követően átfordítottam magunkat.

– Kényeztess te is! – kértem mély, búgó hangon, és kissé megszívtam az alsóajkát.

Jimin jó munkát végzett, érezhetően élvezte, hogy irányíthat és kóstolgathat. Lágyan a hajába túrva irányítottam a feje mozgását, és amikor rábukott az ékességemre, kissé felültem. Nem akartam azonnal megfojtani, de nagyon élveztem volna, ha mélyre vesz, így egy kicsit lejjebb nyomtam a fejét. Jimin engedelmesen nyitotta nagyobbra a száját, és hamar ráérzett, hogyan lazítsa el a torkát. Hagytam, nyugodtan fedezze fel a képességeit, és csak hosszú percek múlva gyorsítottam egy kicsit a mozgásán.

– Jól van, elég! – húztam fel óvatosan, majd eldöntöttem a matracon.

Nem másztam fölé azonnal, előbb kihalásztam a síkosítót meg az óvszert a zsebemből, hogy kellően felkészítsem gyakorlatlan partneremet. Amennyire a helyzethez képest tudtam, gyengéden tágítottam, és ennek meg is lett a jutalma, Jimin nagyon hamar magába tudott fogadni, és a kortárs balettben elsajátított hajlékonysága az ágyban is kamatozott. El sem hittem, hogy nem fájt neki, ahogy hajtogattam a lábát, én a felénél kettétörtem volna.

– Olyan régóta várom ezt – zihálta Jimin, miközben benne mozogtam. Nem szerettem volna, ha félreérti, de annyira aranyosnak találtam, hogy muszáj volt végigsimítanom az arcán. Egyszerre lágyított el, és tüzelt fel ez a természetes ártatlanság.

Nem kíméltem se őt, se magamat, de Jimin sokáig bírta, és lehetett vele játszadozni. Attól sem jött zavarba, amikor négykézlábra húztam, és hátulról toltam bele magam. Így nem láthatta az arcomat, a kezem is csak a csípőjét fogta, de már hosszú ideje elkezdtük az aktust, régen túl voltunk a babusgatós részen.

Jimin hangosan nyögött, a sikolyai betöltötték a szobát, egyre csak fokozva ezzel az élvezetemet. Nem sejtettem, hogy ilyen jó estében lesz részem, és csúcsig akartam járatni a gépet. Erősen és gyorsan csapódtam hozzá, közel az orgazmushoz, amikor egyszer csak, villámcsapásként rondított bele Hosoek a gyönyörömbe.

Részegen támolygott be, valószínűleg máshová indulva, mert nagyon meglepődött a párosunkon. Idétlen vigyorral nézett minket, és úgy tűnt, nem ismeri a szemérmesség fogalmát.

– Wow, nem is tudtam, hogy ti keféltek – jegyezte meg, és lehelyezte a vézna valagát a matracra, mintha éppen csak egy beszélgetést zavart volna meg. – Beszállhatok én is?

Reflexből rá akartam vágni, hogy „Na, húzzál a picsába!”, de aztán rájöttem, hogy ez nem is olyan rossz ötlet. Az az este a partizásról szólt, a féktelen élvezetről, és ha Jimint nem zavarta, engem nem érdekelt, hogyha ő is kielégül. A gyeplő az én kezemben volt, Jimin az én farkamtól élvezett el, Hosoek csak egy szexkellék szerepét tölthette be.

– Rendben – mondtam, és a hajánál fogva felhúztam Jimin fejét a matracról. – Nyisd ki a szádat, Jiminie! – utasítottam, és kissé Hosoek ágyéka felé toltam a fejét.

Ahhoz képest, hogy mondhatott volna nemet is, Jimin csak rábukott az elé kínált testrészre, és cuppogva szívta keménnyé. Egy pillanatra összenéztünk Hosoekkal, és osztoztunk egy elégedett mosolyban, majd elfordultam tőle, és Jimin anyajegyekkel tarkított hátát néztem inkább. Újra mozogni kezdtem, először lassan, körözve kissé, majd keményen és erőszakosan.

Jimint szigetelte a vendég, de így is tökéletesen kivettem, hogy élvezkedik, és ha a hangját nem is hallottam rendesen, a teste elárulta. Intenzíven mozgatta a fejét Hosoek ölében, felém pedig hátranyomta a fenekét, és amikor közel volt, pulzálva szorított rám.

Jiminnel egy főnyereményt ütöttem meg. Nem is sejthette, milyen jövedelmező vállalkozást láttam meg benne.

Aranyháló (1. évad): Prológus 3/4: Egyél a sütimből!

Jin:

Sokkal tartoztam Yoonginak. Amikor a Bangtan Magániskolába kerültem, szemüveges, duci és béna voltam, és rettegtem attól, hogy kicsinálnak a koliban. Amikor megláttam Yoongit a szobánkban, először azt hittem, itt vége mindennek, évekig nonstop szívatni fog, és az a morzsányi önbecsülésem is megsemmisül, ami van. Az arcára volt írva, hogy mit gondol rólam, lenézett és magában kinevetette a külsőmet és a makulátlan, de idióta ruhámat. Világoskék ingeket és kötött, bolyhos pulcsikat hordtam, főleg, amikor lehűlt a levegő, mert nagyon könnyedén megfáztam, és nem akartam egyetlen órát sem kihagyni. Titkon büszke voltam arra, hogy okos vagyok, és meg fogom tudni állni a helyemet a világban azzal a sok tudással, amit az évek alatt elsajátítottam, de a suliba ez aligha számított.

Volt egy mottóm, egy tétel, amit mindig betartottam, és ez azóta sem változott. „Kim Seokjin vagyok, Seokjin aggyal és Seokjin karokkal, és ezek nem fognak rabszolgamunkát végezni”. Egyik este Yoongi ledobta az ágyamra a matekfüzetét, és közölte, hogy én csinálom meg a háziját. Nem kért, nem parancsolt, egyszerűen kimondta a tényeket.

– Nem – nyújtottam vissza neki erélyesen a füzetet. Yoonginak kétkedően megemelkedett a szemöldöke, majd karba fonta a kezét, és lenézően végigstírölt. Mielőtt még bármi mondhatott volna, magabiztosan elmondtam neki az okot. – Kim Seokjin vagyok, Seokjin aggyal és Seokjin karokkal, és ezek nem fognak rabszolgamunkát végezni. – Nem magyarázkodtam, nem kértem, egyszerűen kimondtam a tényeket.

Yoongi meglepődött, és rejtélyes mosolyra húzta az ajkát, majd felém nyúlt. Először azt hittem, hogy lekever egy pofont, vagy megragad és belém veri a szabályokat, miszerint én kussolok, ő meg mondja, hogy merre van az irány, de csak elvette a füzetet, és leült az ágyára.

Percekig nem történt semmi csak néztünk egymásra, majd kissé zavarba jöttem az átható tekintetétől, és megköszörültem a torkomat.

– Segíteni segítek, ha akarod – hunyászkodtam meg. Túl büszke volt ahhoz, hogy segítséget kérjen, pedig nagy szüksége volt rá.

Valahogy így kezdődött a barátságunk, korrepetáltam a természettudományos tárgyakból, cserébe nem piszkált. Igazából, hozzám se szólt, csak akkor, amikor nem értett valamit a tananyagból, hosszú hónapokig nem is tudtam róla semmit, hiába voltunk szobatársak. Aztán az egyik este, izzadtan és sietve érkezett meg egy kosárlabdával a kezében.

– Gyere, Seokjin! Kell egy ember a csapatba – ragadta meg a karom, és húzni kezdett.

– De én nem… – szabadkoztam. Ha neki nem ment a matek, hát nekem nem ment semmi, ami a sporthoz kapcsolódott, se a testalkatom, se a hosszú és ügyetlen végtagjaim nem kedveztek hozzá.

– Tök mindegy mit csinálsz, csak legyél ott.

Ehhez tartottam magam. Yoongi letett valahol a pályán, és én ott álltam, mint egy szerencsétlen villanypózna, és néha madárként lengettem a karjaimat, hátha blokkolok. Fogalmam sem volt róla, mik a szabályok a kosárban, de a második félidőre összeraktam egy stratégiát, amivel a többiek nyerhettek. Nagyon meglepődtek, amikor a megbeszélésen megszólaltam, és előadtam a tervemet, de mivel senkinek nem volt jobb ötlete, ezt használták. Mondanom se kell, hogy megnyertük a meccset.

– Azt hiszem, azokon a Seojin karokon van még mit fejleszteni – jegyezte meg Yoongi egyik este. Már rég takarodó volt, de ő a kosárra dobást gyakorolta a pályán, én meg néztem. – Gyere, mutatok pár alapmozdulatot – intett, majd lepasszolta a labdát.

Eltartott egy ideig, amíg hasznomat vehették a csapatban, de minél többet mozogtam, és minél többször jártam el az edzőterembe, annál ügyesebb és vékonyabb lettem. Továbbra is imádtam enni, de már nem rakódott rám túlsúly, az arcom is megvékonyodott, kezdtem belépni a pubertás kor azon szakaszába, amikor a gyerekképem szépen lassan férfiasodni kezdett. A pályán jól jött a magasságom, és a hosszú karjaimnak hála könnyen blokkoltam, és ha a palánk közelébe kerültem, egy könnyed mozdulattal a hálóba dobhattam a labdát. Yoonginak ehhez ugrania kellett.

Ahogy a barátom haverjait figyeltem, főleg azokat, akik az osztályunkba jártak, szépen lassan ellestem pár divat trükköt, és a hamar tovább adtam a kötött pulcsikon. Még mindig nem találtam meg a saját stílusomat, de töretlenül próbálkoztam, és egy elegáns, kifinomult sportzakós megjelenést használtam az iskolában.

A tízedikes év második hetében új diák érkezett az osztályba. Aranyos fiúcska volt, fekete, tépett frizurával és ennivaló babaarccal. Hihetetlenül ártatlannak tűnt, még ha deszkás cuccokat is vett fel, kicsit úgy tűnt benne, mintha beszabadult volna a bátyja szekrényébe, és magára aggatott volna mindenfélét, ami tetszett neki.

– Jungkookie, igaz? – kérdeztem tőle. Az osztályfőnök korábban említette, hogy új diák érkezik, és megjegyeztem a nevét. Jobban járt volna, ha már első nap itt kezd, de valami utazáson volt a szüleivel, és ezért érkezett késve. – Én Jin vagyok. Ha kell valami, szólj nyugodtan! Odaadom a a korábbi jegyzeteimet is.

Kedves szerettem volna lenni vele, hiszen emlékeztem a saját első napomra, egy órával a becsengetés előtt már a teremben ültem, hogy én fogadhassam a többieket, és ne nekem kelljen a kíváncsi tekintetek kereszttüzében helyet keresnem. Jungkook oda ült, ahonnét előző év végén kiesett Jeonsung, reméltem, ő nem jut erre a sorsra. A Bangtan Magániskola nagyon kemény suli, és a tanárok nem küzdenek azért, aki nem éri el a minimumot. Nagyon keményen veszik a tanulást, de cserébe nem büntetnek olyan szigorúan, mint máshol. Ha tovább kint maradunk a pályán, egy szót sem szólnak, és az egyenruhát is csak az ünnepségeken kell hordani. A tizedik évvel elkezdődött a felső középiskola, és az osztályunk egy része lecserélődött. Akadtak olyanok, akiket Yoongi üldözött el, mások nem írták meg elég jól a felvételit, de olyanok is szép számmal voltak, akik egyszerűen csak másik felső középiskolában képzelték el a jövőjüket.

– Köszi – motyogta félénken Jungkookie, és a pulcsiját piszkálta. Biztosan kellemetlenül érezte magát ebben az új közegben, reméltem, hogy hamar sikerül feloldódnia.

Kezdetnek a középzónába került. Népszerűségileg és tanulmányilag is megkapta a lehetőséget arra, hogy előre lépjen. Kinézetre nem féltettem, az aranyossága mellett idővel helyessé is érhetett, a cuccai márkás darabokból álltak, az egész csak azon múlott, milyen a személyisége. Az, hogy jobb dolgozatot ír-e, mint én, nem érdekelt, megelégedtem az örök második státuszával, Namjoont senki nem győzhette le.

– Nézd már a tökmagot, milyen menő satyekja van! – jelent meg a padnál Hoseok.

Az ő felbukkanása mindig a vihar előszele, közvetlen és barátságos srác, éppen ezért küldi mindig őt Yoongi üdvözlőnek.  A barátom nagyon félelmetes tud lenni, én is paráztam néha tőle, de mióta jobban megismertem, rájöttem, hogy valójában nagyon tud tisztelni másokat, és elismeri a tehetséget és a romlatlanságot.

Minden tagról tudtam, hogyan került a brancsba.

Hosoek elég híres utcatáncosnak számított, J-hope néven több hip-hop versenyt is megnyert, és ezért rossz viszonyt ápol a szüleivel. A szüleink világában az ilyesmi a trógerséghez, szegénységhez és kulturálatlan viselkedéshez tartozik, jobban szerették volna a szülei, ha inkább hegedül vagy társas táncol, de neki ehhez van tehetsége, és ezt imádja csillapíthatatlan szenvedéllyel. Yoongi sosem mondta nekem, de úgy sejtettem, azért kedveli annyira Hosoekot, mert ugyanolyan feketebárány, mint ő.

Taehyung apja sikeres üzletember és korábban együtt dolgoztak valami projecten Yoongi apjával, úgyhogy a két fiú már általános iskola óta ismerte egymást, és nagyon közeli barátokká váltak. Taehyung nagyon népszerű az iskolában, könnyen megtalálta a hangot másokkal, és a lányiskolával közösen tartott eseményeken kiderült, a lányok is bomlanak érte. Velem keveset kommunikál, de sosem néz rám kételkedve vagy lenézően, egyszerűen csak nincs közös témánk.

Ők hárman alkotják a triumvirátust, hozzájuk csapódtak oda a többiek. Az egyetlen követő, akit érdemes lehetett arra, hogy kiemelkedjen, az Jimin. Nagyon szeretem azt a gyereket, elég csak ránézni, és jobb kedvre derül az ember. Ha pedig mosolyog, legszívesebben megcsipkedném az arcát. Tisztelettudó, jóhiszemű, őszinte ember, csak ugyanannyira önbizalomhiányos, mint én. Magamat látom benne, a kissé pufók alaptestalkatában, a gyengébbekkel való törődésében, abban, hogy éhezik arra, hogy elismerjék és szeressék. Megértem, miért rajong annyira Yoongiért, hiszen én is azokból lettem a barátja, hogy felnézek rá. Csakhogy Jimin már túlzásba esik. Az elején Yoonginak még csak jól esett, hogy istenítik, de az utóbbi időben mintha már el is várta volna. Ha mondott valami vicceset, Jimin reakcióját leste, ha új ruhát vett, azonnal Jiminnek mutatta, hogy megdicsérje. Nem tetszik, hogy ilyen pofátlanul visszaél Jimin rajongásával. Őszintén, terveztem, hogy beszélek vele erről, de még sosem gyűjtöttem elég bátorságot hozzá. Yoongi meghallgatja a véleményemet, mégse jelez vissza soha arról, hogy igazam lenne, ebben a kérdésben viszont nem akartam kétes megoldást. Meg kell értenie, hogy Jimin nem egy eszköz, hanem egy hús-vér ember, akinek vannak érzései, és aki megérdemelné végre, hogy a banda teljes jogú tagja legyen, ne csak Yoongi kiskutyája.

– Ja, elég jó darab – jelent meg a bandavezér, és ellenőrizte a sapkát. – Suga vagyok – közölte. Ez után jött a lényeg: – Neked Min hyungnim. Ha jóarc leszel, majd újratárgyaljuk a megszólítást.

Mindenkivel ezt csinálta, aki nem kezdetektől fogva volt velünk, mindenki így járt. Az új összetételen látszik, hogy sokan nem is bírták a nyomást, és átkérték magukat máshová. Addig nem szóltam, amíg nem zaklatták Jungkookot. Nem szeretem, ha a nagyok és erősek kinézik maguknak a kicsit, és csoportosan rászállnak, de Yoongi egyébként is tiltja az embereinek, hogy ilyen aljasak legyenek. Mégis előfordultak már verbális zaklatások, meg ott volt az hülye fényképezős verseny is, amit legszívesebben beköptem volna a tanároknak, de már túlságosan hozzáragadt a diáksághoz, hogy csak úgy eltöröljék. Ha be is tiltották volna, más formában úgyis előkerül. Ráadásul nem vagyok én senki őrangyala, elég nekem a saját portámon söprögetni.

– Yoongi, ugye nem akarjátok bántani Jungkookie-t? – kérdeztem az utolsó óra után.

– Mikor bántottam én valakit? – kérdezett vissza flegmán. Ő, úgy tudom soha, de az emberinél előfordultak már túlkapások.

– Legyetek kedvesek vele. Senkinek sem könnyű a beilleszkedés.

– Ne aggódj, Taehyung majd a szárnyai alá veszi. Ha belemegy, meghívjuk a buliba.

Ennek örültem. Amikor szülinapomra megkaptam azt a lakást, azonnal Yoongi jutott eszembe. Felajánlotta, hogy lakjunk ott együtt, de ő szerette a kolit, úgyhogy végül egyedül költöztem el. Abba viszont belement, hogy néha-néha tartsak nekik egy bulit. Ez általában arról szólt, hogy én biztosítottam a kérót meg a kaját, ők meg kitaláltak minden mást. Ezúttal például egy halloween-bulit akartak, pedig még az október közelében sem jártunk Amikor rákérdeztem, hogy miért pont ez a téma, azt a választ kaptam, hogy azért, mert a hivatalos halloweent valamelyik szórakozóhelyen ünneplik, és amúgy is mindenki szereti a beöltözést.

A beöltözés viszont azzal járt, hogy keresnem kellett jelmezt, lehetőleg valami olyat, amiben nem nézek ki idiótán. Először az állatos öltözetek jutottak eszembe, zsiráf, nyúl, vagy kutya, de ilyesminek csak az általános iskolások öltöztek be, úgyhogy inkább valami olyanon gondolkodtam, amit szeretek. Imádom a sültcsirkét, és a neten találtam egy tök jó dobverős hajráfot, de aztán elvetettem, mert úgy néztem volna ki vele, mint akinek beleékelődött a koponyájába a vacsorája. Persze, a halloween para, de vér meg ijesztő rohadás nélkül nem volt poén. A másik dolog, ami passzol hozzám, a rózsaszín, de azzal meg tutira kicikiztek volna, úgyhogy inkább aludtam még párat a vásárlásra.

Nem terveztem, hogy benéznék a gólyabálra, nem vonzott a zene, a tánc meg főleg nem. Olyan idiótán mozogtam, hogy azt nem lehetett alulmúlni, J-hope teljesen feleslegesen tanított.

Másnap reggel Jungkookie nagyon fáradtnak tűnt, bizonyára jól szórakozott a bálon. Kíváncsi voltam, miért nem egyenesen ide jelentkezett általános iskolából, hiszen ezévben nehezebb volt a felvételi, mint korábban.

– Szia, Jungkookie. Fáradtnak tűnsz. Sokáig tartott tegnap a buli? – fogalmazta meg hangosan a gondolataimat Taehyung.

– Nem tudtam aludni, folyton pörgött az agyam – válaszolt Jungkookie, és mintha megmozdult volna a széken. Nagyon kíváncsi lettem volna a vonásaira, de nem mertem hátrafordulni. Messziről még meg lehet figyelni valakit, de közvetlenül az arcába bámulni, amikor mással beszélget, taplóság. – Taehyung-ssi, említetted tegnap azt a vasárnapi bulit. Nem tudnál engem is bejuttatni valahogy?

– Dehogyis nem! Pont el akartalak hívni. Majd bejelöllek face-en.

Yoongi tehát igazat mondott, Taehyung tényleg elkezdett törődni Jungkookie-val. Kedves tőle. Reméltem, hogy megbecsülik a csöppséget, és jól fognak bánni vele.

– Képzeld, tegnap elhagytam valahol a mobilomat. Nem emlékszel, hogy amikor beszéltünk, még meg volt-e?

Az nem semmi, ha Taehyung elhagyta a mobilját, annak az iPhoneX-nek a hátlapjába valódi aranypor fújtak, egy vagyont ért, és amikor Taehyung megkapta, hetekig ő volt a legnagyobb császár a suliban. Rohadtul irigyeltem, mert nem csak értékes készüléket kapott, de hihetetlenül jól is nézett ki.

– Nem láttam dudorodni a nadrágodban – felelte Jungkookie, és bár nem tudom, hogy ő belepirult-e, én elvörösödtem helyette.

Ez rohadtul félreérthető volt. Vagy direkt mondta így? Lehet, hogy Jungkookie meleg? Az nagyon gáz. Teljesen bepánikoltam. Nagyon reméltem, hogy csak egy nyelvbotlás volt, mert ha egy fiúiskolában homoszexuális, akkor az nem csak neki kellemetlen, de mindenki másnak is. Ráadásul nem hittem, hogy Yoongiék ezt nagyon tolerálnák. Szegény, szegény Jungkookie! Kérlek, ne legyél meleg!

– Értem – nevetett fel Taehyung, és még súgott valamit Jungkookie-nak, amit nem hallottam. Nagyon remélem, hogy nem azt, hogy: „kicsinállak, te kis buzi.”

Egész nap ezen görcsöltem, aztán láttam, hogy Taehyunggal együtt mentek ebédelni, ami egy kicsit megnyugtatott. Ha Taehyung nem akadt ki azon, hogy az újonc flörtölt vele, akkor még meg lehetett menteni a helyzetet. Először is, beszélnem kellett Yoongival, hogy feltérképezzem a hozzáállását.

– Figyelj, Yoongi… – kezdtem zavartan, amikor leültem mellé az udvaron. Mint mindig, most is egyedül evett. – Kérdezhetek valamit?

– Kérdezz!

– De elég kellemetlen…

Yoongi nem fejezete be az elkezdett harapást, csak eltartotta magától a szendvicset, és érdeklődve felém fordult.

– Basztat valaki?

– Nem, dehogy. Csak érdekelne valamiben a véleményed.

– Oké, mondjad! – Nem csodáltam, hogy furcsállja a viselkedésemet, én is furcsálltam.

Úgy kellett feltennem a kérdést, hogy általános legyen, és ne buktassam le rögtön Jungkookie-t. Na, meg lehet, hogy teljesen félreértettem a dolgokat, és nem is jöttek be neki a srácok. Ez esetben nem tudtam volna megbocsátani magamnak, hogy egy olyan célkeresztet tettem rá, ami egy tévedésen alapszik.

– Ha lenne valaki a baráti társaságodból, aki a saját neméhez vonzódna, akkor mit tennél?

– Meleg vagy? – kérdezett rá azonnal, mire mérhetetlenül felháborodtam.

– Dehogyis! Csak kérdezem.

– Ja, akkor jó. Már megijedtem – fújta ki a bent tartott levegőt. – Egyébként nem érdekelne, ha valakiről kiderülne. Nem ettől bírok valakit.

Ez megnyugtatott. Annyira megnyugtatott, hogy a szünetben meg is rendeltem a halloweeni jelmezemet, ami nem volt más, mint egy virágkoszorú. Handsome tündérnek öltöztem, mert a helyesség belülről fakadt, és biztosra vettem, ha felveszem a fejemre ezt a díszt, én leszek a legszexibb pasi a buliban. Igaz, hogy Taehyung is meg van hívva, tehát nincs könnyű dolgom, de azért próbálkozni lehet.

Amint megjött a jelmezem, nekiállhattam a lakás kitakarításának. Péntek délután mindent kipucoltam, szombaton pedig megvettem a kellékeket, rágcsákat, alkoholos italokat és este elkészítettem a családi recept alapján készült pudingomat. Yoongi átjött segíteni a főzésben, de nem csinált mást, csak téblábolt körülöttem, meg kinyalogatta a pudingos lábost, de azért jól esett, hogy ott volt. Marasztaltam éjszakára, de nem fogadta el, visszament a koliba, és csak másnap láttam újra.

Nagyon izgultam. Nem könnyű házigazdának lenni, már reggel hihetetlenül pörögtem, és amikor Jungkookie beállított, hogy segít a díszítésben, legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna. Csak azért nem tettem, mert még mindig nem tudhattam biztosan, hogy meleg-e vagy sem, és nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Négy kézzel a dekoráció hamar elkészült, az italokat behűtöttük, a chipseket kiadagoltuk, a jelmezünk tökéletesre sikerült. Ő nyuszinak öltözött, és ahhoz képest, hogy azt hittem, az állatos jelmezek hülyén néznek ki, neki még ez is jól állt. Lehet, hogy nekem is inkább a zsiráf mellett kellett volna döntenem?

A vendégek fürtökben érkeztek, kisebb-nagyobb baráti társaságokban, voltak olyanok, akiket nem is ismertem, de mivel a barátaim jól szórakoztak, én is. Még Namjoon, az osztályelnök, az iskola legjobb tanulója is eljött. Nem értettem, hogyan lehet annak ellenére laza, hogy penge esze van. Bezzeg én, ha nem találkoztam volna Yoongival, még mindig úgy néztem volna ki, mint egy elhízott kocka.

A nappaliban alakítottam ki a táncparkettet, és leterítettem pár matracot, hogy akik túl részegek, vagy szédülnek, leheveredhessenek. Egy szoba maradt, amibe elvonulhattak a szerelmespárok, bár lányt csak keveset hívtunk meg. A másik háló meg az enyém, azt szigorúan kulcsra zártam. Nem akartam, hogy bárki nyúlkáljon a személyes cuccaim között, azt meg főleg nem, hogy összemocskolják az ágyamat.

A puding hihetetlenül jóra sikeredett, annyira, hogy miután elfogyasztottam, extra jó kedvem lett. Táncoltam, nevetgéltem, odaajándékoztam a koszorúmat azoknak, akikkel csörögtem, de végül mindig valahogy visszakerült a fejemre.

Hihetetlen meleg volt a nappaliban, hiába nyitottuk ki bukóra az ablakot, ömlött rólam a veríték. Jól esett volna ledobni magamról az inget, de nem akartam nudizni a vendégek előtt, úgyhogy csak a felső két-három gombot bújtattam ki a lyukból.

– Köszi, hogy meghívtál a buliba – hajtolt oda Namjoon a fülemhez a kanapén. Ahogy a lehelete megcirógatta a pihéket a nyakamon, hirtelen pulzálni kezdett az ágyékom.

– Igazán nincs mit – nevetgéltem idiótán, és jobban megnéztem magamnak az osztályelnököt.

Eddig észre sem vettem, hogy milyen helyes. A tekintetében annyi értelem és kedvesség ült, hogy az teljesen elvarázsolt, úgy dőltem közelebb hozzá, hogy kitöltse az egész látóteremet. Namjoon zavartan fordította el a fejét, és a körmét rágcsálta, amikor barátságosan átkaroltam a nyakát.

– Namjoonie, nem nézed meg a szobámat? Van ott egy csomó oklevél, ami biztosan tetszene – mondtam neki, és meg sem vártam a válaszát, karon ragadtam és húzni kezdtem magam után.

Amikor beértünk a szobámba a hőmérséklet mintha megkétszereződött volna, nem bírtam már tovább ezt a nagy kánikulát, és kigomboltam az ingemet. Namjoon hatalmasra nyílt szemmel próbálta meg összehúzni rajtam az anyagot, de ekkor a csuklójára szorítottam.

– Ne csináld! Már így is lángol a testem. Inkább segíts valahogy – kértem könyörögve, és a nyakamhoz húztam a tenyerét. Olyan jólesően hűvös volt az érintése, érezni akartam mindenhol a testemen, hogy enyhítsen a kínjaimon.

Szépen lassan levezettem a kezét a hasamig, majd vissza a mellkasomra, és át a nyakamra, majd a hajamba. Isteni volt. Lehunyt szemmel élveztem a kényeztetést, majd megragadtam a másik kezét is, és a számba vettem a hosszú, kecses ujjait. Hozzádörzsöltem a nyelvemhez, felnyomtam a szájpadlásomhoz, végül olyan mélyre engedtem, amennyire csak tudtam. Ez hűsített a legjobban, csak sajnos elég vékonyka volt, és hamar átmelegedett.

Megrészegülve a kellemes érzéstől, lelöktem Namjoont az ágyamra, majd letérdeltem elé, és elkezdtem kigombolni a nadrágját. Tudtam valamit, ami hasonlít az ujjához, csak sokkal jobban kitölti majd a számat, és talán lesöpri a lázas őrületet.

Namjoon mondott valamit, amit nem értettem, és megpróbált eltolni, de gyorsabb és ügyesebb voltam nála. Hamar kiszabadítottam a tagját a nadrág fogságából. Tényleg olyan volt, mint egy fagylalt, ahogy végignyaltam rajta, egy adag feszültség leszakadt rólam. Gondosan nyalogattam, ízlelgettem, szopogattam, majd egy határozott rohammal eltűntettem a számban. Namjoon erre egész testében megfeszült, de ahelyett, hogy elolt volna, belemarkolt a hajamba, és irányítani kezdte a mozgásomat. Isteni volt. Ezerszer istenibb, mint amikor simogatott, egészen a torkomba akartam fogadni. Furcsa, cuppogó hangokat hallattam, de nem zavart, Namjoon pálcikás fagyija volt a legjobb édesség, amit valaha kóstoltam.

Amikor a tölteléke lefojt a torkomon, kicsit köhögni kezdtem, nem szerettem a sós és az édes kombinációját, de emiatt nem hibáztathattam. Biztos voltam benne, hogy következőleg majd olyat kérek tőle, ami az ínyemre lesz.