Rám forrott álca: 9. fejezet: Nyisd ki a szádat!

V:

Jungkook nem örült nekem. Mondjuk, sejtettem, hogy mérges lesz, amiért váratlanul feltűnök, de csak egy kisebb morgóságra számítottam, nem arra, hogy majdnem felrobban velem szemben az asztalnál. Legszívesebben leléptem volna, hiszen nyugalomra és békességre lett volna szüksége, de az anyukája már eldöntötte, hogy velük leszek, és nem tudtam neki nemet mondani.

Keveset ettem, de ráfoghattam a kocsikázásra, és szerencsére Jungkook is hamar szabadult. Ahogy követtem fel az emeletre, megbántam, hogy egyáltalán autóba ültem. Az üzenete, amit túl későn kaptam meg, csöpögött az elutasítástól, úgy tűnt, már nincs szüksége rám.

Őszintén, bűntudatom volt. Nem jártunk, mégis úgy éreztem magam, mintha megcsaltam volna. Délelőtt buktam le Minjae-vel és Jungkook már estére rosszul lett, nem kérdéses, hogy kinek a hibájából.

– Minek jöttél ide, ha nem hívtalak? – kérdezte azonnal Kook, ahogy beléptünk a szobájába. Legutóbb, amikor ott voltunk, megpróbáltuk visszafogni magunkat, és nem egymásnak esni az ágyában. Mennyi minden változott azóta…

– Aggódtam érted és látni akartalak.

– Nem a családoddal kellene lenned?

– Nem tudtam úgy pihenni, hogy közben azon jár az eszem, mi van veled.

– Akkor ne járjon azon! – torkolt le. – Hogy-hogy nem az új pasid körül legyeskedsz? Minjae mégse olyan jó, mint gondoltad?

Számítottam arra, hogy ezt megkapom, és nem léptem bele a késbe, amit rám szegezett. Az, ami Minjae és köztem történt, az kettőnkre tartozott, vele kellett rendeznem és nem Jungkookkal. Értelmetlen volt egymás fejének vágni a sérelmeinket, azzal nem jutottunk előrébb.

– Nem kell aggódnod, elköszönök a szüleidtől és lépek. Csak látni akartam, hogy vagy – nyúltam a kilincsért, de Jungkook rátenyerelt a falapra.

– Már tökmindegy, mert anya elhatározta, hogy maradsz. Nincs választásod, ha egyszer valamit a fejébe vesz.

– Jó, akkor leülök ide az ágyadra, és úgy teszek, mintha nem is léteznék.

– Rendben, de arra keress más helyet, mert az ágyban én leszek.

Ott volt a nyelvem hegyén a kérdés, hogy: „És ne legyek én is ott ahol te?”, de még időben visszafogtam. Utáltam, amikor Jungkook kiszámíthatatlan volt, úgyhogy nem viselkedhettem én is így. Letisztázott kapcsolat kellett, ami jelenleg a „haragos exek” kategóriába tartozott, tehát miután Jungkook kiengedett a szobából, lementem a nappaliba az apukájához, hogy egész nap tévézzek, és a lehető legkevésbé zavarjam Jungkookot.

Jungkook:

Taehyunggal egyetlen, de annál hatalmas probléma volt, az, hogy képtelenség levegőnek nézni. Egyrészt hangos, másrészt vicces, harmadrészt meg elég ránéznem, és meg akarom dönteni, úgyhogy ez a hármas kombó éppen eléggé tökre vágta a csodás tervét, miszerint nem fog zavarni.

Végigdőltem az ágyon, és megmasszíroztam a halántékomat, hogy enyhítsek kicsit a koponyámra eső nyomáson. Nagyon szerettem volna együtt pihenni V-vel, sétálni Busanban, beülni valahova, kávézni, kocsikázni, szórakozni, de már megint az történt, mint korábban, egyszerűen befeszültem a közelében. Tök értelmetlen volt felhozni Minjae-t, amikor V eljött ideáig, hogy lássa, jól vagyok, de nekem muszáj volt a fejéhez vágnom, hogy beletaposott az egómba. Olyan idióta vagyok! – gondoltam fáradtan.

Junghyunhoz menekültem vigaszért, aki készségesen elment velem egy sétára. Sokáig nem szólaltunk meg, a zsebembe gyűrt szórólapot piszkáltam, és amikor kihúztam a kezem, a körmeim feketék voltak a lekapart festéktől.

– Mi van azzal a csajjal, akiről írtál nekem? Még mindig együtt vagytok?

– Most éppen nem. Kicsit összekaptunk, és lefeküdt valakivel. Jelenleg fogalmam sincs, mit kellene kezdenem ezzel.

Junghyun mosolyogva megcsóválta a fejét, és befordult a játszótérre. A hinta hideg és alacsony volt, de folyton mozoghattam rajta, és ha frusztráltan éreztem magam, ez sokat segített. Röviden összefoglaltam neki, mi történt, és próbáltam nem Taehyungot beállítani a hülyének. El kellett volna mondanom a páromnak, hogy egy lánnyal beszélgetek, és megütnöm sem szabadott volna, tisztában voltam a saját felelősségemmel.

– Én úgy gondolom, hogy egy jó kapcsolatban mindent meg lehet beszélni. Üljetek le és tisztázzátok a dolgokat a csajjal!

– De mindig olyan hülyén viselkedek a közelében, pedig már több mint három éve együtt vagyunk.

– Három éve? – kérdezett vissza azonnal Junghyun.

Bassza meg, elszóltam magam! – mérgelődtem, de itt még nem volt veszve semmi, debüt körül is nyugodtan összejöhettem volna bárkivel. Igaz, hogy a hyungnak csak pár hónapja meséltem először erről a titokzatos „lányról”, de ennyiből még nem sejthette meg, hogy pasim van.

– Hát, ha viszont három éve, akkor furcsa, hogy csak most jöttek elő ezek a problémák.

– Elég viharos a kapcsolatunk. Semmi sem úgy történik benne, ahogy kellene.

– És szeretitek még egymást? A veszekedések lehetnek a kihűlés jelei is.

Szerettem Taehyungot és ő is szeretett, egyszerűen csak idióták voltunk, akik mindent rosszul csináltak. Minjae bepofátlankodott egy kis időre a világunkba, de nem terveztem, hogy sokáig hagynám leselkedni. Taehyung hozzám tartozott, mellette éreztem egésznek magam, zavarba tudott hozni, a szex is jól működött, semmi kihűlés nem fenyegetett minket.

– Szeretem. Biztosan ő is szeret, csak elege lett belőlem. Megértem. Nehéz lehet velem lenni, szörnyen gonosz vagyok, amikor rám jön az öt perc.

– Mindenkinek vannak nehéz időszakjai.

– Hyung, anya mit mondott neked a betegségemről? – kérdeztem rá. Nem akartam takargatni előle az állapotomat, ugyanannyira joga volt tudni, hogy mi van velem, mint a szüleinknek.

– Azt, hogy néha súlyos depresszió tőr rád és előfordult, hogy magad ellen fordultál.

– Nem csak erről van szó. Extrém módon fel tudom baszni az agyam, és olyankor ütök vagy üvöltök. A hyungok agyára mehetek ezzel, folyamatosan megbántom őket, aztán meg utálom magam, amiért beletapostam a lelkükbe.

Junghyun olyan szeretettel és törődéssel simogatta meg a hátam, hogy könnybe lábadt a szemem. Megpróbáltam visszafogni, de a fájdalom kiszakadt belőlem, és úgy bőgtem, mint egy kisgyerek. A hülye gyógyszerek mindig megkevertek, pedig már össze akartam szedni magam, hogy erős legyek, és rendezzem a dolgokat Taehyunggal. Kisírt szemmel hogyan állhattam volna elé magabiztosan?

Amint megnyugodtam kissé, Junghyun is mesélt a munkájáról meg a haverjairól, aztán egymást kergetve szaladgáltunk a játszótéren és mindenre felültünk. Vicces volt egy kis időre visszamenni gyerekbe, abban az időben még nem kellett annyit aggódnom, mint felnőtt fejjel. A banda, a karrier, a párkapcsolat, a család, ezeknek egyre nagyobb súlyuk lett, minél idősebb lettem.

A házba lépve magabiztosan indultam meg Taehyung felé, hogy felhívjam a szobába, és őszintén átbeszéljünk mindent, de amikor odaértem a kanapéhoz, a telefonja villogni kezdett, és egy olyan nevet jelzett, amit nem akartam látni. Főleg nem szivecskével követve.

– Csá! – kaptam ki Taehyung kezéből, és fogadtam helyette a hívást. – Taehyung most nem ér rá. Se most, se máskor. Szakadjál le róla!

V dühös szemekkel nézett fel rám, és miután visszavette a telefonját, azonnal elnézést kért a szeretőjétől, és elvonult a lenti fürdőszobába, hogy nyugodtan beszélhessenek. Majd’ felrobbantam dühömben, remegett a kezem, ahogy ökölbe szorítottam, és keresnem kellett valamit, amivel lenyugodhatok.

Kihúztam egy szálat apa cigis dobozából, lenyúltam az asztalon hagyott öngyújtót és kimentem a kertbe. A fehér rudat az ajkaim közé szorítottam, majd lenyomtam a kapcsolót, de még az előtt megállt a kezem, hogy felparázslott volna a dohány. Felrémlett, amikor a tetőn álltam, és Hosoek hyung megdorgált a hülyeségem miatt. Akkor megígértem neki, hogy sosem gyújtok rá, és a féltékenység nem ért annyit, hogy ezt megszegjem.

– Titokban füstölünk? – karolta át a vállam Junghyun. – Nem te utáltad legjobban a szagát?

– Nem dohányzom, csak kellett valami, amivel lenyugtatom magam.

– Taehyung dühített fel? Amikor megérkeztünk, még jó kedved volt.

– Igazából az is zavar, hogy itt van. Minek jött? Nem hívtam.

– Azért, mert aggódott érted. Becsüld meg az ilyen barátokat!

Már éppen megbecsültem volna, amikor Taehyung is csatlakozott a kerti állóképhez, és úgy tűnt, távozni készül. Azonnal felment bennem a pumpa és még csak vissza sem akartam fogni.

– Mi van, már mész is?

– Igen. Fél négykor indul a busz, még éppen elérem – fogott kezet Junghyunnal a párom, nekem még bólintani sem bólintott, csak hátat fordított, de a kerti csapig sem jutott, amikor utána szóltam.

– Azért ennyire ne rohanjál már a pasidhoz!

V megtorpant, Junghyun szemei pedig hatalmasra nyíltak. Hogy gonosz dolog volt-e felhozni mások előtt, hogy V meleg? Igen, az volt, de pont telibe szartam, hogyan érzi magát. Őszintén, azt akartam, hogy fájjon neki. Én is így éreztem, amiért magamra akart hagyni csak azért, mert Minjae sírt neki egy sort a mobilban.

– Nincs mit tenni, a másik pasim nem lát szívesen a házában.

Oké, ez még csúnyább volt. Még egy hangyányit félre lehetett érteni, hogy V-nek esetleg több valakije van Seoulban, de nagyon rám mutatott az a bizonyos irányjelző tábla. Junghyun egy pillanatra el is engedett, és hol rám, hol Taehyungra nézett. Meg akartam ölni V-t. Hogy lehetett ekkora szemétláda? Én nem így akartam, hogy kiderüljön. Minek kellett elvennie tőlem a lehetőséget? Mit számított neki, hogy a bátyám megtudta, hogy meleg? Nem az apjának mondtam el, vagy az anyjának.

– Nem vagyok a pasid – tagadtam a nyilvánvalót, kevés sikerrel.

– Tényleg? – pördült meg V. Dühösen villogott a szeme, sértetten és felháborodottan. – Akkor az elmúlt három évben mim voltál?

– Te felfogod baszd meg, hogy a családom házánál vagy? – emeltem meg a hangom, és tettem egy lépést felé.

– Te kezdted!

– Mit? Hogy elmondtam a nyilvánvalót? A hülye is megmondaná rólad, hogy meleg vagy. Miért kellett engem is belerángatnod a témába?

– Jungkook, te most komolyan ezt csinálod? – kiáltott rám. – Letagadsz? Komolyan?!

Erősen ragadtam meg V kabátját, de Junghyun megállított, és elrántott Taehyungtól.

– Jönnek anyáék – szűrte a fogai között, és hátra csomagolta a kezem, mintha csak ölelné a derekamat.

Nagy erőfeszítéssel sikerült csak mosolyt erőltetnem az arcomra, és úgy tettem, mintha azon a helyen, ahol V állt, nem lenne semmi, csak egy hatalmas, érdektelen, fekete folt.

– Kicsikém, mindjárt jövünk, a nagynénéd meghívott magához egy sütire. Ne aggódj, kimentettelek, hogy beteg vagy. Junghyun te viszont jössz! – Amikor a bátyám szólni akart, figyelmeztetően felemelte a mutatóujját. – Nincs ellenkezés. A fiúk jól meglesznek egyedül.

Ördögi gondolat villant a fejembe, és kiváltam a bátyám szorításából, majd odaálltam Taehyung mellé, és szívélyesen átkaroltam a vállát.

– Igen, anya, mi nagyon jól megleszünk – mosolyogtam elégedetten, és odasúgtam Taehyung fülébe: – Ebben a nagy házban, teljesen egyedül.

Junghyun vonakodva szállt csak be az autóba, a szemeiben megrökönyödéssel, félelemmel, aggódással és figyelmeztetéssel, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Nem terveztem. Csupán megtanítom Taehyungnak, hogy mivel jár, ha undorítóan játszik.

Amint az autó eltűnt az utca végén, betaszigáltam V-t az ajtón, és kulcsra zártam a házat. Egyenesen a lenti gardróbhoz tartottunk, Taehyung hiába akadékoskodott, erősen rángattam, és amint benyúltam apa szekrényébe, és ráfogtam a nyakkendőkre, megpecsételődött a sorsa.

V:

Hiába kapálóztam, Jungkook erősebb volt nálam, és miután lehámozta rólam a kabátot meg a pulcsit, hiába rúgtam oda párszor, úgy vágott le a székre, hogy csak nyekkentem.

– Nem akarok dugni – morogtam már a vetkőztetésnél is, de meg sem hallotta. Ezúttal sem történt másképp, Jungkook rám támaszkodott, és éreztem, ahogy erős csomóra köti a csuklómnál a nyakkendőt.

Hamarosan kaptam a lábamra is, majd a nyakamra is került egy, igaz, ez sokkal lazább lett. Nem tudtam lenézni az ölemre, mert akkor már a nyakamba vágott, de mérgesen szemmel tarthattam a teljesen begőzölt kedvesemet.

– Jungkook, mondtam, hogy nem akarom – morogtam, amikor lehúzta a sliccem. Ahogy a csupasz fenekem a hideg fafelülethez ért, felszisszentem.

– Úgy nyöszöröghetsz, ahogy akarsz, csak én fogom hallani – közölte, majd rámarkolt a férfiasságomra. – Engem meg csak felizgat a hangod.

Lehunytam a szemem, és megpróbáltam átgondolni, mit kellene tennem azért, hogy Jungkook megnyugodjon. Nyílván be kellett volna fognom a pofámat, és nem visszavágni neki, amikor felfedett a bátyja előtt, de nem bírtam már elviselni, hogy a tulajdonának kezel, miközben úgy bánik velem, mint egy alig megtűrt kutyával. Túlzásba vittem, és elfogadtam a haragját, de már megint úgy viselkedett, mint a parkolóban, kezdtem félni tőle.

– Hagyj békén, Jungkook! Nem akarom ezt – kértem. Lassan nyalogatta a csupasz felsőtestemet, ahol benedvesítette a bőrömet, még hűvösebbnek éreztem a levegőt.

– Nem csinálok semmi olyat veled, ami fájdalommal járna – informált.

A keze folyamatosan dolgozott rajtam, és ahogy a nyalintásokat felváltották a csókok, hiába küzdöttem, felizgatott. Az volt a baj, hogy Jungkook kb akármit tehetett volna, ha konkrétan nem okozott fájdalmat, vagy nem rémített halálra, valahogy el tudta érni, hogy ráhangolódjak. Igaz, hogy jelen esetben nekikötözött egy széknek, és nem akarta levenni rólam a kezét… Basszus! – esett le a tantusz. Konkrétan molesztáltak, ez bűntény, nyugodtan feljelenthettem volna érte. Viszont valamilyen szinten be is jött a kiszolgáltatottság. Muszáj volt ezt szavakba öntenem, hátha tisztul tőle a kép.

– Jungkook, figyelj! Szeretném, hogy megértsd! Te most valami olyat teszel velem, amit én nem akarok. Ez is erőszak, ugye tudod? – hívtam fel a figyelmét.

– Nekem nem úgy tűnik, mintha nem akarnád – pillantott le az ágyékomra. Én a nyakamon feszülő kendő miatt erre képtelen voltam.

– Mert minden épeszű férfi felizgul, ha valaki, aki bejön neki, a farkát masszírozza.

– Rendben, akkor nem nyúlok hozzád – vette el rólam a kezét, és amint elengedett, frusztrált sóhajt csúszott ki a számon. Jungkook szélesen elvigyorodott. – Vagy mégis szeretnéd?

Át kellett gondolnom a dolgokat. Ha belementem, utána bármi is történt, az én felelősségem is lett, ha viszont ellentmondtam, és Jungkooknál mégis elgurul a gyógyszer, akkor egyértelműen az akarom ellen történtek a dolgok. A kérdés az volt, hogy akartam-e, hogy Jungkook játsszon rajtam, vagy sem. Őszintén, rohadtul akartam.

– Jó, csináld csak! De hagyd abba, ha nem akarom – morogtam, és löktem egyet a csípőmmel. Lekötözve ez sokkal nehezebb volt, mint sejtettem.

– Rendben. Nem foglak bántani.

Jungkook nyelve körbenyalta makkomat, majd behúzott a forró barlangba, amiben már olyan sok jót átéltem. Eközben a nyakamon megfeszült a sál, és hátrébb húzták a fejem. Éppen csak kellemes volt még ez a nyomás, ha csak egy kicsivel is erősebben húzott volna, akkor biztosan bepánikolok a levegőhiánytól.

Az, hogy a plafont bámultam, nem különbözött sokat attól, mintha eltakarták volna előlem a kilátást, így is elég jól felerősödtek az egyéb érzékszerveim, például a bőröm hő- és nyomásérzékelése, majdnem megvesztem Jungkook nyelvjátéka alatt.

– Ne hagyd abba! – nyüszítettem, amikor elvált tőlem.

– Most jön a büntetés része, úgyhogy muszáj lesz egy kicsit szenvedned – magyarázta Jungkook, és elengedte a nyakam béklyóját. – Levegőzz, hyung, amíg beveszem a bogyót!

Jól esett az oxigén, és meg tudtam mozgatni a nyakam, kezdett már beállni abban a kikényszerített pozícióban. Jungkook szép kis merevedést okozott nekem, nagyon örültem volna, ha hamar visszaveszi a szájába.

– Milyen gyógyszert veszel be? Már viagra kell? – piszkódtam, amikor legurította a pirulát.

– Gáz is lenne. Nem, dilibogyó. Elég ideges vagyok, és nem akarok túlzásba esni.

– Akkor mi lenne, ha hanyagolnánk a büntetést? – vetettem fel játékosan, majd komolyan a szemébe néztem. – Jungkook, tényleg sajnálom, amit tettem. Egy fasz voltam.

– Az biztos – rándult meg egy izom az arcában, és leguggolt hozzám. – Megaláztál a bátyám előtt, és nem rajtad múlott, hogy a szüleim nem tudták meg.

Rohadtul szégyelltem magam, hiszen pontosan tudtam, hogy mennyire érzékeny talaj ez. Én is féltem tőle, hogy mit szólnak majd a szüleim, egyetlen gyerek sem akarta, hogy megutálják azok, akiket mindennél jobban szeretett. Jungkookkal sokat beszélgettünk arról, hogyan nyíljunk meg a család előtt, de egyikünk sem merte megtenni az első lépést. Erre én majdnem bedobtam a bombát a kertjébe.

Ahogy hátrarántotta a fejem, abban benne volt minden dühe, és sokkal szorosabbra vonta ezúttal a távot, egy centire sem tudtam megmozdítani a fejem, mert nyugalmi állapotban is szorított a sál.

– Nyisd ki a szádat, Taehyung! – utasított Jungkook. Nem tudom, hogyan tervezte, hogy ilyen szögben leszopjam, lehetetlen volt.

Úgy tettem, ahogy kérte, és bár sejthettem volna, hogy mi következik, mégis meglepődtem, amikor az arcomba öntötte az ásványvizes üveg tartalmát. Próbáltam lenyelni azt, ami a számba ment, de túl sok volt, és túl hirtelen jött, félrenyeltem, és fulladozni kezdtem.

Jungkook azonnal eloldott pár kötelet, hogy előre görnyedhessek, és kiköhöghessem magam, de amint újra rendesen szedtem a levegőt, visszakerültem az előző pozícióba.

– Ugyan, hyung! – ciccegett a fülem mellett. – Ennél jobban tudsz te nyelni.

– Te is jobban célzol – dobtam vissza a labdát, mire Jungkook erősen, de nem fájdalmasan a nyakamba csókolt.

– Nyisd ki a szádat!

Ezúttal semmi nem ment az arcomra, a pohárból a krémes, édes folyadék egyenesen a számba folyt, lassan, sikamlósan. Valami likőr lehetett, talán tojás vagy vanília, de biztosan tartalmazott alkoholt. A gond ebben az esetben is a mennyiséggel volt, ezúttal nem fullasztott az ital, de amikor előrebukott a fejem, némi kifolyt a számból.

– Szeretnéd tudni, hogy nézel most ki? – kérdezte Jungkook, és szétkente az ajkamon a krémet.

– Sejtem – grimaszoltam fel rá, aztán megéreztem, ahogy valami a mellkasomra és a hasamra fröccsen. Tojáslikőrtől bűzlött az egész testem, és ahogy hullámzott a heves légzéstől, egyre lejjebb fojt.

– Hyung... – szólított Jungkook, és amikor rápillantottam, kattant a vaku az arcomba.

Jungkook leült a dohányzóasztalra, és miután módosított kicsit a képen, felém tartotta a végeredményt. Az amúgy is zavarba ejtő kép alatt a „Fuck me more!” felirat szerepelt.

– Mit akarsz azzal a képpel? – morrantam rá.

– Hogy mit? Elküldöm pár embernek – felelte egyszerűen, majd elhúzta az ujjait a hátlapról, és megláttam rajta a macis logót. A szemét az én telefonommal fotózott, tehát a híváslistámhoz is hozzáfért.

– Jungkook, ne csináld! – feszítettem meg a köteleket, de hiába kapálóztam, nem szabadulhattam ki. A korábbi merevedésem már nem is foglalkoztatott annyira, Jungkook elintézte, hogy ne akarjam a folytatást.

Ő rohadtul élvezte, hogy előnybe került, szélesen vigyorogva, kárörvendő nevetéssel tekert a képernyőn és néha megállt az ujja, amikor kijelölt pár embert.

– Suga hyung biztosan értékelni fogja ezt a meglepetést, amikor a fontos kompozíciója közepén megpillantja. Aztán biztosan Minjae is örülni fog, verheti erre, amikor feláll neki. Mondjuk, a helyében engem nagyon zavarna, hogy más dugja a szeretőmet.

– Jungkook, tedd le a telefonomat! – kiabáltam rá. – El ne küldd valakinek!

– Renden – enyhült meg, és visszavont pár pipát. – Akkor csak anya és apa kapja meg.

Kérdés sem fért hozzá, hogy kinek az anyjáról meg az apjáról van szó, és olyan düh fogott el, hogy azonnal könnyek szöktek a szemembe. Ez sokkal undorítóbb húzás volt, mint amit én műveltem. Nagy különbség van aközött, hogy hallásból értesülsz a fiad melegségéről, meg aközött, hogy küldenek neked egy ilyen égető képet.

– Basszus, Jungkook! – rángattam újra a nyakkendőket olyan erővel, hogy majdnem székestől borultam el, de a fogvatartóm megtámasztott, és erősen fogta a támlát. – El ne küldd a szüleimnek! Hallod? Ne küldd el!

– Miért ne küldjem? – kérdezett vissza durván. Akkor beszélt így, a fogai között szűrve a szavakat, erős busani akcentussal, amikor nagyon, de nagyon dühös volt. – Egy életre megtanulnád, hogy mit ne mondj a családom előtt!

– Jungkook, kérlek! Nem vagyok állat, nem kell büntetni, hogy megértsek dolgokat. Sajnálom, oké? Nagyon sajnálom.

– És ha meghallották volna? Ha így tudják meg, akkor mit kezdhetnék a sajnálatoddal? – tépett bele a hajamba, majd meghallottam a búgást, ami azt jelentette, továbbította a fotót. – Én is sajnálom, hyung. Döntsd el, hogy mit kezdesz vele!

Amint eloldott, azonnal a pólójának estem, és rángatni kezdtem. Legszívesebben behúztam volna Jungkooknak egy hatalmasat, de ha azzal a dühvel ütöttem volna meg, amit éreztem, akkor jegeltek a fanmeetingnek. Jungkook az arcából élt, ahogy én is, oda nem üthettem, de jó kiadósat beleboxoltam a hasába. A szemét számított rá, és a kockái felfogták a nagyját, de azért így sem lehetett túl kellemes.

– Szemét vagy – mondtam, amikor felrángattam magamra a nadrágomat. – Aljas, szemét rohadék! – sírtam el magam, és lerogytam a kanapéra. Vigasztalhatatlan voltam. A szüleim valószínűleg egy életre megutáltak, biztosra vettem, hogy még ki is fognak tagadni. – Utállak. Elrontottad az egész életemet – öleltem át a térdemet. A testemre tapadt likőr már a nadrágomat is összeragacsozta. Még arra sem volt erőm, hogy káromkodjak.

Le akartam lökni Jungkook karjait a vállamról, de csak sírni tudtam. Hiába voltam én a BTS V-je, ha nem lehettem anyuci kicsit Taehyungja. Szinte láttam magam előtt, ahogy apa arcát elönti a szégyen és a düh, anya meg elájul a sokktól. Hogy okozhattam ekkora csalódást a szüleimnek?

– Hyung… – döntötte a homlokát a fejemhez Jungkook. – Taehyung, ne sírj! Nem küldtem el nekik.

– Hallottam – sírtam fel.

– Csak magamnak küldtem el – mondta, és az arcomba nyomta a készüléket. – Nézd!

A könnyeimtől alig láttam a képernyőt, de miután pislogtam párat, és kitöröltem a nedvességet a szememből, feltűnt a Kookie név, sok-sok szívvel körbefogva.

– Szemét, hülye rohadék! Idióta barom! Szadista állat! Kibaszott köcsög! – püföltem a vállát, és még válogatott szidalmakat vágtam a fejéhez, mire meguntam. – Tudod, mennyire megijesztettél? Azt hittem, vége az életemnek.

– Inkább válaszolj valamire! Fogsz még utalgatni a szüleim előtt bármire is kettőnkkel kapcsolatban? – kérdezte Jungkook komolyan, és hátrébb húzta a telefont, amikor érte nyúltam.

– Nem, de te se csinálj ilyet többet!

Ebben maradtunk, és Jungkook engedte, hogy az ő telefonjából is eltűntessem a képet egy életre. Emlékezni sem akartam erre a szörnyű érzésre, és biztos, hogy egy ideig azt is el akartam kerülni, hogy megkötözzön. A tojáslikőr maradhatott, talán.

Borzasztóan fáradtnak éreztem magam, mintha egész nap dolgoztam volna, pedig még le kellett volna fürödnöm, a felsőtestem ragadt, és az alkoholos illat is zavart.

– Jungkook, kölcsönadsz egy pólót? – kérdeztem, és kibújtam a sajátomból. Még mindig nehezteltem rá. Elküldte, vagy nem küldte, rendesen megdolgozta a lelki állapotomat.

– Kölcsön – fonta körém a karját Jungkook. Volt mit törlesztenie, az biztos! – Pizsamát is – mondta, és apró csókot nyomott az arcomra. – Maradj itt, és holnap randizzunk egyet rendesen. Megérdemled, elég gonosz voltam ma veled. Elég, ha csak estére érünk vissza Seoulba. Na? Szeretnéd:

Egy nap Jungkookkal Busanban úgy, hogy kedves, rendes és aranyos? Jól hangzott. Nagyon reméltem, hogy valóban így lesz, és nem bújik ki belőle a rossz énje, és rontja el az egészet. Nem akartam többet veszekedni, nem akartam harcolni, nem akartam újra sírni. Elfáradtam. Eljött az ideje annak, hogy kicsit engem kényeztessenek.