Rám forrott álca: 6. fejezet: Már az övé

V:

Az éjszaka furcsa hangokra ébredtem. Először azt hittem, a képzeletem játszik velem, aztán egyre tisztább és ismerősebb lett a tónus.

– Hyung… – lehelte Jungkook.

Nem voltam biztos benne, hogy álmodik, vagy meg akar szólítani, meg hogy egyáltalán nekem szól-e. Jungkooknak mindenki hyung volt, amíg nem nevezte meg pontosan a személyt, bárkihez szólhatott.

Zihált, de nem úgy, mint aki rettegve menekül valami elől, sokkal inkább hasonlított élvezetes sóhajtozásra. Egyre mélyebb és erotikusabb lett a hangja, miközben az ágynemű is meggyűrődött. Úgy képzeltem, abba kapaszkodik.

– Áh, hyung… – sóhajtott fel megint, ezúttal hangosabban.

Nem tudtam eldönteni, fent van-e, és megmozdulni sem mertem. Mert mi van, ha éppen Jimin ténykedik rajta? Végül is, egymás mellett volt az ágyuk, bármikor átmászhatott mellé és elég jóban voltak az utóbbi időben. Miért ne fogadhatott volna el Jungkook egy kis kézimunkát? Szingli volt, azzal csinálta, akivel akarta, még akkor is, ha az exe is a szobában tartózkodott.

– Áhhh… – Újabb sóhajtás törte meg a csendet, és ahogy teltek a percek, úgy toleráltam egyre kevésbé a helyzetet.

Egyre forróbbnak éreztem az ágyékomat, úgyhogy összeszorított állkapoccsal a hang irányába fordultam, felkészülve minden szörnyűségre.

Szerencsére Jimin a saját ágyában aludt.

Óvatosan odasettenkedtem Jungkook mellé, majd a füléhez hajoltam.

– Mit csinálsz, Jungkookie?

Jungkook azonnal megugrott, majd szépen lassan kinyitotta a szemét. Szinte felkukucskált rám, talán elsőre nem is tudta, hogy én vagyok az éjszakai zaklatója.

– V hyung? – kérdezte kábán.

– Mi van? Miért sóhajtozol? – kérdeztem. Még így, a félhomályban is tisztán láttam az ajkát, szinte könyörgött érte, hogy csókoljam meg.

– Mert akarlak, hyung – rántott le magához, és felkínálta azt az ennivaló száját.

Meg sem fordult a fejemben, hogy visszautasítsam, azonnal a takaró alá bújtam, és betakartam a testemmel. A csókja édes és forró volt. Ahogy a nyelveink találkoztak, mintha egy rég nem látott, kedves ismerőst üdvözöltünk volna. Türelmetlenül feljebb toltam a pizsama felsőjét, és amíg a nyakát kényeztettem, az ujjbegyeimmel a puha, érzékeny bőrét simogattam. Jungkook lábai körbeölelték a derekamat, mintha attól félt volna, hogyha nem teszi, ott hagyom, pedig eszembe sem jutott ilyen ostobaság. Csók váltott csókot, és ahogy hozzányomtam magam, éreztem, mennyire akarja ő is.

– V… – nyögte Jungkookie édesen.

Az ajkam közé vettem a cimpáját, és játszani kezdtem a karika fülbevalójával. A nyáron belövetett két piercinget a bal fülébe, azokat is körbenyalogattam, miközben a kezemet a nadrágjába csúsztattam. Jungkook hevesen zihált, az ágyékát egyre jobban a markomba tolta.

– V… – mondta ezúttal már hangosabban. Féltem, hogy felébreszti a többieket, így egy csókkal belé fojtottam a szót.

Legutóbb, amikor beszóltam neki, hogy ő semmit nem tud csendben csinálni, nem hazudtam. Régen, amikor még titkolni kellett a kapcsolatunkat, Jungkooknak már akkor is nehezére esett csendben maradnia, de mióta lebuktunk a hyungok előtt, már nem is próbálkozott. Igaz, hogy imádtam a hangját, de talán a többiek nem értékelték annyira.

– Taehyung! – mart bele Jungkook a vállamba, amikor rászívtam a nyakára.

Nem zavart, ha csak a keresztnevemen szólított, sosem szidtam meg ilyenért, elég közel álltunk egymáshoz, hogy kedve szerint tehesse. Persze, amikor a kamera előtt voltunk, ő is jobban odafigyelt az udvariasságra, de az ágyban ez nem izgatott senkit. Egyedül az zavart, ha a színpadi nevemen szólított ilyenkor, azt akartam, hogy engem szeressen, ne azt a valakit, aki a rivaldafényben áll.

– Kim Taehyung! – csapott Jungkook a hátamra. Csípett, ahol a tenyere a bőrömhöz ért.

Mérgesen emeltem fel a fejem, de a maknae eltűnt alólam, csak a párnát öleltem és a nyálam nedves nyomot hagyott a fehér anyagon.

Kábán néztem körül, és egy morcos J-hope-ot pillantottam meg az ágyam mellett. Nem értettem, mit keresett ott. Vagyis, sejtettem, hogy valószínűleg meghallotta Jungkook hangját, de hiába kerestem a takaró alatt, a párom nem volt sehol.

– Hol van Jungkook? – kérdeztem álmosan.

– Már a kocsiban ül. Mindenki rád vár. Igyekezz, rengeteg dolgunk van még!

El sem hittem, hogy álmodtam az egészet, annyira igazságtalan volt az élet, hogy kora reggel ilyenekkel szívatott. Nem elég, hogy őrült sebességgel kellett felöltöznöm, még a nadrágomban lévő problémával is kezdeni kellett valamit. Jól esett volna egy jó hideg zuhany, de végül csak pár percem volt arra, hogy csupaszon nekidőljek a csempének, és próbáljak ne túl hangosan felsikkantani. Amint a probléma lankadni kezdett, becsomagoltam magam a ruhámba, és már rohantam is le. Aznapra várt ránk egy Inkigayo fellépés és egy fansign Sangnamban, amelyek közül az utóbbi volt problémásabb. Nagyon reméltem, hogy nem Jungkook mellé ültetnek. Egyébként is nehéz volt a közelében maradni, a reggeli álom után meg még inkább.

A napot egy intenzív táncgyakorlással kezdtük, mire végeztünk, mindenem sajgott, de legalább kiadtam a belső feszültség egy részét, és amikor a hajamat csinálták, őszintén tudtam mosolyogni. Kimondottan jól állt nekem ez a DNA éra, de volt valaki, aki még nálam is sokkal helyesebb volt. Jungkook. A rohadt életbe, hogy minden olyan jól mutatott rajta! A királykék dzseki alá kosaras trikót kapott, hozzá szakadt, szürke farmert és narancssárga edzőcipőt. Mellette a fehér ingemben túl elegánsnak tűntem, hiába a fehér melegítőnadrág, és a piros csuka, mintha egy idióta iskolai ünneplésre érkeztem volna. Jó, ott nyilván hazazavartak volna deréktól lefelé, de ettől még feszengtem mellette. Nehéz volt magabiztosan kilépni a színpadra egy halom rajongó elé, ha melletted kenter beverte valaki a helyességedet.

Természetesen az égiek aznap sem álltak mellettem, Jungkookot kaptam meg a jobb oldalamra, aki kimondottan jól szórakozott a zavart pillantásaimon. Nem elég, hogy szívdöglesztően mosolygott rám, még ahhoz is volt mersze, hogy piszkáljon. Aztán még neki állt feljebb, amiért csavargattam a fülét, meg játékosan nyakon vágtam párszor. Miközben hozzáértem, megpróbáltam nem arra gondolni, az álmomban milyen finom volt a szám alatt érezni a bőrét.

Minden fansignra jutott minimum egy Vkook jelenet, most pedig, hogy egymás mellé ültünk, több is akadt. Nagyon odafigyeltem rá, hogy ne vigyem túlzásba, de a végső játékot követően megint ösztönösen cselekedtem, és hátulról szorosan magamhoz öleltem. Először a derekát érintetem meg, aztán rájöttem, hogy ez nem jó ötlet, és módosítottam a mellkasára, Jungkook mégis befeszült, és megpróbált lefejteni magáról. Az egész harc úgy tűnhetett, mintha testvérien küzdenénk egymással, és a kicsinek elege lenne abból, hogy a bátyus pátyolgatja. A valóságban Jungkook hátraszólt, hogy ne vigyem túlzásba, és bár elrejtettem, nagyon fájtak a szavai. Régen természetesen érhettem hozzá, akkoriban szerette és igényelte is a közelségem, már csak egy tehernek érzett.

Az aznapi Inkigayo Daejeonban volt, tehát egyrészt utazhattunk, másrészt teljesen más színpad fogadott, mint amihez szokva voltunk. A stúdiókban nagyjából egyezett a színpad mérete és a kamerák elhelyezkedése, itt nagyobbakat kellett lépni, máshová kellett nézni, és a szabadtér az akusztikát is megváltoztatta. Az előadás nem is lett olyan robbanásszerű, mint szokott, Jungkook olyam messze állt tőlem, hogy el sem érte a vállam, de Suga sem dobta el a mikrofont a Mic Drop végén. A rajongóknak szerencsére ez a verzió is tetszett, de a kisbuszban ülve érződött a bandán, hogy még rengeteg energia maradt bennünk, J-hope konkrétan egyhelyben pattogott, amíg Yoongi hyung le nem állította.

– Figyi, mit szólnátok, ha este játszanánk valamit? – vetette fel Hopie. – Csináljunk pizsipartyt.

– És hogy tervezed a járőrökkel a folyosón? – kérdezte Ramo.

A motelben bisztiboyok járták a folyosókat, hogy a biztonságunkat őrizzék, de valójában a rabtartóink voltak. Lámpaoltás után nem volt mászkálás, mert másnap „valahogy” a menedzser fülébe jutott a dolog, és kaptunk a fejünkre.

– Majd lefizetjük őket – vágta rá azonnal J-hope. Úgy tűnt, nagyon a fejébe vette a dolgot, nem lehetett már lebeszélni az ötletéről.

– És mégis mivel? Ha pénzt adunk, azzal nagyon megüthetjük a bokánkat – emlékeztette Rap Monster. Hiába volt saját pénzünk, előbb vagy utóbb mindig kiderültek az ilyesmik, már a debüt elején a fejünkbe verték, hogy soha ne pénzzel oldjuk meg a problémáinkat.

– Piával? – vetette fel Yoongi, amit azonnal megszavaztunk.

Szegény sofőrt küldtük be a kisboltba vásárolni, egyikünk sem merte megkockáztatni, hogy kiszálljon a menedékből. Vetettünk vele chipset, ropit, édességet, cukrokat és egy halom alkoholt. Előre láttam, mennyire el fogunk ázni, de pont itt volt már az ideje egy kis kikapcsolódásnak. A veszekedés Jungkookkal, az aggódás, a szakítás, ezek még mind ott tomboltak bennem, és ki akartam adni őket. Táncolni, kiabálni, hülyéskedni, amíg össze nem esek. Pontosan erre volt szükségem.

A nagy hyungok szobája sokkal tágasabb volt, mint a miénk, úgyhogy oda szólt a meghívás, miután mindenki lefürdött, és a menedzsernek beadtuk, hogy úgy fogunk csicsikálni, mint a kisangyalok. Amint azonban szabaddá vált a terep, már bújtunk is bele a papucsba, és lustán átballagtuk a szomszédba. Kicsit sem meglepően, a felvigyázóink eltűntek a folyosóról, csak a bejárati ajtókat vigyázták, minket nem felügyeltek.

A partiszobában az ágyakat a falhoz tolták, a földre leterítették a takarókat, és így lett egy nagyobb placc, ahová körbeülhettünk. Mindenki kapott a kezébe egy üveg sört, a rágcsákat gyorsasági sorrendben ragadtuk magunkhoz, majd Rap Monster hivatalosan is megnyitotta a 2017-es októberi pizsipartyt.

– Kedves tagok! Üdvözlök mindenkit a mai estünkön, érezzétek jól magatokat! Több játékkal is készültünk, remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket. Egy dologra figyeljetek oda nagyon, senki ne csapja el a gyomrát, mert holnap is meló van. Aki nem bírja, ne igyon sokat! – utalt ezzel Jiminre, aki már két üveg pancstól le tudott fordulni a székről, főleg ha azt üres gyomorra itta.

Nagyon vártam a játékokat, szerettem versengeni, és mindig vicces szituációk kerekedtek ki a megmérettetésekből. A hely miatt csak korlátozott számmal fordulhattak elő a játékok, de valami kártyásra, üvegezésre, karaoke-re, vagy nyelvtörősre számítottam.

Nem is tévedtem sokat, az első játékban előkerült egy kártyapakli, de nem kanasztáztunk, fekete pétereztünk, vagy speedeztünk, hanem, az általam legértelmetlenebbet hozták, az UNO-t.

– Taehyung itt van a játékod! – nevetett fel hangosan Jimin.

– Ja, V, még mindig nem érted a szabályokat? – kuncogott Rap Monster is, és húzott egyet a söréből. – Elmagyarázzam?

Rossz emlékeim voltak erről, egyszer játszottuk kamerák előtt, és olyan béna voltam benne, hogy azt tanítani kéne. Ráadásul Jungkook még flörtölni is kezdett, mintha kettesben lettünk volna, és utána órákig fájhatott még a fejem a hülye kommentektől. Vkook alarted, Vkook is real, volt ott minden, bár ők nem tudhatták, hogy valóban mi is történt abban a szobában.

– De Jungkook múltkor megtanította neki, nem? – csillant fel Hopie szeme. – Emlékeztek? Még szobára is hívta… – húzogatta a szemöldökét, és a vállával Jungkookot lökdöste.

– Hát a szájába rágtam, de ki tudja, megmaradt-e – pillantott fel rám csábítóan az önjelölt rosszfiú, majd megnyalta az alsó ajkát.

Nagyot nyeltem, mielőtt beleittam volna az italomba, hirtelen borzasztóan kiszáradt a torkom. Az UNO-zás nekünk egy kicsit tovább tartott, mint a többieknek, a játék után ugyanis bezárkóztunk a szobánkba és Jungkook belekezdett a magán oktatásába. Akkor is eléggé kiszáradt a torkom, csak nem a zavartól…

– Oké, senkit nem érdekel, hogy mit csináltál Taehyung szájában – legyintett Yoongi, mintha egy legyet hessegetne arrébb, majd elkérte a paklit. – Azta! Ez BTS-es – hökkent meg, majd szétszórta a lapokat a takaróra.

Jungkook volt a piros lapokon, az összes vörös felsőjét megcsodálhattuk tíz lapon keresztül, és még mindig ez a szín állt neki a legjobban. Jimin lett a zöld, én a kék, Hosoek a sárga, Jinnel húzhattuk kettőt, Rap Monster fordított vissza, a koreográfussal választhattunk színt, de húzni is kellett négyet, a PDnim adott új színeket.

– Miért én vagyok a kimaradsz kártya? – emelte fel az említett lapokat Suga. – A Fekete Péterben is mindig én vagyok a sötét lap. Szemetek az ARMY-k.

Erre mindenkiből kitört a nevetés, és azonnal hozzákezdtünk az első körhöz. Lap váltott lapot, és megint ugyanakkora fejetlenség kerekedett a játékból, mint legutóbb. Össze-vissza ordibáltunk UNO-t, téptük a másik kezéből a lapot, és ahhoz képest, hogy én lettem lehülyézve, úgy tűnt, a többiek sem értették a szabályokat.

A kártyajátékot végül J-hope nyerte, ami már magában abszurdum, úgyhogy nem is tértünk vissza rá. Helyette karaoke estet tartottunk, ahol mindenki énekelt, Yoongié volt a legpusztítóbb. Lehet, hogy ő szeretett a legjobban énekelni, de jobban tette, ha a hangokat csak a fejében tartotta. Mindenesetre jót szórakoztunk rajta, és egyre részegebbek lettünk. Amikor elérkeztünk a „Mi lenne, ha…” játékhoz, már csak Jimin volt félszáraz, mi mind eláztunk. Jin annyira dadogott, hogy percekig tartott, amíg elmondott valamit.

A „Mi lenne, ha…” játékot az egyik turné alatt találtuk ki. Minden körben mást kellett csinálni, és az utolsó két játékos között, a döntőben dőlt el, hogy ki húzhat kártyát, és ki szenvedi el a cetlire írt vágyat. Ezúttal a Kleopátra játékkal kezdtük, aminél minél magasabb hangot kellett megütni, és a döntőben Suga és én küzdtünk meg. Durva, hogy az a rapper nyert, akinek a legrosszabb volt az énekhangja, és Jungkookie meg Jimin, a main vocalok, csúnyán lebőgtek már az elején.

– Mondtam én, hogy őstehetség vagyok – tárta szét a karját Suga, majd húzott egy cetlit a varázsdobozból. Röhögve olvasta fel. – Meghúzhatod a vesztes fülét. Wow. Mintha amúgy nem tehetném meg – ráncolta össze a homlokát, majd megcsavarta a fülem. – Menjünk tovább. Ez nem volt túl élvezetes.

A játék folyt tovább, és gazdagodtunk pár szórakoztató emlékkel. Jinnek szoknyában kellett lejtenie J-hope-nak, amit egy takaróval oldottak meg, Jimin kézen állt Rap Monster előtt, de az egyik legviccesebb Jiminhez és Jungkookhoz kötődött. A szkanderban végül, nagy meglepetésre Jimin nyert, ami valószínűleg az ital számláját terhelte, Jungkook nonstop nevetett valamin, és így nem koncentrált eléggé, amikor elkezdődött a csata. Jimin a jótündértől azt a kártyát kapta, aminek birtokában seggbe csaphatta a legkisebbet, de ő még bonyolított rajta egyet.

– Jungkookie, adok egy esélyt, hogy elkerüld a veszted, ha válaszolsz a kérdésemre – ajánlotta gálánsan.

– Bármire válaszolok – állt kötélnek a vesztes.

– A kérdés az, hogy mid vagyok én neked.

Egy perces néma csendben mindenki elemezte ezt a kérdést, majd Jungkook, hogy biztosra menjen sorolni kezdte az ötletit.

– Bandatag? Barát? Lakótárs? Lélektárs? Ágyastárs? Élettárs? – Itt már mindenki dőlt a nevetéstől. – Tudom! „Kézzel esszük a pörköltet”társ?

– Nem, Jeon Jungkook! – ropogtatta meg az ujjait Jimin. – A hyungod vagyok – üvöltötte el magát Jimin, majd adott egy csípős seggrepacsit a maknae-nak. Hát igen, így járt az, aki tiszteletlen volt az idősebbekkel.

A következő csata arról szólt, ki tudja legtovább a szájában tartani a vizet úgy, hogy ne nyelje le, vagy ne köpje ki. Jin és J-hope nagyon hamar elnevették magukat a felfújt arcoktól, így végül Jimin és Rap monster került a döntőbe, és a kis hörcsögpofa ezt is megnyerte.

– Elmondhatsz valamit a vesztesnek, amit eddig nem tehettél meg – olvasta fel Jimin, és a füléig ért a mosolya, amikor letette. – Rap Monster hyung…

– Igen? – kérdezte a szólított.

– You got no jams.

Jimin ezzel betalált, annyira nevettem, hogy majdnem megfulladtam a torkomra tapadt chipstől, de a többiek is hasonló állapotba kerültek, még életemben nem láttam ennyi örömkönnyet Yoongi arcán, Jin nevetése pedig már megközelítette egy disznó röfögését, akinek ráléptek a golyóira.

Pár percen belül elérkezett az én időm, amikor víz alá kellett merülni, és az nyert, aki a legtovább ott tudott maradni. Jimin ebben nem játszott, mivel ő volt a legjózanabb, ő figyelte, hogy a nagy alkoholos mámorban nehogy baleset történjen, és valaki beájuljon, vagy bealudjon a csap alatt. A régi szaxofonos órák kifizetődtek, nekem volt a legnagyobb a tüdőkapacitásom, és Jungkookot tíz kemény másodperccel porig aláztam.

– Eiffel torony? – forgattam meg a cetlit, hátha a hátoldalára is írtak valamit, de teljesen üres volt. – Vigyem el Párizsba?

– Hát, szerintem nem akarjátok látni, hogy franciázunk – jegyezte meg Jungkook mosolyogva.

– Idióta! – csaptam karon, majd a leader felé fordultam. – Szóval? Mit jelent ez?

– Igazából francia csókot, csak azt elég nehéz lerajzolni.

Éppen ki akartam fejteni, hogy eddig semmi sem volt lerajzolva, úgyhogy itt is nyugodtan használhattak volna hangulokat, amikor Jungkook lekapott. Az ujjai a hajamba túrtak, és miközben csókolt, egyre hátrált velem, amíg a falnak nem ütközött a hátam. Összesimulva csókoltuk egymást, a nyelveink kiéhezett, vad táncot jártak. Amikor jobban a nyakába karoltam, a fenekem alá nyúlva megemelt, és egészen a derekáig felhúzott.

– Öhm… Srácok, kimenjünk? – kérdezte Rap Monster, mire azonnal megszakítottam a csókot, és kilestem Jungkook válla fölött. Mindenki sokkos fejet vágott, csak Yoongi arcán látszott úgy, mintha azon tanakodna, vajon koktélt kellene inkább innia a következő játék előtt, vagy egy újabb pohár whiskyt.

– Bocsi – suttogtam, és megkocogtattam a lovagom vállát, hogy tegyen le. Jungkookon nagyon látszott, hogy nem szívesen fejezi be, de tartotta magát a szabályokhoz, és mind visszamentünk a nappaliba.

Nagyon kimelegedtem, a selyempizsamám hirtelen egy télikabátnak tűnt, de mivel nem vehettem le, csak a papucsommal legyeztem magam. Persze az egész banda az én zavaromon röhögött, még szerencse, hogy nem lett merevedésem. El sem mertem képzelni, mit kaptam volna azért.

A csók után már nem tudtam a játékra koncentrálni, folyamatosan Jungkookot lestem, egészen pontosan az ajkát, és alig vártam, hogy lekapcsolódjon a lámpa, és kezdetét vegye a disco. Táncolni akartam vele, hozzá simulni, végignyalni a nyakán, újra érezni a kezét a testemen, az ágyékát az enyémnek feszülni.

– Tánc! – kiáltott fel J-hope, majd bekapcsolta Jungkook hangszóróját, ami nyugodtan elmehetett volna egy hangfalnak is, olyan ereje volt.

A szobára sötétség borult, majd a telefonokon bekapcsolódott a disco világítás, és elkezdődött a boogie-boogie. Én célirányosan Jungkook felé tartottam, és még mielőtt Jimin lekérhette volna, a nyaka köré fontam a karjaimat, és hullámozni kezdtem előtte. Kicsit csajosnak éreztem a mozgásomat, de rohadtul nem érdekelt, hogyan nézek ki, úgyse láttak a többiek, csak az volt a lényeg, hogy felizgassam a páromat.

– Mi van, Taehyungie? Tetszett a csók a fürdőben? – súgta Jungkook a fülembe, amikor átkarolta a derekamat.

– Többet akarok – leheltem, és végignyaltam a fülkagylóján. Sokkal jobb volt, mint az álmomban.

– Gyere velem! – ragadott karon, és az egyik ágyhoz húzott.

Az érintéséből tudtam, hogy milyen feszült, kapkodva nyúlt hozzám, és biztos voltam benne, hogy a karomat szorító ujjai nyomot hagytak.

Jungkook végigfeküdt az egyik ágyon, és az ölébe húzott, a keze hamar utat talált a pizsama fölsőm alá. A bőre nedves volt az izzadtságtól és forró a vágytól. Engedelmesen hajoltam a szájára, és gondosan felkutattam a belsejét. Minél többször váltunk el, és forrtunk össze egy újabb csókban, annál izgatottabb lettem, ott azonnal le akartam tépni róla a ruhákat, és végignyalni a puha, édes bőrén.

– Srácok, ne itt csináljátok! – vert hátba Yoongi barátságosan. Egy szikrázó pohár volt a kezében, a jégkockákon megcsillantak a villódzó fények. – Menjetek át a másik szobába, ott nem zavar senki.

Jungkook úgy húzott magával, hogy majdnem elvágódtam Rap Monster rángatózó lábában, és az ajtót is csak egy hajszállal kerültem el. Még szerencse, hogy a folyosón nem járőrözött senki, mert Jungkook nem bírt várni arra, hogy az ajtó másik oldalára kerüljünk, nekinyomott a falapnak, és ott szívta vörösre az alsóajkam. Ködös elmével próbáltam lenyomni a kilincset, de vakon tapogatóztam, és amikor mégis sikerült, az olyan hirtelen történt, hogy majdnem mind a ketten beestünk a szobába. Jungkook mentett meg attól, hogy elvágódjak, a ruhámnál fogva ragadott meg, majd felhúzott, és szorosan magához ölelt. Pingvinlépésben hátráltunk be, és amint az ajtó becsapódott mögöttünk, Jungkook a fenekembe markolt.

– Feküdj be az ágyba, mindjárt jövök! – utasított, és adott egy cuppanós puszit az arcomra.

Zakatoló szívvel, lihegve terültem el az ágyon, és el sem hittem, hogy nekem, akinek meg sem kottyant a víz alatt beosztani az oxigént, amint Jungkook a közvetlen közelembe került, azonnal elfogyott minden levegőm.

– Bezártam az ajtót, nem fog zavarni senki. Van óvszerünk bőven, és egy kis tubus síkosító, úgyhogy két-három menet simán belefér – mászott be az ágyba, és a combomat masszírozta.

– Nem aprózod el – jegyeztem meg, és a hajába túrtam. – Mióta van síkosítód? A múltkor még nem volt.

– Gondoltam, szükség lesz rá – hajolt oda egy csókra, de csak puszit kapott.

– Jiminnel? – kérdeztem szomorúan.

– Dehogy is. Veled – mászott rám, és megragadva a csuklómat a hátára tette a kezem. – Akarlak.

–  Én azt hittem, hogy már az övé vagy – szontyolodtam el, mire Jungkook összedörgölte az orrunkat.

– Nem vagyok senkié, de ha így lenne, akkor is csak a tiéd lennék.

A csók, amit adott, édes és szerelemmel teli volt, úgy tűnt, mégsem igaz, amit mondott, hogyha rám néz, nem érez semmit. Vagy ez az egész csak vágy volt? Megkívánt, és képes volt bármit hazudni, hogy megkaphasson? De mégis, milyen egy édes hazugság volt, még az sem bántam, ha nem igaz, hallani akartam újra és újra, érezni minden pólusából, magamba szívni és elraktározni.

– Tegyél magadévá, Taehyungie hyung – kérte mély, könyörgő hangon.

Vicces volt, mert én is pont ezt akartam kérni tőle. Mindig azon ment a vita, hogy melyikünk irányítson, most mégis mind a ketten alulra akartunk kerülni. Mondjuk, Jungkooknak két-három alkalomra elegendő felszerelése volt, úgyhogy ha az erőnk hagyta, belefért így is, úgy is.

Ha teljesíteni akartam a párom kérését, nem élvezkedhettem sokáig a kényeztető simogatása alatt, a kezembe kellett ragadni a gyeplőt, és a gaz csábítót átalakítani egy aranyos, aprócska Jungkookra, amilyen régen volt. Persze, nem kellett visszamennie gyerekbe, nem voltam pedofil, de az utóbbi időben nagyon megférfiasodott, és sokkal határozottabb is lett. Ha nem került cuki állapotába, nehéz volt elképzelni, hogy az ágyban általában alám került.

– Szóval mit is szeretnél egészen pontosan? – húztam kicsit az agyát. Bevett szokás volt ez nálunk, szerettük édesen kínozni a másikat, imádtam hallani a vágytól nehéz hangját, nézni, ahogy küzd a zavarával.

– Nem tudom. Mit szeressek? – ment bele a játékba.

Megőrjített azzal az ártatlan kifejezéssel az arcán. Annyira aranyos tudott lenni, a kamerák előtt is kész szenvedés volt tett nélkül nézni, ahogy levette az ARMY-kat a lábukról. Amikor pedig összejöttünk, még ennél is aranyosabb volt a félgyerek képével. Lehet, hogy tényleg perverz voltam?

– Mondjuk ezt? – kérdeztem, és belecsókoltam a nyakába. – Vagy ezt? – nyaltam végig a puha bőrén. – Mondjuk ezt?

És addig folytatta a kérdéseimet, amíg le nem került róla az összes ruha, és minden szegletét be nem jártam a számmal. Olyan tökéletes teste volt, és olyan csodás bőre. Mindnyájan odafigyeltünk a külsőnkre, de Jungkook volt a legkörültekintőbb, persze, hiszen őt bántották a legjobban. Emlékeztem arra, amikor az internetek kikezdték a pattanások miatt, és utána órákig állt a tükör előtt, és sírt titokban, hogy ilyen csúnyán kibabrált vele a kamaszkor. Aztán a kozmetikusok, meg a kencék, amiket kapott, megoldották a problémáját, és a sok szemétláda dudornak nyoma sem maradt, Jungkook smink nélkül is csodálatosan nézett ki. Számomra legalább is ő volt a tökéletesség.

– Hyung, csináld még! – nyögött fel, és visszatolt az alhasához. A hanga magasabb lett, és a mozdulatai is ismerősebbé váltak, ezt a Jungkookot jobban szerettem, mint az erőszakosat, akinek csak szexre kellettem.

Nagyon lassan nyaltam körbe, játszadozva rajta és kiélvezve minden pillanatát, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Volt bennem egy adag bizonyítási vágy is, hogy olyan élményt nyújtsak neki, amitől végérvényesen beleégek a tudatába, és Jimin még csak labdába sem rúghat. Hosszú hónapokig gyakoroltam, hogy elsajátítsak minden trükköt, de soha nem adtam fel a fejlődést, mindig újabb és újabb kihívásokat kerestem, hogy emelhessek az éjszaka fényén.

– Hyung, olyan jó… – sóhajtott elnyújtottan Jungkook, és a hajamba túrt, de nem irányította a fejem mozgását, valószínűleg csak hozzám akart érni. – Ne hagyd abba!

Nem terveztem, hogy kiengedném az ajkaim közül, nagyon jó helyen volt ott. Ütemesen mozgattam a fejem, és minden harmadik-negyedik mozdulatnál kicsit beljebb engedtem. Persze nem szabadott túl kiszámíthatónak lenni, mert arra idővel ő is ráérzett, és az unalom megölte volna minden lelkesedését. Úgyis ismertem már eléggé, tudtam, hogyan szereti igazán.

– Hyung, túl mély, nem fogom bírni! – ült fel nyüszítve, és megpróbáld lehúzni magáról, de nem volt elég erő a karjaiban. Miközben kicsit feljebb húzódtam, gyengéden visszanyomtam a matracra, nem voltam olyan helyzetben, hogy csak úgy ugráljon alattam.

Jungkook, amikor már nagyon nem bírta a passzív szerepet, arról kezdett el magyarázni önkívületében, hogy nem érti, miért olyan kegyetlen vele a sors, hogy ilyen nehéz helyzetekbe keveri. Annyira aranyosan mérgelődött, miközben teljesen szét volt esve, hogy abban a pillanatban olyan hihetetlenül szórakoztatóan tűnt, hogy elnevettem magam. Ez persze rezgéseket okozott a számban, mire Jungkook megint felült, de most már én is eltávolodtam tőle. Ha még egy fél percig a számban tartottam volna, biztosan nem bírja tovább.

– Olyan hülye vagy, hogy ilyenkor nevettetsz meg – fújtam rá az érzékeny tagjára, mire Jungkook szégyenlősen összehúzta magát.

– Hyung, ne húzz már tovább! Csináljuk – nyűgösködött.

Lassan, óvatosan tágítottam ki, mindketten elszoktunk ettől. Éreztem, hogy feszít, pedig még csak egy ujjam volt benne, és ezt még minimum kettőnek követnie kellett, hogy a hímtagomnál a lehető legkevesebb legyen a fájdalom. Miközben belül simogattam, az ajkammal a nyakát ostromoltam, majd a fülét, az arcát, és végül a száját. Jungkook mély sóhajokkal díjazta az erőfeszítéseimet, és egyre jobban engedett a feszességből.

Amikor már három ujjal szoktattam, a hangja megemelkedett, Kook egyre türelmetlenebbé vált, a csípőjét közelebb nyomta a kezemhez.

– Készen állsz? – kérdeztem, amikor odaérintettem a makkomat a bejáratához. Hiába akartam óvatos lenni, és megkímélni minden fájdalomtól, sok idő telt el azóta, hogy utoljára így voltunk.

– Csináld, hyung!

Igazából nem volt recept arra, hogyan jó megejteni a behatolást, saját magamból kiindulva tudtam, mennyire alkalomfüggő ez. Volt olyan, amikor majdnem megőrültem Jungkook lassúságától, máskor meg túl erőszakosan, túl hirtelen nyomta belém magát. Pontosan ezért volt a legjobb póz az ilyesmire a beleülős, mert akkor a befogadó maga irányította az eseményeket. Viszont a varrónőset leszámítva én például utáltam ezt, mert annyira zavarba jöttem tőle, hogy csak ráfeszültem az egészre.

– Hyung… – suttogott Jungkook, amikor megmozdultam benne, és amint megtaláltuk a kellő ritmust, ezt még elismételte párszor. Hyung, Taehyung hyung, Taehyungie hyung, ezek váltakoztak, úgy tűnt, ezúttal különösen kedvelte ezt a megszólítást.

Ahogy egyre közelebb értem a beteljesüléshez, és Jungkook is szűkebb és szűkebb lett, eszembe jutott, mennyire felelőtlenek voltunk régen, amikor még nem használtunk minden alkalomhoz óvszert. Folyton azon paráztam, hogy gumiban nem érezném annyira, de a szex élvezhetőségi faktora nem ettől függött, hanem attól, hogy mennyire tudtunk eggyé válni. Az eufória mámorában azt sem tudtam, hol végződik Jungkook teste, és hol kezdődik az enyém, örökké így tudtam volna maradni vele, összegabalyodva, egymásba simulva.

Ahogy kihúzódtam, elszállt minden energiám is, a kielégülés, az alkohol és az egész napos rohanás meg frusztráció éppen eléggé leszívott, de Jungkook is egyre álmosabban pislogott.

– Nem lesz második menet, mi? – nyomtam apró csókot a fáradt szemhéjára.

– Sajnálom, hyung. Mozdulni sem bírok – motyogta, de amikor odafeküdtem mellé, arra még volt egy szemernyi ereje, hogy a mellkasomra hajtsa a fejét. – Majd reggel bepótoljuk.

– Oké – simogattam meg az arcát, majd betakartam mindkettőnket.

– Hyung… Szeretlek – suttogta, mielőtt elnyomta az álom, de nem kellett hallania a válaszomat, érezhette. Soha nem volt olyan a kapcsolatunk kezdete óta, hogy én ne szerettem volna. Nagyon reméltem, hogy a szerelme nem fog kihunyni a nap első sugaraival.