Rám forrott álca: 2. fejezet: Megfojtasz

V:

Kiugró szívvel vártam a szombat reggelt, és az egész izgalmamat rákenhettem a szüleimnél tett állítólagos látogatásra. Kicsit bűntudatom volt, amiért pajzsnak használtam fel őket, főleg, amikor Jin anyáskodni kezdett.

– Mondd meg a szüleidnek, hogy üdvözöljük őket, és ha fogytál, az nem az én hibám – ölelt magához, amikor megnyomtam a lifthívót.

– Hyung, híztam, és egyébként se évekre megyek, este már itt leszek.

Jungkook hosszú, bíztató csókot adott, mintha bizonyítani akarna valamit, de valószínűleg csak a saját lelkiismeretét nyugtatta meg. Nagyon kíváncsi voltam, mit forgatott abban a szép buksijában, nagyon reméltem, hogy nem éppen azt tervezgette, hogyan fektesse meg a titkos csaját, amíg én távol vagyok.

Tudtam, hol lesz a találka, de nem mehettem oda rögtön, előbb le kellett dobnom valahol az álcának vitt sporttáskát. Kevés olyan barátom volt, akiben feltétel nélkül megbíztam, de Minjae-re mindig számíthattam. Nem részleteztem, miért kell, hogy ledobjak nála egy táskát, az évek alatt már hozzászokott, hogy folyton van velem valami galiba.

– Csaj? – kérdezett rá mégis, amikor ajtót nyitott és összeölelkeztünk.

– Ja – nevettem fel, bár szegény nem sejtette, hogy ebben a történetben a csaj a rosszfiú.

– Csak ragadt meg erősen, és ne engedd el! – tanácsolta, majd bezárta a láthatatlan zipzárt a száján.

Abban biztos voltam, hogyha elfajulnak a dolgok, úgy megragadom azt a ribancot, hogy egy életre megtanulja, hogy ne menjen Jungkook közelébe. Nem terveztem, hogy jelenetet rendeznék, de ha mondjuk csókolóznának, vagy felmennének a lány lakására, nem tehetnék mást, minthogy közbeavatkozzak.

A találka egy csinos kis kávézóba szólt, ami elég közel volt a parkhoz, hogy ne legyen gyanús, de elég távol a fiúktól, hogy ne bukjanak le. Beültem az egyik sarokba, a páfrány takarásába, és kértem egy csésze feketét. Azt mondtam a pincérnek, hogy várok valakit, hátha ezzel elkerülöm, hogy öt percenként odajöjjön, és érdeklődjön, mi a jó életért ülök órákig egymagamban. Kicsit hamar érkeztem, de nem számított, azt is látni akartam, milyen a lány, amikor egyedül van. Jungkook úriembernek számított, biztos voltam benne, hogy nem fog késni, de sosem lehettél gyorsabb egy lánynál, ha randiról volt szó.

Azonnal megismertem a kis szukát, a BTS-es kitűzői, meg a magas szárú Converse cipő elengedhetetlen kelléke volt egy bevágódni vágyó ARMY-nak. Nem is értettem, miért nem borult le elénk a Converse tulaja, amiért ekkora keresletet csináltunk neki Korea szerte. Sosem értékelték kellőképpen az ember munkáját.

A csaj, akinek továbbra sem tudtam kideríteni a nevét, nem tűnt klinikai esetnek. Abból, ahogy a csésze remegett a kezében, bárki megmondta volna, hogy ideges, de nem láttam nála se kötelet, se rejtélyes tartalmú üvegcsét, amivel mondjuk elkábíthatná Jungkookot. Igaz, hogy a kulcscsomóján lógott egy kisolló, azzal simán nyúlhatott hajtincset.

Jungkook kimondottan jól nézett ki. Közepesen álcázta magát, a homlokába fésült hajára vörös deszkás sapkát húzott, a szemeit napszemüveg takarta. Az a fekete kabátja volt rajta, amit tőlem kapott, hozzá fehér, hosszított póló, sötét csőgatya. Még az ékszereit is felvette, az ezüst gyűrű megcsillant az ujján, amikor kezet fogott a lánnyal.

Majdnem felröhögtem. Mennyire gáz volt már kezet fogni valakivel az első randin, miközben hetek óta úgy beszélgettek egymással, mintha gyerekkoruk óta ismernék egymást.

– Uram… – hallottam a pincérnő hangját nagyon közelről.

– Köszönöm, nem kérek semmit – hárítottam el a próbálkozását anélkül, hogy odafordultam volna.

– Rendben, uram, de… Megtenné, hogy arrébb megy?

Ekkor esett csak le, hogy félig kiestem a székemből a nagy leskelődésben, és a növény és az asztal közötti utat teljesen eltorlaszoltam. Elnézést kérően visszaültem a helyemre, és megpróbáltam nagyon mélyen elsüllyedni szégyenemben. Azt hiszem, ez gázabb volt, mint a kézfogás.

Jungkook ideges volt, látszott a mozdulataiból, nagyon sokszor a szájához nyúlt, és kissé összehúzta magát. A lány bizonyára így is elolvadt tőle, túlságosan is. Valahogy meg kellett bontani ezt a nagy egységet, és mivel még semmi olyasmi nem történt, amiért kiakadhattam volna, hátulról kellett támadnom.

– Elnézést, van lehetőség arra, hogy betegyünk egy másik számot? – kérdeztem az arra járó pincérnőt. Szerencsére nem az volt, akinél beégtem.

– Persze. Mit szeretne?

– A Paper Hearts-ot a bts-es Jungkook feldolgozásában.

– Oké – felelte, kissé furcsállva a kérésemet, majd hátra ment intézkedni.

Ha jobban belegondoltam, egy lányhoz valóban jobban illett volna, hogy a bts-es Jungkook hangját akarja hallani, de ki nem szarta le, hogy mit gondolnak rólam? Úgyse lett volna pofám még egyszer eljönni ebbe a kávézóba. Itt már túlságosan ismerték a képemet.

Jungkook azonnal felkapta a fejét a saját hangjára, és legnagyobb megdöbbenésemre körbe nézett. Én egészen összekuporodtam a székemben, és még az itallapot is felkaptam, hogy eltakarjam vele az arcomat. Remélhetőleg csak az őt kiszúró sasaenget kereste, és nem arra gyanakodott, hogy a pasija átcseszte, és ott kuporog a tízes asztalnál, reménykedve, hogy láthatatlanná válik.

Amikor már nem éreztem magamon Jungkook vizslató pillantását, kikukucskáltam a rejtekemből. Éppen indultak. Jungkook vagy attól tartott, hogy perceken belül megrohamozzák, vagy borzasztó bűntudata támadt. Reméltem, hogy az utóbbi, mert ez a mi dalunk volt. Nekem szánta, amikor szakítottunk.

Követni valakit az utcán egyáltalán nem volt olyan könnyű feladat, mint ahogy az a sorozatokban tűnt, igazából komplett idiótának éreztem magam. Nem szabadott túl látványosan csinálni, mert a járókelők leálltak fényképezni az embert, de közben szemmel is kellett tartani a bűnösöket.

Az ifjú pár – mindjárt hányok – a parkba sietett, úgy tűnt, Jungkook tényleg meg akarta nézni a „rajongóit”. Igaz, hogy egy gerilla akcióról beszéltünk, de az ilyen megmozdulásoknál mindig voltak fizetett emberek, szóval az első traktusok felhangzásakor éppen akkora lett a tömeg, hogy az megfeleljen nekem. Egy cseppet sem érdekelt az előadás, nem is figyeltem oda, csak Jungkook kezét néztem, ahogy megfogta a mellette álló lányét, és összekulcsolta az ujjaikat. Oké, ez azért már súrolta a félrelépés alsó határát.

A kicsik nyomorult 4 perces száma 40 órának tűnt, borzasztóan örültem, hogy végre vége lett, és folytathatom a nyomozásomat. Jungkookék nem mentek messze, andalogva elsétáltak a szökőkúthoz, majd Kook magára hagyta az ideiglenes kedvesét, amíg vett egy-egy perecet maguknak. Kezdtem megéhezni. Megéhezni egy kis botrányhoz, de még visszafogtam a vágyaimat, és bebújtam az egyik fa mögé. A kilátás tökéletes volt, csak sajnos azt nem hallottam, miről beszélgetnek.

A lány szorosan belekarolt Jungkook erős karjába és nevetgélt, a kikent körmei ugyanolyan tökéletesek voltak, mint a mosolya és az egyenes, kislányos orra. Biztos voltam benne, hogy plasztikáztatott a kis boszorkány, úgyhogy egyáltalán nem illett az én természetesen helyes királyfimhoz.

Lehet látni, amikor az ember meg akar csókolni valakit, megnyalja a száját, vagy aprócskát beleharap, nyel egy nagyot, vagy rajtahagyja a tekintetét a partnere fénylő ajkán, úgyhogy tudtam, hogy Jungkook mire készül. Számtalanszor megcsókolt már, vagy legalább vágyakozott rá a kamerák kereszttüzében, úgyhogy nem verhetett át. Éppen itt volt az ideje, hogy a V bomba lecsapjon a park legundorítóbb pontjára.

– Jungkookie! – trilláztam, és boldog mosolyt erőltetve odaugráltam hozzájuk.

Már csak azt az arcot megérte látni, amit Jungkook vágott. Teljesen lesápadt, és hatalmasra nyíltak az amúgy is nagy szemei. Amikor elég közel értem, úgy engedte el a lányt, mintha égetné.

– Bocsika, leülök – ékeltem be a fenekemet kettőjük közé, majd a lányhoz fordultam. – Szia, Kim Taehyung vagyok. Te? – nyújtottam a kezem. Pontosan az ilyen helyzetekben kellett így tenni, kedves Jungkook. Vagy nem is? Lehet, hogy kezdésből le kellett volna vernem a csaj fejéről azt az idióta, masnis hajráfot?

– Jo Seohyun – mutatkozott be pironkodva.

– Éppen a srácok koncertjéről jövök. Láttátok? – fordultam hol az egyikük, hol a másikuk felé. Jungkook rám sem nézett, a másik irányba bámult, mintha valamilyen nagyon érdekes dolgot fedezett volna fel a standosnál.

– Igen – felelte halkan a lány. Nagyon kellemetlenül érezhette magát, de nem tudtam megsajnálni. Ugyanolyan hibás volt, mint Jungkook. Lehet, hogy nem tudta, hogy a randi partnere foglalt, de olyan gátlástalanul nyomult rá, hogy azért bőven szégyenkezhetett.

– Tudtad, hogy a cégünkhöz tartoznak? Nagyon jóban vannak Jungkookieval. Igaz, ez nem mindig volt így. Képzeld el… – kezdtem bele a lelkes mesélésbe, amikor az érintett személy megszólalt.

– Hyung, te nem a szüleidhez mentél?

A hangja mindent elárult, majdnem felrobbant mérgében. Amíg én próbáltam játszani a kedves bandatag szerepét, ő valószínűleg összerakta, hogy egy, hazudtam neki, kettő, valószínűleg nem véletlen tűntem fel pont itt.

– Nem – vigyorogtam rá kedvesen, majd visszafordultam lányhoz, és arról kérdezgettem, hogyan ismerte meg Jungkookot.

A páromnak ekkor lett elege a színjátszásból, felpattant, de ahelyett, hogy engem ragadott volna kézen, hogy megmagyarázza, mi történt, a lányt rángatta el onnan.

Döbbenten ültem még percekig, és néztem a távolodó alakjukat, majd legördült az első könnycsepp. Nem hittem el, hogy ennyire jelentéktelen lettem a számára. Miért nem magyarázta meg? Miért nem akadt ki inkább? Miért választotta azt a hülye libát helyettem?

Egész nap képes lettem volna ott ülni, de aztán eszembe jutott, hogy még vissza kell szereznem a táskát Minjae-től. Úgy közlekedtem, mintha zombi lennék, a karjaim esetlenül lógtak a testem mellett, az orrom kivörösödött a sok fújástól, és a könnyeim nem akartak apadni. Nem nekem kellett volna sírnom, mégis én lettem az, aki rosszul jött ki a lebuktatásból.

– Uh, bakker! Mi történt? – tessékelt be azonnal az előszobába Minjae. – Nem jött össze a dolog?

Nem bírtam beszélni, mert akkor csak újra rám tört volna egy sírógörcs, így inkább a fejemet ráztam, és hagytam, hogy magához húzzon. A pulcsijába kapaszkodva sírtam ki magam, majd elmondtam mindent, igaz, gondosan kihagytam, hogy a párom fiú. Minjae szerint semmi nem volt még veszve, a párom nem csalt meg, csak találkozott egy másik „fiúval”, lehet, hogy barátkozni akart. Egyikünk sem hitte ezt el. Láttam, hogy Jungkook meg akarta csókolni. Minden egyes vonását ismertem, tudtam, hogy mikor szomorú, mikor izgatott, és mikor bántja valami, biztosan nem tévedtem. Ezért akart hát valójában szünetet, hogy legálisan csalhasson.

Már éjfélre járt, amikor elköszöntem Minjae-től. Felajánlotta, hogy hazakísér, nehogy rosszul legyek ilyen állapotban, de ettem nála rendesen – ittam is mellékesen –, de nem éreztem részegnek magam, nem kellett aggódnia értem. Nem akartam mást, csak hazamenni, és belemerülni a saját világomba, úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és Jungkook csak megette volna a sütimet. Nem kellett tudnia a többieknek, mi történt valójában.

Az ég nagyon vert aznap. Éppen befordultam a dorm épületéhez, amikor Jungkook bedülöngélt a kapuhoz, és sajnos észrevett. Szerettem volna hátat fordítani, és eljátszani, hogy a sötétben nem tűnt fel a fehér pólója, de esélyt sem adott.

– Taehyung-ah! Hát itt vagy?! Taehyung-ah, gyere ide!

Jungkook részeg volt, ez nem csak a mozgásából látszott, de a beszédén is erősen érződött. Amikor odaértem hozzá, olyan erővel ragadott meg, hogy rongybabának éreztem magam a kezei között.

– Most büszke vagy magadra? – motyogta az arcomba. – Hm? Büszke vagy? – üvöltött rám, és akkorát taszajtott rajtam, hogy kis híján a bokorban kötöttem ki.

– Nekem kellene kiakadnom – vágtam vissza, amikor visszanyertem az egyensúlyomat. – Ki a franc az a csaj, és mit csináltál vele?

– Minek kérdezel olyat, amit tudsz? – ráncolta össze a homlokát, és kiitta a söre maradékát. – Összeraktam ám! Belenéztél a telefonomba, aztán eljátszottad, hogy a szüleidhez mész, hogy kémkedhess utánam. Mennyire szánalmas már ez! Ennyire bízol bennem?

– Hogy bízhatnék, ha elbizonytalanítasz? Szünetet kérsz, össze-vissza rángatsz, aztán kiderül, hogy hetek óta dumálsz valami rajongóddal. Élvezed, hogy körberajongnak, mi?

Jungkook köpött egyet, és úgy nézett rám, mintha a legszánalmasabb lény lennék az egész világon.

– Nem bízol bennem. Soha nem is bíztál.

– Hagyjál már ezzel a faszsággal! Én ne bíznék benned? Megnézném, hogy ki járna veled azok után, hogy mege… – kezdtem, de Jungkook keze mozdult, és nem volt időm kitérni.

Sajgott a fogam, és vér ízét éreztem a számban, de a szívem sokkal jobban sajgott. Lehet, hogy dühös volt, lehet, hogy nem akarta hallani azt a szót, de még mindig én voltam az, aki jogosan haragudhatott.

 – Ne mondd ki! Ne mondd ki azt a szót! – hadonászott feltartott mutatóujjal, majd a kabátomnál fogva felhúzott a földről. – Már megint te hozod fel. Látod, már megint te vagy az, aki régi dolgokkal dobálózik.

– A hűtlennek szólnia sem kéne – sziszegtem vissza, tartva a szemkontaktust. Jungkook rosszul gondolta, ha azt hitte, hogy nem tudom felvenni ellene a kesztyűt.

– Nem csaltalak meg. Nem is terveztem, de most már bánom. Meg kellett volna tennem, amikor az a lány felhívott magához, de fontos voltál nekem, és nem akartalak megbántani.

– És most már meg akarsz? Mert nem hódolok be neked? Nem kérek tőled sírva elnézést és húzom össze magam, mint egy kisgyerek, aki eltörte apuci vázáját? – Egyre hangosabban beszéltem, és már én is szorítottam az ő kabátját. – Te titkolóztál előttem, bassza meg!

Jungkook megcsókolt, de a csókja inkább volt harapás, az amúgy is sérült számat még jobban elcsúfította, miközben szinte megemelt, és egyre haladt velem a pázsit felé.

– Hagyj békén! – rántottam el a fejem, és megpróbáltam ellent tartani, de kétséget kizáróan ő volt az erősebb. – Nem akarok tőled semmit! Ne hidd azt, hogy szexel mindent megoldhatsz.

– Nem akarok megoldani semmit, csak a helyedre teszlek – morogta, és megpróbáld kigáncsolni. Kétszer nem dőltem be ugyanannak, de ettől még nem szabadulhattam. Úgy szorult a ruhámra a marka, hogy képtelen voltam lefejteni, azzal meg, hogy belevágjam a körmeimet a bőrébe, csak még dühösebb lett.

Egy pillanatra eleresztett, és már azt hittem, hogy a fejemhez vág valami ocsmányságot, és betrappol az épületbe, de csak lökött egyet rajtam, mire azonnal a földre kerültem.

Jungkook egész testében nehezedett rám, és a keze megpróbált a nadrágomhoz jutni, de amennyire csak tudtam, egymáshoz préseltem a testünket, hogy megakadályozzam a szabad mozgásban. Nagyon fájt a vállam, ahol lefelé nyomott, nem bírtam sokáig tartani. A cipője a sípcsontomat gyalulta, még a térdemet sem tudtam felhúzni, hogy megrúgjam, és elfogyott az erőm is. Utolsó kísérletként megragadtam a csuklóját, és satuban tartottam, de minden erőlködés hiábavaló volt, a keze egyre lejjebb csúszott a testemen.

Amikor megragadta az ágyékomat, és durván dörzsölni kezdte, az épület felé fordítottam a fejem. A recepción égett a villany, de a portás valószínűleg aludt, vagy a mosdóban olvasott, senki nem nézte a kamerák felvételét…

A kamerák!

– Jungkook! Az épületen kamerák vannak. Fejezd be!

Ez kicsit észhez térítette, a lencsék felé pillantott, majd lepattant rólam, és a fölsőmnél fogva húzott a parkoló felé. A fekete nadrágom tiszta fű lett, olyan erővel rángatott, hogy nem bírtam talpra állni, a betonnal való találkozás kimondottan fájt.

Persze a parkoló szintén rossz ötlet volt, mert ott még sorompó is védett, de Jungkook nem adta fel. Hagyta, hogy feltápászkodjak, majd két oldalt megragadta a vállam, és mélyen a szemembe nézett.

– Most szépen átmegyünk a biztonságiakon, és te halálosan édesen fogsz viselkedni. Megértetted?

– Álmodban – szisszentem fel, mire Jungkook hátra csavarta a karomat, és úgy suttogott a fülembe.

– Ne dühíts fel még jobban! Ugye nem akarsz lesérülni a comeback előtt?

Ezt a rész utáltam a legjobban a filmekben, amikor a főhős az idegbeteg rosszfiúval megy ahelyett, hogy elfutna, vagy segítséget kérne. Jungkooknál nem volt fegyver, de erősebb volt nálam, és ha nem most, akkor máskor állt volna bosszút azért, amiért beköpöm. Vele tartottam hát, de nem hagytam, hogy teljesen védtelen legyek, amíg mentünk, a farzsebembe csempésztem a telefonomat, és gyorshívón tárcsáztam Yoongi hyungot. Ha volt valaki, aki nem veszi félvállról a segélyhívásomat, és aki képes arra, hogy akár erővel távolítsa el Jungkookot a közelemből, akkor az ő volt.

A biztonságiak kissé furcsállták, hogy tiszta kosz a ruhám, de Jungkook nagyon leleményes volt. Előadta, hogy kergettek minket, és az őrök azonnal nézzenek szét, hogy van-e még valaki a közelben, majd elrángatott a kisbuszhoz. Mind a hetünknek volt kulcsa hozzá, hogy bemenekülhessünk vészhelyzet esetén, de ebben a helyzetben minden volt ez a járgány, csak biztonságot nyújtó óvóhely nem.

Jungkook szó szerint behajított, majd bezárta maga mögött az ajtót, a kulcsot pedig a vezetőülésre dobta. Próbáltam az ablakhoz hátrálni, és felhúztam a lábaimat, de a farmeromnál fogva olyan erővel húzott le, hogy erősen lekoccoltam a kapaszkodót.

– Jungkook, hagyj békén!

– Fogd be! Nem kellett volna utánam szaglásznod.

– Mert te nem ugyanezt tetted volna? – kérdeztem vissza mérgesen. Szóval kellett tartanom, hogy Yoongi szimatot fogjon. Eddig csak annyit hallgatott, amit Jungkook mondott a biztonságiaknak, majd recsegést és ajtócsapást.

Jungkook a torkomra szorított, mire azonnal megragadtam a karját, és így szabad utat engedtem ahhoz, hogy a térdével szétfeszítse a combjaimat, és közé ékelhesse magát.

– Megfojtasz! – nyöszörögtem.

– Te fojtasz meg a túlzott ragaszkodásoddal – vágott vissza, majd az ajkamra tapadt.

A felrepedt, vérző számmal fájdalmas volt a csók, de ahogy teltek a percek, úgy vált egyre furcsábbá. Jungkook szorítása enyhült a nyakamon, és ahhoz képest, hogy erőszakosan viselkedett, és már rég leráncigálhatta volna rólam a nadrágot, nem tett semmit, csak csókolt. Mélyen, alaposan körözve a számban, mintha fel akarna tüzelni, és ha a kezétől nem fulladtam meg, a nyelvét a torkomban éreztem. A nyakamat szinte már alig tartotta, ahogy viszonoztam a csókjait, úgy hagyott egyre több teret nekem.

Igazából, élveztem, ahogy csókolt. Régen kutakodott már így a számban, a csókjaink általában gyorsak, vagy pusziszerűek voltak. Jungkook úgy nyalogatta a számat, mintha a nyelve egy ügyes kígyó lenne, vagy akváriumi tisztogató, aki a fogaimat vizsgálja körbe.

– Sajnálom, hogy megütöttelek – súgta, mielőtt rátapadt a fájó pontra, és szívni kezdte. Pokolian égetett. Ez egyáltalán nem esett jól, és hamar megütögettem a vállát, hogy hagyja abba.

– Ez is fáj? – kérdezte pimasz mosollyal, és egy mozdulattal a boxeromba nyúlt. Felnyögtem, amikor a hideg keze a felforrósodott bőrömhöz ért. – Feláll.

– Jungkook, hagyd abba! – kértem, amikor lejjebb csúszott, és elkezdte lehámozni rólam az alsó ruházatot. A hangomba sajnos több vágy keveredett, mint szabadott volna. Teljesen elkábított azzal a csókkal.

Éhesen bukott rá a farkamra, és olyan intenzitással nyalta és szopta, mint ahogy a számmal csinálta. Hangosan nyögtem fel, és megragadtam a haját, hogy lassabb tempóra ösztökéljem, de ettől csak mély lejjebb nyomta a fejét, és jobban a torkába engedett.

– Jungkook – sóhajtottam a nevét, és megfeszült a testem, mire azonnal eleresztett.

– Hé, hyung! Még ne menj el – tartotta a kezébe az egyre pulzáló hímtagomat, és lassan masszírozni kezdte. – Várj meg engem is!

Engedelmesen emeltem fel a lábam, hogy levehesse a nadrágomat, a telefonom a földre hullt, szerencsére képernyővel lefelé. Jungkook szája kapkodva csókolva végig a nyakam, miközben éreztem, ahogy a marka elereszt, és a saját nadrágjával foglalatoskodik.

– Most nincs nálam síkosító, lehet, kicsit fájni fog – figyelmeztetett, és a számba tolta az ujjait.

– Miért nem folytatjuk fent? Ott van minden – motyogtam naivan, de a szeméből látszott, hogy feleslegesen töröm magam. Már rég túl voltunk azon, hogy abbahagyja.

– Már nem bírok leállni. Kellesz! Azonnal – dobott egy óvszeres tasakot a mellkasomhoz. – Nyisd ki, amíg kitágítalak!

Síkosító nélkül nem csúsztak olyan jól az ujjai, mint kellett volna, de jobb volt a semminél, csak egészen kicsit fájt, amikor az egész tagjával belém csúszott. Ahogy mozogni kezdett, a fejem az ajtónak ütközött, és minden lökéssel egyre hangosabbá vált. A végén már olyan volt, mintha a koponyám lyukat ütne a kiképzésbe.

Nagyon ködös lehetett a tudatom, az elfogyasztott alkohol, az izgalom, meg a vágy megtette a hatását, csak nagyon sokára esett le, hogy a hang nem is a fejem felől jön, hanem Jungkook háta mögül.

– Jungkook! Nyisd ki azt a kurva ajtót! Tudom, hogy odabent vagytok – hallottam meg Yoongi mély, dühös hangját. Valószínűleg ő verte az öklével a tolóajtót, nem is a fejem kopogott.

– Jungkook, nyisd ki neki! – ültem fel kissé, mire Jungkook jobban megemelte a csípőmet, és még mélyebbre csúszott bennem.

– Megőrültél? Nem hagyom itt abba.

Tudtam, hogy baj lesz abból, ha Yoongit megváratjuk. Hihetetlenül pipa lesz, ráadásul azt hitte, hogy Jungkook bánt. Azt, hogy bánt-e, vagy sem, én sem tudtam eldönteni. Azt hiszem nem, hiszen belementem a dologba, nem okozott fájdalmat, és kellően felkészített. Igaz, hogy az elején durva volt, és akkor nem akartam, de aztán meggyőzött. Biztos voltam benne, hogyha akkor, amikor a nadrágomba nyúlt, határozott nemet tudtam volna mondani, elereszt.

– Bébi, ne kintre figyelj, hanem rám! – húzott az ölébe Jungkook, és amíg mozogtam rajta, a nyakamat és a vállamat csókolta.

– Yoongi hyung azt hiszi, hogy bántasz.

– Szarok rá! – morgott, és hevesebben mozgatta fel a csípőjét. – Sosem bántanálak. Ugye tudod?

Közel volt a beteljesülés, így Jungkook szájára tapadtam, és szenvedélyes csókba hívtam a végső szakasz előtt. Az élvezetem a pólójára fröccsent, és ólmos fáradtság telepedett a tagjaimra, amikor szinte lezuhantam róla.

– Öltözz fel, hyung – rángatta fel rám a ruhákat Jungkook. – Yoongi hyung így is félre fogja érteni.

Nem tévedett sokat, amint kinyitotta az ajtót, lendült Suga ökle, és miután találkozott Jungkook arcával, megragadta a kabátját, és egyszerűen kidobta a kocsiból. Szex után mindig nehéz volt mozogni, de a kijárathoz csúsztam, és megpróbáltam gyorsan cselekedni. Jungkook a földön feküdt, és a hasát szorongatta, az orrából ömlött a vér.

– Hyung, elég! Nem bántott – csimpaszkodtam Yoongi karjába, de úgy rázott le magáról, mint egy odakallódó levelet.

– Ne védd ezt a rohadékot! Mindent hallottam – vetette oda, majd még egyet rúgott Jungkookba. A párom nem tudta eldönteni, mijét védje.

– Azért hívtalak, mert azt hittem, bántani fog, de nem történt semmi ilyesmi. Én is akartam vele. Kérlek, hagyd békén!

Suga ezúttal nem rúgott, de felhúzta a földről Jungkookot, és mélyen a szemébe nézett.

– Ha még egyszer a közelébe mész, nem leszek ilyen elnéző – figyelmeztette, majd felém fordult. – Te pedig velem alszol. Nincs vita. Örüljetek, hogy ennyivel megússzátok.

– Mintha rendelkezhetnél felettünk – pofázott be Jungkook, de jobban tette volna, ha csendben marad, Yoongi nem hezitált, amikor gyomorszájon vágta.

– Simán – közölte a rapper, majd eleresztette Jungkookot, és hagyta, hogy összegörnyedjen.

Szerettem volna maradni, és segíteni neki, de Yoongi hyung magával rángatott az épületbe. Szeretettem volna elmagyarázni neki, hogy Jungkook nehezen kezelhető, de összességében nem okozott fájdalmat, és végig odafigyelt arra, hogy élvezzem, de hiába beszéltem volna. Tudtam, hogy mit gondol. Azt hiszi, hogy egy buta, szerelmes idióta vagyok, aki nem képes belátni, hogy a barátja veszélyes. Nem, én tökéletesen tisztában voltam vele, hogy Jungkookkal újra baj van.

Kissé feszélyezett, hogy a hyung még a mosdóba is velem jött, és bár elfordult, nem szívesen pucérkodtam előtte. A meleg víz jót tett, ellazította az izmaimat, de fel is fedte azokat a sérüléseket, amiket az udvaron szereztem. Kék-lila foltokat hagyott Jungkook térde, a beton sem kellett volna, a számat meg el sem mertem képzelni.

– Kimegyek, szólok a többieknek a szobaváltozásról.

– Hyung, ne mondd nekik, hogy mi történt! – ragadtam meg a karját.

– Nem mondom, de össze fogják rakni. Készülj fel rá, hogy holnap reggel elbeszélgetés lesz a nagyasztalnál.

Tudtam, hogy így lesz, mindig így volt, ha valaki valami rosszat csinált. Ez jól jött, mert a problémákat csak akkor lehetett megbeszélni, ha közösen megnyíltunk, de valahogy úgy éreztem, ez most nem az a helyzet, amikor kollektívan rá kellene szállni Jungkookra. Úgy éreztem, ezt nekem kell megoldanom, bennem kell, hogy megbízzon, a többiek max csak segíthettek.

Amíg Yoongi hyung beszélt a többiekkel, megtörölköztem, és elláttam a sebet a számon. Ez egy hétig biztosan meglátszott még, de ennyi időnk pont volt a fellépésekig, ráadásul a sminkesek a legcsúnyább foltokat is képesek voltak lefedni.

Amikor fürdőköpenyben kimentem a folyosóra, már állt a bál. Jin éppen Jungkook haját ordította le a kinézetéért, azért, hogy ilyenkor állít haza, és ráadásul részegen. Még nem rakta össze, hogy a három éjszakai bagoly egymást agyabugyálta így el.

– Kussolj már be, hyung! – rivallt rá Jungkook a legidősebbre. – Pont leszarom a véleményedet. Menjél inkább vissza a rózsaszín világodba, te rossz buzi.

– Jungkook! – szállt be Ramo is a vitába. – Tisztelettel beszélj az idősebbekkel!

– Faszom kivan már veletek! – próbált meg Jungkook elslisszolni mellettük, de senki nem volt hajlandó arrébb állni. – Húzzatok már innen! – taszajtott egyet Jinen, mire legnagyobb meglepetésemre nem Yoongi, hanem Hosoek hyung mozdult.

Olyan erővel szegezte Jungkookot a falra, mintha egy mozdulattal odaszögelte volna, nem is tudtam, hogy ekkora erő bújt meg benne.

– Lenyugodsz, kisgyerek! – figyelmeztette.

– Nem nyugszom le! – próbált visszatámadni Jungkook, sikertelenül.

– Nem kérdés volt. Azt mondtam, lenyugszol! – emelte fel a hangját a kedves Hopie hyung. – Ebben a lakásban rajtad kívül él még hat ember. Hajnali egy óra van, és te csinálod itt a balhét. Embereld meg magad, és húzzál el tusolni, majd lakat a képedre, és úgy csicsikálsz, mint a kisbaba. Stimmt?

Jungkook morgott valami „ja” szerűséget, majd elvágtatott mellettünk, és bevágta maga után az ajtót. Tőlem eltérően nem rúgta szét a mosógépet mérgében.

– Akkor most mindenki tegye el magát holnapra! – vezényelt J-hope, és szépen a szobába terelte a bandát. Jin lelkét még kellett kicsit ápolni a küszöbön, de megbíztunk Rap Monsterben, jó vigasztaló készségekkel rendelkezett.

Yoongi szobája is olyan volt, mint mindig, egyszerű, rendezett, és kicsit magányos. Mivel páratlanul voltunk, ő egyedül maradt, de mivel sokszor éjszakákba nyúlóan fent maradt dalt írni, meg egyébként is volt egy kissé antiszociális oldala, neki volt így a legjobb. Az ágy, amibe feküdhettem, hideg volt, és szagtalan, nem aludt benne korábban senki. Szorosan magam köré tekertem a takarót, hogy némi melegség vegyen körül, de továbbra is nagyon feszült maradtam. Szerettem volna Jungkook mellett lenni, érezni a testének melegét, a bőrének illatát, hallani a szuszogását, és pár szóban megbizonyosodni arról, hogy valóban szeret.

– Hyung… – kezdtem, de Yoongi gyorsan belém fojtotta a szót.

– Majd holnap beszélünk, Taehyungie. Fáradt vagyok. Aludj te is!

Az alvás nem jött olyan könnyen, mint szerettem volna, de végül sikerült stimulálnom Jungkook közelségét, és átlibbenhettem a holtpontra. Néha problémássá vált, ha túlságosan hozzászoktunk valamihez.