Rám forrott álca: 4. fejezet: Csukd be a füled!

V:

Jungkook nem lett jobban csak úgy, egyik napról a másikra, mint ahogy azt a fejesek elvárták. Pedig a comeback elkezdődött, és nem eshetett ki, ugyanúgy kellett táncolnia, mosolyognia, énekelnie, és elbűvölően helyesnek lennie, mint nekünk. Nagyon rémisztő volt, ahogy összefoltozták, csak mi láthattuk, hogy mennyire hamis az a kép, amit kifelé mutat. Biztos voltam benne, hogy valamilyen erős gyógyszert is kapott, mert estére annyira kikészült, hogy szinte félájultan kellett a kisbuszhoz kísérni. Ehhez képest mégis voltak pillanatok, amiket úgy tűnt, hogy kifejezetten élvezi a fellépést. A Mic Dropnál felszabadulttá vált, abban a táncban, és abban a szövegben kiadhatta a belső feszültségét, de a DNA-t is tökéletesen teljesítette, elég nehéz volt tolerálni a született jóképűségét.

Három nap alatt egy ilyen vágás nem gyógyul be rendesen, így Jungkook megkapta élete első kozmetikai beavatkozását. Én nem tudom, hogy milyen csodaszert injekcióztak a bőre alá, és mi a jó fenével kenték be, de semmi nem látszódott a hegből, amikor a kamera ráközelített. Igaz, hogy Jungkook számára ez nem volt ilyen sétagalopp, mióta „megműtötték”, folyamatosan fájlalta a karját, és reumás krémekkel kellett napi háromszor balzsamozni, hogy el tudja viselni a kínt. Minden gyors megoldásnak volt valami átka, de elvileg egy héten belül meg kellett oldódnia ennek a kellemetlen mellékhatásnak. Reméltem, hogy így lesz, és nem fog szenvedni.

– Nagyon fáj a karod? – kérdeztem Jungkookot az ágyban. Már hajlani egyre járt az idő, de annyira felpörögtem a fellépésen, hogy nem tudtam elaludni. Ő is kipihente magát a kisbuszban, igaz, hogy kettőnknek kellett ráznia, hogy felébredjen.

– Most nem, hatott a kenőcs – kulcsolta össze az ujjainkat. A fejemet a mellkasán pihentettem, és éreztem a hajamnál a lélegzetét. Nyugodtnak tűnt, kicsit elpilledtnek, de békésnek.

– Jungkook, normális az, hogy bekómálsz a fellépés után, aztán nem lehet magadhoz téríteni? És hogy most éber vagy? Így hogyan fogsz pihenni?

– Csak pár napig kell ezt szednem, utána folyamatosan átállunk a gyengébbekre, és végül remélhetőleg megint elhagyom a bogyókat. Rohadtul fejbe vágott régen is. Néha egy fél nap kiesett, fogalmam sem volt, mit csináltam, de valaki felporszívózott, elmosta a tányérokat, és éhesnek sem éreztem magam. Elég para volt.

– Elhiszem.

Semmit nem tudtam arról, hogyan élt Jungkook a menedzser lakásában. Néha említett róla ezt-azt, de soha nem mondta el részletesen, mik történtek ott, fájdalmas emlékek lehettek. Természetesen mindenre kíváncsi voltam, ami vele történt, de nem piszkáltam, hogy nyíljon meg, megvártam, hogy magától tegyen így.

– Figyelj, TaeTae… – kezdte masszírozni a fejbőrömet Jungkook. Rosszaságot sejtettem. – Mi lenne, ha megkérnénk a hyungokat, hogy hagyjanak egy kicsit magunkra? Olyan jó lenne összebújni, rég volt már.

Én sem zárkóztam el attól, hogy kettesben legyünk, de azt is tudtam, hogy ennek a kivételezése nem ilyen egyszerű. Nem elég csak megkérni Hosoek hyungékat, hogy pattanjanak át a másik szobába, ők is elfáradtak, és Jimin már így is elaludt a fürdőre való várakozásban.

– Fáradtak, Jungkook. Hagyjuk őket aludni.

– Jó, rendben – sóhajtott fel a párom, majd felhúzott egy csókra. – Akkor fürödjünk együtt. Ott csak nem zavarnak.

Ez nem volt rossz ötlet, de mióta aznap éjjel véresen találtam ott rá, rettegtem bemenni a fürdőszobába, nem adtam sok esélyt arra, hogy fel tudna oldani. Folyton csak a piros és a fehér kontrasztját láttam, ha a csempékre néztem, arra gondoltam, mi történt volna, ha nem ébredek fel a zajra. Jungkook ott ült a zuhanytálcában, alig tudott magáról, simán elvérezhetett volna, mire reggel rátalálunk.

– Nem hiszem, hogy működne a fürdőszoba. Már attól rosszul vagyok, ha belegondolok, hogy be kell oda mennem. Várjuk inkább meg, hogy mindketten elaludjanak, és utána csendben csinálunk valamit.

Jungkook elfogadta a javaslatomat, és miután J-hope kijött a gözkatlanból, és biztossá vált, hogy Jimint nem tudjuk felkelteni egy gyors zuhanyra, felváltva mi is megtisztálkodtunk. Én voltam a leggyorsabb. Bepattantam a függöny mögé, árdörzsöltem a testem szappannal, leöblítettem a habot, és már kint is voltam. Pedig hogy imádtam órákig állni a meleg víz alatt, és csak folyatni magamra a finom forróságot. Reméltem, hogy otthon, a saját fürdőszobánknál nem lesznek gondjaim a lazítással.

– Jó éjszakát, hyung – köszönt el gyanúsan kedvesen Jungkook, majd begömbölyödött a takaró alá. A béna roló miatt annyi sötétség sem érte a szobát, hogy legalább jótékonyan elrejtsen minket a homály, kénytelenek voltunk a takaró alatt maradni. Bele sem mertem gondolni abba, hogy a hyungok esetleg felébrednek, és premier plánban bámulják a meztelen fenekemet.

– Kook, maradjunk a takaró alatt – kértem a kedvesemet, amikor rám mászott.

– Oké – súgta vissza, majd bezárta a szánk közötti távolságot.

A puha ajkai játékosan becézgettek, majd a kíváncsi, forró nyelve utat tört a számba. Ahogy a combját az ágyékomnak lökte, belenyögtem a csókba, majd amikor hátrébb akart húzódni, a nyakába karoltam, hogy visszahívjam. Éhesen tapadtam a szájára, és vágytam minden érintésére. A testéből áradó hő felforrósította a bőröm, és nagyon hamar nagyon meleg lett a takaró alatt, de továbbra sem akartam megválni a védelmünktől.

Jungkook keze bekúszott a pólóm alá, és lustán végigtapogatta a hasamat. Úgy szerettem volna olyan izmos lenni, mint ő, hogy élvezetét lelje benne, de hiába edzettem, nem akartak kirajzolódni azok a fránya kockák. Bezzeg az ő hasa! Jungkook annyira szexi volt, és mégis úgy szerette takargatni magát a rajongók előtt. Igaz, ha velem volt, már nem viselkedett ilyen szégyenlősen.

– El ne menj már ennyitől! – kuncogott gonoszkásan Jungkook, amikor lehúzta rólam a pólót, és mélyen felnyögtem, ahogy az ujjbegyei végigcikáztak az oldalamon.

– Nem fogok, csak érzékeny vagyok.

Jungkook imádott kínozni, és többször megismételte ezt a mozdulatot, egyre szélesebb mosollyal. Alig bírtam visszafogni a hangom, folyton füleltem, nehogy Jimin vagy Hosoek hyung felébredjen.

Jungkook nyelve aztán elárulta, hogy mennyire türelmetlen is a gazdája, ennél a pontnál már ő sem bírta tettetni a nyugalmat, vadul, éhesen ízlelgetett, kíméletlenül ingerelve az érzékeny pontokat a hasamon. Minél lejjebb került Jungkook feje, annál jobban remegett a testem, és rettegtem tőle, hogy lebukunk. Ezt egyszerűen nem lehetett egyetlen hang nélkül kibírni. Ráadásul engem fordított helyzetben biztosan kiakasztott volna, ha Jungkook nem reagál a kényeztetésemre.

– Jungkook, szerintem kapcsoljunk gyorsabb sebességre, mert így megőrülök – túrtam bele a hajába. Éppen az alhasamat nyalogatta lustán, mint egy ráérős kandúr.

Ahogy lehúzta a nadrágomat, úgy vitte magával a takarót is, és a szoba hűvös levegője azonnal libabőröket rajzolt a testemre. Szerettem volna, ha Jungkook újra betakar, és felmelegít, de előtte le kellett szednem róla néhány ruhadarabot.

– Kook… – vetettem hátra a fejem, amikor végignyalt a merevedésemen.

Mindketten szerettük kényeztetni a másikat, jó érzés volt örömet okozni, de Jungkook kimondottan jó volt ebben. Ezt is, mint sok minden mást, játéknak fogta fel, amiben le kell győznie. Rendesen meg is dolgozott azért, hogy kocsonyásnak érezzem a csontjaimat, és teljesen megsemmisüljek a munkájától.

– Legalább ne cuppogj! – markoltam a hajába, és megpróbáltam felhúzni onnan, de nem engedelmeskedett, és helyette egészen benyelt. – Jungkook! Ne már! – nyüszítettem.

Lehunyt szemmel sóhajtoztam, és már nem érdekelt, hogy a szobatársaink felkelnek, teljesen feleslegesen téptem a számat, Jungkook úgysem hallgatott rám. Addig tevékenykedett, amíg elégedett nem lett az állapotommal, majd visszamászott hozzám, és lassan végignyalt a fülemen.

– Nincs síkosítónk – közölte a kegyetlen valóságot.

– Leszarom! – ragadtam magamhoz, és olyan erővel csókoltam meg, hogy a fogunk összekoccant.

– Taehyungie, akkor is kellene valami – húzta el a fejét. – Mit szólsz a reumakrémhez?

– Nem hiszem, hogy azt oda kellene kenni. Nincs testápolód?

– Jiminnek van – villant a lámpa Jungkook fejében, és kiugrott az ágyból, hogy áttúrja Jimin táskáját.

– Megállj, Jeon Jungkook! – ült fel hirtelen Jimin, mire Jungkook megmerevedett a mozdulatban.

Először azt hittem, Jimin alszik, és csak álmában beszél, aztán folytatta.

– Hozzá ne érjél a táskámhoz azzal a kézzel, amivel nemrég még ki tudja, hogy mit fogtál meg!

– Csak Taehyung farkát – felelte egyszerűen a szólított.

– Jungkook! – rivalltam rá. Azért a visszabeszélésnek is voltak határai, főleg ha engem is bele akart rángatni.

– Majd inkább én – mászott ki a takaró alól Jimin, és félretessékelte Jungkookot az útból.

Vajon mióta lehet fent? – futott át a gondolat a fejemen, és sehogy sem értettem, miért tettetett alvást. Ránk szólhatott volna, vagy diszkréten kimehetett volna a mosdóba, de ehelyett hallgatózott, meg lapított, mint egy perverz. Jungkooknak is ez járhatott a fejében, abból ítélve, amit mondott:

– Jiminie hyung, miért kukkolsz minket? Szállj be inkább!

– Meg az apád füle! – vágta vállba Jimin az egyébként pucér Jungkookot, majd visszapattant az ágyba és a hátát mutatta felénk. – Én alszom.

– Ha zavarnánk, csak csukd be a füled!

Jungkookot nem érdekelte a tágítás közben, hogy Jimin valószínűleg nem alszik el fél perc alatt, rajtam viszont meglátszott a feszültség. Elég nehezen tudott behatolni, és amikor kellően belém tolta magát, akkor is szűköltem alatta.

– Taehyungie, lazíts!

– De úgy zavar… – nyögtem a szájába, majd hagytam, hogy belém fojtsa a hangokat.

Jungkook magasabbra emelte a lábam, miközben a szája elzárta tőlem a levegőt és a lehetőséget arra, hogy levezessem a feszültséget. Volt elég gondom azok után, hogy ettől a pozíciótól mélyebbre csúszott. Minden erőmmel próbáltam kizárni Jimint a fejemből, és csak a páromra, meg a bejövő ingerekre koncentrálni, de csúfosan megbuktam.

– V, lazíts! Ezzel nekem is fájdalmat okozol.

– Nem megy. Folyton… – kezdtem magyarázkodni, mire megnyikordult a szomszéd ágy.

Jimin sprintben rohant ki a mosdóba, és azonnal magára zárta az ajtót. Egy pár pillanatig még bámultunk utána, majd Jungkook tovább mozgott. Így már jobban elengedtem magam, felvettem Jungkook ritmusát, és élveztem a szexet, amikor Hopie hyung hangosan felnyögött.

Újra mozdulatlanná váltunk, és kilestünk a hangoskodóra, de a bent maradt szobatársunk csak átfordult a hasára és gondosan folytatta a szundikálást. Mi meg kezdhettük elölről a ráhangolódást, Jungkook arcán látszott is az idegesség, a lökései már nem voltak olyan gyengédek és odafigyelőek, mint korábban.

– Jungkook… – nyúltam fel érte, mire csak lepisszegett és a számba tolta a pólója egy részét.

– Ne hangoskodj! Nincs kedvem abbahagyni.

Lehunytam a szemem, és kizártam a külvilágot. Zavart az anyag a számban, rossz íze volt, és köhögnöm kellett tőle, de amint kiköptem, Jungkook újra a számba tolta. Ezzel harcoltunk egy ideig, majd rájött, hogy van ennél jobb megoldás is, és inkább az ujjait ajánlotta fel. Ez már sokkal ismerősebb volt, és sokkal kellemesebb is, úgyis csak az egyik kezével támaszkodott, a másikat nyugodtan használhatta erre.

Az aktus közbeni kielégülés aztán elmaradt az én részemről, engem Jungkook szája elégített ki, igaz, nagyon ügyesen. Esküszöm, hogy nem én tanítottam rá, de egy pornósztárt megszégyenített volna a technikája, ráadásul elég pimasz is volt ahhoz, hogy még rátegyen egy lapáttal. Nem csak egyszerűen leszopott, majd lenyelte az élvezetem, ahogy mondjuk én csináltam, ő kiengedett a szájából, a kinyújtott nyelvével alátámasztotta a makkomat, majd rádolgozva kicsit a kezével, hagyta, hogy a szájába spricceljek. És nekem ezt az egészet végig kellett néznem, mert hát ki az a barom, aki kihagyta volna?

– Áhh, Jungkook! Kicsinálsz – dőltem hátra, és a mellkasomra öleltem a páromat. Olyan jó érzés volt, ahogy hozzám bújt, az utóbbi időben folyton ő akart irányítani, pedig imádtam, amikor cicáskodott.

Jungkook haját simogatva nyomott el az álom, de reggel már üres ágyban feküdtem, Kook eltűnt mellőlem.

Jungkook:

Reggel az első dolgom volt, hogy megbeszéljem a tegnap este történteket Jimin hyunggal, nem akartam, hogy bármi feszültség maradjon benne, hiszen nem tett semmi rosszat. Igaz, hogy Taehyungot megzavarta, és a szex így biztosan nem ütötte meg a toposok szintjét, de végül jól végződött, és mindketten elégedetten estünk álomba.

 V olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem felkelteni, így egy gyors öltözködést követően Jimin keresésére indultam. A szomszéd szobában nagy volt a csend, hiába tapasztottam az ajtóra a fülem, nem hallottam egy moccanást sem, ott biztosan nem lehetett.

A következő utam a büfébe vezetett, és ezzel nem is lőttem mellé, Jimin a kanapén ült, és a kávéját kavargatta, pedig még a nyolcat sem érte el az óra. Fáradtnak tűnt, és nagyon a gondolataiba mélyedt, észre sem vette, hogy leültem mellé, csak akkor riadt fel, amikor a vállához értem.

– A szívbajt hozod rám, te gyerek! – korholt meg, majd ivott egy kortyot a feketéjéből. A kávé még gőzölgött, úgyhogy nem lehetett túl régen magára hagyva.

– Minden oké, hyung?

– Persze. Miért ne lenne? – játszotta a lazát, de kihallottam a hangjából a zavartságot.

– Nem tudom. Nem beszéljük meg az éjszaka történteket? Biztosan megdöbbentettünk.

– Hogy megdöbbentem-e? Inkább sokkoltatok. Igazán lehetnétek tekintettel másokra. Nem mindenki gerjed az ilyesmire.

– De te igen – jegyeztem meg kíméletlenül.

Jimin arcára azonnal felfutott a vörös minden árnyalata, és egy újabb korty mögé rejtette a zavarát. Furcsa, de én, akinek pasija volt, nem izgultam fel az ilyesmitől. Néztem már meleg pornót, V-vel is filmeztünk együtt, de inkább csak feszélyezett, mintsem felizgatott volna a férfi testek egymásba olvadása. Nem igazán tudtam, hányadán is állok a melegséggel. Volt, hogy tartottam olyan napot, amikor szándékosan megbámultam srácokat az utcán, vagy elképzeltem, hogyan szedném fel őket, de teljesen hidegen hagytak. Annyi szikrát sem mozdítottak meg bennem, hogy a csók elképzeléséig eljussak. Furcsa, de engem csak Taehyung érdekelt, vele viszont minden gátlás nélkül szeretkeztem.

Az, hogy Jiminnek lennének ilyesfajta hajlamai, már azóta motoszkált a fejemben, amióta V kibabrált vele. Talán Jiminnek nem Hosoek hyung tetszett, és talán nem volt tisztában azzal, hogy vonzódik a férfiakhoz, de a zavara, a furcsa viselkedése, a túlzott tagadása gyanússá tette.

– Felfogod, hogy mit vágsz a fejemhez, te? – mérgesedett fel kissé a hyung.

– Igen. Azért mentél a mosdóba, mert felállt, igaz? Reggel láttam, hogy hiányzik a WC papír egy nagyobb része. Nem arra ment el, hogy a fenekedet töröld vele.

– És te azt mégis honnan veszed? – emelte meg a hangját. – Kamerát szereltél be? Vagy miközben csináltátok, átláttál a kulcslyukon?

– Nem, csak egy sejtés. Mi más magyarázná, hogy korábban moziztál?

 Feltűnt, hogy Jimin nem alszik, látszott abból, ahogy a takarója mozgott, zihált, és próbált hangtalan maradni, de kiszúrtam. Nem véletlenül mentem az ő táskájához, ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból, és azonnal ráharapott a csalira. Azt nem tudtam, hogy mikor ébredt fel, de nem csak, hogy hallgatta, nézte is, ahogy Taehyungot szoptam. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, és mivel a félhomályban nem lehetett biztos benne, hogy tényleg lebukott, így tovább bűnözött.

–  Miről beszélsz, te? Ki mozizott? Miért érdekelne ez engem?

– Én azt nem tudhatom, de így volt.

– Dehogy is!

Nem haragudtam rá, amiért nézett, az jobban idegesített, hogy letagadta. Senkinek sem volt könnyű beismerni, hogy eltér az átlagostól, de ha Jimin ez ügyben megnyílhatott valakinek, akkor azok mi voltunk Taehyunggal. Szerettem volna érdemes lenni arra, hogy beavasson, és szívesen segítettem mindenben. Semmi szégyellnivaló nem volt abban, ahogy éreztünk.

– Hyung, láttalak. Ne tagadd!

Jimin erre már nem tudott mit mondani, ha tovább kardoskodott volna az állítása mellett, csak még jobban beleássa magát a mocsárba, így inkább leszegte a fejét, és gyűrni kezdte a pólóját. Nem akartam erőltetni a dolgot, nem voltam se vallató, se a legjobb barátja, csak annyit szerettem volna, ha tudja, hozzám fordulhat, ha segítségre van szüksége.

– És gondolom, elmondod V-nek is… – motyogott zavartan Jimin.

– Ha nem akarod, nem mondom el.

– Taehyungie a barátom. Nem akarom, hogy utáljon.

– V sosem utálna téged, főleg nem ezért.

– De, biztosan – sóhajtott fel, majd hirtelen a szemembe nézett. – Te is utálni fogsz.

Éppen szóra nyitottam a számat, hogy elmondjam, mekkora baromság az, amit mond, amikor hirtelen megéreztem az ajkát a sajátomon. Döbbenten pislogtam párat, és a szívem úgy ugrált a mellkasomban, mintha intravénásan kapta volna az energiát. Jimin szája duzzadt volt és puha, egészen más, mint a Taehyungé.

Amikor elvált tőlem, még néztem őt egy ideig, megpróbálva megfejteni az előbbi csók okát, majd feltűnt az arcára kiülő pánik, és követtem a tekintetét. A gond nem az volt, hogy V félreértette, vagy megharagudott rám, a baj a szemébe költöző hihetetlen fájdalom és csalódottság volt.

Azonnal utána futottam, és még a folyosón elkaptam a karját. A túlméretezett pulcsiban, és a valószínűleg hírtelen felkapott halásznadrágban olyan esetlennek, olyan kis magára hagyottnak tűnt. Legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna, hogy megnyugtassam, sosem dobbant másért a szívem, csak érte, de előbb magyarázatot kellett adnom.

– Hyung, félreérted… – kezdtem bele, de olyan dühvel pillantott rám, hogy egy pillanatra meghátráltam.

– Biztosan én értettem félre, Jungkook. Mindig én értem félre. Azt a csajt is csak félreértettem, igaz?

V nagyon értett hozzá, hogyan nyomja fel egy perc alatt a vérnyomásomat az égbe. Azt hittem, mint a ketten tisztában voltunk vele, hogy Seohyun tabutéma egészen addig, amíg beszélni nem akarok róla. Fontos volt nekem az a nap, meg akartam ismerni a lányt, aki ilyen rövid idő alatt ilyen jó barátom lett, Taehyung meg tönkrevágta a hülye nyomozásával.

Soha nem haragudtam még rá annyira, mint akkor, amikor leült oda közénk, és leleplezte magát. Szépen lassan állt össze a fejemben a kép, és elég volt csak rá gondolnom, máris ökölbe szorult a kezem. A felismerés, hogy belenyúlt a telefonomba, hogy nem bízott bennem, aztán az, hogy ki akarta törölni, mintha mi sem történt volna, felhúzott. Csakhogy nem voltam hülye, főleg nem az elektronikai dolgokban, hamar szembesültem vele, hogy a beszélgetésünk egy olyan része is semmissé lett, amire emlékeztem, hogy tovább folytatódott. Korábban azt hittem, hogy én hibáztam valamit, eszembe sem jutott, hogy V turkált a fiókomban.

A legrosszabb mégis a Paper Hearts volt. Az a dal egy olyan időszakban született, amire nem szerettem visszaemlékezni, mert először mindig csak a rossz jött vissza, és csak aztán érkeztek a kellemes emlékek, hogy kibékültünk, megbocsátott nekem, és azóta is szeretjük egymást. Az első, ami ott a kávézóba eszembe jutott, hogy ez egy büntetés, amiért nem meséltem V-nek Seohyunról. A csuklóm pedig, ami már réges-régen kísértett utoljára, akkor nagyon viszketni kezdett. Amikor lenéztem rá, a hegek mintha világítottak volna, és a bűntudat marcangolni kezdett. Pedig semmi rosszat nem tettem, és nem is akartam tenni. Seohyunra barátként tekintettem, és más helyzetben talán tetszett volna, de jobban szerettem V-t, mintsem, hogy belemenjek egy izgalmasnak tűnő kalandba.

– Igen, hyung, félreértetted „azt a csajt” – nyomtam meg úgy, ahogy ő. Teli dühvel, féltékenységgel és hibáztatással.

– Akkor magyarázd el! Vagy nem szívesen beszélsz a kalandjaidról? Mennyi volt még rajta kívül? Hányadik Jimin a sorban? – tépte ki a karját a szorításomból.

Még hogy én csaltam meg? Soha, de soha nem tettem volna ilyet. Miért tettem volna? V mindent megadott, amire szükségem volt, még többet is annál, amit kértem. Volt, hogy az agyamra ment, hogy szinte megfojtott a gondoskodásával, és valóban az utóbbi időben igazságtalanul bántam vele, de kicsit a fejemre nőtt az anyáskodása. Nem akartam vele szakítani azon a bizonyos estén sem, ő mondta ki, én csak annyit szerettem volna, hogy kicsit különüljünk el, gondoljuk át, mit akarunk ettől a kapcsolattól, és mit szeretnénk, milyen irányt vegyen. Semmi szakításról nem volt szó, ő fújta fel ezt az egészet, és én lettem rohadéknak beállítva.

– Nem érdekel Jimin, ahogy rajtad kívül senki más. Belehalsz, ha nem okolsz valamiért?

– Mindig elfelejtem, hogy a kettőnk történetében csak te lehetsz az áldozat. Ezek a leosztott szerepek, nem? Szegény Jungkookie, akit semmibe vesznek a többiek, szegény Jungkookie, aki el van nyomva a kapcsolatunkban, szegény Jungkookie, aki kiakad attól, hogy féltékeny vagyok egy csajra, akit fel akart szedni.

– Nagyon fáj, hogy nem körülötted forog a világ, igaz? – vágtam vissza gúnyosan. Bántottak a szavai, és ha támadtak, ösztönből visszatámadtam. Igazságtalanságokat mondott. Kicsit úgy éreztem, mintha korábban hazudott volna, és nem is törődne velem igazán.

– Sajnálom, hogy én nem vágom fel az ereimet azért, hogy rám figyeljenek.

Ha Taehyungnak az volt a célja, hogy a lelkembe taposson, akkor jól sikerült neki, telibe talált. Ennél már nem is tudom, mi rosszabbat mondhatott volna. Talán, hogy sajnálja, hogy nem haltam meg. Nem szándékosan csináltam, arra sem emlékeztem, hogyan kerültem a zuhanytálcába, csak annyi volt meg, hogy nagyon melegem van, alig kapok levegőt, és szeretnék egy kis hűvös nyugalmat.

Anélkül fordultam meg, hogy bármit is mondtam volna, és nagyon reméltem, hogy V nem nyúl utánam, mert ott volt az ütés az összeszorított ujjaimban. Még életemben nem csalódtam ekkorát. Minden, amit V jelentett nekem, semmissé vált, és csak fájdalom és üresség maradt utána. Egy hatalmas lyukat éreztem a mellkasomban, ami egyre terjedt, és kicsordultak tőle a könnyeim. Nem volt rendben a kapcsolatunk, sokat kellett volna dolgoznunk azon, hogy ideális legyen, de már nem is akartam megoldani. Egy olyan embert nem akartam páromnak, aki ilyet vágott hozzám. Sok rosszat tettem vele, megbocsáthatatlan dolgokat, de sosem szándékosan.

V örökre elveszített, ebben biztos voltam.

Őszi Inkognitó interjú!

Rap Monster: Kedves Olvasók! Üdvözlünk mindenkit az Őszi Inkognitó interjún. Én Rap Monster vagyok, a csapat vezetője és ennek a beszélgetésnek a koordinátora. Kérlek, legyetek elnézőek velem!

*az egész BTS lelkesen tapsol Ramonak, aki zavartan mosolyog, majd újabb súgólapot vesz elő*

Rap Monster: Most pedig szeretném megkérni a tagokat, hogy köszönjenek az olvasóknak!

*J-hope és Jimin, akik a popcornos tálért harcoltak, hirtelen mozdulatlanná dermednek, majd angyali mosolyt villantanak*

*Suga int egyet*

*Jin csókot küld*

*V megcsókolja Jungkookot*

*Jungkook viszonozza*

Rap Monster: Mielőtt rátérnénk a kérdésekre, engedjétek meg, hogy közöljek pár érdekességet a sorozattal kapcsolatban. Az első évad fejezeteinek száma a két extrával együtt tizennégy lett. A Wordben 113 oldal, 46 587 szó, szóközök nélkül 268 693 leütés, szóközökkel…

*J-hope tapsol egy nagyot, és hirtelen felpattan*

J-hope: És itt el is vesztettünk minden olvasót! Jó éjszakát! *felelősségteljes nézéssel illeti a műsorvezetőt* Rap Monster-shi, miért nem beszélünk inkább arról, hogy milyen nagy sikerű lett az az extra fejezet, amiben Jiminie-vel szerepeltünk? Tudom, hogy te is nevettél rajta.

Jimin: És vannak fent novellák is.

Jungkook: Meg smutok… *perverz vigyort villant V-re*

Rap Monster: Most az Inkognitóról van szó! *idegesen dobbant egyet a lábával* Engednétek, hogy elmondjam, ami ide van írva?

Suga: De az szar.

Jin: Yoongi, ne beszélj csúnyán, ezt gyerekek is olvassák!

V: Hát, szerintem ezt a történetet nem kellene gyerekeknek olvasnia… *elvörösödik*

Jungkook: …Tényleg! Rap Monster hyung, nálad most vannak adatok, igaz? Eddig hányszor csináltuk Taehyunggal?

*Rap Monster keresgél a táblázatok között*

Rap Monster: Összesen tizenháromszor. Az első évadban tízszer, ebből csak egyszer dominált Jungkook. *Kínos csend támad, mire Rap Monster megköszörüli a torkát* Eddig a második évadban háromszor, de azt mind Jungkook vitte.

*Jungkook elégedetten húzza ki magát, és pimasz mosolyt villant a párjára*

Jungkook: Kezdem behozni a lemaradást.

Suga: Ha nem váltunk gyorsan témát, én kimegyek.

Rap Monster: Rendben, akkor talán térjünk rá a kérdésekre! *előkeresi az első olvasó üzenetét* Beatrix volt a leggyorsabb. Azt kérdezte, hogy Jungkook miért találkozott azzal a rajongóval.

Jungkook: Melyikkel? Sokkal szoktam. Tudjátok, fellépések, fansignok, fanmeetingek… *próbál nagyon ártatlannak tűnni, aztán találkozik a tekintete Taehyung dühös pillantásával* Oké, tudom, hogy miről beszélsz. Kedves Beatrix… Ramo hyung, hányadik fejezetnél is tartunk?

*Rap Monster felmegy a blogra*

Jimin: Harmadik.

Jungkook: Oké, akkor csak annyit mondok, hogy a negyedik fejezetből kiderül. Következő kérdés?

*Rap Monster ezúttal egy sűrűn teleírt papírt vesz elő*

Rap Monster: a következő levelet Lenától kaptuk. Lena, igaz? Jól mondom? Vagy Léna?

J-hope: Ne aggódj, én sem tudok angolul!

*Pár percre elveszítjük a BTS-s, mindenki fetreng a röhögéstől, Jungkook a könnyeit törölgeti*

Rap Monster: Elnézést kérek! Tehát az első kérdés a történet főszereplőinek szól. „Hogyan, milyen körülmények között jöttetek össze?” Ez engem is érdekel. Sosem mondtátok el, úgy kellett rájönnünk.

*V nagyon lelkesen kihúzza magát, a tekintete megtelik élettel. és kicsit hadarva a boldogságtól kezd el mesélni*

V: Hát ez úgy volt, hogy én mindig is nagyon szerettem Jungkookie-t, csak hát ezt nem mertem bevallani. Valahol ott kezdődött, amikor egyszer rosszat álmodott, és bebújt mellém. Annyira aranyos volt, hogy azonnal elrabolta a szívemet. Hogy mikor jöttünk össze? 2014. március negyedikén, amikor beiratkozott a középiskolába és este megünnepeltük. A szerelmemet adtam neki ajándékba.

Jungkook: Igazából a csókodat. Bővebben elolvashatja mindenki a hatodik fejezetben. Mind a ketten elmeséltük, de Taehyung verziója szerintem sokkal jobb lett.

*Önfeledten csókolózni kezdenek, mire Suga odacsap Jungkook vállára a Namjoontól ellopott súgólappal. A szerelmesek újra a kérdésekre figyelnek.*

Rap Monster: A következő kérdés az írónőnek szól, de érint minket: Tervezed, hogy esetleg a csapatból még valakik összemelegedjenek?

*Mindenki a pattogatott kukoricából várat építő Hosoekra és Jiminre néz. Amikor J-hope észreveszi a pillantásokat, kivörösödik a haragtól.*

J-hope: Ezt már megbeszéltük. Mi nem jövünk be egymásnak. Ott van a második extra fejezet, abban minden kiderül. Az írónő meg úgysem fogja elmondani, ismerem én már, mint a rossz pénzt! Hallatlan egy nőszemély!

Rap Monster: Hosoek hyung, az írónő ott ül mögötted.

*J-hope ideges mosolyt villant, meg lebontja a popcornvár kertjét, és az írónőnek adja bocsánatául*

Rap Monster: A következő kérdés: Jungkook, mit szeretsz Taehyungban?

Jungkook: Mindent.

Rap Monster: Jungkook, köszönjük a hosszú választ. *cinikusan felhúzza az egyik szemöldökét* Taehyung, te mit szeretsz Jungkookban? Lehetőleg kicsit bővebben.

V: Szeretem a szép, nagy szemeit. Főleg olyankor, amikor kettesben vagyunk, a kamerák előtt nem szabad túl szerelmesnek tűnnünk. Aztán nagyon szeretem a cuki kis orrocskáját, a száját meg főleg. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen jól csókol. Aztán imádom a fehér, puha bőrét, a kidolgozott a testét, a vékony derekát, a…

*Jungkook az egyik kezével befogja V száját*

Jungkook: Szerintem a derekamnál lejjebb ne menjünk. Ez nem tartozik rájuk.

Jimin: Szerintem már nagyon jól ismerik az olvasók az alterületeidet is.

Jungkook: Fogd be, Jimin!

*Jin mérgesen néz a legkisebbre*

Jin: Jungkookie, ne beszélj így az idősebbekkel!

*Jungkook dühösen motyog valamit az orra alatt, mire Taehyung belepuszil a nyakába. Jungkook egy kicsit nyugodtabbnak tűnik.*

Rap Monster: A következő kérdés kissé hálószoba jellegű: „Most már teljes mértékben Jungkook a domináns fél, vagy néha Taehyung is kiélheti még azt az oldalát?”

*Suga elveszetten kortyol egyet a kólájából, az arcából ítélve sajnálja, hogy nem valami erősebbet választott*

*Jungkook pimaszul fixírozza a kedvesét*

Jungkook: Én nagyon élvezem így.

V: Azt sejtettük. Mondjuk az, hogy majd kiderül, miben maradunk. Egyébként korábban is cserélgettük már, csak a két évad között eltelt pár év. Szóval nem lefixáltak a szerepek.

Jungkook: De jól mutatsz alattam…

Suga: Nem mehetnénk már végre tovább? *Nagyon frusztráltnak tűnik*

Rap Monster: Lena írt még egy utolsó üzenetet nekünk: „Jinnek üzenem, hogy én nagyon szeretem őt, ő az én ultrabiasom” Felkiáltó jel és szívecske zárja ezt a mondatot.

*Jin könnyekig meghatódik, és küld egy hatalmas puszit Lenának*

Jin: Lena, akárhogy is kell kiejteni a neved, én is nagyon szeretlek téged. Te vagy az én ultrarajongóm. *kezével szívecskét formál*

*Mindenki megtapsolja Jint, Suga elismerően bólogat, J-hope az öklét harapja, mire kap egy párnát az arcába a legidősebbtől*

Rap Monster: Eoxoe aleee az írónőtől kérdezett. Esuta, megtenné, hogy válaszol rájuk?

*Az írónő, aki eddig a sarokba gubbasztott, és jót szórakozott a fiúkon, bólint egyet*

Rap Monster: Tudom, hogy ilyet nem illik megkérdezni egy nőtől az Önök országában, de mennyi idős?

*Hosoek félhangosan suttog Jiminnek*

J-hope: Figyeld, hogy nyal, Namjoon! Biztosan több részt szeretne kapni a történetben.

*A leader dühös tekintettel néz a hyungjára, aki kedvesen visszamosolyog rá*

Esuta: 24 vagyok. Ramo, nem kell magáznod, nyugodtan olvasd úgy, ahogy leírták.

Rap Monster: Rendben. Mióta írsz és mennyire tervezed/veszed komolyan?

Esuta: Júniusban kaptam egy díjat az egyik olvasómtól, de voltam olyan béna, hogy nem tettem fel a BTS-es oldalra az erről született cikket. Abból sok mindent megtudtok, belinkeltetem ide. https://vixxshipperfictions.blogspot.hu/2017/06/kaptam-egy-dijat.html

*J-hope ámuldozása félbeszakítja Esutát*

J-hope: Wow, az írónő nagyon tudja promótálni magát! Tiszta profi.

Rap Monster: Na, most ki nyal?

*Halk kuncogás hallatszik a teremben, csak a Vkook páros van mással elfoglalva*

Esuta: A válasz a kérdésre legyen 2011. Ekkor kezdtem az első blogomat, ami egy Vampire Diaries fanficiönt tárolt. Háromszor indultam saját regénnyel a Könyvmolyképző Aránymosás pályázatán, de mindig kiestem az előszűrésen. A fiókban még lapul pár regényem, ezeket fel kellene javítani, de mostanában szívesebben foglalkozom a fanfictionökkel. Az Aranymosás oldalán fent van három novellám, ha beírjátok a keresőbe, hogy Tamáska Eszter, kiadja őket.

Rap Monster: Mit gondolsz, jól írsz? Mik az erősségeid, hiányosságaid?

Esuta: Túl nagyképű lenne azt mondani, hogy szerintem jól írok? *halkan felnevet* Őszintén, szerintem van tehetségem az íráshoz, de még rengeteget kell tanulnom. A Könyvmolyképzőnél két írókurzuson is részt vettem, itt rengeteget tanultam, és sok hiányosságomra ráébredtem. Ritkán használok hangokat és szagokat a leírásaimban, ezekre jobban oda kellene figyelnem, de mindig magával ragad a történet, és nem figyelek oda a részletekre. Az erősségem a történet és a karakterek kidolgozása, de ezt már észrevehettétek. Nem szeretem a sablonos történeteket és a kétdimenziós karaktereket, mindig törekedem arra, hogy elmélyítsem őket.

Rap Monster: Mennyire bírod a kritikát? Kaptál már olyat, ami sok volt neked?

Esuta: Olyat nem kaptam, ami megbántott volna, de van egy nagyon emlékezetes. Arról szólt, hogy a férfi karakterem egy szemétláda lett, és nem változott semmit, csak bántott maga körül embereket és egy szemernyit sem javult. Kiszedtem ide egy részt a kommentből: „Azzal, hogy írok vagyunk, egyfajta példát és értéket közvetítünk az olvasóink felé. […] Rendben, hogy megmutattad, hogy van ilyen is. A gond az, hogy soha nem "taníttattad" meg arra, hogy ez nem így működik. Nem vitted el a jó irányba.”. Ez azóta a vesszőparipám lett. Nem kell minden rossz karakter jóvá tenni, lehet szemétládákról írni, de akkor éreztetni kell, hogy az egy szemétláda és a cselekedetei helytelenek (lásd: Világtalanok Junhója + az erről született külön cikkem). Pontosan ezért nem szeretem azokat a történeteket, ahol romantikusnak állítják be az erőszakot. Az, ha bántunk valakit, az nem romantikus, és nem szeretetből tesszük. De azt hiszem, hogy ezt a hibát Jungkook esetében sikerült elkerülnöm, Junhónál meg várjátok meg a végét. Azt a történetet is folytatni fogom, mert még nagyon sok mindent nem tudtok.

Rap Monster: Szoktál olvasni akár fanficiket, akár könyveket? Ha igen, ki/kik a kedvenc íród/íróid és miért?

Esuta: Erre válaszoltam abban a korábban említett bejegyzésben, ott el tudod olvasni. Annyit tennék még hozzá, hogy itt az oldalon is lesz majd egy olyan fül, hogy „Kedvenceim”, és ott találhattok olyan fanfictionöket, amiket én szívesen ajánlok mindenkinek. Az ottani listához egyet szeretnék még hozzátenni: A Fanfiction life-ot. A Bangtan High School egy nagyon izgi Vkook történet, az írónő  szerintem jól ír, és izgalmassá tudta tenni az alapelgondolását, én két nap alatt elolvastam, és nagyon várom a folytatást. Egyébként ez a mű adta a löketet ahhoz, hogy elkezdjek írni egy új Vkook történetet, amit majd az Inkognitó második évada után fogok feltenni a blogra.

Rap Monster: Miért kezdtél el írni?

Esuta: Rengeteg történet kavargott a fejemben, és kezdeni akartam velük valamit. Mindig is nagy volt a képzelőerőm.

Rap Monster: Mi adta az ihletet az Inkognítóhoz?

* A fiúk hirtelen nagyon élénkek lesznek*

Esuta: Pontosan nem emlékszem, de azt hiszem, az a videó, amit a negyedik fejezetben megosztottam. Az egyik kedvenc Vkook jelenetem, még ha nem is túl boldog.

Rap Monster: Van más hobbid az íráson kívül?

Esuta: Igen, zongorázás, olvasás, videók keresése és összevágása. Nemrég a testvéreimmel indítottunk egy Kpop-os youtube channelt, remélhetőleg nemsokára beindul, és elkészülök az első videóval. Nagyon bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban.

Rap Monster: Köszönjük a válaszokat. Az utolsó kérdező következik, Trina. Az első kérdés Yoongi hyungnak szól: Suga, együtt vagy még a barátnőddel? Ha igen, ilyen sűrű beosztás mellett hogyan tudtok találkozni?

Suga: Nem akarok erről beszélni, és azt hiszem, ezzel válaszoltam is mindkettőre.

*Kínos csend, Taehyung szomorú pillantást vet a barátjára*

Rap Monster: A következő Yoongi hyungnak és Taehyungnak szól: „Az első évadban volt az a jelenet, amikor Suga segített Taehyungnak a „fagyizásban”…” *Taehyung azonnal elvörösödik* „Nem éreztétek kellemetlenül magatokat? Mi vitt rá titeket, hogy megcsináljátok? Sokat fizetett az írónő?

Jin: Még, hogy sokat fizetett?! Mi ingyen dolgozunk! *teljesen fel van háborodva* Nem kapunk ezért egy fityinget sem, és nekem csak egy rövidke szemszög jutott az előző évadban. Rap Monster és Jimin meg még ennyit sem kapott. Felháborító. Írónő, tessék igazságosabbnak lenni!

*Esuta bólogat, zavart mosollyal igazat ad a karakterének*

Rap Monster: Tehát a kérdésre a válasz?

Suga: Rohadtul kellemetlenül éreztem magam, de neki sokkal rosszabb lehetett. Emlékszem, amikor megkérte, hogy segítsek, majdnem elsüllyedt a parketta alá. Egy idő után aztán már pont leszartam, hogy mit szerencsétlenkedik, csak dumáltam neki, és legalább biztosan nem zavart meg senkit.

*Jungkook kissé dühösen várja a párja válaszát*

V: Tényleg nagyon kellemetlen volt, de én csak Jungkookie-nak akartam jót. Azt hiszem, azóta is örül, hogy akkor kitanultam a dolgot.

Jungkook: Hát nem örülök! Nyugodtan gyakorolhattad volna velem! Tudod, milyen rossz volt azt hinni, hogy Yoongival kavarsz?

Rap Monster: Jungkook, köszi, hogy ezt felhoztad, mert a következő kérdés pont erre vonatkozik. Jungkook, miért titkolóztál V előtt, amikor anno neked is rosszul esett, hogy ő titkolózott Sugával?

*Ezúttal Taehyung az, aki számon kérően fixírozza a barátját*

Jungkook: A negyedik fejezetben lesz majd erről szó, de röviden annyi, hogy nem volt célom titkolózni, csak nem akartam elmondani, amíg nem éreztem jónak.

J-hope: Tehát titkolóztál.

Jungkook: Nem!

J-hope: De! Ha nem akarsz elmondani valamit, akkor titkolózol.

Rap Monster: Szerintem, menjünk inkább tovább. *egyre fáradtabbá válik* Itt is van egy bíztató üzenet Trinától: „Üzenem J-hope-nak, hogy nagyon kedvelem, és nagyon jó barát. Sosincs az arcában senkinek, de mindig ott van, amikor szükség van rá. Ha nehéz az élet, rá támaszkodhatnak, benne megbízhatnak, ha hülyeséget csinál valaki, vagy rossz úton halad, az arcába tolja az igazságot és felszegezi a falra. Tele van szeretettel, amit sugároz is mások felé. Nagyon szeretlek. Love. És hiányzol a második évadból… eddig.” A Love után egy szívecske emoticon állt.

*J-hope a legszebb mosolyával ajándékozza meg Trinát, és nagyon sajnálja, hogy a lány ezt nem láthatja*

J-hope: Trina, you are the best. I love you.

Rap Monster: Hosoek hyung, az olvasóink nem angolok. Az írónő fordít mindent.

J-hope: Ja, jó! *kacagva megvakarja a tarkóját*. Akkor Trina… Nagyon szépen köszönöm, annyira jól esik, amit mondasz. Én próbálom összetartani a társaságot és segíteni azoknak a tagoknak, akiknek valami problémája akad, köszönöm szépen, hogy ezt ennyire értékeled. Bárcsak ők is így tennének! *Jungkookra néz, aki elkapja a pillantását*

Rap Monster: Trina nem csak J-hope-nak, de Jungkooknak is írt pár kedves szót: „Kedves, Jungkookie. Nagyon szeretlek. Vigyázz magadra! Ne csinálj hülyeséget, ha valami bajod van, menj el orvoshoz! Dönts mindig helyesen, és becsüld meg és szeresd Taehyungot. Peace.”

Jungkook: Köszönöm, Trina. Nagyon szeretem Taehyungot. *Megcsókolja a kedvesét*

Rap Monster: Most jön a legjobb üzenet: „Jinnek és Namjoonnak: Részvétem. Nagyon nehéz lehet ennyi lázadó fiatallal az élet, sose adjátok fel, sok kitartást!” Köszönjük, Trina. Végre valaki meglátta, hogy milyen kegyetlen helyzetben vagyunk. Tudod milyen nehéz rendet tartani közöttük? Még most, az interjú alatt sem tudtam viselkedni. *ledobja a kanapéra a súgókártyákat* Tegnap is, amikor… *kezd bele, de J-hope elragadja a kártyákat és átveszi a műsorvezető szerepét*

J-hope: Üdv mindenkinek, a mai beszélgetés új műsorvezetője vagyok, J-hope. Az elődöm idegösszeroppanást kapott, úgyhogy mostantól engem hallhattok. Trina következő kérdése Jiminhez szól, miszerint, ha nem jöttem én be neki, akkor miért flörtölt velem a ketchupös résznél. Ez engem is érdekel. Jimin, miért tetted?

*Jimin zavartan fészkelődik Hosoek mellett*

Jimin: Csak viccelni akartam, és hülyén jött ki. Nem kell félreérteni.

J-hope: Hát engem nem győztél meg, de menjünk tovább. „Kedves írónő, hihetetlenül meghatott az a jelenet, amikor a kocsiban, a varrónős eset után V csak Jungkook mellett ül, és ő a jelenletétével biztosította arról, hogy mellette áll és szereti. Ekkor igazán megható, őszinte, és igaz érzelmeket láttam. Köszönöm szépen.”

*Jungkook és V újabb csókot váltanak, Jungkook keze feljebb vándorol Taehyung combján*

J-hope: „Kedves írónő, nagyon tetszik, hogy ilyen színes a második évad, szeretem a drámai jeleneteket, a jó humorodat, és nagyon megnevettem, amikor V a Gyilkos elmék 2 évad huszonhatodik epizódjában érezte magát.”

V: Ez tényleg így volt! *kicsit lejjebb tolja Jungkook tapogató kezét* Akkor nagyon beszartam Jungkooktól.

Jungkook: Bocsi, édes. *végignyal Taehyung fülén, és már csak azért is visszateszi a tenyerét a barátja belső combjához*

J-hope: Kedves írónő, bár nem tartozik közvetlen a történethez, mégis mind a két évadban meg voltak említve... Nem tervez egy extra novellát a gyakornokokkal?

Jungkook: Ez milyen jó ötlet! Akkor én is benne lennék.

Suga: Meg én! Szívesen szívatom őket újra.

*Jungkook és Yoongi lepacsiznak, V combja egy rövid pillanatra felszabadul*

Esuta: Még nem gondolkodtam ezen, de nem rossz ötlet, ha lesz ihletem és időm, akkor megcsinálom.

J-hope: És ezennel elérkeztünk az utolsó üzenethez. Mielőtt felolvasnám, szeretném megköszönni mindenkinek, hogy írtatok nekünk, nagyon jól esik, ha már az írónő nem ír külön szemszöget nekünk, csak a Vkook párosnak. Kérlek, támogassatok minket továbbra is, és ha lesz újabb forduló, vegyetek részt rajta még többen. J-hope voltam, a mai nap házigazdája. Szeretlek titeket. *J-hope sűrűn meghajol, majd puszikat küld minden irányba, és felolvassa az utolsó kérdést* „Suga, nem szégyelled magad? Nem szép dolog a földön fekvőt rúgni. Küzdj férfiként, és mutasd meg a swagség nem csak a kisugárzásodból, de az öklödből is fakad! (Ez nem azt jelenti, hogy a földön fekvőt ököllel üsd!)”

*Mindenki fetreng a nevetéstől, Jungkook egyetértően bólogat, Yoongi bevág egy flegma fejet*

Suga: Reggel elmondtam Taehyungnak, hogy aznap este túlzásba estem, és utána bocsánatot kértem Jungkooktól is. Megígérem, hogy máskor nem fogom rugdosni, ha földre kerül. Elégedett vagy?

Jungkook: Miért, akkor rúgni fogsz, amikor még állok?

Suga: Még nem tudom, ez mindig spontán jön.

*Jimin beugrik J-hope elé, mielőtt még Jungkook és Suga jobban összebalhéznak*

Jimin: Köszönjük mindenkinek a részvételt, szeretünk titeket. Cupp *puszit küld, és kikapcsolja a tévét*

Suga: Jimin….Ez nem egy tévéműsor volt, csak úgy szólok.

Őszi szünet az Inkognitóval!

Kedves Olvasók!

Mivel minden egyes szünetnek örülni kell, amit az iskola ad, úgy döntöttem, ünnepeljük meg együtt az őszi szünetet az Inkognitó karaktereivel. Egy kis játékra invitállak titeket, ahol feltehetitek a kérdéseiteket nem csak nekem, de a karaktereknek is. (Pl.: Jungkook, mit vettél Taehyungnak az első évfordulótokra?)  Hétfő reggel egy interjú keretein belül láthatjátok a válaszokat.

A kérdések beadásának határideje: 2017. október 29. 23:59.

Kérdezni e-mailen keresztül lehet, tárgyba írjátok oda, hogy Inkognitó interjú: esutafanfiction@gmail.com

Kérdezhettek bármit, amit csak szeretnétek, de üzenhettek, rajongattok, ami jól esik. Főleg Jin várja a bíztató üzeneteket, mert még mindig nem heverte ki Kookie beszólását.

Játékra fel!

Rám forrott álca: 3. fejezet: Dr. Min ma is rendel

V:

Óvatos simogatásra ébredtem, először azt hittem, hogy Jungkook ébresztget, aztán hirtelen, egyszerre tódultak a fejembe az előző este történtek. Lassan, álmosan nyitottam ki a szemem, és egy fáradt, enervált Yoongit pillantottam meg az ágyam mellett.

– Taehyung, fél hat van. Hét körül kelnek a többiek. Most beszélhetünk, ha akarsz.

Az első sokk a fél hattal ért, hiszen az még kegyetlenül korán volt, a másik a ténnyel, hogy elbeszélgetést fogunk tartani. A hátam közepére sem kívántam a dolgot. Tudom, hogy az orvos mondta, hogy kommunikáljunk banda szinten is, de ha Jungkook egy éjszaka nem hűtötte le magát, akkor ebből csak újabb kiabálás lehetett.

– Hyung, én nem akarom ma ezt a beszélgetést. Ami probléma van, az a mi kapcsolatunkban van, nem tartozik rátok.

– Ja, de az, hogy iszapbirkóztok a kertben, meg dugtok a kisbuszban, az ránk is tartozik. A portás tuti szólni fog a menedzsernek, aki duplára dagadt fejjel fog érkezni, aztán meglátja a szétvert képeteket, és biztosan le kell ültetnünk. Jobb, ha előbb mi beszéljük át, mintha Jungkook neki kezdene el flegmázni.

Erre az eshetőségre nem is gondoltam. Persze, hiszen Jungkook azt hazudta, hogy sasaengek követtek minket, bizonyára megnézték a felvételeket, és akkor azt is láthatták, ahogy Jungkookkal egymásnak estünk. Remélhetőleg a videón nem látszódott, hogy mit akart tenni velem, nem akartam, hogy a cég is újra Jungkook betegségén rágódjon.

– Figyelj, Jungkooknak megint doki kéne, ugye tudod? – mászott vissza az ágyába Yoongi, és betakarta a lábát.

– Tudom – fordultam a bal oldalamra, de nem néztem a hyungra, csak az ágy keretét figyeltem.

– Mondott neked valamit arról, hogy mi zavarja? Hogy mi okoz neki frusztrációt?

– Az, hogy túlreagálom, amikor piszkálod, meg az, hogy a cég árut csinál a kapcsolatunkból.

Yoongi mélyen sóhajtott, valószínűleg ő sem mondhatott volna jobbat annál, amit én mondtam Jungkooknak. A fejesekkel nem tudtunk mit tenni, lehetett beszélni velük, lehetett kérni őket, de végső soron ez nem a mi döntésünk volt. Ha máshol lettünk volna, és kiderül, hogy ilyen kapcsolatban vagyunk, vagy kivágnak, vagy úgy elszeparálnak egymástól, hogy még a másik vonásait is elfelejtjük. A Bit Hit családias vállalkozás volt, de egy családban is megvoltak a tabu témák, az elhárító mechanizmusok, és a családfő elsőszámú döntéshozó szerepe. Nem vállalhattuk fel nyíltan, mert profitot veszthettünk, és ez az ország nem fogadta el olyan könnyedén az ilyen kapcsolatot, mint mondjuk Amerika.

– Tudod, tegnap az én agyam is elszállt – vallotta be Yoongi. – Nem szabadott volna így megvernem Jungkookot, de szörnyű érzés volt püfölni azt a kibaszott tolóajtót. Fogalmam sem volt róla, hogy mi folyik odabent, és tehetetlennek éreztem magam. Még a kulcsért sem mertem felrohanni, nehogy megszökjetek, vagy elvigyen valahová. Már azon gondolkodtam, hogy egyszerűen betöröm az üveget, amikor végre kinyitottátok.

– Sajnálom, hyung. Az én hibám. Én hívtalak fel, mert féltem Jungkook viselkedésétől, de aztán az autóban lenyugodott.

Nem az volt az ijesztő, hogy szájba vágott, vagy az, hogy végig húzott a földön, az rémisztett meg, amikor hirtelen hűvösen nyugodt lett, és megfenyegetett, hogyha nem működök együtt, rosszabbul járok. Túl gyors volt a vágás, azonnal a Gyilkos Elmék valamelyik része ugrott be, és tudtam, hogyha kiakadok, ha még jobban felidegesítem, akkor tényleg gondok lesznek. Volt egyfajta kézikönyv arra, hogy ilyenkor mit kell csinálni Jungkookkal, de én folyton elcsesztem. Hopie hyung meg ösztönből csinálta, előző este sem erőltette meg magát, erényes volt, parancsoló, de nem kioktató, és bár Jungkooké volt az utolsó szó, végül sikerült lezárni a hisztériát. Egyedül Hopie és Yoongi voltak azok, akik elég határozottak tudtak lenni ahhoz, hogy helyre tegyék a felbőszült Jungkookot, de az utóbbi ezt erővel oldotta meg, ami nem hittem úgy, hogy jót tesz Jungkooknak. Nem csak testileg, de lelkileg sem.

– Mióta nekem is van az a szociofaszságom, jobban megértem Jungkookot, de az ilyen helyzetekben én is befeszülök – mentegetőzött tovább Yoongi.

Emlékeztem arra a koncertre. Bár sosem történt volna meg! Minden normálisnak tűnt, fellépés előtti készülődés, édes izgatottság, smink, ruhaigazítás, utolsó megbeszélés. Aztán észrevettük, hogy Yoongi nincs sehol. Szorított az idő, már nem volt idő arra, hogy pihenjen, vagy elintézzen egy utolsó telefont, így mind a hatan kerestük. Jungkook talált rá a WC-ben, és amikor a folyosón mind összetalálkoztunk, és azt mondta, hogy Yoongi hyunggal valami baj van, ott mindenki érezte, hogy ez nem egy egyszerű rosszullét. Benne volt Jungkook hangjában a pánik, és a keserű felismerés is.

Egyikünk sem tudta kezelni a dolgot, muszáj volt kimenni a színpadra, fellépni a rajongók előtt, mosolyogni és integetni, miközben megszakadt a szívünk. A koncert első felére nem is emlékeztem, robotszerűen eltáncoltam a koreográfiákat, de gondolatban a mosdóban jártam, és folyton Sugát láttam, ahogy összekuporodva ült a csempézett sarokban, és magának motyogott. „Nem bírom.” „Nem megy.” „Képtelen vagyok rá.” „Nem tudok felállni.” „Én nem ismerem azt az embert a tükörben.” Szörnyű volt. Kész rémálom, ha csak rá gondoltam, görcsbe szorult a gyomrom. Számomra mindig Yoongi hyung volt a példa, az eszeveszett munkagép, aki megy előre, jobbnál jobb számokat ír, nem bánja, ha keveset alszik, vagy alig eszik, de alkot és védi a bandát. Amikor ő összetört, kicsit a BTS is összetört.

Abban az időben Jungkook és ő nagyon jóban lettek. Sosem tudtam meg, hogy miről beszélgettek éjjeleken át, de azt hiszem, akkoriban Jungkook értette meg legjobban a helyzetét. Bűnösen kicsit örültem is, hogy így legalább rendeződött a kapcsolatuk, aztán ahogy telt az idő, és Yoongi furcsa bezárkózásai, egész napos alvásai, és bántó közönye mindennapossá, és érthetővé vált, úgy távolodtak el újra egymástól, és úgy lett számunkra is kisebb ez a probléma. Szégyelltem magam, hogy ennyire elhanyagoltam a barátaimat. Néha olyan jó lett volna, ha a nap nem 24 órából, hanem 27-ből áll, hogy abban a plusz három órában törődhessek azokkal, akiket szeretek.

– Hyung, sajnálom. Sajnálom, hogy nem törődtem veled eleget.

– Jaj, én pont leszarom! – flegmáskodott, mint mindig, amikor el kellett volna fogadnia más szeretetét. – Itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy megértse mindenki, hogy ez a betegség nem olyan, mint egy megfázás, nem szezonális, és nem gyógyul meg belátható időn belül. Bármikor előjöhet, bármilyen intenzitással.

Eszembe jutott, amit Jungkook mondott a „majdnem szakítás” előtt. Azt bizonygatta, hogy nem bántana újra, hiszen neki már papírja van arról, hogy normális. Valóban nem kellett már orvoshoz járnia, mert semmilyen tünete nem volt annak, hogy erre szükség lenne, de most megint minden újra kezdődött, és nagyon reméltem, hogy együttműködő lesz. Az volt a baj, hogy egyszerűen túl sok mindent kellett csinálnunk, és nem tudtunk mindenkire kellően odafigyelni. Borzasztóan fárasztó az, hogy kontroláljuk minden szavunkat, amit Jungkook felé intézünk, miközben ezer meg egy dolgunk van, mint előadók. Néha azt is elfelejtettem, hogy WC-re kell mennem, mert három helyen kellett volna lennem egyszerre, és Jungkookra csak esténként jutott időm. A szabadnapokon próbáltam vele lenni, programokat szervezni meg miegymás, de nem egyszer fordult elő, hogy hónapokig nem kaptunk egy pihenőt sem. Én sem tudtam szétszakadni.

– Az elbeszélgetésen befogom a pofámat, te meg próbálj támaszt nyújtani Jungkooknak. Nem tudhatjuk, milyen állapotban van most. Lehet, hogy még mindig dühös, lehet, hogy cseszettül másnapos, és szétrobban a feje, lehet, hogy rezignált, és lehet, hogy depressziós. Nem tudhatjuk, de te vagy a pasija, ha beléd nem kapaszkodhat, akkor megint egyedül fogja érezni magát.

Tisztában voltam ezzel. Minden teher rám szakadt, mert én voltam a pasija, és nekem kellett megteremtenem neki a megnyugtató, biztos közeget. Ez néha lehetetlen vállalkozásnak tűnt, főleg, hogy a kiakadásaival engem bántott a legtöbbször.

Fél nyolckor már mindenki a nagyasztalnál ült, álmosan, csipás szemmel, kávét kavargatva, vagy egyszerűen az asztallapon szundítva. Jungkook borzasztóan nézett ki. Egyrészt hihetetlenül sápadt volt, másrészt sötét karikák húzódtak a szeme alatt, mint aki semmit nem aludt az éjjel, és olyan hűvös aurát árasztott magából, hogy egészen beleremegtem. Amikor leült mellém, össze akartam kulcsolni az ujjainkat, de elhúzta, és inkább a sajátjával kezezett.

– Jungkook, a tegnapi dologról… – kezdte Rap Monster, de a megszólított közbeszólt.

– Tudom, hyung. Bocsánatot kérek. Én voltam a hibás, önzően viselkedtem, kérlek, bocsássatok meg! – hajtott mélyen fejet.

Ez így első körben rendben is volt, de ennyivel nem zárhatta le. Muszáj volt megbeszélni, mit mondunk a menedzsernek, és a többiek tudni akarták, hogy honnan indult ez az egész, és mi a dolguk nekik a rendezésben.

– Rendben, Jungkook, én a részemről elfogadom a bocsánatkérésedet, de itt bandán kívüli dolgok is érintettek – folytatta a leader. – Láttam a felvételeket, és tudni szeretném, hogy mi történt pontosan.

– Hagyjatok már békén! – tört ki Jungkook. A hangjából ítélve a kedélye valahol a düh és a kétségbeesés között lavírozott.

– Sajnálom Jungkook, de nem tehetem. A te érdekedben, és a banda érdekében sem. Kilencre jön a menedzser, és nekem valamit mondanom kell neki, mert azokon a felvételeken úgy látszik…

– Mi látszik? – nézett fel az asztallapról Jungkook. Könnyes volt a szeme, és a kezei már a térdét szorították.

– Hogy bántod Taehyungot.

– Nem bántott – keltem rögtön a védelmére, de nem értem el vele túl nagy hatást. Rap Monster továbbra is Jungkookot figyelte, a párom azonban megszakította a szemkontaktust, és a combjait bámulta. Ekkor tűnt fel a csuklószorító a kezén.

Azt hiszem egy kicsit megszédülhettem, mert hirtelen mindenki megdőlt a szobában, de gyorsan megkapaszkodtam az asztalban, és lehunytam pár percre a szemem. Nem akartam, hogy ez legyen. Nem akartam, hogy újra bántsa magát.

– Szerintem az a legjobb, ha elmondjuk a menedzsernek az igazat – szólalt meg Jimin. – Ha kamuzunk, akkor azzal csak magunk alatt vágjuk a fát.

– Nehezen mondom el, hogy mi történt, ha Jungkook nem hajlandó beavatni – érvelt Rap Monster.

– De ez nem is a te faladatod – álltam ki most már kicsit erényesebben az ügyünk mellett. – Velünk történt, majd mi elmondjuk a menedzsernek, neked nem kell tartanod a hátadat miattuk.

– Egy banda vagyunk, és segíteni akarok – nézett rám könyörögve.

Ez nekik sem volt egyszerű. Jungkook esetében érintett voltam, de Yoongi betegségekor rájöttem, hogy milyen kétségbeejtő a környezet helyzete. Fogalmuk sem volt róla, mit kellene tenni, csak azt látták, hogy a barátjuk szenved, és ők tehetetlenek. Megértettem, hogy Rap Monster és a többiek segíteni akartak, de azzal segítettek a legtöbbet, ha nem avatkoztak bele.

– Hagyd ezt most ránk! – kértem.

Jungkook nem bírta tovább a feszült légkört.

– Én leléptem – jelentette ki, és felpattant az asztaltól. Egy pillanatra meglendült J-hope keze, hogy visszahúzza a legkisebbet a székre, aztán mégsem nyúlt utána.

Jungkook sebesen a szobánkba menekült, és bár el voltam tiltva tőle, utána mentem. Senki nem állított meg, még csak figyelmeztetést sem kaptam, könnyedén bemehettem, és ott is maradhattam.

Jungkook a takaró alatt feküdt, összegömbölyödve, mint egy kisgyerek, és sírt. Szorosan a hátához bújtam, és átöleltem a karjaimmal. Szinte azonnal megfordult, és a nyakamba fúrta a fejét.

– Hyung, nem bírom! – hüppögött.

– De bírod, majd én segítek neked. Együtt megoldjuk, jó? Csak ne bánts magad. Azzal engem is bántasz.

– Szóval észrevetted – sóhajtott fel.

Persze, hogy észrevettem. A heget is mindig észrevettem a csuklóján, hiába kerülte a napot, még ha az ingje ujja rálógott, vagy a karkötői elfedték, akkor is tudtam a létezéséről. Soha többé nem akartam annyira egyedül hagyni Jungkookot, hogy ezt tegye magával.

– Szeretlek – pusziltam meg a homlokát. – Tudom, hogy nem akarod, de muszáj összeszedned magad kilencig. Valamit mondanunk kell a menedzsernek.

– Beszélsz te? – kérdezte, és apró puszikkal hintette be a vállamat. – Én képtelen vagyok rá.

– Beszélek, de egyszer neked is kell majd.

– Tudom. Csak ne most.

Ebben maradtunk. Örültem, hogy Jungkook nem tagadott, és nem makacskodott. Amikor elnyomta az álom, hagytam, hogy aludjon egy kicsit. Bár fájó szívvel szálltam ki az ágyból, de muszáj volt beszélnem a többiekkel.

Rap Monster megértette, hogy ezt mi intézzük, és talán még hálás is volt érte. Nehéz feladat lehetett neki a leader szerep, főleg, hogy ennyi problémás bandatagot kellet istápolnia, nagyon tiszteltem érte. Jinben láttam még a sértettséget, Jungkook eléggé megbántotta a beszólásával, ha volt alapja, ha nem. Talán az zavarta az egészben, hogy ezt éppen egy olyan srác vágta hozzá, akinek pasija van.

Az egész bandából mégis Jimin volt a legkedvesebb, amikor Jungkook kijött a szobából. Megkérte, hogyha van kedve, tízkor kísérje el az edzőterembe. Jimin ilyen volt, természetesen kedves és gondoskodó, és Jungkooknak pont ez kellett, hogy senki ne reagálja túl, senki ne feszüljön be, egyszerűen mindenki csak legyen olyan, amilyen alapból.

A menedzserrel folytatott beszélgetés aztán nem volt sétagalopp. Hiába beszéltük meg, hogy én beszélek, azért ez így mégsem működött teljesen. Merthogy hiába mondtam, hogy Jungkook nem bántott, nem hitte el nekem, muszáj volt Jungkook megerősítése is, hogy ne csak arról szóljon az egész, hogy én tagadom a nyilvánvalót. Azért egy kicsit idegesített már, hogy mindenki ezzel jött. Nem voltam idióta, naiv és ártatlan sem, ha bajom volt, az meg mondtam, ha bántottak, segítséget kértem.

– Jungkook te még ma bejelentkezel Dr. Parkhoz. A banda egyébként is elköltözik innen egy időre, mert renoválás lesz, talán jót fog tenni nektek a változás.

Senki nem repesett a boldogságtól, hogy átcsoportosítanak minket egy motelbe, de nem volt választásunk, menni kellett. A legfontosabbakat összepakoltuk a délután folyamán, és este már máshol aludtunk. A bútorokat egy fuvarozó cég vitte a raktárba, és Yoongi úgy kísérte a felszereléseit cipelő munkásokat, mint valami árnyék. Biztos voltam benne, hogyha leejtették volna a szintetizátorát, kicsapja a balhét.

– Jól vagy, édes? – simogattam meg Jungkook hátát az aulában.

– Csak fáradt vagyok. Hívtam Dr. Parkot, de csak pénteken rendel. Nem lesz mérges a menedzser, hogy nem mentem ma?

– Mondd neki, hogy Dr Minhez mentél, ő ma is rendel – szólt bele Yoongi a beszélgetésbe, ropit tartva az ajkai között, mintha dohányozna. Úgy sejtettem, legalább egyszer biztosan kipróbálta már.

Eltartott egy ideig, amíg leesett, hogy magáról beszél, majd kicsit sem kedvesen elpaterolt onnan, hogy neki most elbeszélgetést kell tartania Jungkookkal, és én zavarom a praktizálásban. Pff…

Amíg azok ketten beszélgettek, odamentem Hosoek hyunghoz, hátha fel tud vidítani.

– Mi van, Taehyungie, Yoongi hyung elzavart?

– Igen – sóhajtottam fel. – Mit szóltok ehhez a költözéshez?

Jiminnek az fájt a legjobban, hogy utaznia kellett azért, ha edzeni vagy táncolni akart, ami a mi esetünkben mindig nagyon körülményes dolog volt. Híresek voltunk, és bár léteztek olyan helyek az országban, ahol szabadon sétálhattunk, Seoul nem tartozott közéjük. Szegény sofőrnek szinte állandó készültségben kellett állnia, és ebben az új helyzetben lehet, hogy hét különböző helyre szóló kívánságot kapott.

J-hope az étel miatt félt a legjobban, egy motelben nem Jin főzött, ami valószínűleg a banda önjelölt szakácsát is megviselte. Egy hétig még poén volt étteremből kajálni, de aztán az ember megkívánta a hazai ízeket, és biztosra vettem, hogy ez most is így lesz. Nagyon reméltem, hamar végeznek az átalakítással, és minket is megkérdeznek a berendezéssel kapcsolatban. Nem akartam arra visszatérni, hogy külön szobába kerülök Jungkookkal. Mondjuk, azt is megoldanánk.

A motel egy eldugott, nehezen megközelíthető helyen volt, de egy igazán rendezett épülettel és kedves személyzettel bírt. Pozitívan álltam a változáshoz, egészen addig, amíg a kezünkbe nem nyomták a kulcsokat.

– Kettő? – akadtam ki. – Akkor nem leszünk külön szobában? – A többes szám itt Jungkookra és rám vonatkozott.

– Nem – válaszolt egyszerűen Rap Monster. – Ki vállalja be őket?

Végül Jimint és Hosoekot kaptuk, akik remélhetőleg kevés időt töltöttek a szobában, hogy egymásra is legyen egy kis időnk. Véleményem szerint Jungkooknak éppen hogy nem tett jót a változás, az meg főleg nem, hogy nem lehetett kettesben velem.

– Akkor most átrendezzük a szobát – toltam a sarokba a bőröndömet, és Jungkookkal eltávolítottuk az ágyaink közé betolt éjjeliszekrényt. Legalább adtak volna két franciaágyat, de úgy tűnt, a vezetőség semmiképpen nem akarta, hogy összemelegedjünk.

– Jól vagy, édes? – fordultam Jungkook felé, aki úgy nézett ki, mint egy alvajáró. Bármelyik pillanatban elaludhatott a párnák között.

– Ne kérdezgesd már folyton!

– Bocsi – kaptam el a tekintetem, mire Jungkook lágyan a tincseim közé túrt.

– Nem baj. Inkább bújj ide!

Jungkook mellkasa erős, de kényelmes volt, hamar megtaláltam rajta a finom pontot, és egészen bebújtam a karjának ölelésébe. Nem kellett ringatni, hogy elaludjak az ágyban, az a hajnali keltés rendesen megkavarta a biológiai órámat, ráadásul egész nap nem gyakoroltunk semmit a költözés miatt, biztos voltam benne, hogy az elkövetkező nap dupla melót sóznak a nyakunkba.

Éjszaka lehetett, amikor felriadtam a koppanásra. A hang a fürdőszobából jött, de csak én ébredtem rá, Jimin és Hosoek mélyen aludtak. Jungkook nem volt mellettem, így őt sejtettem a fehér ajtó mögött. Az apró résen kiszökő lámpafény, mintha egy határt rajzolt volna közénk, de bármilyen szakadékot megugrottam volna azért, hogy mellette legyek.

Arra számítottam, hogy a párom bezárkózott, de amikor lenyomtam a kilincset, az könnyen engedett. Jungkook a zuhanyzótálcában ült, a hátát a csempének döntötte, és a durva anyagú, fehér szállodai törölközőt szorította az alkarjára. A fehér anyag egy nagyobb részen vörös színt vett fel.

– Jungkook… – szólongattam a nevén, és bemásztam hozzá, hogy biztosan halljon. – Jungkook magadnál vagy? – fogtam meg az állát. Úgy nézett ki, mint aki félig alszik, ködös tekintettel meredt rám, reméltem, nem vesztett túl sok vért. – Hallasz?

–  Hallak – motyogta, és megemelte kissé az anyagot. – Azt hiszem, túl mély lett. Hányingerem van.

– Hívok orvost – pattantam volna ki, de visszahúzott. Ahhoz képest, hogy úgy nézett ki, mint aki talpra állni sem tud, volt benne elég erő ahhoz, hogy maga mellett tartson.

– Nem akarom, hogy itt hagyj. Maradj mellettem!

– És ha elvérzel?

– Nem fogok. Mindjárt jobb lesz.

– Jungkook… – kezdtem, amikor a feje előrebukott. – Jungkook! – emeltem meg az arca két oldalát tartva, és paskolni kezdtem. – Jungkook! Ne ájulj el! – Egyre jobban hatalmába kerített a pánik. – Hosoek hyung! Hosoek hyung! Gyere gyorsan! – kiabáltam ki, és a könnyeim elhomályosították a látásomat.

J-hope hamar kihúzott Jungkook mellől, majd átadott Jiminnek. Úgy kellett támogatni, a saját lábamon az ágyig sem jutottam volna el. Borzasztóan kavargott a gyomrom, és amint leültetett Jimin, azonnal öklendezni kezdtem. Sosem voltam rosszul a vértől, most mégis elemi erővel csapott le rám a hányinger. Furcsa, hogy így utólag ért a hatás, azt hiszem, a fürdőszobában annyira Jungkokkal foglalkoztam, hogy fel sem fogtam teljesen a helyzetet, de attól még az agyam mindent rögzített, és szépen lassan kezdett felszínre törni a kép.

– Taehyung, jól vagy? – hallottam meg magam mellett Rap Monster hangját.

Fogalmam sincs, mikor jött be, és azt sem tudtam, hogyan kerültem a földre, de a szemetes tartalmából ítélve, még hánytam is. Borzasztóan éreztem magam, minden erő kiszállt a testemből, miközben azon zakatolt az agyam, hogy vajon mi van Jungkookkal.

– Hol van Jungkook? Jól van?

– Ellátták, már jobban van. Most alszik.

– Oda kell mennem – próbáltam felnyomni magam, de félúton összecsuklottam, nem volt elég erő a karomban.

– Pihenj. Most úgyis alszik – tanácsolta J-hope.

– Megígértem neki, hogy nem hagyom egyedül. Meg fog ijedni, ha felkel.

Minél inkább tiltottak tőle, annál hisztérikusabbá váltam, így végül kénytelenek voltak odavinni hozzá. Jungkook az orvosi szobában aludt a vizsgálóasztalon, az alkarját vastag kötés fedte, az arca sápadt volt, de nyugodt és békés.

– Doktor úr, meg lehetne oldani, hogy Taehyung itt aludjon? Közel állnak egymáshoz Jungkookkal, talán mindkettőjüknek jót tenne, ha maradhatna – próbált érvelni az érdekemben Rap Monster.

– Sajnálom, de ez nem megoldható. Nincs itt elég hely.

Esküszöm, hogy nem szándékosan estem össze, a hír, hogy magára kell hagynom Jungkookot, fejbe csapott, és kicsúszott alólam a talaj. Az orvos azonnal odaugrott hozzám, felfektetett a priccsre, majd jött a vérnyomásmérés, a szemvizsgálat, és minden egyéb, ami ilyenkor szükséges. Végül aztán ott maradhattam, a doki a székében szunyókált, és bár nem érhettem Jungkookhoz, ha kinyitottam a szemem, legalább láttam. Legszívesebben le sem hunytam volna egész éjjel, hogy vigyázzam a nyugalmát, de aztán valamikor hajnalban elnyomott az álom. Nagyon reméltem, hogy csak baleset történt, és nem akarta megölni magát. Nem tudnék élni nélküle.