Inkognitó - Extra 2: Ugye nem vagytok melegek?

Jungkook:

Tudtam, hogy ebből hatalmas balhé lesz, de ha V kitalált valamit, nem lehetett leállítani. Igaz, hogy ez most nem rólunk szólt, de nem akartam végigmenni újra a „fogadjuk el a bandán belüli másságot” huzavonán. Na meg, nem is volt biztos, hogy Taehyung jól sejtette a bimbózó románcot.

– Hyung, biztos, hogy jó ötlet ez? – súgtam oda. Nekem kellett figyelnem a folyosót, amíg a párom elrejtette a bizonyítékokat a két jómadár szobájában.

– Persze, hogy jó. Kiugrasszuk a nyulat a bokorból, vagy röhögünk egy jót az egészen.

Kételkedtem benne, hogy ők nagyon röhögnének rajta. Már az is nagy erőfeszítésbe tellett, hogy elfelejtsék a törölközős bakit Suga barátnőjének az érkezésekor. Azóta egyetlen egyszer sem láttam őket hiányos öltözetben a másik előtt, és precízen ügyeltek arra, hogy még véletlenül se kerüljenek egymás után a mosdóba.

– Hyung, ha igazad van, és tényleg bejönnek egymásnak, akkor az nagyon gáz. Úgy értem, mi is ilyet átlátszóak voltunk? – dugtam be újra a fejem az ajtón.

– Nem, édes. Mi az álcázás nagymesterei vagyunk.

A hangos koppanásra, ami a nappali felől jött, azonnal megugrottam, és vágtázó szívvel fordultam meg. A közelgő veszély még nem fordult be a folyosóra, de az árnyékából következtetve már nem járt messze.

– Hyung, jön valaki! – figyelmeztettem Taehyungot, majd becsuktam az ajtót, és előkaptam a telefonomat, mintha csak éppen ott kapott volna el a játékőrület.

Rap Monster mérgesen vágtatott el mellettem, majd a porszívóval a hóna alatt közelített meg újra. A fél fizetésemet rátettem volna, hogy elejtette a popcornos tálat, és most azt próbálja meg eltűntetni. Jin biztosan kitépte volna az összes haját, ha rumlit hagy maga után.

– Mi az, hyung? Mi történt? – szóltam utána.

– Semmi, csak a szokásos. Megint béna voltam. Szétszórtam a nasit.

Bingo. Jungkook nyert – mosolyodtam el, majd visszabámultam a telefonomra. Még jó, hogy Ramo nem kíváncsiskodott, a teljesen fekete képernyőmön ugyanis nem sok érdekességet láthattam. Legalább feltölthettem volna a bevetés előtt.

– Tiszta a terep – nyitottam ki újra az ajtót. V éppen az ágy alól küzdte ki magát. Nagyon mulatságosan festett a földön kúszva. – Hyung, mit csinálsz? Minek raksz üzenetet az ágy alá? Ki a fene keresné ott? Azt hittem, az a cél, hogy megtalálják.

– Éppen ezért tettem oda. A titkokat el szokta rejteni az ember, és ki keresné az ágy alatt?

Nem igazán értettem ezt a levezetést, de inkább rá hagytam. Bele kellett húznunk, nemsokára végeztek a filmmel, Namjoon hyung bénázása ide vagy oda. Az is csoda volt, hogy eddig még egyik se rohant ki wc-re. Hope pedig biztosan össze parázta magát még azon a light-os thrilleren is, amit mára választottak.

– Oké, szivi, megvagyok. Mehetünk – karolt át V, és hogy eltereljük magunkról a gyanút, leültünk a nappaliba a film végére.

Jól sejtettem, J-hope ki sem látszódott a pokrócból.

J-hope:

Oh basszus, miért szívatom én folyton saját magam? Hülyeség volt hagynom, hogy rávegyenek a többiek a közös ijedezésre. Biztosra vettem, hogy egész éjszaka forgolódni fogok, és minden árnyban azt a feketeszemű kislányt fogom látni, aki csak úgy feltűnik a semmiből. Miért gyártanak ilyen filmeket? Miért szeretik az emberek megemelni a vérnyomásukat? Az egészséges életmódhoz nem kellene, hogy hozzátartozzon az ilyesmi. Miért nem hoz a menedzserünk valami szabályt erre? „A mentális egészségetek megőrzése érdekében szigorúan eltiltalak titeket mindentől, ami ijedséget okozhat.” Tökéletesen megelégednék egy ilyen határozattal.

– Hopie hyung, minden oké? Fogsz tudni aludni? – kérdezte Jimin kuncogva. Igazi ki szemétláda volt az ártatlanság álarca mögött, és olyan kárörvendően tudott mulatni a szenvedésemen, hogy azt már csak Jin szárnyalhatta túl

– Majd valahogy megoldom – csóváltam meg a fejem, és nyakig betakaróztam. Legszívesebben égve hagytam volna a kislámpát, de már túl öreg voltam az ilyesmihez.

Jimin a búcsúzás után azonnal bevágta a szunyát, mint akit fejbe vágtak egy bazi nagy kalapáccsal, de nekem nem jött álom a szememre. A hallásom mintha kiélesedett volna a fojtogató sötétben, a ház zajait figyeltem. Suga a folyosón dúdolt, Jin azt hiszem, mosogatott, Jungkook kacagását pedig ezer közül megismertem volna. Hihetetlen, hogy annak a kettőnek ennyi energiája volt.

Valami kaparászott.

A szobámban.

Nagyon, nagyon közel hozzám.

Azonnal libabőrözni kezdett a karom, és szorosabbra tekertem magam köré a takarót. Ki kellett deríteni, honnan jön. És egyáltalán mi okozza? Egér? Kizárt dolog. Jin a takarításmániájával azonnal kiűzte innen a rágcsálókat. Lehet, hogy valami bogár ad ilyen hangot? Ahogy megpróbáltam kielemezni a zajforrást, egyre közelebb éreztem magamhoz, és egyre félelmetesebb gondolatok kerítettek hatalmába. Mi van, ha az a lány a filmből? A hatalmas körmeivel, ha a szobám parkettáját karistolná, annak pontosan ilyen hangja lenne.

– J-Jimin… – cincogtam, de a bandatársam mélyen aludt. – Hé, te is hallod? – kérdeztem remegve, és nekihajítottam a párnámat az alvónak, de ő csak átfordult a másik oldalára, és tovább durmolt.

Úgy éreztem magam, mintha egy viharos tengeren lennék, ahol szörnyetegek lapulnak a víz alatt. Az istenért se tettem volna le a lábam az ágyam megnyugtató magasságából. Sőt, egészen a matrac közepére gömbölyödtem, és a takaróm szélét rágtam idegességemben.

– Ááá! – rázta meg egy sikoly a házat.

Jungkooktól pár másodperccel lemaradva sikkantottam fel, egészen más indokból. Én ezt nem bírom így tovább – téptem bele a hajamba, és felkapcsoltam a kislámpát. A halovány világítás csak behatárolt sávban védett meg, szükségem volt a szoba másik oldaláról is egy kis támogatásra.

– JIMIN! – ordítottam el magam, mire a szólított felugrott, és a párnáját használta fegyverként. Úgy nézett ki, mint egy modern kori spártai harcos.

– Mi van? Ki támadott meg? – zihált, és szépen lassan leeresztette a pajzsát. – Hyung, csak megijedtél a film miatt, igaz?

Valami frappánsat kellett erre válaszolni. Nem vallhattam be, hogy igen, majdnem a gatyámba csináltam valami furcsa hangtól, még ha ordít is rólam, hogy mennyire reszketek.

– Azt hiszem, van valami az ágyad alatt. Lehet, hogy egy bogár. Ki kellene nyírni.

Jimin fáradt sóhajjal a fiókjába nyúlt, hogy kivegye a rovarirtót, és amikor hirtelen megmerevedett, majdnem elájultam. Érdeklődve hajolt a fiók fölé, majd kihúzott belőle egy rózsaszín borítékot.

– Jé, itt van egy szerelmes levél. Biztos Jin hyung hozta be, amikor válogatta a fanleveleket. Szólhatott volna.

– Jimin, nyírd már ki azt a rohadt bogarat! – rivalltam rá. Egy kicsit feszült voltam.

A szobatársam nem vette zokon a leszidásomat, csak letette a párnájára a levelet, majd a rovarirtóval leguggolt az ágy mellé, és bevilágította a mobilfényével az árnyékos részeket. Alig vártam, hogy halljam a spray jellegzetes sziszegését, és magyarázatot kapjon a félelmem. Könyörgöm, legyen ott egy poloska – rimánkodtam, de Jimin egyszer se sütötte el a fegyverét.

– Ez meg… – kezdte, majd hirtelen megmerevedett, mintha talált volna valamit. – Áááááá! – ordított fel, és félig becsúszott az ágy alá, mintha valami megragadta volna. – Hyung! Segíts! Van itt valami szőrös.

Azonnal leugrottam az ágyamról, és megfogtam a lábát, de Jimin nagyon nehéz volt a sok izomtól, amit magára pakolt. Segíteni akartam neki, hiszen nem csak a bandatársam és a szobatársam volt, de nagyon jó barátom is. Nem hagyhattam, hogy felfalja az ágy alatti szörnyeteg.

– Hyung… Hyung… – zihált Jimin, majd elkezdte ütni a földet, mint akinek fájdalmai vannak. – Hyung… – mászott ki az ágy alól, könnyeit törölgetve, a röhögéstől remegő testtel. – Ez csak a mamuszom.

Kikapva a kezéből a lábbelit, addig püföltem vele, amíg meg nem untam. Meg tudtam volna ölni. Hogy lehetett ennyire szemét?! Komolyan, Jiminnek volt egy olyan oldala, amit rajtam kívül senki nem ismert.

– Hogy mersz így bánni a hyungoddal, te idióta? – szidtam meg még egyszer. – Inkább azt mondd meg, hogy van-e ott bogár vagy sem.

– Az égvilágon semmi sincs ott, hyung – dörzsölte a vörösre ütött fenekét Jimin szomorúan. Megérdemelte a kis szemét.

Tisztes távolságból, de én is megnéztem, és tényleg nem élt ott semmilyen szörny. A hangot tehát vagy behallucináltam, vagy felszívódott a szellem. Azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy a kislámpával kergettem el.

Ha már ilyen helyzetbe kerültem, belestem a saját ágyam alá is, hátha találok ott valami bizonyítékot. Találtam is. Valamit, ami korábban biztosan nem volt ott. Egy fekete, bőrkötéses füzet hevert a sarokban, rakta hatalmas vörös jelekkel Jimin neve.

A csontjaimban éreztem, hogy a naplója, és ha már ilyen gonosz játékot űzött velem, hát én se maradhattam az adósa.

– Kimegyek mosdóba – vetettem oda, és a pizsamám alatt a titkaival kislisszoltam a folyosóra.

Jin úgy nézett rám, mintha az őrület jeleit keresné.

– Minden oké? Mit üvöltöztök ilyen későn?

– Semmi. Csak játszottunk – hebegtem, és gyorsan megkerültem a legidősebbet. – Bocsi, de mindjárt behugyozok.

Némi bűntudattal a szívemben nyitottam ki Jimin naplóját a wc-n trónolva, gondosan magamra zárva az ajtót. Nem írt bele túl sok mindent, csak az érzéseit a fanok irányába, és néhány depresszív sort arról, hogy feleslegesnek érzi magát a bandában. Már korábban is mondta, hogy mennyire rosszul érinti, amikor nem sikerülnek elsőre a táncmozdulatai, de nem gondoltam volna, hogy ennyire a béka segge alá kerül tőle. Én is pontosan így éreztem magam, amikor gyakornok voltam. „Az utcatáncos, aki rapper akar lenni”, szinte lehetetlennek tűnt, mégis sikerült elérni az álmaimat. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb Jimin is rá fog jönni arra, milyen értékes.

Már éppen abbahagytam volna a vájkálást a lelkében, amikor megakadt a tekintetem egy pár héttel ezelőtti bejegyzésen. Pontosan aznap este írta, amikor Suga barátnője itt járt.

Kedves Naplóm!

Ma nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem. Nem is értem, hogyan történhetett. Már hetek óta nem tudom, hogy mi történik velem. Olyan furcsa érzések kerítenek hatalmukba, amikor Hosoek hyung a közelemben van. Tudom, hogy csak a fanok miatt csinálja, de a szívem hevesebben ver, amikor megölel, és folyton az a bizonyos fotózás jár a fejemben. Túl közel hajolt. Olyan perzselő tekintettel nézett rám, hogy beleremeg a testem, és abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak megcsókolna.

Nem merek foglalkozni ezzel, nem merek jobban belegondolni, de folyton fel és felbukkan ez az érzés, és hiába próbálom a lelkem mélyére rejteni, úgy érzem, egy nap megfojt. Vajon megvetne, ha ismerné az érzéseimet? Jungkookékkal jól bánt, nem hiszem, hogy nekem vágna egy sörösüveget, ahogy Yoongi hyung tette a maknae-val, de ki tudja… Nem tudom, mit csináljak.

Ez lesokkolt. Emlékeztem arra a fotózásra, tényleg kicsit túl közel hajoltam hozzá, de csak a ship kedvéért. Nem volt benne semmi szexuális töltet, nekem nem jöttek be a srácok. Nagyon nem. Jimin egyébként is túl férfias volt a kisportolt testével, az meg, hogy én legyek… Nem! Kizárt dolog. Jimin csak félreértett valamit. Biztosan ki van éhezve. Kellene szereznem neki egy jó macát.

Kellemetlenül éreztem magam, amikor visszamentem a szobába, és alig mertem Jiminre nézni.

– Visszajöttél, hyung? – kérdezte remegő hangon. Éppen csak egy pillanatra kaptam rá a tekintetem, de láttam, ahogy vöröslő arccal feszeng a takarót markolva.

– Aha… Jó éjszakát, Jiminie.

A francba, miért kell nekem becézni? A végén még félreérti – fedtem meg magam, majd a fal felé fordultam, és már az sem zavart volna, ha felfal a feketeszemű szellemlány. Jimin pillantása szinte lyukat égetett a hátamba, és fogalmam sem volt, hogyan utasítsam vissza a közeledését.

Másnap reggel úgy ültünk egymás mellett a reggelis asztalnál, mintha egy láthatatlan fal húzódna közöttünk, és fizikai képtelenség lenne közelebb kerülnünk egymáshoz. Jimin ráadásul még rontott is a helyzeten.

– Jimin, minden oké? Olyan furán mozogsz – aggódott Jin.

– Jól vagyok, csak nagyon fáj a fenekem. Hopie hyung tegnap jól elintézett.

V azonnal visszaköpte a tejét a müzlis tálba, és majdnem megfulladt a röhögéstől. Jungkook segítőkészen veregette a barátja hátát, de ő is alig bírta visszafogni a kuncogását.

A rohadt életbe, hogy ezek ilyen mocskos képzeletűek.

– Taehyungie, fejezd már be! Nem kell rögtön rosszra gondolni – állt a mi oldalunkra Jin.

– Ja, V, nyugi van – szólt közbe Suga. – Nem kell magatokból kiindulni.

– Tudom… tudom… – köhögött a marslakó. – Csak annyira félreérhető volt.

El akartam süllyedni. Nem elég, hogy Jimin megkérdőjelezhető érzelmeket táplált irántam, V még adta is alá a lovat. Mintha nem lenne így is elég nehéz nekem.

Az elkövetkezendő napokban megpróbáltam elkerülni Jimint, de ez elég nehezen ment. Együtt dolgoztunk, együtt gyakoroltunk, egy szobában laktunk, és ráadásul a fanok is megkövetelték, hogy lógjunk együtt. Megtettem, amire a vezetőség kért, de közel sem volt olyan őszinte az ölelgetésem, mint korábban, és ez szépen lassan feltűnt a rajongóknak is.

– Nem tudom, hogy min kaptatok össze, de gyorsan rendezzétek, mert ez így nem lesz jó – mosta meg a fejem a menedzser. – Nem kellenek a rémhírek. Béküljetek ki, de azonnal!

Arra számítottam, hogy vacsoránál megkapom a fejmosást apucitól és anyucitól is, de úgy tűnt, őket nem ugrasztotta ránk a hyungnim. Ezt az egész félreértést nekem kellett elsimítanom. Azt biztosra vettem, hogy Jimin meg fog sértődni rám, és ez után tényleg valós lesz a konfliktusunk, de előre kellett lépnünk. Ez a kerülgetés senkinek nem tett jót.

– Hyung, beszélni akarok veled – rángatta meg a pulcsim ujját Jimin. – Fontos lenne.

Úgy dobogott a szívem, hogy majd’ kiugrott a mellkasomból, és azonnal görcsölni kezdett a gyomrom. Én akartam kezdeni. Én akartam kezdeményezni, és szépen elmagyarázni neki, hogy nem utálom ezért, csak hát nem tudom viszonozni.

Mit tegyek, ha szerelmet vall nekem? – túrtam a hajamba idegességemben. A homlokom csak úgy gyöngyözött az izzadtságtól.

– Hopie… – kezdte Jimin, majd megrázta a fejét. – Úgy értem, Hosoek hyung, mondanom kell neked valamit – topogott zavartan az ágya előtt. – Kérlek, ne szakíts félbe, mert nem fogom tudni még egyszer rávenni magam, hogy elmondjam.

Istenem, miért teszed ezt velem? Komolyan. Mit követtem el? Azért vagy berágva rám, mert gyerekként elloptam azt a rózsaszín rágót a boltból? Tudd meg, hogy ezerszer megbántam, és másnap pont annyi borravalót adtam az eladónak, amennyit előző nap eltulajdonítottam tőle. Ezért igazán nem kellene így szívatnod.

–  Hyung, te mindig is nagyon fontos voltál nekem. Sokat segítettél a táncban, és mindig számíthatok rád, ha segítség kell. Nem szeretném, ha haragudnál rám emiatt, de nem tudok tenni ellene. Az érzéseit nem az ember irányítja, azok csak úgy vannak.

– Figyelj, Jimin…! – emeltem fel a kezem, de azonnal megragadta, és a mellkasához szorította.

– Nem, Hosoek hyung. Most én beszélek – nézett mélyen a szemembe. Legszívesebben sírva fakadtam volna. – Érzed ezt? A szívemben mindig is benne leszel, történjen ez után bármi. Nagyon fontos vagy nekem, és nem akarom, hogy bármi is kettőnk közé álljon.

– Jimin… – nyüszítettem.

– Hoseok…Sajnálom…de én csak barátilag szeretlek téged.

Ezt nem tudtam hová tenni. Lefagyott a processzorom, és csak bámultam rá értetlen szemekkel. Jimin szorosan magához ölelt, és megveregette a hátam, majd újra a szemembe nézett.

– Nagyon sajnálom, hyung. Látom, hogy mennyire megrendültél, de tudom, hogy túl fogod tenni magad ezen. Biztos vagyok benne, hogy idővel rendeződni fog a viszonyunk.

Le kellett ülnöm. Végképp elvesztettem a fonalat. Jimin azt mondta, hogy csak barátként szeret, de a naplójában ennek szöges ellentétét állította. Lehet, hogy így akarja rendezni a konfliktust? Letagadja az érzéseit, és biztosít a barátságában? De akkor miért kért bocsánatot? Miért bánnám én, hogy csak haverok vagyunk?

– Jimin, én ezt nem értem. Hogy érted ezt? Miért mondod ezt nekem?

– Hyung, nem kell hazudnod többé. Mindent tudok.

– Hogy mit tudsz te? – pattantam fel, de a szédüléstől azonnal vissza kellett ülnöm. Nem bírtam én ezt a fajta megterhelést. Rosszabb volt, mint egy három órás koncert.

– A levél. Minden benne van – mondta, és kikapta a fiókból azt a rózsaszín borítékot, amit aznap este talált, amikor beparáztam a kaparó hangoktól.

Kikaptam a kezéből a bizonyítékot, és gyorsan átfutottam. Nem hittem el, hogy mi áll benne. A végén szereplő nevet pedig még annyira sem értettem.

Kedves Jiminie!

Már régóta érlelődik bennem ez az érzés, és nem tudom, hogyan mondjam el.

Tudod, hogy mennyire szeretlek, és mindig ott leszek neked, mint jó barátod, de az utóbbi időben egyre többet érzek irántad. Én sem tudom igazán megfogalmazni, de a testem ösztönösen reagál a tiédre. Az izmos karjaid és a kockás hasad, azzal az édesesen pufi kis arcoddal igazán jó összjátékot ad ki, mintha egy mesterien megalkotott szobor lennél. Inspirálsz a munkában, és az élet minden területén. Olyan vagy nekem, mint egy megtestesült múzsa, és éjszakánként úgy érzem, jobban meg akarom ismerni a csodás valódat.

Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért így szeretlek. Tudom, hogy ez bűn, és talán megveted azokat, akik így éreznek, de nem tudok tenni ellene. Az érzéseimet nem tudom irányítani.

Kérlek, bocsáss meg, és szeress, amennyire tudsz.

Örökké szeretni foglak,

Hopie

– Ezt rohadtul nem én írtam! – háborodtam fel, és kihalásztam a naplóját az ágy alól, majd a kérdéses részt az orra alá dugtam. – Inkább ezt magyarázd meg! Gyerünk, tudom, hogy ez a te naplód. Megismerem az írásod.

Bárki is írta ezt a levelet, nem hittem el, hogy Jimin így bekajálta. Miért nem gyanakodott arra, hogy csak egy idegesítő anti szórakozik velünk? Hogy hihette el minden szavát ilyen könnyedén? Vagy csak el akarta hinni? Hiszen, ha szerelmes belém, akkor ez a levél megerősítés lehetett számára. Te jó isten! Gyorsan tiszta vizet kell öntenem a pohárba.

– Jimin, figyelj, ezt a levelet nem én írtam! Én nem…

– Ne, hyung, ne mentegetőzz! – intett le a fiatalabb. – Ez sem az én írásom.

– De hát ez a te naplód, nem?

– Igen, az én naplóm, de az utolsó bejegyzés nem az enyém. Nézd csak meg! Én sokkal szögletesebb jeleket használok. Tényleg hasonlít a többihez, de nem egészen olyan.

Mindketten a napló fölé hajoltunk, és összehasonlítottunk az oldalakat. Jimin valóban szebben írt, de valaki nagyon alapos munkát végzett. Na meg, amikor elolvastam, nem is gyanakodtam arra, hogy hamisítvánnyal állnék szemben.

– Akkor nem vagy szerelmes belém? – kérdeztem rá nyíltan.

– Dehogy! És ugye te sem?

– Nem, dehogy is.

Hát ez kiborító volt. A levelet nyugodtan küldhette egy őrült yaoi rajongó is, de Jimin naplójához nem juthatott hozzá akárki. A sasaeng vagy betört a házunkba, ami hatalmas gond, vagy valaki a házból szórakozott velünk.

– Jimin, neked nem ismerősek ezek a hurkok? – mutattam a g-k végére.

– De! Ezek…

Jungkook:

Úgy futottam, mintha az életem múlna rajta. Azt hiszem, nem is vétettem el túlzottan a helyzet elemzését, J-hope és Jimin kész volt a vérünket venni. V meg csak röhögött mellettem, mintha élete legjobb vígjátékában venne részt. Én nem élveztem annyira, hogy meg akarnak ölni.

– Hyung, én mondtam, hogy ebből baj lesz.

– Viccelsz? Ez a legjobb délutánom. Láttad az arcukat? – kuncogott, és megszaporázta a lépteit. Jimin nagyon gyorsan futott, és sokáig is bírta.

– Megöllek! Kibelezlek titeket! Kivágom a májatokat, és megsüttetem Jinnel – üvöltözött Hosoek. Ő hamar felgyorsult, de nem bírta sokáig, és csak a messzeségből bántott a szavaival.

– Mi van, Jimin? Nem fáj már a hátsód? – kiáltott hátra V. – Van nálam babakrém, ha Hosoek hyung túl kemény volt hozzád.

– Meghalsz, Kim Taehyung! Meghalsz! Megöllek. Amúgy is fiatalabb vagy nálam.

Nem hittem el, hogy V még képes cikizni is őket. Tényleg azt akarta, hogy kék-lila foltokkal lépjünk fel másnap? Otthon kellett volna durmolnunk az ágyban, és energiát gyűjteni a fellépésre, nem végigfutni Seoult egy hülye ugratásért.

– Jeon Jungkook, legalább te állj meg! Téged nem bántalak, ha feladod őt – próbált meg Jimin hatni rám.

– El ne árulj! – fordult felém TaeTae, és majdnem nekiszaladt egy oszlopnak. Az utolsó pillanatban korrigált, és Jimin így egy arasszal közelebb került hozzá.

Egy dologban biztos voltam. Ha ezt túléljük, soha többé nem fogom engedni V-nek, hogy nyulakat ugrasszon ki a bokorból. Ezek a BTS-es nyulak túl agresszívak voltak, készek arra, hogy laposra verjenek minket.

– Taehyung, ha ma meghalunk, tudd, hogy szeretlek – vallottam színt, mert már kezdett nagyon görcsölni a lábam. Jimin egy-két percen belül biztosan utolér minket.

– Én is szeretlek, Kookie – mosolyodott el V, és összekulcsolta a kezünket.

Készek voltunk együtt menni a halálba.