Inkognító - 5: Emlékörvények

V:

Furcsákat álmodtam altatás közben. Mire végre megértettem volna egy történetet, új színtér és szereplők kerültek elő. Olyan gyerekkori barátokat láttam, akikkel már évek óta nem tartom a kapcsolatot, és még a kutyám szemszögéből is vizsgálhattam a nagyvilágot. Egyetlen dolog maradt közös; Jungkook. Nem sokat beszélt, volt, hogy hozzám sem ért, csak állt a távolban, és mosolygott. Mindig megnyugodtam, amikor megpillantottam. Mintha kisütne a nap, és elűzve minden kétséget és szorongást.

Ébredéskor menedzser az ágyam szélén ült, és a papírokat bújta. Elégedettnek látszott.

– Mi történt? – kérdeztem. Amikor az orvos ismertette a részleteket, leragadtam annál a résznél, hogy csövet vezetnek fel a végbelembe. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy pánikolni kezdjek, és ne tudjak tovább koncentrálni az ismertetésre.

– Nagyon jó híreim vannak, Taehyung. Szerencsére mégsem kellett megműteni, csak egy vizsgálaton estél át, ahol ellenőrizték az állapotod. Antibiotikumot, gyulladáscsökkentőket, és kímélő étrendet kapsz. Pár nap múlva visszamehetsz a kollégiumba.

Hatalmas súly esett le a mellkasomról. Jungkook mégsem okozott akkora kárt, és nem kell örökre sántítanom se. A gyulladás miatt voltam olyan erőtlen az elmúlt napokban, és az apró duzzadások okozták a szenvedéseimet ürítéskor.

Amikor meghallottam, hogy a tagok meglátogatnak, hihetetlenül megörültem. Gyorsan kértem a menedzsertől egy tükröt, hogy kissé rendbe szedjem magam, bár bőven rám fért még a pihenés.

Hihetetlen mennyiségű ajándékot kaptam a srácoktól. Illatos virágok, CD-k, hogy legyen mit hallgatnom, tiszta ruhák, mangák és Suga hiper-szuper fülhallgatója.

– Nemsokára hazamehetek, nem leszek itt hónapokig – böktem az ágyamra halmozott meglepetésekre.

– Nem tudtuk, mi kellhet – vakarta meg a fejét Namjoon mosolyogva.

Azonnal feltűnt, ki hiányzik a bandából. Miért nem jött el? Ennyire hidegen hagyja az állapotom? – fixíroztam Yoongi arcát, hátha le tudok olvasni róla valamit, de csak aggódást láttam.

– Jungkook? – kérdeztem Rap Monstert, aki idegesen Hope-ra kapta a tekintetét. Mi történt, amíg nem voltam otthon? – Miért nincs itt? – Az aggodalmat nem tudtam eltűntetni a hangomból, féltem, hogy Hoseok haragja túlszaladt, miután elhagyta a kórházat.

– Kookie még nem gyógyult fel a gyomorbajból, és nem akartuk, hogy megfertőzzön – nyugtatott meg Jin, és a szatyrára bökött. – Főztem neked, de az orvosok azt mondták diétáznod kell.

– Nem baj, egyétek meg nyugodtan – mosolyogtam rá erőtlenül, de az agyam továbbra is azon kattogott, vajon igazat mondanak-e. Emlékeztem rá, hogy Jungkook egész este hányt, miután összevesztünk, de nem gondoltam volna, hogy még mindig rosszul van. Ki kell vizsgáltatnia magát – tőrt fel az aggódó énem.

Sokáig beszélgettünk, vicces történeteket meséltek, próbálva olyan valóságosan mondani, hogy úgy érezzem, én is a szereplője voltam. Bár kevés vicces eseményt történt az elmúlt két napban. A kiesésemmel senki nem maradt, aki galibát okozhatna.

– Menjetek, majd utolérlek titeket – kiáltott ki a folyosóra Hoseok, és közelebb húzta hozzám a székét. Azonnal letámadtam a kérdéseimmel.

– Mi van Jungkookkal? Tényleg beteg? Vagy csak nem akar látni?

– Én nem engedtem, hogy jöjjön, de lehet, hogy magától sem tette volna meg. Ezt küldi – nyújtott át egy világoskék borítékot. Azonnal megismertem az írását, a lekerekített íveket, és apró hurkokat a jelek végén.

– Hoseok, ne legyél túl szigorú hozzá! Ez a mi ügyünk.

J-hope bólintott, majd az éjjeliszekrényre pakolta az ajándékokat, és magamra hagyott.

Remegő ujjakkal húztam ki a papírost. Szinte faltam a sorokat.

Taehyung,

El sem tudod hinni, hogy mennyire sajnálom, amit veled tettem. Tudom, hogy ez nem kifogás, és nem is akarom annak használni, de esküszöm, hogy semmire sem emlékeztem. Ahogy újra és újra lepörgetem magamban az aznap történteket, furcsa villanásokat látok, ismeretlen érzések kerítenek hatalmukba. Olyan, mintha nem is én lettem volna.

Nem kérem, hogy megbocsáss, mert én sem tudok magamnak. Csak arra kérlek, legyél boldog. Gyógyulj meg hamar, és folytassuk tovább a munkát. A Bangtan mindannyiunk álma, járjuk tovább az utat.

Többé nem fogok a közeledbe menni, és ha azt kéred, rád sem nézek, ki sem ejtem a neved a számon. Egy dolgot azonban nem tudok megtenni. Elfelejteni téged. Nem felejthetem el a szép emlékeket, hiszen mindent tőled kaptam. Az első csókom ízét még mindig az ajkaimon érzem, ha rád gondolok, és sosem fogom megbánni, hogy engedtem. Megmutattad, milyen az, ha igazán szeretnek, és ezért mindig hálás leszek.

Nincs jogom ezt mondani, de szeretlek. Mindig is szeretni foglak.

Jungkoo

A papírt sűrűn pettyezték a könnyeim, és úgy szorítottam magamhoz a levelet, mintha a kezét fognám. A borítékból egy kép esett ki. A kedvencem, amit még a rajongókkal is megosztottunk. Én a lencsébe csücsörítek, ő pedig átkarol hátulról, és a vállamra hajtja a fejét. Milyen gyönyörű – simítottam végig a megörökített arcon. Szinte érzem, ahogy a nyakamba csókol.

Lehunytam a szemem, és elmerültem az emlékben.

– Hyung, készítsünk képet! – lóbálja meg előttem a telefonját Jungkook. Egész nap úgy ugrált körbe, mint egy játékos lovacska, alig bírtam fél percre leültetni. – Mutassuk meg az A.R.M.Y.-knak, hogy mennyire szeretjük egymást!

Selcára emeltem a telefont, mire szorosan átölelt, és felpillantott a kamerára. A kép tökéletes lett, a szemei csillognak, a mosolya őszinte, és sugárzik rólunk, milyen harmóniában vagyunk.

Jungkook ajkai lágyan érintették a nyakam, amikor eltettem a telefont, az ujjai végigsiklottak a karomon, apró remegést váltva ki belőlem. Forró lehelete égette a bőröm, szerettem volna, ha kutakodó nyelve minél több helyet bejár.

Éhesen tapadtam az ajkaira, kihasználva, hogy a hotelszobába nem nyithatnak be, és az ölembe húztam. Engedelmesen simult hozzám, a nyelveink édes, kínzó táncot jártak, tovább korbácsolva a vágyainkat. Jungkook nyögött fel először, és nem kellett sok, hogy gyorsítson a tempón. Fiatal még, vad és zabolázatlan, nem tudja, hogy minél tovább húzzuk, annál elsöprőbb lesz. Ő mindent azonnal akar, én pedig nem tudom a kedvét szegni.

A karjaimba vittem be az ágyba, hogy kényelmesebben legyünk, de ő sem lustálkodott, azonnal bontani kezdte az övem. Amikor feleszméltem, alul szinte teljesen csupaszok voltunk.

– Nem lenne egy kicsit nyers ez így? Mintha csak meg akarnálak dugni – próbáltam megértetni vele, hogy én jobban szeretem, ha időt hagyunk a felkészítésre, és a szex helyett inkább szeretkezünk, de egy cseppet sem hatottam rá.

– Csináld már! – lehelte frusztráltan, és ösztönzésül rám markolt. Jungkook nagyon értett hozzá, hogyan indítson be, mind a nyelvét, mind a kezét remekül használta, és legnagyobb elkeseredésemre, ennek tökéletesen tudatában volt. – Hyung! – nyögött fel, amikor megszívtam a bőrt a nyakán. – Legyél bennem! – kérlelt.

Gyengéd akartam lenni, becézgető, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam neki, és bár éreztem, hogy szűk, őt nem érdekelte, szinte magába nyomta a kézfejem. Csak akkor diktálhattam én, amikor már benne voltam. Nyüszített, karmolt, könyörgött, hogy gyorsítsak, és keményen keféljem, de visszautasítottam. Nem érhet el mindent azzal, hogy kihasználja, hogy imádom.

– Olyan türelmetlen vagy – öleltem magamhoz a takaró alatt. – Mindig gyorsan akarod.

– Mert olyan jó. Nem tudok várni.

– Az feltűnt – nevettem fel, és csókot nyomtam a feje búbjára.

Néha az őrületbe kerget ez a kis zsarnok, de minden pillanat öröm vele.

Nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam a zokogást. Az utóbbi időben pont elég könnyet hullajtottam ahhoz, hogy most szünetet tartsak – gondoltam, miközben a fiókba tettem a borítékot. A fotót kint hagytam az éjjeliszekrényen, nekitámasztva a vázának, hogy mindig lássam. Már ez a kevés mozgás is teljesen kifárasztott, de nem tudtam pihenni. Az altatás kábultsága már elmúlt, az agyam lázasan zakatolt, a helyes megoldás után kutatva. Megértő akartam lenni, de egyszerűen nem tudtam átlépni azon, amit velem tett. Elhiszem, hogy részeg volt, még talán azt is, hogy a többiek felhúzták az agyát valamivel, de egy normális ember nem tesz ilyet – markoltam meg a takarót, amikor eszembe jutott az este. Mégis, vissza akartam emlékezni rá. Kínzásként, vagy felmentésként, még nem döntöttem el.

Jungkook feltépte az ajtót, és amikor az ajkamra tapadt, éreztem az alkohol kesernyés ízét. Meglepődtem. Nem szokott inni.

– Kook, mi a…? – kérdeztem volna, de lefogta a kezem, és vadul tépni kezdte az ajkaim. Nem mondom, hogy nem tetszett a hevessége, de aggódtam, hogy ránk nyitnak. Elfelejtette bezárni maga után, ráadásul nem is szabadott volna a közelemben lennie. Ennyire ki lenne éhezve?

– Kook… – nyögtem fel, amikor a pólóm alá nyúlt. Kapkodott, és mintha nem is akart volna az előjátékkal vacakolni. – Az ajtó… – erősen markolt meg a boxeren keresztül és azonnal dörzsölni kezdett. – Az ajtó nincs bezárva.

Nem akartam így csinálni. Félálomból rázott fel, és olyan gyors, erőszakos tempót diktált, hogy beleszédültem. Megragadtam a vállát, és megpróbáltam felhúzni magam, de olyan keményen lökött vissza, hogy alig kaptam levegőt a meglepettségtől.

– Pofa be! – rivallt rám, és beleharapott a fülembe. Megpróbáltam felhúzni a vállam, és kitúrni onnan a fejét, mert nagyon fájt, amit csinált, de csak azt értem el vele, hogy még jobban feldühítettem.

A fejem fölé fogta a csuklómat, majd kioldotta az övét, és összekötötte őket.

– Jungkook, ez nem jó ötlet – kezdtem el ficánkolni alatta, de nem törődött azzal mit mondok, csak a lábam közé térdelt, és tovább dörzsölt.

Nem tudtam kellőképpen felizgulni, mert kényelmetlenül éreztem magam megkötve, miközben ő egyre dühösebb lett attól, hogy nem keményedem meg a szokásos idő alatt. Amikor a szájába vett, kicsit sikerült elfeledkeznem szorult helyzetemről, de amikor megéreztem az ujját a fenekemnél körözni, azonnal felpattantak a szemeim.

– Mit csinálsz? – kérdeztem ijedten, és hangosan felkiáltottam, amikor belém nyomta az egyiket. Jungkook a szabad kezével befogta a számat, hogy elfojtsa a hangokat, és tovább tágított.

Más körülmények között is befeszültem volna attól, hogy alulra kerülök, de így egyszerűen képtelen voltam ellazulni. Mintha nem is akarta volna, hogy jól érezzem magam.

– Fejezd be, Jungkook! – parancsoltam rá, amikor elengedte a szám. – Nem cserélünk – nyüszítettem, amikor a harmadik ujját is magamban éreztem. – Mindjárt szétszakadok – nyögtem fel, de ha megmozdultam, minden csak rosszabb lett. – Hallod? – kiáltottam rá.

– Kussolj, hyung! – hallottam a ruha susogását, de nem akartam megvárni, hogy farkát. Azonnal véget kell vetnem ennek!

– Jungkook, miért csinálod ezt? Nem látod, hogy nem esik jól? – nyúltam fel összekötözött kezeimmel az arcához, de ellökött. Sebesen felvette a lábaim a vállára, így egy pillanatra megszabadultam az ujjaitól, de nem pihenhettem sokáig, azonnal megéreztem, hogy most mással próbálkozik.

– Kook, nem akarom. Nem is vagyok elég tág – nyöszörögtem, de minél erősebben szorítottam össze a fenekem, annál jobban fájt a rá eső nyomás. – Fejezd már be, te kis szaros!

Jungkook akkorát vágott a fejemre, hogy megszédültem egy pillanatra, majd már csak azt éreztem, hogy éles fájdalom hasít az alfelembe. Üvölteni akartam a fájdalomtól, de Jungkook a számba tömte a párna sarkát. Potyogtam a könnyeim, de nem állt meg, hogy szokjam, mozogni kezdett. Elvesztettem az időérzékem, és forgott velem a szoba, így először észre sem vettem, hogy elment. Csak akkor eszméltem fel, amikor az öv hűvös csatja a bőrömhöz ért.

Nem maradt erőm tiltakozni, hagytam, hogy a mellkasára húzzon. A legrosszabb mégis az volt az egészben, amikor megszólalt.

– Ne sírj, édes! – súgta nekem, és a hajamba túrt. Még hogy ne sírjak! Hogy képzelni? Hogy tehette ezt velem? – Itt vagyok veled.

Csendben zokogtam tovább, és meg sem mozdultam, amíg el nem aludt. Éreztem, hogy folyik belőlem valami, és a fájdalom továbbra sem szűnik meg, így kikászálódtam az öleléséből, és felemeltem a takarót. A telefonom fényében is undorítónak találtam a lepedőn éktelenkedő foltokat, de csak akkor döbbentem meg igazán, amikor hátra nyúltam. Az ujjaimat sötétvörös folyadék festette, a saját vérem.

Levert a víz, zúgott a fejem, és újra benedvesedtek a szemeim. Mintha nem is az a Jungkook lett volna, akit szerettem. Vajon ennyire félreismertem? Vagy csak az alkohol tette ilyenné? Lehet, hogy mindig is ott szunnyadt benne a vadállat, csak ügyesen eltakarta mások elől? Egyet leszögeztem magamnak, ha valaha is megbocsátok neki, vagy belemegyek, hogy újra kezdjük, Jungkooknak nagyon jófiúként kell viselkednie. Ha egyszer is erőszakoskodik velem, azonnal szakítok.

Jungkook:

Izgatottan ültem, szemben az ajtóval, arra várva, hogy hazajöjjenek. Tudni akartam, hogy van TaeTae. Igaz, hogy megfogadtam, hogy békén hagyom, de azért érdekelt az állapota. Nagyon is.

– Hogy van? – ugrottam rá az első belépőre. Jin meglepetten tolt arrébb, és morcosan a székre meredt.

– Neked az ágyban kellene pihenned, nem itt ücsörögni – fedett meg, és összeborzolta a frizurámat. – Taehyung amúgy egész jól van, nem is kellett megműteni, csak egy vizsgálatot végeztek el.

– Az szuper. És mikor jöhet haza? – kérdeztem kíváncsian. Látni akartam, még ha csak messziről is. 

– Pár nap. Még sokat kell pihennie. De amúgy hiányolt téged.

– Tényleg? – Legszívesebben ugráltam volna örömömben, de J-hope mogorva tekintete elfújta minden jó kedvemet.

– Csak látta, hogy nem vagy ott, nem kell túl sokat beleképzelni – vetette oda Hosoek, amikor elment mellettem, majd eltűnt a szobájába. Yoongi felhúzott szemöldökkel követte, a többiek pedig nem értették, mi ütött belé.

A nap további részében megpróbáltam láthatatlan lenni, és a lehető legkevesebb nehézség elé állítani a hyungokat, de a vacsorakor már Suga is csatlakozott J-hope mellé a „Nézzünk gyilkoló tekintettel Jungkookra” csoportba. Alig bírtam lenyelni néhány falatot, annyira feszélyezett a belőlük áradó gyűlölet.

A szegényes vacsora után összeszedelőzködtem a fürdéshez, felhalmoztam egy csomó tisztálkodó szert, relaxációs CD-t, és elhatároztam, ki sem jövök onnan, amíg ráncos mazsolává nem aszom a vízben. Rám fért egy jó kiadós pihenés.

A fürdőben kibújtam a papucsomból, és éppen készültem letenni a cókmokom, amikor a kapucnimnál fogva hátra rántott valaki. Csak a gyors reflexeimnek köszönhettem, hogy nem vágtam be a fejem a kemény kőbe, de a tubusok kirepültek a kezemből, hatalmas zajt csapva.

– Minden rendben? – hallottam meg Jin hyung hangját a távolból. – Mi volt ez?

– Csak levertem pár szart – kiáltott vissza Suga, és elfordította a kulcsot a zárban.

Értetlenül néztem fel rá. Mire volt ez jó? Előfordult már máskor is, hogy váratlanul egymásra ugrottunk, vagy megijesztettünk valakit a sötétben, de ez most más volt. Yoongi fájdalmat akart okozni.

– Állj fel! – parancsolt rám a hyung, én pedig leszegett fejjel engedelmeskedtem neki. A tekintete lángolt a haragtól. – Engedd meg a vizet!

Megfordultam, és teljesítettem a kérését, de közben folyamatosan a hátam mögé lestem, hátha megint meglendíti a kezét. Nem bántott. A radiátornak támaszkodott, a testtartásából hűvös unottság áradt, csak az arcán látszottak a valós érzései.

Akkor szólalt meg újra, amikor már háromnegyedig megtelt a kád.

– Zárd el! – vakkantotta, mire lecsaptam a kallantyút. – Most pedig vetkőzz!

Értetlenül meredtem rá, próbálva rájönni, hogy mi a francot akar, de kudarcot vallottam. Zavartan hámoztam le magamról a farmert, majd a zokniból is kibújtam. A pulcsit a pólóm követte a szennyes kosárban, de itt megálltam. Nem mintha Suga nem látott volna meztelenül, amikor csoportosan fürödtünk a koncerthelyszínek fürdőjében, de most se a trikó, se az alsó nem kívánkozott le rólam a jelenlétében.

– Hyung, nem hagynál magamra? – kérdeztem halkan, mire ellökte magát a faltól.

– Nem – válaszolt röviden, és a vízre mutatott. – Mássz bele!

– Így? – mutattam magamra.

– Igyekezz!

Beültem a kádba, idegesen megtámaszkodva a peremet, arra várva, Suga mikor tesz már valamit a parancsolgatáson kívül. Bárcsak ne kértem volna ezt! – gondoltam, amikor a víz alá merültem. Kapálóztam, és próbáltam ellökni Yoongi kezeit, de azok erősen nyomták le a vállam, a víz pedig egyre félelmetesebbé vált. Csípte a szemem, és Suga arcából is csak színes foltot láttam a hullámzó felszín miatt.

Hatalmas levegőt vettem, amikor felrántottak, készülve arra, hogy megint alá kerülök, de ehelyett egy hatalmas jobbegyenest kaptam, egyenesen a számra. A fogaim azonnal felsértették a bőröm, és a vér kesernyés íze szétáradt a számban. Suga tajtékzott.

– Te rohadt, tetves kis köcsög! – köpte felém, és újra a víz alá nyomott. Értem már! – gondoltam, és leeresztettem a kezem. Yoongi azért gőzölt így be, mert J-hope elmondta neki, hogy mit tettem V-vel. Megérdemlem – engedtem el minden izmom, de a reflexeim azonnal beindultak, amint kezdett elfogyni a levegőm. Kétségbeesetten ragadtam meg Suga karját, aki hirtelen felhúzott.

– Legszívesebben vízbe fojtanálak. A te fajtád ezt érdemli – morgott. –  Hogy tehetted ezt vele? Mindig jó volt hozzád, gondoskodott rólad, szeretett, és így hálálod meg?

– Sajnálom! Ezerszer megbántam már. Nem tudom mi ütött belém aznap, és ha lehetne, visszacsinálnék mindent.

– Készülj fel! Pokollá fogom tenni az életed! – fenyegetett meg. – Amint feljön a menedzser, azonnal beszélek vele, és úgy rúgatlak ki innen, hogy a lábad sem éri a földet.

– Ne! – kapaszkodtam bele a pulcsijába. Mondhattam volna azt, hogy megérdemlem, és elviselem ezt a büntetést, de képtelen voltam rá. Nem teheti ezt. Ha kirúgnak, valóban nem láthatom többé V-t, és arra sem lesz lehetőségem, hogy jóvá tegyem a bűnöm. – Adj egy esélyt! Minden olyan lesz, mint régen.

– Azt kétlem – söpörte félre minden reményemet Suga. – Én nem tudok egy akkora patkánnyal együtt dolgozni, mint te – köpött felém, majd lerázta magáról a kezeim. A zárszava megrémített. – Pakolj, mert mész!

Amikor becsapódott mögötte az ajtó, utat engedtem a könnyeimnek. Hihetetlen gyorsasággal elcsesztem az életem – gondoltam, majd rájöttem, nincs időm szomorkodni.

Kiugrottam a kádból, ledobtam a vizes gönceimet, és belebújtam a pizsamámba.

Úgy futottam végig a folyosón, mint egy őrült. A hajamból csöpögött a víz, és zokni nélkül húztam fel a cipőmet, de mindenki úgy meglepődött, hogy elég időt kaptam a szökéshez. Lerohantam a kazánházba, kitoltam az ajtót, és futásnak eredtem.

Fáztam, rázott a hideg a vizes hajam és a kevéske ruhám miatt, de nem érdekelt. Addig kell látnom Taehyungot, amíg értem nem jönnek a zsaruk.

Szerencsém volt, hogy bandatagok vagyunk, mert különben nem tudtam volna, melyik kórházba keressem. A cégek mindig odafigyelnek rá, hogy jól elrejtsék a beteg idolokat, nehogy egy rajongónak szemet szúrjon a dolog, és rémhíreket keltsen.

A kórházban nagyon hülyének néztek, de nem érdekelt. A látogatási időt csúnyán megszedve szaladtam végig a folyosón, benyitva minden kórterembe, de V-t egyikben sem találtam.

– Jungkook, mit csinálsz itt? – jelent meg a folyosó végén az orvosunk. – És miért vagy pizsamában? – mutatott végig rajtam.

– Doktor úr, segítsen nekem! Látni szeretném Taehyungot, de a menedzser nem engedi. Megszöktem otthonról.

– Azt látom. Vizes a hajad – jegyezte meg, és a vállamra tette a kezét. – Ha nem ismernélek, most egy pszichológushoz vinnélek, de tudom, hogy milyen közel álltok egymáshoz Taehyunggal, így segítek. Egy dolgot viszont meg kell ígérned.

– Bármit! – vágtam rá hálásan. A csillagokat is lehoztam volna neki, ha arra kér. Bármit megteszek azért, hogy V-vel legyek.

–  Tíz perc múlva elköszöntök egymástól, és szépen hazamész a taxival, amit hívok neked. Megbeszéltük?

Sűrűn meghajoltam felé, egészen addig, amíg meg nem fájdult a derekam, majd izgatottan követtem egy mellékfolyosóra. V ajtajához kártyával lehetett bejutni, gondolom attól féltek, egy külsős belóg hozzá, és kellemetlen helyzetbe hozza.

– Csak tíz perc! – figyelmeztetett az orvos, amikor kinyitotta nekem az ajtót.

Taehyung:

Meglepett, amikor megpillantottam az orvost a küszöbön, a vizitnek már vége volt, és tudtommal mindent megbeszéltünk. A szegényes vacsorámat is elfogyasztottam már, tehát amiatt sem jöhetett, hogy a diétát megvitassuk.

Hatalmasra nyílt a szemem, amikor megláttam Jungkookot. Összehúzva álldogált az ágyam végénél, pizsamában, vizes hajjal, felrepedt, vörös ajkakkal. Mi az istent csinált? – néztem végig rajta. Még zoknit sem vett fel a bakancshoz.

– Taehyung! – vinnyogta, mint egy óvodás kisgyerek, aki a sírás szélén áll. – Én annyira sajnálom.

Nagyot nyeltem, ahogy ülő helyzetbe küzdöttem magam. Jungkook óvatosan megközelítette a széket, amin délután még J-hope ült, de nem helyezkedett le rá, csak esetlenül álldogált mellette.

– Foglalj helyet! – kértem, mire leszegett fejjel engedelmeskedett. – Miért vizes a hajad?

– Fürödtem – felelte halkan.

– És miért nem szárítottad meg, mielőtt idejöttél? Történt valami? Elég friss a sebed – értem az arcához, mire összerezzent. Fura, nekem kellene így reagálnom a közelében.

– Ez nem fontos – rázta meg a fejét, és megragadta a csuklóm. Az ujjai hidegek voltak, a tekintete csillogott. – Látni akartalak. El akartam mondani, hogy mennyire sajnálom. Tudod, én tényleg nagyon szeretlek.

– Ezt már leírtad nekem – intettem az asztal felé.

Jungkook szemei elkerekedtek, amikor meglátta a közös képünket, majd még jobban belekapaszkodott a kezembe, és a lepedőbe fúrta az arcát. Láttam, hogy remeg a válla, és próbálja elfojtani a sírás hangjait, de az érzelmek felülkerekedtek rajta.

Gyengéden simogattam a fejét, amíg megnyugodott, és nagyon aggódtam, hogy baja lesz. Nem elég, amit velem csinált, most láthatóan pánikol, és ráadásul biztosan meg fog fázni, amiért vizes hajjal jött el otthonról. Odakint tombol a szélvihar.

– Jungkook, mi van veled? Miért jöttél ide?

– Yoongi hyung… Yoongi mindent el akar mondani a menedzsernek. Ki akar rúgatni. Hyung, engem meg fognak ölni a sitten! Én azt nem fogom végigcsinálni. Inkább végzek magammal.

Engem is meglepett, hogy beteg létemre milyen erővel vágtam hátba. Felemelte a fejét, és a könnyei végigfolytak az arcán. A homlokára szorítottam a kezem. Lángolt.

– Lázas vagy. Szólok a nővérnek – nyúltam a hívógombért, de megragadta a pizsamám ujját. Könyörgő tekintettel nézett rám.

– Hyung, ne! Mindjárt megyek, nem kell a felhajtás.

– Ne szórakozz velem! – rivalltam rá, és megnyomtam a gombot. – Így nem mehetsz haza. Pihenned kell, és ilyen körülmények között otthon ez nem fog menni. Itt maradsz velem.

A nővérkének egy cseppet sem tetszett, hogy foglalkoznia kell a váratlan vendégemmel, de elég hatásosan beszéltem ahhoz, hogy engedelmeskedjen, és amikor az orvosunk megvizsgálta Jungkookot, ő is belátta, jobb neki, ha megfigyelés alatt marad. Egy hozzá nem értő is láthatta, hogy Kook rosszul van.

– Hyung, neked nem fura, hogy melletted vagyok? – kérdezte Jungkook a félhomályban. A gyógyszerek elnyomták kissé, már nem ficánkolt, és a beszéde is lelassult. – Nem félsz tőlem?

– Azért nem vagy olyan közel – tértem ki a válasz elől. A két ágyat összetolták, mert Jungkook addig nem volt hajlandó megnyugodni, amíg mellém nem feküdhetett, de még bőven elfért volna közöttünk egy ember, így nem éreztem magam kényelmetlenül.

– Hyung, félek! – súgta elakadó hangon. – Mostanában nem vagyok ura önmagamnak. És sosem bántanálak, mégis megtörtént. Hisztizek, dühöngök, és olyan féltékeny vagyok, hogy legszívesebben megölném Sugát, amiért rád mozdult.

Ez meglepett. Azt észrevettem, hogy Yoongi nem tartozik a kedvencei közé, de arra nem gondoltam, hogy mint a párom féltékeny. Azt hittem, hogy zavarja, hogy nem vele hülyéskedem.

– Jungkook, valamit félreértették. Suga sosem nyomult rám.

– Nem kell hazudnod, hallottalak titeket. „Ne nyomd már le a torkomon! Azt akarod, hogy megfulladjak?” Ezt mondtad.

El sem hittem, hogy Jungkook kihallgatott minket. Az pedig még inkább meglepett, hogy nem szólt róla. Ha kérdőre vont volna… Ha nem rágta volna belülről a düh… Nem tudtam eldönteni, vajon ez a félreértés okozott-e mindent.

– Nem történt köztünk semmi. Yoonginak van barátnője, és azért lógtunk együtt annyit, mert segítettem neki a csajozásban. Amit hallottál, azt meg… – éreztem, hogy elvörösödöm. – Éppen gyakoroltam, amikor megunta a szarozásom, és majdnem megfojtott a banánnal. Nem csináltam vele semmit.

– Hogy érted, hogy gyakoroltál? Még is mit? – kérdezte Jungkook, de már félálomban lehetett, mert egy csepp kíváncsiság sem volt a hangjában. Kihasználva a lehetőséget, nem válaszoltam semmit. A szünet bőven elég volt arra, hogy bealudjon.

Gondosan betakargattam, kettőnk közé halmoztam a pót pokrócot, amit a fiúk hoztak, és én is megpróbáltam elaludni. Ha rám akarna mászni, az akadály megakasztja, és még időben felébredek ahhoz, hogy segítséget hívjak. Bármennyire is szerettem, nem tudok megbízni benne.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki bökdösi a vállam. Fáradtan pislogtam párat, de amikor oldalra fordultam, majdnem szívrohamot kaptam. Jungkook közvetlenül mellettem feküdt, az orrunk összeért, és a szája hihetetlenül közel került az enyémhez. Még időben megköszörültem a torkom.

– Menjél hátrébb! – kértem, és ő azonnal hátrébb tolta magát.

– Hyung, beszélgetünk? Lehet, hogy nemsokára elvisznek, és ki akarom használni az időt. –

Jungkook hihetetlenül édes – gondoltam, ahogy végignéztem rajta. A lábait felhúzta, és átkarolta őket, miközben a szemei lágyan csillogtak, és még a száján húzódó seb sem csúnyította el az arcát.

–  Rendben, beszéljük – mentem bele, mert egy ilyen édes kis angyalnak a történtek után sem tudtam nemet mondani.

– Mit értettél tegnap azon, hogy gyakoroltál?

Nem hittem a fülemnek. Jungkook emlékezett arra, amit félálomban hallott. Pedig minden erőmmel kívántam, hogy felejtse el.

– Nos, tudod… Én még… Szóval… – nem bírtam beszélni a zavartól. Sosem akartam ezt elmondani neki. – Nem bírtam megbarátkozni a gondolattal, hogy leszopjak valakit, de örömet akartam neked okozni, ahogy te is nekem, így mesterséges úton szoktattam magam a dologhoz.

A zavaromon egy cseppet sem javított, hogy Jungkookból kitört a nevetés. Mérhetetlenül fel voltam háborodva. Hogy képzeli? – pufogtam. Én sem nevettem ki, amikor bevallotta az első ágypróbánk előtt, hogy zavarban van, mert ő még magának sem verte ki, nemhogy más hozzá nyúlt volna odalent.

– Ne nevess már! – csaptam fejbe a kispárnámmal. – Ez nem vicces.

– De hát olyan buta vagy, Taehyungie! Miért nem szóltál? Tanítottalak volna. Még előjátéknak is elmenne. Biztos szexi vagy közben.

Zavarban voltam Jungkook huncut pillantásától. Hiába volt ő a legkisebb, néha egy kisördög veszett el benne, imádta húzni az idősebbeket.

– Ne beszéljünk erről! – tereltem a témát, és a telefonomért nyúltam. Többször is hívott J-hope és Suga. – Elintézek pár hívást.

Jungkook bólintott, és a plafont kezdte bámulni, jelezve, hogy ő most nincs jelen. Édes. Mintha figyelmen kívül tudnám hagyni a hatalmas szemeit, és a puha, fehér bőrét.

– Szia, V. – Hoseok ideges volt, nem is kicsit. Akkor hallottam utoljára ilyen zaklatottnak, amikor elájultam a táncteremben, és megpróbált felkelteni a földről. – Nyugtass meg, hogy nem találkoztál Jungkookkal!

– Miért találkoztam volna vele? – hazudtam. – Otthon van veletek, nem?

– Ami azt illeti, eltűnt.

– Nézzétek meg a tetőn, régen mindig oda bújt el. Most le kell tennem, mert itt van az orvos.

Rosszul éreztem magam, amiért hazudtam, de biztos voltam benne, ha elmondanám, hogy Jungkook velem van, Hope kiakadna, és mindent elkövetne azért, hogy eltávolítsa. Kook állapota egy cseppet sem lesz jobb attól, ha terrorban tartják.

– Taehyung, mondhatok valamit? – kérdezte titkos szobatársam félénken. Amikor igennel feleltem, elkezdte. – Szerintem valami nincs rendben velem. Szerinted egy pszichológus vissza tud alakítani olyanná, amilyen voltam?

– Nem tudom, Kookie – feleltem őszintén. Nem bíztam túlzottan a lélekbúvárokban. – Te szeretnéd?

– Meg akarom próbálni, mielőtt rosszabb lenne. Akkor talán Hosoek hyung és Yoongi hyung is megnyugodna, és nem kellene attól félnem, hogy megölnek, ha egyedül maradok.

– Már miért ölnének meg?

– Suga tegnap a víz alá nyomott, amíg fürödtem.

Elképedtem. Azt megértettem, hogy dühös, és meg akarja büntetni Jungkookot, de egy kicsit túlzásba esett. Egyedül nekem lenne jogom bántani, mégsem ijesztgetném fojtogatással. Jungkook amúgy is olyan kis félős, ha sarokba szorítva érzi magát.

– Beszélni fogok vele, ne aggódj! – biztosítottam. – Ha bejön az orvos, konzultálj vele. Biztosan ajánl egy jó szakembert, és mivel orvos, nem fogja senkinek kifecsegni.

– És mit fog szólni a cég?

– Nem te lennél az első idol, aki megzuhan – nyugtattam. Jungkook, a fiatal kora ellenére rengeteg terhet elviselt, és ezt szépen ki is használták a fejesek. Lehet, hogy túl gyorsan került bele a mókuskerékbe.

– Hyung, ha az orvosok meggyógyítanak, megengeded, hogy jóvátegyem?

– Még túl korai ez a kérdés, Kookie – pislogtam fáradtan. – Majd visszatérünk rá.

A feketehajú maknae aprót bólintott, majd elszántan kipattant az ágyból, és elindult, hogy rendbe szedje az életét. Büszke voltam rá, amiért magától rájött, hogy segítségre szorul. Egy lépést már megtett a gyógyulás felé.