Inkognító - 6: Terápia

Jungkook:

Először féltem belépni azon az ajtón. Úgy éreztem, teljesen feleslegesen veszek részt a beszélgetésen, hiszen miért is mondanék el bármit egy idegennek? De amikor leültem a székbe, már nem volt visszaút.

– Hallgatom, Jungkook.

Frusztráltan tekintettem körbe, miközben az ölemben az ujjaimat csavargattam, kutatva az elmémben, mégis mit meséljek. Kezdjem azzal, hogy összejöttünk V-vel? Vagy rögtön soroljam a problémákat? Fogalmam se volt róla, mit vár tőlem a fehér köpenyes.

– Tudja, elég stresszes az életem. Énekes vagyok egy bandában, nagyon szoros az időbeosztásunk, rengeteg feladat zúdul ránk egyszerre, miközben van rajtam egy magánéleti nyomás is.

– Beszéljen erről egy kicsit bővebben!

– Tudja, nekünk nem lehet hivatalosan barátnőnk, mert ha kiderülne, hogy kapcsolatban vagyunk, a rajongóink nagyja elpártolna tőlünk. A cég nem tiltja meg, hogy randevúzzunk, de hatalmas titkolózás és szervezés által lehetséges csak, de ezek a kapcsolatok sosem tartanak sokáig.

– Ön párkapcsolatban él?

– Igen, két éve, de az én esetem elég speciális. A tagok előtt is titkolóznom kell, jóformán az egész napom abból áll, hogy visszafogjam az érzéseim, mert biztosan megutálnának, ha megtudnák, hogy együtt járunk az egyik bandatársammal.

– Ön most tizennyolc, igaz? Akkor ez azt jelenti, hogy tizenhat volt, amikor egymásba szerettek. Ez előtt létesített kapcsolatot másokkal?

– Nem.

– Meséljen, kérem, a párjáról!

Körülbelül fél órán át áradoztam arról, hogy V milyen kedves, figyelmes, és sosem akarta rám erőltetni ezt a kapcsolatot, inkább én voltam az, aki az első csók elcsattanását követően a nyakán lógtam.

2014. március 4-én beiratkoztam magántanulóként a középsuliba, és ezzel megszűnt minden bejárással kapcsolatos problémám. A tagok kitörő örömmel fogadtak a dolgot, Jin végigsírta az egész ceremóniát, mintha az anyám lenne. Még a kocsiban is a könnyeit törölgette.

– Felnőtt a maknae-nk – paskolta meg büszkén a vállamat Suga, és a kezembe nyomott egy csokor virágot. – Ma hatalmas bulit csapunk a tiszteletedre.

Így is lett. A staff királyi lakomát szerzett nekünk és még tortát is kaptam, mintha születésnapos lennék. Édes cukormáz, sok gyümölcs, és manduladarabok a csokoládéban. Rég nem ettem ilyen finomat – gondoltam, amikor belekóstoltam a desszertbe. Legszívesebben az egészet befaltam volna egyes egyedül.

– Meglepetés! – kiáltotta el magát J-hope, és elkezdte telehalmozni az ölemet az ajándékaival.

Mindenkitől kaptam valamit. Egyedül V nem készült semmivel. Várakozva néztem rá, amikor a kör bezárult, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét.

– Taehyung, tőled miért nem kap semmit? – kérdezte Jin döbbenten. Szinte láttam, ahogy gondolatban fejbe kólintja a csapat UFO-ját.

– Az enyém titkos. Majd később kapja meg.

Nem tudtam elkerülni a szemében villanó huncutságot, előre féltem tőle, hogy mit eszelt ki számomra. Képes, és hülyét csinál belőlem az érettségim napján.

– Miért kaptam kispárnát Namjoon hyung? – kérdeztem Rap Monstert, amikor feltéptem a csomagolást.

– Most már felnőtt vagy, és nem sok időd lesz pihenni, úgyhogy használd ki a szüneteket, és aludt ki magad rendesen!

A többiektől és hasonló tárgyakat kaptam, csupa metafora, ami azt mutatta, többé nem fognak gyerekként kezelni, ezentúl egyenrangúak leszünk, én is „nagyfiú” lettem.

Az ünneplés sokáig elhúzódott, a hyungok sztorizgatni kezdtek a saját érettségiekről, meg arról, hogyan készültek rá, de végül mind megállapították, hogy már semmire nem emlékeznek belőle. Hittem nekik. Amikor abbahagytam a sulit a banda miatt egész jó jegyeim voltak, aztán amikor visszamentem, rá kellett jönnöm, mind a matematika, mind az angoltudásom csúnyán visszafejlődött. Az idegen nyelvben sokat segített Rap Monster, a matematikában pedig J-hope, mégis hihetetlenül sokat kellett gyakorolnom a szünidőkben, hogy le tudjam tenni a vizsgákat. Büszke voltam magamra, hogy a munka mellett is jól szerepeltem.

Álmosan támolyogtam be a szobámba, és az ajándékaimat az ágy mellé dobtam. Semmit sem akartam jobban, mint bebújni a finom ágyneműbe, és reggelig meg sem mozdulni.

– Várj még! – szólt rám V az ajtóból. A kezeit a háta mögé rejtette, úgy sejtettem, az ajándékom lapul benne. – Még ne feküdj le! Előbb odaadom az ajándékod.

Zavarba jöttem, amikor közvetlen elém lépett, a testünk összeért, és az ágytól nem tudtam elhátrálni. A félhomályban kíváncsian tekintettem fel a hatalmas, barna szemekbe, mire a szobatársam szélesen elmosolyodott.

– Hunyd le a szemed! – kért, én pedig azonnal engedelmeskedtem.

Vártam, hogy elkiáltsa magát, vagy valamit a kezembe nyomjon, de ő csak megcsókolt. Nem úgy, ahogy a testvérek szájra puszit adnak egymásnak, amikor kisgyerekek, vagy ahogy a kamerák előtt fanservice-elnek idolok. Ez normális csók volt. Az ajkai teljesen lefedték az enyémet, és az ujjai megtámasztottak a tarkómnál, hogy el ne húzódhassak.

A mozdulatlanság számomra hosszú perceknek tűnt, majd Taehyung mozgatni kezdte az ajkait. Majd’ kiugrott a szívem, olyan izgatott voltam. A csókja édes és puha volt, az ujjai gyengéden cirógatták a nyakam, és amikor megéreztem, ahogy a nyelve végigsimít a számon, azonnal beeresztettem.

Belenyögtem a csókba, amikor a nyelvünk találkozott, és mivel még soha életemben nem csináltam ilyesmit, hagytam, hogy ő irányítson. Csodásan vezetett. Minden másodperccel közelebb kerültem a Mennyországhoz.

– Kook – súgta rekedten, és amikor kissé feleszméltem, akkor tűnt csak fel, hogy a karjai között vagyok. Az egyik kezem a selymes tincsek között pihent, amíg a másik a pólójába kapaszkodott, mintha attól félnék, ha nem tart, összecsuklom.

Nem akartam, hogy beszéljen, és megszakadjon ez a csoda, így az ajkaira tapadtam, és megpróbáltam leutánozni a mozdulatait. A fogaink összekoccantak, ahogy hozzá nyomtam a fejem, de nem haragudott meg érte, hagyta, hogy gyakoroljak. A végére olyan jól belejöttem, hogy sikerült belőle is kicsalnom egy kósza sóhajt.

– Jungkook… – próbált eltolni magától, de teljesen rá fonódtam. – Fejezzük be!

– Én még nem akarom – csókoltam bele a nyakába, közelebb nyomva hozzá a testem. Ahogy a combom hozzá ért, éreztem, hogy milyen szorító helyzetbe került odalent. Ennyivel sikerült felizgatnom? – gondoltam, és végignyaltam a forró bőrén.

– Kook – nyüszített fel Taehyung, de hiába akart menekülni, erősen megragadtam, és beforgattam az ágyba.

Nyekkenve érkezett, és mielőtt feleszmélhetett volna, már rá is másztam. Elfordította tőlem a fejét, hogy ne tudjam megcsókolni, de láttam, ahogy a nyakán lüktet az ér, és az ádámcsutkája sebesen emelkedik fel s alá. Hihetetlenül aranyos – simítottam végig az arcán.

– Jungkook, nyugodj meg! – A teste nem ezt üzente. Könyörgött érte, hogy fedezzem fel. Annyiszor álmodtam vele, de egyik sem űberelhette a valóságot. Taehyung tökéletes.

– Szeretlek. Már olyan rég óta – suttogtam a fülébe. Amikor felemelkedtem, nem mertem a szemébe nézni, féltem a visszautasítástól, így inkább egy utolsó, lágy csókot nyomtam a szájára.

– Szóval Ön már régóta szembesült azzal a ténnyel, hogy a férfiakat szereti, de titkolta mások elől. Aztán miután az érzései viszonzásra találtak a bandatársánál, közösen folytatták tovább a ferdítést – összegezte az elmondottakat az orvos.

– Mondhatjuk.

– És a párja? Számára is ez volt az első kapcsolat, vagy ő tapasztaltabb?

– Nos…

Akármennyire is akartam Taehyungot, nagyon sokáig tartott, míg lefeküdtünk egymással. Majdnem  minden este fulladásig csókoltuk egymást, a testem azonnal reagált az érintésére, a legkisebb ingertől is megkeményedtem, de a szégyenlőség mindig az utunkat állta a kielégüléshez vezető úton.

– Kook, lazíts! – morogta V a fülembe, miközben a kezét a boxerembe vezette. – Nem kell szégyellned, hogy ezt váltom ki belőled. Te is belőlem – vonta az ujjaimat maga köré, majd mozgatni kezdte a sajátját.

Felnyögtem az élvezettől, és lehunytam a szemem, hátha az segít. Jó érzés volt a kezemben tartanom vágyai bizonyítékát, és amíg ezen gondolkodtam, nem is foglalkoztam vele, hogy olyan helyen érint, ahol még soha senki. Tetszett, hogy én izgattam így fel, a puszta jelenlétem, az apró csókjaim, amit a nyakára adtam, vagy a sóhajok, amikkel a munkáját díjaztam.

Én is elkezdtem dörzsölni, és hamar rájöttem, hogy a megszállottja vagyok V hangjának. Én sosem tudnék ilyen mélységeket elérni; egyszerre selymes és súlyos. Mindig a kávé jut róla eszembe. A tökéletesség esszenciája.

Féltem kiengedni a hangom, amikor a keze már őrült sebességgel mozgott, pedig majd szétrobbantam az élvezettől. Véresre haraptam az ajkam, de az orgazmusnál kudarcot vallottam, és hangosan, elnyújtottan nyögtem fel. Az egész testem remegett.

Fáradtan, laposakat pislogva néztem szerelmem lángoló tekintetébe, és hagytam, hogy a számba férkőzzön. Amíg a nyelveink táncot jártak, ő meglökte a csípőjét. Csak akkor jutott eszembe, hogy ő még nem elégült ki.

Megpróbáltam kizárni a józan észt, és a veszély érzetét, és csak azzal törődni, hogy a fellegekbe jutassam. Szinte nem is figyeltem másra, csak a tenyeremben végződő idegekre. Dörzsöltem, szorítottam, játszadoztam, addig míg V fel nem hördült. Az egész teste megrándult, majd remegni kezdett, és éreztem, hogy az alsónadrágja egy ponton megnedvesedik kissé.

Mosolyogva csókoltam meg újra.

– És soha senki nem fogott gyanút? Nehéz lehet évekig titkolózni azok előtt, akikkel együtt élnek.

– Nemrég tudtam meg, hogy a párom beavatta a legjobb barátját, de nekem fel sem tűnt az egész. A bandában mindenki nagyon jóban van egymással, közeli a viszonyunk, így anélkül is ölelgethettem a kedvesem, hogy az feltűnő lenne.

– Meséljen egy kicsit a feszültségekről! Minden kapcsolatban vannak hullámhelyek és hullámvölgyek.

– Először is, ott volt a szex. Nem voltam megelégedve azzal, ahogy kezelt. Úgy éreztem, gyereknek néz még, akit babusgatni kell. Ha kicsit szenvedélyesebben akartam volna, úgy beszélt velem, mintha kisfiú lennék, aki bele akar nézni a felnőtt filmbe.

Az orvos jegyzetelt, és én egyáltalán nem éreztem rosszul magam. Magánéleti dolgokról beszéltünk, sőt hálószobatitkokról, de olyan dolgokat mondtam ki hangosan, amiket eddig megpróbáltam elnyomni magamban.

– Mondta valaha a barátjának, hogy így érzi magát a kapcsolatban?

– Nem, nem mondtam, de ez csak néha fordult elő, és főleg szex közben. Szerintem azért bánt így velem, mert én vagyok a csapat maknae-ja, és a többiek sem fogták még fel, hogy felnőttem.

– Ha jól érzem, Önt nagyon zavarja, hogy nem kezelik egyenrangú félként.

– Szeretném, ha meghallgatnának. Odajönnének hozzám, és megkérdeznék: „Jungkook, te mit gondolsz a globális felmelegedésről?” vagy „Szerinted is csaltak a választásokon?”. Érti, felnőtt témákat.

Ahogy kifejtettem az orvosnak a problémáimat, egyre jobban megértettem őket én is. Rádöbbentem, hogy úgy vártam változást a hyungoktól, hogy nem is szóltam nekik a megbántottságomról. Nem kommunikáltam senkivel, csak forrtam magamban, okoltam mindenkit, miközben saját magamat zártam be arra a szűk kis helyre, ahonnét utána, mint egy dúvad állat törtem ki.

– Az utóbbi időben furcsa dolgokat produkáltam. Mindenkivel összevesztem, verekedtem, ittam és fájdalmat okoztam a barátomnak is. Nagyon szégyellem magam, és nem tudom, hogyan tegyem jóvá.

– Nos, kezdje azzal, hogy nekik is megnyílik. Ha valóban a barátai, meg fogják érteni. A kedvese pedig eddig is ott volt Ön mellett, ha benne sem bízik meg, akkor az a kapcsolat csak egy délibáb.

– Nem az! – vágtam rá indulatosan, majd bűnbánóan lesütöttem a szemem. Amikor az orvosra néztem, mosolygott.

– Ön még nagyon fiatal. Heves, lázad a szabályok ellen, és láthatóan sok démonnal küzd, de ezzel nincs is semmi baj, ez a tinédzserkor velejárója. A problémáját főképp a rossz kommunikáció okozza. Ne akarjon olyan gyorsan felnőni!

Vacilláltam, hogy elmondjam-e neki, amit Taehyunggal tettem. Orvosi titoktartás ide vagy oda, ez mégis nemi erőszak volt. Ha nem is jelent fel, biztosan elítél magában, és akkor lőttek a bizalomnak, meg a megértésnek.

Megráztam a fejem. Megígértem V-nek, hogy átjutok a nehézségeken, és ha az orvosnak is kamuzok, semmit nem érek el. Mindent el kell mondanom. Tudnia kell.

– Szeretnék még elmesélni valamit.

Tetszett, hogy uralhatom Taehyungot. A szenvedély elsodort, fel akartam falni. Nem volt tervem, csak hagytam, hogy történjenek a dolgok, az ösztöneim vezessenek, mert azokkal eddig örömet okoztam neki.

– Kook, mi a…? – kérdezte döbbenten V, de belé fojtottam a szót. Nem tudom mit csinált, de még édesebb volt, mint valaha.

– Kook… – nyögött fel, amikor a pólója alá nyúltam. Gyorsan meg akartam szabadítani a ruhájától, hogy kendőzetlenül élvezhessem teste minden porcikáját. – Az ajtó… – Magasról tettem az ajtóra, meg arra, hogy meglátnak-e. Lássanak csak! Lássák, hogy mennyire élvezzük egymást. – Az ajtó nincs bezárva.

Hiába simogattam Taehyungot, nem akart úgy reagálni, ahogy szokott. Ehelyett inkább küzdött ellenem. Felhúzódott, hogy leállítson. Fontosabb volt neki a látszat, mint én.

– Pofa be! – kiabáltam rá, miután a matracra löktem, majd beleharaptam a fülébe. Imádta, ha belelihegtem, ha a forró leheletem csiklandozta, de most ez sem jött be.

Kapálózott, és megpróbált kitúrni, így összekötöttem a kezeit. Tetszett, hogy kiszolgáltatott. Törékenynek tűnt, és hihetetlenül gyönyörűnek. A pirosló arcával, a vörös, megharapdált szájával, és a csapzott frizurájával bujább volt a pokol összes démonánál.

– Jungkook, ez nem jó ötlet – ficánkolt, mire a lábaimmal szétfeszítettem a combjait. Tovább dörzsöltem, de csak kellemetlenül nyöszörgött.

Miért csinálja ezt? – dühöngtem magamban. Már nem kellek neki? Sugát akarja? Ő biztosan jobb nálam. Hiszen sokkal tapasztaltabb. Ilyen gondolatok jártak az eszemben, így bevetettem a titkos fegyverem, amivel mindig levettem Taehyungot a lábáról.

Élveztem, ahogy keményebbé vált a számban. Csodás érzés volt, ahogy irányítottam a nyögéseit. Kedvemre játszadozhattam. Hol megnyalintottam közben, hol rászívtam, néha csak a fejem mozgattam, néha a nyelvemet is bevetettem. Minden tudományomat felhasználtam, hogy meghozzam a kedvét.

–  Mit csinálsz? – kérdezte ijedten, és felkiáltott, amikor belé nyomtam az ujjam. Nem volt a közelemben síkosító, és tapasztalatból tudtam, hogy kellemetlen érzés, de ahogy én megbíztam benne anno, most neki is meg kellene bíznia bennem. Nem fogok fájdalmat okozni neki.

Elszakadtam tőle odalent, és visszatértem a szájához, hogy intimebbnek érezze a dolgot, de nem hatottam meg.

– Fejezd be, Jungkook! – parancsolt rám. – Nem cserélünk – nyüszített, amikor a harmadik ujjam is magámban érezhette. Nem értettem, miért ne cserélhetnénk. Igaz, hogy nem beszéltük meg előtte, de mivel voltam már passzív, sejtettem, mit érezhet. Miért nem bízik bennem? – Mindjárt szétszakadok – nyögött fel. Én is így éreztem magam az elsőnél, de aztán beláttam, ezt ki kell állni a gyönyörért. – Hallod? – kiáltott rám.

– Kussolj, hyung! – Idegesített, hogy nyafog. Én sem hisztiztem, pedig sokkal nagyobb nálam, amikor belém tolta magát, többet kellett elviselnem.

– Jungkook, miért csinálod ezt? Nem látod, hogy nem esik jól? – Nem akartam azonnal beléhatolni, hagyni akartam, hogy szokja a dolgot, ráadásul olyan szöget választani, ami a lehető legkevesebb fájdalommal jár.

– Kook, nem akarom! Nem is vagyok elég tág – nyöszörögött, és összeszorította a fenekét. – Fejezd már be, te kis szaros!

Elszakadt a cérna. Sírni támadt kedvem attól, hogy ennyire lenézett. Nem elég, hogy titkolni akart, beszállt a többiek mellé a „cuki, pici, buta maknae” szekálásokba, de még arra sem volt képes, hogy megbízzon bennem. Hány évesnek kell lennem, hogy férfiként tekintsen rám?

Már csak azért is meg akartam dugni, hogy érezze, ki a főnök. Elég volt abból, hogy én vagyok a mindenre rábólintó cukorfalat. Nem!

Szűk volt, hihetetlenül szűk, de forró is. Lehunytam a szemem, és csak az érzésre koncentráltam, de a kielégülés egyáltalán nem volt édes. Fájt, ahogy szorított, és még az élvezettől csúszóssá váló tagom se akart egykönnyen kicsúszni belőle.

Lehajtott fejjel sírtam az orvos előtt, és nem mertem ránézni. Nem akartam látni, se a döbbenetet, se a megvetést. El akartam bújni a világ elől.

– Beszéltek azóta egymással?

– Igen. Megbeszéltük, hogy én eljárok Önhöz, ő pedig megpróbál újra megbízni bennem. Még mindig szeretjük egymást.

Az orvos hevesebben firkantott, hallottam a ceruza hangjából a benne dúló feszültséget. Azon sem lepődtem volna meg, ha a feljelentésem szövegét fogalmazza.

– Több problémát is látok Önnél, és nagyon hosszas és fárasztó munka lesz kieszközölni a pozitív változást, de az, hogy itt van, már egy jó jel.

– Mindent el fogok követni azért, hogy meggyógyuljak.

V:

Meglepett, amikor Jungkook megkért, hogy beszéljek az orvosával. Feszengve ültem fel az ágyamba, amikor belépett, de a belőle áradó nyugodtság elfújta a kételyeimet. Amíg mi beszéltünk, Kook lement a büfébe.

– Üdvözlöm, kedves Kim úr, Dr. Kim vagyok, Jungkook kezelőorvosa. Annak érdekében, hogy Jungkook minél hamarabb újra visszakerüljön a lelki stabilitásába, úgy érzem, fel kell térképeznem a rá eső hatásokat is. Megengedné, hogy kérdezzek párat? Az orvosi titoktartás természetesen az Ön által elmondottakra is vonatkozik.

Bólintottam. Ha Jungkook gyógyulásához az kell, hogy elbeszélgessek egy pszichológussal, képes voltam megtenni ezt az áldozatot. Sőt, talán még nekem is segít, ha kibeszélem magamból az elmúlt évek történéseit.

– Meséljen, kérem, arról, hogyan jöttek össze. Milyen érzésekkel vágott neki a kapcsolatnak, és hogyan értékelte Jungkook reakcióit?

Hm… – gondoltam először, majd felidéztem az első csókunkat.

Láttam Jungkook arcán, hogy bántja az ajándékom hiánya. Nem baj, annál jobban meg fog lepődni azon, amivel készülök neki. Magabiztosnak éreztem magam, mintha ismerném a jövőt, pedig valójában fogalmam sem volt róla, hogyan fog reagálni. Lehet, hogy megutál érte, vagy behúz egyet. Nem lenne meglepő, hiszen arra készülök, hogy ellopjam az első csókját.

Suga egy hamiskás mosolyt villantott felém, amikor Jungkookie elhagyta a szobát, és volt olyan pofátlan, hogy még a száján is végignyalt. Néha bántam, hogy megosztottam vele a titkom. Hű őrzője volt, de nagyon sokszor piszkálgatott is a rejtett érzelmeimmel, amit már nem díjaztam annyira.

Kook az ágyánál állt, de még azelőtt rászóltam, hogy lefeküdhetett volna. Ha az ágyban másznék rá, a végén még eldurvulnának a dolgok. Nem akarom rögtön a mélyvízbe dobni. Ráadásul még én sem csináltam ilyet sosem egy velem egyneművel.

– Várj még!

Lassan sétáltam oda hozzá, a kezemet a hátam mögé téve, mintha az ajándékát rejtegetném. Reménykedve pillantott rám.

– Még ne feküdj le! Előbb odaadom az ajándékod.

Olyan közel léptem hozzá, hogy az orrunk összeérjen. A szemei elkerekedtek, és még a száját is eltátotta kissé. Reméltem, az arcára kiülő érzelmek az én malmomra hajtják majd a vizet.

– Hunyd le a szemed!

Óvatosan érintettem össze az ajkainkat, nehogy elrepüljön a kis pillangóm. Vártam, hogy felpattanjanak a szemei, vagy a hirtelen sokk után ellökjön, de ez hosszú percek múlva sem történt meg, így bátorkodtam megkezdeni a csókot. Miközben végigtapogattam az ajkait a sajátommal, figyelve a ruganyosságát, és élvezve a selymes puhaságot, a tarkóját cirógattam.

Amikor a nyelvemmel végigsiklottam az ízletes párnákon, azonnal szétnyíltak előttem, és kissé beleszédültem a forróságba, ami odabent fogadott. A nyelve engedelmesen követte a tempót, amit diktáltam, de nem kellett sokáig várnom, hamar falni kezdett.

– Kook – próbáltam elszakadni tőle, mert útközben teljesen rám csavarodott. Nem mintha nem élveztem volna, de féltem, ha tovább folytatjuk, nem fogom tudni leállítani magam. Lassan kell haladnom, ha nem akarom, hogy elfusson.

Durván csókolt meg, a fogaink fájdalmasan találkoztak, de a Jungkookból áradó szenvedély megfűszerezte a kellemetlenségeket, átfordítva perzselő vággyá. Fiatal tanítványom gyorsan tanul, percek alatt elsajátította a csókolás művészetét, ráadásul azonnal mesteri szinten űzte. Nem bírtam visszafojtani egy sóhajt, amikor a testünk összepréselődött.

– Jungkook… Fejezzük be!

– Én még nem akarom – makacskodott, és még jobban hozzám nyomta magát. Majdnem újra felnyögtem, amikor a combja az ágyékomhoz ért. Ha még nem vette észre, hogy merevedésem van, nemsokára biztosan megérzi, és lehetőleg el akarom kerülni a pirulást. Nem kell azonnal az első nap összebújnunk, még rengeteg időnk van, hogy kitaláljuk, mit kezdjünk a másikkal.

– Kook – könyörögtem neki, amire igazán hevesen reagált; szó szerint behajított az ágyba.

Meglepetten néztem fel rá. Egészen eddig úgy gondoltam, én leszek az irányító fél, de Jungkookban is megvolt a potenciál hozzá. Úgy kapott el, mint egy éhes ragadozó a védtelen áldozatát, és alig bírtam elszabadulni a vadító kisugárzásától.

– Jungkook, nyugodj meg!

Meglepett, amit ezután mondott.

– Szeretlek. Már olyan rég óta.

Én is – gondoltam, de még nem mertem kimondani.

– Tehát tartott tőle, hogy nem viszonozzák az érzéseit, de amikor Jungkook jól reagált a csókra, úgy gondolta, egyenes utat kapott?

– Nem teljesen. Elég sokáig aggódtam, hogy számára ez csak ez izgalmas kaland, tudja, olyan tini kíváncsiság, de Jungkook nagyon hűséges maradt, sosem közeledett senkihez, és attól függetlenül, hogy a hálószobában párként üzemeltünk, továbbra is barátok maradtunk.

– Milyen sűrűn beszélgettek egymással?

– Nagyon gyakran. Érdekelt, hogyan érzi magát velem, mit gondol erről a beállítottságról, és mindig meghallgattam a problémáit. Csak az utóbbi időben jöttem rá arra, hogy nagyon sok mindent nem mondott el nekem.

Órákig beszélgettünk még a dokival, és bár semmit nem mondott el Jungkookról, amikor távozott úgy éreztem, önmagam által a páromat is jobban megismertem. Felfedeztem, hogy sokszor ugyanazok a kétségek gyötörtek minket, de nem mertük kimondani, mert féltünk a másik reakciójától.

Jungkook egy hatalmas szendviccsel tért vissza, a fele kilógott a szájából, a végéből folyamatosan potyogtak a zöldségek a tálcára. Talán az evésben a legmohóbb. Azonnal el akarja fogyasztani az ételt, nem tud ellenállni az ízeknek.

– Ne habzsolj! – figyelmeztettem, és visszapakoltam a megszökött uborkákat.

– De úljan pfinüm – motyogta a bagettel küzdve. Az egész szendvicset kivettem a kezéből, majd az ágyra böktem. – Add vissza! – követelte, ami az övé, de nemet intettem a fejemmel.

–  Úgy eszel, mint egy malac. – Amikor nem akart közelebb jönni, és másztam oda hozzá. – Nyisd ki szépen a szádat! Megetetlek.

Jungkook hagyta, hogy megetessem, bár a tekintetében láttam, hogy unja a tempót. Kis buta, azonnal teletömné a bendőjét, nem hogy élvezné inkább az ízek játékát.

– TaeTae, gyorsabban! – kérlelt, és nem bírtam elrejteni a vigyoromat.

– Jaj de sokszor mondod ezt nekem! – nyögtem fel, és nagyobb harapást engedélyeztem neki. A szendvics ínycsiklandónak nézett ki, de tele volt olyasmivel, amit még nem ehetek. Egy biztos, ha újra normálisan étkezhetek, beújítok magamnak egy ilyet.

– Taehyungie… – pislogott rám Jungkook ártatlanul. Rosszat sejtettem.

– Mondjad!

– Nem bánnám, ha valami mást is a számba tennél.

Eldobom az agyam ettől a gyerektől – forgattam meg a szemeim, majd játékosan fejbe kólintottam.

– Sosem bírsz a gatyádban maradni?

– Esélytelen, ha a közelemben vagy.

A csók majonéz és sonka ízű volt, de legjobban az lepett meg, hogy én kezdtem, és legnagyobb meglepetésemre Jungkook nem ugrott azonnal a lehetőségre, csak hagyta, hogy kedvemre csókoljam. Nem kellett kétszer mondania. Félre tettem az ételt, és közelebb húztam a fejét.

Ijedten ugrottunk hátra, amikor kinyílt az ajtó. A menedzser állt a küszöbön, hihetetlenül meglepett ábrázattal. Nagyon reméltem, hogy nem látott meg minket, és csak az döbbentette meg, hogy összetoltuk az ágyunkat. Add isten, hogy így legyen!

– Jungkook, azt hittem, másik kórteremben vagy – lépett Kookhoz a menedzser és megvizsgálta az ábrázatát.

Ez az! – öklöztem a levegőbe magamban, és felkaptam a szendvicset. Aprót beleharaptam a zsemlébe, és a majonéz és paradicsom kombójáról Jungkook szája jutott eszembe. Bárcsak ne jöttek volna be!

– Taehyung, hogy érzed magad?

– Csodásan.

– Yoongi és Hosoek eljöttek meglátogatni titeket. Beküldhetem őket?

– Persze – feleltem, és Jungkookra mosolyogtam. – Menj, mutasd meg a hyungnimnak a büfét, és hozz nekem egy krémest!

Jungkook aprót bólintott, majd belebújt a papucsába, és kiterelte a menedzsert a szobából. Amikor a két jómadár belépett, azonnal rájuk pirítottam.

– Mit képzeltetek magatokról? Főleg, te Yoongi hyung! Hogy tehetted ezt Jungkookkal?

– Miért? – fakadt ki Suga. – Meg kellett volna dicsérnem?

– Nem, de a fojtogatás akkor sem megoldás. Soha többé ne csinálj ilyet!

– Te meg ne legyél olyan hülye, hogy a két szép szeméért már mindent meg is bocsátasz neki.

Hosoek alig láthatóan megrántotta Suga pulcsiját, hogy vegyen egy kicsit vissza magából, de nem kerülte el a tekintetemet az sem, ahogy Yoongi az ajkára harap. Szívesen mondott volna még többet is.

Higgadtan szólaltam meg.

– Hálás vagyok az aggódásotokért, de úgy élem az életem, ahogy akarom, és úgy is cseszem el.

– A barátaid vagyunk – szólalt fel J-hope is. – Figyelmeztetnünk kell, ha ostobaságot teszel.

– Jungkookkal rendeződnek a dolgaink, de ha őt bántjátok, azzal nekem is ártotok. El akarom felejteni, amit történt, és új lappal kezdeni.

– Hogyan tudsz megbízni benne? Aki egyszer ilyet tesz, megteszi újra.

– Próbál megváltozni. Támogatnunk kellene ahelyett, hogy megpróbáljuk vízbe fojtani.

Suga dühösen viharzott ki a kórteremből, és úgy bevágta maga után az ajtót, hogy csodáltam, nem esik le a vakolat. Hosoek csak a fejét csóválta.

– Nem értek egyet veled, de elfogadom a döntésed. Kérlek, te is értsd meg, hogy aggódunk érted.

– Köszönöm.

Jungkook meglepetten tért vissza a süteménnyel, és még akkor is zavartan pislogott, amikor már kettesben maradtunk. Idegességében még a nekem szánt krémesbe is beleevett.

– Hyung, mi történt?

– Lecsesztem Yoongi hyungot, amiért bántott téged, mire halálosan megsértődött rám.

– Akkor ezért lökött fel majdnem a folyosón – motyogta elgondolkodva, és újabb falatot vágott le magának. Mosolyogva néztem, ahogy befalja az egészet. – Bakker! – eszmélt fel, amikor már nem volt mit a szájához vennie. – Megettem a sütid.

– Nem gond, most úgysem ehetek ilyet, csak azért mondtam, hogy ne legyél itt, amikor beszélek velük. Féltem, hogy Yoongi hyung megint neked esik.

Jungkook a mellkasomhoz bújt, mint egy ijedt kiscica, és összefűzte az ujjainkat. Hiányzott már a közelsége. Éreztem, hogy bízhatok az elhivatottságában. Meg fog gyógyulni, mert meg akar gyógyulni! – gondoltam, miközben apró puszit nyomtam a fejére. Már nem akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen. Nem, annál sokkal jobb lesz.