Inkognító - 4: Jelek

A koncertes eseményről itt tekinthető meg a video (a feliratokkal ne törődjetek)

Jungkook:

V haragszik rám. Ez tuti.

A rosszulléte óta megváltozott. Kerüli a társaságom, és nem csak akkor, ha a többiek ott vannak, hanem kettesben is. Próbálok a közelében lenni, gondoskodni róla, de mindig elzavar. Nem is, inkább kifogásokat keres, hogy leléphessen.

Nagyon idegesített, hogy nem akar kommunikálni velem. Ha valami bántja, szóljon róla, vagy legalább vágja a fejemhez. Hogyan javítsak valamin, amiről nem is tudok? Nem értem, mi ütött belé.

A fellépésre való készülés sokat kivett belőlünk, és mintha V nem gyógyult volna meg rendesen. Furcsán mozgott, és a színe sem tért vissza igazán. Egyre jobban aggódtam érte.

– Taehyungie, mostanában olyan morcos vagy – bújtam oda hozzá az öltözőben, és a telefonjára pillantottam. Valamilyen bugyuta játékkal játszott, ahol megvadult békákat kell lelőni. – Nem szökünk ki a koncert után? Lazíthatnánk kicsit.

– Fáradt leszek – felelte hűvösen, és elhúzódott. Bezzeg, amikor Suga megjött, rögtön eltette a telefonját, és nagy szemekkel nézett a rőt hajú hyungra.

Yoongi a füléhez hajolt, súgott valamit, majd felrántotta a kanapéról. Szörnyű volt látni a fájdalmas fintort Taehyung arcán. A derekát tapogatta, és nem is bírta megtartani magát, amikor Suga elengedte, azonnal visszahuppant mellém. Összeszorított szemekkel tűrte a fájdalmat, majd hangosan, mélyen felnyögött, amikor elmúlt.

– V, jól vagy? Mid fáj? Szóljak az orvosnak? – zúdítottam rá a kérdéseket. Segíteni akartam neki.

– Nem kell. Hagyjál békén!

Döbbent féltékenységgel néztem, ahogy tűri, hogy Suga átkarolja, és a karjában vigye el az orvosiba. Ez most komoly? Miért nem én?

Egész nap dühös voltam, és a legkisebb ostobaságon is sikerült felhúznom magam. Taehyungról semmit nem tudott megállapítani az orvos, adott a derekára gyógy tapaszokat, és a fellépés előtt még egy fájdalomcsillapítót is belekönyörgött. Nem örültem, hogy gyógyszerezni kell. Ha ennyire rosszul van, kórházba kell mennie.

A koncert jó hangulatban telt, a rajongók szeretete engem is feltöltött. Minden jól haladt, amíg el nem jött az integetés ideje. Fáradtan Jimin vállán pihentettem a fejem, nem volt kedvem azt nézni, ahogy V Suga előtt rázza a csípőjét jókedvűen. Még jó, hogy nem dörgöli a farkához magát! Elterveztem, hogy egy jó embereset rávágok a vörös rapper hátára, majd úgy teszek, mintha az egyik staffos lett volna, de végül még időben visszafogtam magam. A nyakamat masszíroztam, miközben V egy pillanatra felém lesett, majd vissza meredt maga elé, és hagyta, hogy Yoongi úgy ölelgesse, mint egy plüssmacit. Tudtam, hogy látja, hogy nem tetszik, de nem szándékozott megnyugtatni. Szó szerint levegőnek nézett. Mi az istenért csinálja ezt? – túrtam bele a hajamba, és inkább átsétáltam J-hope mellé. A hyung rám mosolygott, és odahúzott magához, megpróbálva bevonni a tánci-tánciba, de mind a testtartásomon, mind az arcomon látszott, hogy belül izzok a haragtól. Túl jól ismertük már egymást.

Taehyung még a kocsiban is passzívan viselkedett, az ablak felé fordult, és úgy elbarikádoztam magát a táskákkal, hogy hozzá sem érhettem.

– Ki kér enni? – kérdezte Jin, amikor beértünk a konyhába. A fanoktól rengetek desszertet kaptunk, de voltak olyanok is, akik egy egész menüt lefőztek nekünk.

Éhes sáskákként vetettük rá magunkat az ételre, és mindenki jóízűen falatozott, V-t leszámítva. Ő csendben itta a tejét a sarokban gubbasztva, és hiába kínálgatták a többiek a finomságokkal, mindet elutasította. Eszik rendesen? – néztem végig rajta. Mintha soványabb lenne.

– Kivagyok – nyögött fel, és úgy tornázta fel magát a székből, mint egy terhes nő. – Elmentem szunyálni. További jó étvágyat.

A szememmel követtem az útját, egyenesen a szobába ment, de az ajtónál megállt egy pillanatra, a derekára vezette a kezét, hogy lágyan megdörzsölje.

Alig bírtam ülve maradni, utána akartam menni, de meg kellett várnom, hogy a hyungok elfeledkezzenek róla, mert ha azonnal követem, megint előveszik a buzulós témát. A Bomb videó leadását követően már csak pár napig foglalkoztak velünk az utálók, elült a pánik, és nemsokára a bandában is megszűnt a gyanakvás.

V az ágyban feküdt, a fejét a párnába fúrta, de nem aludt. Gyengéden értem hozzá, de így is akkorát ugrott, mint egy bolha, aminek persze az lett a következménye, hogy megint a hátához kapott.

– Hyung, mi van veled? Aggódom érted.

– Semmi. Pihennem kell.

Mély levegőt vettem, és játszani kezdtem a hajszálaival. Feszültnek és idegesnek tűnt, pedig már nem is haragudtam rá a koncerten történtekért. Bármit megbocsátottam volna neki, még azt is, ha tényleg kavart Sugával, csak legyen már minden olyan, mint régen volt. Beszélgessünk, hülyéskedjünk, és legfőképpen szeressen. Vagy ennyi voltam neki? Már nem is érdeklem?

– Szeretsz még? – kérdeztem, és megpróbáltam egyenesen tartani a hangom. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, és kellemetlen gombóc nő a torkomba, de tartani akartam magam. Nem sírhatok folyton.

– Szeretlek – felelte megadóan V, de túl sokáig tétovázott. Egyáltalán miért kell ezen tanakodnia?

– Mostanában hűvös vagy velem. Megbántottalak valamivel?

– Nem. – Nem hittem neki. Taehyung hazudik – ebben biztos voltam. Csak azt nem értettem, miért.

Odabújtam hozzá, és szorosan magamhoz öleltem, de addig fészkelődött, amíg el nem lökött magától. Hirtelen megfordítottam, és bár küzdött, látni akartam a szemét. Már megint sír. Ennyire rosszul van? Taehyung nem szokott ilyen gyengén viselkedni.

– V, ha nem vagy őszinte hozzám, akkor én nem akarom ezt tovább csinálni. Beteg vagy, haragszol rám, és egyiket sem ismered be. Járni akarsz egyáltalán még velem?

– Nem tudom.

Megdöbbentett, amit mondott. Miért? De hát… Lázasan kutattam az elmúlt hetek eseményei között, hátha megtalálom a bűnöst, ami idáig sodort minket. Minden akkor változott meg, amikor kikerült a netre az a videó, de Taehyung akkor megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, csak meg kell várnunk, amíg minden visszaáll a régi kerékvágásba. Mégis, most semmi sem olyan.

– Akkor szakítsunk? – kérdeztem, de legbelül ordítottam, azért könyörögve, hogy ne hagyjon el. Mindenben ő volt nekem az első. Nem akartam, hogy vége legyen.

– Nem tudom – fordította el a tekintetét. Megkínzottnak és levernek tűnt. Hová lett a gyönyörű herceg, aki elrabolta a szívem? – Szeretlek, de nem tudok megbízni benned. Azok után, amit tettél…

Mit tettem? – akartam kérdezni, de nem kellett, az emlékképek megrohamoztak, és hánynom kellett, amikor összeraktam őket.

A wc kagylónál guggolva tértem magamhoz. Jin lágyan simogatta a hátam, én pedig mindent kiadtam magamból, amit aznap ettem. De a rosszullét sehogy sem akart elmúlni, még akkor is öklendeztem, amikor már biztosan semmi sem jöhetett vissza.

– Hívjak orvost? – kérdezte aggódva a legidősebb, de nemet intettem.

Remegett kezem-lábam, és Jin segítsége nélkül nem jutottam volna el a szobámba, mégis, minden akkor lett a legrosszabb, amikor egyedül maradtam. Hihetetlenül szédültem, rázott a hideg, és véresre haraptam a számat, hogy visszafojtsam a könnyeimet. Valószínűleg így érzi magát az, aki sokkot kapott.

J-hope:

Sehogy sem tetszik nekem, ami a kicsikkel történik. V az ájulása óta csak árnyéka önmagának, és most Jungkook is bekapott egy vírust. Pihenőt kell kérnünk a menedzsertől.

Fáradtan fújtam ki a visszatartott levegőt, és a fejem alá gyűrtem a díszpárnát. A kanapé kényelmetlen volt, de nem mertem megkockáztatni, hogy az éjszaka közepén Kook a nyakamba rókázzon, így inkább kibírtam a rugókat.

Már éppen a százötödik báránynál tartottam, amikor egy árny leült mellém. Közel álltam hozzá, hogy hangosan felsikoltsak, de végül felgyulladt egy telefon, és megismertem Yoongi vonásait.

– Hoseok, fent vagy?

– Ja. Elég kényelmetlen itt.

– Beszélhetnénk? Aggódom Teahyungért.

Ülő pozícióba küzdöttem magam, és várakozva Sugára meredtem. Tudtam, hogy jóban vannak, és ha Yoongi beszélni akar velem ilyenkor, akkor valami nagyon nagy baj van.

– Szerintem nem is a dereka fáj. – Hirtelen nem értettem ez a kijelentést, és ez valószínűleg az arcomra is kiülhetett, mert Suga frusztráltan felnyögött.

– Hiszen orvosnál is volt – próbáltam érvelni.

– Hazudott. – A hülye is láthatta, hogy Suga zavarban van, és fogalma sincs róla, hogyan nyíljon meg nekem. Való igaz, hogy nem szoktunk sokat beszélni, de én mindenkit meghallgattam, és ha a tagok egészségéről van szó, semmi szemérmesség nem izgat.

– Nyögd már ki, az isten szerelmére! – kértem, majd’ megőrülve a feszültségtől. Nem vagyok türelmes típus.

– Nem biztos, de valami más baja lehet. Ő és Jungkook… Szóval, ők szokták… Tudod, csinálni…

– Hyung, ne húzd már az agyam! Mit szoktak csinálni?

– Hát basznak, cseszd meg!

Ez megdöbbentett. Szóval mégis csak jól gondoltuk. Mindig furcsa volt nekem az a két jómadár, és ezer jel ordított, de sosem volt bizonyítékom. A videókor minden szem rájuk szegeződött, és én még akkor is figyeltem őket, amikor nem láthattak, de semmi furcsát nem tapasztaltam.

– Gondolod, hogy valami komoly?

– Sosem kérdeztem meg tőle, hogyan szokták csinálni, de lehet, hogy elrontottak valamit. V mozdulataiból inkább az jön le, hogy a fara fáj, és ha ez ilyen régóta nem múlik el, az nem egészséges.

– Milyen régóta?

– A videó óta. Azóta biztosan nem voltak együtt. Se idejük, se lehetőségük nem adódott rá.

Megpróbáltam visszaszámolni, mennyi ideje történhetett. Három hét? Vagy kevesebb?Akármennyi is, elég hosszú ideje, és ha V-nek azóta fájdalmai vannak, valóban nem ártana, ha kivizsgálnák. De mégis hogyan? Yoongit is ez a kérdés foglalkoztatta.

– Biztosan nem vallaná be. Se maga, se Jungkook miatt, de valahogy rá kell vennünk a kórházi ellátásra. Nem akarom, hogy nagyobb baja legyen.

– Én sem. – Bíztatóan megveregettem Suga vállát. – Beszélni fogok a menedzserrel, persze csak diszkréten.

Suga aprót bólintott, és magamra hagyott. Hát, volt mit átgondolnom. Jungkook és Taehyung együtt vannak? Hihetetlen! Egy házban élek velük, a nap nagyját együtt töltjük, és képesek voltak kijátszani. A pornónézés, a hirtelen szétrebbenések, és a vöröslő arcok mind elárulták őket, de túl vak voltam ahhoz, hogy észrevegyem. Most rájuk dőlt a kártyavár.

Megpróbáltam más szemmel nézni a történteket. Jungkook kirohanása, a furcsa ábrázata a koncerten, és az indulat, amit Suga iránt táplált az utóbbi időben, mind V miatt történt. Valami zűr adódhatott közöttük, és a kis maknae nem tudta kezelni. Segíteni akartam neki. Jungkook olyan fiatal még. Vajon mióta tarthat ez a viszony? Egyben biztos voltam. Ki fogom nyírni V-t. Hogy képzelte, hogy belerángatja ilyesmibe ezt a szegény gyereket? Összezavarta, és kihasználta, hogy tombolnak benne a hormonok.

Nyugodj meg, Hoseok! – vettem egy mély lélegzetet, mielőtt túlságosan beleélem magam a hipotézisbe. Nem ítélkezhetek. Nem ismerem a részleteket, ráadásul most minden olyan kaotikus. A mérgelődéssel bőven ráérek akkor, ha helyrepofoztuk V állapotát.

Félszavakban igazán nehéz volt egyeztetni a menedzserrel, de sikerült elérnem, hogy V-t kórházba vigyék, és kapjon egy teljes kivizsgálást. Persze ez nem garantálta, hogy ott is megvizsgálják, de talán akad egy szemfüles orvos, aki rájön, hogy valójában nem is a derekát fájlalja annyira.

A folyosó hűvössége, és az idegtépő várakozás teljesen kikészített, a körmeimet rágva gubbasztottam a menedzser társaságában. Mindenképpen ott akartam lenni, amikor megkapja a leleteket. Általában nem másztunk bele egymás aktáiba, mindenki maga intézte a hivatalos ügyeit, de mivel én hívtam fel a figyelmét a bajra, megengedte, hogy vele tartsak.

Az orvos ábrázata egy cseppet sem nyugtatott meg, amikor kijött a szobájából. Gondterheltek tűnt. Ekkora a baj? – gondoltam, amikor behívta magához a menedzsert. Amikor kijöttek, a hangulat ugyanolyan fagyossá vált, mint a korlát, amit fél órán át szorongattam.

– Mi van Taehyunggal? Meg fog gyógyulni? – ugrottam fel, szinte belekapaszkodva a menedzser ruhájába. Jobban kiborított a tudatlanság, mint vártam.

– Meg kell operálni. – Amikor látta, hogy kislabda méretűre dagadnak a szemeim, azonnal hozzá tette. – Nem súlyos. – Ennyitől nem nyugodtam meg. – Most sok nyugalomra, és odafigyelésre lesz szüksége. És… Hoseok, ez nagyon kínos, de…  észleltél mostanában valami furcsaságot Taehyung körül? Történt olyan, hogy elszökött a kollégiumból, vagy levezett valakivel? Ígérem, hogy nem büntetek meg senkit, de tudnom kell.

Kezdtem nagyon összezavarodni. A menedzser nem akart érthetően beszélni, így viszont fent állt a veszélye annak, hogy elszólom magam. Mindenképpen nekem kell irányítani a beszélgetést.

– Hyungnim, mi van V-vel?

– Súlyos sérülések vannak a... az alfelében – köszörülte meg a torkát a menedzser, és a füléig elpirult. – Az orvos megkérdezte, hogy Taehyung esetleg… folytat-e szexuális kapcsolatot férfival, de megcáfoltam a dolgot. Fiam, tudsz valamit, amit eddig nem mertél elmondani? Mindenképpen lépnünk kell az elkövető ellen.

Le kellett ülnöm egy percre. Hogy lehetnek ennyire felelőtlenek? Legalább csinálnák jól – mérgelődtem magamban. Ha visszapörgetem magam előtt azokat a zajokat, amiket mi pornónak gondoltunk, sosem hallottam fájdalmas nyögést. Sőt, úgy tűnt, a magasabb hangú – aki valószínűleg Jungkook – nagyon is élvezte a helyzetet. Lehet, hogy ez csak egyoldalú kéj volt? De miért jó ez nekik?

– Nem tudok semmi ilyesmiről – hazudtam. Beszélnem kellett erről V-vel. Ki kell találnunk valamit. – Viszont lehet, hogy Taehyung megnyílna nekem. Elég jóban vagyunk. Bemehetek hozzá?

– Persze, beszéljetek.

 V-ből alig látszott valami a kórteremben, az orráig felhúzta a takarót, és az arcszíne majdnem megegyezett a világos huzattal. Szörnyen festett. Még sosem láttam ilyen állapotban.

– Hopie hyung, mit mondtak az orvosok? Nekem nem akarnak válaszolni – ragadta meg a csuklóm, de olyan erőtlenül szorított, hogy igazán megijedtem. Ha hazaengedik, tölcsérrel fogom bele tölteni a vitaminokat.

– Biztos vagyok benne, hogy az orvosok tájékoztatni fognak, én annyit tudok, hogy meg fognak műteni.

– Miért? Mi bajom van? – kérdezte aggódva, hatalmas szemei véreresek voltak a sok sírástól.

– Valószínűleg megsérültél, amikor Jungkookkal együtt voltatok.

V a fejére húzta a takarót, és hosszasan kellet küzdenem vele, hogy kiszedjem alóla. Az arcán vörös folt égett, mintha lázrózsái lennének, és nem mert a szemembe nézni.

– Te tudtad?

– Yoongi mondta el. Aggódott érted, ahogy én is. Hihetetlenül felelőtlenek voltatok. A menedzser őrülten kutat az után, aki ezt tette veled.

– Akadályozd meg, hyung! – kérlelt V. – Tudom, hogy Jungkook nem akarta. Aznap minden olyan furán alakult. Belerokkan, ha kicsapják a bandából. Nem élné túl. Ahogy a bíróságot sem. Ezt Soha, Senki nem tudhatja meg.

Nem tudtam, mit tegyek.

– Miért csináljátok, ha ennyire nem jó? Szex nélkül nem tudjátok szeretni egymást?

– Ez volt az első ilyen. Sosem történt hasonló.

Nem értettem. Suga azt mondta, hogy gyakran csinálják, a hangok is erről tanúskodtak, V mégis azt mondja… Lassan tettem össze a mozaikokat, de majdnem felrobbantam dühömben, amikor sikerült. Esküszöm, hogy agyon verem Jungkookot, ha hazaérek.

– Kérlek, ne bántsd! – akaszkodott a karomra V, mintha olvasna a gondolataimban, de hamar elengedett, mert a hirtelen mozdulattól újra fájdalmai lettek.

– Ne erőltesd meg magad! – nyomtam vissza a vállát a párnára, és letöröltem az izzadtságot a homlokáról. – Te most az egészségedre figyelj, én elintézem a többit.

Nem könnyű feladatra vállalkoztam, de egyedül ezt nem tudják megoldani. Sugával közösen kitalálunk valamit. Neki úgyis jó a beszélőkéje – határoztam el, és miután kellőképpen megnyugtattam Taehyungot, a menedzsert is lerendeztem.

– Nem mondott még semmit, nagyon aggódik a műtét miatt. Szerintem várjunk a faggatózással. Az operáció után újra beszélek vele, és addig körbepuhatolom a többieket is.

– Köszönöm, fiam. Remélem, hamar megoldódik ez a rejtély.

A menedzser hazavitt autóval, és ott még tudtam mosolyogni, de amint beléptem az épületbe, azonnal összeszorult a gyomrom. Féltem, hogy nem tudom majd visszafogni magam. Ki sem nézné Jungkookból az ember, hogy képes ilyesmire. A nagy, ártatlan szemeivel, és a gyerekes hülyeségeivel jól megtévesztett mindenkit. Hiába védi V, ezt nem lehet szó nélkül hagyni – téptem fel az ajtót, és bevágtattam a nappaliba.

Jungkook a kanapén ült, ölében egy tál popcornnal, és minden figyelmét a televízióra szegezte. Hogy tudja azt a masinát bámulni, amíg a barátja a kórházban fekszik, ráadásul miatta? – csesztem fel az agyam, és a pólójánál fogva rángattam fel.

Nem szabtam gátat az indulataimnak, és sokkal erősebben ütöttem, mint Suga, nem törődve azzal, összetöröm-e a tökéletes orrát. Legszívesebben addig ütöttem volna, amíg sírva nem könyörög, hogy hagyjam abba. Undorító kis féreg – rántottam fel, de csak azért, hogy újra a földre küldjem.

A fiúk kettőnk közé ugrottak, de csak engem kellett lefogni, Jungkook nem akart visszaütni. Talán leesett neki, hogy miért kapta.

Üvöltözni akartam, elhordani mindennek, de egy szót sem szólhattam a többiek jelenlétében. Meg kellett várnom, amíg eléggé lenyugszom, és a közelébe eresztenek.

– Mi van már itt mindenkivel? – túrta össze világosbarna tincseit Jin. – Ezentúl egymást fogjuk csépelni? Először Jungkook és Suga, most meg már te is kezdet, Hoseok?

Jungkook:

Örültem, hogy J-hope képen törölt. Megérdemeltem.

A fejemre húztam a kapucnit, elsiettem a hisztériázó Jin mellett, és bezárkóztam a szobámba. Rap Monster megpróbált kiimádkozni onnan, de egész nap az ágyban feküdtem. Megpróbáltam rendezni a gondolataimat. Hogyan ronthattam el mindent egy ostoba részegség miatt? Soha többé nem iszok egy kortyot sem! – fogadtam meg, és elindítottam a lejátszót. A zene kissé megnyugtatott, de még így is görcsösen szorítottam magamhoz a párnát. Hiányzott Taehyung.

Miközben a szomorú dallamok tovább szóltak a fülemben, átlapoztam a telefonomban a közös képeket. Olyan boldogok voltunk mindegyiken. Taehyung mosolya majd’ szétfeszítette az arcát, és a szemei szerelmesen csillogtak, amikor rám nézett. Újra látni akartam ezt. Le szeretném simítani a fájdalmat az arcáról, kicsókolni belőle a keserűséget, a karjai közé bújni, közel a szívéhez, hogy halljam, csak értem dobban.

A falhoz vágtam a készüléket, és nem törődve azzal, a többiek vajon mit szólnak, hangosan felkiáltottam. Minden bűntudat, keserűség és kétely kiszakadt a tüdőmből, a hangom vízhangzott a szobában, de a szikrázó napsütés ellene egy cseppet sem lett jobb a kedvem.

– Jungkook, jól vagy? – kopogott be Jin, és rángatni kezdte a kilincset.

Nem foglalkoztam az aggodalmával, lehúztam a redőnyöket, és Taehyung altatóiból kölcsönvettem párat. Aludni akartam. Áttekerni a napokat. Talán az egész életemet is.

J-hope:

Kezdett elegem lenni abból, hogy ez a mocskos kölyök hisztériázik. Szomorú? Ideges? Legyen! – gondoltam, miközben Jin majd’ megőrült, amiért Jungkook nem nyitja ki neki az ajtót.

– Elmondaná végre valaki, hogy mi a fene folyik itt? – kérdezte ingerülten, és az asztalra csapott. – Hoseok, miért ütötted meg?

– Ez a mi ügyünk – hárítottam a kíváncsiságát, és ittam egy korty vizet. A többiek elállták a kivezető utat, így addig nem menekülhettem, amíg magyarázatot nem adok.

– Hol voltál? Tudsz valamit Taehyungról? – érdeklődött Rap Monster, amikor biztossá vált számukra, nem fogok Jungkookról beszélni.

– Meg kell operálni – közöltem, és nem vétettem el a Suga szemében villámló ijedtséget. Alig vártam, hogy kettesben maradjunk, és elmondhassam neki az igazságot. – Emésztési problémái vannak, de nem súlyos az állapota. Holnap műtik.

A rossz hangulat az egész bandára ráborult, mindenki csak kóválygott a lakásban, mintha V örökre eltűnt volna. Szó se róla, tényleg nagyobb lett a csend. Nem volt, aki kisgyerek módjára ugráljon a kanapén, vagy gúnyt űzzön mindenkiből, és jelen esetben Jungkook se tűnt már olyan édes kis maknae-nak, mint korábban. Amikor este kidugta az orrát a szobából, a kapucnit nem vette le a fejéről, és mindenkivel csak morgott, aki a hangulatáról érdeklődött.

– Hoseok, beszélhetnénk? – kérdezte cincogó hangon, amikor a többiek felszívódtak filmezni, de nem hatottak meg a trükkjei. Nem láttam mást, csak egy báránybőrbe bújt farkast.

– Mi van? – vetettem oda szárazon, és éreztem, ahogy újra megfeszülnek az izmok a karomban.

– Gondolom, te bemész majd V-hez a kórházba. Odaadnád ezt neki? – nyújtott felém egy halványkék borítékot.

– Hagyd már békén! – kiáltottam rá, mire Rap Monster, kiszagolva a feszültséget, bedugta a fejét a konyhába. Feldúltan sziszegtem a feketehajú fiú arcába. – Meddig akarod még kínozni?

– Kérlek – teltek meg könnyel a szemei, az ujjai között remegett a vékonyka boríték. – Nem kérek semmi mást. Soha többé nem megyek a közelébe, de ezeket még el akartam mondani.

Miért van ilyen jó szívem? – gondoltam, amikor zsebre vágtam a levelet. Jungkook mélyen meghajolt előttem, majd visszabújt a vackába. Ki se jöjjön onnan! – szisszentem fel, és megpaskoltam Rap Monster vállát.

– Én is így gondolom. Ez kész őrültek háza. – A film cseppet sem kötött le, de nem mertem egyedül maradni. Szükségem volt a társaságukra. Mindent együtt oldottunk meg, most is így fogjuk csinálni. Biztonságot adunk V-nek. Ha kell, a nap 24 órájában figyelni fogom, hogy Jungkook ne menjen a közelébe.