Inkognító - 3: Karantén

V:

Nem tettük zsebre, amit a menedzsertől kaptunk. Kook olyan sápadtan fixírozta az asztalt, hogy azt hittem, leájul a székről. Meg akartam védeni, hiszen a mocskolódás és a düh nagy része rá ömlött, de óvatosnak kellett lennem.

– Hyungnim, nagyon sajnáljuk. Nekünk is kellemetlen ez. Helyre fogjuk hozni a hibánkat – próbáltam nyugtatni rákfejű menedzserünket, aki majd’ szívütést kapott az idegességtől.

– Nem fújjuk fel túlzottan a dolgot – jelentette ki, és vastag ujjaival előttünk hadonászott. – Csinálunk egy videót, amiben fesztelenül hülyéskedtek ezen, aztán elfelejtjük az egészet. Egy dolog azonban biztos, nem ültök többé egymás mellett.

Meghajlások közepette hátráltunk ki a konyhából, és próbáltunk hamar a szobánkba slisszolni, de a többiek az utunkat állták. Úgy vártak a folyosón, mintha rajongók lennének, és addig nem eresztettek, amíg meg nem tudták, hogy mi történt.

– Megfedtek minket egy félreérthető videó miatt – közöltem a tényeket, mire Jin azonnal felment a netre, és beírta a nevünket a keresőbe. – Már nincs fent – szóltam oda Mr. Kíváncsiságnak, de nem úszhattam meg ennyivel, a Google-ben tovább próbálkozott.

– Itt is van – kattintott rá lelkesen a blogra, majd négyen körbeállták a képernyőt, és elindították a kompromittáló fájl. Fel sem tűnt nekik, hogy Suga meg sem döbben.

Érdekes volt megfigyelni az arcukat. Mindenki máshogy reagált, csupán egyetlen mozdulatban hasonlítottak; hatalmas szemekkel néztek végig rajtunk, mintha hirtelen marslakókkal változtunk volna.

– Ti melegek vagytok? – bukott ki a kérdés Rap Monsterből. A hangja magasabb lett, mint Jiminé szokott.

– Szerinted? – kérdeztem vissza ingerülten, majd kikaptam Jin kezéből a készüléket, és elküldtem a linket a menedzsernek. Rengeteg bejegyzést kell még törölniük. – Gondoljátok, hogy nem tűnt volna fel nektek?

Gondolkodóba estek. Némán kommunikáltak egymással, Suga pedig próbált természetesen viselkedni. A sajátos, hűvös módján nekidőlt a falnak, de láttam a tekintetében a támogatást. Azon agyal, hogyan menthetne ki minket.

– Mondjuk, furcsa hangok szoktak jönni a szobátokból – jegyezte meg kételkedve J-hope, mire a srácok bólogatni kezdtek.

– És láttam, hogy női ruhában ölelgeted Yoongi hyungot – húzta el a száját Jimin, én pedig pánikolva Sugára néztem. Tudtam, hogy baj lesz még abból, hogy a törpe ránk nyitott.

– Persze, most már én is buzi lettem? – fakadt ki Yoongi, és megigazította a pulcsiját. – Nem nekem van olyan hangom, mint egy kurta farkú kismalacnak.

Jimin, az előző jelzőt kicsit sem meghazudtoló hangot eresztett meg nemtetszése jeléül, és sikerült annyira összekapniuk Sugával, hogy feltűnés nélkül felszívódhattunk.

Jungkook úgy remegett, mint a nyárfalevél, amikor a karjaimba zártam. Szégyellte magát a történtekért. Féltem, hogy túlzásba viszi az önostorozást.

– Nyugodj meg, drágám, minden rendben lesz.

– A menedzser és Yoongi hyung is lebuzizott – akadt el a hangja, és szorosabban bújt hozzám. – Legszívesebben elástam volna magam.

– Yoongi csak dühös volt, a menedzser pedig nem rád mondta. Megpróbálta éreztetni, hogy ilyesmiket fognak gondolni rólunk, és ennek hangot is adnak, de nem szabad a szívedre venned. Természetesen kell viselkednünk, mintha csak mosolyognánk a kitalációkon.

Nem tudom, hogy más bandáknál milyen mértékben keserítik meg az utálók a légkört, nálunk hihetetlenül sok bajt kevernek. A legrosszabb az egészben az, hogy sokszor más bandák fanjaitól jönnek a támadások. Értem én, hogy szar lehet, hogy elnyerjük a kedvenceiktől a díjakat, de ettől még nem kellette ízléstelen vicceket űzniük belőlünk.

– Aludjunk. Ránk fér – tereltem az ágy felé szomorúszemű szerelmemet, és addig simogattam, amíg álomba nem merült. Biztos voltam benne, hogy nem lesznek egyszerűek az elkövetkezendő napok.

A kiadónál ért az első pofon. Amikor megláttam az ajtóra ragasztott posztert, kedvem támadt egy hatalmasat beverni annak, aki oda tette. Unatkozó idióták rászerkesztették a fejünket két balerinára, és odaírták a kép alá, hogy: „Homokos királylányok”. Kapjátok be – gondoltam, és végigjártam az egész házat, hogy eltüntessem őket. Fel tudtam volna robbanni az idegességtől. Az interneten nem tudom megakadályozni, hogy mocskolódjanak, de a cégnél nem kelthetik a rosszhírünket. Még csak az hiányzik, hogy az idősebbek is céltáblának használjanak.

Miután végeztem a lapok megsemmisítésével, visszamentem a próbaterembe, és a lehető legkeményebben dolgoztam, hogy a tagok ne haragudjanak ránk. Jungkook is ezt a megoldást választotta, és még akkor is a koreográfiát gyakorolta, amikor már mindenki a padlón hevert a fáradtságtól.

Megizzadt, és a haja is átnedvesedett, de istentelenül szexin nézett ki. A kamerák előtt nagyon ritkán vett fel olyan pólót, amiben látszott a karja, de a próbán trikóban edzett, és tökéletes rálátásom nyílt izmos kis testére. Egyáltalán nem volt úgy kigyúrva, mint Jimin, de pont elég izmos volt ahhoz, hogy odáig legyek érte. Jungkook pontosan olyan, mintha a cukiság és a szexiség tökéletes keveréke lenne. Olyan szívesen megkóstolnám rózsaszín ajkait, amit lelkesen rágicsál, ha szorong.

– Jungkookie, igyál egy kicsit – dobtam oda egy ásványvizes üveget a lábához, majd odaléptem, hogy letörölgessem a homlokáról az izzadtságot. A többiek persze rögtön rossz szemmel néztek ránk, így megismételtem Jiminnel is, nehogy túlreagálják.

Éjfélre úgy éreztem magam, mint akit többször is kicsavartak. Fájt a fejem, színes foltokat láttam magam előtt, és még nem fejeződött be a nap, le kellett forgatnunk a Bomb videót Jungkookkal.

Hihetetlenül nevetséges indokkal álltunk elő, ami már akkora ostobaság volt, hogy – minket ismerve –, még hihető is. Ujj-szkander. Többször lepróbáltuk a telefonnal, hogy mennyire hasonlít arra, amit a videón láthattak, és ha elég ügyesen hagytam, hogy Jungkook kicsavarja a kezem, bevették.

– Hyung, te szeretsz engem? – kérdezte ártatlanul Jungkook a kamerák előtt, én pedig teljes szívvel tudtam válaszolni.

– Persze, hogy szeretlek. Te vagy a legaranyosabb maknae a világon – pöcköltem meg az orrát, majd a lencsébe meredtem. – Ti mit gondoltok?

Jungkook szélesen mosolygott, majd a vállamra dőlt, és beszólt valamit a kócos frizurámra, amit tettetett sértettséggel vettem, és játékosan nyakon vágtam.

– Egyetlen dolgot utálok benne – jegyeztem meg suttogva, mintha tényleg a fanokkal beszélgetnék.

– Mit?

– Hogy mindenben nyersz – ragadtam meg a csuklóját, majd ujjszkanderbe kezdtem vele. Folyamatosan hagytam, hogy legyőzzön, és mindig új visszavágót követeltem. A videó végén a kamera visszavett a zoomból, és a segítők elénk húztak egy asztalt. Széles mosollyal integettünk az objektívnak, majd felemeltük a kezeinket a terítő alól. Amikor találkozott a tekintetünk, elkomorodtunk, majd összefonódó ujjainkra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés.

Elfáradtam a fogatás végére. Utáltam megjátszottan mosolyogni.

A dolognak az egyetlen előnye az volt, hogy végre Jungkookhoz érhettem. Hanyagul átkaroltam az ellenőrzésnél, és néha játékosan megcsíptem a karját, mire zavart, de gyönyörű mosolyt villantott rám. A menedzser meg volt elégedve a munkákkal, és úgy tűnt, egy cseppet sem gyanakszik. Nem úgy, mint a többiek.

– Ez meg mi? – kérdeztem a kanapéra bökve. A régi ágyneműm hatalmas labdába gyűrve várta, hogy kezdjenek vele valamit.

– Helyet cseréltek J-hope-pal – jelentette ki Rap Monster, és a pizsamában lévő hyungra mutatott. – A biztonság kedvéért.

Nagyszerű – gondoltam durcásan, és bevetettem magam Jimin ágyába, aki elhúzott szájjal nézett rám, mintha félne, ha mellém fekszik, elkapja a melegséget.

– Hyung, ne szívassatok már! Ez az egész egy hatalmas félreértés – kérleltem, mire megközelítette az ágyat, de továbbra is elutasítóan nézett rám.

– Pár napig úgy is mindenki ilyen lesz. Ha bizonyítani akarsz, megkapod a lehetőséget. Kezdjük azzal, hogy te az ágynak azon a részén maradsz, én pedig ezen.

Megcsóváltam a fejem, és a mutatóujjammal felrajzoltam a matracra a képzeletbeli választóvonalat, gondosan ügyelve rá, nehogy átlógjak rajta. Hihetetlenül hülyén éreztem magam. Mintha büntiben lennék. Most hogyan fogok nyugodtan aludni Jungkook nélkül?

Jungkook:

Annak egy cseppet sem örültem, hogy kidobták V-t a szobánkból, de legalább Hope-ot kaptam meg helyette. Előtte nem kell titkolnom az elkeseredettségemet, eléggé megértő ahhoz, hogy a piszkálás helyett segítsen feldolgozni a történteket. Láttam, hogy Taehyung milyen ideges lett reggel a papírok miatt, azt pedig el sem mertem mondani neki, hogy a folyosón lehomározott egy sunbae. A lányok valamiért jobban kiakadtak ezen, mint a fiúk. Az irodásokon például egyáltalán nem látszott, hogy megvetnének, pedig mindenről ők értesülnek elsőként.

– Ne aggódj, pár hét, és elül a vihar – nyugtatott J-hope, törökülésben ülve az ágyon. Pontosan ott helyezkedett el, ahol V szokott, azzal a különbséggel, hogy én nem simultam hozzá.

– Szörnyű dolgokat mondanak rólunk a neten. Félek, hogy a bandát is bántani fogják.

– Mert eddig nem bántották? – ciccent fel Hoseok, és fintorba vágta nyugodt ábrázatát. –  Mindegy, hogy mit csinálunk, mindig lesznek olyanok, akik utálnak. A lényeg, hogy a bandában ne legyen feszültség.

Egyetértettem vele. A legfontosabb az, hogy kibékítsem a hyungokat. Ramo viselte a legrosszabban, még arra sem méltatott minket, hogy a nevünkön szólítson. Én voltam a maknae, V pedig a szöszi. Azóta ezzel ugratták a többiek, hogy Amerikában buta szőkének nevezték a tutorok. El sem tudtam képzelni, mit reagálna a leader, ha felfednénk a valóságot.

Ahogy teltek a hetek, minden egyre rosszabb lett. A tagok nem engedtek egymás közelébe minket, aminek az lett az eredménye, hogy V összeesett a próbán. Hajlamos volt rá, hogy munkával oldja meg a feszültséget, és mivel nem voltam mellette, nem tudtam odafigyelni rá, hogy eleget aludjon. Azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy az ételt sem ette meg, amit Jin bevitt a szobájába.

Talán én aggódtam legjobban a kórház folyosóján. Máskor is előfordult már, hogy valamelyikünk megszédült a nagy hajtásban, de sosem kötöttünk ki a padlón úgy, mint V. Rongybabaként esett össze, és csúnyán beverte a fejét.

Órákig vizsgálták, és amikor engedélyt kaptunk a meglátogatására, nem törődve a látszattal, a nyakába vetettem magam. Taehyung fáradtan megsimogatta a hátam, majd a fülembe suttogott.

– Összenyomsz, édes. Tarts meg az álcát! – kért, én pedig engedelmeskedtem, hogy legalább emiatt ne kelljen aggódnia. Nagyon sápadt volt, de a szemei boldogan csillogtak, amikor rám nézett. Olyan szívesen megcsókoltam volna.

Az orvosok ott tartották megfigyelésen, mert aggódtak, hogy a fejsérülése súlyosabb annál, mint a papírok mutatják, de szerencsére másnap haza jöhetett. Sokat kellett pihennie, így az ütemtervet is kissé lelassítottunk, ami – mondjuk meg őszintén – nekünk sem ártott. J-hope is majdnem meghúzódott a táncpróbán, amikor megcsúszott, és kis híján spárgában érkezett az elkopott cipője miatt.

Ápolgatni akartam V-t, de nem engedték a hyungok. Hiába jelentkeztem, hogy beviszem neki Jin levesét, vagy megmasszírozom a halántékánál, Suga folyamatosan lecsapta a kezemről. Mit ugrál körülötte? Foglalkozzon a saját dolgával – gondoltam, amikor újra megelőztek, és dühösen becsaptam a hűtő ajtaját.

– Mit ártott neked az a masina, Kookie? – kérdezte Jin morcosan, mire engedelmesen meghajoltam felé, de továbbra is fűtött belülről az indulat. Úgy kanalaztam ki a pudingomat, mintha ki akarnám végezni, és azzal sem törődtem, hogy a többiek furcsán néznek rám emiatt.

Sokáig nyeltem a békát, napokig elnéztem, hogy Yoongi ápolja a párom, de az egyik este elszakadt a cérna. Suga a fejét vakarva jött ki V szobájából, és elkezdte ecsetelni, hogy milyen csikis a beteg, pedig ő még hátmasszást is adott neki bónusznak.

– A seggét nem akarod kinyalni? – kérdeztem ingerülten, és a kiürült müzlis dobozt a kukába vágtam a bögrémmel együtt.

– Jungkook! – emelte meg a hangját Jin, majd kihalászta az oda nem valót a kukából. Megpróbálta a vállamra tenni a kezét, de durván leráztam magamról. Ne nyúljon most hozzám senki! – Jungkook, menj a szobádba és dőlj le!

– Nem vagyok fáradt – lázadtam tovább, és farkasszemet néztem Sugával. Ő csak ártatlanul keresztbe fonta a karját maga előtt, de láttam a tekintetében, hogy szórakozik rajtam. Engem ne nézett le ez a nyomorult!  – fortyogtam tovább, egyre hevesebben.

– Kérjél szépen bocsánatot Sugától, és irány a szoba! – parancsoltak rám a Királylány, mire gúnyosan felkacagtam.

– A sarokba ne álljak be? – Jól esett szemtelenkedni. Szépen, adagokban szállt el belőlem a feszültség. Úgy éreztem magam, mint egy szabaddá vált kutya, akit eddig kötött a szájkosár. Nem fogom vissza magam.

– Jungkookie, ne balhézz! – figyelmeztetett Hope, és megpróbált a szobába terelni, de őt is ellöktem magamtól. Meglepetten nézett rám, ahogy majdnem a földön kötött ki, akkorát taszajtottam rajta. – Megvesztél, te gyerek?

– Ja, megőrültem tőletek – vetettem oda, és elszáguldottam mellette. – Elhúztam.

J-hope megpróbált utánam jönni, de becsaptam előtte az ajtót, és mielőtt a kilincsért nyúlhatott volna, bezártam. Amíg megkereste a kulcsát, bőven elég időm maradt arra, hogy lerohanjak a lépcsőn, és bevessem magam a kazánházba.

A portát minden este bezárják, hét után se ki, se be, csak ha engedélyed van, de a kazánházon keresztül ki lehet lógni. Ezt még V-vel fedeztük fel egyszer, amikor ide bújtunk el a kutató pillantások elől. Hiába zártuk a szobánkat, néha a hyungok nem bírtak magukkal, és addig dörömböltek rajta, amíg ki nem jöttük hülyéskedni.

Kiakasztottam a zárat a súlyos vasajtón, és ütközésig toltam, de így is alig bírta kipréselni rajta magam. V-nek ez könnyebben szokott menni, ő olyan vékony, mint egy lány.

A fejemre húztam a kapucnit, és nekivágtam a városnak. Fogalmam sem volt róla, hogy hová megyek, de az megnyugtatott, hogy a telefonom és a pénztárcám velem van. Ha fél óra múlva vesztünk volna össze, pizsamában járnám a sötét sikátort. Így sokkal biztonságosabb egyedül mászkálni.

Az első szórakozóhelyre bevetettem magam, amit találtam, majd rendeltem egy sört, és a bárpultot támasztva figyeltem a szórakozó tömeget. Mindig úgy szerettem volna elmenni ilyen helyekre, de a menedzser sosem engedte, hogy lazítsunk. „Félő, hogy valaki kiszúr minket, és előnytelen képeket lő, amin utána az egész fandom nevet.” – hangzott az indok, amin mindig nevetnem kellett. Persze, rögtön a piros alsógatyámat is meglátják – nyögtem fel, és miután elpusztítottam az italom, fejest ugrottam a partiba. Jó érzés volt szabadon mozogni a zenére, nem csak a koreográfiák elnyűtt mozdulatait használni. Páran felfigyeltek a szólómra, és néhány percen belül a kör közepén találtam magam. Mindent beleadtam, mert meg akartam mutatni, milyen tehetséges vagyok.

A dal végeztével megálltam, és hálásan bólogattam a tapsolóknak. Amikor visszamentem a pulthoz, kértem még egy kör, ezúttal töményebb italt. Többet kellene szórakoznunk – gondoltam, amikor az alkohol végigmarta a torkom. Nem szoktam inni, de most pont erre van szükségem. Bárcsak V is itt lenne velem! – gondoltam, és lágyan mozogtam a zenére.

Én lepődtem meg legjobban azon, milyen hamar berúgtam. A racionális énem megmaradt morzsája érezte, hogy hülyeségeken röhögök, és valószínűleg S vonalban közlekedem a járdán, de még ezt is mulatságosnak találtam.

A lábaim automatikusan vittek a kolesz felé, aminek az ajtaját már bezárták, de mivel a biztonságis felismert, kinyitotta nekem az első akadályt. Az előtéren tovább azonban nem engedtek.

– Ne szívasson már! Nem tudja, hogy itt lakom? – veszekedtem vele, próbálva megtartani az egyensúlyomat. A szoba őrült spirálban forgott körülöttem.

– A szabály, az szabály.

– Everybody say no… – próbáltam énekelni a N.O.-t, de elfelejtettem a szöveget, így csak ennyire futotta. Az egyenruhásnak nem tetszett, hogy megragadtam a gallérját. – Biztosan el lehet ezt intézni valahogy – motyogtam neki, belenyúlva a zsebembe, de a tárcámból hamar felszívódtak a bankjegyek az italokra.

– Jungkook! – jelent meg a beléptető kapu mögött Jin, majd átnyújtotta a mobilját az őrnek.

A vonal másik végén valószínűleg a menedzser beszélhetett, mert a magas férfi azonnal kezes báránnyá vált, és átengedett. Jin a hónom alá nyúlva segített felmenni a lépcsőn.

– Tudtad, hogy nagyon szép vagy, Jin hyung? – kérdeztem az ajtó előtt, és majdnem elvágódtam, amikor elengedett.

Félig a földön guggolva kúsztam beljebb, majd leültem, és nagy szakértelemmel kiszabadítottam sajgó talpamat a cipőből. A felállás némi nehézségbe ütközött, de végül biztosan álltam meg a hápogó Jin előtt. Nem vágtam, min értetlenkedik annyit.

– Mi a szitu, hyung? – kérdeztem, de amikor nem kaptam rendes választ, csak kioktatást, elindultam a folyosón.

A konyhában bemásztam a hűtőbe, és kivettem egy üveg ásványvizet. Egy huzamra kiittam a felét. Hihetetlenül szomjas voltam.

– Te részeg vagy? – kérdezte meglepetten J-hope, és maga felé fordította az arcom. – Bevettél valamit?

–  Hagyjál már, hyung! Dehogy vettem! – ráztam le a kezeit, és visszatettem a palackot a tej mellé.

Amikor meghallottam Yoongi hangját, azonnal ellepte az agyam a vörös köd, és szándékosan provokálni kezdtem.

– Min nevetsz annyira, kerti törpe?

– Kerti törpe? Nem tévesztesz össze Jiminnel? – kérdezte hanyagul Suga. Egy cseppet sem dühítette fel, amit mondtam. Engem viszont annál jobban felhúzott, hogy nem hatok rá.

– Igazad van. Jobban hasonlítasz egy trollra. Téged még a sebészek sem tudnának helyre rakni.

– Jungkook! – szólt rám J-hope, de pont tettem a véleményére. Meg akartam bántani Sugát. Látni a sértettséget az arcán, az idegességet a szemében.

– Álljál le, maknae! Nem fogok verekedni veled, hiába provokálsz.

Meglöktem, és belemásztam az arcába, próbálva minél jobban kihangsúlyozni, hogy magasabb vagyok.

– Hiába nagy a pofád, a pöcsödhöz még mindig nagyító kell – morogtam neki, miközben az állát szorongattam. Úgy ráztam meg a fejét, mintha egy kisgyerekkel szórakoznék.

Fájt az ütés, és a koordinációs problémák miatt a földre estem, de nem maradtam ott sokáig, ökölbe szorított kézzel estem Sugának. Nem terveztem meg a támadást, így egy kicsit elvétettem, és az arca helyett a fallal kötöttem szorosabb barátságot. Végül Jimin akadályozta meg, hogy eldurvuljon a kakaskodás, hátracsavarta a karom, és hiába küzdöttem, az izmai magukért beszéltek. Sugát Jin terelgette a nappali felé, és megpróbáltak minél jobban elszeparálni egymástól minket. Jimin csak akkor engedett el, amikor az ajtó becsapódott, de a dühöm nem szállt el ennyitől.

– Mi a faszt szóltok bele mindenbe? Mindenkitől el akartok tiltani? – rivalltam a kővé dermedt hyungjaimra. J-hope találta meg leghamarabb a hangját.

– V miatt csinálod ezt az egészet? – kérdezte, mire csak megrántottam a vállam. Éreztem, hogy lebuktam, de túl italgőzös voltam ahhoz, hogy kivágjam magam. Igazán, nem is érdekelt, hogy mit gondolnak rólam. Taehyunggal akartam lenni.

Elvágtattam mellettük, és bevetettem magam a fürdőszobába. Kezdtem émelyegni a sok idegességtől, így gondolkodás nélkül felcsaptam a gyomorvédő gyógyszer dobozát, és bedobtam egy pirulát. A kapszula keserű volt, és furcsa ízt hagyott a számban, de hamar lenyeltem, és ittam hozzá annyi vizet, hogy elviselhető legyen.

A tükörben furcsán csillogott a szemem, és a hajam is csapzottan lógott a homlokomba, de legjobban az arcom vörössége tetszett. A szám sarkában ott virított Suga ütésének a nyoma, és én rohadtul büszke voltam rá.

Fogalmam sincs, hogy kerültem Jiminék szobájába, ahogy azt sem tudtam, miért fáj annyira a vállam, és V miért sír olyan keservesen mellettem. Gondosan lecsókoltam az arcáról a könnyeket, és szorosan magamhoz öleltem.

– Ne sírj, édes! – súgtam neki, és az ujjaimat puha tincseibe merítettem. – Itt vagyok veled. – Olyan jó érzés volt mellette lenni. Hetek óta ez hiányzott.

Úgy aludtam, mint egy medve, és azt hittem, ágyúval sem ébreszthetnek fel, mégis felriadtam a hangos kiabálásra. Taehyung nem feküdt mellettem.

Fáradtan másztam ki az ágyból, és legnagyobb meglepetésemre meztelenül találtam magam. Mi történt? – tanakodtam, majd miután nem tudtam választ adni a kérdésre, belebújtam a boxerembe, és kivánszorogtam a folyosóra.

J-hope kiabált V-vel kitartóan. A beteg alig állt a lábán, de makacsul rázta a fejét. Túl kómás voltam még ahhoz, hogy értsem, mit beszélnek, de védelmezően Taehyung köré fontam karjaim. Úgy remegett az ölelésemben, mint a nyárfalevél.

– Mi a probléma? – kérdeztem.

– Taehyung rosszul van, de nem akar orvoshoz menni – intett az említett irányába J-hope mérgesen, nem is foglalkozva azzal, hogy a történtek ellenére milyen bizalmasan babusgatom régi szobatársam.

– TaeTae, menj el a kórházba, ha nem vagy jól! – búgtam a fülébe, és közelebb húztam magamhoz a csípőjét. Mikor lett ennyire törékeny?

– Inkább segíts visszamenni a szobába – nyögte fáradtan. Alig állt a lábán. Tényleg ennyire beverte a fejét?

Gondosan ágyba tettem, nyakig betakartam, és nem foglalkozva azzal, hogy Jimin mit szól hozzá, bebújtam mellé. A kedvében akartam járni, így szenvedélyesen megcsókoltam, és a mellkasára hajtottam a fejem, ahogy szereti.

– Hiányoztál – motyogtam, és végigsimítottam az oldalán. Finom bőre van. Talán nem olyan világos, mint az enyém, de hihetetlenül puha. Olyan szívesen végigfuttatnám rajta a nyelvem, de tudom, hogy most pihennie kell. Majd ha felgyógyult, találunk rá időt, hogy újra gátlások nélkül szeressük egymást.