Alastor:
Milyen
zavaróak is tudnak lenni az emlékek! Még mindig fáj, hogy a VoxTek
igazgatójának legutóbbi felbukkanásával mélyen aláásta a színvonalunkat, de nem
kell aggódni, ezúttal nem fog sikerülni neki. Megerősítettem a védelmet, ide
többet nem piszkít az a kontár!
A mai
napon a figyelem a főzésé lesz. Édesanyám csodálatos Jambalayát tudott
készíteni.
Első
körben némi vajon meg kell pirítani a kolbászokat. Ha ezzel megvagyunk, a
karikákat kivenni egy külön tálkába, majd a kolbász zsírjában megpirítani az
összekockázott angolzellert, paprikát, hagymát, paradicsomot, fokhagymát.
Kakukkfűvel, oregánóval ízesíteni, majd sűrű paradicsomlével és némi vízzel,
vagy ha van, zöldséglevessel felönteni. Némi babérlevéllel megbolondítható a
fűszerek szerelemeseinek. A pikantériáját az adja az ételnek, hogy a rizst nem
külön vízben kell megfőzni, és már kész állapotban a paradicsomos zöldséghez
adni, hanem a rizs a korábban elkészített ragúban fő meg. Semmiképpen ne
maradjon el belőle a garnélarák és a ropogós újhagyma. Az étel tetejét a
pirított kolbászokkal díszítjük. Lime vagy citromkarikákkal fogyasztás előtt
meglocsolhatjuk a rákokat.
Oh,
gyerekkorom emlékei! Szinte érzem az ízét! Kannibáloknak ismerek egy teljesen
húsos változatot is…
Most
pedig tekintsünk be a kicsinyesség legmélyebb bugyrába, amikor egy hatalommal
bíró férfi egy kreatív, lelkes és tehetséges, egyben pedig védtelen nőre emel
kezet! Az ilyeneket szoktam én cafatokra tépni.
1963
Vox:
A figyelmem
tehát a ranglistákra, kritikákra, kérdőívekre és egyéb véleményformáló
orgánumokra fókuszált, hogy tudjam, kik veszélyeztetik a trónomat. Szerettem a
kimutatásokat, főleg a grafikonokat, sokszor magam készítettem ilyeneket, hogy
szemléletesen kirajzolódjon, hogyan mozognak a trandek.
Nem jött volna
rosszul egy személyi asszisztens, titkár vagy menedzser, de mivel a múltkoriak
megloptak, ez utóbbiakat inkább hanyagoltam. Maradtam tehát a saját legjobb
segítőm, és így rengeteget túlóráztam. Ez sajnos kezdett meglátszódni az arcomon
is, megjelentek a sötét karikák, gyorsabban őszültem és egyre jobban
meglátszott a korom, így még többet költöttem szépészeti kezelésekre,
termékekre és eszközökre.
– Több kencéd
van, mint nekem – jegyezte meg a feleségem az egyik reggel, amikor a bőrápolási
rutinomat végeztem.
– Mindig
kamerakésznek kell lennem – válaszoltam, és megtöröltem az arcomat. – Tudod,
híresség vagyok.
Ő ekkora már
kezdett kiszorulni a képernyőről – hála nekem –, és csak akkor ragyoghatott, ha
szükségem volt rá, mint kiegészítőre. Bántotta is ez nagyon, de folyton azzal
kábítottam, hogy ahhoz, hogy jól tudjam végezni a munkámat, biztos otthonra van
szükségem, amit ő tud megteremteni. Kevesebb bajt okozott, ha nem hagyta el a
házat, számomra mindenképpen kényelmesebb egy háziasszonyt terelgetni, mint egy
örökmozgó, független, határozott bombanőt. Ha nem mozgott társaságban,
kevesebbet pletykált, kevesebb hírt hallott, és, ami a legfontosabb, nekem is
nagyobb mozgásterem maradt.
– Az emberek
azt fogják hinni, hogy olyan vagy.
Az arcvizem
üvege éles hangot adott, ahogy durván a mosdókagylónak koppant. Villámló
tekintettel fordultam Natalie felé, ha szemmel ölni lehetne, már nem élt volna.
– Ne beszélj
hülyeségeket! – förmedtem rá. – Az igényes férfi vonzó és mindenben tökéletes.
Ettől még nem leszek buzi!
Eszembe jutott
Daniel. Mennyi parfümje, bőrápoló flakonja, és főleg hajszere volt. Borotválkozó
eszközökkel állt csak hadilábon, a kisfiús karakterének hála alig kellett ezzel
törődnie. Emlékszem, hogy a vörös hajának fénylő hullámosságát az egyik
szexepiljének tartotta, így mindent elkövetett, hogy akkor is tökéletesen fessen,
ha nem vette a kamera. Hányszor markoltam bele, hányszor húztam annál fogva
hátrébb a fejét, amikor növelni akartam az élvezetét…
Megdobbant az ágyékom,
így gyorsan elfordítottam a tekintetemet a feleségemről, és erősen szuggeráltam
a tükörképemet. Kissé kivörösödtem, de ezt be lehetett tudni a hirtelen jött
haragnak is.
Danny már
nem él. Én öltem meg. Bezúztam a koponyáját egy kézi reflektorral. Kivertem a
fogait, összetörtem az egész arcát…
Csodás
érzés volt a végső ütéseket rámérni. A végső győzelem, a teljes leuralás…
Beletúrtam a
hajamba, majd a csap alá tartottam a csuklómat. Tombolt a testem, az ágyékom
lüktetett, és nem vágytam kíváncsi szemlélőre.
– Hagyj
készülni! – morrantam oda Natalie-nak, majd becsaptam a fehérre festett ajtót.
Össze akartam
szedni magam, erős agykontrollal lenyugtatni a lélegzetemet, irányítani a
testem, folytatni a megszokott rutint, mintha észre se venném, hogy egyre
keményedek odalent.
Borzasztóan
sokat dolgoztam, és ez rengeteg feszültséggel járt, ami távozni akart a
testemből. Kénytelen voltam engedni neki. Megtöröltem a kezemet, rákentem némi
testápolót, hogy jobban csússzon, és a nadrágomba vezettem. Nem akartam túl sok
időt eltölteni ezzel, csak szükséges, biológiai szükségletnek fogtam fel, de ha
nem fantáziáltam, csak a saját helyzetemen rontottam.
Danny…
Régen voltam
már férfival, egyszerűen nem volt időm még a szeretőkre se, ráadásul állandóan
tartottam attól, hogy lebukok. Ha rajtakaptak volna egy nővel, abból még ki
tudtam volna magyarázni magam, de a buziság bélyegét semmi sem moshatta volna
le rólam. Bár már nem dolgoztam híradósként, azért nyomon követtem a híreket.
Lehet, hogy nem voltam teljesen naprakész, de ami érdekelt, vagy amit fontosnak
tartottam, arra odafigyeltem. Illinois állam megszüntette a szodómia
büntethetőségét. Ez már haladás!
Miután
letisztítottam a kezemet, és visszatértem az arcápoláshoz, azon gondolkodtam,
vajon milyen lehetne egy olyan világ, ahol azzal szexelek, akit éppen
megkívánok. Ahol nincsenek szabályok, vagyis, pontosabban, ahol én írom a
szabályokat. Biztosan csodás lenne. Egy hatalmas toronyban élnék, az irodám ott
lenne pár emelettel arrébb, nem is… Talán a hálómból nyílna, hogy bármikor
dolgozhassak, ha akarok, vagy bármikor szexelhessek, ha dolgozok.
Wittman
igazgató úr. Milyen jól is hangzik. De messze jártam még ettől, ehhez sokkal
nagyobb befolyás és magántőke kellett. Bob, a cégünk vezetője dörzsölt gazfickó
volt, aki rengeteg kapcsolattal és pókhálószerű cégekkel rendelkezett. Még nem
jött el annak az ideje, hogy átvegyem a helyét.
Még ott
tartottam, hogy meg kell erősíteni a pozíciómat. Nem is, konzerválni. Ha
ugyanis évekig képes vagyok vezetni a toplistákat, Bobnak komolyan kell vennie,
hogy társuljon velem. Kezdetnek a társulás is jó, mielőtt kirugdalom a
székéből.
A Late Night
Show vezetésében az a jó, hogy csak este kell dolgozni, szinte egy egész napot
tölthettem azzal, hogy csevegek, helyezkedek, felmérek, elemzek és terveket
szövögetek. Több célpontot is kirajzoltak a grafikonok, el kellett döntenem,
kik azok, akik a leginkább törölendők.
A statisztikában
az a szép, hogy mindig azt mutatja, amit akarsz, hogy mutasson. Csak meg kell
változtatni egy-egy elemet a koordinátában, és máris máshogy görbül az az
egyenes. Nem mindegy, hogy nemi eloszlásban figyeljük a nézettséget, ahogy nem
mindegy az se, hogy azt nézzük-e, hogy a kijelölt korcsoportban hogyan teljesít
valaki. Rengeteg tényező egy egyenletben, ami számomra az életben maradást
jelenti.
Eltűnni
ugyanis a tévé süllyesztőjében talán még rosszabb is, mint a halál. Natalie
egyre fogyott, egyre szürkébbé és unalmasabbá vált, ahogy visszaszorítottam a
háziasszony szerepébe, én sosem járhattam így. Nem fejezhettek le, nem
vághatták le a szárnyaimat, nem húzhatták ki a lábam alól a talajt. Nekem
mindig magasan kellett ragyognom. Örökké.
Az áldozataim
mind férfiak voltak. Főleg azért, mert a helyükbe akartam lépni. Másrészt nem
tartottam valami fair küzdelemnek kitekerni egy nő nyakát. Egy nő egyébként sem
lehet ellenfél a számomra. Nem véletlenül hívják őket a gyengébb nemnek.
Gyengék, gyámoltalanok, törékenyek.
Danny…
Daniel
törékenynek és gyengének tűnt, de a halálakor kiderült, hogy milyen szívós is
valójában. Az a reflektor úgy találta el, hogy már abba az ütésbe bele kellett
volna halnia, de ő életben maradt. Még rám nézett azokkal a hitetlenül elkerekedő
világoskék szemeivel. Még elborzadt, csalódott, és rettegett, amikor meglátta,
hogy nem segíteni jövök. Hogy én leszek az, aki elveszi az életét.
A rohadt
életbe! – csaptam ököllel a mosdókagylóba, amikor újra megdobbant az
ágyékom. Nem, ezt már nem engedhetem meg magamnak! – határoztam el, és
úgy viharoztam ki a zakómért, hogy majdnem mindent, amit az utamba került,
levertem.
Gyorsan
hajtottam, és csikorgó fékekkel parkoltam le a stúdió előtt. Találomra
választottam célpontot. Az utóbbi időben népszerűek lettek a kvízműsorok, a
dokumentumfilmek és a főzőműsorok is. Julia Red semmiben sem különbözött
azoktól a nőktől, akik már korábban is főztek, ezt a teremtést mégis úgy írták
le az újságok, mintha forradalmasította volna az amerikai konyhát. A tévés
szereplése előtt megjelentek már szakácskönyvei, amik szép számban, de nem
kimagaslóan fogytak. A műsorának nem kellett volna akkorát szólnia, amekkorát
szólt a nők körében, de mégis megtörtént a csoda. Julia ünnepelt sztár lett,
pedig még külsőre sem rendelkezett semmilyen kimagasló adottsággal. Sőt,
szeplők borították az arcát. Egy szeplős nő a tévében! Hallatlan!
Figyeltem a
nőt a kamerák takarásában, és nem értettem, miért olyan nagy szám. Ezekre a
forgatásokra, mint riporter jutottam be. A csatorna persze nem örült volna, ha
az éjszakai szórakoztatóműsor házigazdája tévés riporternek áll, az mégis csak
lealacsonyodás, viszont azt meghagyták nekem, hogy írjak pár cikket az újságba
a konkurenciáról. Úgy palástoltam ezt, mint szakmai érdeklődés. A többiek azzal
cukkoltak, hogy ez a híradós időszakomból ragadt rám. Aha, persze! Híradósnak
születtem… Sosem vágtam el az elődöm torkát, hogy bekerüljek…
Julia
totálisan ártatlannak tűnt, de nem olyan izgató módon, mint Daniel, hanem
lelombozóan szürkén. Lehet, hogyha megpróbálom elcsábítani, és az érzésein
keresztül manipulálni, akkor belém zúg, de egyszerűen nem volt ingerenciám
hozzá. Szerintem még akkor sem tudott volna egy szikrányi szexuális vonzalmat
kicsikarni belőlem, ha meztelenül áll a lencsék előtt. Pedig a formátum elég
szexi lenne. Egy kívánatos nő, pucéran, figyelő szemek kereszttüzében,
konyhakéssel a kezében ügyködik a konyhában… Fűtött egy forgatás lett volna, az
biztos. Férfinadrág nem maradt volna szárazon.
– Red
kisasszony – szólítottam le. – Vincent Wittman vagyok a Hatos Csatornától –
mutatkoztam be egy elbűvölő mosoly kíséretében. – Lenyűgöz a munkássága. Ha
esetleg meginna velem valamit…Szívesen meghallgatnám az élettörténetét.
Halálra untam
magam, miközben a kávémat kavargattam. Juliából meg csak úgy ömlöttek a szavak,
lelkesen mesélt, mutogatott, anekdotázott a leánykoráról, én meg néha
firkantgattam valamit a jegyzetfüzetembe, de különösebben nem érdekelt az
egész. Julia fakó rézbarna haja jókislányosan volt hátra csatolva, a szeméről
nehezen lehetett eldönteni, hogy inkább kék vagy inkább zöld, annyira világos
volt. Mintha minden színt többször kimostak volna rajta, és ember szeme már
csak a kifakult, elhasznált árnyalatokat láthatná.
Danny
mennyivel vibrálóbb színeket tudott magáénak…
Ha jobban
megnéztem, Julia haja mintha kissé vörös lett volna.
Biztosan
csak a fények.
Hosszú ujjain
a körmök frissen voltak manikűrözve, vékony ajkain a rúzs megkopott, de nem
maszatolódott el.
– Red
kisasszony – szakítottam félbe. – Térjünk át a karrierre! Kegyed szerint mi a
siker titka?
Red… Nem
hittem el. Engem üldöznek ezek a vörösek.
– Az, hogy én
lehetnék a szomszéd lány is – magyarázta. – Az ételeim egyszerűek, az adagok
családra szabottak, a receptek egyszerre ismerősek és mégis van bennük valami
új, friss íz.
Mint egy
ministráns fiú és egy szomszédfiú keveredése. Valahogy így jellemeztem anno
Danielt.
Nem értettem,
miért jutott eszembe annyiszor. Hiszen már hosszú hónapok óta halott volt, és
engem nem kísértett a bűntudat, amiért végeztem vele. Nem közelgett évforduló,
nem találtam meg semmilyen cuccát nálam, a közös lakásunknak még csak a
közelébe se mentem, tehát egyszerűen nem vezetett semmi arra, hogy ennyiszer rá
gondoljak.
Lehet, el
kellene mennem pszichoanalízisre, az megnyugtatna – vetült fel az ötlet, de
nem akartam játszani a tűzzel. Kinek kell egy agytúrkász? A végén még kihoz
valami olyat a vizsgálat, amit nem akarnék viszont látni az újságokban.
Danielt mégis
ki kellett söpörnöm valahogy az életemből, így a kellemetlen és pocsolyaszerű
beszélgetés után Juliával rutinból lehoztam az esti showműsort, majd elmentem
vadászni. Felvettem a legjobb öltönyömet, magamra fújtam a legcsábítóbb
parfümömet, és minden csinos nőt meghívtam egy italra a kedvenc
szórakozóhelyeimen. Kalandozni akartam, az utolsó bent maradt feszültséget is
kimosni magamból, hátha attól kitisztul a fejem is.
A nők mégsem
hoztam kellő kielégülést, így férfi áldozatokat kerestem. Felszedtem férfias és
nőies egyedeket is, de még csak igazi aktusig sem jutottam el velük. Már
egészen kétségbeestem, amikor egyik este belépett a szórakozóhelyre egy
vöröshajú, kedvesarcú, fiatal fiú.
Lemásolom
Danielt! – határoztam el, és nagy magabiztossággal vetettem rá magam a
friss húsra.
Kellemes és
némileg kielégítő elégedettséggel szálltam ki az ágyából, vettem fel a zakómat,
és dobtam pár bankjegyet az éjjeliszekrényére. Útközben kiderült, hogy pénzért
árulja magát, de nem érdekelt túlzottan. Nem mondom, hogy nem vetettem meg
érte, de nekem se kellett többre. Betöltötte a szerepet, amit be kellett, és
ennyi nekem elég volt.
Juliáról már
egészen el is feledkeztem, amikor az újságban szembejött velem a hír, hogy új
szakácskönyvet ad ki, és a dedikálására pár óra alatt elfogytak a jegyek. Már
ez is aggasztóan hatott rám, de amikor kimentem személyesen, és megláttam, hogy
a nők szinte tépik egymás haját azért, hogy találkozhassanak vele, tudtam, hogy
nagy bajba kerültem.
Julia
megpendített valami olyan belső húrt az asszonyokban, ami akár agresszióvá is
fejlődhetett, és ez veszélyes volt. Nem maga a tény, hanem az, mi lesz akkor,
ha Julia felnő, leveti magáról a jókislány burkot, és ráérez az ízére annak,
hogy tömegeket irányíthat a szavaival.
Nem szabadott
megvárnom, hogy kifejlődjön a lárvából a pillangó.
Ahogy
korábban, az ő halálát is balesetnek álcáztam. Senki sem gyanakodhatott rám,
hiszen én csak egyszer beszéltem vele, ahogy más újságíró is. Még csak a
gyanúsítottak listájára se kerülhettem fel.
Nem volt nehéz
dolgom, elvágtam a gázvezetéket, és amikor Julia tudatlanul meggyújtotta a
gyufát, rárobbant az egész stúdió. Akkora ramazurit keltettem ezzel, hogy
majdnem az egész hely leégett, de így legalább elporladt minden nyom is, ami
gyanúba keverhetett volna.
Mondhatjuk
azt, hogy Julia rosszkor volt rossz helyen, de én megismertem a veszélyt. Azt
is, ami még nem következett be. Ebben a szakmában vagy te ettél, vagy téged
ettek, és Julia egy fogatlan piranja volt, amikor még élt. A cápának viszont
nagyobbak a fogai, sajnos rossz lapot osztottak neki.
Nem mondanám,
hogy jól laktam, de azért melengette a szívemet, amikor olvastam az újságban,
és láttam a tévében, hogy a konkurens csatorna mekkora károkat szenvedett el a
tűztől. Juliát persze sokan gyászolták, de nem voltak képesek feltámasztani a
követői sem. Előrukkoltak még pár hasonmás főzőcsillaggal, de egyikben sem volt
meg az a természetes báj, ami abban a törékeny, ártatlan nőben lobogott gyenge
lángon.
***
Alastor:
Igazán
lehangoló történet. Szegény Miss Red, sosem tudhattuk meg, mivé válhattál
volna. Kedves Vincentünk kissé hosszúra nyújtotta szexuális életének perverz
kicsapongásainak bemutatását, amire őszintén senki sem volt kíváncsi, de azt
már biztosra vehetjük, hogy akkora loser, hogy csak pénzért tud magának
szeretőt szerezni.
Ígérem,
kedves hallgatóim, hogy következő adásunkban izgalmasabb vizekre evezünk. Bár
Vincent már ekkor is cápának képzelte magát, jövőhéten egy igazi cápa
vendégeskedik a történetünkben. Zárásként, hallgassák meg Julia sikolyát,
miközben darabokra szakadt a teste!
Én egy
kedves kis kannibál versikével búcsúzom a megkapó zenei betét előtt.
Halacska-malacska,
Mit főztél
Jankácska?
Kevertem
galuskát,
Sütöttem
papuskát.
Ide raktam, oda
raktam,
Utoljára jól
bekaptam.
Hammmm
Torzót szúrtam,
Jól meg sóztam,
Meg is
paprikáztam,
Ábel-e, éhbele,
fuss.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése