Szivárványháló (4. évad): 12. fejezet: Becsukódó szirmok

Baekhyun:

Három napig ki sem keltem az ágyból, és alig ettem valamit. A nagyfőnök elrendelte, hogy négyünknek, akik ott tartózkodtunk aznap este a lakásomban, nem szabad odakint mutatkoznunk, meg kell húznunk magunkat, és kipihenni a történteket. Nem tudtam rendesen aludni, rémálmok gyötörtek arctalan gyilkosokról, akik meg akarnak ölni, a fülemben a szüleim sikolyai zengtek, és ébredés után se tudtam szabadulni a rémálomtól. Miután összekaptam magam, Donghae fülét rágtam, hogy mondjon valamit a szüleimről, biztosra vettem, hogy az orvosok tájékoztatják őket, de mindig ugyanazt mondta: „A körülményekhez képest mind a ketten jól vannak.” Valamiért nem hittem el neki.

A nappaliban lapozgattam egy művészkönyvet, ami festményekről készült fotókkal volt tele. Ha éppen nem ezzel ütöttem ez az időt, akkor azt néztem, ahogy Tao macskája egyik helyről a másikra helyezi a szőrös testét, és majdnem mindent összefekszik. Eldőlt már a dohányzóasztalon, a kanapén, a polcon, a széken, a szőnyegen, de egyik sem felelt meg neki igazán.

– Te sem akarsz itt lenni, mi? – kérdeztem, mire Cuki mérgesen felszuszogott, és átfordult a másik oldalára.

Furcsa egy macska volt, lehetett vele beszélgetni, akármit mondtam neki, visszanyávogott, és az volt a legviccesebb az egészben, hogy mivel váltogatta a nyávogásának hangszínét, úgy tűnhetett, mintha tényleg társalognánk.

Az egyhangú délutánba egy vendég érkezése hozott némi izgalmat, Cuki már azelőtt felkapta a fejét, mielőtt én meghallottam volna, hogy kinyílik az ajtó. Nem sokkal később, már két, egymáshoz nagyon hasonló macska feküdt itt és ott, meg amott, és úgy mindenhol. Az új szőrgombóc gazdája ebéd után nézett a rá a macsek körmére.

– Gondolom, te vagy Baekhyun – rázott kezet velem a nő, és bemutatkozott. – Arisa vagyok. A macskámat, Herceget már megismerhetted. Remélem, nem okozott bajt.

Herceg szerint ő nem okozott bajt soha, ezt hamar a gazdája tudtára adta egy sértett nyikkanással, majd rátette a farkát Cuki lábára, mintha be akarta volna takarni az ujjait.

– Az elején mindenkinek nehéz a karantén, de aztán hozzá lehet szokni. Ez a ház tele van érdekességgel, fedezd fel, ha már úgyis muszáj itt lenned – mosolygott rám kedvesen Arisa, majd kilépett a kertbe.

Felfedező útra indultam, megnéztem a folyosókra függesztett képeket, megfigyeltem a faragott oszlopokat, átfutottam a könyvek címét, amelyek nem voltak túl magasan, de a tárgyak nem kötöttek le sokáig. Egyedül Krist és Taót ismertem a házban, na meg Donghae-t, de őt már halálra idegesítettem, mással meg nem mertem szóba állni. A nagyfőnök azt mondta, egyes szervezeti tagok a főhadiszálláson laknak, így nem tanácsos kopogás nélkül benyitni sehová, én mégis csak az láttam, hogy folyton ki-be rohangálnak az emberek. Érkezik egy csapat, távozik egy csapat, sebesültet hoznak, bekötött karú fickó távozik, mintha egy háborús övezetben lettem volna, csak konzerv és víz helyett házi kosztot kaptam, és bármit kivehettem a hűtőből.

– Miben segíthetek? – pattant fel a szőke fiú a tetováló székből, az ujjai szürkék lettek a grafittól, a tekintete ködösen csillogott, mintha elrévedt volna, és most ébredne belőle.

– Csak unatkoztam, és gondoltam, bejövök ide. Veled már találkoztam, amikor ezt csináltad – böktem az arany jelre, ami a szervezethez kötött.

– Gyere csak, szívesen látlak – intett, hogy jöjjek közelebb, majd hozott nekem egy kisszéket, amire kényelmesen leülhettem.

Nagyon érdekes volt a rajza, rengeteg mindent zsúfolt össze benne. Egyes képek összefolytak egymással, mintha valaki rápecsételte volna a rózsát a sárkány testére, vagy a liliomot el akarta volna rejteni a hatalmas levél. Emberalakokat is kivettem a firkából, voltak messzi, apró emberek, és közeli arcok, nagy rémisztő torz fejek nyitott szájjal, mintha sikítanának, és kiokádnák magukból azt a sok jelet és szimbólumot, ami zsúfolásig terpeszkedik a lapon.

– Nem vagyok túl nagy művész – vallotta be Festő, és ráhajtotta a fedelet a rajzfüzetre. – A tetoválás jobban megy, amikor csak egy alakra kell koncentrálnom. Ha rajzlapban gondolkodom, túl sok minden jut eszembe.

– Apukám utálja az elvont dolgokat, őt csak a számok érdeklik, a tények, a megfogható eredmény. Ha elmentünk múzeumba, hogy festményeket nézzünk meg anyával, mindig azt mondta, hogy: „Mi ez a borzalom?! Milyen káosz lehet annak a fejében, aki ezt csinálja?!”. Egyáltalán nem ért a művészethez.

– Van, amiben igaza van apukádnak. Egy műalkotás sok mindenről beszél, például az alkotójáról is, ezért se szeretem nézni a sajátjaimat. Pont ugyanannyira nem értem őket, mint saját magamat.

Nem voltam igazán kimagasló semmiben, de szerettem a szépet, szerettem ábrándozni és elképzelni mesebeli, csodás dolgokat, úgyhogy nagyon élveztem a beszélgetést Festővel. Nézegettem a tetováló mintáit, sokfajta volt, férfiak és nők egyaránt megtalálhatták a nekik tetszőt, és Festő azt mondta, vannak, akik egy-egy bevetést követően meglátogatják, hogy rajzoljon rájuk újabb és újabb emlékeket.

Kris:

A főhadiszálláson töltött karantén kategóriákkal jobb volt, mint Seunghyeon bázisán, de a tudat feszítő érzése, hogy valójában rab vagyok, nem távozott a tagjaimból. Próbáltam elfoglalni magam, lehetőleg elszeparálni egymástól Taót és Baekhyunt, miközben azon gondolkodtam, mi lehet a célja Seunghyeon embereinek. Akárcsak az a hiéna, többen is pályázhatnak a főnök helyére, de kételkedtem benne, hogy bárki képes lenne úgy összetartani azt a csűrhét, mint Seunghyeon. Nálunk nem úgy mentek a dolgok, mint Donghae csapatában, nem bíztunk egymásban, nem voltunk barátok, nem tartott össze minket semmi, csak az érdek, és a főnökünk személye. Ha jók voltak a számításaim, meg kellett várni, amíg minden hőzöngő alak belebukik a puccskísérletébe, és utána élhetjük tovább az életünket a megszokott kerékvágásban.

Aggódtam, mi lesz, ha Baekhyun szülei nem épülnek fel, vagy rosszabb, belehalnak a sérüléseikbe. Baekhyun elájult, mielőtt igazán nekitámadhatott volna Taónak, és ha baj éri a szeretteit, biztosra vettem, hogy képes lenne kikaparni annak a szemét, aki ennek az okozója.

– Menjünk ki gyakorolni! – ajánlotta Tao, és ahelyett, hogy a lövészpályára mentünk volna, inkább agyagkorongokat lőttem ki neki. Tao már azon a szinten van, hogy értelmetlen fix célpontra lőnie, úgyis az összes golyót pontosan a bábú szívébe repíti.

A kis bemutatónk sokak figyelmét felkeltette, ha valaki nem hitt volna a szóbeszédnek, saját szemével láthatta, hogy Tao milyen pontosan céloz, és soha nem vét hibát. Ezt a saját bőrömön tapasztalhattam, amikor vállon lőtt. Még mindig sajgott a helye, de rendesen tudtam mozgatni a tagjaimat, a nyomát viszont örökre magamon viseltem annak, hogy engem választott a főnöke helyett.

Meglepett, amikor odalépett hozzánk egy dekoratív japán nő, és párbajra hívta Taót. Nagyon törékenynek tűnt, mintha baba lenne, kerek nagy szeme volt, és a haját is úgy vágták le, mint azoknak a félelmetes porcelánbabáknak. Legnagyobb meglepetésre fel tudta venni Taóval a versenyt, jó sokáig fej-fej mellett haladtak, aztán a rutin Tao malmára hajtotta a vizet.

– Te tudod, ki ez a csaj, Baekhyunie? – kérdeztem a kiskutyát, amikor odamerészkedett mellém.

– Arisának hívják. Olyan macskája van, mint Taónak, csak fiú.

– Te jó ég! Két ufó – sóhajtottam egy nagyot, és Baekhyunra pillantottam.

Látszott rajta, hogy szomorú, hiába akarta leplezni egy halvány mosollyal, átláttam rajta.
Aggódott a szüleiért, tapasztalatlan volt a karanténban, és társasága se nagyon volt, úgyhogy felajánlottam neki, hogy olvassunk együtt. Még sosem láttam senkit, aki ennyire örült volna egy ilyen unalmas tevékenységnek. Elhozattam a cuccaival együtt pár farkasos könyvét is, úgyhogy én azokat olvastam, ő pedig egy jelekről és szimbólumokról szóló könyvet lapozgatott. Éppen csak egy pillanatra néztem oda, amikor megakadt a tekintetem egy arany virágon.

– Az nem pont olyan, mint a tetoválásunk? – állítottam meg a lapozásban, és a képre mutattam.

– Biztos innen vette a nagyfőnök az ötletet.

– Mutasd csak egy kicsit! – kértem el, és elolvastam a leírást.

„Görögül krinon, latinul liliom. Sok jelentése van: fény, élet, tisztaság, termékenység és remény jelentésével. A héberek sósan szóval használják, ami más rokon fajokat is jelöl, például a lótuszt, többes esetben sosanah formában a rózsára is alkalmazzák. A római mitológiában Junónak, a Hold istennőjének kedvenc virága. A kereszténységben Gabriel arkangyal kezében a liliom az élet fájára is utal, amelyből új élet és megváltás sarjad. Az egyik keresztény legenda szerint a liliomok mind fehérek voltak, majd Jézus szenvedését követően lettek vörösek. Jézus mindennél ékesebbnek hívta őket, ám, amikor a vérző Urat meglátták, gőgjükben elpirultak, és piros liliommá váltak.”[1]

Sehogy se értettem, hogyan lehet egy szervezetnek ennyi pozitív jelentéssel bíró virág a jelképe, de már örökké a testemen virított, nem tudtam mit tenni ellene. Visszaadtam Baekhyunnak a könyvet, és visszamerültem a képzeletbeli erdőbe, ahol éppen egy ellenséges falka támadása borzolta a kedélyeket.

Annyira elmerültem a történetben, hogy fel sem tűnt, hogy már nem csak ketten ülünk a könyvtár részben, pedig az érzékeim máskor mindig nagyon élesek, és azonnal megérzem, ha figyelnek. Amikor Baekhyun bökdösésére felnéztem, és megláttam, ki az érkező, megértettem, miért nem jelzett a hatodik érzékem.

– Szia, apa. Mi járatban? – álltam fel, és viszonoztam az ölelését. Baekhyun azonnal felpattant, és mélyen fejet hajtott, bár nem érhette, hogy apának szólítottam a középkorú férfit. Tudtommal, Baekhyun nem tudott kínaiul.

– Csókolom, Wu apuka. Byun Baekhyun vagyok – cáfolta meg Baekhyun a feltételezésemet. Mióta tud kínaiul?

Apa máskülönben biztosan felháborodott volna a csókolomon, mert ezt öregítette, de Baekhyun olyan aranyosan volt lelkes, hogy nem lehetett rá haragudni. Elég volt csak ránézni a cuki arcára, és az embernek megesett rajta a szíve.

Kicsit félrehívtam apát, hogy megbeszéljem vele az érkezése okát, úgy tudtam, külföldön van. A nagyfőnök visszarendelte, szüksége volt a tanácsaira, és Kínában az utóbbi időben veszélyes volt tartózkodni, sok rejtélyes haláleset történt. Én is nyugodtabb voltam, ha az apám mellettem volt, és talán Taónak is szüksége volt rá. Úgy rajongott érte, mintha a saját apja lenne, és hiába próbálta meg elrejteni, Taót is nagyon megviselte, ami Baekhyun szüleivel történt.

Tao:

Majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam Kris apját.

– Apuka! – ugortam a nyakába, és el sem akartam engedni. – Annyira hiányoztál!

– Te is, Tao, de most már elengedhetnél. Beszélnem kell veled.

Rosszul hangzott, ritkán viselkedett velem ilyen komolyan, általában hülyéskedtünk, biztos kiderített valamit Kínában, ami aggasztotta. Nagyon meglepődtem, amikor valami egészen mást hozott szóba.

– Yi Fan mesélte, hogy mi történt azzal a Baekhyun fiúval. Szeretnék veled beszélni erről.

– Én nem szeretnék – szögeztem le, és Cuki megérezte a rosszkedvemet, felugrott az ölembe, és kényelmesen elhelyezkedett a combomon. Finom puha, és cicaillatú volt a bundája.

– Tudom, hogy általában azzal nyugtatod magad, hogy ez csak munka, de most más a helyzet. Baekhyun az iskolatársatok volt, és már kollégák is vagytok. Nem tehetsz úgy, mintha nem te lőtted volna le őket.

– Ha nem én teszem, megteszi más! – emeltem meg a hangomat, ez a mondat belém égett. – Mit mondhatnék neki? Nem vigasztalná, hogy sajnálom.

– Honnan tudod? Mondtad már neki?

Nem mondtam. Amennyire lehet, elkerültem Baekhyunt, és ha egy helyen tartózkodtunk, nem szóltam hozzá, mintha ott sem lenne. Nem mertem a szemébe nézni. Szégyelltem magam. Tudtam, ha valaki az én anyámra lőtt volna rá, minimum megkínzom, de biztos, hogy kamatostul visszafizetem neki azt a fájdalmat, amit neki okozott. Ha Baekhyun bosszút akarna állni rajtam, azt teljesen megérteném.

– Tao, a dolgok megváltoztak, Seunghyeon meghalt, ideje, hogy te is megtisztulj.

– Ne kérj tőlem lehetetlent, Apuka!

– Segítünk neked, de tenned kell érte. Kezd azzal, hogy megbeszéled ezt a dolgot Baekhyunnal. Meg fog könnyebbülni a lelked.

Nem gondolhatta komolyan, hogy egy kis „apai” ráhatástól majd azonnal rohanok Baekhyunhoz, de azt sikerült elérnie, hogy megígérjem, felkeresem a törpét. Arra nem tértünk ki, hogy mikor, úgyhogy, amíg lehetett elhúztam.

Még az ágyban fekve is ezen gondolkodtam, próbáltam elképzelni, mit fogok mondani, és erre Baekhyun hogyan reagál, de semmi sem lehetett olyan biztos, mint a valóság. A szüleiről volt szó, és úgy láttam, az anyja állapota kimondottan aggodalommal töltötte el, ezzel könnyen tudtam azonosulni. Alig láttam a sajátomat, bíztam benne, hogyha távol maradok tőle, akkor azzal megóvom.

Már csak a hold világított, és azonnal észrevettem Cuki furcsa viselkedését. Először csak a fejét kapta fel, majd a fülei bemérték, honnan hallja a szokatlan zajt, amit csak egy állat vehet észre. Akkor tudtam, hogy a baj közel jár, amikor Cuki az ablakba ugrott, és a mancsát az üvegnek nyomta. Odasettenkedtem mellé, és óvatosan kilestem a kertbe. Nekem nem voltak olyan kifinomult érzékeim, mint a macskámnak, de a szemem élesen látta a távoli célpontokat is, és valaki volt a szemközti fán.

Halkan kimentem a folyosóra, és minden ablakon kilestem, amin csak tudtam. A sejtésem beigazolódott. Körbevettek minket.

---

[1] http://lexikon.katolikus.hu/L/liliom.html