Nehézségek sorozat - 5: Bizalmi nehézségek (VÉGE)

Yunho:

A világturné lezárásával egyszerre éreztem örömöt és szomorúságot. Örültem, hogy most egy kis nyugalom jön, pihenhetünk és új erőre kaphatunk, de sajnáltam, hogy nem lépünk fel, mert nagyon élveztem. Ez az időszak tökéletes lett volna arra, hogy elsimítsunk Seonghwával minden nehézséget a kapcsolatunkban, ha ő nem folyamatosan Yeosanggal lógott volna. Nem értettem, miért lettek hirtelen ennyire jóban, de egy idő után kimondottan zavarni kezdett. Úgy éreztem, mintha ellopták volna tőlem a páromat, szinte engedélyt kellett kérnem, hogy velem legyen.

– Téged nem zavar? – tettem fel az égető kérdést Wooyoungnak. Ha a szerelmemmel nem lehetett beszélni, akkor a gond párjával kellett szövetkeznem.

– Micsoda? – kérdezte teli szájjal. Olyan jóízűen falatozott, mintha semmi gondja nem lenne.

– Yeosang és Seonghwa fellángolt barátsága.

– Régen is ilyen jóban voltak, ez nem újdonság. Miért? Te féltékeny vagy?

– Dehogy is! – tagadtam le, és elloptam egy retket a tányérjából. – Csak kérdeztem.

Még, hogy nem voltam féltékeny, majd megütött a guta! Ott volt az értékes idő, amit együtt tölthettünk volna, erre nézhettem, Seonghwa hogyan vihorászik, és pusmog összebújva Yeosanggal.

A bölcsek azt mondják, olyan a mosdó, amilyen a törölköző, de nem akartam még azt a leredukált kis időnket is beáldozni, úgyhogy inkább csak akkor lógtam Mingivel, amikor Seonghwa sem ért rá. Azért pont Mingivel, mert tisztában voltam vele, hogy a kettősünk híres shipp a rajongók között, úgyhogy nem árt, ha gyakorlunk, és talán a páromnak is szemet szúr a dolog. Hát, észre sem vette, hiába ölelgettem szét Mingit. Ehelyett csak kaptam egy megjegyzést Santól, hogy jobb, ha tudom, hová teszem a kezem, mert a végén ő is elfelejti, hová rakja a sajátját. Nem igazán értettem, ez most mégis milyen fenyegetés lenne, de inkább nem feszítettem tovább a húrt, nehogy megismertesse velem.

Tanácstalannak éreztem magam, és ez dühített, de nem akartam, hogy ez a félreértés rányomja a bélyegét a közelgő felkészülésre, úgyhogy önfejűség helyet inkább segítséget kértem. Hongjoonra mindig lehetett számítani, nem tudom honnan, de mindig volt egy jó ötlete, vagy kedves szava, ami megnyugtatott, most is arra számítottam, hogy egy csettintéssel megoldja a problémámat.

– Beszélj Seonghwával! Az a legjobb módszer.

Ezzel nem jutottam előrébb, pont vele nem akartam beszélni. Ha felhoztam volna neki, hogy zavar a barátsága Yeosanggal, akkor én lettem volna a birtokló barát a szemében, aki nem engedi őt kibontakozni, és egyébként is, miért nem bízok benne? Nem akartam felesleges veszekedést, Seonghwa nagyon érzékeny volt az arca miatt, a legkisebb kilengés padlóra tudta küldeni.

Magamba roskadva ültem a kanapén, és megpróbáltam kitalálni, hogyan hozzam helyre a párkapcsolatomat, miközben Jongho olyan gyermeki lelkesedéssel gyilkolta a tévében a zombikat, mintha erre született volna. Néha azért féltem, mi lesz, ha kikap, és mérgében kettétöri a konzolt.

– Mi a helyzet, hyung? – kérdezte, rám se nézve, mégis tudta valahonnan, hogy lógatom az orromat.

– Mostanában nem mennek jól a dolgot Seonghwával. Vagyis jól mennek, ha kettesben vagyunk.

– De keveset vagytok kettesben, vágom – mosolyodott el, és leállította a játékot. – Rittyentsek egy programot estére, amire ti sajnos nem tudtok eljönni? Akkor üres lesz a ház, és senki nem zavar senkit.

– Az szuper lenne – villanyozott fel az ötlet.

Jonghónak igaza volt, talán csak ennyi kellett, egy kis romantika, gondoskodás, hogy Seonghwa ne azt érezze, hogy kötelező velem lennie, hanem egyenes akarjon. Lehet, azért töltött olyan sok időt Yeosanggal, mert unalmasnak talált, vagy csak valami újra vágyott. Rajtam nem múlott a dolog, bármi baromságot bevállaltam azért, hogy újra magamba bolondítsam. Ha pedig hülye ötletekért kell valakihez fordulni, akkor az nem is lehet más, mint Mingi. Pontosan nem tudtam a sztorit, de a turnén valami olyat tett, amit San azóta is virágnyelven felemlegetett neki.

– Mingi, kellene valami király ötlet, amivel lenyűgözhetem Seonghwát.

– Ami azt illeti, Párizsban tanultam egyet, de az eleje nagyon kellemetlen lesz.

– Segítenél?

– Persze, elmondom, de nem megyek el veled. Legutóbb megfogadtam, hogy soha az életbe nem teszem be oda a lábamat még egyszer. Kísérőnek valaki mást kell találnod.

Már a felvezetőben is nagyon ijesztően hatott ez a mágikus hely, aztán, amikor megtudtam, hogy Mingi hova akar elküldeni, azt is megértettem, miért tett egy ilyen komoly ígéretet az út során. Ha egyszer ott lefotóztak minket, keresztet vethettünk a karrierünkre, örökre elfelejthettük a tiszta, ártatlan fiúk image-t.

Valaki olyat kellett magammal vinnem, aki nem ijed meg a kihívásoktól, és elég őrült ahhoz, hogy egy ilyen lehetetlen küldetésbe belevágjon velem. Kapásból Mingit választanám, de ő kiejtette saját magát, úgyhogy marad a másik eszement, San. Nem is meglepő, hogy pont ők jöttek össze, zsák a foltját effektus.

San vonakodott segíteni nekem, de Mingi is besegített a könyörgésbe, úgyhogy végül beadta a derekát, és vállalkozott rá, hogy elkísér a mocskos boltba. Egészen a küszöbig el is jutottunk, ahol aztán mind a kettőnknek inába szállt a bátorsága. Nem voltunk mi olyan nagylegények, hogy csak úgy besétáljunk egy ilyen helyre, ott vásároljunk, és utána még feltűnés nélkül haza is jussunk. Valami mást kellett kitalálni.

– Biztonságosabb hely kell. Itt túl sok ember fordul meg, és az eladók sem megbízhatóak – sorolta a buktatókat San. – Olyan kell, ahol minden diszkrét és biztonságos.

Semmi nem jutott eszembe, még az online rendelés is kimondottan rizikós, hiszen házhoz jön a futár, aki lehet akárki, ráadásul a dormban a csomagokat megszűri a portás. Nem akartam, hogy az egész épület tudja, mivel próbálom meg feldobni a szexuális életemet.

– Van egy ötletem – csapott a fejére San, a homlokán hagyva egy nagy, vörös foltot, ami összhangban volt a hajával. – De nem fog tetszeni.

Tényleg nem tetszett, sokkal nagyobb baromság volt, mint a szexbolt. Ezerszer nagyobb, de közben értettem is, miért ez jutott eszébe. Azon a helyen a dolgozók érdekében áll titkot tartani, mert ezek csak olyan félhivatalosan működnek. Ha egyszer beléptél a kapuján, onnan semmilyen információ nem szivárgott ki.

– Várj! – ragadtam meg San karját, amikor elindult a kacskaringós mellékutcák irányába. – Ha együtt megyünk be, azt fogják hinni, hogy melegek vagyunk.

– Ezzel azért nem lőnek túl messzire.

– Jó, de nem egymással! – kértem ki magamnak. – Állva leszophatnál.

Erre akkora csapást kaptam a vállamra, hogy még öt perc múlva is sajgott, és örülhettem, hogy ennyivel megúsztam, San szemei villámokat szórtak. Azt hittem, a kapcsolatukban Mingi hordta a nadrágot, de úgy tűnt, tévedtem, és San nevelte a fiatalabbat. Kegyetlenül erőset tudott ütni.

– Hiba volt elkísérnem – mondta sértettem, miután kivett nekünk egy szobát.

– Sajnálom. Nem akartalak megbántani.

– Pedig sikerült. Egyébkén meg, ugyanakkora vagy, mint Mingi, nem kell túlozni.

A szerepjátékos szoba iszonyatosan zavarba ejtő volt, viszont az automatából rengeteg olyan dolgot megvehettem magamnak, amit a boltban nem mertem volna. Itt ugyanis mindent magadnak vettél, amit később vagy kidobtál, vagy hazavittél, az újrahasznosítás elég kivitelezhetetlen lett volna ilyesmik esetében.

– Ha már ennyit fizettünk érte, maradhatnánk is – ült le az ágyra San, és megcsörgette a karperecet az ágy tábláján. – Kikösselek?

– Inkább kihagynám – nyeltem egy nagyot, és szépen lassan az ajtó felé csoszogtam. Ha San így akarta a szart is megfagyasztani bennem, akkor sikerült neki.

San végül megrántotta a vállát, és követett kifelé. A dolgozók nem firtatták, mit csináltunk ilyen rekord sebességgel, ha megmerték volna kérdezni, akkor sem lenne semmi közük hozzá. Így is hihetetlenül mocskosnak éreztem magam. A fekete kis zacskóban úgy éreztem, nem is kellékeket cipelek, hanem egy levágott fejet, amiért bármikor letartóztathatnak.

Jongho mindent elintézett, moziba rángatta a társaságot, egy olyan filmre, amit Seonghwa biztosan soha nem nézett volna meg társaságban, hatalmas kivetítőn, én meg jó barátként támogattam, és vele maradtam. Amint lelépett a társaság, máris a páromhoz fordultam, és megkértem, hogy üljön le az ágy szélére, és csukja be a szemét.

– Mindig félek egy kicsit, amikor valaki ilyet kér tőlem – vallotta be, és zavartan mosolygott. – Ugye nem fogsz semmilyen furcsa jelmezben elém ugrani?

– Ugyan, dehogy! – biztosítottam, és a sarokba dobtam a nyuszi fület, és csokornyakkendőt. Ahogy áttúrtam a fekete szatyrot, rájöttem, hogy nem sok mindenem maradt, amit most Seonghwa elé tehetnék, és kezdtem pánikolni.

Tiszta fejjel kellett átgondolnom a dolgokat, nem szabad ajtóstul törni a házba, úgyhogy kirohantam a konyhába, kivettem egy rózsát a vázából, és azt nyújtottam át, amikor Seonghwa kinyitotta a szemét.

– Oh, ez nagyon szép, csak kicsit csöpög – tette a tenyerét a virágszál alá.

– Friss – pontosítottam, és elvéve a virágot egy újabb vázába tettem. Még jó, hogy volt otthon egy halom, Wooyoung az utóbbi időben ezekben gyűjtöttem a kupakokat, hátha nyer egy autót. Előbb szerintem a jogsit kellett volna megszereznie, de engem soha senki nem kérdezett a logikus döntéseknél.

Amíg én vizet hoztam a vázába, Seonghwa megneszelte, hogy sumákoltam valamit, és mire visszaértem, már a csokornyakkendőt pörgette az ujjain, és a fején ott virított a fekete nyuszi fül.

– Ezeket nekem szántad, vagy te akartad felvenni? – kérdezte.

– Fogalmam sincs, hogyan került ide. Biztosan valamelyik hülye szórakozik – nevettem idegesen.

– Yunho – ragadta meg Seonghwa a kezemet, és szomorúan kereste a szemkontaktust. – Mi a baj? Már nem vagyok neked elég izgalmas?

– Nem erről van szó – nyugtattam. – Csak mostanában folyton Yeosanggal voltál, és érdekesebb akartam lenni, mint ő.

– Yeosang segített nekem valamiben – vallotta be, és a szép, hosszú ujjaival megsimította az arcomat. – Később akartam odaadni, de már tudsz róla, úgyhogy a meglepetésnek annyi. Csukd be a szemed, amíg idehozom!

Feszülten vártam. Ideges voltam, mert érdekelt az ajándék, és azért is, Seonghwa vajon megbocsát-e nekem a féltékenység és gyanakvás miatt. Nem kellett kimondanom, hogyan éreztem, hallhatta abból, ahogy Yeosang nevét kimondtam, és nagyon reméltem, hogy ez nem indít el újabb feszültséget közöttünk.

– Kinyithatod! – mondta boldogan, és kissé izgatottan.

A medál, amit készített gyönyörű volt, bele sem mertem gondolni, mennyi munka lehetett vele, hogy ezeket a szálakat egybetegye, és végül egy ilyen remekmű szülessen belőle. Egy keresztet ábrázolt a végeredmény, amitől nem lett túl nőies, még akkor sem, ha ezüstösen csillogott.

– Szerelemkötés. Te az enyém vagy, én a tiéd – húzta ki a sajátját a pólója alól. Bele sem gondoltam, hogy mióta együtt vagyunk, még sincs couple cuccunk. Szörnyű barát voltam.

– Nem is tudtam, hogy Yeosang tud ilyet csinálni.

– Nem is tud. Ő csak tartotta bennem a lelket, hogy a nehéz pillanatokban ne dobjam az egészet a kukába.

Hagytam, hogy Seonghwa feltegye a medált egy vékony ezüstláncra, és a nyakamba kösse. Még ha a szerelemkötés kissé mágikusan, és birtoklóan is hangzott, nem zavart, örökké vele akarta maradni. Ezt az elhatározásomat egy csókkal is megpecsételtem, és szorosan magamhoz húztam Seonghwa vékony, törékeny testét.

– Nagyon szeretlek – súgtam a fülébe, és levettem a fejéről a hajpántot. – Ez itt az enyém.

– És mivel szolgál ma, nyuszi pincér úr? – kérdezte, majd gyorsan a számra tapasztotta a kezét, amikor meglátta a perverz mosolyomat. – Úristen, ki ne mondd!

– Akkor hogyan fogsz rendelni? – motyogtam a tenyerébe, majd elismételtem érthetően is, amikor szabaddá váltam.

– Csak mutasd meg! – húzott le az ágyra, és szenvedélyes csókba hívott.

Még ha az egész Seonghwa-Yeosang dolog egy félreértés is volt, az nem jött rosszul, hogy Jongho kivonta a csapatot a forgalomból, és kettesben maradtunk a dormba. Seonghwa arcának is jót tett, ha nem kell pirulnia a többiek előtt, ugyanis úgy terveztem, aznap este elértem, hogy a lehető leghangosabban nyögje a nevemet.

Hongjoong:

Nem bíztam Jonghóban, túlságosan sunyin terelgetett minket a terem felé, amikor leültem a helyemre, úgy éreztem, a kivégzésemre érkeztem meg. Nagyon sumákolt a jegyekkel, és az istenért sem akarta elárulni, mit nézünk meg, de az ajánlók alatt erre a rejtélyre hamar fény derült.

– Ülj csak le, hyung! – ragadta meg a kezemet, amikor fel akartam pattanni. – Itt vagyok melletted, nem lesz baj.

Lehet, hogy semmilyen ijesztő lény nem jött ki a vászonból, de a teremben több száz ember hallhatta, milyen magasan sikongatok, és ezt nem akartam. Utáltam horrort nézni, főleg társaságban, mert akkor még attól is megijedtem, hogy valaki összerágta a popcornját. Ha tudtam volna, hogy Jongho egy ilyen filmet akar nézni, akkor egyszerűen be sem megyek, de innen már nem volt visszaút, főleg, hogy engem ültettek a falhoz közel, nehogy ki tudjak menekülni a lépcsőkön át.

Moziban nézni ijesztő filmeket nem csak azért ijesztő, mert több ember tud halálra rémíteni a benézett jelenetekkel, hanem azért is, mert minden nagyon nagy, és nagyon hangos a teremben. Ha a főszereplő felsikít, olyan, mintha rád szakadna az épület, és ha feltűnik egy ijesztő fej, alig bírod kitakarni. Nem tettem tehát mást, csak minden büszkeségemet félredobva szorítottam a maknae kezét, aki szemmel láthatóan jól szórakozott a szenvedésemen.

Amikor kiértünk az éttermi részhez, nem csak azt éreztem, hogy elszállt minden erőm, hanem azt is, hogy diéta ide-oda, rohadtul megérdemlek egy extra nagy bigmacket. Ebben az utóbbiban a többiek is egyetértettek, bandástul ültünk be a Mekibe, és faltuk fel majdnem még az asztalt is. Néha igazán kijárt nekünk egy ilyen aprócska kihágás, a próbateremben aztán úgyis ledolgoztunk magunkról minden gramm felesleget.

– Nem ugrunk be a játékterembe? – vetette fel Jongho, de én már többé nem bíztam meg benne.

– Aztán kiderül, hogy valami zombibarlangba viszel – rázott ki a hideg a gondolattól.

– Dehogy! Te nem voltál még itt, hyung? Jó öreg vagy…

Megfagyott a levegő, a csapat feszült várakozással nézett rám, én azon gondolkodtam a ketchupbe, vagy inkább a majonézbe fojtsam bele a maknae-t. Még, hogy én öreg! Mit képzel magáról? – füstölögtem.

– Jól van, menjünk! Majd megmutatom én neked, ki az öreg!

A döntésem egy híján osztatlan sikert aratott, mintha San nem repesett volna túlzottan az ötletért, hogy egy játékteremben verjük el a pénzünket, a párja viszont helyette is kurjongatott. Yeosang hagyta, hogy Woohyung átkarolja, és csak egy pillanat volt, de mintha némi szomorúságot véltem volna felfedezni a tekintetében. Feljegyeztem a mentális noteszomba, hogy mindenképpen beszélnem kell vele.

Az arrogáns kis Jongho nagyon otthon volt a játékokban, így nem volt könnyű megszorongatni, de kihoztam magamból a legjobbat, hogy sikerrel járjak. A videojátékokban laposra vert, de az asztali hokiban, és a kosárban én jeleskedtem, leiskoláztam a mitugrászt.

– Na, ki az öreg? – szegtem fel a fejem büszkén.

– Hát, biztosan nem én – emelte fel a kezeit védekezően Jongho, és elment a bárhoz, rendelni mindenkinek egy pohár kólát.

Mivel a maknae oktatásával aznapra megvoltam, leültem az asztalnál búslakodó Yeosang mellé, és csináltam egy gyors bandaellenőrzést. Mingi és Wooyoung egymás ellen harcoltak a motoros játéknál, San bátorította hol az egyiket, hol a másikat, Jongho ugye az italokkal bajlódott, tehát semmi nem áll az útjában egy kis lelkizésnek.

– Mi a gond? És ne mondd, hogy semmi, mert látom.

– Csak elgondolkodtam azon, mi lesz három-négy év múlva. Minden ilyen lesz, vagy semmi sem lesz már ilyen?

– Remélhetőleg még híresebbek leszünk – próbáltam elűzni a sötét fellegeket, de Yeosang komolyan beszélt, és komoly gondok mardosták. – Mi miatt aggódsz?

– Wooyoung … Vajon azután is szeretni fog, hogy már nem leszek érdekes? Most könnyű dolgom van, nincs versenytárs, de minél előrébb tartunk az úton, annál több lesz a rajongó. Ő imádja, ha rajonganak érte.

Ez nem Wooyoung sajátja volt, minden emberi lény gyarló, és azt akarja, hogy legyen valaki, vagy valakik, akik kiemelik a jó tulajdonságait, és lehetőleg figyelmen kívül hagyják a rosszat. Vagy legalább hallgatnak róla. Yeosang viszont nem az a titkolós fajta, ami a szívén, az a száján, és szerintem pont ezért működött jól a kapcsolatuk. Nem tettek ezer felesleges kört, mielőtt kinyögték volna, hogy mi zavarja őket. Irigyeltem őket ezért.

– Te egy nagyon különleges személy vagy. Nem hiszem, hogy Wooyoung valaha megunna téged.

– És ha jön valaki, aki szebb és jobb, mint én?

– Néztél már magadra? Ha nekem ilyen arcom lenne, hűha, kinyílna előttem a világ!

Furcsa volt így hallani Yeosangot, sosem hallottam még panaszkodni a külseje miatt, bár igaz, a foltot az arcán mindig lesminkelték, és láttam, hogy nagyon sokszor ellenőrizte, hogy biztosan nem látszik-e. Ez a kis apróság ekkora rést tudott ütni a sziklaszilárdnak tűnő magabiztosságán? Wooyoungnak többször kellene mondania, hogy milyen szép.

Miután elmondtam párszor Yeosangnak, hogy úgy tökéletes, ahogy van, és a párja hülye lenne, ha leváltaná bárkire, felkerestem Wooyoungot, hogy a fejébe verjem, a bókolás nem töketlenség, hanem a kreativitás fejlesztésének egy nagyon jó és virágzó módja.

Wooyoung:

Meglepett, amit a leader mondott, nem gondoltam volna, hogy Yeosang rászorul arra, hogy agyondicsérjem. Amikor bókoltam neki, mindig azzal jött, hogy biztosan akarok valamit, és csak taktikázom, úgyhogy szépen le is szoktam arról, hogy bókoljak neki. Szavak helyett inkább tettekkel próbáltam meg kimutatni az érzéseimet, de úgy tűnt, ez már nem elég se neki, és legyünk őszinték, nekem se.

– Mi a terved estére, szépségem? – hajoltam oda hozzá, és megrebegtettem a pilláimat. Pont olyan fejet vágott erre, mint sejtettem.

– Fel akarsz szedni? Gyenge próbálkozás – ivott bele az italába. Nagyon szexin tudta használni a szívószálat. Yeosang egy igazi dög volt.

– Nem kell felszednem téged, már rég az enyém vagy. Csak az enyém, és ez irtózatosan büszkévé tesz – vallottam színt. El sem hittem, hogy elkapta a tekintetét. Istenem, sikerült zavarba hoznom!

Nagyon gyorsan szerettem volna hazamenni, és bezárkózni a szobánkba, de nem léphettünk csak úgy le… Vagyis… Miért is ne? Hiszen felnőtt emberek voltunk, tudtunk magunkra vigyázni, és ez egyébként se kötelező program volt, mindenki addig maradt, ameddig kedve volt.

– Leléptünk – közöltem Hongjoonggal, hogy azért még se legyen harag.

Legszívesebben már a taxiban a párom ajkára tapadtam volna, de a taxis nagyon mogorva alaknak tűnt, még csak az kellett volna, hogy kitegyen minket az út szélén. Amíg mást nem tehettem, megfogtam a párom kezét, és a bejárati ajtóig el sem engedtem. Belépve a dormba, olyasmit hallottam, amit nem akartam, úgyhogy hipersebességgel szeltem át a folyosót, és szenvedélyesen Yeosang ajkára tapadtam. Kizártam a tudatomból a zavaró zajokat, és csak arra gondoltam, nemsokára az én gyönyörű, igézőtekintetű szirénem fog ilyen szépen dalolni. A szirén hasonlat tényleg megállta a helyét, Yeosang egyszerre volt gyönyörű és veszélyes is, a tökéletes csábító, aki magához édesget, majd leharapja a fejed.

Yeosang úgy hámozta le rólam a ruhát, mintha ártottak volna neki a textíliák, nem is gondoltam volna, hogy ennyire ki van rám éhezve. Persze könnyen lehet, hogy nem a szexre, inkább arra várt már nagyon régóta, hogy ennyire megvesszek érte. Idióta voltam, hogy nem mutattam ki neki az igazi érzéseimet.

– Olyan szép vagy – akasztottam meg Yeosangot a nadrágom levételében.

– Ezerszer mondtam már neked, hogy a fiúk nem szépek, hanem helyesek – csóválta meg a fejét, és lehúzta rólam a zoknit is.

– De te szép vagy – simítottam végig az arcán, amikor visszamászott hozzám.

– Te meg rohadt helyes – súgta a számra, és megharapta az alsóajkamat. – Most, hogy ezt megbeszéltük, megdugnál végre?

Nem kellett kétszer kérnie, fordítottam magunkon, és alaposan végigcsókoltam a finom, édes bőrét. Yeosang volt a legjobb dolog, ami velem történhetett, mellette soha nem unatkoztam, mindig képes volt arra, hogy színt vigyen az életembe, és feldobjon, ha rossz a kedvem. Pont nekem találták ki, és úgy szerettem, ahogy volt, a nehéz személyiségével, és a tűzfoltjával, amit úgy takargatott, mintha a legnagyobb titka lenne.

– Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Ezerszer szeretlek – vallottam színt neki az éjjel többször is, amit mindig csak egy apró mosollyal viszonzott, de aztán, amikor fáradtan nyújtóztunk el a takaró alatt, végük csak kibukott belőle:

– Én is szeretlek.

San:

Mingi mestere volt annak, hogy ne azt tegye, amit elvárnék tőle. Például a játékteremben arra számítottam, hogy megint elveszti a fejét, és csak a gépekkel fog törődni, mintha én ott sem lennék, de folyamatosan kereste a tekintetemet, és próbálta éreztetni, hogy egy percre sem felejtett el. Nem tudom, mi ütött belé, de tetszett a figyelme, és ez a fény hamar napszúrást okozott.

– Mingi, hozz nekem inni, szomjas vagyok! – ugráltattam, aznap este sokadszorra a páromat. Ő pedig, mint egy engedelmes kutya, teljesítette a parancsaimat.

– San, néha hagyd levegőhöz jutni! Te is tudsz kérni italt, nem kell őt elküldeni mindenért – szidott meg Hongjoong.

Legszívesebben visszafeleseltem volna neki, hogy ne szóljon bele a párkapcsolatunkba, de nem akartam konfrontálódni, és pár perc múlva beláttam, hogy igaza van. Mingi nem a szolgám volt, hanem a párom, és megérdemelte, hogy úgy kezeljem. Miután odahozta az italomat, megkértem, hogy üljön mellém, mert már hiányzik a közelsége. Mingi nagyon jól nézett ki, ha mosolygott, imádtam ilyenkor az arcát, a vékony csíkká szűkülő szemeit, ebben hasonlítottunk. Meg úgy a humorfaktorunk nagyságában is. Rengeteget tudtunk ökörködni együtt, de ezért is működött jól a kapcsolatunk, mert nem csak szeretői voltunk egymásnak, hanem legjobb barátok is. Gondoltam is, hogy ezt meg kellene valahogy jeleníteni, de Hongjoong biztosan nem engedélyezte volna, hogy közös tetoválást csináltassunk. Maradt hát egy köztes megoldás, de elég volt csak kiejtenem a számon, és kitört a balhé.

– Felejtsd el!

– Király!

– El fogok ájulni.

Ezek a reakciók érkeztek a hennás ötletemre. A leader nem támogatott, Jongho bármiben benne volt, ami egy kicsit is szabályszegő, Mingi pedig azt hitte, hogy a hennát is tűvel viszik fel. Miután meggyőztem róla a páromat, hogy a henna nem jár fájdalommal, már hárman rágtuk a leader fülét, és nem bírta sokáig a rohamot, beleegyezett, hogy csinálhatunk közös henna tetoválást, de olyan helyre, ami nem túl látványos.

Miután megkaptuk az engedélyt, már csak azt kellett kitalálnunk a rengeteg minta közül, hogy melyiket fessék ránk. A nagy részük túl lányos volt az én ízlésemnek, de aztán találtam egy virágmintát, ami mágikusnak és megkapónak tűnt. A művésztől azt is megtudhattuk, hogy a sors jelentését hordozta magában. Tökéletes választás, ugyanis boszorkányok és jósok nélkül is biztos voltam benne, hogy Mingi az én sorsom, vele vagyok teljes, és csak együtt vagyunk képesek eredményesen működni.

– Ez azért elég menő couple ékszer – mosolyodott el, és nem törődve a közönséggel, szájon csókolt.

Valószínűleg okoztunk egy kisebb szívrohamot a leadernek, és a „tetováló” művésznek, de kit érdekelt, ha ilyen pasim van? Lehúztam még egy csókra, és a szájára súgtam:

– Úgy szeretlek, te majom.