Szivárványháló (4. évad): 8. fejezet: Osztálytalálkozó 2.0

Chen:

Annyira élveztem két hónapja az osztálytalálkozót, hogy úgy döntöttem, szervezek még egyet. Annyit mondtam csak, hogy házibuli lesz nálam, nehogy valakit feszélyezzen, hogy egy évben több osztálytalálkozóra is elmegy, de pontosan azokat hívtam meg, akik a múltkor is a vendégek listáján voltak. A szüleimet csak nagy könyörgések által lehetett rávenni, hogy ugyan már, adják kölcsön a lakást, de a nagynéném utazása pont jókor jött ki, lehetőség nyílt rá, hogy meglátogassák a nagyszüleimet. Hihetetlenül izgultam, mert nagyon ritkán lehetettem egy buli házigazdája, és azt akartam, hogy minden tökéletes legyen.

Már korán reggel beszereztem a rágcsákat és szeszeket, ezt követően jöhetett a takarítás, és a rendezkedés, igazán együtt éreztem Sehunnal. Szerencsémre Suho segítőkésznek bizonyult, és este hatra mindennel elkészültünk. Letöltöttem egy halom bulizós számot, hiszen legutóbb sok mindent megbeszéltünk, inkább az volt a lényeg, hogy együtt bulizzunk, és jók érezzük magunkat. Ezúttal pedig két új arcot is üdvözölhettünk a köreinkben, Kris végre visszaírt, és izgalmas, színes történetekkel készült nekünk.

– Ja, és képzeljétek el, hogy egyszer fuvaroztam egy ekkora – itt a kezével mutatta, hogy mekkora –, bazi nagy ürgét, alig bírt beszállni a kocsiba, és utána még telehányta a hátsó ülést. Komolyan, ha ilyen alakot látok, azóta továbbgurulok, mintha másért jöttem volna.

Kris sofőrként dolgozott, részeg, finnyás, de mindenképpen gazdag alakokat szállított, és éppen ezért nagyon jó történetei voltak. Rengeteget nevettünk rajta, és hála neki, véglegesen felbomlottak az iskolai határok, keveredett a csapat, és ez boldogsággal töltött el. Arra vágytam, hogy mind barátai legyünk egymásnak.

Xiumin:

 Amikor megláttam Krist belépni az ajtón, már akkor tudtam, hogy szorosan Baekhyun mellett kell maradnom, mert olyan ideges lesz, hogy tutira valami hülyeséget fog csinálni. Nem értettem, hogy lehet még mindig ekkora hatással rá az a fiú. Évek óta nem találkoztak, Baekhyun közben már többször elvesztette a szüzességét, még Chanyeollal is kavart, de elég volt csak Kris pillantása, és kész lett volna elájulni tőle. Hihetetlenül nehéz volt úgy jól érezni magam, hogy állandóan fél szemmel a barátomra sandítottam, és mivel nem vagyok kaméleon, ez hamar megbukott. Éppen csak egy pohár vízért ugrottam ki a konyhába, hogy kicsit gátját szabjam az alkoholizálásnak, de mire visszaértem, Baekhyun szublimált.

– Hello, Minseok – kapott ki a chipses tálból egy rágcsát Tao, és kedvesen rám mosolygott. – Mizu?

Régen, a suliban sosem gondoltam volna, hogy Tao a barátom lesz, egészen addig, amíg el nem kezdtem korrepetálni, és rá nem jöttem, hogy egész jófej. Undoknak, aljasnak és alpárinak gondoltam a kinézete és a viselkedése miatt, de ez csak egy póz volt, a valódi Tao nagyon rendes, jólelkű, és igyekvő srác volt. Hamar rájöttem, hogy a tanulásban a motiválatlanság, és a szorgalom hiánya hátráltatja, de ha kicsit bíztattam, és pár feladatot sikerült egyedül megcsinálnia, egész jól belejött. Nem értettem, a dolgozatoknál miért adta fel olyan könnyen a dolgokat.

– És mi lett belőled? Matektanár? – kíváncsiskodott.

– Koreográfus vagyok egy cégnél.

– Koreográfus? De te nem énekeltél?

– Azt is. Sok mindent csináltam.

Nem voltam olyan szenvedélyes táncos, mint Jongin, de szerettem ezt a munkát, mert kreatív volt, emberekkel dolgozhattam, közösen alkothattunk valami újat, és semmi köze nem volt a gazdasághoz. Abban, hogy az SM-hez kerültem, hatalmas mákom volt, és habár az egész idolkar sajnált, amiért Taehunnal kellett dolgoznom, igazi kihívásként éltem meg a feladatot. Nehéz személyiség, aki nem hagyja, hogy egyszerű mozdulatokkal és lépésekkel lenyűgözzem, így mindig fejlődnöm kellett, hogy megfeleljek az elvárásainak. Tetszett annyira, hogy megdolgozzak a figyelméért.

– És te?

– Kaszkadőrnek tanulok. Elég fifikás, mert nem csak annyi, hogy leugrassz dolgokról, és megpróbálsz közben nem meghalni, hanem még vizsgákat is teszel elméletből. Múltkor azt számoltuk, hogyha leugrassz a daruról, milyen szögben érkezel a tetőre. Azt ne kérdezd, hogy mi a faszért. Én sem értettem.

– És megy, vagy megint korrepetáljalak?

– Őszintén? – fordult oda hozzám Tao, és mélyen a szemembe nézett. – Megtennéd? Full bukásra állok.

Nagyon nehezemre esett, hogy ne röhögjem el magam, olyan komikus volt, hogy egy pillanatra visszakerültünk a középiskolába, és a menő Tao újra tőlem kér segítséget. Megígértem neki, hogy majd összehozunk valamit. Nekem sem ártott, ha egy kicsit felfrissítettem a tudásomat, az ismétlésbe még senki nem halt bele. Egyébként is ki akartam érdemelni, hogy Tao megint elvigyen motorozni. Csak úgy nem lett volna pofám megkérni.

– Kicsit szarul érezzük magunkat Krisszel, hogy múltkor nem voltunk. Mindenki tud mindent, mi meg le vagyunk maradva. Nem lenne kedvetek eljönni Baconnel karaoke-zni? Beavathatnátok minket a titkokba.

– Ha Baekhyunra gondolsz, akkor megkérdezem, de szerintem benne lesz.

– Kris már kérdezi.

– Baekhyunt? – hatalmasodott el rajtam a pánik, és azonnal a barátom után kezdtem kutatni.

Úristen! Le fogja járatni magát! Nagyon! – aggodalmaskodtam, simán kinéztem belőle, hogy annyira betintázott, hogy lehányja élete szerelmének cipőjét. Nem akartam, hogy utána szégyenkeznie kelljen, Baekhyun rosszul bírta a lelki nyomást.

– Bocsi, mindjárt jövök – hagytam ott Taót, és arra tartottam, ahol Baekhyun feje búbját véltem felfedezni.

Tényleg Krisszel beszélt, és bár inkább csak a magasabbik szája mozgott, Baekhyun se nem hányt, se nem ájult el, úgyhogy első körben ez tökéletes megfelelt. Fogalmam sem volt róla, hogy felfogja-e, amit hall, de bólogatott, Kris pedig mosollyal az arcán távozott, miután kifogyott a szövegből.

– Minseokie, azt hiszem, Kris randira hívott – motyogta nekem Baekhyun, teljesen megsemmisülve, én pedig nem rontottam el a kedvét. Vegyük úgy, hogy Taóval statisztálunk az egymásra találásukban.

Tao:

Nem úgy mentem el Jongdae bulijába, hogy na most akkor pasit fogok magamnak, de végül mégis úgy alakult, hogy nem egyedül mentem haza. Semmilyen hátsó szándék nem mozgatott, amikor odaléptem Yi Xinghez dumálni, anno az osztálytársam volt, és nagyon meglepett, amikor flörtölni kezdett velem. Okosan csinálta, először csak félreérthető mondatokkal bombázott, aztán egészen konkrétan utalt rá, hogy nem bánná, ha megmutatnám neki a lakásomat. Egy ilyen lehetőséget nem lehetett visszautasítani.

Hogy tetszett-e Yi Xing? Nem volt rossz pasi, az évek alatt megférfiasodott, én meg nem voltam egyébként se túl válogatós, úgyhogy semmi nem gátolt abban, hogy eltöltsek vele egy éjszakát.

Yi Xing csendben követett, talán izgult, vagy azon morfondírozott, valóban jó döntést hozott-e, én meg azon agyaltam, nem lesz-e fura a volt osztálystréberrel szexelni. Végül úgy döntöttem, nem muszáj dugnunk, ha összejön, örülök neki, ha nem, akkor ittunk egy jót.

– Wow, egy cica! – ámult el a vendégem, amikor meglátta a macskámat.

Zu Te Ki, röviden Cuki hihetetlenül mérges volt rám, amiért későn jöttem haza, nem adtam neki enni, amikor elmentem, és egy idegent hoztam a felségterületére. Nagyon nehezen barátkozott, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy válogatós volt az emberek terén, még Krishez se dörgölőzött soha oda, pedig ő aztán sokszor dekkolt nálam.

– Meg lehet simogatni? – kérdezte Yi Xing lelkesen. Nem gondoltam volna, hogy szereti a macskákat.

– Nem hiszem, hogy engedi fogja, de próbálkozhatsz.

Cuki azonnal arrébb sétált, amint Yi Xing felé nyújtotta a kezét, és akaratosan követelte, hogy etessem meg. A vastag, bundás farkát a fekete nadrágomhoz súrolta, hogy biztosan tiszta macskaszőr legyek, és folyamatosan nyávogott, amíg le nem tettem elé a tálját.

– Perzsa? – próbálkozott Yi Xing. Kris is erre tippelt.

– Birman, silver point.

– Azok drágák, nem?

– Ááá…

Cukit nem sokkal azután vettem, hogy Seunghyeon a bizalmasává fogadott, és egy vastag, tömött borítékot kaptam elismerésül a szolgálataimért. Aznap szakadt az eső, szürke fellegek takarták az eget, mindenki esernyő és kapucni alá bújva törtetett előre a tömegben, és én nagyon magányosnak éreztem magam. Hiányzott Kris, a régi idők, amikor együtt nevettünk, és szórakoztunk, fájt, hogy a ballagást követően nem keresett, és én sem mertem a szeme elé kerülni az új munkám súlyával. Csak lődörögtem, nem törődve azzal, hogy a víz a homlokomra simítja a hajam, hagytam, hogy sodorjon a tömeg, és próbáltam elveszni az átláthatatlan embermasszában.

Ami kizökkentett a melankóliámból egy áthatóan kék szempár volt, ami egy kirakat üvege mögül figyelt engem, olyan értelmesen és bölcsen, mintha a lelkembe látna. Más kiscicák egymást kergették, vagy nyomkodták az üveget, és próbálták felhívni magukra a figyelmet, de ő csak bámult rám, felségesen ülve a kosarában, mintha egy igazi királynő lenne.

Amikor bementem, és elmondtam, hogy őt szeretném, először hátast dobtam az árától, aztán eszembe jutott, hogy nemrég kaptam fizetést, és végül is, miért ne költhetném el egy macskára? Cuki egy nagyon drága, de jövedelmező kiadás volt, mert iszonyatosan szükségem volt rá. Képes volt kitölteni azt az űrt, amit Kris hiánya okozott, és habár nem tudtam vele beszélgetni, sokszor úgy éreztem, tudja, mit akarok. Ha szomorú voltam, odabújt hozzám, ha tespedtem a kanapén, elkezdett játszani, ha túlzásba vittem a drogot, addig nyivákolt, amíg ki nem józanodtam, egyszer még a tasakomat is elásta a szőnyeg alá. Néha úgy éreztem, nem én vagyok az ő gazdája, hanem fordítva.

– Szóval, megnézed a hálószobámat is? – tettem fel a lényegi kérdést, és megmutattam Yi Xingnek az utat.

Kris nem hitte el, hogy lefeküdtem a volt osztálytársammal, és másnap este ötvenszer megkérdezte, hogy tényleg biztosan nem hazudok-e. Az őrületbe kergetett.

– Kris, mondom, hogy megtörtént. Most mi olyan hihetetlen ebben?

– Minden, de főleg Yi Xing. Yi Xing. Érted? YI XING!

– Ja, így hívják…

Krisben volt már egy kis alkohol, de nem ez okozta a kiakadását, világ életében a  kíváncsiság nevű betegségben szenvedett, és lelkes lett, ha valami újdonság történt az életében. Plusz, valamiért úgy gondolta, ugyanannyi köze van az én magánéletemhez, mint a sajátjához. Tehát ha velem történt valami jó, akkor boldog lett, ha szomorú lettem, elfancsalodott, ha megőrültem, ő is csatlakozott hozzám a féktelen bulizásban. Kris olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne. A bátyám, aki a rohadt életbe, hogy a bátyám, hiszen annyira dögös…

Pár üvegnyi sör elfogyasztása után beállt a lelkizős időpont, rágyújtottunk egy-egy cigire, és elmerengtünk az életünk nehéz szakaszain. Kris még mindig nem tette túl magát az anyja halálán, hiába telt el két év. Akárhányszor láttunk egy boldog családot a parkban, vagy egy filmben, a barátom tekintetébe szomorúság költözött. Olyan tökéletes élete volt a középiskolában, az apja fiatalos és jófej, az anyja gondoskodó, vicces és laza volt, úgy szerették az egyetlen fiúkat, mintha a világ legnagyobb kincse lenne, aztán azok a gengszterek megjelentek, és agyonlőttek az anyját, hogy megmutassák, ki a faszagyerek.

– Ezt még sosem meséltem neked, de az apám meghalt, amikor öt éves voltam, és az egyetlen emlékem róla az, hogy felkap a magasba, és a nyakába ültet. Az arcára már nem emlékszem, csak erre a mozzanatra, és folyton irigyeltem azokat a srácokat, akik a játszótéren a faterjukkal játszottak.

Kris letette a sörösüveget, és felém fordult. A tekintete már ködös volt a fűtől, és az alkoholtól, de minden erejét arra koncentrálta, hogy figyeljen a mondandómra. Nagyon ritkán beszéltem a családomról, nem szerettem felszakítani a sebeket.

– Apa építkezésen dolgozott, és az a fasz volt a főnöke, akit te is ismertél. Munkahelyi balesetben halt meg, de valójában az a gyökér szart rá, hogy mit van a dolgozóival, többen jelezték neki, hogy nem biztonságosak a gépek, de az igásállat ne pofázzon, hanem dolgozzon. Szerintem bűntudatból kezdte támogatni az anyámat, és ezért is fordult a pia felé, de pont telibe fostam a lelki állapotát. Semmi sem oldozhatta fel az alól, hogy tönkretette a gyerekkoromat, lerombolta az önbecsülésemet, és megverte az anyámat.

Bérgyilkos voltam, sok emberrel végeztem, és sok élet elvétele miatt éreztem bűntudatot, de azt, hogy hagytam meghalni a nevelőapámat, sosem tudtam megbánni. Annyira gyűlöltem, mint még senkit a világon, és képtelen voltam arra, hogy együtt érezzek vele, vagy megpróbáljam megérteni a cselekedeteit. Nem, nincs bocsánat arra, amit velem és a családommal tett. Ha feltámadna, újra megölném, a végtelenségig, még akkor is, ha emiatt örökké a pokolban kellene rohadnom.

Kris:

Munkahelyi ártalom, vagy hívjuk akárhogy, de mindent tudni akartam az osztálytársainkról, jobb félni, mint megijedni alapon, és ehhez tökéletes volt a Baekhyun-Minseok páros. BB boy eredeti nevében azért sokat segített Chen kedves eligazítása, és Baekhyun fülig érő mosolyából ítélve akkor is igent mondott volna, ha meg sem szólítom. Kicsit elázott, mire odajutottam hozzá, de egész aranyos volt a vörös ábrázatával, és a csillogó szemeivel.

Seunghyeon nem csak azért akart magának, mert jól vezetek, hanem, mert átlátom a dolgokat, és azonnal kiszúrom az apró részleteket. Abban, ahogy Baekhyun belépett a karaoke terembe, két dolog is szemet szúrt. Először az, ahogyan rám nézett, majd a félig feltűrt ingujja alól megcsillanó arany tetoválása. Alig hittem el, hogy egy helyen dolgozunk, és ezért még jobban érdekelni kezdett, mit hazudik össze magáról. Kíváncsi voltam arra is, Taónak feltűnt-e a dolog.

– Láttad? – súgtam oda neki, amikor az aprajafalva azzal foglalkozott, hogyan üljön le kényelmesen az alacsony asztalhoz.

– Hogy bejössz Baekhyunnak?

– Akkor nem… – jegyeztem meg, és beszűntettem a csevejt. Természetesen kellett viselkedni.

Ha nem ismertem volna Baekhyunt, még azt is megkockáztattam volna, hogy esetleg direkt játssza meg, hogy tetszem neki, hogy a közelembe kerüljön. Vajon melyik kisfőnöknél van? – töltöttem ki a sojut, odafigyelve rá, hogy közben apró pillantásokkal illessem a kiszemeltemet. Baekhyun már középiskolában is a megszokottnál több figyelmet szentelt nekem, de akkor úgy gondoltam erre, mint egészséges falkaösztönre. Én voltam az alfa, ő pedig követett engem, talán, olyan akart lenni, mint én. Sosem gondoltam bele többet.

 – És te mit dolgozol, Baekhyun? – kíváncsiskodtam. Ezerszer elismételtem a nevét a találkozó előtt, nehogy elfelejtsem.

– Egy irodában vagyok kisegítő.

Tipik válasz, bizonyára ez volt az álcája, ezerszer bénább, mint a miénk. Mi csak részleteiben füllentettünk, mert én tényleg sofőr voltam, csak elit seggek helyett, gengszter hátsókat, meg anyagokat, és pénzt szállítottam A pontból B-be. Tao meg tényleg beiratkozott egy kaszkadőr tanfolyamra, sosem ártott, ha fejleszti az eséseit, és ninja-wushu mozdulatait.

Minseok beszámolója egy cseppet sem izgatott, csak Baekhyunra figyeltem, megpróbáltam más szemmel nézni, nem csak Blökiként emlékezni rá. Megváltozott, érettebbnek tűnt, de nem sokkal, fogalmam sem volt róla, hogyan kerülhetett a Liliomba. A tragédia, a megpróbáltatások, és a gyász meglátszanak az ember arcán, de Baekhyun még mindig kiskutyának tűnt, egy ártatlan, aranyos, ártalmatlan kiskutyának. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ennyire tiszta-e, vagy csak kiváló színész.

– Minseok, nem énekelsz valamit? – vetette fel Tao, és a géphez kísérte a szólítottat.

Ezt imádtam Taóban, ha küldetésen voltunk, olvasott a gondolataimban, tudta, mikor mit tegyen, és ezzel nagy szívességet tett. Kettesben maradhattam Baekhyunnal, és rejtett kérdésekkel felfejthettem a szépen megkötött állarcát.

– És barátnőfronton mi a helyzet? – tudakoltam, miközben látszólag a rizs kiszedésével foglalatoskodtam. Egy jó ital mellé dukált a jó kaja is.

– Nincs.

– És pasid?

Baekhyun tekintete rémült döbbenettel pattant először a pálcikára, majd a vállamra, végül rettegve a szememre. Egy kedves mosollyal megnyugtattam.

– Engem ez nem zavar. Sőt…

Baekhyun valószínűleg megharapta a nyelvét, vagy azért, mert zavarba jött, vagy arról akart meggyőződni, hogy ébren van-e, de kicsit megváltozott az arca, és pír szökött a bőrére. Nyugodtan értsd úgy, hogy dughatsz velem – mosolyodtam el piszkosul, és szedtem a táljába pár csík zöldséget.

– Nincs senkim…

– Értem. És a lágy tojást szereted, vagy a keményet? – érintettem a pálcikát a felszeletelt tojásokhoz, de mindketten tudtuk, hogy valójában nem erről beszélgetünk.

– Nem is tudom…

Szegény DubleB-t teljesen kiütöttem, nem szabadott tovább vinni, nehogy megijedjen, és visszatáncoljon, úgyhogy egy ideig nem szólaltam meg, csak rámertem a levest a kiszedett apróságokra, és elkezdtem enni. Közben a termet betöltötte Minseok hangja, amit Tao csörgődobon kísért. Reméltem, még sokáig ott maradnak a mikrofon közelében, és békén hagynak minket Baekhyunnal.

– Kérsz? – nyújtottam felé a cigis dobozt, szándékosan a füves felével.

Nem arra voltam kíváncsi, hogy Baekhyun elég tökös-e, hanem a reakciójára. Meglepi, nyel egyet, feltámad benne a függőség szorító érzése? A Liliomnál sokat cuccoztak, néhány munkát máshogy nem lehetett bírni, ha nem lettem volna mellette, valószínűleg Tao is nonstop beállt volna a szabadnapjain, hogy ne kelljen szembenéznie a tetteinek súlyával. Így is párszor rendesen kiütötte magát.

– Nem használok ilyesmit.

– Még sosem próbáltál semmit?

– De. Csak egyik se jött be. A fűtől fáj a fejem, egy ilyen színes cukorkaszerű dologtól meg kiesett negyed óra az életemből.

– Erre gondolsz? – húztam ki a zsebemből a gyufásdobozt, és megmutattam a party korongokat.

Meglepett, hogy Baekhyun pont ezt említette, csak pár helyen terítették, és egyik sem olyan környék volt, ahol egy Baekhyun típusú srácot el tudtam volna képzelni. Az a terület egyébként is hozzánk tartozott. Mi a francot csinált ott? Szaglászott?

– Te jó ég, mi vagy te? Cukros bácsi? – döbbent meg.

– Nem bácsi, csak cukros.

– Akkor menj el orvoshoz!

Azt akartam hangsúlyozni, hogy fényévekre vagyok a bácsitól, erre Baekhyun kiforgatta a szavaimat, és visszavágott. Lehet, hogy nem is volt olyan elveszett, mint gondoltam, csak kellett egy kis tér neki, hogy kibontakozhasson. Egyre jobban kezdett érdekelni, sosem gondoltam volna, hogy ilyen izgalmas, régen egyszerű, aranyos srácnak tűnt a kosárcsapatból. Úgy tűnik, az elmúlt két év számára is sorsfordító lehetett.  

A flörtölés egy rövid időre félbeszakadt, mert az énekesmadarak visszatértek. Tao nagyon ügyesen szóval tartotta Minseokot, annyira, hogy fény derült a kettőjük titkos kis múltjára, amiről még engem is elfelejtett informálni. El sem hittem, hogy Minseok korrepetálta, ráadásul még motorozgattak is együtt. Ez annyira felvillanyozta a vendégeinket, hogy a cigi szünetben megcsodálták a barátom mociját. Amíg ők a fényezéssel foglalkoztak, gyors megbeszélést tartottunk Taóval.

– Add kölcsön a járgányt, hazaviszem vele Baekhyunt!

– Ennyire meggyőzött?

– Pont az esetem. Na meg, hogy is mondják ezt? Kellemeset a hasznossal?

– Oké, aztán meg ne húzd! A motoromat, persze… – adta át a kulcsokat.

Baekhyun apró kezei úgy kapaszkodtak a kabátomba, mintha tőlem függne az élete, nagyon aranyos volt, és reméltem, hogy van a lakásán síkosító, mert igazán nem akartam durva lenni vele. Mindegy, hogy érdekből, vagy vágyból, de a közös múltunk tiszteletében megérdemelt egy jó éjszakát.

Baekhyun:

Tényleg nem hittem el, hogy Kris a lakásomon jár. Annyira hihetetlen volt, hogy egyre biztosabbá váltam benne, alszom, és a legjobb pillanatban fog felébreszteni Minseok vizes törölközője. Nem elég, hogy Kris flörtölt velem egész este, de ő vetette fel, hogy hazavisz, és azt is, hogy kínáljam meg valami finommal odafent.

Úgy éreztem magam, mint egy bezsongott, ideges tini, legutoljára Chanyeolnál izgultam ennyire, de Kris hamar bebizonyította, hogy ő nem Chanyeol. Nagyon nem.

Nem tudtam elrejteni, hogy mennyire vágytam rá, elég volt csak megcsókolnia, és máris a nyakán lógtam. Ezerszer jobb volt, mint bármelyik túlfűtött, izzó álmomban, Kris nem szórakozott sokat, olyan éhesen falt, mintha majdnem annyi ideje várt volna erre, mint én.

Tetszett a vadsága, és ez nem illant el az ágyba érve sem, teljesen megadtam neki magam, hagytam volna, hogy az életet is kiszívja belőlem. Simítottam, ahol értem, hol a nyakában, hol a hajában kapaszkodva, és próbáltam viszonozni a hevességét. Esélyem sem volt irányítani, totálisan egyértelmű volt, hogy ő az, aki a tempót diktálja, és csak akkor lépünk a következő lépcsőfokra, ha úgy akarja. Hiába markoltam a pólóját, vagy nyúltam be az anyag alá, és simítottam végig az izmos, széles hátán, csak akkor vette le, amikor ő azt akarta. Én meg annyira meg voltam semmisülve ettől a rengeteg erős impulzustól, hogy csak nyögni és sóhajtozni tudtam.

– Áh! – sikkantottam fel, amikor a nyakamba harapott.

– Bocs. Túl sok volt?

– N-nem…

Csak dadogni tudtam, mint egy idióta, majdnem elsírtam magam az örömtől, el sem hittem, hogy minden úgy történik, ahogy elképzeltem. Ez nem lehet valóság. Ennek álomnak kell lennie.

Aztán, amikor megéreztem magamban az ujjait, biztossá vált, hogy egyáltalán nem álmodom. Kris határozottan irányított, de nem durván, vagy önkényesen, figyelt rám, de nem halmozott el babusgatással, vagy túlzó gondoskodással. Mégis csak egy éjszakáról beszéltünk, és nem kapcsolatról. Én mégsem tudtam az érzéseimet elrejteni, és amikor a behatolást követően megcsókolt, túl sok érzelmet vittem bele a viszonzásba. Egy pillanatra mozdulatlanná vált, talán rájött, hogy én többet érzek iránta, mint szimpla vonzalom, de akkor már mindegy volt, elkezdtünk valamit, és be kellett fejezni. Sőt, Kris gyengéden végigsimított az arcomon, majd apró puszit nyomott a fülemre, és elkezdett mozogni.

Nem kellett második menet, az elsőtől se bírtam megmozdulni, a szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem, a testem atomjaira robbant a szobában, még betakarózni sem volt erőm. Úgy, ahogy voltam, elaludtam, és reméltem, ha kinyitom a szemem, nem fog csalódásként érni a valóság, és ez tényleg megtörtént.