Reményháló (2. évad): 13. fejezet: Új kezdet

Key:

Végül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a nagyfőnök mondta, nem bújtam el sehová, helyette új projektet kaptam. Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez kárpótlás-e az elszenvedett kínokért, vagy csak egy eszköz arra, hogy megmutassuk Seunghyeonnak, nem félünk tőle, de nem is érdekelt. Kaptam egy saját bárt, amit olyan arculattal ruházhattam fel, amilyennel akartam, hiszen az volt a lényeg, hogy legyen egy olyan hely, ahol Donghae-val könnyedén összejárhatunk. Kérdés sem volt, milyen helyet akarok.

– Biztos ez? – húzta a száját Donghae, amikor megosztottam vele az ötletemet. – Egy meleg bárba járkáljak minden egyes nap? Mi lesz a renomémmal?

– Nem meleg bár. Nyitott bár. Járhatnak oda heterók is, nem lesznek kitiltva.

Annyira felpörögtem, régen, amikor transzvesztita előadó voltam, sokat merengtem azon, én hogyan üzemeltetnék egy ilyen helyet, így rengeteg ötletem volt. A madamme személyében még segítségem is akadt, egyértelmű volt, hogy őt tettem meg helyettesemnek, szükségem volt a tapasztalatára, és az éleslátására. A hely, amit kaptunk korábban is night club volt, úgyhogy szerencsére nem kellett sokat alakítani, hamar megnyithatunk, aztán szépen lassan átalakíthatjuk a saját stílusunkra. Nem húzhattuk hónapokig a megnyitást, hamar kellett egy privát bázis, ahová Seunghyeon nem teheti be könnyedén a lábát. Így még zseniálisabb ötlet volt, hogy egy olyan szórakozóhelyet üzemeltessek, amit szívesen látogatnak az LGBTQ+ emberek, Seunghyeon túl nagyképű ahhoz, hogy ilyen helyen szaglásszon.

– Ő kell, hogy legyen a segéded. Új fiú – nyújtott át egy aktát Donghae.

– Saját emberem lesz?

– Nem, ő az én emberem, csak neked dolgozik.

– Szóval én vagyok a főnöke – foglaltam össze, és nagyon feldobott, hogy saját beosztottam van. A gengszterek világában ez azt jelentette, hogy vagyok valaki.

A fiú kimondhatatlanul aranyos volt a kép alapján, ha betettem volna Comme des mellé, simán eljátszottak volna, egy két lábon járó kölyökkutya. Még a neve is aranyos volt, Byun Baekhyun. Folyékonyan beszélt angolul, és japánul is értett, kimagasló iskolai eredmény, vállalkozó család, jó körülmények, nem értettem, mit keres a szervezetben. Amikor rákérdeztem, Donghae annyit mondott, hogy feláldozta magát, hogy ne fizettessék ki az apjával a felvett kölcsönt. Tetszett nekem ez az elkötelezettség, passzolt hozzám, én is mindent megtettem volna azért, hogy megvédjem azokat, akiket szeretek.

– És mikor ismerhetem meg?

– Kint van a kocsiban, számítottam rá, hogy tetszeni fog – mondta Donghae, majd intett az egyik biztonsági őrnek, hogy hozza be a fiút.

Élőben még cukibb volt, legszívesebben megcsipkedtem volna az arcát. Alacsonyabb volt nálam, és hosszú, nagyra szabott pulcsi volt rajta, amitől még apróbbnak, és még aranyosabbnak tűnt. Annyira nem passzolt az Arany Liliomba, mint én. Talán ez lehetett az erőssége, senki nem gondolta volna, hogy gengszter. Nem ismertem a képességeit, de biztosra vettem, hogy nem a leszámolós fajta, így a mindenes munka, amit neki szántam, pont illett hozzá.

– Szia, Kibum vagyok, de hívj Keynek. Jól fogod itt érezni magad. Mondd csak, zavar téged, hogy itt melegek is megfordulnak?

– Nem, dehogy is – rázta meg a cuki buksiját, komolyan nagyon szerettem volna megsétáltatni. Húha! Ez kicsit perverz gondolat, Kibum, állíts magadon!

Baekhyunnak egy rakás feladatot adtam egyszerre, hogy lemérjem, mennyire tudja beosztani az idejét, és rendszerezni a teendőket. Fél órán belül összedobott egy gusztusos kis táblázatot, és minden feladatot elhelyezett benne, időponttal, helyszínnel és elvégezendő teendőkkel. Volt tehetsége ahhoz, hogyan ütemezze a munkát, tökéletes titkár válhatott belőle, bár az apja biztosan nem ilyen pozíciót szánt neki.

Szerettem volna jobban megismerni, úgyhogy kevertem neki egy alkoholmentes koktélt, és leültünk az egyik eldugott asztalhoz, hogy társalogjunk kicsit. Nagyon szépen és értelmesen beszélt, de úgy vettem ki, nem mer rögtön megnyílni, és kicsit talán zárkózott is. Mellettem ez nem volt gond, hamar oldottam mások gátlásait, bíztam benne, hogy Baekhyun is hamar kinyílik majd.

– Donghae mondta, hogyan kerültél a szervezetbe. Hidd el, én sem így akartam az életemet. Tökre megértem a helyzetedet.

– Apa akkor indított el egy nagy projektet, még ha ki is tudta volna fizetni az adósságot, nem sokkal később megint kölcsön kellett volna kérnie, és talán rosszabbakat választ, vagy nem tudom. Azt akartam, hogy megszakadjon ez az ördögi kör. Elviselem, bármit kell csinálnom.

Eszembe jutott, Donghae arcán hányszor láttam, hogy naivnak gondol, és most már, több küldetéssel a hátam mögött, és egy majdnem végzetessel, megértettem az álláspontját. Baekhyun olyan volt, mint én, amikor bekerültem a szervezetbe, azt hitte, hogy átcsúszhat rajta, valahogy megoldhatja, hogy ne legyen véres és piszkos a keze. Donghae mellett erre lehetett valamennyi esélye, mert ő volt a legempatikusabb főnök, de mivel Seunghyeon folyton keverte nekünk a szart, Baekhyun is ugyanolyan veszélybe került, mint én.

Azt is megtudtam, hogy nagyon szeret énekelni, és azonnal felajánlottam neki, hogy felléphet a bárban, csak éppenséggel nem ártana, ha nőnek öltözne, de visszautasította. Pedig extra aranyos lolita babát tudtam volna csinálni belőle, de senkire nem erőltettem semmit, amit nem akart. A régi életem miatt sokakat ismertem, akik szívesen dolgoznának egy új, menő helyen, bőven volt fellépőm, pincérem, és pultosom.

A hely elvileg egyszintes volt, gyakorlatilag viszont az előző tulajok kiépítettek egy galériát a VIP vendégeknek, én meg lecseréltem az ajtót, és megkértem a munkásokat, hogy újítsák fel a lépcsőket, így a VIP tényleg nívósabb lett, nem csak arról szólt, hogy máshol, és hamarabb juthatsz az épületbe. Még rengeteg fejlesztés szorult az épületre, de a VIP részlegbe kerekesszékkel is könnyű volt eljutni, így nem kellett attól tartanom, hogy Taemin nem tud részt venni a megnyitón.

– Georgo, miért vágsz mindig ilyen komoly képet? – ütögette Donghae vállát a legyezőjével a madamme. Az utóbbi időben folyton így hívja Donghae-t, akit ezzel könnyen az őrületbe lehetett kergetni.

– Már megint ez a Georgo. Még mindig koreai vagyok.

– Pedig igazi olasz tenyészcsődörnek tűnsz.

– Én kimentem levegőzni – emelte fel a kezét Donghae, és távozott a bárból. Mi csak nevettünk a madame-mal, Baekhyun nem mert kuncogni sem, pedig senki nem falta volna fel érte.

Úgy tűnt, az új fiút tényleg nem zavarta a „meleg hangulat”, de engem megevett a kíváncsiság, ő vajon melyik oldalon áll. Elég cuki volt ahhoz, hogy fiúknak és lányoknak is egyaránt megtetsszen, a kérdés már csak az maradt, ő kik után fordul meg. Az aggályaimat megosztottam a madame-mal is, aki azt tanácsolta, teszteljük le, mire, hogyan reagál. Kezdésnek az egyik valóban női táncosnőt uszítottuk rá Baekhyunra, aki szűzies zavarában alig tudta bekapcsolni a lány kilazult melltartójának pántját, de ez még semmit nem jelentett. Utána elküldtem a raktárhoz, de a helyes rakodós fiúkra rá sem bagózott, úgyhogy már csak egy meleg ember közelsége maradt. Jess azonnal ugrott, amikor felhívtam, hogy szükségem lenne egy transzvesztita táncosra, és ő elég nyomulós, és gátlástalan volt ahhoz, hogy megkörnyékezze az új husit. Baekhyun nem tűnt zavartnak, inkább csak kényelmetlenül érintette, hogy ezerrel nyomulnak rá, úgyhogy végül nem trükköztem többet, hanem egyenesen rákérdeztem:

– Baekhyunie, te a fiúkat, vagy a lányokat szereted?

– Azt hiszem, mindkettőt.

– Milyen volt az első szerelmed?

– Fiú.

– És az első párod?

– Lány.

– Semmit nem jelent. Attól még simán lehetsz meleg, csak nem akarod felvállalni.

– Hyung, mintha akarnád, hogy az legyek.

– Bocsi, lehet kicsit rápörögtem a témára. Néha előfordul. Nézd el nekem!

Baekhyun nem haragudott meg, úgy pakolt, mintha mi sem történt volna, jó ízlése volt a színek terén, rengeteg jó ötletet adott, és a teret is átlátta, sajnáltam, hogy apjának nem lakberendező, vagy építész cége volt.

– És hogy nézett ki az első szerelmed? A barátnőd nem annyira érdekel.

Ha nem voltak hatással rá a rakodófiúk, meg Jess nyomulása, akkor az a régi pasi még mindig nagyon platina lehetett nála, mert csak az említésétől Baekhyun olyan vörös lett, hogy simán felakaszthattam volna lampionnak a plafonra. Dadogott, forgolódott, motyogott, és olyan zavarba jött, mintha a srác már csak attól a teremben tartózkodna, hogy beszél róla. Még sosem láttam ilyet, hogy ennyire megmaradjon az első szerelem valaki fejében. Igaz, hogy csak két év telt el azóta, hogy utoljára látta, évfolyamtársak voltak a középiskolában, de Baekhyun láthatóan még mindig bele volt zúgva.

– Szóval, magas, helyes, menő, határozott, de mégis kedves és figyelmes. Kell, hogy legyen valamilyen rossz tulajdonsága is, mert ilyen pasi nem létezik.

– Hát, a lányokat szereti.

Ezen jót nevettem, kiderült, hogy Baekhyunnak van humora, és ezt értékeltem. Biztosra vettem, hogy a srác, akiről beszél, ennél sokkal problémásabb, csak Baekhyun nem látja a rózsaszín ködről. Mindenesetre, egy éjszakára szívesen kipróbáltam volna, ha nem lettem volna kapcsolatban. Mert hát Jonghyunnál úgysem lehetett senki jobb!

– Hallgatlak, Taeminie! – köszöntem bele a telefonba.

Amikor Taemin elmondta, hogy nem csak, hogy összejött Minhóval, de még hozzá is költözött, komplett idiótának gondoltam. Minden erőmet be akartam vetni, hogy lebeszéljem erről az ostoba, elkeseredett döntésről, de aztán Minho félre hívott, és egy olyan tartalmas, őszinte beszélgetést nyomtunk le, amiről nem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik kettőnk között. Minho vagy Oscar díjat érdemelt, vagy egyszerűen megváltozott, és rájött, hogy tényleg szereti Taemint. Adtam egy esélyt az utóbbinak.

– Kellene a sminkes tehetséged. Át tudsz jönni?

Nem kellett kétszer mondania, már vettem is a sminkes ládikámat, és minden munkát Baekhyunra és a madame-ra bíztam. Donghae volt olyan kedves, hogy elvitt egy ideig kocsival, de az túl veszélyes lett volna, ha ajtóig kísér.

Arra számítottam, hogy Taemint kell kikennem, helyette a „szomszéd” srácot kellett kezelésbe venni. Nem árulták el, hogy miről van szó, de némi színezéssel olyanná kellett varázsolnom az arcát, mint egy idolnak, akivel egyébként is kísértetiesen hasonlítottak egymásra. Tisztára, mint két tojás, csak az idol folyton a meg nem értett búskomort nyomta, Sehun meg életvidám és aranyos volt. Úgy tűnt, az utóbbi időben vonzottam a cuki srácokat.

– Egyszer esküszöm, hogy megölöm Kai-t – kommentálta Sehun, amikor kihúztam a szemét.

– Beavatna valaki, miről van szó? – kérdeztem rá.

– Van egy hely, ahová a haverunk nagyon szeret bulizni járni, de egyszer nem volt pénze fizetni az italokat, és büntetésből ott tartották. Amikor érte mentünk, a tulaj csaj rájött, hogy Sehun hasonlít arra az idolra, akinek a nő a nagy fanja, úgyhogy mindig úgy intézik, hogy oda kelljen mennünk – avatott be Chanyeol.

– És nem mutattátok még meg Sehun személyigazolványát?

– Az a nő bolond – szólt bele az egész procedúra elszenvedője. – Beteg. Perverz. Chanyeollal kell enyelegnem, mert látni akarja a kedvencét egy pasival. Úristen! Nagyon szar.

Chanyeol nem kezdett rá, hogy „undorító”, „fúj!”, vagy „ja, basszus!”, úgyhogy dobtam felé egy sanda pillantást, de nem viszonozta. A körmét piszkálta, és arcizma sem rendült Sehun szavaira. Vagy tényleg nem érdekelte, hogy mit kell tennie, vagy nagyon jól titkolta, hogy meleg. Lehet, Baekhyunnak igaza van, és túlságosan akarom, hogy minden ismerősöm meleg legyen. Le kellene állnom!

Sehun:

Újabb „bevetés”, mi, a hős barátok kimentjük a sárkány karmaiból az idióta barátunkat, aki annak ellenére megy oda bulizni, hogy utána folyton bezárva tartják. Ennyire nem voltak jók ott a csajok, és az ital sem, igazán kereshetett volna magának egy rendesebb helyet. Nagyon szerettem Jongint, és nem akartam, hogy baja essen, de megfogadtam, ha még egyszer beteszi a lábát abba a klubba, úgy jön ki, ahogy akar, én nem kenem ki magam még egyszer érte.

– Szerintem még mindig nem hasonlítok arra a srácra – kötöttem az ebet a karóhoz a taxiban.

– Kibaszottul hasonlítotok, ezt faszság lenne tagadni – kommentálta Chanyeol. Rossz kedve volt, akkor szokott ilyen csúnyán beszélni, de megértettem. Én sem akartam színészkedni.

Először nem kellett mást csinálnom, csak hagyni, hogy az a nő megfogja az arcomat, aztán jött az, hogy énekeljek neki – ez vicces volt –, majd az ölelés, és végül a csók. Miután ezeket megkapta, rájött, hogy ez a Taehun srác jobban mutatna egy fiúval, jelen esetben Chanyeollal, és már őt kellett ölelgetnem. Idióta szituációkat kellett eljátszanunk, mintha valami szürreális terápián lennénk, és az egész egy beteges színháznak tűnt. Az erőltetett mondatok, a valótlan szituációk, meg az, hogy én egy pasival kerülök ilyen helyzetbe. Annyira idegen volt tőlem, hogy borsózott tőle a hátam.

– Taehunie, de jó, hogy itt vagy – köszöntött a hárpia, és a biztonsági emberei diszkréten becsukták mögöttünk az iroda ajtaját.

– Még mindig Sehun vagyok – vágtam vissza, de ez csak jobban feltüzelte. A leírásából ítélve az igazi Taehun egy nagyon hűvös, elérhetetlen éjherceg volt, úgyhogy ezzel csak szerepben maradtam.

– Üljetek oda a kanapéra, és csókoljátok meg egymást!

Az kizárt! – háborodtam volna fel, de időm sem volt kifakadni, Chanyeol megragadott az államnál fogva, és egyszerűen lecsókolt. Mozdulni sem bírtam, annyira sokkos állapotba kerültem, attól meg aztán még jobban eldobtam az agyam, amikor a nyelve befurakodott a számba.

Úgy terültünk el a kanapén, mint egy lelőtt vadállat, Chanyeol vehemensen tapadt a számra, és a testével a bőrkanapéba szorított, miközben a nyelve vadul dörzsölte az enyémet. Égett az arcom, és hevesen vert a szívem, ha egy lány csókolt volna így, biztosan másodpercek alatt ráizgultam volna.

– Oh, te jó isten! – sikkantott fel a nő izgatottan, mintha élő pornót nézhetne, és ez pont elég volt Chanyeolnak ahhoz, hogy végszónak értse. Úgy vált el tőlem, mintha az előbb mi sem történt volna.

Ahogy ott ziháltam a kanapén, a fejemben, és a testemben annak az emlékével, hogy az előbb a legjobb barátom úgy csókolt, hogy abba beleremegtem a fejbúbomtól kezdve a kislábujjamig, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e, vagy a föld alá süllyedjek szégyenemben. Még soha az életemben nem élveztem ennyire a csókot senkivel, Chanyeol nagyon tudott valamit. Nem hiába volt olyan sok barátnője már a suli alatt is.

– Végeztünk? – kérdezte Chanyeol mogorván, majd kikapta a nő kezéből a kulcsot, és kiengedte Kai-t a raktárból.

Hazafelé kínos csend ereszkedett az autóra, Jongin szégyellte magát, amiért ilyen helyzetbe hozott minket, mi nem akartunk Chanyeol-lal arról a csókról beszélni. Furcsa, de még mindig lángolt ott a szám, ahol hozzáért az övé.

Hazaérve kezdésként kinyitottam egy doboz sört, és majdnem egybe lehúztam a felét. A fiúk csatlakoztak hozzám, és bár nem beszéltük meg, srácos estet tartottunk. Benyomtuk a sportcsatornát, kinyitottunk pár zacskó chipset, és csak tömtük magunkba, mintha farkas éhesek lennénk. Jongin valami szexi csajról magyarázott, akit előző este látott a táncparketten, és teljesen elcsábította a mozgásával, én a tévét, vagy a tálat bámultam, csak ne kelljen Chaenyeolra néznem.

Az alkohol megtette a hatását, Kai úgy dőlt ki mellettünk, hogy még horkolt is álmában, én meg a meccsről kezdtem el hadoválni valamit, hogy nehogy szóba jöjjenek a nőnél történtek. Hiszen az egész annyira lényegtelen, megtettük, mert meg kellett tennünk, és egyikünknek sem jelentett semmit. Nem akartam, hogy ez a barátságunk útjába álljon, de nem tudtam, hogyan öntsem szavakba az érzéseimet.

– Sehun, fogd már be! Nem bírom tovább – szakított félbe Chanyeol dühösen, és a földhöz vágta a sörös dobozát. Szerencsére üres volt, így nem piszkolta össze a szőnyegemet.

– Én… – kezdtem volna a bocsánatkérést, amikor Chanyeol előre dőlt, és újra megcsókolt.

Nem értettem, mi történik. Annyit nem ivott, hogy mindegy legyen neki, kivel éli ki a vágyait, és senki nem is utasított minket erre, úgyhogy végképp nem értettem, miért teszi. Azt meg főleg nem, hogy én miért élvezem.

Keményen csattant a hátam a parkettán, amikor eldöntött – inkább letepert –, és megpróbáltam valahogy a tudtára adni, hogy fejezze be, mert nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Olyan hevesen vert a szívem, annyira jól esett a nyelvének játéka a számban, és a testéből áradó Chanyeol illat, hogy az teljesen kikészített. Talán olyan rég voltam valakivel, hogy már nekem lett mindegy? – fordult meg a fejemben, de ha arra gondoltam, hogy ezt más tenné velem, biztosan bevertem volna a képét.

– Chanyeol… – nyögtem a szájába, és kissé eltoltam magamtól a pólójánál fogva.

Vette a lapot, azonnal lepattant rólam, mintha a testem parázsból állna, bár én is így éreztem. Fogalmam sincs, mi volt az a forgótűz, ami bekebelezett minket, de nem is akartam gondolkodni rajta. Túl sok megválaszolatlan kérdést vetett volna fel.

– Én most lelépek – pattant fel Chanyeol, és kivágtatott a lakásomból.

Nem mentem utána. Nem tudtam neki mit mondani. Magamnak se tudtam.

Chanyeol:

Nem szabadott volna megcsókolnom Sehunt, ezt már akkor tudtam, amikor abban az átkozott irodában megtörtént. Egész gimnázium alatt arra vártam, hogy egyszer közeledjen felém, vagy legalább leessen neki, hogy érdeklődöm iránta, de mindig csak barátok maradtunk. Nem firtattam, nem próbálkoztam, de a sors mégis úgy hozta, hogy végre megtörténjen az első csók. Sehun ajkai pedig mámorítóbbak voltak, mint gondoltam. Egyszerűen nem volt elég belőlük, folyton újra és újra meg akartam ízlelni őket, és ez felőrölt.

A taxiban ülve próbáltam úgy helyezkedni, hogy a farmer lehetőleg szétnyomja a merevedésemet, és lekonyuljon a kis – nagy, kifejezetten nagy – haver, és elfelejtsem, hogy ez a bűnös csók megtörtént. Sehun nem viszonozta az érzéseimet, neki a lányok tetszettek, ebbe bele kellett törődnöm, nem hitegethettem magam azzal, hogy kellek neki. Nem. Sehun mindig is elérhetetlen álom lesz számomra.

A gondolat viszont nem távozott a fejemből, hogy mi van, ha mégis lehetséges. Talán Sehun csak sosem találkozott ilyesmivel, pont ezért nem tudta, hányadán áll vele. A remény felgyulladt a szívemben, és hiába próbáltam meg elrejteni az alkohollal, nem sikerült. Ahogy ültünk ott egymás mellett, és a tekintetem minduntalan visszatalált a szájára, egyszer csak túl sok lett az elfojtásból.

Tudtam, hogy hibát követek el, de akartam őt, és akartam azt a csókot. Úgy vettem, ez az utolsó, így hát ki kell élvezni. Magamba szívtam minden rezdülését, elraktároztam a legkisebb ingert is, mert Sehun ezek után soha többé nem akar majd szóba állni velem, ebben biztos voltam. Talán elcsesztem az egész barátságunkat, de hét éve titkoltam, hogy imádom, és ez már megfojtott. Gondoljon csak undorító buzinak, már nem tudok mit tenni a múlttal, az megtörtént, és visszafordíthatatlan! Ez volt az én formám, de miért is lepődtem meg? Sehun hét éven keresztül nem vette észre, hogy mit érzek iránta, ezek után a csók, és a hevességem végleg kicsaphatta nála a biztosítékot. Ez nem olyan volt, mint annak idején a meglepetés légyott Lay-jel. Az egyszerűen csak megdöbbentett, de Sehunt szó szerint sokkoltam.

- Három éve-

Azért szerettem az angol órát, mert jó voltam belőle, és a tanár szeretett. Aznap össze voltunk vonva a kínai osztállyal – mi csak így hívtuk őket –, és azonnal látszott, Lay milyen jól beszéli a nyelvet. A szokásos akcentusa itt is megmaradt, de a nyelvtanán, a szóhasználatán, a reakcióin látszódott, hogy mesteri szinten beszéli a nyelvet.

Ketten maradtunk ott, összepakolni a széthagyott papírokat, és leellenőrizni, hogy egyik füles sem sérült meg. Aznap a listeninget gyakoroltuk, hogy a vizsgán mindenkinek jól menjen, és mivel mi voltunk a legügyesebbek, megkaptuk feladatnak, hogy takarítsunk össze. A logikát nem értettem benne, de megcsináltam, mert meg kellett.

Akár csak a filmekben, egy pillanat volt az egész, amiből rájöttem, hogy tetszem Lay-nek. Ahogy összeszedtük a feladatlapokat, összeért az ujjunk, és Lay zavarba jött. Megigazította a szemüvegét, amire nem is volt szüksége, és azonnal elfordult, mintha akkor jött volna rá, hogy petrezselyem ragadt a foga közé. Ez a sejtés bőven elég volt ahhoz, hogy bepróbálkozzak nála. Úgy alakítottam a szituációt, hogy szorosan mögötte legyek, és amikor megfordult egyenesen a karjaim közé került. Nem mondtam semmit, csak előre hajoltam, és bezártam az ajkaink között a távolságot. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt, visszacsókolt, és a papírok kiestek a kezéből, amikor elmélyítettem a csókot. Lay ajkai nem voltak olyan puhák, mint Sehunét képzeltem, de ügyesen mozgatta őket, és amikor a nyakát vettem célba, édes, kellemes nyögések szakadtak ki belőlük. Layt már nagyon régen nem dughatta meg senki. Vagy inkább még soha senki – gondoltam, és nekidöntöttem az asztalnak, nehogy elájuljon. A kezemet egyenesen a nadrágjába vezettem, hiszen nem komoly kapcsolatot akartam, csak egy kis szórakozást, és Laynek sem volt ellenére a dolog. Legnagyobb meglepetésemre az sem, amikor felvetettem neki, hogy esetleg elém térdelhetne.

Ügyetlenül csinálta, de kísérletező típus volt, én meg élveztem, ahogy bontogatja a szárnyait. Nem voltam kegyetlen vele, nem élveztem se az arcára, se a szájába, még időben felrántottam magamtól, és a fedetlen hasára spricceltem rá az élvezetemet. Sosem gondoltam volna, hogy Lay hasban is kocka, nem csak a tanulásban.

Az eset után nem történt ismétlés, Lay-el köszöntünk egymásnak, és elkönyveltük az affért iskolai kalandozásnak. Fogalmam sem volt róla, mással is csinált-e ilyesmit az angol laborban, de nem is az én dolgom volt. Az én szívem egyetlen emberért dobogott, de ő észre sem vette.