2018. október 18., csütörtök

Reményháló (2. évad): 15. fejezet: Régi-új ismerősök




Chanyeol:

Mióta kiderült az igazság, még több időt töltöttünk együtt Sehunnal, mint korábban. Nagyon sokat kérdezgetett arról, hogyan jöttem rá, hogy meleg vagyok, milyen érzésekkel küzdöttem, és kik tetszettek, vagy nem tetszettek a múltamban. Egy kicsit kellemetlen volt, mert még sosem beszéltem erről senkivel, de örültem, hogy Sehun érdeklődik, és nem undorodik tőle. Annyira jól összeszoktunk, hogy szinte odaköltöztem hozzá, legalább is, ott árválkodott az ágya mellett egy sporttáskányi ruhám, és senkit nem zavart.
– Srácok, ezt nem fogjátok elhinni! – köszöntött minket videochaten Kai. Nem sokat láttunk az arcából, mert vezetett, de a mosolya a füléig ért. – Nyertem! Életemben először nyertem valamit.
– És mit nyertél? 10 %-os utalványt a turiba? – ugrattam.
– Nem, rohadjál meg! Wellness jegyet nyertem. Kettőt! Megyünk lazulni, gyerekek!
– Oké, de mi hárman vagyunk – tapintott rá a lényegre Sehun.
– És nekem szokás szerint nincs pénzem – tettem hozzá.
– Merthogy? Folyton dolgozol. Mire költöd? Kurvázol, vagy mi?
Sehun beletemette az arcát a párnába, és megpróbálta nem lebuktatni magát. Merthogy igazából rá költöttem a fizetésemet. Rengetek helyre elvittem randizni, és folyton én fizettem. Nem azért, hogy megvegyem a barátságát, ez eszembe sem jutott volna, egyszerűen csak boldoggá akartam tenni.
Végül Kai és Sehun megegyeztek, hogy összedobják az én részemet, és hárman mehetünk pihenni. Egy hetünk volt felkészülni, bevásárolni, és úgy intézi az életünket, hogy szabadok legyünk arra a három napra. Az utazás előtt viszont még el akartam vinni a fiúkat egy helyre, hogy megtapasztalják, a meleg szórakozóhelyek ugyanolyanok, mint bármelyik másikak, csak azonos neműek is szabadon csókolóznak bennük. Erre pedig nem is lehetett volna jobb egy vadonatúj helynél, az InJoynál.
– Szóval ez tényleg tutira jó hely? – érdeklődött Kai a taxiban. Nem árultam el nekik, pontosan hová megyünk, érje csak meglepetésként őket, különben visszafordulnának.
Az InJoyhoz hatalmas parkoló társult, ami el is kellett, mert a nyitásra annyian voltak, hogy többszörösen is kígyózott a sor. Ez nagyon imponált Kainak, mert a sok vendég azt jelentette, valami érdekes dolog van odabent, de a tömeget elnézve, úgy tűnt, órákig fogunk odakint szobrozni. Az érkezők vegyesek voltak, hetero és meleg párok is várakoztak egyaránt, és Kai szépen lassan kezdte összerakni a képet.
– Te, Chanyeol, pontosan milyen hely is ez?
– Egy nyitott bár.
– Úgy érted, szabadtéri?
– Úgy értem, hogy nincs megszabva, kit szedsz fel, vagy kivel érkezel, a pasiddal, vagy a csajoddal.
Kai nem volt egy gyors észjárású ember, de újra az előttünk állókra meresztette a szemét, majd úgy fordult felém, hogy csodáltam, nem rándult meg tőle a nyaka.
– Itt melegek is lesznek?
– Minden bizonnyal.
– És én mit kezdjek velük?
– Semmit, ha csak nem akarsz egy fiúval haza menni.
– Dehogy akarok! Meg van te húzatva? Én normális vagyok!
– Mert ki itt a nem normális? – dörrent rá egy mérges hang a tömegből. A mély tónus egy nagydarab, tetovált, fültágítós alakhoz tartozott, aki úgy nézett a barátomra, mint akinek mindjárt átrendezi az arcát.
– Mindenki. Mindenki tökre normális – emelte fel védekezően a kezét Kai, és jófiúsan visszafordult a sorba.
Sehun halkan kuncogott, és közelebb húzódott hozzám. Én is éreztem, hogy a mögöttünk lévő folyamatosan rááll, így átkaroltam Sehunie-t, és apró puszit nyomtam az arcára. Nagyon apró kis gesztus volt, amivel nem hozom túlzottan zavarba, de közlöm a zaklatóval, hogy „le lehet pattanni róla, mert az enyém”. Legszívesebben megcsókoltam volna Sehunt, hogy biztosra menjek, de nem akartam Kait végleg sokkolni, és talán Sehun sem örült volna ennek a húzásnak.
A sor csigalassúsággal haladt, úgy tűnt, soha nem fogunk bejutni, amikor odajött hozzánk egy biztonsági őr, és megkért, álljuk ki a helyükről, és kövessük. Először azt hittük, rendőrt hívnak ránk, vagy örökre eltiltanak a helytől Kai „okos” megjegyzése miatt, ehelyett átkísértek a VIP-ba, és a vörös szőnyeges emelvényen keresztül mehettünk be a szórakozóhelyre. A fiúk ámuldozva figyelték a színes fényeket, az alsó részen táncolók vad, szikrázó tömegét. Kai nem is bírt sokáig magával, lesietett a lépcsőn, és táncba elegyedett pár csinos lánnyal. Én Sehun kezét szorongatva kerestem magunknak egy asztalt, és rendeltem a pincértől egy InJoy koktélt. Édes volt és gyümölcsös, az alkoholt alig lehetett érezni benne, Sehun olyan élvezettel szürcsölte, mintha gyümölcslé lenne. Lehet a hely tette, de irtózatosan szexi volt, ahogy az ajkai közé vette a szívószálat.
– Sziasztok, srácok! – üdvözölt minket Key hyung, és helyet foglalt az üres széken. – Hogy tetszik a hely?
– Még nem néztünk szét tüzetesen, de első látásra nagyon király.
– Köszike, sokat dolgoztam vele. Meg azzal is, hogy bekerüljetek – dicsérte meg saját magát. Szóval ő intézte el, hogy időben bejussunk. – Rengetegen vannak odakint. Egy csomóan nem fognak beférni. Alig várom, hogy kibővíthessem a helyet.
 Key jól értett a belső építészethez és a divathoz, a színek nem ütötték egymást, a pincérek ruhája egyszerre volt divatos és elegáns, a színpadon táncoló nők, és nőnek tűnő férfiak nem közönséges táncosok voltak, koreografáltan mozogtak, és mind nagyon szépek voltak. Key láthatóan adott a részletekre, a szalvétán keresztül a kis vendégváró ropogtatókig mindenre odafigyelt, ha a szűklátókörűség nem szólt közbe, egy nagyon menő, divatos és látogatott bárt tudhatott a magáénak. Én biztosra vettem, hogy el fogok még látogatni ide, és nagyon reméltem, hogy Sehun oldalán, mint a pasija.
– Mindjárt jövök. Be akarom mutatni nektek a segédemet – hagyott minket magunkra Key hyung.
Sehun kézfejére simítottam, úgy ült a széken, mint egy megszeppent kismadár, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik ágra szálljon. Nem akartam, hogy feszengjen, pont az volt a lényeg, hogy elengedje magát, és jól szórakozzon. A VIP-ban ráadásul nem hömpölygött a tömeg, a szomszédos asztaloknál ülők se ránk figyeltek, teljesen magunk lehettünk.
– Minden oké? – kérdeztem aggódva, mire bólintott egyet.
– Tudod, milyen vagyok idegen helyen. Nincs gáz.
Amikor Key hyung visszatért, és megláttam a mellette siető alakot, olyat ugrott a szívem, hogy csodáltam, nem táncol örömében az asztalon. Baekhyun hihetetlenül jól nézett ki. Erős rozé színű haja volt, a szemeit fekete szemceruzával húzta ki, és egy fényes, sötéttürkiz öltönyt viselt. Úgy nézett ki, mint egy idol, sosem láttam még ilyen ragyogóan szépnek, a suliban inkább aranyos, és ártatlan volt. Teljesen megbabonázott.
Ahogy felismert minket, hatalmasra nyílt a szeme, és boldog mosollyal az arcán pattant oda az asztalunkhoz. Fel sem fogtam, hogy mit beszél, csak a fehér fogait néztem, az arcának puhaságát, a szájának csókolnivaló, boldog görbületét. Először néztem ilyen ábrándosan Baekhyunra, és ez teljesen letaglózott.
– És te mit csinálsz, Chanyeol? – fordult felém. Majdnem elkezdtem dadogni zavaromban.
– Dolgozok.
– És mit dolgozol? – kérdezte kíváncsian. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit feleltet az óvó néni.
– Mindenfélét.
Sehun segített ki, elmondta, hogy idegenvezető vagyok, és mostanában beugrok a beteg, vagy elfoglalt tanárok helyére a nyelviskolában. Baekhyun dicsért, hogy milyen jó vagyok angolból, és ő is mesélt arról, hogyan folytak a munkálatok a bárban, de nem tudtam elszakítani a tekintetemet a külsejéről. Minden szegletét feltérképeztem, és a smink ellenére is kiszúrtam, hogy van egy anyajegy a jobb arcán, és egy nagyon közel a szájához, mintha csak egy kis morzsa lenne, ami azért könyörög, hogy lecsókolják onnan.
– Tényleg zenélsz? – fordult megint felém Baekhyun.
– Aha – nyögtem ki bután.
– De jó! Én énekelgetni szoktam, de csak Minseokkal a karaoke-ban.
– Pont kellene egy énekes mellém – dobtam be, mire Baekhyun szemei felragyogtak.
– Komolyan? De nem is biztos, hogy tetszene a hangom.
– Szívesen megkasztingollak…
Baekhyun szemöldöke meglepetten emelkedett fel, ahogy összeráncolta a homlokát, majd kissé az ajkába harapott, és olyan csábos pillantással illetett, hogy belesültem a ruhámba.
– Oké, megadom a számom. Majd hívj fel!
– Ma ráérsz?
– Ma? – tűnődött el, majd a táblázatára lesett. – Éjfélkor végzek.
– Megbeszéltük.
Egy ilyen lehetőséget nem lehetett kihagyni, csak ez az egy villogott a fejemben, és amikor elment, és én örömittasan húztam le a koktélom maradékát, csak akkor esett le, hogy Sehun ott ül mellettem, és valószínűleg a pokolra kíván. Egy hete küzdöttem azért, hogy közeledjen felém, és egyetlen mozdulattal tettem tönkre az egészet. Nem tudtam, mit kellene mondanom neki, hogy ne tartson egy hatalmas parasztnak.
– Sehun… – kezdtem, de felpattant, és csendre intett.
– Nem gond, majd hazamegyek, Jonginnal. Megyek, és megkeresem.
– De, Sehun… – nyúltam volna utána, de gyorsabb volt, és elrántotta a karját.
– Semmi baj. Nekem ez úgysem ment volna. Jobb, ha barátok vagyunk. Szingli vagy. Azzal fekszel le, akivel akarsz.
Mardosó bűntudatom lett, és hiába akartam kibékíteni Sehunt, nem tudtam, mit mondhatnék. A „bocsi, de suli óta bejön Baekhyun is, és nem akartam elszalasztani a lehetőséget.” mondat sokadik megfontolásra sem hallatszott jól. Azt hiszem, örökre elbaltáztam azt a hangyányi lehetőségemet is Sehunnál, ami volt.


Baekhyun:

Nagyon meglepett, hogy Chanyeol ajánlatott tett nekem, nem számítottam rá. Volt már példa rá, hogy belementem egy éjszakás kalandokba, de azokat mindig én kezdeményeztem, ha valaki megkörnyékezett, általában leszegett fejjel arrébb mentem. Hogy mégis miért fogadtam el akkor Chanyeol ajánlatát? Mert mindig is szimpatikusnak találtam, és Minseok lerágta a fülemet, hogy nyissak már valaki felé. Rengeteget panaszkodtam neki, hogy mennyire magányos vagyok, és hiányzik mellőlem egy igazi társ, mire folyton azt kaptam válaszul, hogyha nem szemezgetek, akkor várhatok az igazira örökké. Chanyeol még meg is felelt az ideálomnak, magas volt, határozott, és szép, dús a haja. Mégis nagyon izgultam, amikor zárás után taxiba ültünk. Nem csak, hogy nem sűrűn szoktam kalandokba bocsátkozni, de még sosem vittem fel magamhoz senkit. Az otthonom személyes tér, az enyém, és nagyon beszédes a jellememre nézve, nem akarom akárkinek mutogatni.
– Kérsz egy pohár bort? – ajánlottam fel, amikor beléptünk.
– Aha. Jöhet.
 Minseoktól kaptam az italt, és éppen ideje volt, hogy kinyissam. Gyönyörű színe volt, az íze pedig édes, selymes, és melengető. Nem húztam le azonnal, ízlelgettem, kóstolgattam, annyira lekötött, hogy amikor megéreztem a derekamon Chanyeol kezét, akkorát ugrottam, hogy majdnem kiejtettem a kezemből a poharat.
– Finom ez a bor – jelentette ki, és lágyan az állam alá nyúlt. – Te is ilyen finom vagy? – kérdezte.
– Nem tudom – suttogtam. Vagy az alkohol, vagy a zavar miatt, de lángolt az arcom.
– Akkor megkóstollak.
Chanyeol határozottan nyomta az ajkát az enyémhez, és amint utat engedtem a nyelvének, a lavina elindult. Csók váltott csókot, és a testem egyre forróbbá vált. Beletúrtam a puha, vastag tincseibe, és ezzel egy időben Chanyeol a fenekem alá nyúlt, és megemelt. Könnyen tartotta a pehely súlyomat, és miközben az arcát, és a fülét leptem el sietős csókokkal, a hálószoba felé navigáltam.
Azért nem szerettem idegenekkel szexelni, mert nem ismertem őket, és ezért minden érintésük hűvös és megkoreografált volt. Chanyeollal más volt. Ösztönösen hámoztam ki a ruhájából, és a bőrét kóstolva úgy éreztem, már ezerszer csináltuk ezt. Tetszett a hevessége, magával ragadott a belőle áradó szenvedély, és a mozdulataiból ítélve neki is tetszett, ha a fogunk összekoccant, vagy kissé beleharaptam a szájába. Szenvedélyesen szeretkezni csak olyannal volt jó, akiben megbízol, máskülönben nem történik más, minthogy keményen beledöngölnek a matracba. Ha üres és hiányzik a két fél közötti kapcsolat, keserű utóízt, és fájdalmat hagy maga után.
Chanyeolnak igazi zongorista ujjai voltak, és képes volt rá, hogy engem is behangoljon velük. Nem fogtam vissza magam, nem szégyenkeztem a sóhajok és nyögések miatt, csak átadtam magam az élvezetnek, és rábíztam magam a régi ismerősömre.
Tapasztalt volt, finoman, de határozottan tágított, és a nagy szenvedély közepén is odafigyelt arra, hogy ne okozzon kellemetlenséget. Nem kérdezgetett, de a simogatásai, apró csókjai, és a villogó, mély, barna tekintete folyamatosan biztosított arról, nincs mitől tartanom. Amikor fölém mászott, és lassan elmerült bennem, a vállába kapaszkodva nyögtem egy nagyot, és mélyen beszívtam az illatát. Nem okozott nehézséget, hogy magasabbra tegyem a lábam, elég hajlékony voltam, és az iramot is jól bírtam. Chanyeol elégedetten morgott fölöttem, és amikor elérte a beteljesülés, még utolsó erejét felhasználva kicsit megtartotta fölöttem magát, hogy ne passzírozódjak össze a súlya alatt, majd kihúzódott belőlem.
Igen, a másik dolog, amiért nem szerettem szexelni, az volt, hogy nagyon nehezen elégültem ki, Minseok szerint azért, mert túl sok az energiám, és senki sem tud lefárasztani. Ezúttal is így történt, közel kerültem a klimaxhoz, de Chanyeol már nem bírta tovább, és magamra hagyott a vágy hosszú, és fárasztó útján.
– Jaj, ne haragudj! – fordult az oldalára, és az ágyékomhoz nyúlt, hogy kezelésbe vegyen, de megragadtam a csuklóját.
– Ne! Megvárom, amíg újra készen nem állsz…
– Bírnál még egyet?
– Persze – feleltem magabiztosan, mire Chanyeol felnevetett, és eldőlt a matracon.
– Oké, adj egy kis időt!
Megvártam, amíg a légzése normalizálódik, majd apró csókokkal leptem be, először a nyakát, majd a mellkasát, és egyre haladtam lefelé. A kezemmel lágyan simogattam, nem akartam fájdalmat okozni neki, majd amint keményedni kezdett, az ajkaim közé vettem. Úgy lett, ahogy lenni szokott, Chanyeolból kiszakadt egy jóleső, meglepett nyögés, és nemsokára már a hajamba vezette a hosszú, finom ujjait, és úgy irányított. Szerettem ezt csinálni, és azok is szerették, akiknek csináltam. Egyetlen dologtól irtóztam, ha valaki a számba élvez. Attól hányni tudtam volna.
Miután gondosan feltettem „Chanie-ra” az új gumit, visszahúztam Chanyeolt magamra, és megvártam, hogy a korábbi szenvedély visszatérjen. Chanyeol nagyon próbálkozott, és jól is esett, amit csinált, de csak a harmadik próbálkozásra sikerült végleg elérnem a maximumot, és elégedetten elnyúlni a takaró alatt. A partnerem hulla fáradtan feküdt mellettem, de azt hiszem, nem bánta, hogy ilyen sokszor magáévá tehetett. Minseoknak igaza volt, nem ártott meg, hogy adtam egy esélyt a dolognak. Reméltem, többször megismételjük ezt.
– Na, fel lettem véve? – kérdeztem játékosan, de Chanyeol már mélyen aludt.
Talán jobb, is, hogy nem hallotta. Nem akartam, hogy könnyűvérűnek gondoljon, vagy érdekembernek, aki a testéve éri el a céljait. Az nem én vagyok.



Sehun:

Amikor a bulit követő reggel autóba ültünk, erősen bámultam ki az ablakon, hogy ne kelljen látnom Chanyeol ábrázatát. Egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen fáradt, vagy elégedett, hogy megkaphatta Baekhyunt. Legyen boldog vele! – dühöngtem, bár igazán nem értettem, miért.
– Mi ez a nagy vigyor, Chanyeol? – kérdezte Jongin a vezetőülésből. – Minek örülsz ennyire?
– Hogy láthatom Sehunie-t.
Tudod, kit etess a hülye dumáddal! – dugtam be a fülhallgatót, hogy lehetőleg a hangját se halljam. Felháborított, hogy továbbra is engem fűzött, amikor előző este félredobott, hogy Baekhyunnal szexelhessen. Idióta voltam, hogy egyáltalán elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk. Jól esett a gondoskodása, az érintése, és akárhányszor felidéztem az első csókunkat, melegség járta át a mellkasomat.
Nem számít. Chanyeol nem érdemli meg, hogy esélyt adj neki! Elcseszte. Ezt mantráztam magamban, és kapucnival a fejemen törtettem be a wellness szállóba, hogy kikérjem a kulcsunkat. Persze, hogy itt sem mehetett minden zökkenőmentesen.
– Nagyon sajnálom, srácok, de az a helyzet, hogy a nyert jegyem nem csak, hogy kétszemélyes, de franciaágyas is – panaszkodott Jongin.
– Nekem jó a sima szoba – csaptam volna le a lehetőségre, de Kai hárított.
– Dehogy is! Én nem alszom együtt Chanyeollal. A tegnapi után biztosan nem!
Ezen elveszekedtünk egy kicsit, mert felhúzott, hogy Kai engem bezzeg oda dobna Chanyeolnak, de végül is, ő volt az, aki meghívott minket, úgyhogy neki kellett döntenie. Legnagyobb sajnálatomra Chanyeollal kerültünk egy szobába, ez viszont nem jelentette azt, hogy akkor már kommunikálnunk is kell egymással.
Amint beléptünk a kellemes, sárgás árnyalatú szobába, ahol világos faborítású szekrények, egy kényelmes, megvetett ágy, és hatalmas ablakok fogadtak, Chanyeol elkezdett beszélni.
– Melyik oldalon akarsz aludni?
– Tökmindegy.
– És este ki fürödjön előbb?
– Tökmindegy.
– Hová tegyem a táskám?
– Tökmindegy.
– Baj, ha este benyúlok a nadrágodba?
– Tök… – kezdtem volna, aztán lesett, hogy csőbe akar húzni. – …Tökre igen! Meg ne merd próbálni, mert levágom a kezed, és bedobom a cápákhoz.
– Nem akarlak elkeseríteni Sehunie, de a wellness hotelben nincsenek cápák.
Megrántottam a vállamat, és kipakoltam a bőröndből a legszükségesebbeket. A telefonomat töltőre tettem, a strandolós cuccal pedig bevetettem magam a fürdőbe, hogy átöltözzek. A biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót, nehogy Chanyeol azt higgye, nagyon vicces lenne, ha váratlanul rám törne.
A medencés rész eszméletlenül hangulatos volt, egy részen narancssárga kővel volt kirakva a padló, ami egy hatalmas pálmát formált, egy kis átjárón keresztül pedig be lehetett úszni a fedett részre. Odabent mediterrán módra rendezték be a teret, pálmafák szegélyezték az emeletre vezető lépcsőket, a színek is melegséget és boldogságot árasztottak magukból. Egy kisebb részen langyos vizű jakuzziban áztathatták magukat a szerencsések.
Kényelmesen úszkáltam, magamba szívva a nyugalmat és könnyedséget, megpróbálva elfelejteni minden feszültséget, ami az utóbbi időben rám rakódott. Már nem sok maradt a gyakornoki időből, ha végeztem a cégnél, és elfogadták a portfóliómat, megkaphattam a papíromat, és munkába állhattam. Az persze frusztrált, hogy pályakezdőként még is ki a fene akarna alkalmazni, de ezt elhessegettem magamtól. Mindig a kis célokra kell összpontosítani, utána jöhetnek a nagyok.
Háton lebegve néztem a hatalmas, üveges kupolát, de a gondolataim minduntalan visszataláltak Chanyeolhoz. Mióta megismertem, a gimi első napja óta barátok voltunk, aztán pár hete derült égből villámcsapásként kiderült, hogy nem csak, hogy a fiúkhoz vonzódik, de konkrétan tetszem neki. És olyan odaadóan tepert, hogy meglássam, semmivel sem lenne rosszabb járni vele, mint egy lánnyal. Éppen ezért nem értettem, mi volt az a Baekhyun epizód. Azt pedig végképp nem, ez miért zavar engem ennyire.
Amikor Jongin felvetette, hogy üljünk be a jakuzziba, annak ellenére követtem őket, hogy ez azt jelentette, Chanyeolt is el kell viselnem. A nagy medence vize nem volt túl hűvös, de így is isteni relaxációt éltem át a langyosan gyöngyöző pezsgőkádban. Lehunytam a szemem, és ellazítottam minden izmomat, a játékos buborékok kellemesen masszírozták az izmaimat.
– Ennyi szép testet egy helyen, hogyan fogok megbirkózni ezzel? – ütötte meg egy ismerős hang a fülemet, amitől azonnal felpattant a szemhéjam.
– Mit mondasz, szépfiú? – nézett fel rá Chanyeol a látogatóra, akinek az arcából nem sok látszódott, ahogy fölénk hajolt, a fény pont a feje mögül jött.
– Úristen, látszik, hogy nem ismertél meg – változott meg a tónus fájdalmasan bírálóvá, és a rózsaszínglóriás fiú leguggolt. – De azért köszi a bókot.
A ballagás óta nem láttam Luhant, de még mindig ugyanolyan porcelánbaba arca volt, ezen pedig csak erősített a rózsaszín frizurája. A szemét vastagon smink fedte, de nagyon jól állt neki. Ahogy jobban megnéztem, nagyon divatosan ruhákat vett fel, de egy kicsit túlöltözött volt egy uszodához mérten.
– Te meg mi a francot keresel itt? – váltott ellenséges hangnemre Chanyeol, mintha Luhan puszta jelenléte morgásra késztetné.
– Fotózásom van. Éppen szünetet tartunk. Sehun, nincs kedved megnézni munka közben? Kapsz ingyen koktélt a bárban.
Mivel megtudtam, hogy annak idején neki is tetszettem, fenntartásokkal kezelhettem volna a meghívását, de Chanyeol bőven megérdemelte, hogy faképnél hagyjam Luhan miatt. Ha a suliba én voltam neki a másik nagy rajongás, akkor az én másik titkos udvarlóm elég elégtétel. Ráadásul az ingyen koktél is megfontolandó ajánlat.
Luhan igazi profi volt a lencsék előtt, nem is kellett instruálni, magától váltott az arckifejezések között, és minden egyes fotón tökéletesen festett. Nagyon nehéz dolga lehetett a magazinnak, aki szerződtette, hogy kiválassza, melyiket tegye bele a lapba.


Chanyeolnak nem kellett a szomszédba mennie pofátlanságért, simán odaállt mellém, hogy nézze a fotózást, és amikor el akarták zavarni, azt mondta, Luhan ismerőse. Nem hazudott, és mivel én is ismertem, a staffosok végül békén hagyták. Egy rossz szót sem szólt Luhan munkájára, de az aurája is eléggé terhessé vált, árasztotta magából az utálatot és a féltékenységet. Megérdemelte, hogy adjam alá a lovat.
– Brutálisan jó voltál. Hogy nézhetsz ki ennyire jól? – támadtam le Luhant, amikor végzett.
Egész nap vele lógtam, csak vacsoránál ültem a fiúkkal egy asztalhoz, hiszen Jongin nem érdemelte meg, hogy elhanyagoljam. Hálás voltam neki, amiért elhozott magával, és a svédasztalos jóllakást követően vettem neki egy üveg sört a bárpultból. Kiültünk a teraszra, és mesélni kezdtünk magunkról, hogy bepótoljuk az elmúlt éveket, cserébe Luhan is elmondta, hogyan került a cégéhez, és milyen munkákat csinált már meg. Egyedül Chanyeol maradt csöndes, ő csak ült ott, és szemmel gyilkolta a rózsaszínhajú barátunkat.
– Mi az, Sehunie? Fáj valamid? – kérdezte aggódva Luhan, amikor megütögettem a vállam.
– Csak beálltak az izmaim. A rossz tartás miatt. A cég, ahol a gyakorlatomat csinálom, elég kicsi. Kellene egy jobb szék, meg némi pihenő a rajzolások között.
– Ha akarod, megmasszírozlak. Elvégeztem egy masszázstanfolyamot, hogy legyen B tervem a modellkedés mellett. Ha akarod, megmasszírozhatlak. Fürödj le, és gyere át! A 327-esben vagyok.
Az pont szemben volt velünk, el sem hittem, hogy nem csak, hogy egy szállodában szállunk meg, de még ilyen közel is egymáshoz. A kialakult helyzet kísérletiesen hasonlított arra, amikor Baekhyun és Chanyeol megbeszélték, hogy együtt töltik az éjszakát, ha Luhan meleg volt, és még mindig tetszettem neki, nem biztos, hogy tényleg csak a hátamat akarta megmasszírozni. Úgy éreztem, ez még bőven belefér a bosszúba, érezze csak Chanyeol azt a megaláztatást, amit én, úgyhogy igent mondtam. A barátom ábrázata minden pénzt megért, úgy nézett rám, mintha komplett idióta lennék, Luhant pedig egyszerűen keresztüldöfte a tekintetével, amikor elhaladt mellette.
Luhan szobája pontosan úgy nézett ki, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy ő egyedül birtokolta a hatalmas ágyat, és a cuccai rendezetlenül hevertek szanaszét a kanapé körül. Úgy tűnt, nem túl rendszerető.
– Feküdj le az ágyra!
– Előtte tisztázzunk valamit – kötöttem az ebet a karóhoz. – Tudom, hogy meleg vagy, és hogy tetszettem neked. El akarom mondani, hogy ez nem kölcsönös.
– Úristen, Sehun! Ha el akarnálak csábítani, nem ilyen bénán csinálnám. De örülök, hogy kiderült, és nem nekem kell elmondani. Chanyeol volt? Szerintem csak ő tudta.
– Magamtól is megfordult a fejemben, miután megtudtam, hogy ő meleg, de végül is, igen, ő mondta ki.
– Szánalmas…
Nem akartam, hogy Chanyeol szapulása felé tolódjon el a hangsúly, így ledobtam a pólómat, és elfeküdtem az ágyon. Luhannak apró, de erős kezei voltak, amint rátapintott a fájó izomgócra, azonnal megfeszült a testem. A mozdulataiból látszott, hogy ért a masszázshoz, de ettől még nem fájt kevésbé. Nagyon szenvedtem, viszont amikor végzett, és megmozgattam a karomat, már nem hasogatott a hátam. Minden gondom elszállt, de rendesen el is fáradtam, képes lettem volna elaludni, még így ülve is.
– Milyen izmost lettél, Sehunie – jegyezte meg Luhan, és végighúzta a mutatóujját a mellkasomon.
– Azt mondtad, nem fogsz kikezdeni velem.
– De nem vettem számításba, hogy ilyen jól nézel ki póló nélkül.
– Miért, a medencében nem félmeztelen voltam?
Erre szokta Chanyeol azt mondani, hogy ünneprontó vagyok. Nem tehettem róla, támadással védekeztem, és sokkal könnyebb volt elutasító lenni a világgal, mint kinyitni magad, és megkockáztatni, hogy megsérülj. Chanyeolnak kész lettem volna átadni magam teljesen, de még az előtt megvágott, mielőtt ez egyáltalán megtörtént volna. Hálásnak kellene lennem, mégis inkább fáj. Idióta Chanyeol! Kellett neki megkavarni a barátságunkat!
 – Nem adod könnyen magad, az biztos – nevetett fel Luhan, és egy határozott mozdulattal eldöntött.
Döbbenten meredtem rá, az arca nagyon közel volt az enyémhez, és a szemében azt láttam, hogy meg akar csókolni. Mielőtt ez még megtörténhetett volna, elfordítottam a fejem, és a vállára tettem a kezem.
– Nem akarom, szállj le rólam!
– Miért?
– Mert már mondtam, hogy nekem nem jönnek be a srácok.
– És Chanyeol? Van köztetek valami feszkó. Túl gyorsan törte rád az ajtót?
– Chanyeol bekaphatja! – fakadtam ki, és olyan erővel löktem el Luhant, hogy majdnem lezakózott az ágyról. – Azt mondja, hogy szeret, aztán lelép Baekhyunnal dugni, engem meg faképnél hagy… Kapja be, de komolyan!
Luhan hatalmas szemei a meglepettségtől még nagyobbá kerekedtek, aztán őszinte, mélyről fakadó nevetés zengte be a szobát. Nem értettem, mit talál ebben olyan rohadt viccesnek, szerintem inkább csak parasztság volt.
– Szóval Chanyeol elmondta, hogy bejössz neki, te majdnem beadtad a derekadat, erre az első alkalommal elcseszi? Hogy lehet valaki ennyire béna?
– Ez nem vicces, oké?! Szarul esett, hogy otthagyott.
– És azért jöttél fel velem a szobába, hogy ugyanezt tedd. Akkor te sem vagy jobb nála.
Igaza volt, Chanyeol lehetett egy utolsó szemétláda az este, de én sem viselkedtem kulturáltabban. Talán ő is megbánta, hogy elment Baekhyunnal. Vagy lehet, hogy azért tette, mert megunta, hogy túl sokáig váratom? Lehet, hogy én is hibás vagyok? – tódult ezernyi kérdés a fejembe. Fogalmam sem volt, ki a hibás a történetben, de talán mind a ketten.
– Menj, és beszéld meg vele! De ha megint elcseszi, akkor jössz nekem egy randival. Csak mondom, hogy nagyon drága vagyok, és nem fogadok el akármilyen ajándékot, úgy számolj!
Csak két mondat volt, de annyira kísértetiesen hasonlított Key hyung hanghordozására, hogy elhatároztam, ha Luhannal ki tudjuk javítani, amit régen elrontottunk, és ismét barátok leszünk, akkor bemutatom őket egymásnak. Ő biztosan nem pislogna annyit a sminkelés során, mint én.
Chanyeol az ágyon ült, törökülésben, és a laptopján dolgozott egy új számon. Abból a pár ütemből, amit hallottam, semmilyen közvetkeztetést nem lehetett levonni, de mindig csodálatos műveket szerzett, én legalább is imádtam az összeset. A szürke trikója látni engedte a finom bőrét, és a fehér takaró alól kikandikált a fekete alsónadrágja.
– Nem beszélünk? – nyögtem ki iszonyatosan nehezen. Nem voltam jó a problémák megoldásában.
– Miről? – duzzogott. Szuper. Ezzel nem könnyíti meg a helyzetemet.
– Kettőnkről.
Chanyeol nehézkesen arrébb tette a laptopját, és mereven bámulta a ruhásszekrényt. Nem tudom, mit gondol, hogy csak úgy összejöttem Luhannal azok után, hogy őt hetekig túráztattam? Ha ezt hitte, nagyon rosszul ismert.
– Szerintem neked kellene kezdened – ajánlottam, erősen utalva rá, hogy legalább kérjen bocsánatot.
– Ami megtörtént, megtörtént, nem tudok rajta változtatni. Sajnálom, hogy így alakult. Nem előtted kellett volna.
– És tőlem mit akarsz? Osszam be magam, amikor Baekhyun nem ér rá?
– Ezt most úgy mondod, mintha egyáltalán szóba jöhetne, hogy mi ketten együtt!
– A tegnapi akciód után ne csodálkozz, hogy erre kevés esély van! – emeltem fel a hangomat. – Neked lehet, hogy csettintésre ment a térfélváltás, hát nekem nem! Tökre értékeltem, hogy próbálkoztál, és szépen lassan szoktatni akartam magam a gondolathoz, hogy elfogadjam egy férfi közeledését, de te nem bírtál várni, és amint feltűnt Baekhyunka, te azonnal ráugrottál. Ezek után hogyan vegyem komolyan az érzéseidet?
– A gimi első napja óta beléd vagyok zúgva, és te megkérdőjelezed az érzéseimet? Sajnálom, oké? Bocsánatot kérek! Egy fasz voltam, de ha van két ajtó, ami közül az egyik nyitva van, a másik mögül pedig úgy tűnik, hogy sosem jön ki senki, akkor inkább a nyitottad választod.
Majdnem olyan fura volt Chanyeollal kiabálni, mint az, hogy tetszem neki, új, idegen és emiatt kellemetlen. Megértettem, hogy nem akart évtizedekig várni rám, de hát tudhatta, hogy nehezen szokom meg az új dolgokat! Barátok voltunk. Ismert. Jobban ismert, mint a saját szüleim.
– Kezdjük előröl, oké? Felejtsük el, hogy mi történt Bakehyunnal, és folyassuk onnan, ahol péntek délután tartottunk. Megpróbálok gyorsabban döntésre jutni.
– Nekem is türelmesebbnek kellett volna lennem. Sajnálom. Jobban oda fogok figyelni rád.
Ebben maradtunk, és akármilyen érhetetlen is, mosollyal az arcomon meredtem a plafonra, miután leoltottuk a villanyt. Arra gondoltam, Luhan vajon tudta-e, hogy ki fogunk békülni, és mit gondol erről. A suliban tetszettem neki, de ez nem jelentette azt, hogy nyomot is hagyott benne. Egyedül Chanyeol volt az, aki nem tudott elszakadni tőlem, és az irántam táplált érzéseitől. Vajon mennyire vehetem komolyan a szerelmét?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése