Reményháló (2. évad): 14. fejezet: Zavarodottság

Taemin:

Igen kínos helyzetbe kerültem, és fogalmam sem volt róla, hogyan kezeljem. Amikor a küszöb előtt megtaláltam a borítékot, arra gondoltam, bizonyára ajtóig hozták, csak nem hallottam a csengőt, és ezért ott hagyták a lábtörlőn. Aztán az jutott eszembe, hogy mi van, ha azok az emberek tértek vissza, akik meg akarták ölni Keyt, és most veszélyben van. Végül egészen délutánig vártam Minhóra, hogy kinyissuk, és megnézzük, mit rejt. Egy CD-t küldtek nekem, azzal az üzenettel, hogy reméli a feladó, hamarosan újra lát. Mivel nem voltam sehol az utóbbi időben, ez csak még félelmetesebbé tette az egész szituációt.

– Essünk túl rajta! – tette be Minho a lejátszóba a lemezt, és rákattintott a videóra.

Egy félhomályba burkolózó irodát vett a kamera, a falakon tájképek, a szőnyeg vörös, a kanapé fekete bőr, és a vitrinekben könyvek és dossziék sorakoztak. A kanapé előtt két alak állt, hátulról, nem lehetett látni az arcukat, aztán valaki felemelte a készüléket, és felismertem Chanyeolt. A másiknak takarásban volt az arca, de amikor összecsókolóztak, és végül elterültek a kanapén, hogy ott folytassák a forró csókcsatát, Sehun arca is felbukkant.

Nem értettem, miért kaptam egy ilyen felvételt, és egyáltalán mibe keveredett Sehun, hogy ezt kellett csinálnia. Sosem adta jelét annak, hogy tetszene neki a barátja, aztán, ahogy jobban megnéztem a felvételt, rájöttem, hogy ki van festve, és ez az egész bizonyára akkor történt, amikor kiszabadították Jongint.

– Hát ez elég bizarr volt – összegezte a látottakat Minho, és visszatette a CD-t a tokjába. – Szerintem ezt oda kellene adnod neki. Mondjuk, nem értem, hogy miért ide hozták.

– Sehun sokszor átjön. Biztos azt hitték, hogy itt lakik.

Nem örültem neki, hogy ezek a beteg emberek a lakásunkhoz fognak járni, de Minho biztosított róla, hogy intézkedik az ügyben. Nem tűntek veszélyesnek, csak nagyon, de nagyon furcsának, a legrosszabbra viszont sosem ártott felkészülni. Amikor elmeséltem Keynek az aggályaimat, ő csak hozta a formáját.

– És nekem még nem mutattad meg? Ilyet nem lehet kihagyni.

– Key, ne csináld már! Én félek. Mi van, ha ezek olyanok, mint azok, akik rád szálltak?

– Ne aggódj, biztonságos helyen vagy. Minho azt mondta, hogy szól a recepción, igaz? Abban a házban nagyon jó a biztonsági rendszer.

Reméltem, hogy Keynek igaza lesz, és nem kerülök bajba senki miatt. Sehunnak mégsem tudtam, hogyan mondjam el. Biztosra vettem, hogy meg fogja kérdezni, láttam-e a felvételt, és nem akartam, hogy azt higgye, turkálni akarok a magánéletében. Mennyivel jobb lett volna, ha nem az én címemre küldik.

Sehun úgy reagált, ahogy sejtettem, fülig vörösödött, és magyarázkodni kezdett, hogy ez az egész csak színészet volt, ő nem akarta, és nem kell félreérteni, de pont ezzel leplezte le magát. Nem tartozott nekem magyarázattal, és ha színészkedtek, akkor nem is kellett volna, hogy érdekelje, más mit gondol. Ezek után furcsálltam is az ő szoros barátságukat, Sehun folyton Chanyeolról beszélt, nem volt olyan téma, amiben nem hozta volna fel, és ha magamból és Keyből indultam ki, nem is lett volna olyan meglepő, ha összegabalyodtak.

– Figyelj, Sehun! Gondolom neked már leesett, hogy Minho és én járunk, úgyhogy nem kell attól tartanod, hogy elítélnélek. Az, hogy mi van köztetek, nem az én dolgom, de ha kérdésed van, tudok segíteni.

Sehun nagyon sokáig tanakodott, megtegye-e ezt a lépést, és ezzel beismerje, hogy valóban több van közöttük, mint barátság, de a saját maga elfogadásának ez volt az első lépcsője. Ez senkinek se könnyű, először szégyelled magad, úgy érzed, valamilyen furcsa szörnyszülött vagy, nem passzolsz a rendszerbe, baj van veled. Aztán, ahogy felfedezed önmagadat, és kinyílik előtted a világ, rájössz, hogy nem az a fontos, hogy mások hogyan élik az életüket, hanem az, hogy te mit kezdesz a sajátoddal.

– Az a nő azt kérte, hogy csókolózzunk. Chanyeol megcsókolt, és egyáltalán nem játékból. Annyira furcsán éreztem magam, mert egyrészt idegen volt, hogy a legjobb haverommal ilyet teszek, másrészt viszont, azt hiszem, hogy élveztem. Aztán utána nagyon kínos volt egész nap, és elkezdtünk iszogatni, meg meccset nézni, és egyszer csak letámadott. Azt mondta, hogy már nem bírja tovább, és újra megcsókolt. Azóta nem beszéltünk.

Tisztán emlékeztem az első csókomra Minhóval, majdnem elájultam az udvaron, és egyszerre éreztem azt, hogy szörnyen meleg van, és jéggé fagyok a kellemes, őszi szellőtől. Én akkor már elfogadtam, hogy Minho tetszik nekem, de Sehunnak ez az egész úgy jött, mint a villámcsapás. Ráadásul az sem volt biztos, hogy tényleg érdeklik a fiúk, az, hogy élvezte, fakadhatott a kíváncsiságból, spontaneitásból, abból, hogy valami új, izgalmas dolgot próbált ki.

– Én… Fogalmam sincs, hogy Chanyeol mit érez irántam. Most már komolyan nem tudom, hogy az iskola idő alatt mi tényleg barátok voltunk-e, vagy ő titkon többet érzett irántam. Mert ha az utóbbi az igaz, akkor nagyon nehéz lehetett neki. Úgy értem, amikor barátnőm volt, Chanyeol végig támogatott, és segített mindenben, hogy mit vegyek fel, meg tanácsokat adott, hogy… érted… hogyan…csináljam azt a barátnőmmel.

Ha ez tényleg így volt, akkor Chanyeol kiváló színész, mert én egyszer sem vettem észre, hogy máshogy nézne Sehunra, mint barát. Igaz, nem is vizslattam túl sokat, mert nem szerettem beleütni az orromat mások magánéletébe. Az Key reszortja volt.

Pontosan tudtam, milyen érzés az, ha nem szeret viszont, akit imádsz. Chanyeolnak pokoli nehéz lehetett az iskolában, főleg akkor, amikor Sehun boldog párkapcsolatban élt. Azóta szenvedhetett, hogy rájött, beleszeretett, és talán ezzel a csókkal végleg betelt nála a pohár. Szerettem volna, ha meg tudják beszélni, mert nagyon aranyosak voltak együtt, én mindig úgy láttam őket, mintha testvérek lennének, mindent tudtak egymásról, befejezték a másik mondatát, csak egy pillantásból tudták, mit gondol a másik. Ha a kapcsolatuk romantikus útra terelődne, nagyon boldog, és harmonikus pár lehetne belőlük.

– Hyung, én nem igazán tudom, hogy mit érzek. Az a csók, mind a kettő nagyon jó volt, de ha Chanyeolra gondolok… Nem tudom úgy látni őt, mint egy lányt. Fura. Fura ez az egész.

– Üljetek le, és beszéljétek meg! Akkor majd okosabb leszel.

Chanyeolnak is el kellett mondani az ő verzióját, Sehun ezt egyedül nem tudta megoldani. Mióta összejöttünk Minhóval, mi rengeteget beszélgettünk, kicsit a múltról is, de főképp a jelenről és a közös jövőnkről. Minho feje lágya végre benőtt, felnőttesen látta a dolgokat, és habár még mindig nagyon ösztönös és ingerlékeny ember maradt, azért kordában tudta tartani a dühét, meg a Key iránti ellenszenvét, hogy engem ne bántson meg.

Miután kiengedtem Sehunt, hirtelen nagyon elkezdett hiányozni Minho. Szerettem volna meglepni valamivel, így odagurultam a konyhába, kikészítettem minden hozzávalót, majd felálltam, hogy megcsináljam a romantikus vacsoránk fő fogását, az ételt. Nagyon fárasztó volt, és minden zöldség összevágása után le kellett ülnöm, de végül elkészültem, és minden készen állt arra, hogy nagyon jól érezzük magunkat.

Sehun:

Miközben arra vártam, hogy Chanyeol megérkezzen, alig huszonegy évesen úgy éreztem, menten szívrohamot fogok kapni. Annyira izgultam, mint a végső vizsga előtt, legszívesebben hazáig rohantam volna, de az volt a baj, hogy otthon voltam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok mondani Chanyeolnak, hiszen két hét telt el, és nem, hogy erről, de semmiről nem beszéltünk egymással. Ilyen még sosem volt, mióta ismertem, mindig tartottuk a kapcsolatot, és ettől minden csak még kényelmetlenebbé vált.

A csengőtől akkorát ugrottam, mint aki szögbe ült, majd remegő kézzel nyitottam ajtót, és beengedtem a barátomat. Chanyeol egyáltalán nem tűnt idegesnek, úgy jött be, mint minden egyes alkalommal, mintha csak egy meccsre hívtam volna át, és nem életünk legkényelmetlenebb beszélgetésére.

– Bocsi, hogy nem kerestelek, csak melóztam. Megengedték, hogy nyelvórákat tartsak.

– Wow, az tök jó – erőltettem mosolyt magamra, de nem sikerült valami jól. Én tényleg örültem neki, hogy elismerik Chanyeol angol tudását, csak annyira ideges voltam, hogy semmilyen pozitív érzelem nem ült ki az arcomra.

Chanyeol otthon érezte magát, levett egy poharat a polcról, töltött magának üdítőt, és leült a kanapéra. Én feszengve csatlakoztam hozzá, odafigyelve, hogy ne üljek túl közel, nehogy összeérjen valamink, mert fogalmam sem volt, milyen érzést váltana ki belőlem az érintése.

– Ami ott a nőnél történt…

– Nem fontos. Nyugodtan elfelejthetjük.

Megmakacsoltam magam. Nem azért, mert annyira erről akartam beszélni, de ha a sejtésem igaznak bizonyult, és Chanyeol tényleg régóta szeret már engem, akkor nem hagyhattam, hogy tovább szenvedjen. Meg kellett beszélnünk, fel kellett fednie a lapjait, és találni valamilyen kompromisszumos megoldást. Például, hogy a közeljövőben nem fogok neki beszélni a csajozásaimról, és nem is megyek el vele együtt csajozni, mert tudom, hogy ez neki kellemetlen. Na, meg, ha kiderül, hogy titkon meleg, akkor főleg nem megyek vele csajozni, mert őt úgysem érdekelné.

– Én tetszem neked? – kérdeztem rá. Nagyon magabiztosan szerettem volna feltenni ezt a kérdést, de csak makogásra futotta. Már megint elkezdtem motyogni, pedig a gimi végére hivatalosan kinőttem ezt a rossz szokásomat.

– Jaj, Sehun! – túrt bele a hajába Chanyeol, és mereven bámulta a földet.

Mindig úgy irigyeltem Chanyeol frizuráját. Olyan sok haja volt, erős és egészséges szálak, még a festés ellenére is. Minden jól állt neki, a gesztenyebarna, a mogyoró, a sötét csokoládé, és még a fekete is. Őszintén, szerintem még szőkén is írtóra vonzó lenne. Te jó ég, mire gondolok?!

– Chaanyeol…

– Ne mondd így a nevem, kérlek! Megőrülök tőle – sóhajtott fel, és én befogtam a számat. Sosem vettem észre, hogy zavarja, ha elnyújtom a nevét, azt hittem, szereti, hogy ez olyan különlegesség a barátságunkban, de úgy tűnik, gyűlölte. – Annyira aranyos. Már így se tudom kezelni az érzéseimet.

– Aranyos? – döbbentem meg. Akkor még sem utálta. Lehet, hogy inkább túlságosan szerette.

Gondolkodóba estem. Visszapörgettem minden egyes közös pillanatunkat, és megpróbáltam értelmezni Chanyeol viselkedését. Ott volt például, rögtön az első nap. Eredetileg Kris mellett ült, aztán hirtelen lepattant mellém, mintha ezer éve ismernénk egymást. Lehet, hogy első látásra belém szeretett?

Éppen, amikor kiengedtem a fogaim szorításából az ajkamat, mert szokásom volt, hogy beszívom a számat, ha nagyon agyalok, megéreztem rajtuk Chanyeol forró, puha száját. Első körben sokkot kaptam, és az egész testem zárlatot kapott, aztán megmozdította a száját, és én megint elkábultam ettől. Chanyeol óvatosan csókolt, de most már éreztem, hogy mennyi visszatartott energia van benne. Azt hiszem, ha azt mind szabadjára engedte volna, akkor minimum megdug, de az is lehet, hogy közben kiszívja belőlem az életet is a csókjaival.

– Chanyeol, előbb beszéljünk! – toltam el magamtól, mire pimasz mosoly rajzolódott a szájára.

– Előbb? Mi előtt?

– Semmi előtt! – durcáskodtam, és elfordultam tőle, nehogy megint megcsókoljon. Nem tudtam kezelni, ha ezt tette velem. – Beszéljünk, és kész! Például sosem mondtad nekem, hogy tetszem, pedig én vagyok a legjobb barátod.

– Hogy mondhattam volna el? Hiszen benne volt a pakliban, hogy elveszíthetlek.

Annyira zavart a múltunk. Folyamatosan úgy éreztem, hogy hazugság volt az egész, egy színház, álca és tettetés, és ez felőrölt. Komolyan, már mindenkire gyanakodtam. Ott volt például Lu Han, akivel nagyon jóban lettünk, ők Chanyeollal kimondottan nem szerették egymást, aztán Lu Han besértődött, és megszakadt a kapcsolatunk, amikor barátnőm lett.

– Chanyeol, lehetséges, hogy én Luhannak is tetszettem?

– Most hogy a francba jön ide az a barom? – csattant fel Chanyeol, aztán rájött, hogy ő semmivel sem kisebb barom nála a hazugságok terén, úgyhogy nem szapulta tovább. – Ezek után? Szerinted?

Kész őrület volt. Barátkoztam két sráccal, akik közben mindketten szerettek engem, és én ennek még csak a legkisebb jelét sem vettem észre. Mondjuk, Chanyeol lett volna az utolsó, akit melegnek gondolok, mert mindig menőzött a kalandjaival, hogy éppen kit fektetett meg, és mindenki tudta, hogy milyen tapasztalt, de valójában csak kiváló mesélő volt. Tényleg úgy éreztem, hogy az egész életem egy bazi nagy hazugság.

– Sehun, ez pokoli nehéz volt nekem. Elmondhattam volna, de nem akartam, hogy megutálj. Senki sem tudta a suliban, hogy meleg vagyok, csak azok, akikkel kavartam. Féltem, hogy elveszítelek, ha rájössz.

Bele sem mertem gondolni, kivel kavart Chanyeol a suliban. A végén még kiderül, hogy Tao és Kris is melegek, és nem igaz az a sok légyott a mosdóban, amit leműveltek a lányokkal. Lehet, hogy fizettek nekik, vagy a csajok egyszerűen csak túlságosan féltek tőlük ahhoz, hogy ellent tudjanak mondani az átverésre. Nem, kizárt. Azért attól már tényleg hátast dobnék!

– És amikor jártam Joohyunnak? Hiszen még ruhát is adtál kölcsön a randikra.

– És amikor szakítottatok, én voltam a világ legboldogabb embere. Emlékezz, mondtam, hogy sosem szerettem azt a lányt.

– Igen, mert a pénztárcámon élt, de te nem is ezért nem szeretted! Féltékeny voltál rá! És Luhan is.

– Könyörgöm, hagyjuk már ki Luhant ebből a beszélgetésből!

Nem akartam bántani Chanyeolt, csak annyi információ, és felismerés zúdult rám, hogy azt nem lehetett elviselni. Nagyon reméltem, hogy Chanyeol igazat mond, és tényleg nem tudja senki róla, hogy meleg, mert ha kiderül, hogy Jongin egész idő alatt tudta, én biztosan megfojtom.

– És akkor most mi lesz velünk? – kérdeztem rá félve a legnagyobb aggályomra.

– Nem tudom. Még azt sem mondtad el, hogy te mit gondolsz erről.

Hát ez az. Fogalmam sem volt róla, hogy mit gondolok, azt meg végképp nem tudtam, hogy mit érzek. Nem akartam hazudni neki, de nagyon meg kellett fontolnom, hogy mit hogyan mondok, mert könnyen előfordulhatott, hogy félreérti az egészet.

– Nekem akkor is a barátom leszel, ha a fiúkat szereted.

– Nem erről beszélek, Sehun! Kettőnkről. Arról, hogy szeretlek, és többet akarok, mint barátság. Lehet róla szó?

Úristen, most mit kellene erre mondanom? – pánikoltam, és idegességemben megittam Chanyeol üdítőjét. Kapásból rávágtam volna, hogy Dehogy is!, de hogy mondhattam volna ezt, ha élveztem, ahogy csókol? Képmutatás lett volna.

– Én nekem nagyon magas ez az egész. Sosem tetszettek a fiúk, és ha rád nézek… Szóval te Chanyeol vagy, a legjobb barátom.

– De hagytad a csókot. Sőt, visszacsókoltál. Ez jelent valamit.

– Fogalmam sincs mit jelentetett, oké?! Teljesen össze vagyok zavarodva. Azt sem tudom, hogy mit gondoljak, vagy érezzek. Most derült ki, hogy éveken keresztül kamuztál nekem. Még ezt sem dolgoztam fel, nem hogy azt, hogy beleremegek a csókodba.

Nagyon kínosan éreztem magam, közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam, és szerencsére Chanyeol ismert annyira, hogy tudja, most van az a pillanat, hogy ne szóljon hozzám, és hagyjon nekem időt és teret. Biztosan rossz lehetett neki, hogy várni kell, de beleugrani ebbe az egész katyvaszba mentőöv nélkül, hát őszintén, teljes öngyilkosság lett volna. Először meg akartam érteni, mi miért, és hogyan történt, akkor talán közelebb kerülök a saját érzéseimhez is.

– Gyere, van egy ötletem! – ragadta meg Chanyeol a csuklómat, és az ágyamig el sem engedte.

Ott őrült pakolásba kezdett, feltornyozta a díszpárnákat, húzogatta a takarót, válogatott a lepedők közül, és végül valahogyan sikerült egy bungit építenie az ágyam fölé. Ha a takarótető alá feküdtünk, akkor pont olyan volt, mintha elbújnánk a világ elől. Jól esett ez a biztonságos közeg, és mivel lapjával feküdtünk, így nem is kellett Chanyeolra néznem. Éreztem a testének melegét, a parfümének illatát, a közelségét, de nem kellett fürkésznem a pillantását, és ő sem nézett engem – legalább is, reméltem.

– Voltál valaha szerelmes? – kezdte el a beszélgetést.

– Nem. Régen azt hittem, hogy szerelmes voltam Joohyunba, de már tudom, hogy ez nem igaz. Az igazi szerelem biztos sokkal jobb ennél – vallottam be őszintén, és ártatlanul rákérdeztem: – Te?

– Beléd. Az első pillanattól, hogy megláttalak. Olyan csodálatos voltál. Nyugi, most is az vagy – nevetett fel, és borzasztóan zavarba hozott. Még sosem hallottam, hogy így beszélne rólam. Ilyen őszinte csodálattal. – Tetszett már sok mindenki, de egyiknél sem éreztem azt, mint nálad. Elvarázsoltál.

– Miért, ki tetszett még neked a suliból? – tereltem másokra a témát, nehogy meggyulladjak.

– Például Xiumin, csak közben tőle rohadtul féltem is. Egyszer láttam a gonosz nézését, de soha többé nem akarom.

Xiumin azon kevés koreaiak egyike volt, akik az általunk „kínainak” nevezett osztályba jártak, és igazából Minseoknak hívták. Chanyeol adta neki a becenevet, mert Minseoknak nagyon egyedi szemformája van, és Chanyeol azt hitte, hogy kínai. A barátom egyébként mindenkinek beceneveket adott, így lett Jongin Kai, Jongdae Chen, és Yixing Lay. Kyungsoo a vezetékneve miatt lett D.O., Krisnek a Kris meg egyébként is az egyik neve, úgyhogy ő nem ért.

– És még?

– Hát volt egy-kettő, akivel kavartam is, például Chen egyik focista haverja. Azon nagyon megdöbbentem.

– Mondjuk, a focicsapatból én senkit nem néztem volna melegnek. Még Luhant sem.

– Már megint Luhan…

Komolyan nem direkt hoztam szóba, csak ő volt az életem másik Chanyeolja. Barátok voltunk, és ő közben belém volt esve. Hogy lehettem ilyen vak?

– És volt még valaki? – tereltem vissza a témát az eredeti mederébe.

– Hát… Ja, igen! Hogy hagyhattam ki a kis szerelmemet? Baekhyunie.

Fura, vagy nem, de féltékeny lettem. Mi az, hogy Baekhyun a kis szerelme? Nem értem volt oda? Tökre felháborodtam, pedig sosem volt semmi bajom Baekhyunnal. Igazából teljesen közömbös volt a számomra. Jól tanult, versenyeket nyert, és jó volt nevetni rajta, ahogy a kosárpályán bénázott. Lehet, hogy csak vizes fiú volt, de jobb műsort szolgáltatott, mint a kabalák.

– És olyannal is kavartál, akit közelebbről ismertem?

– Közelről? Nem tudom. Lay az angol laborban megszerelte a mikrofonomat, de nem tudom, hogy ez számít-e.

Ezen leszakadt az arcom. Lay? Az a Lay? A kínai osztály strébere, aki valószínűleg az egész iskolában a legokosabb volt, és minden tanár imádta? Az a Lay, aki kamu szemüveget hordott, hogy még műveltebbnek tűnjön, és majdnem kitűnőre írta meg a vizsgáját? Az a Lay, aki informatikusnak tanul, és valószínűleg ő lesz a jövő szuperszoftverjének feltalálója? Nem gondoltam volna, hogy Chanyeollal kavargatott a tetőtérben. Azt sem gondoltam volna, hogy valaha meg mer szólítani egy lányt, nemhogy leszopja a legjobb barátomat. A suli ezer titkot rejthetett.

Még rengeteg kérdésem lett volna hozzá, de a nyitódó ajtó megakadályozott, és Jongin meglepett, jókedvű hangja verte szét a békét.

– Ti meg mi a francot csináltok? Van nekem is hely? – próbált meg behatolni a szentélyünkbe, de kirugdostuk onnan. – Jól van na! Csak azért jöttem, hogy menjünk már el bulizni. Én fizetem az italokat, amiért kiszabadítottatok.

– Inkább arról szoknál le, hogy csak úgy bejössz a lakásomba… – jegyeztem meg, ahogy kikászálódtam a takarók alól. Semmi kedvem nem volt szórakozni menni.

– De hiszen ez közterület! – szólalt meg egyszerre Chanyeol és Jongin, majd elégedetten lepacsiztak.

A barátságunkban én voltam a maknae, és hiába voltunk igazából egykorúak, kicsinek kezeltek. Tökre idegesítő volt ez a szokásuk, gyűlöltem, hogy engem szívatnak. Úgy járkáltak ki-be, mintha az ő lakásuk lenne, és ez néha dühített. Volt, hogy egyedül akartam pihengetni, de ők megjelentek, mert unatkoztak, és beették magukat a nappalimba.

Chanyeollal nem sikerült megbeszélnünk, hogy mi lesz köztünk, de az igazság tudatában kezdtem észrevenni az apró jeleket. Ahogy néha rám pillantott, az apró érintések, én ezeket mindig csak közvetlenségnek vettem, de sokkal többek voltak. Így vezette le a feszültséget, így bűnözött néha, hogy ne örüljön bele a várakozásba. Annyira sajnáltam, hogy ilyen sokat kellett szenvednie.

A szórakozóhely valami borzalmasan szar volt, idegesített a mosógépzajos zene, az italokat túlvizezték, és nagyon rossz kedvem lett, így Chanyeol felvetette, hogy menjünk el egy másik helyre, ahol lehet kajálni is. Amikor kiszálltunk a meleg negyedben, Kaival éreztük, hogy rossz helyen vagyunk, de Chanyeol célirányosan tartott előre, és régi ismerősként üdvözölték a pincérek. Egy külön terembe kísértek minket, de mielőtt még bementünk volna, szemet szúrt egy ismerős.

– Hyung? – döbbentem meg, mire Taemin odakapta a fejét, és zavartan elmosolyodott.

Azt hiszem, nagy hibát követtem el, mert a barátja, aki legutóbb kisminkelt, és nagyon keményen meleg volt, betessékelt magukhoz, hogy velük együtt eszegessünk. Ott volt még Taemin hyung barátja is, aki nagyon nem bírta Keyt, mert folyton belekötött abba, amit mondott, de egy idő után rájöttem, hogy ez csak valami baráti civakodás a részükről, mert sosem sértődtek meg egymásra. Kai a kezdeti sokk után hamar feltalálta magát, nagyon jól elbeszélgettek Taeminnel a táncról, és Chanyeol sem ivott annyit, mit előző nap.

– Énekelsz? – kérdeztem, amikor megüresedett a mikrofon.

– Én? – mutatott magára, mintha nem pont felé fordultam volna.

– Te vagy a zenész.

Key rögtön unszolni kezdte, és Chanyeol nagy nehezen beadta a derekát, pedig nem volt miért kishitűnek lennie. Annyira tehetséges volt, én mindig mondtam neki, hogy nem részmunkaidős állásokat kellene vállalnia, hanem zenét tanulni, de ő nem hitt abban, hogy valaha híres lenne. Pedig több hangszeren játszott, nagyon jól énekelt, és szerettem a dalszövegeit is. Ha kicsit jobban bízott volna magában, elismert zenésszé válhatott volna.

– Szeretlek – súgta a fülembe, amikor visszaült mellém, majd bekapott egy szelet húst, mintha mi sem történt volna.

Nem bírtam felemelni a tekintetemet az asztal lapjáról, így csak Kai és Key közös duettjének felét fogtam fel, de az is nagyon vicces volt. Nem szabadott volna hagyni, hogy a hyung válassza ki a dalt, mert egy idol lánycsapat előadására táncikoltak, és sikongattak, mintha tini lányok lennének. Úgy tűnt, Taemin barátainak közelében nem kellett alkohol ahhoz, hogy jól érezze magát az ember.

– Hová is jártatok iskolába, Sehunie? – kérdezte Key kíváncsian, amikor végre kifújta magát.

– A Seouli Kínai-koreai Együttműködés Gimnáziumba.

– Érdekes. Mintha hallottam volna már valahol – húzta hamiskás mosolyra a száját, majd töltött nekem egy italt.

Key hyung kimondottan érdekes személyiség volt. Azt hiszem, ez volt a tökéletes leírás róla: érdekes.