Reményháló (2. évad): 7. fejezet: Két szék közül…

Key:

Azt hazudtam Taeminnek, hogy kipróbáltam, milyen egy lánnyal, de nem sikerült, és végül barátokként váltunk el. Félhazugság, mindig ilyeneket mondok neki, mert nem tudom elviselni, hogyha hazudnom kell. Ő a legjobb barátom, annyi mindent köszönhetek neki, nem tehetem meg, hogy így elárulom. Így is szörnyű volt, hogy nem avathatom be az életembe.

– Mit szólnál, ha csinálnánk ma valamit?

– Hogy-hogy nem tanítasz ma?

– Nincs tanítás – vágta rá azonnal. Ő egyáltalán nem tudott hazudni.

– És akkor most az igazat.

– Én csak… – kezdte, és bűnbánóan elfordította a fejét. – Túlhajtottam magam az utóbbi időben. Muszáj volt pihenőt kivennem, mert tegnap is rosszul lettem óra után.

– Úristen, Taemin! – ugrottam oda hozzá, mint egy gondoskodó anya. – Jól vagy? – tapogattam végig.

Nagyon nem szerettem ezt benne, folyton túlvállalta magát, sokáig bent maradt az iskolában, aztán még otthon is gyakorolt, mintha nem lenne amúgy is tökéletes a tánca. Ez a túlzott maximalizmusa már sokszor okozott gondot, és nem hagyhattam, hogy ilyen fiatalon kicsinálja magát.

– Fáradt vagy. Nézzünk meg egy filmet, pihenjünk. Nemsokára megjön a szállító, és este főzök neked enni. Maradj itt éjszakára.

Jonghyunnal a randi várhatott, úgyis nekem kellett lépnem, mert ő beszari volt, nem számított egy nap halasztás. Sokkal fontosabb volt, hogy Taemin megnyugodjon, valaki rákényszerítse, hogy lazítson, és rendesen egyen. Ezen felül nekem sem ártott, ha vele vagyok, amennyire össze voltunk nővel korábban, annyira keveset találkoztunk mostanában. Bele sem gondoltam, de úgy kezdtem az új évet, hogy dolgoztam. Féltem, hogy olyan leszek, mint egy megszállott idióta, aki csak a munkájának él, és a macskája várja haza. Elhatároztam, hogy mégse veszek macskát, inkább egy kutyát, akit mindig el kell vinni sétálni, energikus, játékos, és sosem unatkozom mellette.

Egy vígjátékot néztünk, kellemes kis limonádét, és a szállító pont az egyik legizgibb résznél kopogtatott, amikor kiderült, hogy lebuknak-e az áskálódó lányok, vagy sem. Emiatt kicsit mogorván nyitottam ki az ajtót, majd utasítottam a pasast, hogy legyen olyan kedves, és a konyháig hozza be a csomagomat, mert én nem bírom el. Nem kértem vissza, volt elég pénzem, és ezt sajnos Taeminnek is szemet szúrt.

– Kibumie, mi ez a sok pénz?

– Csak megkaptam a fizetésemet.

– Készpénzben? És ennyit? – lesett bele a pénztárcámba, amit gyorsan elhúztam előle, és zsebre vágtam.

– Én kértem, hogy így adják. Ha a kártyára utalnak, akkor esztelenül fogok költekezni, így jobban látom, hogy mennyim van.

Taemin furcsállta a döntésemet, de nem firtatta tovább, megúsztam a kérdéseket, visszamehettünk a nappaliba. A film viszont már nem kötött le, folyamatosan azon agyaltam, a munkám vajon éket fog-e verni közém és Taemin közé. Minket mindig az tartott össze úgy, hogy nem voltak titkaink a másik előtt, de én egyre többször hagytam ki az életemből, hogy megvédjem. Féltem, hogy szépen lassan elhidegülünk egymástól, és már egyikünk sem fog tudni maradéktalanul megnyílni a másik előtt. Mégsem mondhattam el, hogy mit csinálok, minél kevesebbet tudott a szervezetről, annál jobban járt.

Paradicsomos tésztát csináltam, mert abban sok a kalória, és Taeminre ráfér, hogy egyen, a majdnem halálom óta nagyon sokat fogyott, és nem úgy tűnt, mintha visszarakódnának rá a kilók. Mindig is vékony volt, éppen ezért kellett vigyáznia a betegségekkel, nehogy egyszer összeszedjen valami olyat, amitől rohamosan fogyni kezd.

– Be fogom festetni a hajam – közölte.

– És milyen színűre?

– Feketére. Az természetes, és jól is áll.

– Vicces. Hajat cserélünk. Én meg szőke leszek, amint lehet. Olyan ártatlan leszek vele, mint egy ma született bárány.

– Te ártatlan bárány? Ez vicces – nevetett fel, és a nevetésétől megnyugodtam.

Hajlamos voltam túlaggódni a dolgokat, ha Taemin lelkiállapotáról volt szó, talán azért, mert láttam, milyen, amikor padlón van. A szakítás Minhóval szörnyen megviselte anno, nem is tudom, mit tett volna, ha nem vagyok mellette. Nem hagyhattam, hogy egyedül érezze magát, a munkám nem állhatott a barátságunk közé, még akkor sem, ha titkolóznom kell miatta.

Tényleg volt abban valami, amit Taeminnek mondtam, a szőke nem csak kiemelt a tömegből, de hihetetlenül ártatlan ábrázatot kölcsönzött nekem, amire szükségem volt. Minél többen becsültek alá a szervezetben, annál jobban jártam. Egy ilyen helyen, ahol az emberek úgy verekedtek egymással, mint a kutyák, az, aki erős volt, a látótérbe került, féltékenykedtek rá, el akarták távolítani, és mindent elkövettek, hogy szorult helyzetbe kerüljön. Ha rólam azt hitték, csak egy ártatlan fiú vagyok, aki ráadásul még meleg, úgyhogy egyébként sem ér sokat, akkor nem piszkáltak, nem nyomoztak utánam, nem akarták bántani azokat, akiket szerettem. Ez volt az én álcám, az ártatlanság és veszélytelenség.

Azok után, hogy Taemin szerelmet vallott nekem, és én nem viszonoztam, furcsa volt együtt aludni. Megváltoztak a részletek, Taemin ragaszkodóbban kapaszkodott a pizsamámba, én feszültebben öleltem át a derekát. Nem kellett volna összebújnunk, de ha úgy aludtunk volna, hogy hátat fordítunk egymásnak, az még jobban fájt volna. Természetellenesnek hatott, hogy én rossz viszonyban legyek Taeminnel.

Reggel főztem magunknak kávét, és összeütöttem egy gyors tojásrántottát, majd elkísértem Taemint a bútorboltba, mert akart magának egy új kanapét. Nagy volt a kísértés, hogy vegyek magamnak is valamit, az ilyen helyeken az ember mindig begyűjt egy-egy poharat, függönyt, vagy ágyelőt, én legalább is, ilyen vagyok. Most is egy művirággal a hónom alatt hagytam el az áruházat, a kis buzogányra hasonlító műfa jól mutatott az üvegasztalomon.

Meglepett, amikor hazaérve Donghae-t találtam a küszöbömön, azt mondták, nem keresnek egy ideig, nem gondoltam, hogy 24 óráig tart csak a szabadságom. Beengedtem a főnökömet, és töltöttem neki egy bögre kávét, úgy nézett ki, mint aki nem aludt sokat.

– El kell költöznöd – közölte, miután kiitta a szíverősítőt az utolsó cseppig. – Védelmi előírás.

– Üldöz valaki?

– Nem, csak nehéz védeni a környéket. Olyan helyre viszünk, amit már ismerünk. Hidd el, szeretni fogod.

Nem kötöttek különösebb érzések a lakásomhoz, mivel általában Taeminnél lógtam, vagy Onewnál, nem számított, hová vagyok bejelentve. Sokkal szívesebben neveztem otthonomnak Taemin kéglijét, mint a sajátomat.

Az új lakásom nem hogy jó volt, de még be is rendezték. Alig kellett benne némi átalakítás, és máris key-es lett. Egyszerűen tökéletes volt, igazi luxus kecó, és akkora ruhásszekrényt kaptam, ami elfoglalt egy egész falat.

– Gondoltam, szükséged lesz rá – jegyezte meg Donghae, és azonnal megfeszült, amint örömtelien a mellkasának csapódtam. Azt hiszem, nem volt hozzászokva ahhoz, hogy valaki megölelje.

Gyönyörű volt a lakás, és engedélyt kaptam rá, hogy a barátaimnak felfedjem, de senkinek nem adhattam kulcsot, és biztonsági kódot, amivel feljöhet. Mindennek ellenőrzött keretek között kellett zajlania, hogy ha kell, azonnal ugorhassanak a védelmezőim.

Egy ilyen hely igazán megfelelt arra, hogy randit adjak Jonghyunnak. Biztosra vettem, hogy tetszeni fog neki, és elég, ha azt mondom, hogy megörököltem, anyámék rokonai gazdagok voltak, simán rám sózhatták a kinőtt lakásukat. Ez egy tökéletes fedő sztori volt.

– Megnyerted a lottót, vagy mi az isten? – fogalmazta meg a gondolatait Jonghyun, amikor belépett a lakásba.

– Jó családba születtem.

– Nincs egy felesleges nagynénid? Nekem is jöhetne egy ilyen.

Szerettem Jonghyun humorát, jól illet az enyémhez. Jonghyun önmaga nagyon illett hozzám a férfias kisugárzásával, az eltökéltségével, azzal, hogy tényleg tűzbe menne a barátaiért. Másoldalról kicsit tesze-tosza volt, nehezen döntött párkapcsolati kérdésekben, és láthatóan fogalma sem volt róla, hogy ez a vacsora akkor most randi, vagy csak egy haveri este. Az öltözete is a kettő között ingázott, egyszerre volt laza, és ünnepies is, arról nem is beszélve, hogy volt rajta némi alapozó. Ezt azért jó pontnak könyveltem el, talán mégis inkább randit szeretett volna.

Vacsora közben inkább ő beszélt, mesélt a csoportokról, akiket koreografál, és egészen belemelegedett. Sosem értettem, hogy Taemin és Jonghyun miért nem nevezik magukat mind a ketten tanároknak. Oké, Taemin gyerekeket oktat, Jonghyun meg profi táncosokat, de akkor is tanítanak, viszont ettől Taemin mindig mérges lett. Azt mondta, a tanárság ennél sokkal több, és ő tanult pedagógiát és pszichológiát is, amíg Jonghyun ezt mind maximum csak zanzásítva. Nem tudom, az én szemembe mind a ketten tanárok voltak, de nekik számított az iskola, meg a papír.

Grillezett húsokkal készültem, salátával, és egy kis rizzsel, mert Jonghyunnak nem volt kedvenc étele, de imádta a grillezett ételeket, és ezt én is ehettem. Ahogy az érkezése előtt nézegettem magamat a tükörben, rájöttem, hogy a nagybátyámnak nem tévedtek a szemei, már tényleg nem voltam olyan csontváz, mint korábban. Az izmostól, de még az átlagostól is messze álltam, de kimondottan jó formában voltam magamhoz képest.

Az evés végeztével beállt egy kis csend, úgyhogy összeszedtem a tányérokat, és mosogatni kezdtem. Valamivel el kellett foglalnom magam, hogy ne legyen olyan mély a csend, a poharak és tálak csörömpölése elűzték a félelmeimet.

Nagyot ugrottam, amikor Jonghyun karja a derekam köré fonódott, majd óvatosan maga felé fordított. Úgy dobogott a szívem, mint tini koromban, amikor először érintett meg egy férfi, és nem csak véletlenül, és ez zavarba hozott. Sok kalandom volt már, tapasztaltnak számítottam, most mégis úgy éreztem, bármi megtörténhet.

– Megpróbálhatom? – kérdezte Jonghyun, de azt nem fejtette ki, hogy mit.

Aprót bólintottam, és lehunytam a szemem, mégis úgy tűnt, mintha évezredekig nem mozdult volna meg. Amikor azonban az ajkaink találkoztak, a testem magától mozdult, belekaroltam a nyakába, és magamba szívtam minden levegőjét. Kicsit megijeszthette a hevességem, mert eleresztette a derekamat, és megpróbált tenni egy lépést hátra, de követtem. Most nem engedhettem el, amikor végre lépett felém.

– Csak legyél magabiztos. Ne félj semmitől! – súgtam, miközben a tarkóját masszíroztam. Annyira megbabonázott, mint még senki.

Amikor ledöntött az ágyra, és felém mászott, el tudtam volna ájulni. A vérnyomásom az egekben járhatott, akár csak a szívem, az egész olyannak tűnt, mint egy gyönyörű álom. Jonghyunnak kellett az aktív félnek lennie, ez egyértelmű, de láttam a kezén, hogy mennyire remeg, és mennyire nem biztos abban, amit csinál, úgyhogy próbáltam segíteni. Elragadó voltam, erotikus és kéjes, próbáltam minden lehetséges módon elcsábítani. Mivel a szex oroszlánrészét ő csinálta, ha a magabiztosságában hibázott valami, én nem sok mindent tehettem. Letámadni azért még sem akartam, az nem lett volna tisztességes. Csak úgy működött, ha mind a ketten akartuk.

– Nem kell, majd én csinálom neked – emeltem fel az állánál fogva, amikor már harmadszorra csókolta végig az alhasamat, de lejjebb sosem mert menni.

Régóta ábrándoztam arról, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülünk, de nem gondoltam volna, hogy valóra fog válni. Jonghyunnak egy kicsivel kisebb volt, mint képzeltem, de nem a méret számított, hanem, hogy tudja-e használni. 

Az törtét, amire számítottam, amint a számba került, Jonghyun teste remegni kezdett, és minden gátlása elmúlt. Élvezettel figyelte, ahogy kényeztetem, és halkan káromkodott, amikor túl jó volt. Nem gondoltam, hogy ilyen beszédes, azt hittem, az a csendes fajta, aki csak sóhajtozik, és nyög egyszer-kétszer, mert túl csajosnak tartaná, hogy így megnyíljon. Vicces volt, ahogy az úristent több verzióban képes volt elmormolni.

– Key, akkor ezek után most azt kell csinálnom, amit egy csajjal tennék? – kérdezte kissé butácskán.

– Mondjuk. Ott van a síkosító a fiókban, ha valamiben nem vagy biztos, kérdezz! Én rád bízom magam.

Fogalmam sincs, mikor volt utoljára ennyire tapasztalatlan partnerem, de Jonghyunnal barátok voltunk, nem kellett attól félnem, hogy csak magával törődne. Nyugodtan elengedhettem volna magam, ha nem tudom, hogy a tapasztalatlanság lehet olyan fájdalmas, mint a túlzott én központúság. Jonghyun azonban nagyon gondos volt, még akkor is azzal ügyködött, hogy elég tág legyek, amikor én már rég magamba fogadtam volna, nem tudom, mire számított. Nyílván más volt a kapacitás, mint egy lánynál, ezt nem arra tervezték, hogy akár gyerekek potyogjanak ki belőle, és pont ezért kicsit féltem is, hogy Jonghyunnál nem fog sokáig tartani a menet.

Meglepődtem, amikor belém hatolt, és szépen lassan elkezdte kialakítani azt a ritmust, ami mind a kettőnknek kellemes. Uralta minden mozdulatát, és a karjaiban úgy éreztem, ő tényleg valaki olyan, akire minden értelemben rábízhatom magam. Nem kellett gondolkodnom, nem kellett instruálnom, mindent tudott ösztönből, és közben még azzal is törődött, hogy én élvezzem. Imádtam, amikor belecsókolt a nyakamba, vagy erősebben megszívta a számat, egyre biztosabbá váltam benne, hogy minket egymásnak teremtettek.  

Jonghyun maradt éjszakára, annyira kifáradt, hogy akkor sem tudott volna lelépni, ha akar. Alig, hogy letakarította magát, és a párnára hajtotta a fejét, már aludt is. Gyönyörű volt így, csapzott hajjal, izzadtan, vörös ajkakkal, és kikarmolt vállal. Túl jó volt, nem tudtam visszafogni magam.

Teljes boldogságban lebegve aludtam el, és ez tartott még pár napig. Tiszta kettyósnak tűnhettem, ahogy magam elé mosolyogva kevergettem a kávémat, vagy a felhőket bámultam, visszavonhatatlanul belezúgtam Jonghyunba, aki bár a szex után nem találkozott velem, de mindig írt valami apróságot üzenetben. Azt hiszem, nem tudta eldönteni, mit kezdjen azzal, hogy lefeküdtünk, én pedig időt adtam neki. A rövid üzenetei elegek voltak ahhoz, hogy biztosítson róla, nem csak kihasznált, és tervez még velem a jövőben. Nem bántam, ha újra és újra nálam tölti az éjszakát.

Taemin könyörgött, hogy találkozzunk, mert meglepetése van számomra, de csak akkor éreztem igazán, hogy ez mennyire rossz ötlet, amikor megjelent az ajtómban. Szörnyű bűntudat vett erőt rajtam, mert láttam, hogy néz rám, és tudtam, hogyan érezné magát, ha megtudná, együtt voltam Jonghyunnal.

– Meglepetés! – tartott elém vigyorogva egy fehér dobozt, átkövetve piros szalaggal. A dobozban határozottan mozgott valami.

Amikor letettem a földre, és leemeltem a fedelet, a világ legédesebb apróságát pillantottam meg benne. Egy szőrös, göndörbundájú édes kiskutya nézett rám a cuki, barna szemeivel, és majdnem elsírtam magam, annyira meghatódtam.

– Így nem leszel egyedül, ha elfoglalt vagyok – adott magyarázatot Taemin, és felemelte a pórázt. – Gyere, vegyünk neki cuccokat.

A kis csöppségetComme des-nek neveztem el, mert az egyik kedvenc márkám első része volt. A Prince’s Joyból a Prince túlságosan emlékeztetett Ari-chan Herceg nevű macskájára, így inkább elvetettem. Nem akartam, hogy a göndör kis gyönyörűség olyan terminátor macska legyen, mint az a kandúr.

Taemin nagyon boldognak tűnt, folyton mosolygott, de egy kicsit sápadtnak is láttam, és mintha a kialvatlanság karikái húzódtak volna a szemei alatt. A haját már sikerült egészen csokoládébarnára sötétítenie, és nem megszokottan rövidre vágta. Taeminnek már lassan két-három éve hosszabb haja volt, most mégis vékonyra nyíratta oldalt, és csak középen maradt hosszú. Jól állt neki, fiatalosabbá tette, csak nem értettem, mire ez a nagy változás.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte a kisállat boltban egy eladó. Egész helyes volt.

– Jó lenne. Kellene a kutyusomnak pár dolog.

Comme des még kölyök volt, de akkor is kellettek neki ruhák, nehogy megfázzon, úgy akartam gondoskodni róla, mintha a gyerekem lenne. Aztán meg, úgy terveztem, hogy beengedem az ágyamba, de nem ártott, ha volt neki hivatalos fekhelye is. A játékok, tálak, ételek alap felszerelések, de megpróbáltam nem túlzásba esni a költekezéssel.

– Ha bármi kívánságom lenne, ugye fordulhatok hozzád a továbbiakban is? – kérdeztem a helyes alkalmazottat. – Megadhatnád a számodat.

– Jaj, Key! Ne csináld már! – bökött oldalba Taemin, és elragadó mosolyt villantott a fiúra.

A kis féltékeny nem bírta elviselni, hogy mással flörtölök, pedig ez igazán ártatlan szórakozás volt. Mégis visszafogtam magam, mert tiszteltem Taemin érzéseit, és a barátom volt, de a rosszkedve ettől még nem tűnt el. A parkban bosszúsan gyújtott rá egy szál cigarettára, remegett a keze, ahogy fogta a fehér rudacskát.

– Ennyire haragszol? Nem jelentett semmit.

– Jonghyun sem? Vagy most már jártok?

Fogalmam sem volt róla, honnan tud mindig mindent Taemin, amit én el akarok titkolni előle, de úgy sejtettem a baj okozóját Minhónak hívják. Nem volt nehéz levezetni a láncot, Jonghyun beszélt Onewval, ő elmondta Minhónak, az a szemét meg rohant Taeminhez, hogy alám tegyen. Tényleg nem értettem, miért élvezi, hogy szívathat.

– Nem járunk, csak lefeküdtünk, de azt hiszem, azt csinálok, amit akarok. Szingli vagyok.

– Persze, elfelejtettem, hogy te bármit megtehetsz következmények nélkül.

– Most tényleg veszekedni akarsz? – emeltem fel a hangomat.

Nem szerettem, ha korlátoznak, és Taemin pontosan ezt szándékozta tenni, a sajátjának mondania úgy, hogy valójában nincs közöttünk semmi. Megértettem, hogy szeret, de neki meg azt kellett megértenie, hogy én nem voltam szerelmes belé.

Taemin végül meglepő módon visszavonulót fújt, és csendben elszívta a cigarettáját. Meglepett a belőle áradó szomorúság, nem gondoltam volna, hogy ennyire megbántottam. Nagyon nehéz helyzet volt ez a szerelmi háromszög, és nem tudtam rendesen kezelni. Talán az lett volna a legjobb, ha az élet megoldja helyettem, és talán Taemin mellé valakit, aki elfeledtet vele.

Nem akartam két szék közül a földre ülni, nem kavarhattam mindkettőjükkel, az tiszteletlenség lett volna. Én már választottam, ezt csak Taeminnek kellett elfogadnia.