Aranyháló (1. évad): 19. fejezet: Osztálykirándulás

Jungkook:

Nagyon vártam már az osztálykirándulást, hogy egy hétvégén keresztül a srácokkal legyek. Suga apja mindent elintézett, hogy jó helyre kerüljünk, és érdekes módon Hyeonwoo sem csatlakozott hozzánk. Fogalmam sem volt, mit történt a háttérben, de nem is érdekelt túlzottan, csak az számított, hogy Hyeonwoo kikerült a képből és Jiminnek nyugta lesz.

Egy kellemes kis apartmant kaptunk, és nem veszekedtünk sokat a szobák felosztásával. Fent a Taehyung-Jungkook és Jimin–Suga páros kapott szobát, alul a Namjoon-Jin, és a Hoseok-Bambam párosok. Mivel Jin tudott főzni, nem kellett attól tartani, hogy éhen halunk, és a tanárok is csak két-három óránként járőröztek a házakban, szinte fel sem tűnt a jelenlétük.

A megérkezést követően mindenki ledőlt egy kicsit, hogy kiheverjük az utazás fáradalmait. A franciaágy kényelmes volt, az ablakon vékony függöny szűrte meg a kinti fényt, bár egész hétvégére borús, esős időt jósoltak. Sok kültéri programot szerveztek a tanárok, de égszakadás esetén, mindegyik helyett benti vetélkedőket, ügyességi feladatokat, tanulmányi versenyeket helyeztek kilátásba. Egy szó mint száz, sokkal jobban jártunk, ha nem szakad az ég a nyakunkba.

– Te miért nem alszol kicsit, Jungkookie? Hajnalok hajnalán indultunk – fordult át Taehyung a felém eső oldalára. A hajnalok-hajnalán reggel kilencet jelentett, bár a barátomnak általában délben kezdődött a nap.

– Nem vagyok fáradt. Aludj csak! – simítottam végig a haján, majd visszatértem a rajzoláshoz.

Mióta újra járni kezdtem Taehyunggal, mintha ihletet kaptam volna, újabb és újabb figurák jutottak eszembe, és már egy fél füzetet telerajzoltam ezeknek a különböző típusával. Volt gyúrós nyuszi, evős nyuszi, ugrálós nyuszi, alvó cica, konzolos cica és kézen-fogva sétáló cica-nyuszi páros is.

– Már megint a Szuper Nyuszi és Cirmos Cica kalandjait rajzolod? – pillantott rá a rajzlapra Taehyung. – Mondtam neked, hogy csinálj belőle képregényt. Tökre vinnék.

– Legutóbb még azt mondtad, hogy mutassam meg anyukádnak, hátha tetszik neki.

– De te azt leszavaztad – bújt közelebb hozzám. – Pedig azért, mert a szüleink nem szeretik egymást, te még tehetséges vagy.

Apa miatt nem akartam segíteni Taehyungék cégének. Akárhányszor voltam náluk, az apja mindig megjegyzéseket tett arra, hogy az én apám hülyeséget beszél az egészséges izzóival, és ez felhúzott. El tudtam volna képzelni a figuráimat telefontokokon, tárolókon, nyakba akasztós zsinegeken, mindenféle kiegészítőn, de amíg Taehyung apja nem mutatott tiszteletet a családom felé, nem voltam hajlandó profithoz juttatni őket.

– Egyébként meg, ha te vagy a nyuszi, akkor vörösnek kellene lenned, és nem feketének – bökött a figurára Taehyung.

– Miért vörösnek?

– Mert mindig úgy képzellek el.

– Akkor miért mondtad, hogy amikor kicsi voltam, fekete nyuszi voltam fehér tappanccsal?

– Azért, mert fekete a hajad – tolta fel magát, és beletúrt a hajamba. – Imádom. Meg jól mutat a fekete nyuszi a világosbarna cica mellett.

A figurák sosem csókolóztak, csak fogták egymás kezét, vagy összemosolyogtak némi szívecske társaságában, de az igazi cica sokszor megcsókolta a nyuszit. Éreztem, hogy már többet szeretne, minden csókja egyre követelőzöbb volt, de én egészen idáig vártam. Itt, a szobánkban, este úgy éreztem senki nem fog zavarni, és távol vagyunk a várostól is, ami olyan sok fájdalmat okozott nekem. Nem akartam túlbonyolítani, de különlegessé akartam tenni az újrakezdést.

Az egész napomat ez tette ki. Azt tervezgettem, hogyan vezessem majd fel a szexet. Taehyung belül türelmetlen volt, de tiszteletben tartotta, hogy várni akarok, ezért mindig nagyon óvatosan ért hozzám, és folyton azt kérdezgette, hogy megálljon-e. Ez nagyon kedves és figyelmes volt tőle, de ha azt akartam, hogy a szenvedély elragadjon minket, ezt ki kellett kapcsolnom benne.

Próbáltam apró jeleket adni, többször értem hozzá, puszit adtam neki a többiek társaságában is, ölelgettem és bújtam, de egyszerűen csak aranyosnak gondolt. A vacsoránál már konkrétan úgy éreztem, lőttek a tervemnek, és nem lesz az összebújásból semmi. Főleg, hogy azt tervezték Sugával, hogy megnézik az esti meccset egy-két sör társaságában.

– Jimin, tudnál nekem segíteni? – léptem oda a legmegbízhatóbb barátomhoz.

– Persze, Jungkookie! Mondjad csak!

– Szeretnék ma este kicsit kettesben lenni Taehyunggal, de ők iszogatni akarnak Sugával. Nem tudnád valahogy eltéríteni Sugát ettől az elhatározástól?

Jimin sejtelmesen rám kacsintott, majd odaugrált Suga mögé, és átkarolta a nyakát. Azt nem hallottam, hogy mit mond neki, csak láttam, ahogy mozog a szája, majd Suga bólint egyet, és elhessegeti Jimint. Alig egy perc múlva már a következőt mondta Taehyungnak:

– Bocs, haver, de ugrott az esti program. Fontosabb dolgom akadt.

– Fontosabb? Ne dolgozz már itt is!

– Bocsi, ilyen az élet.

Imádtam Jimint, el sem hittem, hogy ilyen könnyen megpuhította Sugát. Úgy tűnt, a bandavezérnek is van valakije, akinek nem tud ellenállni. Nem is választhattam volna jobb bajtársam magamnak, mint Jimin.

Taehyung persze nem örült a hírnek, ott duzzogott az ágyban, amiért parkoló pályára tették, de kész voltam megvigasztalni. A hideg ellenére egy rövid anyagú boxert húztam, amit könnyű levenni, és egy fehér, rövid ujjú pólót, majd bepattantam az ágyba, és szorosan Taehyunghoz bújtam.

– Taehyungie, mi lenne, ha a duzzogás helyett inkább velem foglalkoznál? – búgtam a nyakába, miközben apró csókokat leheltem rá.

– Szeretnéd? – kérdezte, és eldöntött a párnák közé.

– Igen.

– És mit szeretnél? – csókolt most bele ő a nyakamba. Sokkal jobban csinálta, mint én.

– Mindent.

Átadtam neki magam, nem féltem semmitől, már nem aggódtam azon, mi lesz, ha megint átvág. Tudtam, hogy nem tenné. Taehyung sokat változott, az a rengeteg türelem és gyengédség, amit adott, bebizonyította, hogy próbálja jóvátenni a múlt hibáit. Többé már nem kellett félnem a jövőtől. Elég volt, ha rábízom magam, és megfogom a kezét.

Jin:

Féltem, hogy le fogunk bukni az osztálykiránduláson. Namjoon ahhoz képest, hogy ő volt az osztályelnök, egyszerűen képtelen volt betartani a szabályokat. Én nem akartam elmondani a többieknek, mert féltem, hogy kicikiznének. Jungkook és Taehyung nyíltan vállalták a kapcsolatukat, és azt hiszem, Suga és Jimin között is volt valami, de ez még nem jelentette azt, hogy én akarom, hogy tudjanak a magánéletemről. Egyébként is olyan zavaros volt nekem ez a viszony Namjoonnal. Amikor otthon voltunk, kedves lett, figyelmes és romantikus, de az iskolában rám sem hederített. Értem én, titkolózásnál nem is lehet másképpen, de hiányoltam az apró érintéseket, az összenézéseket, bármit. Mintha az iskolában megszűntem volna létezni a számára, és ez bántott.

– Mit főzöl, szakácsnő? – ölelt át hátulról, és a nyakamba fúrta a fejét.

– Nem vagyok nő – kértem ki magamnak, és kavartam egyet a ragun. Paradicsomos-húsos tésztát készítettem, jó nagy adaggal, mert mindenkinek feketelyuk tátongott a gyomra helyén.

– De morcosak vagyunk – fontak körül a kezei még szorosabban, és apró csókokat nyomott a fülem mögé. – Tedd takarékra az ételt!

– Hagyjál, Namjoon! Most főzök – hárítottam, és még egyet kavartam a paradicsomszószon. Velem ne szórakozzon!

Namjoon azonban nem engedte, hogy figyelmen kívül hagyjam, egy erős rántással maga felé fordított, a hátam mögött elzárta a gázt, és szenvedélyesen az ajkamra tapadt. Úgy tudott csókolni, hogy attól minden gondolat kiürült a tudatomból. Nem akartam mást, csak azt, hogy azok a finom, húsos ajkai tovább kényeztessenek, és megszűnjön körülöttünk a világ.

Hagytam, hogy a fenekem alá nyúlva felültessen a konyhapultra, és készségesen ajánlottam fel neki újra a nyakamat. Fogalmam sem volt, ő milyennek látja a kapcsolatunkat, és mit akar vele kezdeni, de ha hozzám ért, ez nem is számított annyira. Namjoon olyan tökéletes volt. Intelligens, helyes, magas és határozott, tökéletesen kiegészítette az én ügyetlenségemet, kishitűségemet és egyszerű, hétköznapi külsőmet.

– Fúj, én abból nem eszek semmit! – kiáltott fel Hoseok, és én úgy ugrottam le a pultról, mintha a tűzbe ültem volna bele.

– Mi csak… én csak… Mi… – kezdtem volna a magyarázkodást, de semmi nem jutott eszembe, amivel kivághattuk volna magunkat. Teljesen egyértelmű volt, hogy mit csináltunk az imént.

– Ez undorító! Hogy lehet ilyet csinálni a konyhában? – dörzsölte a szemét Hosoek, mintha ki akarná radírozni belőle a korábban rögzítetteket. – Én éhes vagyok.

– Az ételnek nincsen semmi baja. Ez csak a pult – közölte Namjoon nyugodtan. Nem úgy tűnt, mint akit zavarná, hogy lebuktunk.

A barátainkat azonban nagyon is érdekelte, hogy mi van közöttünk, és egész vacsora közben bombáztak a kérdéseikkel. Annyira kíváncsiak voltak, hogy az már felháborító. Mindenféle dologról kérdeztek, még a teljesen magánügy szexualitásról is, és úgy éreztem, menten felrobban a fejem a zavartól. Egymás alá adták a lovat, hihetetlenül jól szórakoztak, miközben én szégyenkeztem, és legszívesebben kimenekültem volna a világból.

Magamban morogva törölgettem a tányérokat, hátha lenyugtat, és reméltem, hogy csak arra a pár órára voltam érdekes téma a barátaimnak, a nap első sugaraival más céltáblát találnak. Annyira magamba merültem, hogy észre sem vettem, valaki folyamatosan kiveszi a kezemből a tányérokat, és gondosan eltörölgeti őket.

– Jin… – bökte meg a vállamat egy idegen ujj, és a meglepettségtől akkorát ugrottam, mint egy nyúl.

– Bambam, a szívbajt hoztad rám! – nyögtem fel, és megdörzsöltem a mellkasomat.

– Sajnálom, csak jó éjszakát akartam kívánni – mosolyodott el, és helyére tette az utolsó poharat is. – Jó éjt, és gratulálok Namjoonhoz. Aranyosak vagytok.

Pontosan ezt vártam volna a barátaimtól is. Gratuláljanak – már ha van egyáltalán mihez –, mosolyogjanak rám, és támogassanak. Egyedül Jungkook és Jimin nem kérdezősködtek, a három bajkeverő viszont rajtuk is túltett.

Hulla fáradtan dőltem be az ágyamba, és csak akkor esett le, hogy van egy szobatársam, amikor Namjoon befeküdt mellém a tusolás után. Nagyon reméltem, nem akarja folytatni azt, amit a konyhában elkezdtünk, mert igazán nem volt se erőm, se kedvem hozzá.

– Megnyugodtál végre? – simított rá a hátamra.

– Szörnyű barátaim vannak.

– Szerintem csak kíváncsiak. Végül is, nem mindennap pasizik be a legmakulátlanabb barátjuk, nem?

– Miért, a pasim vagy?

– Miért, mi más lennék? – nyomott egy puszit az orromra, és szélesen elmosolyodott. – Persze, csak ha akarod.

Automatikusan bújtam a mellkasához, és a szívének ütemére súgtam a válaszomat. Erre vártam már egy ideje, hogy lépjen valamit, és most végre megtörtént. Már kapcsolatban voltam, nem csak egy viszony szereplőjeként őrlődtem.

Jimin:

Nagyon élveztem az osztálykirándulást, végre Sugával lehettem anélkül, hogy a szüleim folyton zaklatnának. Habár nem tudták, hogy milyen kapcsolatban vagyunk, utálták Sugát. Folyton arról papoltak, hogy ne barátkozzak a Min gyerekkel, mert olyan, mint az apja, meg hogy keressek rendesebb, tisztességesebb legjobb barátot magamnak, de én ismertem Suga jó oldalát. Ráadásul mivel sok időt töltöttem náluk, az apját is jobban megismertem, és koránt sem volt olyan szörnyű, mint ahogy azt a szüleim beállították.

– Hatalmas szívességgel jön nekem Taehyung. Engem érdekelt volna a meccs – nyújtózkodott Suga az ágyon. – Szép, hogy összebeszéltek a cukik.

– Cuki vagyok? – ültem oda mellé.

– Pillecukor… – mosolyodott el Suga, és én befejeztem a mondatát.

– … vagy mi a faszom – nevettünk fel mindketten.

Mióta beleegyezett, hogy járjunk, rengeteg mindet megtudtam róla. Például azt, hogy általános iskola utolsó osztályában rövid, vörösre festett haja volt, és úgy nézett ki, mint egy gengszter. El tudtam képzelni, mit szólhatott ehhez az apja. Suga azt mondta, akkor élte a lázadó kórszakát. Nekem ilyenem nem is volt.

– Képzeld, ma Hosoek bocsánatot kért tőlem! – meséltem, a nyakamig húzva a takarót.

– És mégis miért?

– A régi dolgokért, hogy kihasznált, és bele ment a kettőtök játékába.

– Ohh... Milyen… kedves… – kereste a szavakat Suga.

Nem tudtam eldönteni, hogy csak féltékeny, vagy ő is szégyellni magát, és nem tudja, hogyan kérjen bocsánatot. Még sosem beszéltünk erről ilyen részletesen, és nem is akartam túl sokat tépni a számat, szerettem volna elfelejteni, hogy volt a kapcsoltunknak egy ilyen szakasza.

– Hát… én is boccs! – nyögte ki végül. Cserébe egy puszit nyomtam a szájára.

– Felejtsük el!

Nem akartam a múlton rágódni, a jelen számított, és a jövő. Tudtam, hogy csak titokban lehetünk együtt, és ha a szüleim megtudják, hogy milyen kapcsolatom van vele, talán még ki is tagadnak, de bíztam benne, hogy idővel megszeretik. A szüleink utálták egymást, mi viszont szerelmesek voltunk. Bíztam benne, hogy idővel Suga is belém szeret.

Taehyung:

Még soha nem voltam olyan boldog, mint aznap este, amikor Jungkook végre újra odaadta magát nekem. Tudtam, hogy ez egy fontos mérföldkő a kapcsolatunkban, ezért próbáltam különlegessé tenni a számára. A viharok elmúltak.

Legszívesebben folyton vele lettem volna, nem is érdekelt már semmi, csak az, hogy Jungkook boldog legyen. Ezért még a dohányzást is visszafogtam, mert tudtam, hogy utálja a szagát. Igaz, hogy letenni nem tudtam, és nem is akartam, de minimálisra szorítottam vissza, és akkor se mellette füstöltem. Jungkook megérdemelte, hogy boldog legyen, ennyit igazán megtehettem érte.

Egyedül az apám zavart, aki folyton szapulta a JJ lámpacéget. Megértettem, hogy zavarja, amiért rontják az üzletét, de koránt sem volt olyan vészes a helyzet, mint beállította. Ha képes lett volna félretenni a büszkeségét, kollaborálhatott volna Jungkook apjával, és létrehozhattak volna egy olyan telefont, amiben felhasználják Jungkook apjának a technikáját. Egészséges kijelzők? Mit vennének az emberek jobban a mai világban, mint ezt? Tiszta hülye volt, hogy nem lépte meg.

A szüleim az utóbbi időben többször voltak otthon, ami persze nem jelentette azt, hogy oda is figyeltek rám. Anya néha érdeklődött Jungkook iránt, hogy megy neki a suli, mit szeretne csinálni, ha leérettségiztünk, és egyébként is, miért vagyok én olyan jóban vele. Hosszasan ecseteltem, hogy Jungkook milyen okos, ügyes, tehetséges és szorgalmas, nagyon reméltem, hogy Jungkook is képes lesz a kompromisszumra, és elfogadja anyám segítségét. Jungkook tehetséges rajzoló volt, anyám pedig tervező, biztosra vettem, hogy sokat tanulhatna tőle.

A szüleim újabb kinyilatkoztatása arról, hogy ők szeretnek, egy meglepetés ajándék volt az osztálykirándulás végén. Fáradtan és nyúzottan kászálódtunk le a buszról, és nem, hogy személyesen jöttek elénk, de még egy dobozt is cipeltek magukkal. Nem volt túl nagy, majdnem, mint egy mikró, és furcsa, vékony cérnahang jött ki belőle. Amikor belelestem, egy apró, vörös cirmos cica meregette rám a karmait.

– Ez az enyém? – szereltem le a rácsot, és már a kezembe is fogtam az apró jószágot. Nagyon meg volt ijedve, úgy kapaszkodott belém, mintha a világot jelenteném neki, és első látásra beleszerettem.

– Hogy ne legyél olyan sokat egyedül – adott magyarázatot anya.

– Nézzétek srácok, mit kaptam! – rohantam oda a fiúkhoz, és bemutattam nekik az új családtagot. – Taechinek fogom hívni.

Jungkook imádta az állatokat, talán ő lelkesedett érte a legjobban, és nagyon reméltem, hogy Taechi megtanulja, JK barát, és nem vacsora. A szívem szakadt volna meg, ha miattuk kevesebbet találkozhatok Jungkookkal. Hittem benne, hogy úgy, ahogy nekünk, nekik is sikerül jó kapcsolatot kiépíteniük egymással.