Aranyháló (1. évad): 17. fejezet: A táncosok csatája

Taemin:

Nagyon vártam a közös, pénteki táncórát a srácokkal, imádtam őket tanítani, ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha még fiatalok lennénk. Mivel a barátaim voltak, velük sokkal keményebb voltam, mint a diákjaimmal, hiszen én vagyok a maknae, és sokszor nem vettek komolyan.

– Nézd, Taeminie! – dugta az orrom alá a tabját Key. Úgy beszéltük meg, együtt megyünk a táncórára. – Utánanéztem Jiminie osztálytársainak. Ezek mind dúsgazdagok.

– Minek nyomoztál utánuk? – kérdeztem fejcsóválva. Keynek semmi joga nem volt ezt tenni.

– Mert érdekelt – rántotta meg a vállát. – Itt van például Jeon Jungkook…

Kezdte, és lassan mindent megtudtam Jimin barátairól, hála az internetnek, és a közösségi oldalaknak. Jungkook apja lámpában utazott, Seokjiné informatikus, Namjooné – aki az utóbbi időben jelent meg a közös képeiken –, ügyvéd, Taehyung szülei telefonokban utaztak.

– Amikor először ránéztem erre Hoseok srácra, biztosra vettem, hogy lovardájuk van, de ennél sokkal menőbb, egy kész hotellánc. Úristen, ha nekem lenne egy hotelem! – merengett el Key.

Én nem vágytam a gazdagok életére, tökéletesen meg voltam elégedve azzal, amim volt. A lakásomat a saját pénzemből vettem, megdolgoztam azért, hogy mindig egyre szebb legyen, és büszke voltam arra, hogy jól megfizetnek a tehetségemért.

– A legjobb viszont most jön – lett Key egyre izgatottabb. – Jimin legjobb barátjáé a Mine ékszer- és óraüzlet, ahol a legszebb ékszerek vannak a világon, és mindegyik egy kész vagyonba kerül. Jimin pedig a Price Joy’s ruhamárka örököse – itt már egészen euforikus állapotba került. – Taemin, ezt miért nem mondtad el nekem? A PJ a kedvenc ruhamárkám, minden fizetésem után bemegyek oda, körülnézek, és félig sírva kijövök, hogy miért nincs nekem ennyi pénzem. Minden annyira divatos, és puha, és csodálatos.

Ha valamivel le lehetett Keyt venni a lábáról, az a divatos ruhák voltak. A szülésnapi és egyéb ünnepekre ezért nem volt nehéz ajándékot venni neki, a pénztárcám azonban sokszor megsínylette a dolgot, ugyanis csak a legdivatosabb és legdrágább darabok tetszettek neki. Tudtam, hogy valószínűleg egy középkategóriás pulcsinak is nagyon örülne, ha tőlem kapja, de én mindig a legjobbat akartam megadni neki.

– Szóval? Miért nem mondtad nekem, hogy Jimin a kedvenc ruhamárkám örököse?

– Azért, mert én sem tudtam. Nem szoktam vájkálni a diákjaim magánéletében. Neked sem kellene – zártam le a tabját, és összeszedtem a tányérokat.

Diétaellenes voltam, mert nem láttam értelmét annak, hogy valaki éheztesse magát. A diákjaimat se engedtem, hogy így tegyenek. Ha nem tudnak koncentrálni, mert éppen kilyukad a gyomruk, akkor kárba vesz minden gyakorlásuk. Azzal nem volt baj, ha valaki megválogatta, hogy mit evett, és megpróbált egészségesen táplálkozni, de mélyen elítéltem azokat a kollégáimat, akik erősítették a félelmeket a gyerekekben, és azzal piszkálták őket, hogy nem elég kecsesek, és le kellene adniuk pár kilót.

– Helloka – integetett oda Key a portásnak, aki csak zavartan bólintott egyet válaszul.

Key aznap hihetetlenül beégetett. Ebédszünetben a portás azzal várt, hogy az anyám otthagyott nekem egy doboznyi házi kosztot, és amikor kinyitottam, a jókívánságos papíron Key nevét olvastam. Képes volt bejönni a munkahelyemre azért, hogy ebédet hozzon nekem, és azt mondta a recepción, hogy az anyám. Nagyon reméltem, hogy nem női ruhába libegett be, de ezt a részletet nem volt hajlandó elárulni nekem.

– Alig várom, hogy elkezdjük az új koreográfiát – csapdosta össze a tenyereit Key. – A bemutatód alapján nagyon király lesz.

Mindig én találtam ki a koreográfiákat, de ezeket sosem adtuk elő senkinek, csak önmagunk szórakozására táncoltunk. Mások kocsmázni mentek, diszkókban ropták, vagy közösen nézték a focimeccset, mi inkább táncoltunk. Ilyen az, ha valaki művészeti iskolába járt.

– Bakker, megjött a tanár! – ugrott le Minho a sarokba tolt asztalról, amire Key is mindig felült, amikor megnézte az óráimat. Hihetetlen, hogy a diákkori rebellis viselkedés hogy beleívódhat egy ember szokásaiba.

Próbáltam nagyon türelmes lenni velük, de Minho és Onew folyton ontották magukból a hülyeséget, Jonghyun unatkozott, mert túl hamar megtanulta a mozdulatokat, Key meg mindig felvetett egy témát, amiről aztán tíz percig folyt a diskurzus, és alig haladtunk a tanulással.

– Ha nem figyeltek, következőleg ti fogjátok csinálni az egészet! – dobbantottam egyet. A megbánás helyett azonban kapva kaptak az alkalmon.

– Ez mekkora ötlet! – lelkesedett fel Onew. – Váltogathatnánk egymást a tanárságban. Mindig más koreográfiáját tanulnánk meg. Tök izgi lenne. Legutóbb a suliban csináltunk ilyet.

– Isten ments attól, hogy Key koreográfiáját kelljen tanulnom! – emelte a magasba a kezeit Minho, mire Kibumtól kapott egy kárörvendő, ördögi mosolyt.

Az ötletet végül megszavaztuk. Én sem bántam, ha nem mindig nekem kell kitalálni a mozdulatokat, eleget koreografáltam a munkaidőmben. A lényeg az volt, hogy jól érezzék magukat, hiszen a táncnak erről kellett szólnia, főleg, ha az ember hobbiból űzte.

– Be kellene ülnünk valahová – vetette fel Onew útközben.

– Én nem kérek csirkét – rázta ki a hideg Jonghyunt. Szegény, a múltkori közös zabálásnál annyi csirkecombot evett, hogy alig bírta magában tartani a későbbiekben.

– Úgy gondoltam, piálni – korrigált Onew, de úgy sejtettem, eredetileg a KFC volt az útitervében.

Már éppen megszavaztuk volna az ötletet, amikor Minho a kosárlabdapálya felé mutatott.

– Ott bunyó van. Nézzük meg! – ragadta meg Jonghyun karját, és rohanni kezdett a rácsok felé.

Én nem értettem, mi olyan érdekes egy verekedésben, de végül mind követtük őket, és kellemesen csalódtunk. A verekedés helyett táncversenyt tartottak, és nem is akárkik mérték össze az erejüket. Key majdnem kilökdöste a bordámat, amikor felismerte Jimint.

Az összes srác ott volt, akiknek Key utána járt, és legnagyobb meglepetésemre, elég jó táncot produkáltak. Nem csak, hogy egyszerre mozogtak, de láthatóan élvezték, és még a hátul állók is mindent beleadtak. Táncos voltam, és tanár, láttam elsőre, kinek mennyi tehetséges van a tánchoz, és meglepő, milyen sok csiszolatlan gyémántot gyűjtött Jimin maga mellé. Hoseok kimondottan jól mozgott, biztosra vettem, hogy már évek óta táncol. Könnyen legyőzték az ellenfelüket.

– Menjünk oda, és alázzuk porig őket – ajánlotta Minho, és már le is ugrott a nézőtérről. – Hé, pöcsösök! Mérkőzzetek meg velünk is!

Nem hittem el, hogy a barátaim rákényszerítenek, hogy táncoljak a saját tanítványom ellen. Ráadásul Minho tudott még rontani is a helyzeten, fél freestyle-t akart, tehát random nyomtak be valamit, amit éppen a játszott a rádió, és arra kellett csatázni. Legszívesebben elbújtam volna.

– Kezdjük először kész koreográfiával, aztán jöhet a battle – mondta Hosoek, aki a csapat vezetőjének tűnt.

Amíg ők felálltak, és elnyomták nekünk a produkciót, mi forró dróton arról sugdolóztunk, melyik koreográfiát vegyük elő. Én a legutóbbira szavaztam, az volt a legfrissebb.

– Csináljuk meg az Everybody-t – ajánlotta Minho. Régen láttam ilyen felpörgöttnek.

– Még a mostani táncot sem tudjátok – törtem le a lelkesedését.

– Az Everybody-t álmomból felkeltve is tudom, úgy belénk verted – csatlakozott Onew a kebelbarátjához.

Megint leszavaztak, az Everybody-val kellett kiállnunk, és legnagyobb meglepetésemre úgy mozogtak, mint a robotok, egyetlen hibát sem vétettek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdemes munkát végeztem, hogy majdnem fél éves távlatból is tudták a mozdulatokat. Ez egy kicsit megnyugtatott.

A battle résznél látszott, kik az igazán jó táncosok a másik csapatban, Hosoek, Jimin és Jungkook léptek előre legtöbbször, tőlünk Minho, Jonghyun és Onew bontogatta a szárnyait. Úgy éreztem, ez az egész harc nem fair, ők lehet, hogy tapasztalt táncosok, de mi rájuk verünk minimum négy évet, plusz Jonghyunnak, Keynek és nekem az a munkánk, hogy táncolunk.

– Jimin, te jössz! – lökte előre Hosoek a tanítványomat, amikor klasszikus csatornára tévedt Namjoon ujja.

Jimin táncából néha visszaköszöntek a saját mozdulataim, de ott voltak azok a jellegzetes jimines megoldások, amiket úgy szerettem, és amikor előre léptem, alig vártam, hogy egymásra felelgessünk. Visszafogtam magam, mégis csak én voltam a tanár, aztán elvitt a lendület, és folyamatosan egymásra licitáltunk. Amikor új stílus következett, szinte fájt átadni a helyem, Jiminnel „együtt” táncolni olyan volt, mintha olvasnánk egymásban. Egészen megkönnyebbült a lelkem.

– Kim Kibum! Kim Kibum! – skandálták a srácok, még Minho is, amikor lánytánc következett.

Key dívamozgását nem tudta leverni Hosoek egészen jó utánzata, és összesítésben legyőztük a fiatalokat, de emiatt nem maradt bennük tüske, mindenki nagyon jól szórakozott. Olyannyira, hogy együtt indultunk tovább, és Minho nagyon hamar rávette őket, hogy jöjjenek el velünk szórakozni.

– Szerintem ez nem jó ötlet – duruzsoltam Onew fülébe. – Mégis csak Jimin tanára vagyok. Nekik már otthon kellene lenniük, és biztosan nem ihatnak alkoholt.

– Nyugi, már Taeminie! Most nem vagy a tanára, és egyébként is isznak, nem kell nekik a te beleegyezésed.

Akkor se tudtam elengedni magam, folyton azt figyeltem, nem kerülnek-e bajba, és hiába ittam, még az alkohol sem oldotta a feszültségemet. Jimin szülei nagyon szigorúak voltak, az apja még engem is letesztelt, hogy elég jól beszélem-e az angolt, kötve hittem, hogy csak úgy elengedné a fiát az éjszakába.

– Missy, édesem, hát te meg mit keresel itt? – nyomott satuféket előttünk egy fiatal srác, és két arcra puszival köszöntette Keyt. – Ilyen helyekre is jársz?

– Jaj, hát tudod, hogy van ez! – nevetett fel Key, és a hosszú ujjaival hátrébb tolta a tagot, hogy ne álljon be az intimszférába. – A buli mindenhol buli.

Egy ideig még elcseverésztek, aztán a hívatlan vendég tovább állt, és Key arcáról leolvadt a gyorsan felkapott vigyor. Hihetetlen, hogy milyen hatásosan meg tudta játszani magát, egyáltalán nem látszott rajta, mit gondol rólad, csak ha úgy akarta, hogy megtudd.

– Hogy én mennyire utálok jópofizni! – sóhajtott fel. – Miért ne bulizhatnék hetero helyen? Talán tilos, vagy mi? Ő is itt van, egyébként.

– T-Te vagy Missy? – kérdezte dadogva Jungkook.

Ez a fiú nagyon furcsa volt. Amikor táncolt hihetetlenül domináns lett, uralta magát és a mozdulatait, és fitogtatta is rendesen a tehetségét, meg a jó adottságait, de amint bejöttünk a szórakozóhelyre, lefoglalt egy bárszéket, és úgy ült ott, mint akit mindjárt összenyom a tömeg. Hihetetlenül befeszült, jobban, mint én.

– Csak nem ismersz? – pattant oda mellé Key.

– Láttam már rólad videót – vallotta be pirulva Jungkook.

– Jaj, de édes vagy! Egy rajongó – simított végig Key az arcán.

Úristen, ki ne kezdjen azzal a gyerekkel! – léptem oda mellé, hogy uraljam a helyzetet, ha Key túlzásba esne. Jungkook aranyos fiúnak tűnt, egyáltalán nem volt Key esete, aki inkább a férfias, macsó fiúkat szerette, de Jungkook arca magában rejtett némi lehetőséget arra, hogyha idősebb lesz, dögleni fognak utána a lányok. Vagy a fiúk, ez részletkérdés.

– Hyung, táncolsz velem? – lépett oda hozzám Jimin izzadt hajjal, és kipirult arccal. Eszméletlenül helyes volt.

– Tíz lépés távolság a kiskorúaktól – figyelmeztettem Keyt, mielőtt Jiminnel tartottam volna.

Jimin teljesen elvarázsol, ebben minden alkalommal egyre biztosabbá váltam. Ahogy mozgott, az egyszerre volt ismerős és hihetetlenül újszerű, bármibe, amibe belekezdett, azt képes volt a saját arcára formálni. Nagyon reméltem, hogy a szülei nem fogják kiirtani belőle ezt a születetett képességet, és hatalmas színpadokon fogom viszont látni. Én leszek a legnagyobb rajongója, és mindent megteszek azért, hogy támogassam.

– Jiminie, beszélhetnék veled valamiről odakint? – hívtam ki, de mielőtt távoztunk volna, azért vetettem egy gyors pillantást Keyre. Még mindig Jungkookkal cseverészett, de nem vitte túlzásba a flörtölést, nem nyúlt hozzá, és nem is hajolt túl közel, úgyhogy egyedül mertem hagyni őket.

Fogalmam sem volt róla, hogyan kezdjek bele, hiszen sosem szerettem szívességet kérni. Jimin várakozva pillantott rám, a tekintetében gyermeki kíváncsiság égett. Annyira tiszta, és olyan fiatal volt. Ha egyidősek lettünk volna, minden kétség nélkül hajoltam volna oda hozzá, hogy addig csókoljam, amíg bírom, de így nem tehettem meg.

– Jövő hét hétfőn lesz Key születésnapja, és meg szeretnélek kérni, hogy kísérj el ruhát válogatni.

– Én? – lepődött meg Jimin. – Nem hiszem, hogy olyan jó a divatérzékem.

– Nos, a ti boltotokban akarok venni neki valamit. Gondoltam, te jobban ismered a kollekciót, mint én.

– Nálunk? – ugrott egyet Jimin örömében. – Köszönöm szépen, hyung. Persze, hogy segítek. Még kedvezményt is el tudok intézni neked.

– Arra semmi szükség – utasítottam vissza. Volt nekem pénzem, és nem azért kértem meg Jimint, hogy visszaéljek a befolyásával. – Nekem elég, ha velem tartasz.

Ebben maradtunk. Key születésnapja minden évben nagy dobás volt, ezúttal úgy terveztem, a srácokkal meglepetés bulit tervezünk neki. Áthívom magamhoz Keyt, mintha csak filmezni szeretnék vele, aztán a többiek kiugranak a kanapé takarásából, és hajnalig ünnepeljük, hogy huszonöt lett.

– Ha hétfőn lesz a születésnapja, akkor holnap, vagy holnapután el kell mennünk vásárolni – morfondírozott Jimin.

– Nem most hétfőn, hanem majd utána. Bocsi, amikor hét vége van, sosem tudom, hogyan kellene mondani a dolgokat. Gondolatban már a következő héten járok.

– Semmi gond, hyung. Akkor van még időnk bőven. Tudod már, hogy mit szeretnél venni neki?

– Valami meleg dolgot. Kezd egyre hidegebb lenni. Hajlamos, hogy a divat miatt ne öltözzön rétegesen, úgyhogy egy sálra gondoltam, vagy valamilyen meleg pulcsira.

– Ez jó ötlet.

Nagyon örültem, hogy Jimin belement a segítségbe. Ha valaki velem volt, könnyebben döntöttem, és ez a vásárlás még közös programnak sem volt utolsó. Ha egyidősek lettünk volna, még akár azt is megkockáztattam volna, hogy randira megyünk. Jaj, Taemin, reménytelen vagy! – csóváltam meg a fejem, és kinyitottam Jiminnek az ajtót.

Éjfélig buliztunk, és a gyerekeken kívül már mindenki nagyon jó hangulatában volt, úgyhogy felelősségteljes felnőttként hívtam a fiataloknak taxit, majd összekapartam a saját baráti körömet is.

– Dehogy megyünk haza! – ellenkezett Onew és Minho. – Még bemegyünk a sztriptíz bárba. Megbeszéltük.

Újra leszavaztak, még Key is menni akart, pedig őt egyáltalán nem érdekelték a vonagló, meztelen női testek. Amikor rákérdeztem, azt mondta, kíváncsi, miért mennek ilyen helyre az emberek, és van-e olyan rész, ahol fiúk táncolnak hiányos öltözetben. Szerintem nem volt.

Az egész bár nagyon zavarba ejtő volt a számomra. Az, amit a lányok műveltek a rúdon, inkább volt párzó tekergés, mint tánc, és a kéjelgő vendégek tekintete egyenesen undorított. Nem voltam én sosem prűd, az ágyban kimondottan szerettem az új, izgalmas dolgokat, de a közös orgiák, meg az erotika ilyen szintű lealjasulása kimondottan taszított.

– Megviccelem Jinkit – súgta oda Key, majd odasettenkedett ahhoz az asztalhoz, ahol Minho, Onew és Jonhyung nézték a sztriptíz táncost.

Key lágyan nyúlt előre Onew hónalja alatt, és kéjesen masszírozni kezdte a barátunk mellkasát. Onnan, ahol ültem, láttam Jinkit, bárgyú, elégedett mosoly terült el az arcán, majd hátrafordult, és meglátta, hogy Key az.

Majdnem leestem a székről, annyira nevettem, ha nem lett volna ciki hangosan kiabálni, biztosra vettem volna, hogy leordítja Kibum fejét, amiért így megviccelte. Key csínyei sokkal viccesebbek voltak, ha nem én szenvedtem el őket.

– Tiszta uncsi ez a hely – kért még egy kört Key. – Még a VIP is full béna.

– Te voltál a VIP-ban? – kérdeztem meglepetten. A lépcsőnél álló biztonsági őr nagyon ijesztőnek tűnt.

– Persze. Megkérdeztem, hogy nincs-e munka nekem valahol, de csak a WC-t akarták kipucoltatni velem, úgyhogy otthagytam őket. Nagyon ciki ez a hely. Mennyivel jobb szórakozóhelyek vannak már Itaewonban.

Key rengeteg jó helyet ismert Itaewon meleg körzetében, imádták őt az ott dolgozók, a Madam tett arról, hogy Missy ismert legyen, és ezt Key ki is használta. Engem meg nem érdekelt, hogy melegek, vagy heterók vesznek körül, csak az számított, hogy a kiszolgálás jó legyen, az ételek finomak, és lehetőleg senki ne akarjon hülyét csinálni belőlem.

– Nem pattanunk haza? – kérdezte Key, amikor már a koktélokat is megunta. – Ők úgyis elvannak nélkülünk is – intett a nyálukat csorgató barátainkra.

– De, menjünk!

Nem csak azért akartam menni, mert unatkoztam, Minho is elkezdett flörtölni az egyik pincércsajjal, pedig tudtommal barátnője volt. Úgy tűnik, nem változott semmit, egyik ágyból mászott a másikba, a hűséges korszakát kiélte velem. Igaz, ebben sokszor kételkedtem, hiszen ha nem szeretett, meg is csalhatott bárkivel. A suliban is bomlottak utána a csajok.

Key részeg volt, ezt abból tudtam, hogy dülöngélve közlekedett, és nagyon hangosan beszélt, de Key a békés részegek táborát erősítette, sosem veszekedett senkivel, nem kötözködött. Segítettem neki felmenni a lépcsőn, és nekitámasztottam a falnak, amíg megkerestem a megfelelő kulcsot. Ezerszer megfogadtam már, hogy a munkába való kulcsokat másik karikára teszem, de mindig attól féltem, hogy elhagyom őket, úgyhogy inkább hatvan kulcs közül válogattam minden egyes szétcsúszott este.

– Oppa, gangnam style. Ééééééé! – kiabált valaki a kapunál, majd egy nagy csattanás hallatszott, valaki erősen háton csaphatta a hangoskodót.

– Chanyeol, fogd már be! Hajnali három van, mások alszanak – veszekedett vele egy elfojtott hang.

– Bocsi-bocsi – vette halkabbra a másik, és gyorsan elsiettek mellettünk. Mind a ketten magasabbak voltak nálam, ezek a fiatalok hihetetlen, hogy milyen ütemben nyúltak.

Keyt gondosan betámogattam a hálóba, majd lefektettem az ágyba, és elkezdtem lehámozni róla a ruhát. Ő csak aranyosan nevetett, amikor a bőréhez értem, pedig egyáltalán nem volt csikis a karján, de lehet, hogy részegen megváltoztak az érzékei.

– Key, hol van a pizsamád? – kérdeztem, feltúrva az egész fiókot.

– A P-nél – mondta teljesen komolyan, majd hangosan felnevetett. – Az F-nél még fasz is van – kuncogott.

– Aha, persze – motyogtam az orrom alatt, majd kikaptam egy boxert az enyéim közül.

Szemét volt Key, a szexjátékokat nem is ott tartottam, és mindegyik kütyüt ő vette nekem, úgyhogy igazán elhallgathatott volna, de Kibum és a csendesség sosem ismerték egymást.

– Most már aludj! – takargattam be, és szorosan mellé feküdtem. – Szép álmokat.

– Szép álmokat, Taeminie! – motyogta aranyosan, és a feje alá gyűrte a párnát.

Ha Key a közelemben volt, megnyugodtam, nem fog semmi bántani. El sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle.