Rám forrott álca: 11. fejezet: Stalker

Taehyung:

Telefoncsörgésre ébredtem, és hiába nyomtam le háromszor is, az alak nagyon kitartó volt, és tovább kínozta a hallójáratomat. Nem akartam, hogy felébressze Jungkookot, bőven ráfért a pihenés, így végül morcos hanggal fogadtam a hívást.

– Taehyung, a menedzser vagyok. Azonnal tűnjetek el onnan! – üvöltött valaki a készülékből.

Kábán az orrom elé tartottam a képernyőt, és valóban a hyungnim neve szerepelt rajta, de nem értettem, miért kell ilyen dühösen ébreszteni valakit. Meg egyáltalán mi ez a nagy sietség, amikor még bőven van időnk a következő megjelenésig?

– Taehyung, felfogtad, amit mondtam? – kérdezte, továbbra sem halkítva a hangerején. – Azonnal tűnjetek el arról a nyomorult helyről! Hogy gondoltátok, hogy megengedhetitek ezt magatoknak?

– Várj egy percet, hyungnim! – ültem fel, és sietősen kitöröltem az álmosságot a szememből. – Te tudod, hol vagyunk?

– Mindenki tudja! Reggel az a rohadt cikk fogadott a kávé mellé. „Mit keres a BTS két tagja egy eldugott busani lovehotelben? Kényszer, rejtőzés, titkos randevú vagy egy sötét titok?” A többit el tudod képzelni.

Ezt nem hittem el. Mégis honnan tudták meg, hogy itt szálltunk meg? A recepciós adta volna le nekik a forródrótot? Nem hittem. Neki se volt érdeke, hogy rontsa a szálloda hírnevét. Merthogy ez biztosan nem ad nekik jó renomét, főleg, hogy mindenkinek meg van a véleménye az ilyen helyekről. Vagy lehet, hogy minden reklámra szükségük van, még ha az negatív, akkor is?

– Egy fekete Hyundai i40 sedan fog várni rátok az épület előtt.

– Egy mi? – kérdeztem vissza. Nem voltam jó az autómárkákban, a külföldiek jobban mentek.

– Olyan, ami a hangmérnök feleségének van.

– Ja, az tudom, melyik! – nevettem fel, aztán eszembe jutott, hogy ez most nem egy olyan helyzet, amiben nevetni kellene. – Hyungnim, nagy a baj? Büntetést fogunk kapni?

– Abban biztos lehetsz – állította belém az ideget. – Most viszont minél hamarabb hagyjátok el a helyet, és lehetőleg ne rontsatok még jobban a megítéléseteken.

Óvatosan rázogatni kezdtem Jungkookot, amíg a menedzser elmondta, hogyha úgy adódna, mit mondjunk az újságíróknak, de a párom nem akaródzott felkelni. Amint megváltam a mobiltól, két kézzel ébresztgettem, és az aranyos herceg helyett egy morcos trónörököst kaptam.

– Mi a fasz van már, hyung? Szerinted milyen érzés, ha rázogatsz azok után, hogy az éjjel szétkefélted a… – szitkozódott, de befogtam a száját és elkezdtem lehúzni róla a takarót, hogy ennyit is haladjunk.

– Jungkook, baj van! – eresztettem el, és lemásztam a földre, hogy összeszedjem a szétdobált ruháinkat. – Valahogy megtudták, hogy itt vagyunk, és most tőlünk hangos a sajtó. El kell tűnnünk innen! Az előbb beszéltem a menedzserrel és tajtékzott a dühtől.

Jungkook a hírtől hamar magához tért, de ettől még nem lettünk beljebb, a mozdulatai ugyanolyan körültekintőek és lassúak maradtak, nyilván nem esett jól neki ilyen állapotban sietni. Az éjszaka után legalább még fél napig ágynyugalomra lett volna szüksége, ehelyett kapkodva kellett felöltözni, és szinte futni az autóig, nehogy falhoz szegezzenek minket a riporterek.

Hatalmas nagy szarban voltunk, ezt a hülye is megmondta volna. Mert hiába nem lettünk melegek csupán attól, hogy együtt szálltunk meg egy lovehotelben, ha csajjal voltunk, az is rendesen megtépázta a hírnevünket. Ebből sehogy nem jöhettünk ki jól, és rettegtem tőle, hogy elválasztanak minket egymástól.

Jungkook is ezen rágódhatott, miközben megpróbált egy olyan pozíciót találni, amiben kényelmesen ülhet, de végül a fejét az ölembe hajtotta, és félig feküdt a hátsó ülésen. A tincseit simogattam, hogy megnyugtassam nem csak őt, de magamat is. Úgy utáltam, hogy mindig ez van. Végre jól megvagyunk, egy hullámhosszra kerülünk, és ilyenkor a környezet rendszerszerűen elbassza a boldogságunkat.

A hiénák szerencsére nem tudták meg, hol szállt meg a BTS, de a recepcióra szerelt tévéből láttam, hogy a próbaterem meg a főépület már ostrom alatt áll, nem irigyeltem az ott dolgozókat. Nagyon hamar reagálnunk kellett a pletykára, hogy elkerüljük a spekulációkat és ez a botrány ne menjen rá a comebackre. Hihetetlenül szégyelltem magam, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe kevertük a bandatagokat, ha utáltak minket, teljes szívemből megértettem.

A megbeszélés a hyungok szobájában történt. Ahol korábban szabályt szegtünk, és olyan jól szórakoztunk, most feszültségtől terhes levegő uralkodott, mindenki idegesen várt ránk, és amint beléptünk, a menedzser azonnal talpra ugrott.

– Gratulálok nektek, ügyesek vagytok! – tárta szét a karját, és amikor mellé érkeztünk, mind a kettőnket lelökött a kanapéra. Jungkook elég rosszul viselte ezt, grimaszba torzult a szép arca, majd a dereka mögé tett pár díszpárnát, és elhelyezkedett a kanapén. Sajnos ettől úgy tűnt, mintha pöffeszkedne, és egyáltalán nem sajnálná a kialakult helyzetet, ami csak olaj volt a menedzser tüzére. – Legalább sajnáld, te elkényeztetett, idióta kölyök!

– Én sajnálom, hyungnim – mondta teljesen őszintén Jungkook, de nehéz volt elhinni neki.

– Melyik hülye ötlete volt ez? Halljam! Valljatok!

Egyszerre szólaltunk meg, így nem lehetett kideríteni, kitől származott a terv. Ha engem vesznek elő, Jungkook aggódni kezd és magát hibáztatja, ha rá hárul minden felelősség, összeroppan a nyomás alatt. Sokkal jobb volt, ha együtt szenvedtünk, akkor erőt adhattunk a másiknak.

– Látom, nagyon összetartotok, de nem lesz ez így többé. Nemsokára kész a dorm, szerencsére külön szobában vagytok és abban is maradtok. A tagok majd odafigyelnek rá, hogy a munkára koncentráljatok. Egyszer és mindenkorra pontot teszünk ennek a beteges viszonynak a végére.

– Kapcsolatban vagyunk, nem viszonyban. Több mint három éve – javította ki Jungkook ingerülten.

– Nem érdekel, hogy mióta kurogatjátok egymást – rivallt rá a hyungnim. – Ezennel vége van.

– Nekem nem mondja meg senki, hogy kit szerethetek! – vágott vissza Jungkook. Biztos voltam benne, hogyha képes lenne rá, fel is pattanna.

Akkora pofont kapott, hogy az nekem fájt, de Jin arca is megrándult a csattanás éles hangjától. Jungkook összeszorított foggal és könnyes tekintettel nézett fel a menedzserre, hihetetlenül dühösek, megalázottnak és kétségbeesettnek tűnt az ábrázata.

– Pedig megmondom, vagy repülsz a bandából, és ezúttal nincs második esély.

Ez eléggé betalált Jungkooknál, leszegte a fejét, és nem ellenkezett többé. Nem féltem attól, hogy ilyen könnyen túladna rajtam, egyszerűen csak felismerte, hogyha visszabeszélünk, azzal nem javítunk a helyzeten. Engedelmesen követni kellett az utasításokat, amíg jobbra nem fordult a sorsunk.

A bejelentés a twitteren történt, nem álltunk kamerák elé, nem tartottunk sajtótájékoztatót, nem szabadott túl nagy feneket keríteni a dolognak, a munkákkal kellett foglalkozni, nem a pletykákkal. Elnézést kértünk a rajongóktól, hogy kellemetlenséget okoztunk, és elmondtuk, hogy felnőttek vagyunk, felnőtt vágyakkal. Az, hogy egyedül voltunk ott, vagy mással, az a magánügyünk, amit mindenki tartson tiszteletben. Igazából, ennél jobbat nem lehetett kitalálni. Ha hazudunk és lebukunk, azzal magunk alatt vágjuk a fát, ha beismerjük, hogy egy párt alkotunk, akkor a BTS-t húzzák le a WC-n. Nem szabadott belekeverni ebbe a tagokat, a mi sarunk nem az ő bűnük.

Folyton szemmel tartottam Jungkookot, nehogy kiakadjon, nem mertem egyedül hagyni, de arra is figyelnem kellett, hogy ne telepedjek rá túlzottan. A vihar elültéig a motel rabjai lettünk, átbeszéltük a fanmeeting játékait, gyakoroltuk az éneklést, a táncpróbákon Jungkook figyelt és memorizálta a mozdulatokat.

A fansignon az asztal két legtávolabbi pontjára ültettek minket, és az egészet azzal kezdtük, hogy elmondtuk, nagyon sajnáljuk, hogy aggodalmat okoztunk, de azzal az üggyel kapcsolatban nem kívánunk többet mondani.

Rettegtem. Konkrétan rettegtem, amikor elkezdtek jönni a rajongók, a szívem a torkomban dobogott, és remegett a lábam, amikor a lányok szemébe néztem. Nem akartam, hogy utáljanak, hogy megvessenek, hogy undorodjanak tőlem, de még kevésbé akartam, hogy ezt Jungkook kapja. A kezdés előtt bevett egy adag nyugtatót, mert annyira remegett, és olyan sápadt volt, hogy azt hittük, képtelen lesz kimenni a színpadra. Annyira szerettem volna mellette lenni, még ha nem is érek hozzá, csak hogy tudja, számíthat rám. Szerencsére Yoongi mellé ültették, benne bíztam, talán Jungkook is biztonságban érezte magát vele.

Ahogy haladtak a súlyos percek, úgy engedtünk fel mindketten, és megpróbáltuk befogadni azt a sok szeretetet, amit a fanok adtak nekünk. Amennyit láttam belőle, Jungkook is nagyon élvezte, kedvesen mosolygott, belement a hülyéskedésbe, és ahhoz képest, hogy a nyugtatók az embereket lelassítják, nem tűnt se fáradtnak, se tompának, reméltem, ez a fansign után sem lesz máshogy.

A menedzser nagyon komolyan gondolta, hogy el vagyunk különítve, még a kisbuszban sem ülhettünk egymás mellé. Nagyon szerettem volna beszélni Jungkookkal, vagy csak megkérdezni, hogyan érzi magát, így, tehetetlenül hihetetlenül feszültnek és magányosnak éreztem magam. Ráadásul még a hülye mobil is nyomta a…

Sunyi mosolyra húzódott a szám, és befordultam az ablak felé, mintha aludnék, de közben a telefonomat halásztam ki a nadrágból, és írtam Jungkooknak egy üzenetet.

V: Minden oké, nyuszi? Hiányzol.

Túl nagy volt a zaj ahhoz, hogy halljam, pityeg-e a készüléke, úgyhogy csak vártam, és vártam, remélve, hogy Jungkook veszi a lapot, és legalább így kommunikálhatunk. Lehet, hogy a tiltás miatt, de még jobban vágytam rá, szinte megvesztem a visszatartott érzésektől.

Muszi : Ne aggódj, megvagyok. Te is hiányzol. Állítsd vissza a nevem JK-re! :*

Úgy tettem, ahogy kérte, bár nekem nagyon tetszett a Muszi megszólítás és tíz percig kerestem a hülye répa emojit a telefonomon, de ha Jungkook JK akart lenni, ennyit megtehettem érte.

V: Örülsz?

JK: Jobban örülnék, ha mellettem lehetnél. Yoongi hyung azt mondta, hogy helyet kell velem cserélnie valakinek, hogy ne legyünk egy szobában. Fasz ki van!

V: Most büntiben vagyunk, egy ideig meg kell húznunk magunkat.

JK: 8===D

Ezen majdnem hangosan felnevettem. Vizuális típusként azonnal megláttam a lelki szemeim előtt lekódolt testrészét, és úgy utáltam, hogy a valóságban még egy jó ideig nem találkozhatok vele. Nem elég, hogy el voltunk tiltva egymástól, de ez valószínűleg hosszú-hosszú ideig fog tartani, és még csak csalni sem lehet, hogy egyszerre megyünk ki WC-re, meg véletlenül beragadunk a liftbe.

V: :P Szívesen megtenném, de nem lehet. Kénytelen leszel magad orvosolni a problémát…

JK: -.- Szivi, arra gondoltam, hogy kapják be!

V: Tudom. -.- Csak szívesen megtenném én is.

JK: Most telefonszexelni akarsz? A hangoddal jobb lenne, mint írásban.

Ez nem is volt rossz ötlet. Simán bejátszhattuk, hogy az egyikünk kimegy éjjel a mosdóba, a másik meg hallgatja fülhallgatóval az ágyban. Jungkook egy zseni volt.

JK: Figyelj, bébi, mit csináltam!

@
l\    
l/''''''@

l_     /\

Jungkook nem volt normális. Meddig tarthatott ezt jelekkel kitalálni? Nekem biztosan nem ment volna. Annyira hozzászoktam már a beépített emoticonokhoz, hogy az ilyen régi, karakteres megoldásra már nem is emlékeztem.

V: Honnan tudsz te ilyeneket?

JK: A Google a barátod.

V: Kicsit olyan, mintha a lenti homlokából jönne ki a dákesz.

JK: -.-*

JK: Így jobb? Ceruzafaszú lett.

@
l\    
l/----@

l_     /\

Most már nem bírtam, hangosan felnevettem, és a kabátomnak nyomtam a telefont, hogy a többiek ne láthassák. Nem volt furcsa tőlem, hogy csak úgy a semmiből elkezdek nevetni, úgyhogy fel sem vették, mindenki tovább foglalkozott a saját dolgával.

V: Nagyon hülye vagy.

JK: :*

V: :*

Ezt még párszor megismételtük, de sajnos csak virtuálisan smárolhattunk. Már alig vártam, hogy este megkapja tőlem a forró hívását, úgyis azt írta, hogy szeretné hallani a hangom. Kicsit zavarba ejtett, hogy mire készülök, de érte simán megtettem. A zsaruszobában úgyis átléptünk minden megmaradt gátláson, ennél erkölcstelenebbek már úgysem lehettünk volna. Meg, hiányzott is ez a kapcsolatunkból. Az elmúlt három évben azért működött jól minden, mert barátok maradtunk annak ellenére is, hogy egy párt alkottunk. Szerettem volna visszahozni ezt, hátha akkor Jungkook aggályai is eltűnnek, és megnyugszik. Tudom, hogy barátként elfogad engem, idősebbként tisztel kicsit, egyszer talán eljutunk odáig is, hogy a kapcsolatunkban egyenrangúak legyünk. Nem akarok az alárendeltje lenni, és azt sem akarom, hogy ő így érezze magát.

Elvileg tizenegyedikén visszaköltözhettünk a dormba, ami azt jelentette, hogy kevesebb, mint egy hónap alatt átalakították az egészet, ami nem kis meló. Sajnáltam szegény munkásokat, éjjel-nappal dolgozhattak, hogy nekünk jó legyen, nagyon reméltem, hogy a cég rendesen kifizeti őket. Alig vártam, hogy megkapjam az új szobámat, és tiltás ide vagy oda, az ágyat, amit reggel megrendeltem, Jungkookkal szándékoztam felavatni.

Rap Monster került a motelben Kook helyére, ami nem csak azért szörnyű, mert eltüntették mellőlem a plüssnyuszimat, hanem azért is, mert így közvetlen közelről hallhattam Ramo horkolását. Igaz, hogy ez még jól jöhetett, ha esetleg Jungkook hívott egy kis távközléses szex ügyében.

A vacsorát nagyon gyorsan bevágtuk, másnap maradt még egy fansign és este felléptünk az Inkigayóban, jól kellett kinéznünk, álmos szemek és lomha mozgás a közelünkbe sem jöhetett.

– Jó éjszakát! – harsogtam a többieknek, majd befordultam a fal felé, és a takaró alatt írtam Jungkooknak egy üzenetet. „Nemsokára felhívlak. Tegyél be fülhallgatót, és legyél takaró alatt. :*” - ez állt benne.

Kellett várni egy jó tíz percet, hogy mindenki rákészüljön az alvásra, de amikor kiosontam, J-hope így is megfedett.

– Taehyung, nincs átmászkálás Jungkookhoz. Mi is bajban leszünk, ha elcseszitek.

– Csak WC-re megyek, hyung – nyugtattam meg. Úgyse mehettem volna át, ott is trónolt két kopó, még ha Yoongi a mi oldalunkon is állt. Ő sem akarta megütni a bokáját, ez teljesen érthető volt.

Nagyon reméltem, hogy nem fogunk lebukni, és őszintén, fogalmam sem volt róla, mit kellene tennem. Nagyon bátran elhatároztam, hogy szextelefonálok Jungkookkal, de amikor a klotyón ülve a kezembe vettem a mobilt, kicsit elbizonytalanodtam. Mit kellene mondanom neki? Játsszak el egy másik szerepet, vagy csak mondjam neki, hogyan elégítse ki magát? Azt úgyis tudja, nem kellenek hozzá instrukciók.

Teljesen tanácstalan voltam, ráadásul úgy terveztem, hogy magamon is könnyítek, de a mosdóban nagyon hideg volt, hiába bújtam köntösbe, a lábam akkor is fázott, arra meg nem is mertem gondolni, a felhevült tagomnak milyen lesz, ha a jéghideg ujjaimmal odanyúlok.

A telefonom rezgése ébresztett rá arra, hogy megváratok valakit, és jó lenne, ha megkeresném a tökeimet.

JK: Na???!!! Nem hívsz???

Jungkook kicsit türelmetlennek tűnt, szegény, a mindjáratot biztosan nem úgy gondolta, hogy negyed óráig váratom.

– Hallasz, Jungkookie?

Egy halk morgás volt a válasz, persze, Jungkook nem beszélhetett, különben lebukik. Ettől még hülyébbnek éreztem magam. Egy oda-vissza flörtölésben hamar megtaláltam a hangom, de így, hogy csak én beszélek, minden felelősség rám hárult.

– Nagyon felizgattál ma a kocsiban – búgtam neki, és megnyaltam a számat. Reméltem, hogy hallja. – Arra gondoltam, csinálhatnánk együtt az önkielégítést. Mit szólsz hozzá?

Újabb morgás, ezúttal kicsit kedvesebb, düh helyett sürgetés volt benne, de még mindig tanácstalannak éreztem magam.

– Bébi, bocsi, ha béna leszek. Még sosem csináltam ilyet. Fogalmam sincs, mit mondjak.

– Akármit – suttogott vissza Jungkook. Nem akartam kockáztatni, hogy lebukjunk, így csendre intettem.

– Pszt! Te ne beszélj! Csak hallgasd a hangom, és lazulj el! – Mély lélegzetet vettem, a lazulás nekem sem ártott volna, olyan görcsösen tartottam a telefont a kezemben, hogy az ujjbegyeim elfehéredtek. – Azt akarom, hogy amíg beszélek hozzád, izgasd magad! Először simítsd végig az ajakadon. Úgy szeretnélek megcsókolni.

Rájöttem, hogyha becsukom a szemem, könnyebben magam elé tudom képzelni Jungkookot, és a képzeletemben úgy irányíthatom a kezét, ahogy csak akarom.

– Most lassan le az álladra, és ahogy halad a kezed, lassan, óvatosan érintsd meg a füled a mutatóujjaddal. Érzed? Ott szoktalak nyalogatni, mielőtt a fogaim közé veszem, és gyengéden beleharapok.

Jungkookból kibújt az első élvezetes sóhaj, és már csak ennyitől végigfutott bennem a jóleső borzongás. Úgy tűnt, menni fog ez, főleg ha elérem, hogy még többször csinálja.

– Húzd végig a tenyeredet a mellkasodon. Olyan szép izmos lettél, imádom a fehér, selymes bőrödet. Érzed, ahogy végignyalok a hasadon?

– Ühüm… – nyöszörögte.

– Vezesd a kezed a nadrágodba! Először csak fogd a markodba, én is érzem, ahogy duzzad a kezemben. Simogasd le és fel, le és fel, le és fel – sóhajtottam bele a mobilba, és újra megnyaltam a kiszáradt ajkaimat. – A számba akarlak venni. Körbenyalogatni, ráfújni a makkodra, lassan a rózsaszín, húsos ajkam közé venni, és mélyre, nagyon mélyre engedni.

Annyira kimelegedtem, hogy már nem is éreztem a csempe hűvösségét, égetett az ágyékom, és minél többször ismételtem meg azt a mozgást, amit Jungkooknak ajánlottam, annál hevesebben vert a szívem.

– Érzem, ahogy kitöltöd a számat. Csússz egészen a torkomig! Ahh, Jungkook! Akarlak – nyögtem fel, és az alsóajkamba haraptam. Nem lett volna rossz ötlet a számba venni az ujjaimat, és úgy cuppogni, de mindkét kezem foglalt volt. Az egyikkel a telefont fogtam, a másikkal a merevedésemet masszíroztam. Ki mondta, hogy könnyű a phonesex?

– Olyan jó! Még, még! – Gyorsult a tempó, a zajokból ítélve nála is, a sóhajai megszaporodtak, és amint átalakultak nyögésekké, tudtam, hogy már nem kell beszélnem.

Egyikünknek sem kellettek szavak, bőven elég volt, hogy hallottuk a másik hangját, a vágyakozás dallamait. Amikor Jungkook halkan felsikkantott, megrándult a testem, aztán forró, ragacsos folyadék fedte be az ujjaimat.

– Ez isteni volt – lihegtem a mikrofonba, Jungkook pedig bontotta a vonalat.

Mind a kettőnknek össze kellett szednie magát, ráadásul ragadtam nem csak az élvezettől, de az izzadságtól is, úgyhogy miután a WC-papírral letakarítottam magam, visszacsoszogtam a szobába, és elmentem tusolni. A telefonomat szigorúan a szennyes tetejére tettem, nehogy odakint valaki beleolvasson, így mindig láttam, amikor új üzenet érkezett. Jungkook rátenyerelhetett a csókos smile-ra, mert küldött vagy hatvanat. Édes. Én is nagyon szerettem. Hiába a tiltás, hiába a szabályok, nem fértünk a bőrünkbe. Még mindig úgy vágyakoztam utána, mint a kezdetekkor. Pedig még nem bocsátottam meg neki teljesen. Tartozott egy beszélgetéssel.

Bang Sihyuk:

Nem indult jól a reggelem, arra kelni, hogy Jungkook és Taehyung kapcsolata fent van a világhálón, eléggé megtámadhatatlan bizonyítékkal, mindenkit megviselt volna. Nagyon sok baj volt ezzel a kettővel, de ezúttal túllőttek a célon. Hogy lehettek ilyen felelőtlenek? Hogy gondolhatták, hogy ez nem fog kiderülni? Csak azért, mert az ARMY-k eddig még nem másztak bele a magánéletükbe, az nem jelentette azt, hogy ne akadna itt-ott pár lelkes fanatikus, aki nagyon szívesen követi őket. Nem érkezett a céghez zsaroló üzenet, nem is láttak senkit a motel környékén, úgyhogy csak egy stalkerről lehetett szó. A köznyelvben a sasaenget és a stalkert szinonimaként használták, de mi, itt a cégnél két különböző rajongók értettük alatta. A stalkerek voltak azok, akik követték a fiúkat, tudni akarnák mikor, kivel és hová mennek, de nem bántották őket. A sasaengek a rosszabbak, azok az őrült rajongók, akik veszélyt jelentenek a tagok személyiségi jogaira és rosszabb esetben az életükre is.

– Sangbin, sikerült kideríteni, honnan kapta a weblap az infót? – kérdeztem a fiúk menedzserét. Szerencsétlen flótás, jól megjárta a gyerekekkel, ő kapta a legtöbb sarat a nyakába, még ha nem is voltam túl szigorú főnök.

– Még nem, de dolgozunk az ügyön. Jelenleg elkülönítettem egymástól a fiúkat, holnap se ülhetnek egymás mellé a fansign-on.

– Jó, de ne legyen túl egyértelmű, mert gyanút fognak a rajongók. Lassan kell eloszlatni a felhőket.

– Igen, uram, de mi történik, ha megint csinálnak valamit? Egy botránnyal még elbírunk, de a következő már halállövés a fejbe. Nem folytathatják ezt tovább.

Ezzel én is tisztában voltam. Szerették egymást, elég volt csak rájuk pillantani, én is láttam a szemükben a csillogást, amikor egymásra néztek, de ez itt egy cég volt, üzleti érdekekkel, nekik a munkahelyük és az a közeg, ahol valóra válthatják az álmukat. Mindegy, hogy én személy szerint elfogadtam-e ezt, vagy sem, a rajongók rendelkeztek a sorsunk felöl, akik szerelmi kérdésekben nagyon szigorúak voltak. Egyszer felrebbent a hír, hogy Jungkook titokban randizik egy másik cég gyakornokával, és aznap több képet kaptunk összevágott csuklókról, mondván, hogy Jungkook legyen boldog a csajával.

– Fésüljétek át a telefonokat, hátha ráakaszkodott egy kullancs a fiókjukra. Előtte ne szólj a fiúknak, nem árt, ha megtudjuk a titkaikat. Mi van azzal a lánnyal, akivel Jungkook beszélgetett?

– Tiszta.

– Jó. Úgy látom, hogy Jungkook könnyebben hajlik a hetero kapcsolat felé, őt célozzuk meg. Indítani fogunk egy „Teljes nap a BTS-sel” játékot, és azt akarom, hogy úgy hozzátok ki az eredményt, hogy ez a lány nyerje meg. Megkavarjuk kicsit a viszonyokat, ha okosan csináljuk, Jungkook magától simul bele egy elfogadott kapcsolatba.

Utáltam magam ezért. Nem az én stílusom volt ez a hátulról közelítős, aljas, undorító fellépés, de én voltam ennek a cégnek a vezetője és azok a fiúk bíztak bennem és a kezembe adták a sorsukat. Ismertem mindet fiatal koruk óta, ismertem a nehézségeiket, a könnyeiket, a verejtéküket, a hálás, boldog szemeiket, a tehetségüket. Ha Taehyungék tényleg szerették egymást, ott lehettek egymásnak, mint barátok, és ha egyszer kiöregednek, vagy abba akarják hagyni ezt az életet, akkor még újrakezdhetik. Legalább is ezt mondtam magamnak, hogy enyhítsek a bűntudatomon. Egy igazgatónak nehéz döntéseket is kellett hoznia, és kész voltam rá, hogy megtegyem a BTS-ért. Csak reménykedhettem benne, hogy egyszer megbocsátanak érte.