Rám forrott álca: 9. fejezet: Nyisd ki a szádat!

V:

Jungkook nem örült nekem. Mondjuk, sejtettem, hogy mérges lesz, amiért váratlanul feltűnök, de csak egy kisebb morgóságra számítottam, nem arra, hogy majdnem felrobban velem szemben az asztalnál. Legszívesebben leléptem volna, hiszen nyugalomra és békességre lett volna szüksége, de az anyukája már eldöntötte, hogy velük leszek, és nem tudtam neki nemet mondani.

Keveset ettem, de ráfoghattam a kocsikázásra, és szerencsére Jungkook is hamar szabadult. Ahogy követtem fel az emeletre, megbántam, hogy egyáltalán autóba ültem. Az üzenete, amit túl későn kaptam meg, csöpögött az elutasítástól, úgy tűnt, már nincs szüksége rám.

Őszintén, bűntudatom volt. Nem jártunk, mégis úgy éreztem magam, mintha megcsaltam volna. Délelőtt buktam le Minjae-vel és Jungkook már estére rosszul lett, nem kérdéses, hogy kinek a hibájából.

– Minek jöttél ide, ha nem hívtalak? – kérdezte azonnal Kook, ahogy beléptünk a szobájába. Legutóbb, amikor ott voltunk, megpróbáltuk visszafogni magunkat, és nem egymásnak esni az ágyában. Mennyi minden változott azóta…

– Aggódtam érted és látni akartalak.

– Nem a családoddal kellene lenned?

– Nem tudtam úgy pihenni, hogy közben azon jár az eszem, mi van veled.

– Akkor ne járjon azon! – torkolt le. – Hogy-hogy nem az új pasid körül legyeskedsz? Minjae mégse olyan jó, mint gondoltad?

Számítottam arra, hogy ezt megkapom, és nem léptem bele a késbe, amit rám szegezett. Az, ami Minjae és köztem történt, az kettőnkre tartozott, vele kellett rendeznem és nem Jungkookkal. Értelmetlen volt egymás fejének vágni a sérelmeinket, azzal nem jutottunk előrébb.

– Nem kell aggódnod, elköszönök a szüleidtől és lépek. Csak látni akartam, hogy vagy – nyúltam a kilincsért, de Jungkook rátenyerelt a falapra.

– Már tökmindegy, mert anya elhatározta, hogy maradsz. Nincs választásod, ha egyszer valamit a fejébe vesz.

– Jó, akkor leülök ide az ágyadra, és úgy teszek, mintha nem is léteznék.

– Rendben, de arra keress más helyet, mert az ágyban én leszek.

Ott volt a nyelvem hegyén a kérdés, hogy: „És ne legyek én is ott ahol te?”, de még időben visszafogtam. Utáltam, amikor Jungkook kiszámíthatatlan volt, úgyhogy nem viselkedhettem én is így. Letisztázott kapcsolat kellett, ami jelenleg a „haragos exek” kategóriába tartozott, tehát miután Jungkook kiengedett a szobából, lementem a nappaliba az apukájához, hogy egész nap tévézzek, és a lehető legkevésbé zavarjam Jungkookot.

Jungkook:

Taehyunggal egyetlen, de annál hatalmas probléma volt, az, hogy képtelenség levegőnek nézni. Egyrészt hangos, másrészt vicces, harmadrészt meg elég ránéznem, és meg akarom dönteni, úgyhogy ez a hármas kombó éppen eléggé tökre vágta a csodás tervét, miszerint nem fog zavarni.

Végigdőltem az ágyon, és megmasszíroztam a halántékomat, hogy enyhítsek kicsit a koponyámra eső nyomáson. Nagyon szerettem volna együtt pihenni V-vel, sétálni Busanban, beülni valahova, kávézni, kocsikázni, szórakozni, de már megint az történt, mint korábban, egyszerűen befeszültem a közelében. Tök értelmetlen volt felhozni Minjae-t, amikor V eljött ideáig, hogy lássa, jól vagyok, de nekem muszáj volt a fejéhez vágnom, hogy beletaposott az egómba. Olyan idióta vagyok! – gondoltam fáradtan.

Junghyunhoz menekültem vigaszért, aki készségesen elment velem egy sétára. Sokáig nem szólaltunk meg, a zsebembe gyűrt szórólapot piszkáltam, és amikor kihúztam a kezem, a körmeim feketék voltak a lekapart festéktől.

– Mi van azzal a csajjal, akiről írtál nekem? Még mindig együtt vagytok?

– Most éppen nem. Kicsit összekaptunk, és lefeküdt valakivel. Jelenleg fogalmam sincs, mit kellene kezdenem ezzel.

Junghyun mosolyogva megcsóválta a fejét, és befordult a játszótérre. A hinta hideg és alacsony volt, de folyton mozoghattam rajta, és ha frusztráltan éreztem magam, ez sokat segített. Röviden összefoglaltam neki, mi történt, és próbáltam nem Taehyungot beállítani a hülyének. El kellett volna mondanom a páromnak, hogy egy lánnyal beszélgetek, és megütnöm sem szabadott volna, tisztában voltam a saját felelősségemmel.

– Én úgy gondolom, hogy egy jó kapcsolatban mindent meg lehet beszélni. Üljetek le és tisztázzátok a dolgokat a csajjal!

– De mindig olyan hülyén viselkedek a közelében, pedig már több mint három éve együtt vagyunk.

– Három éve? – kérdezett vissza azonnal Junghyun.

Bassza meg, elszóltam magam! – mérgelődtem, de itt még nem volt veszve semmi, debüt körül is nyugodtan összejöhettem volna bárkivel. Igaz, hogy a hyungnak csak pár hónapja meséltem először erről a titokzatos „lányról”, de ennyiből még nem sejthette meg, hogy pasim van.

– Hát, ha viszont három éve, akkor furcsa, hogy csak most jöttek elő ezek a problémák.

– Elég viharos a kapcsolatunk. Semmi sem úgy történik benne, ahogy kellene.

– És szeretitek még egymást? A veszekedések lehetnek a kihűlés jelei is.

Szerettem Taehyungot és ő is szeretett, egyszerűen csak idióták voltunk, akik mindent rosszul csináltak. Minjae bepofátlankodott egy kis időre a világunkba, de nem terveztem, hogy sokáig hagynám leselkedni. Taehyung hozzám tartozott, mellette éreztem egésznek magam, zavarba tudott hozni, a szex is jól működött, semmi kihűlés nem fenyegetett minket.

– Szeretem. Biztosan ő is szeret, csak elege lett belőlem. Megértem. Nehéz lehet velem lenni, szörnyen gonosz vagyok, amikor rám jön az öt perc.

– Mindenkinek vannak nehéz időszakjai.

– Hyung, anya mit mondott neked a betegségemről? – kérdeztem rá. Nem akartam takargatni előle az állapotomat, ugyanannyira joga volt tudni, hogy mi van velem, mint a szüleinknek.

– Azt, hogy néha súlyos depresszió tőr rád és előfordult, hogy magad ellen fordultál.

– Nem csak erről van szó. Extrém módon fel tudom baszni az agyam, és olyankor ütök vagy üvöltök. A hyungok agyára mehetek ezzel, folyamatosan megbántom őket, aztán meg utálom magam, amiért beletapostam a lelkükbe.

Junghyun olyan szeretettel és törődéssel simogatta meg a hátam, hogy könnybe lábadt a szemem. Megpróbáltam visszafogni, de a fájdalom kiszakadt belőlem, és úgy bőgtem, mint egy kisgyerek. A hülye gyógyszerek mindig megkevertek, pedig már össze akartam szedni magam, hogy erős legyek, és rendezzem a dolgokat Taehyunggal. Kisírt szemmel hogyan állhattam volna elé magabiztosan?

Amint megnyugodtam kissé, Junghyun is mesélt a munkájáról meg a haverjairól, aztán egymást kergetve szaladgáltunk a játszótéren és mindenre felültünk. Vicces volt egy kis időre visszamenni gyerekbe, abban az időben még nem kellett annyit aggódnom, mint felnőtt fejjel. A banda, a karrier, a párkapcsolat, a család, ezeknek egyre nagyobb súlyuk lett, minél idősebb lettem.

A házba lépve magabiztosan indultam meg Taehyung felé, hogy felhívjam a szobába, és őszintén átbeszéljünk mindent, de amikor odaértem a kanapéhoz, a telefonja villogni kezdett, és egy olyan nevet jelzett, amit nem akartam látni. Főleg nem szivecskével követve.

– Csá! – kaptam ki Taehyung kezéből, és fogadtam helyette a hívást. – Taehyung most nem ér rá. Se most, se máskor. Szakadjál le róla!

V dühös szemekkel nézett fel rám, és miután visszavette a telefonját, azonnal elnézést kért a szeretőjétől, és elvonult a lenti fürdőszobába, hogy nyugodtan beszélhessenek. Majd’ felrobbantam dühömben, remegett a kezem, ahogy ökölbe szorítottam, és keresnem kellett valamit, amivel lenyugodhatok.

Kihúztam egy szálat apa cigis dobozából, lenyúltam az asztalon hagyott öngyújtót és kimentem a kertbe. A fehér rudat az ajkaim közé szorítottam, majd lenyomtam a kapcsolót, de még az előtt megállt a kezem, hogy felparázslott volna a dohány. Felrémlett, amikor a tetőn álltam, és Hosoek hyung megdorgált a hülyeségem miatt. Akkor megígértem neki, hogy sosem gyújtok rá, és a féltékenység nem ért annyit, hogy ezt megszegjem.

– Titokban füstölünk? – karolta át a vállam Junghyun. – Nem te utáltad legjobban a szagát?

– Nem dohányzom, csak kellett valami, amivel lenyugtatom magam.

– Taehyung dühített fel? Amikor megérkeztünk, még jó kedved volt.

– Igazából az is zavar, hogy itt van. Minek jött? Nem hívtam.

– Azért, mert aggódott érted. Becsüld meg az ilyen barátokat!

Már éppen megbecsültem volna, amikor Taehyung is csatlakozott a kerti állóképhez, és úgy tűnt, távozni készül. Azonnal felment bennem a pumpa és még csak vissza sem akartam fogni.

– Mi van, már mész is?

– Igen. Fél négykor indul a busz, még éppen elérem – fogott kezet Junghyunnal a párom, nekem még bólintani sem bólintott, csak hátat fordított, de a kerti csapig sem jutott, amikor utána szóltam.

– Azért ennyire ne rohanjál már a pasidhoz!

V megtorpant, Junghyun szemei pedig hatalmasra nyíltak. Hogy gonosz dolog volt-e felhozni mások előtt, hogy V meleg? Igen, az volt, de pont telibe szartam, hogyan érzi magát. Őszintén, azt akartam, hogy fájjon neki. Én is így éreztem, amiért magamra akart hagyni csak azért, mert Minjae sírt neki egy sort a mobilban.

– Nincs mit tenni, a másik pasim nem lát szívesen a házában.

Oké, ez még csúnyább volt. Még egy hangyányit félre lehetett érteni, hogy V-nek esetleg több valakije van Seoulban, de nagyon rám mutatott az a bizonyos irányjelző tábla. Junghyun egy pillanatra el is engedett, és hol rám, hol Taehyungra nézett. Meg akartam ölni V-t. Hogy lehetett ekkora szemétláda? Én nem így akartam, hogy kiderüljön. Minek kellett elvennie tőlem a lehetőséget? Mit számított neki, hogy a bátyám megtudta, hogy meleg? Nem az apjának mondtam el, vagy az anyjának.

– Nem vagyok a pasid – tagadtam a nyilvánvalót, kevés sikerrel.

– Tényleg? – pördült meg V. Dühösen villogott a szeme, sértetten és felháborodottan. – Akkor az elmúlt három évben mim voltál?

– Te felfogod baszd meg, hogy a családom házánál vagy? – emeltem meg a hangom, és tettem egy lépést felé.

– Te kezdted!

– Mit? Hogy elmondtam a nyilvánvalót? A hülye is megmondaná rólad, hogy meleg vagy. Miért kellett engem is belerángatnod a témába?

– Jungkook, te most komolyan ezt csinálod? – kiáltott rám. – Letagadsz? Komolyan?!

Erősen ragadtam meg V kabátját, de Junghyun megállított, és elrántott Taehyungtól.

– Jönnek anyáék – szűrte a fogai között, és hátra csomagolta a kezem, mintha csak ölelné a derekamat.

Nagy erőfeszítéssel sikerült csak mosolyt erőltetnem az arcomra, és úgy tettem, mintha azon a helyen, ahol V állt, nem lenne semmi, csak egy hatalmas, érdektelen, fekete folt.

– Kicsikém, mindjárt jövünk, a nagynénéd meghívott magához egy sütire. Ne aggódj, kimentettelek, hogy beteg vagy. Junghyun te viszont jössz! – Amikor a bátyám szólni akart, figyelmeztetően felemelte a mutatóujját. – Nincs ellenkezés. A fiúk jól meglesznek egyedül.

Ördögi gondolat villant a fejembe, és kiváltam a bátyám szorításából, majd odaálltam Taehyung mellé, és szívélyesen átkaroltam a vállát.

– Igen, anya, mi nagyon jól megleszünk – mosolyogtam elégedetten, és odasúgtam Taehyung fülébe: – Ebben a nagy házban, teljesen egyedül.

Junghyun vonakodva szállt csak be az autóba, a szemeiben megrökönyödéssel, félelemmel, aggódással és figyelmeztetéssel, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Nem terveztem. Csupán megtanítom Taehyungnak, hogy mivel jár, ha undorítóan játszik.

Amint az autó eltűnt az utca végén, betaszigáltam V-t az ajtón, és kulcsra zártam a házat. Egyenesen a lenti gardróbhoz tartottunk, Taehyung hiába akadékoskodott, erősen rángattam, és amint benyúltam apa szekrényébe, és ráfogtam a nyakkendőkre, megpecsételődött a sorsa.

V:

Hiába kapálóztam, Jungkook erősebb volt nálam, és miután lehámozta rólam a kabátot meg a pulcsit, hiába rúgtam oda párszor, úgy vágott le a székre, hogy csak nyekkentem.

– Nem akarok dugni – morogtam már a vetkőztetésnél is, de meg sem hallotta. Ezúttal sem történt másképp, Jungkook rám támaszkodott, és éreztem, ahogy erős csomóra köti a csuklómnál a nyakkendőt.

Hamarosan kaptam a lábamra is, majd a nyakamra is került egy, igaz, ez sokkal lazább lett. Nem tudtam lenézni az ölemre, mert akkor már a nyakamba vágott, de mérgesen szemmel tarthattam a teljesen begőzölt kedvesemet.

– Jungkook, mondtam, hogy nem akarom – morogtam, amikor lehúzta a sliccem. Ahogy a csupasz fenekem a hideg fafelülethez ért, felszisszentem.

– Úgy nyöszöröghetsz, ahogy akarsz, csak én fogom hallani – közölte, majd rámarkolt a férfiasságomra. – Engem meg csak felizgat a hangod.

Lehunytam a szemem, és megpróbáltam átgondolni, mit kellene tennem azért, hogy Jungkook megnyugodjon. Nyílván be kellett volna fognom a pofámat, és nem visszavágni neki, amikor felfedett a bátyja előtt, de nem bírtam már elviselni, hogy a tulajdonának kezel, miközben úgy bánik velem, mint egy alig megtűrt kutyával. Túlzásba vittem, és elfogadtam a haragját, de már megint úgy viselkedett, mint a parkolóban, kezdtem félni tőle.

– Hagyj békén, Jungkook! Nem akarom ezt – kértem. Lassan nyalogatta a csupasz felsőtestemet, ahol benedvesítette a bőrömet, még hűvösebbnek éreztem a levegőt.

– Nem csinálok semmi olyat veled, ami fájdalommal járna – informált.

A keze folyamatosan dolgozott rajtam, és ahogy a nyalintásokat felváltották a csókok, hiába küzdöttem, felizgatott. Az volt a baj, hogy Jungkook kb akármit tehetett volna, ha konkrétan nem okozott fájdalmat, vagy nem rémített halálra, valahogy el tudta érni, hogy ráhangolódjak. Igaz, hogy jelen esetben nekikötözött egy széknek, és nem akarta levenni rólam a kezét… Basszus! – esett le a tantusz. Konkrétan molesztáltak, ez bűntény, nyugodtan feljelenthettem volna érte. Viszont valamilyen szinten be is jött a kiszolgáltatottság. Muszáj volt ezt szavakba öntenem, hátha tisztul tőle a kép.

– Jungkook, figyelj! Szeretném, hogy megértsd! Te most valami olyat teszel velem, amit én nem akarok. Ez is erőszak, ugye tudod? – hívtam fel a figyelmét.

– Nekem nem úgy tűnik, mintha nem akarnád – pillantott le az ágyékomra. Én a nyakamon feszülő kendő miatt erre képtelen voltam.

– Mert minden épeszű férfi felizgul, ha valaki, aki bejön neki, a farkát masszírozza.

– Rendben, akkor nem nyúlok hozzád – vette el rólam a kezét, és amint elengedett, frusztrált sóhajt csúszott ki a számon. Jungkook szélesen elvigyorodott. – Vagy mégis szeretnéd?

Át kellett gondolnom a dolgokat. Ha belementem, utána bármi is történt, az én felelősségem is lett, ha viszont ellentmondtam, és Jungkooknál mégis elgurul a gyógyszer, akkor egyértelműen az akarom ellen történtek a dolgok. A kérdés az volt, hogy akartam-e, hogy Jungkook játsszon rajtam, vagy sem. Őszintén, rohadtul akartam.

– Jó, csináld csak! De hagyd abba, ha nem akarom – morogtam, és löktem egyet a csípőmmel. Lekötözve ez sokkal nehezebb volt, mint sejtettem.

– Rendben. Nem foglak bántani.

Jungkook nyelve körbenyalta makkomat, majd behúzott a forró barlangba, amiben már olyan sok jót átéltem. Eközben a nyakamon megfeszült a sál, és hátrébb húzták a fejem. Éppen csak kellemes volt még ez a nyomás, ha csak egy kicsivel is erősebben húzott volna, akkor biztosan bepánikolok a levegőhiánytól.

Az, hogy a plafont bámultam, nem különbözött sokat attól, mintha eltakarták volna előlem a kilátást, így is elég jól felerősödtek az egyéb érzékszerveim, például a bőröm hő- és nyomásérzékelése, majdnem megvesztem Jungkook nyelvjátéka alatt.

– Ne hagyd abba! – nyüszítettem, amikor elvált tőlem.

– Most jön a büntetés része, úgyhogy muszáj lesz egy kicsit szenvedned – magyarázta Jungkook, és elengedte a nyakam béklyóját. – Levegőzz, hyung, amíg beveszem a bogyót!

Jól esett az oxigén, és meg tudtam mozgatni a nyakam, kezdett már beállni abban a kikényszerített pozícióban. Jungkook szép kis merevedést okozott nekem, nagyon örültem volna, ha hamar visszaveszi a szájába.

– Milyen gyógyszert veszel be? Már viagra kell? – piszkódtam, amikor legurította a pirulát.

– Gáz is lenne. Nem, dilibogyó. Elég ideges vagyok, és nem akarok túlzásba esni.

– Akkor mi lenne, ha hanyagolnánk a büntetést? – vetettem fel játékosan, majd komolyan a szemébe néztem. – Jungkook, tényleg sajnálom, amit tettem. Egy fasz voltam.

– Az biztos – rándult meg egy izom az arcában, és leguggolt hozzám. – Megaláztál a bátyám előtt, és nem rajtad múlott, hogy a szüleim nem tudták meg.

Rohadtul szégyelltem magam, hiszen pontosan tudtam, hogy mennyire érzékeny talaj ez. Én is féltem tőle, hogy mit szólnak majd a szüleim, egyetlen gyerek sem akarta, hogy megutálják azok, akiket mindennél jobban szeretett. Jungkookkal sokat beszélgettünk arról, hogyan nyíljunk meg a család előtt, de egyikünk sem merte megtenni az első lépést. Erre én majdnem bedobtam a bombát a kertjébe.

Ahogy hátrarántotta a fejem, abban benne volt minden dühe, és sokkal szorosabbra vonta ezúttal a távot, egy centire sem tudtam megmozdítani a fejem, mert nyugalmi állapotban is szorított a sál.

– Nyisd ki a szádat, Taehyung! – utasított Jungkook. Nem tudom, hogyan tervezte, hogy ilyen szögben leszopjam, lehetetlen volt.

Úgy tettem, ahogy kérte, és bár sejthettem volna, hogy mi következik, mégis meglepődtem, amikor az arcomba öntötte az ásványvizes üveg tartalmát. Próbáltam lenyelni azt, ami a számba ment, de túl sok volt, és túl hirtelen jött, félrenyeltem, és fulladozni kezdtem.

Jungkook azonnal eloldott pár kötelet, hogy előre görnyedhessek, és kiköhöghessem magam, de amint újra rendesen szedtem a levegőt, visszakerültem az előző pozícióba.

– Ugyan, hyung! – ciccegett a fülem mellett. – Ennél jobban tudsz te nyelni.

– Te is jobban célzol – dobtam vissza a labdát, mire Jungkook erősen, de nem fájdalmasan a nyakamba csókolt.

– Nyisd ki a szádat!

Ezúttal semmi nem ment az arcomra, a pohárból a krémes, édes folyadék egyenesen a számba folyt, lassan, sikamlósan. Valami likőr lehetett, talán tojás vagy vanília, de biztosan tartalmazott alkoholt. A gond ebben az esetben is a mennyiséggel volt, ezúttal nem fullasztott az ital, de amikor előrebukott a fejem, némi kifolyt a számból.

– Szeretnéd tudni, hogy nézel most ki? – kérdezte Jungkook, és szétkente az ajkamon a krémet.

– Sejtem – grimaszoltam fel rá, aztán megéreztem, ahogy valami a mellkasomra és a hasamra fröccsen. Tojáslikőrtől bűzlött az egész testem, és ahogy hullámzott a heves légzéstől, egyre lejjebb fojt.

– Hyung... – szólított Jungkook, és amikor rápillantottam, kattant a vaku az arcomba.

Jungkook leült a dohányzóasztalra, és miután módosított kicsit a képen, felém tartotta a végeredményt. Az amúgy is zavarba ejtő kép alatt a „Fuck me more!” felirat szerepelt.

– Mit akarsz azzal a képpel? – morrantam rá.

– Hogy mit? Elküldöm pár embernek – felelte egyszerűen, majd elhúzta az ujjait a hátlapról, és megláttam rajta a macis logót. A szemét az én telefonommal fotózott, tehát a híváslistámhoz is hozzáfért.

– Jungkook, ne csináld! – feszítettem meg a köteleket, de hiába kapálóztam, nem szabadulhattam ki. A korábbi merevedésem már nem is foglalkoztatott annyira, Jungkook elintézte, hogy ne akarjam a folytatást.

Ő rohadtul élvezte, hogy előnybe került, szélesen vigyorogva, kárörvendő nevetéssel tekert a képernyőn és néha megállt az ujja, amikor kijelölt pár embert.

– Suga hyung biztosan értékelni fogja ezt a meglepetést, amikor a fontos kompozíciója közepén megpillantja. Aztán biztosan Minjae is örülni fog, verheti erre, amikor feláll neki. Mondjuk, a helyében engem nagyon zavarna, hogy más dugja a szeretőmet.

– Jungkook, tedd le a telefonomat! – kiabáltam rá. – El ne küldd valakinek!

– Renden – enyhült meg, és visszavont pár pipát. – Akkor csak anya és apa kapja meg.

Kérdés sem fért hozzá, hogy kinek az anyjáról meg az apjáról van szó, és olyan düh fogott el, hogy azonnal könnyek szöktek a szemembe. Ez sokkal undorítóbb húzás volt, mint amit én műveltem. Nagy különbség van aközött, hogy hallásból értesülsz a fiad melegségéről, meg aközött, hogy küldenek neked egy ilyen égető képet.

– Basszus, Jungkook! – rángattam újra a nyakkendőket olyan erővel, hogy majdnem székestől borultam el, de a fogvatartóm megtámasztott, és erősen fogta a támlát. – El ne küldd a szüleimnek! Hallod? Ne küldd el!

– Miért ne küldjem? – kérdezett vissza durván. Akkor beszélt így, a fogai között szűrve a szavakat, erős busani akcentussal, amikor nagyon, de nagyon dühös volt. – Egy életre megtanulnád, hogy mit ne mondj a családom előtt!

– Jungkook, kérlek! Nem vagyok állat, nem kell büntetni, hogy megértsek dolgokat. Sajnálom, oké? Nagyon sajnálom.

– És ha meghallották volna? Ha így tudják meg, akkor mit kezdhetnék a sajnálatoddal? – tépett bele a hajamba, majd meghallottam a búgást, ami azt jelentette, továbbította a fotót. – Én is sajnálom, hyung. Döntsd el, hogy mit kezdesz vele!

Amint eloldott, azonnal a pólójának estem, és rángatni kezdtem. Legszívesebben behúztam volna Jungkooknak egy hatalmasat, de ha azzal a dühvel ütöttem volna meg, amit éreztem, akkor jegeltek a fanmeetingnek. Jungkook az arcából élt, ahogy én is, oda nem üthettem, de jó kiadósat beleboxoltam a hasába. A szemét számított rá, és a kockái felfogták a nagyját, de azért így sem lehetett túl kellemes.

– Szemét vagy – mondtam, amikor felrángattam magamra a nadrágomat. – Aljas, szemét rohadék! – sírtam el magam, és lerogytam a kanapéra. Vigasztalhatatlan voltam. A szüleim valószínűleg egy életre megutáltak, biztosra vettem, hogy még ki is fognak tagadni. – Utállak. Elrontottad az egész életemet – öleltem át a térdemet. A testemre tapadt likőr már a nadrágomat is összeragacsozta. Még arra sem volt erőm, hogy káromkodjak.

Le akartam lökni Jungkook karjait a vállamról, de csak sírni tudtam. Hiába voltam én a BTS V-je, ha nem lehettem anyuci kicsit Taehyungja. Szinte láttam magam előtt, ahogy apa arcát elönti a szégyen és a düh, anya meg elájul a sokktól. Hogy okozhattam ekkora csalódást a szüleimnek?

– Hyung… – döntötte a homlokát a fejemhez Jungkook. – Taehyung, ne sírj! Nem küldtem el nekik.

– Hallottam – sírtam fel.

– Csak magamnak küldtem el – mondta, és az arcomba nyomta a készüléket. – Nézd!

A könnyeimtől alig láttam a képernyőt, de miután pislogtam párat, és kitöröltem a nedvességet a szememből, feltűnt a Kookie név, sok-sok szívvel körbefogva.

– Szemét, hülye rohadék! Idióta barom! Szadista állat! Kibaszott köcsög! – püföltem a vállát, és még válogatott szidalmakat vágtam a fejéhez, mire meguntam. – Tudod, mennyire megijesztettél? Azt hittem, vége az életemnek.

– Inkább válaszolj valamire! Fogsz még utalgatni a szüleim előtt bármire is kettőnkkel kapcsolatban? – kérdezte Jungkook komolyan, és hátrébb húzta a telefont, amikor érte nyúltam.

– Nem, de te se csinálj ilyet többet!

Ebben maradtunk, és Jungkook engedte, hogy az ő telefonjából is eltűntessem a képet egy életre. Emlékezni sem akartam erre a szörnyű érzésre, és biztos, hogy egy ideig azt is el akartam kerülni, hogy megkötözzön. A tojáslikőr maradhatott, talán.

Borzasztóan fáradtnak éreztem magam, mintha egész nap dolgoztam volna, pedig még le kellett volna fürödnöm, a felsőtestem ragadt, és az alkoholos illat is zavart.

– Jungkook, kölcsönadsz egy pólót? – kérdeztem, és kibújtam a sajátomból. Még mindig nehezteltem rá. Elküldte, vagy nem küldte, rendesen megdolgozta a lelki állapotomat.

– Kölcsön – fonta körém a karját Jungkook. Volt mit törlesztenie, az biztos! – Pizsamát is – mondta, és apró csókot nyomott az arcomra. – Maradj itt, és holnap randizzunk egyet rendesen. Megérdemled, elég gonosz voltam ma veled. Elég, ha csak estére érünk vissza Seoulba. Na? Szeretnéd:

Egy nap Jungkookkal Busanban úgy, hogy kedves, rendes és aranyos? Jól hangzott. Nagyon reméltem, hogy valóban így lesz, és nem bújik ki belőle a rossz énje, és rontja el az egészet. Nem akartam többet veszekedni, nem akartam harcolni, nem akartam újra sírni. Elfáradtam. Eljött az ideje annak, hogy kicsit engem kényeztessenek.

Esuta Téli Versenyparádé

Versenyre fel!

Mivel nemsokára megkezdődik a vizsgaidőszak az egyetemen, nem sok időm lesz foglalkozni a bloggal (nem kell aggódni, előre dolgoztam, így Rám forrott álca fejezetek lesznek), azonban, ha végzek a rengeteg vizsgával, szeretnék egy kicsit kikapcsolódni, és szórakozni. Kérlek, segítsetek ebben! Amíg én hátralépek az alkotó asztaltól, ti bátran lépjetek oda hozzá, és vegyetek részt a versenyekben minél többen!

Összesített fontosság:

- a műveket CSAK e-mailben fogadom el

- mindig tüntessétek fel a levélben, hogy az adott versenyművetek melyik történethez íródott (kivéve yaoi fanfictioníró verseny)

– Írjátok le, hogy hozzájárultok-e, hogyha dobogós lesz a művetek, kitegyem az oldalra, illetve írjátok le azt a nevet, amivel szeretnétek, hogy kikerüljön!

Esuta Téli BTS Yaoi Fanfictioníró Verseny 2017

Kedves Olvasó!

Újabb játékra invitállak. Ezúttal én szeretném olvasni a Te irományaidat.

A kikötések a következők:

Terjedelem: kb novella méretű (max 20 oldal)

Páros: bárkik a BTS-ből (crossover más bandákkal nem játszik)

Fontos: YAOI!, mindenki max 3 művel indulhat

Ide à (esutafanfiction@gmail.com) küldheted, a tárgyban szerepeljen, hogy Fanfiction verseny.

Határidő: 2018. január 31.

Esuta Téli Versíró Verseny 2017

Kedves Olvasó!

Nem vagy jó a prózában? Írj nekem verset!

A kikötések a következők:

A vers valamelyik, az oldalon található történetemről szóljon: Inkognitó/Rám forrott álca/Világtalanok 1-2/oldalon szereplő novellák valamelyike

Fontos: mindenki max 3 művel indulhat/történetem.

Ide à (esutafanfiction@gmail.com) küldheted, a tárgyban szerepeljen, hogy Versíró verseny.

Határidő: 2018. január 31.

Esuta Téli Képes Verseny 2017

Kedves Olvasók!

Mivel tudom, hogy rengetegen nagyon tehetségesek vagytok a képek szerkesztésében, összevágásában, rajzolásban, festésben, és még egy csomó mindenben, szeretnék lehetőséget biztosítani a játékra azoknak is, akik nem az írásban csillogtatják meg a tehetségüket.

A kikötések a következők:

A kép passzoljon vagy az Inkognitó/Rám forrott álca/Világtalanok 1-2/oldalon szereplő novellák valamelyikéhez. Ezen szerepelhetnek a szereplők, de ez nem kötelező, bármi olyan alkotás jöhet, amelyről neked a fent említett történetek eszedbe jutnak.

Fontos!: mindenki max 5 művel indulhat/történetem.

Ide à (esutafanfiction@gmail.com) küldhetitek, a tárgyban szerepeljen, hogy Képes verseny.

Határidő: 2018. január 31.

Esuta Téli Videó Verseny 2017

Kedves Olvasó!

Se írni nem szeretsz, se rajzolni? Ne búsulj! Ott van még a Videó Verseny. Készítsd el a beharangozót/összefoglalót/intrót/szereplőlistát/stb. valamelyik történetemhez!

A kikötések a következők:

A video hosszát rátok bízom, de vagy az Inkognitó/Rám forrott álca/Világtalanok 1-2/oldalon szereplő novellák valamelyikéhez készüljenek. Ebben mindenképpen szerepeljenek a szereplők valamilyen formában.

Fontos: minden típusból (intro, szereplőlista, stb.) csak 1 művet küldhettek/történetem.

Ide à (esutafanfiction@gmail.com) küldheted, a tárgyban szerepeljen, hogy Video verseny.

Határidő: 2018. január 31.

Esuta Téli Dal Verseny 2017

Kedves Olvasó!

Ne ijedj meg, nem kell dalt írnod, bár az nagyon menő lenne, ha meg tudod csinálni! Ezen a versenyen nincs más dolgod, csak kutakodni a Youtube-on. Válaszd ki valamelyik történetem dalát!

A kikötések a következők:

A dal szövege/hangzása/zeneisége passzoljon valamelyik történetemhez: Inkognitó/Rám forrott álca/Világtalanok 1-2/oldalon szereplő novellák valamelyike.

Fontos: Dal előadója és a dalcím, jobb esetben Youtube-os URL cím szerepeljen az e-mailben + max 3 e-mailt fogadok el ezzel kapcsolatban/versenyző.

Ide à (esutafanfiction@gmail.com) küldheted, a tárgyban szerepeljen, hogy Dal verseny.

Határidő: 2018. január 31.

Rám forrott álca: 8. fejezet: Hallani akarom a hangod

Jungkook:

Hogy ideges voltam-e? Igen. Szét tudtam volna kapni a puszta kezemmel az egész bérházat, de a dühöngés és a rombolás nem vezetett semmire, nem akartam megint a padlóra kerülni, úgyhogy ahelyett, hogy hazamentem volna, beugrottam a konditerembe. Nem futottam, nem bicikliztem, nem ugróköteleztem, hanem egyenesen a boxzsákhoz léptem, és püfölni kezdtem. Elképzeltem, hogy Minjae van a helyén, és addig ütöttem, amíg minden haragom el nem szállt. A kezemet védő vastag kötés jó szolgálatot tett, csak alig lettek pirosak a bütykeim, és anélkül levezettem a feszültséget, hogy bárkit bántottam volna.

A büfében a jegeskávém felett azon meditáltam, mégis mit kellene tennem. Nem akartam, hogy Taehyung azzal a nyomorult színésszel dugjon, legszívesebben visszamentem volna, hogy kirángassam onnan, de nem rendelkezhettem a sorsa fölött.

– Mi az, szépfiú? Mi bánt? – állt meg mellettem egy dekoratív nő. Idősebb volt nálam, hosszú, mogyoróbarna hajjal, tapasztalt, sötét szemekkel, és formás, kisportolt alakkal.

Felszedhettem volna. Tudom, hogy képes lettem volna rá, valószínűleg előbb vagy utóbb meg is kaptam volna, nem véletlenül nyitott szépfiú megszólítással. Mégse mentem bele a játékba. Nem vágytam rá. Nem akartam senki mást, csak Taehyungot.

– Semmi – álltam fel a jegeskávémmal együtt, és egyszerűen otthagytam. Az öltözőben, a zuhany alatt is még az járt a fejemben, jól döntöttem-e.

Én idióta akkor kezdtem el értékelni azt, hogy Taehyung az enyém, amikor már más karjaiban volt. Miért kellett elveszítenem ahhoz, hogy értékelni tudjam? Ráadásul az egész csak egy hülye félreértés volt az idióta szobákkal. Miért kellett ezért rögtön valaki alá feküdnie?

Mérges voltam rá. Bántott, hogy ilyen könnyedén tovább lépet, pedig reggel még ő kapart értem. Rögtön a veszekedés után félreléphettem volna, ott volt Jimin, vagy akárki a cégtől, biztosan a kicsik közül is felszedhettem volna valakit, a staffos lányokról nem is beszélve! Mégse tettem. Nem tettem, mert vele akartam lenni, csak idő kellett, hogy rendezzem a gondolataimat. A hyungok mindig azt mondták, hogyha baj van, akkor azt először elemezni kell, majd eldönteni, hogyan viszonyulunk hozzá. Tisztában voltam azzal, hogy mi zavar Tahyung viselkedésében, és azzal is, hogy én hol vagyok hibás. Csupán egy stratégiát akartam, egy módszert arra, hogy a jövőben ez ne alakuljon ki újra, és minden feszültségemet kezeljem, mielőtt belekezdünk egy újabb esélybe, de V nem tudta megvárni, hogy végezzek.

Mindig is rohadtul féltékeny voltam arra a pojáca Minjae-re. Láttam, hogyan nézett Taehyungra, még ha a hyung nem is vette észre. Bele volt zúgva, vágyott rá, kívánta, és az egészet a barátságuk mögé rejtette. Amikor V appon visszanéztem a közös felvételüket, és megláttam, hogy a masszőrnél hogyan viselkedett Minjae, kedvem támadt kitaposni a beleit. Tutira nem fájt annyira az a talpnyomkodás, mint mutatta, csak rohadt jól esett neki, hogy V mögé mászott, és szorosan átölelte.

Kezdtem megint felhúzni magam, úgyhogy jó erőteljesen becsaptam magam mögött az öltözőszekrényt, majd kijelentkeztem, és bolyongtam még egy ideig, mielőtt hazamentem volna. Beugrottam egy könyvesboltba, hogy vegyek pár angolkönyvet, de csak nézelődtem, megint nem jutottam előrébb a tanulásban.

Tényleg nem tudtam, mit kellene csinálnom. Azt sem tudtam, kitől kérhetnék tanácsot. Yoongi elé nem mertem odaállni, mert féltem az igazságtól, úgyhogy inkább Hosoek hyungot választottam. Hopie még neheztelt rám a reggeli kirohanásomért, de amikor félrehívtam beszélgetni, velem tartott.

– Hyung, segíts nekem! – kapaszkodtam bele a zakójának ujjába.

– Mi van, pénz kell? Leégtél?

– Tanács kellene.

– Nem tudtam, hogy szánalmas emberektől is fogadsz el tanácsot.

Megértettem a hyungot, hogy haragszik. Mérges voltam rájuk, és ahogy szoktam, minden baromságot a fejükhöz vágtam, ami eszembe jutott. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy nem értik meg a problémát és csak okoskodnak, de higgadt fejjel beláttam, hogy csak jót akartak.

– Sajnálom, hyung. Nem úgy gondoltam.

– De, Jungkook. Úgy gondoltad, ez egyértelmű. Csak azt nem értem, hogy minek kellett kiemelni Yoongit. Ha jól emlékszem, hozzád vágott egy sörösüveget, amikor mindenki más támogatott.

Sugával a kapcsolatom enyhén szólva is viharos volt. Voltak pillanatok, amikor nagyon közel éreztem magamhoz, máskor pedig kilométerekre került tőlem. Mindkettőnknek volt mentális betegsége, így könnyen azonosulni tudtunk egymás kétségeivel, nehézségeivel, azzal, milyen félelmetes is ez, de amíg ő elzárkózott, én elmartam magam mellől az embereket, amikor tomboltam. Ráadásul alapjáraton is heves természetű srácok voltunk, ha veszekedni kellett, azonnal mi estünk egymásnak.

– Akkor úgy éreztem, hogy Yoongi hyung az egyetlen, aki őszinte velem, és ti csak aranyköpéseket mondotok.

– Tudod, nagyon nehéz kezelni téged ilyenkor. Nem akarunk még jobban feldühíteni, így lehűtjük magunkat, és próbálunk nagyon gyengéden megfedni. Nagyon bonyolult kézikönyved van, még én sem tudom értelmezni sokszor, pedig mi jóban vagyunk.

Nagyon hálás voltam Hosoek hyungnak, ő volt az első, aki nyitott felém azok után, hogy kiderült a viszonyunk Taehyunggal. Nem akartam megbántani, csak ha feldühítettem magam, olyan erős viharok tomboltak bennem, amiket valahogy ki kellett adni, és ezt vagy szóval, vagy ütéssel tettem. Úgy tűnt, mindkettő ugyanolyan fájdalmas tudott lenni.

– Nagyon sajnálom, Hosoek hyung – mondtam, és készültem letérdelni elé, hogy a bocsánatát kérjem, de gyengéden megfogta a karom és visszahúzott.

– Jól van, felejtsük el! Mondd inkább, hogy mi a baj!

– Taehyung… – kezdtem, és engem is meglepett, hogy elcsuklott a hangom. Azt hittem, nem fáj annyira, hogy még sírjak is miatta. – Összejött valakivel.

Hopie arcára volt írva, hogy nem hisz nekem. Megpróbálta megkérdőjelezni az állításom, de ezt biztosan nem értettem félre. Taehyung hiányos öltözékben volt, egy cseppet sem tagadott, sőt megerősítette a félelmeimet, és nem jött utánam, tehát nem is bánta.

– De Minjae… Már régóta barátok, nem? – vakarta meg Hope a tarkóját.

– Biztos, hogy ez csak most történt meg. Taehyung mindig hű volt hozzám.

Féltékeny voltam, dühös és sértett, de nem hülye. Taehyung szeretett engem, ahogy én is szerettem, sosem néztem másra, ahogy ő sem. Nem volt szükséges, ugyanis jól megvoltunk, és mindent megadtunk a másiknak, csak én csesztem el mindent a titkolózással meg a hülyeségeimmel.

– Vissza akarom szerezni, de nem tudom, hogyan tegyem.

– Hát elég csúnyán bántál vele, az biztos.

– A szobákkal ez az egész csak egy hülye félreértés volt.

– Nem csak ez. Az utóbbi hetek… Jungkook, össze-vissza rángattad V-t. Egyszer jóban voltatok, máskor rosszban, tegnap gondolom lefeküdtetek, ma meg azt mondtad neki, hogy nem akarsz közösködni vele. Nem meglepő, hogy elege lett.

Ezzel én is tisztában voltam. Az este olyan csodálatos volt, majdnem elolvadtam. Amennyire ködösen emlékeztem a játékokra, annyira tisztán élt bennem minden pillanat, amit együtt töltöttünk. Olyan régen éreztem már azt az édes forróságot, ami betakart minket, szomjaztam az érintésére, minden csókja egy-egy simítás volt a lelkemre, ha csak rá gondoltam, kellemes borzongás futott végig a testemen.

– Kérdezhetek valamit? – indult vissza az épületbe Hosoek. Az idő lehűlt, ha túl sokáig maradtunk az erkélyen, könnyen megfázhattunk.

– Nem ütöttem meg senkit, hyung.

– Ennek örülök, de nem ezt akartam kérdezni – mosolyodott el J-hope, majd szomorúan komollyá vált az arca. – Jungkook, jársz te orvoshoz?

Keserűen nevettem fel.

– Mégis mikor járnék, hyung? Abban az öt percben, ami szabadidőnk van? Vagy menjek ma, amikor a szüleimmel találkozom?

– Valahogy akkor is időt kellene rá szakítani. A te érdeked, hogy jobban legyél.

– Nem csak az enyém.

Annyira utáltam magamat, amiért ilyen undorítóan gyenge voltam. Mások sokkal nehezebb helyzetben voltak, mint én, mégse kellett pszichológushoz járniuk. A szüleim előtt is mindig olyan kellemetlenül éreztem magam. Amikor megkérdezték, hogyan érzem magam, éreztem a hangjukban a kényelmetlenséget, bizonyára nem ezzel dicsekedtek a barátaiknak. Szerettem volna, ha a szüleim nem szégyenkeznek miattam, de nem tehettem ez ellen semmit. Ilyen voltam, és kész.

Egész úton ezen gondolkodtam Busan felé, és szándékosan olyan ruhát vettem fel, ami leért a kézfejemig, még csak véletlenül se lássák meg a csuklómon az apró heget. A plasztikai sebészek jó munkát végeztek, de egy anya szemét semmi sem vághatta át, úgy féltem tőle, hogy kiderül.

Lehúztam az ablakot, hogy több oxigén jöjjön be az autóba, és magasabbra vettem a telefonom hangerejét. Számokat hallgattam, amiket elénekelhetnék V-nek, hogy kiengeszteljem, de azt hiszem, ez a sok szomorú szöveg sem volt jó hatással rám.

– Jungkookie, jól vagy? – húzta ki a fülemből a zsinort Jimin. – Szóljak a sofőrnek, hogy álljunk meg?

– Igen, kérlek.

Szinte kiestem az autóból, ahogy kinyitottam az ajtót, és az úttest szélén térdelve kapkodtam a levegőt. Jimin bíztatóan simogatta a hátam, ha nem lett volna ott, biztosan elájulok. Az érintése mindennél többet ért akkor, mintha a valóságban tartotta volna a lelkemet, hiába nem éreztem semmit a testemben a fájdalmon kívül, az ő meleg tenyere kissé megnyugtatott.

– Jungkookie, próbálj meg egyenletesen lélegezni! Nyugodj meg! Minden rendben van – csitítgatott. A levegő sípolt, ahogy próbáltam a tüdőmbe szívni, és ömlött rólam a veríték.

Lemenőben volt a nap, de legalább nem volt sötét. Biztosan minden még rosszabb lett volna, ha még a látásomat is elvesztem, így a tekintetemmel bele tudtam kapaszkodni egy kavicsba, egy színes gazba, ami az árok mellett nőtt.

– Taehyung… – nyögtem. – Hallani akarom Taehyung hangját – sírtam fel, és még szorosabban öleltem magam, miközben a homlokomat a koszos földnek nyomtam.

A levegőhiány mellett még hányingerem is volt, de nem ettem semmit az nap, maximum a kávé jöhetett volna vissza, amit az edzőteremben ittam. Azt hiszem, véresre kapartam még kabáton keresztül is a karomat, fájt, ahol szorítottam, de nem mertem elengedni.

– Jungkookie, Taehyung van a vonalban. Kihangosítom – mondta Jimin, és letette a drága, pátyolgatott telefonját a fejem mellé a koszba.

– Jungkookie… Hallasz?

– Hyung… – tört rám egy újabb sírógörcs, majd felkiáltottam, ahogy éles fájdalom hasított a mellkasomba. Egy pillanatra átfutott a fejemben, hogy lehet, ez lesz az utolsó alkalom, hogy beszélhetünk, és el akartam mondani neki, hogy mennyire szeretem, de ha kinyitottam a számat, csak fájdalom ömlött ki belőle.

– Jungkookie, legyél erős! Nyugodj meg! Jimin ott van veled – Taehyung próbált nyugodtan és érthetően beszélni, de hadart, tehát ideges volt. – Holnap reggel leutazok hozzád. Nem, még ma. Azonnal autóba ülök. Tudom, hol laktok. Csak próbálj meg eljutni a szüleidhez.

– Nem, hyung… Így nem… Nem akarok… Nem… – ziháltam.

Miért nem tudtam lélegezni? Miért nem tudtam megnyugodni? Hiszen nem volt semmi baj, a szüleim biztosan nem haragudtak volna, amiért rosszul lettem. Anya pátyolgatna, apa bíztatóan veregetné a hátam, az asztalon már roskadásig állnak a finomabbnál finomabb ételek… Ilyenekre gondoltam, hogy megnyugodjak, és bár még mindig nem fulladtam meg ahhoz képest, hogy úgy éreztem, bármelyik percben megtörténhet, nem bírtam összeszedni magam.

– Jungkookie, hallasz? – kérdezte V. Egyre ijedtebbé vált a hangja.

– Hallak, hyung.

– Szeretlek. Nagyon szeretlek. Mindent megbeszélünk, jó? Nyugodj meg!

– Én is… Én is szeretlek – nyöszörögtem.

Nem akartam, hogy ezért béküljön ki velem. Nem szánalomból akartam a szerelmét és a megbocsátását, hanem azért, mert komolyan úgy gondolta. Erősnek kellett lennem, hogy egyenlő felek lehessünk.

– Ne gyere le, hyung! – motyogtam a készüléknek. – Maradj a családoddal! Én jól leszek. Jimin úgyis hazáig kísér, ott meg lesz társaságom.

– De…

– Ne, hyung! Nem akarom, hogy gyere. Kérlek. Kérlek, ne gyere!

Taehyung belenyugodott a döntésembe, de addig telefonos kapcsolatban maradtunk, amíg vissza nem ültem az autóba. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam. Jiminnek dőltem a hátsó ülésen, az ablak felé fordulva, a beszökő levegő az arcomba csapott. Nagyon leizzadtam, hiába törölgettem a homlokomat, az egész ruhám rám tapadt.

– Jiminie hyung… Köszönöm, hogy mellettem vagy.

– Ez természetes.

Igazából nem volt természetes. Mehetett volna külön is, ő mégis velem utazott, és ha nem tett volna így, valószínűleg mentő visz el az árok széléről. Jimin törődött velem, mellettem állt, pedig valószínűleg ez nagyon fájdalmas lehetett neki. Hiába nyugtatott, csak V tudta elérni, hogy összeszedjem magam, pedig nem akartam bántani Jimint. Egyszerűen csak nem voltam szerelmes belé.

Segítség nélkül nem jutottam volna el az ajtóig, és amint kitárult, anya szeretetteljes ölelésébe burkolóztam. Ha Jimin nem tartott volna a derekamnál fogva, biztosan teljes súlyommal estem volna rá arra az édes, törékeny madártestére.

Apa és Jimin eltámogattak a régi szobámig, és elfektettek az ágyon. Nem teljesen lehettem magamnál, mert nem hallottam, amit mondtak, csak azt láttam, hogy mozog a szájuk. Anya ügyes keze átöltöztetett, majd felültettek, és legurították a gyógyszert a torkomon. Nem volt egyszerű művelet, mert azonnal köhögni kezdtem tőle, és a fulladástól megint bepánikoltam, de aztán egyszer csak sötétedni kezdett a világ, és elaludtam.

Furcsa álmom volt. Először fel sem tűnt, hogy álom, csak nem értettem, hogyan kerültem a fürdőszobába. Az arcomat fürkésztem a tükörben, a hibátlan sminkemet, a szemöldököm ívét, a hajam vonalát. Fellépésre készülhettünk a kinézetemből ítélve, fehér, selymes ing volt rajtam, amit a Spring Day időszakában hordtunk. Meg akartam nézni, hogy van-e rajtam nadrág, és hogy a cipőmet rendesen bekötöttem-e, de ekkor fordult a kulcs a zárban.

Az ajtóhoz rohantam, és rángatni kezdtem a kilincset, de hiába dörömböltem, nem engedtek ki. Mérges voltam, és aggódtam, hogy lekésem a koncertet, majd meghallottam a csöpögést. Nem a csapból jött, súlyosabbnak tűnt, és az egész szoba beleremegett.

Erős rántással húztam el a zuhanyzó függönyét, de szerencsére nem találtam ott semmit. Teljesen tiszta volt, makulátlan, csillogó.

A csöpögés nem maradt abba. Odahajoltam a csőhöz, hátha onnan jön, majd végig a falon a csempéken, aztán lenézte a földre, hátha rátalálok végre a gondra.

Apró vércseppek pöttyözték a talajt. Rögtön az orromhoz kaptam, ami teljesen száraz volt, majd lepillantva megláttam a vörös foltot az ingemen. Feljebb húztam az ujját, és a sérülésre pillantottam. Egy apró tűszúrás volt csak, nem nagy sérülés, a földön mégis hatalmas vércseppek virítottak.

A fürdőszobában nem volt WC, csak egy fehér törölköző lógott a szárítón, azt vettem el, és a pontra nyomtam. Nem éreztem fájdalmat, valószínűleg a nadrágomon gombjával sérthettem meg.

Hirtelen kezdtem szédülni, és amikor visszapillantottam a törölközőre, abból csavarni lehetett a vörös folyadékot. Azonnal elkaptam onnan, hogy megnézzem, mi történt, és felkiáltottam, amikor megláttam a hosszú vágást az alkaromon. A csuklómtól a könyökömig tartott, a bőr folyamatosan nyílt szét, mintha ki akarnák fordítani az ereimet és a húst a kezemből.

– Segítség! – kiabáltam ki, és a cipőtalpammal rúgtam az ajtót. – Valaki hívjon mentőt! Valaki segítsen!

Pánikolva bámultam a vérző karomat, és nem tudtam, mit kellene tennem. A törölközőt már nem használhattam, és olyan súlyosnak tűnt a vágás, hogy nem is lett volna értelme nyomással elállítani.

A szellőző után kutattam, hátha olyan nagy, mint a filmekben, és ki tudok mászni rajta, de a lábfejem is alig fért volna bele. A csempe egy pillanat alatt változott meg, vörös, kacskaringós hangulok fedték be, mintha valaki festékes ujjal rajzolta volna őket.

„Bűnös”, „Gonosz”, „Ördög”, „Erőszaktevő”, „Gyenge”, „Minek élsz?”, „Halj meg inkább!”, ezek váltakoztak, és egyre sokasodtak, mintha valaki a fürdő falára firkálna. A vörös átvette a fehér helyét, a plafonról vér folyt alá, átszínezve az ingemet is.

Kiabálva ébredtem fel, és azonnal a karomat kezdtem vizsgálni, de a műtéti heget leszámítva egyetlen karcolás sem volt rajta.

– Jungkook – rontott be anya, és azonnal mellettem termett. – Minden rendben. Csak rosszat álmodtál – ölelte a mellkasához a fejem.

– Igen. Igen. Csak álmodtam – ismételgettem, és a biztonságos, meleg ölelés megnyugtatott.

Reggel volt már, az ablakon beáramló napfény legalább is erre utalt, átaludtam az éjszakát. Fáradtnak és megviseltnek éreztem magam, ismerős volt ez a kábultság, valószínűleg az este bevett gyógyszer okozta.

– Emlékszel a tegnapi napra? – simogatta gondoskodóan a fejemet anya.

– Emlékszem. Rosszul lettem útközben. Sajnálom, hogy elrontottam a vacsorát.

– Ugyan. Nem tehetsz róla, hogy beteg vagy. Szerencse, hogy Jiminie veled utazott.

– Igen, fel fogom hívni, hogy megköszönjem.

Éhes voltam, és amikor anya behozta a reggelit, és teletömtem a gyomrom, kicsit jobban éreztem magam. Ülve el bírtam volna aludni, de egyrészt nem mertem, másrészt tisztában voltam vele, hogy csak a gyógyszer miatt van, és jobb, ha felrázom magam a kábulatból.

– Junghyun is benéz ma? – kérdeztem reménykedve. Jó lett volna, ha találkozunk, ő mindig fel tudott vidítani. Már gyerekként is folyton a bátyámon lógtam.

– Azt mondta, ebédre várjuk. Nagyon szeretne már látni téged.

Egy szoros ölelés után félve, de bementem a fürdőszobába, hogy megmossam az arcom. Rekordot dönthettem, szinte sprinteltem kifelé, és a küszöbön majdnem fellöktem apát. Az arcomra lehetett írva a riadalom.

– Jungkook, minden rendben?

– Igen, minden oké, csak sietni akartam – hazudtam, és lementem a nappaliba.

A következő fansign csak 7-én volt, de előbb vissza kellett mennünk a motelbe. Az ügynökség akkor örült volna a legjobban, ha már este Seoulban vagyok, de a többiek is csak másnap jöttek haza, sőt J-hope csak 5-én, úgyhogy lehet, hogy én is bepróbáltam a későn érkező szerepét. Jól esett otthon lenni, jót tett, hogy nem csak a tagokat látom.

– Este hívott az egyik kis barátod, az az aranyos, mosolygós fiú.

– Taehyung? – próbálkoztam. Hoseok is nagyon sokat mosolygott, de úgy éreztem, anya V-re gondol. A kis macifejűnek nem is kellett snapchat animáció, anélkül is olyan cuki volt, mint egy medvebocs.

– Igen. Kérdezte, hogyan érzed magad. Aggódott érted.

– Értem – bólintottam, és felhúztam a térdeimet.

Annyiszor elképzeltem, hogy kinyitom a számat, és csak annyit mondok: „Anya, együtt vagyunk Taehyunggal. Szeretjük egymást”, de sosem jött a számra. Nem mertem színt vallani. Elég csapás lehetett nekik az, hogy mentális betegséggel küzdök, el sem mertem képzelni, mit szólna ahhoz, hogy egy fiúval járok.

– Jungkookie, beszélgessünk! – ült le mellém anya, és a karomat simogatta.

Rosszat sejtettem. Minden beszélgetés, ami így kezdődik, rosszul végződik. Lehet, hogy V elmondta? – futott át a fejemen a gondolat, aztán gyorsan elvetettem. Mégis miért mondta volna el? Semmi értelme nem lett volna. A jelen pillanatban együtt sem voltunk.

– Tudod, nekem bármit elmondhatsz – kezdte anya, de gyorsan a helyes mederbe tereltem a dolgokat. Minél kevesebb ideig tartott a feszültség, nekem annál jobb volt.

– Anya, inkább mondd el, hogy mit tudsz. Még nem vagyok elég jól a várakozáshoz.

– Rendben – sóhajtott fel, és a kézfejem köré zárta a tenyerét. – A menedzser felhívott, és elmondta, hogy átestél egy kisebb műtéten, mert megsérültél.

– Azt is elmondta, hogyan sérültem meg? – kérdeztem leszegett fejjel. Egyszer ezen is túl kellett esni.

– Nem. Ezt tőled szeretném megtudni.

Át kellett gondolnom, mit mondjak. A teljes igazságot nem lehetett, ki kellett hagynom a történetből Taehyungot meg a veszekedést, inkább csak az egyéb problémákra összpontosítottam. Elmondtam, hogy nagyon stresszes volt a comeback, hogy akadt egy kis nézeteltérés a csapaton belül, és azt, hogy megint kiújult a betegségem, és nem volt időm rendesen kezeltetni.

Anya persze megijedt, és óvatosan, de megszidott, amiért ilyen őrültséget tettem. Én sem voltam büszke rá, de megpróbáltam túllépni rajta, és elkerülni, hogy újra beleessek. Persze ő sem örült, hogy nem járok rendszeresen orvoshoz, és megpróbált bátorítani, hogy menjek vissza hamarabb Seoulba, és látogassam meg Dr. Kimet, de nekem sokkal nagyobb orvosság volt, hogy velük lehetek.

Miután ezt megbeszéltük és anya a konyhában tett-vett, mi apával tévét néztünk. Sportcsatornákon szörföltünk, és olyan jó érzés volt együtt szurkolni a csapatainknak, egészen felszabadított ez a kötetlen program. Sokkal, de sokkal több időt kellett volna a családommal töltenem, de néha hosszú hetek teltek úgy el, hogy nem tudtam visszaírni nekik. Vagy azért, mert nem volt időm rá, vagy azért, mert ha beengedtem volna az érzelmeket, azzal csak összetörtem volna magam, és akkor ugrik a munka.

A telefonomon minden hyungtól érkezett üzenetet, valószínűleg végigfutott a forródróton, hogy rosszul lettem, aranyosak voltak, ahogy izgultak. Mindegyikük üzenetéből kiérződött a szeretet.

Hope-angel: Pihenj sokat!

Genius (Suga): Szedd össze magad mire visszatérsz!

Jin hyung: *scaredlikehell* Pihenj sokat és egyél rendesen! Ne foglalkozz semmivel, csak azzal, hogy felgyógyulj!

Rap Monster: Gyógyulj meg! Várunk vissza!

Jiminie: PIHENJ SOKAT Jungkookie! ♥

V külön írt üzenetet a saját beszélgetésünkbe, a közös BTS-es csoportba nem is hallatott magáról. Sajnáltam, hogy aggodalmat okoztam neki, igazából jobb lett volna, ha meg sem tudja, hogy rohamom volt, de akkor nem vágytam senki másra, csak rá.

Az üzenete így szólt:

Nyuszi! ♥

Szörnyen aggódok érted. Tudom, hogy azt kérted, hogy ne menjek oda, de nem lenne mégis jobb együtt? Megértem, ha haragszol, és nem akarsz látni, de… Legalább küldj egy képet magadról, hogy jól vagy, és akkor megnyugszom… Vagy nem… Nem tudom. Jobb lenne veled lenni. Nagyon féltelek. Legyél sokat anyukádékkal, a szeretetük majd felmelegít. Mindig rád gondolok. Szeretlek. ♥♥♥

Szinte láttam magam előtt, hogy mennyit szenvedett ezzel az üzenettel. Ott ülhetett a szobájában, törökülésben, és vagy fél óráig tanakodhatott, hogy egyáltalán mit írjon a megszólításba. Akkor szokott nyuszinak hívni, amikor nagyon aranyosnak tart, igazából szerettem is ezt a becenevet, örültem, hogy erre esett a választása. A soraiból kiérződött, hogy milyen ideges, de nem mertem felhívni. Féltem, hogy milyen hatással lenne rám a hangja.

Ezt írtam vissza:

Nyugi, jól vagyok. Most nem nézek ki elég jól, hogy képet küldjek. Ebédre jön a tesóm, egész nap vele leszek. Este írok.

Kicsit lerázósnak tűnhettem, de ha hosszabban írtam, az mindig túl depresszív vagy szomorú lett, és nem akartam még ennél is idegesebbé tenni. Neki is pihennie kellett, boldogságot raktározni a szüleitől, és nem miattam aggódnia. Egyre jobban dühített, hogy felhívattam ott az út szélén.

Abban az egy órában, amíg a testvéremre vártam, megpróbáltam rendbe szedni a külsőmet. Megmostam a hajam és amennyire tudtam, befésültem, hogy eltakarja a homlokomat. Ráhúztam egy kötött, fekete sapkát, és kiválasztottam a legvagányabb szerelést a táskámból. Mire csengettek, illatos, helyes és elfogadható lettem, igaz, a szemeim nem csillogtak olyan fényesen, mint kellett volna.

Szinte a bátyám nyakába ugrottam, mint amikor kisgyerekek voltunk, és el sem akartam engedni a farmerkabátját. Ő csak mosolyogva megsimogatta a fejem, és szélesen rám mosolygott.

– Én is örülök neked, Kookie. Nézd csak, kit találtam az ajtó előtt!

Elnéztem a válla fölött, és minden boldogság egyetlen rándulással eltűnt az arcomról. Taehyung zavartan nézett rám, kissé talán ijedten, valószínűleg nem ilyen reakcióra számított.

Borzasztóan mérges lettem rá. Az üzenete reggel érkezett, tehát meg sem várta, hogy válaszoljak neki, egyszerűen kocsiba ült, és anélkül jött el, hogy meghívtam volna.

– Hyung, beszélgessünk egy kicsit! – ragadtam karon Taehyungot, hogy kirángassam a kertbe, és jól elküldjem a fenébe, amikor anya kidugta a fejét a konyhából.

– Jaj, Taehyungie, de jó, hogy itt vagy! – repült oda hozzánk, és kifejtette a szorításomból a bandatagomat. – Reggel pont rólad beszéltünk. Gyere, egyél velünk!

– Köszönöm. Elnézést kérek, nem akartam zavarni.

– Dehogy zavarsz! A szüleid elfoglaltak? Nyugodtan ünnepelj velünk! Jungkook barátait szívesen látjuk.

Legszívesebben felszólaltam volna, hogy Taehyung nem a barátom, csak egy bandatárs, aki beleártja magát az életembe, de aztán még időben rájöttem, hogy ezzel megint csak megbántanám. Annyira mérges voltam. A testvéremmel akartam lenni, kicsit átbeszélni az aggályaimat, tanácsot kérni tőle, hogy mit tegyek azzal a bizonyos „lánnyal”, akivel olyan nehezen mennek a dolgok, erre V megérkezett, és valószínűleg egész napra a nyakunkon ragadt. Nagyszerű! Tökéletesen tudott időzíteni…

Rám forrott álca: 7. fejezet: Mit jelentett?

V:

Jungkook mocorgására ébredtem, éppen a takaróval küzdött, amibe az egyik lába beakadt, a másik azonban kilógott, és valószínűleg majd’ megfagyott.

– Mit szenvedsz? – nevettem fel, és segítettem a harcban. – Kis bénaság.

– Le legyél már gonosz, hyung – morcoskodott, és hosszú, alapos csókot adott. – Ígértem neked egy menetet reggelre. Nem ejtjük meg?

– Bébi, most keltem fel! Adj egy kis idő! Ráadásul a hyungok… – kezdtem, aztán feltűnt, hogy milyen nagy a csend. Az ágyak üresek voltak, úgy tűnt, mindenki a másik szobában dőlt ki. Vagy lehet, hogy nem mertek benyitni?

– Akkor? Mehet? – próbálkozott tovább Jungkook, és sietősen fölém mászott.

– Jaj, de türelmetlenek vagyunk. Nem fárasztottalak ki eléggé az este?

– De, most azonban én akarlak kifárasztani.

Felkínáltam neki az ajkam, és hagytam, hogy kedvére fedezze fel a testem. Furcsa, de az izmának rezdüléséből meg tudtam mondani, hogyan áll hozzám. Amikor erőszakos volt, az érintése durva lett, és szinte megrázott, amikor azonban törődött is velem, lassan, gondosan nyúlt hozzám, az ajkai éppen csak érintettek, főleg a nyelvével ingerelt. Jól esett, ahogy végignyalogatott, mint egy mosdató cica, főleg akkor értékeltem ezt, amikor az ágyékomhoz ért. Gyakorolhattam évekig, Jungkooknak tehetsége volt ehhez, bár ezt sosem mondtam neki, nehogy félreértse. Mondjuk, a Golden Maknae-nak mi eshetett a nehezére? Bármihez nyúlt, abból siker lett. Kicsit sajnáltam, hogy a kapcsolatunk zátonyra futott, de bíztam benne, hogy újrakezdhetjük és kijavíthatjuk a hibáinkat.

– Jungkookie, ne siess! – nyúltam le érte, és végigsimítottam a puha, barna haján. Hihetetlen, hogy még a festék sem roncsolta, mintha Jungkook minden ártalmat lelökött volna magáról. Szörnyű volt, hogy pont a lelke fájt a legtöbbször.

Kook lassabban mozgatta a fejét, de ahogy teltek a percek, úgy ösztönöztem egyre gyorsabb tempóra. Hiába, a szex kiszámíthatatlan volt, ami még az egyik percben jól esett, a másikban már zavart.

Amikor felkapta a lábam, őszintén, kicsit izgultam. Bíztatóan mosolygott rám, és nagyon óvatos volt, minden percben azt üzente a szeme, hogy vigyáz rám. Amikor már teljesen bent volt, és lehajolt egy csókra, el sem akartam engedni. Még nem mertem megkérdezni, hogyan tervezi a kapcsolatunkat, de nagyon bíztam benne, hogy azt mondja, tegyünk egy próbát. Szerettük egymást, nem kellett ezt túlbonyolítani.

Minden jól ment, lehunyt szemmel sóhajtoztam, és próbáltam sokáig kitartani, de valahol az aktus háromnegyedénél, Jungkook érintése megváltozott. Erősebben fogott, és durvábban lökte belém magát. Megragadtam a csípőmet tartó kezét, és arra kértem, lassítson egy kicsit. Egy morgás volt a válasza, semmi más, majd lehajolt, és csók helyett megszívta a nyakam.

– Jungkook, ne hagyj nyomot! – kértem, ahogy egyre jobban szúrt a bőröm.

Jungkook erre kicsit eltávolodott tőlem, de a fejét továbbra is a nyakamban nyugtatta, majd összekulcsolta az ujjainkat a párnán, és addig döngölt, amíg mind a ketten el nem élveztünk. Fárasztó és intenzív volt a kielégülés, és a kis közjáték miatt maradt bennem egy adag keserűség, amikor hozzábújtam.

– Jungkook… Mit érzel irántam?

– Hyung, olyan érzelgős leszel szex után. Miért kérdezel olyat, amire tudod a választ?

– Mert összezavarsz.

Jungkook megsértődött, éreztem abból, ahogy megfeszült a teste, és a karjai már nem öleltek óvóan, csak tartott, mintha muszáj lenne. Nem mertem elmondani neki az aggályaimat, nem akartam újabb veszekedést. Féltem elrontani azt, ami újra kezd kialakulni köztünk.

– Nem fogok járni veled, ha erre vagy kíváncsi – jelentette ki kegyetlenül.

– Azt mondtad, hogy szeretsz – fúrtam a homlokom a mellkasába, és próbáltam nem sírni.

– Mert szeretlek, de amint kapcsolatról van szó, egy idegesítő, ragaszkodó kiskutya leszel, aki rákanul a lábamra.

A tervem, hogy nem fogok sírni, megbukott. Jungkook néha bántóbbakat tudott mondani, mint Yoongi hyung, pedig őt aztán nehéz volt űberelni. Vagy csak nekem fájt jobban, mert fontosabb volt? Lehet, hogy nem kellett volna engednem, hogy ő domináljon, mindig ilyenkor lett érzéketlen.

– Akkor mit szeretnél? – kérdeztem, miután kellően összeszedtem magam. Nem néztem fel rá, mert legutóbb azt mondta, hogy ocsmány vagyok, ha sírok, és nem akartam még jobban megalázottá válni.

– Szerintem jól megvagyunk mi így.

– Esélyt sem adsz?

– Majd adok, ha úgy érzem jónak. Addig meg ne erőltessünk semmit.

Akkor a szexet sem fogjuk erőltetni – gondoltam mérgesen, és kikászálódtam az öleléséből. A pizsamám az ágy mellett hevert, Jungkook szerencsére nem dobta messze.

– Most megsértődtél, mi? – sóhajtott fel bosszúsan Jungkook, és ő is kutakodni kezdett.

– Nem, csak rosszul esik, ahogy beszélsz velem. Jó szarul szeretsz valakit.

– Te csak ne kérdőjelezd meg a szerelmemet! Lapítanod kéne!

Vicces volt, hogy Jungkook milyen sajátosan értelmezte a helyzeteket, nekem lapítanom kellett nonstop, de amikor ő vétett ellenem, én mikor mondtam, hogy menjen le kutyába? Megértettem, hogy haragszik, meg is érdemeltem, hogy szívasson, de ne legyen már ilyen magától értendő, hogy fölöttem áll!

– Ha tudnám, hogy mi a fasz van veled ilyenkor…

– Fogd be, Taehyung!

– És ha nem fogom be, akkor mi lesz? Megütsz? Gyere csak!

Szándékosan piszkáltam fel Jungkookot, de azért nem gondoltam volna, hogy meglendül a keze. Azonnal összehúztam magam, de fájdalom helyett csak beestem az ágyba. Jungkook felém hajolt, és a nagy, mélysötét tekintete, fogva tartotta az enyémet.

– Nem ütlek meg, de ne idegesíts valakit, akinek dühkezelési problémái vannak. Így is nehéz kordában tartanom magam.

– Jungkook, fáj, amiket mondasz. Miért nem tudunk megbeszélni semmit anélkül, hogy ordítanánk egymással?

– Bocsánat, hyung – sóhajtott fel fáradtan. – Csak egy kis időt kérek még, amíg rendezem a gondolataimat. Addig tudsz várni? – kérdezte, és gyengéden kisöpörte a hajat a szememből.

– Tudok – hunytam le a szemem, és megnyugodtam, amikor megéreztem az ajkát az enyémen. Óvatos, lágy csók volt, tele bíztatással és szeretettel. Bárcsak mindig ilyen lett volna!

Hála az égnek, hogy aznapra nem kellett sehová se rohannunk, csak a gyakorlás maradt, meg a másnapi Run epizód leforgatása. Szép lett volna, ha élőben nyomjuk, de az ünnep nekünk is ünnep volt, és legalább egy napot szerettünk volna a családunkkal tölteni. Egyedül Yoongi hyung volt az, aki nem tervezte, hogy leutazna a szüleihez. Jellemző volt, hogy inkább a magányt választja, pedig többen is hívtuk, hogyha Daeguba túl macerás lenne leutaznia, töltse velünk a napot. Mi volt a kifogás? „Dalt kell írnom.” Mondjuk, legalább nem hazudott, a hyung nonstop dolgozott.

Jungkookkal egész reggel olyan felemás kapcsolatunk volt, néha összenevettünk, és tök aranyosan viselkedett, máskor meg ignorált. A forgatás alatt például annyira cukin formálta a golyókat, hogy muszáj voltam megetetni, amint viszont kikapcsolt a kamera, már Jimin figyelmében fürdött.

Valószínűleg mindenki tudta, hogy mi történt közöttünk az éjjel, de csak a tízórainál mert rákérdezni Hoseok hyung.

– Kibékültetek?

– Nem. Elvagyunk egymással.

– Aha… Értem. – Ő pontosan annyira tanácstalannak tűnt, amennyire én voltam.

Nem értettem Jungkookot. Mit kellett rendeznie ennyi ideig? A viszonyát azzal a csajjal? A vágyait, hogy a párjának akar-e inkább, vagy a szeretőjének? Nem értettem. Ha én lefeküdtem vele, abból nem hiányoztak az érzelmek, bár lehet, hogy ezzel csak én voltam így.

A nap legnagyobb meglepetése a háztervező megbeszélés volt. Mindenkinek el kellett mondania, milyennek képzeli az új szobáját, és hogyan osszuk be az új, kétszeresére növelt területet. A menedzser megszerezte nekünk a szomszédos lakást, és így elég helyünk lett két fürdőszobára, és akár három stúdióra, nem kellett egyben nyomorogni.

Jin nagyobb konyhával számolhatott és nem kellett többet osztoznia Rap Monsterrel, a rapper külön került tőle, közel a saját stúdiójához. Jimin Hosoekkal bútorozott össze, aki szintén kapott egy alkotószobát, Suga pedig, nem is kért hálót. Azt mondta, neki elég, ha berendeznek neki egy olyan stúdiót, amiben van egy kanapé, és egy zárható ajtó, ő tökéletesen megelégszik ezzel.

Jin szemében ott villogott az aggódást, de nem szólalt meg. Mindnyájan tudtuk, hogyha Suga ennyire elszeparálja magát tőlünk, akkor az veszélyes lehet a nehéz időszakjaiban.

– És kulcsot kapunk hozzád? – rejtette vicc mögé a félelmeit J-hope.

– Majd meglátom – terelte a témát Yoongi, majd a tervrajzra mutatott. – Ez itt jó lesz Taehyungéknak, ezt meg használhatnánk raktárnak.

– Hyung, te csak ne akard raktárnak használni a szobámat! – kérte ki magának Jungkook.

A hyungok felváltva néztek hol rám, hol rá, és legszívesebben sírva fakadtam volna a nyomás alatt. Szóval nem akar egy szobába kerülni velem – ért a keserű felismerés. Ezzel ki is mondta, hogy a reményeimnek lőttek. Felesleges volt tovább áltatnom magam, Jungkook önállóságot szeretett volna, a jövőjét már nem velem tervezte.

– De nem túl kicsi az? Alig fér bele egy ágy, meg pár szekrény – próbálta figyelmen kívül hagyni Rap Monster a problémát.

– Nekem megfelel egy emeletes ágy is, akkor tudok alá pakolni. Úgysem alszom ott sokat.

– Akkor mégis hol alszol? – tette fel a kérdést Hosoek hyung. Meglepően mérges volt a hangja.

– Majd mindig máshol.

Eddig bírtam a megalázást, felpattantam, és miután elnézést kértem a menedzsertől, kirobogtam a folyosóra. Párszor belecsaptam a falba, ahogy haladtam a lépcsőházban, majd kimentem az utcára. Teljesen elfelejtettem, hogy se mobil, se tárca, se kabát nincs nálam, és csak mentem a fejem után, egyenesen előre, hogy minél messzebb kerüljek Jungkooktól.

Persze, majd, hogy mindig máshol! Az egész bandán végig akar menni? Majd mindenki ágyába bebújik, mintha az olyan egyszerű lenne? És akkor képes volt olyanokat mondani, hogy szeret, meg csak idő kell neki. Mikor lett Jungkook ilyen érzéketlen?

Jungkook:

– Te miért vagy ilyen érzéketlen fasz? – szegezte nekem a kérdést Yoongi, nem törődve azzal, hogy a menedzser még mindig ott ül a köreinkben.

– Hyung, ezt majd később megbeszéljük – szűrtem a fogaim között, és visszatértem a szobám elosztására.

Mindenki túlreagálta a kijelentésemet. Saját szobát akartam, hogy el tudjak vonulni, ha egyedüllétre vágyok. Nem értettem, miért mindenki rajtam élezte a nyelvét, amikor Suga is ugyanezt csinálta. Neki miért nem mondta senki, hogy egy érzéketlen fasz, amiért kirekeszt minket? Miért csak én voltam az?

Taehyung kiakadása borítékolható volt, tudtam, hogy félre fogja érteni. Úgy terveztem, hogy vele lakok, de szükségem volt egy helyre, ahol magam lehetek, és egy kicsit nem csak „Taehyung pasijaként”, hanem Jeon Jungkookként is létezhetek. Azzal meg, hogy „mindig máshol”, nem azt értettem, hogy majd végigmegyek a hyungokon, hanem azt, hogy szeretnék velük is időt tölteni, és ha szívesen látnak, szívesen ott alszom náluk. Persze, hogy mindenki félreétette. Mondjuk, elég ciki, hogy ezt kinézték belőlem.

– Most, hogy elment a menedzser, beszélgessünk! – csapta össze a tenyerét Yoongi. Kicsit úgy éreztem magam, mintha körbevett volna egy gengsztercsapat, és éppen agyon akarnának verni, mert betettem a lábam a területükre.

– Figyelj, Jungkookie, elég csúnyán jött ki ez a szoba-dolog Taehyung oldalát nézve, jó lenne, ha magyarázatot adnál! – kérte Jin. Lenézően fordultam felé.

– Te mindig csak Taehyung oldalát tudod nézni. Ha ennyire sajnálod, akkor menj, és vigasztald meg! Mintha érdekelne…

Nem számítottam arra, hogy Jin hyung megütne, arra meg főleg nem, hogy felpofoz. Döbbenten pislogtam magam elé, és a kezemet a fájó pontra érintve fordultam felé. Magyarázatot akartam kapni.

– Ez meg… – kezdtem, de Jin haragja belém fojtotta a szót.

– Ez már nagyon kijárt neked, Jeon Jugkook! Tiszteletlen vagy, aljas, gonosz és undok mindenkivel. Nem elég, hogy Taehyungot bántod, de még tőlem se kértél bocsánatot a múltkoriért. Vártam, hogy oda gyere, és azt mond: „Jin hyung, nagyon sajnálom, amit mondtam. Idióta voltam. Kérlek, bocsáss meg!”, de még egy bocsit sem vágtál a fejemhez.

– Ha ez bánt ennyire, akkor ne fogd Taehyungra! – vágtam vissza.

– Ne feleseljél, gyerek! Hallgasd végig, amit az idősebbek mondanak neked – fedett meg Yoongi. Nagyon a bögyömben volt már a folytonos kioktatásával, meg a hülye szövegével, hogy a kicsi kussoljon a nagyok közelében.

Adtam egy esélyt a dolognak, ne mondhassa senki, hogy én nem próbáltam meg, vettem egy mély levegőt, és hagytam, hogy szépen sorban elmondják a bajukat.

– Jungkook nekünk sem jó, hogy marjátok egymást Taehyunggal. Rossz látni, ahogy megjátsszátok magatokat a kamera előtt. Ez nem egészséges. Vagy béküljetek ki, vagy elfogadjuk, hogy szétmentetek, de akkor szóljunk a menedzsernek, hogy ne kelljen ezt csinálnotok – kezdte Rap Monster.

– Igen, Jungkookie, rossz látni, ahogy szenvedtek – folytatta Jimin.

– Egy csapat vagyunk, jót akarunk nektek – szólt bele J-hope is.

– Én személy szerint pont leszarom, hogy dugtok-e, vagy sem, de ha folyton azon megy a dráma, hogy mi van közöttetek, az rohadtul visszavesz belőlünk is – zárta a sort Yoongi. – Mind a ketten a barátaink vagytok. Én kiálltam már mellette is, meg melletted is. Nem akarok választani, és nincs energiám arra, hogy istápoljalak titeket. Felnőttek vagytok, oldjátok már meg magatok a gondjaitokat!

Az összes vélemény közül Suga hozzászólását értékeltem a legjobban, elmondta, amit gondol, és nem csak hülye frázisokban beszélt, mint a többiek. Álszent idiótáknak láttam őket, akik unatkozó barmok módjára megpróbálták beleártani magukat a magánéletembe, mert nincs, aki kiverje nekik.

– Most már mehetek? – pillantottam fel Jinre fáradtan.

– Látom, semmit nem értettél meg abból, amit mondtunk.

– Mert a fejembe látsz, mi? Baszott okosnak gondolod magad, mert öt évvel idősebb vagy nálam. Szánalmas. Mind szánalmasak vagytok – nyomtam fel magam a kanapéról. – Jó, Yonngi hyungot leszámítva. Neki legalább vannak tökei. – Láttam, ahogy Suga egyetértően bólogat. Szerette, ha dicsérik.

Jin még mondani akart valamit, de már nem vártam meg, magamra kanyarintottam a kabátomat, és otthagytam őket. Taehyung vélhetően világgá ment bánatában, és valakinek meg kellett keresnie.

V:

 Fogalmam sincs, hogyan kerültem Minjae lakásához, egyszer csak a csöngőjén volt a kezem, és amint kinyitotta, már a karjában sírtam. Szegény teljesen sokkos állapotba került, azt sem tudta, mi bajom van, fáj-e valamim, megsérültem, összedőlt a világ, vagy csak egyszerűen részeg vagyok. Nem voltam részeg, egész úton csak a könnyeimet nyeltem.

– Azzal a csajjal van valami? Kidobott? – kérdezte aggódva, és megpróbált felnyalábolni a földről.

– Pasim volt, te idióta – súgtam, és összeérintettem az ajkunkat.

Nem tudom mire számítottam, de arra biztosan nem, hogy visszacsókol. Jó barátok voltunk, és amikor közösen forgattunk, Jungkook annyira féltékeny volt, hogy felhívott, merre járok, és mikor megyek már haza. Még a műsorba is bekerült, de szerencsére senki nem hallotta a hangját, pedig csak úgy izzott a haragtól. Aztán a Fire időszakban, amikor közösen MC-ztek Minjae-vel, láttam Jungkook tekintetében, hogy „most aztán lepipállak, te szemét, akinek volt pofája masszázsra vinni a pasimat”. Mi meg ronggyá szívattuk a cukiskodással, meg a busani kiejtésével, amit a műsorban produkált, de én boldog voltam, hogy az a két személy, akik közel állnak hozzám, egy légtérben tudtak tartózkodni anélkül, hogy Jungkook kivégezte volna az „ellenfelét”. Minjae sosem volt rá veszéllyel, én mindig is Jungkookot szerettem.

Minjae csókjában leginkább a sürgető kielégülés érződött, nem is gondoltam, hogy ilyen érzései lennének irántam. Tudtam, hogy kedvel engem, és fontos vagyok a számára, de azt hittem, csak egy hyung vagyok, akire rátámaszkodik.

Ismertem Minjae lakását, mégis, ahogy csókolózva hátráltunk a szobája felé, majdnem felborultam a dohányzó asztalban. Ha vele voltam, még a szokásosnál is bénábban viselkedtem, a közös felvételünkön is majdnem megfejeltem a rámpát, mert menőzni akartam.

Nagyon furcsa volt valaki más csókját érezni a testemen, amikor reggel még Jungkook ért hozzám, de Jungkook fulladjon csak bele a nagy szabadságába, nem érdekelt. Ha jobban belegondoltam, rajta kívül nem is voltam mással, se barátnőm, se pasim nem volt, és Minjae magánéletéről is csak annyit tudtam, hogy hiába próbálkozott, sosem jött össze egy komoly kapcsolata sem.

Zavarban voltam, mert itt nem voltak olyan letisztázottak a szerepek, mint Jungkookkal, fogalmam sem volt, melyikünknek kellene dominálni. Őszintén én szívesebben kerültem volna alulra, de mégis csak én voltam tapasztaltabb kettőnk közül, talán a kezembe kellett volna venni az irányítást.

– Minjae, hogy akarod? Melyik oldalon legyek? – kérdeztem rá, mire azonnal vörösség futott az arcára.

– Jaj, hyung! Ezt így meg szokták beszélni előtte? – Kénytelen voltam csókot hinteni a szép, duzzadt ajkaira, hogy megnyugtassam. Nem akartam még ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni.

– Nekem jó mindkét verzió. Ha szeretnél irányítani, segítek, mit csinálj.

– Az jó lenne, hyung – suttogta, és kikapcsolta a nadrágomat. – Vezess nyugodtan! Úgyis megvan már a jogsid.

Hangosan felnevettem, és összetúrtam a haját. Annyira féltékeny voltam, amikor az első Bromance-nél ő fuvarozott el, én meg égtem a tudatlanságommal. Azóta nem volt időnk elkocsikázni sehová, pedig nagyon szerettem volna visszafizetni neki a sok törődést, amit a sorai adtak. Most itt volt a lehetőség, hogy hálálkodjak.

– Hyung, nem biztos, hogy képes leszek erre – állt meg Minjae a csókjaival a hasam alján. A boxeremben már merevedett a tagom, és megértettem, hogy így érez. Ez volt az első alkalmunk, nekem hosszú hónapokig tartott, amíg rávettem magam, hogy szájjal izgassam Jungkookot.

– Majd én csinálom neked – mondtam, és hanyatt döntöttem.

A szájától kezdtem el a csókokat, lassan haladva, ízlelgetve a bőrét. Teljesen más volt, mint Jungkooké, puha és sima, de mégis idegen. Vagy lehet, hogy már túlságosan hozzászoktam a maknae-hoz?

Mielőtt a számba vettem volna Minjae ékességét, még felsandítottam rá, és elkaptam, hogy leselkedik. Szélesen elmosolyodtam, majd kidugtam a nyelvem, és megnyaltam a hegyét. Nem akartam sokáig húzni az agyát, így is az egekbe lehetett a vérnyomása, de úgy helyezkedtem, hogyha akarja, nézhessen.

Fontos volt észben tartani, hogy hiába szophatták már le az aktuális barátnőjelöltjei, ez a helyzet teljesen új volt neki, és nem bírta olyan sokáig, mint Jungkook. Mi is minden újabb együttléttel tudtuk tovább húzni az időnkön, Minjae farka éppen csak leért a torkomba, amikor erősen megremegett.

– Oh te jó ég! – nyögött fel a partnerem, amikor a szoba hőmérséklete megcsapta a forrósághoz szokott tagját. – Majdnem elmentem.

– Éreztem – töröltem le a számat, és visszamásztam az ágyra. – Kellene óvszer, meg síkosító. Van?

– Persze – halászta elő őket a fiókból, és a takaróra tette. – Most ezzel kéne nekem… Izé…

– Ha szeretnéd, csinálom én.

Nem voltam túl jó abban, hogy magamat tágítsam ki, és főleg nem tudtam szexin csinálni, de a saját érdekemben kénytelen voltam erre támaszkodni. Minjae-nek az is nagy feladat volt, hogy egyáltalán ne süljön el az aktus első percében, úgyhogy amiben csak tudtam, segítenem kellett.

– Csókolózzunk közben – kértem, és mélyen, alaposan végignyaltam a száját.

Hevesen dobogott a szívem, ahogy magához húzott, a csókjában annyi imádat, tisztelet, törődés és öröm volt, hogy megrészegültem tőle. Nem is tudom már, hogy ki húzta arrébb a kezem, csak azt éreztem, hogy Minjae szépen lassan kitölt.

Jó érzés volt, ahogy összeolvadtunk, és miközben mozgott bennem, egyszer sem váll el egymástól az ajkunk. A lábamat magasra emeltem, de ő is a térdem alá kapott, és megemelt, aztán azonnal megijedt, hogy túlzásba vitte.

– Nyugi, jó így. Csináld csak! – nyugtattam.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen hajlékony vagy, hyung.

– Sok mindent nem tudsz még rólam.

A sóhajaink betöltötték a szobát, a levegő izzott körülöttünk, és Minjae rászorított a farkamra, amikor érezte, hogy közel jár a beteljesüléshez. Igaz, hogy csak így, segítséggel tudtam elélvezni, de amikor elernyedtek az izmaim, és Minjae rám dőlt, elégedett voltam. Jól estek az ölelő karok, a biztonságot nyújtó közeg, el is aludtam volna alatta, ha valaki nem tapad rá eszeveszetten a csengőre.

– Ne nyisd ki! – kértem. Nem akartam, hogy otthagyjon, az egyedüllét abban a pillanatban ijesztőbb volt mindennél a világon, az sem érdekelt, hogyha ég az utca.

– Lehet, hogy fontos. Mindjárt visszajövök. Elküldöm a francba.

Amikor kiment, jólesően belefúrtam az arcom az ágyneműbe, ugyanolyan finom, férfias illata volt, mint neki. A nyugalom és a békesség finom lepeként borult rám, de az ajtón beszűrődő hangok elfújták az idillt.

– Ne mondd nekem, hogy nincs itt Taehyung, mert az az ő kabátja! – hallottam meg Jungkook mérges kiabálását.

Két opció közül választhattam. Vagy meghúztam magam, és Minjae-re hagytam az egész kellemetlen jelenetet, vagy felbukkantam, és magamra vállaltam mindent. Igazából nem tartoztam magyarázattal Jungkooknak, nem jártunk, azzal csináltam, akivel akartam, de kicsit féltem attól, hogy elborul az agya, ha meglát egy szál lepedőben.

Gyorsan felkaptam a boxerem, és magamra terítettem Minjae egyik pulcsiját, majd kiléptem a hálószobából. A hatás nem maradt el.

Jungkook először elkerekedett szemmel bámult rám, majd a tekintete végigcikázott a hiányos öltözékemen, és olyan harag gyúlt a fekete íriszben, amit legutóbb akkor láttam, amikor le akart teperni a kertben.

– Mit akarsz, Jungkook? – kérdeztem durván. Ugyanúgy bántam vele, ahogy ő velem, nem érdekeltek az érzései.

– Téged kerestelek, hyung. Aggódtam, hogy bajod esett, de ahogy látom, nagyon jól szórakoztál.

– Igen, jól szórakoztam, és folytatnám tovább, úgyhogy megtennéd, hogy távozol?

Jungkook tett egy dühös lépést felém, aztán megtorpant, és vadul ökölbe szorította a kezét. Valószínűleg azon vívódott, leleplezze-e a kapcsolatunkat, vagy inkább majd akkor vágjon mindenfélét a fejemhez, amikor hazaérek.

– Ki szeret kit, hyung? – kérdezte elcsukló hangon, majd olyan lendülettel távozott, hogy majdnem feldöntötte a tulajt.

Szegény Minjae-t sajnáltam a legjobban, azt se tudta, mibe csöppent bele, és láthatóan dühítette, hogy elrontották a kellemes délelőttjét. Jungkook után én csuktam be az ajtót, majd Minjae szájára tapadtam, és visszahúztam a hálóba. Amikor lassan végigsimítottam a hátán, és csókot nyomtam a vállára, akkor tette csak fel az első kérdést.

– V, kérdezhetek valamit?

– Kérdezz!

– Jungkook volt a pasid?

Csak bólintottam egyet, és Minjae meg sem lepődött. Bizonyára sejtette, hogy így van, azok után, hogy kiderült számára, hogy a férfiakhoz vonzódom.  Voltak árulkodó jelek. Az a telefon a forgatáson, hogy akárhányszor beszélgettünk, én valahogy beleszőttem Jungkookot is, és az, hogyha nem találkozhattunk, annak valahogy mindig a maknae volt az oka.

– De ugye nem azért voltál velem, hogy féltékennyé tedd?

– Nem. Nem vagyok olyan.

– Akkor mit jelentett neked?

– Azt, hogy kedvellek, és vágytam rád.

Így, jobban belegondolva nem volt okos dolog lefeküdni a barátommal, hiszen ő többet érzett irántam, én meg nem akartam komoly kapcsolatot vele. Meg tudtam érteni a helyzetét, reggel még én is ebben voltam, de mindent el akartam követni azért, hogy a lehető legkíméletesebb legyek. Nem akartam olyan szívtelen emberré válni, mint Jungkook.