Inkognitó - Extra 1: Bemutatás

Suga:

Bármit megtettem volna, hogy elkerüljem ezt a napot. Tisztában voltam vele, hogy mennyi idiótával élek együtt, és hogy egyik se lesz képes normálisan viselkedni, amikor bemutatom nekik Seyoont, hiába fenyítettem be őket.

– Figyi, biztosan egyszerre akarod megismerni őket? Miért nem kisebb turnusokban? Azt mondják az arzén is csak nagy adagban öl– próbáltam jobb belátásra bírni a barátnőmet, de mindhiába.

Igazából, az én hibám volt, hogy túl sokat pofáztam róluk. Hogy Jungkook milyen aranyosan énekelget magában, amikor azt hiszi, hogy nincs ott senki, és hogy Taehyung versenyt szokott enni Jinnel. Miért nem arról beszéltem, hogy Ramóba egy fúrófelszerelés költözik éjszaka, és hogy Jimin órákig feszít a tükörben, amikor azt hiszi, hogy senki nem figyeli? Kellett nekem ennyire édesnek lennem! Miért nem a cukormentes oldalamat vettem elő, amikor a bandáról esett szó?

– Ugyan, édesem, ne aggódj! Ha te kedveled őket, én is kedvelni fogom.

Nem akartam vele veszekedni, mert abból mindig én jöttem ki rosszul, és egyébként is elszállt a magabiztosságom, ha nőkkel kellett bánni. Néha sajnáltam, hogy ilyen töketlenné válok, de Seyoon gyönyörű. A hatalmas, íves szemei levettek a lábamról. De nem az a szétműtött verzió, amit a tévéműsorokban annyiszor láttam testközelből, hanem teljesen természetes és a bár nagyon vékony ajkai vannak a drágámnak, csodákra képesek. Minden egyes csókja felér egy falatnyi mennyországgal, és akárhányszor ízlelem, nem tudok betelni vele. Az egyetlen rossz tulajdonsága az, hogy túl kíváncsi volt, és mindenképpen meg akarta ismerni a bandatársaimat.

Egy kávézóban ismerkedtünk össze.

Minden nap oda lógtam ki, hogy láthassam, de hiába bámultam az álruhám alól, sosem mutatta ki, hogy érdekelném. Pedig én mindent megtettem. Megdicsértem az új fülbevalóit, jegyet adtam neki a koncertünkre, megkérdeztem, hogy nem lenne-e kedve eljönni velem moziba egyik este, de minden alkalommal kikosarazott. Ha éppen fodrásznál voltam, nem húztam kapucnit, inkább jiminesen igazgattam, hogy legalább megjegyezzen valamit, de még a szőke frizurámnál se reagált semmit. Pedig könyörgöm, úgy néztem ki vele, mint egy apró kisangyalka. Az ARMY-k szerint legalább is biztosan.

Igazából, Taehyung hozta meg nekem az áttörést. Teljesen elkeseredtem, és már éppen ott tartottam, hogy feladom az egészet, amikor az alien felajánlotta, hogy eljön velem. Rendeltünk két americanót, és a munkáról kezdtünk el beszélgetni, de hiába vártam, hogy bevessen valamilyen titkos fogást, ugyanúgy viselkedett, mintha a dorm büféjében lennénk. Szélesen mosolygott, mint a vadalma, amikor túlságosan komolyan viselkedtem, megpróbált hülyét csinálni belőlem, és hangosan nevetett.

– Meghoztam a kávéjukat – tette le Seyoon az italokat, majd mélyen meghajolt felénk, de nem maradt beszélgetni, azonnal rohant is a következő asztalhoz.

– Taehyung! Miért nem csináltál semmit? Azt mondtad, segítsz! Itt volt mellettünk. Miért nem mondtál neki semmit?

– Miért mondtam volna, hyung? – kérdezte ártatlanul, és beleharapott a kávészem formájú étcsokiba, amit az ital mellé kaptunk. – A csaj bír téged.

– Igen? És erre mégis honnan jöttél rá? Megüzenték a rokonok a Syriusról?

– Nem. Az étcsoki árulta el.

Az orromhoz emeltem az édességet, és alaposan megszaglásztam, hátha drogot tettek bele, de nem volt gyógynövény illata, egy egyszerű, előre csomagolt darab volt. A reptéren az ember törlőkendőket kapott az utazáshoz, itt ingyen édességet. Nem értettem, miért magyarázza ez meg V-nek, hogy bejövök a csajnak.

– Mindenki kap ilyet.

– Igen, de az egész kávézóban te vagy az egyetlen, aki hármat kapott. Szerinted mit jelent ez? – kérdezte mindent tudó hanglejtéssel.

– Hogy vézna vagyok, és többet kellene ennem? – találgattam.

– Nem, hanem azt, hogy kedvel téged. Biztosan arra vár, hogy észrevedd. Csak azt nem tudja szegény lány, hogy a zenén kívül nem vagy egy észlény.

– Mondja az, akinek az agyával éhen halnának a zombik.

Miután kellően kifüstölögtem magam, elgondolkodtam a hallottakon. Taehyungnak végül is, igaza volt. Hiszen mindig, a legelső pillanattól kezdve, hogy átléptem a kávézó küszöbét, három kávészemet kaptam Seyoontól, és sosem voltam olyan szemfüles, hogy feltűnjön a környezetem. V meg egyetlen egyszer jött el velem, és szélsebesen összerakta a képet… Tényleg úgy tűnt, hogy nem vagyok egy észlény, ha a lányokról van szó.

– Hozhatok még valamit? – kérdezte Seyoon, amikor elvitte az üres poharainkat. V diszkréten sípcsonton rúgott az asztal alatt, hogy én válaszoljak, és lehetőleg szedjem össze magam.

– Nem, köszönjük szépen. És… én is köszönöm szépen az extra édességet…

Seyoon szélesen mosolygott rám, a tekintete izgatottan csillogott, és most először láttam, hogy remeg a tálca a kezében, ahogy sétál. Kellemetlenül megigazítottam magamon a sapkát. Nem akartam, hogy ilyen rosszul érezze magát miattam.

– Menj már utána! – noszogatott V. – Kérd el a számát!

Egy liter veríték lecsorgott a hátamon, mire visszaértem, és amikor Taehyung megkérdezte, hogy mi történt, hirtelen nem tudtam elmondani neki. Minden kiesett, nem emlékeztem semmire, csak azt tudtam, hogy össze-vissza nyekegtem, és alig bírtam kinyögni egy rendes mondatot.

– Na? Megvan a száma? – rángatta a kabátomat az utcán V, és miután nem válaszoltam, kikapta a kezemből a cetlit. – Áh, szóval csak az e-mail címét adta meg! Nem baj, hyung. Ne keseredj el! Csak óvatos a csaj. Ez is valami. Írásban úgyis jobb vagy, mint beszédben. Menni fog ez.

V-nek igaza lett, ezerszer jobban szerepeltem papíron, hetekig hosszú és tartalmas leveleket váltottunk Seyoonnak, attól függetlenül, hogy szinte minden nap találkoztunk a kávézóban. Randira összesen háromszor mentünk el, egyszer moziba, egyszer a parkba sétálni, és egyszer a víz alatti állatkertbe, mire végre beleegyezett, hogy elhívjam egy igazi bálba.

Borzasztóan izgultam, és V segített táncolni, amit csak zárt ajtók mögött művelhettünk, mert rohadtul félreérthető volt, de egyszer sem léptem rá Seyoon lábára, és tökéletesen végződött az este.

Amikor azt mondta, járni szeretne velem, még szegény V-re is rátörtem az ajtót, amikor fürdött. Madarat lehetett volna velem fogatni, és boldogabb voltam, mint valaha, hogy aztán a két jómadár hónapokra jól elbarmolja a kedvem.

A körülmények nem tették lehetővé, hogy Seyoont hamarabb bemutassam a srácoknak, de úgy éreztem, sose jön el a megfelelő alkalom. Annyira paráztam attól, hogy vagy ők nem fogják kedvelni a párom, vagy Seyoonnak lesz túl sok a BTS, hogy az összes körmömet lerágtam, pedig elvileg már évek óta leszoktam erről.

– Drágám, még meggondolhatod magad – mondtam a lifthez érve. Annyira szerettem volna, ha azt mondja, inkább menjünk el valahová. Még Sugás sapkában is képes lettem volna kimenni vele az utcára, kitéve magam annak a majdnem öngyilkosságnak, hogy megtámadnak az ARMY-k, ha azt mondja, hogy halasszuk el a bemutatást.

– Nem fogom meggondolni magam. Érdekelnek a barátaid.

Nos, a barátaimnak halvány lila fingjuk sem volt róla, hogy mikor érkezünk, mert otthon hagytam a telefonomat, de bíztam Jin anyai ösztöneiben. Abban biztos voltam, hogy a ház ragyogni fog, és az étel már ott rotyog a tűzhelyen, de abban is nagyon reménykedtem, hogy a fiúkat is megregulázta.

Már a folyosón hallottam a kiabálást, és sajnos a mi ajtónk mögül érkezett. Jin kiabált valamit arról, hogyha Rap Monster még egyszer összetör egy tányért, egész éjszaka a klotyót fogja tisztítani.

– Előre is bocsánatot kérek – nyomtam le a kilincset, és felkészültem a világvégére.

Az apokalipszis azonban váratott magára. Jin rózsaszín kiskötényben kavarta a pörköltet, Ramo pedig úgy tűnt, a sarokba van ültetve, de alázatosan törölgette a poharakat, olyan óvatosan, mintha az élete múlna rajta.

– Megjöttetek? – pattant oda elénk Jin, majd a kötényébe törölte a kezét, és szívélyesen üdvözölte a barátnőmet. – Kim Seokjin vagyok, a banda legidősebb tagja, de hívj csak nyugodtan Jinnek.

Ramo is gyorsan bemutatkozott, és valamilyen csoda folytán nem tört össze közben semmit. Ő is nagyon kedves és nyitott volt, ráadásul igazán kicsípte magát a találkozóra. Fehér ing, fekete pulcsi, és a szakadt nadrágja helyett egy vadonatúj, bőrhatású darabot választott. Ahogy jobban megnéztem, a kötény alatt Jin is gondosan összeválogatta a ruháit. Jól esett, hogy ilyen körültekintően készültek a nagy bemutatkozásra.

Aztán, ami késik nem múlik, és megérkezett az első két lovag. Hosoek és Jimin félmeztelenül rohadtak végig a folyosón, hogy egymásra borulva pontosan a lábunk előtt álljanak meg. Én már a folyosón láttam, hogy ebből baj lesz. Összesen három törölköző szerepelt a történetben. Az egyik Jimin derekán pihent, a másik J-hope-én, a harmadik pedig Jimin csupasz hátát csapdosta. Ha pedig ez nem lett volna elég ciki, akkor Hosoek magából kikelve üvöltözött, Jimin viszont nem tudta eldönteni, hogy nevessen vagy sikongasson. Az meg, hogy egymás hegyén-hátán feküdtek előttünk, és csak a lélek tartotta a takarást a szerszámaikon, mindennek a teteje volt.

– Az a jó büdös…! – kezdtem, de Seyoon megakasztott. Magabiztosan, kedves mosollyal az arcán odalépett az idiótákhoz, és kezet nyújtott.

– Yoongi barátnője vagyok, Im Seyoon. Nagyon örülök nektek. Ne zavartassátok magatokat, Yoongi már sokat mesélt rólatok. Szerintem nagyon aranyosak vagytok.

Erre Jinből azonnal kitört az a jól ismert nevetése, ami borzasztóan rosszindulatúnak és kárörvendőnek tűnik, pedig szegény nem tehet róla, hogy ilyen a nevetése. Most mégis úgy éreztem, hogy ez egy kis elégtétel számomra, Jimin és Hosoek ugyanis teljesen megfagyott, majd egymás szavába vágva próbálta megmagyarázni, hogy itt egy hatalmas félreértés van.

– Az nem, úgy… Mi nem… – habogott J-hope vöröslő fejjel.

– Dehogy is! Mi nem! Nem. Dehogy is! – hehegett Jimin megsemmisülten, majd önmagából kikelve rákiabált Jinre. – Hyung, ne nevess már!

– De annyira vicces! – fogta a hasát a legidősebb és nekidőlt a tűzhelynek, aminek hatására majdnem felgyulladt a köténye, de még idejében arrébb szökkent, és csak egy kicsit feketedett be a rózsaszín cukiság.

Az ebédlő tehát kész háborús helyszínné vált, mert a két szerencsétlen még mindig nem tudott feltápászkodni a földről, és folyamatosan arról próbálták meggyőzni Seyoont, hogy ők nem melegek, és teljesen összetévesztette a dolgokat, amikor felcsendült Jungkook nyafogó hangja.

– Hyung, én azt nem akarom felvenni!

– De olyan cuki vagy benne, Jungkookie! Légyszi, légyszi! A kedvemért. Na! Olyan vagy vele, mint egy ultra-mega-brutál cuki kölyökkutya, amit éppen most csomagoltak be ajándéknak – gügyögött Taehyung, aztán hirtelen elhallgatott, amikor meglátta az ebédlő állapotát.

Jungkook zavartan pislogott a félmeztelenekre, aztán szégyenlős mosollyal meghajolt Seyoon felé, és megbökdöste kicsit a párját, hogy ő is térjen észhez. V annyira megdöbbent a látottaktól, hogy azzal a kezével fogott kezet, amiben a vörös masnis hajráfot szorongatta, de Seyoon nem tűnt bosszúsnak miatta.

– Mi a fene történt itt? – tört ki végül a kérdés Taehyungból.

– Seyoon összetévesztette őket veletek, és kisebb sokkot okozott ezzel a táncrészlegnek. Már fél perce azt bizonygatják, hogy nem melegek, ahelyett, hogy fognák a nyeszlett valagukat, és elhúznának átöltözni! – rivalltam rájuk, mire azonnal felugrottak, teljesen elfeledkezve arról, hogy egy szál törököző van rajtuk.

Azonnal Seyoon szeme elé tettem a kezem, és kirúgtam az idióták felé, akik olyan gyorsan oldottak kereket, hogy szinte láttam a csíkot, amit maguk után húztak. V csatlakozott a röhögő görcsben Jin mellé, és csak Jungkookban volt annyi lélekjelenlét, hogy hellyel kínálja a vendéget. Szégyennek tartottam, hogy a legfiatalabbnak kelljen ilyen jól neveltnek lennie, mert a legidősebb visszament fakutyába.

Az étkezés első fele kellemetlenül telt, mert Jimin és J-hope úgy égtek, hogy nyugodtan az asztal közepére tehettük volna őket gyertyának, Ramo pedig úgy tűnt, még mindig nem tudta kiheverni a történteket.

– Szóval… – kezdte Jungkook, miután lenyelte a salátát. – Seyoon noona, te akkor pincérként dolgozol a Magic Caféban?

– Igen, ott ismerkedtem meg Yoongival.

– És finom ott a kávé? Csak mert kezdem már unni azt, ahonnét a menedzser hozza. Lehet, hogy megkérném, hogy hozzátok menjen le…

– Persze. Ha többet rendeltek egyszerre, akkor nagy kedvezmény jár. Mondd csak neki nyugodtan. A főnök repesni fog az örömtől, hogy találtam ilyen biztos rendelőket. Egy angyal vagy, Jungkookie.

Jungkooknak nem kellett a szomszédba mennie egy kis sütnivalóért. Lekenyerezte Seyoont, szerzett nekünk jó kávét, bevágta magát nálam is, és V arcáról is sütött az elégedettség. Őket ismerve, ezért a későbbiekben, amikor kettesben lesznek, megjutalmazza majd. Még jó, hogy megígértem Seyoonnak, hogy elkísérem a buszmegállóig, és megvárom vele a következő járatot, úgyhogy ha szerencsém van, lemaradok a szaftos részletekről.

– Seyoon noona, nem emlékszel rám? – csapott le V is. – Egyszer elmentem Yoongival hozzátok. Akkor esett le neki, hogy mivel jeleztél neki.

– Hát… – vörösödött el kissé a barátnőm. – Nagyon sok vendég jár ott, és nem tudok mindenkit megjegyezni. Nagyon sajnálom.

– Fura… – rágott párat a húsán Taehyung. – Anya mindig azt mondja, hogy olyan aranyos az arcom, hogyha azt valaki egyszer meglátja, sosem felejti el.

– Anyád elfogult – piszkáltam oda, hogy befejezze az önfényezést, és vettem még egy adagnyi rizst Seyoonnak. Jin nagyon jót főzött, érződött, hogy szíve-lelke benne van.

A falatozás végére Jimin és Hoseok is felengedtek, és rájöttek, ha úgy csinálnak, mintha semmi sem történt volna, azzal megkímélik magukat egy csomó újabb kellemetlen szituációtól. A gyümölcs rágcsálása közben már arra is volt energiájuk, hogy zenét kapcsoljanak be, és Jimin olyan lovagias volt, hogy felkérte táncolni a barátnőmet. Előtte persze szemmel engedélyt kért tőlem, amit vonakodva, de megadtam. Nem tetszett, ha valaki más ért a barátnőmhöz, de Jimin lenne az utolsó, aki rányomulni más nőjére.

Seyoon csodásan táncolt, nem is értettem, hogy miért nem foglalkozik ezzel komolyabban. Persze, tisztában voltam vele, hogy a táncosok élete nem különbözik sokban a miénktől, megy a kizsigerelés, meg a testkép elferdítése, de Seyoon nem tűnt olyannak, aki beletörne egy kis kihívásba. Azért is tetszett annyira, mert határozott, kemény és céltudatos nő volt. Kicsit magamra ismertem benne.

– Hölgyem, köszönöm szépen – csókolt kezet Jimin, és átpörgette hozzám Seyoont.

Nem igazán akartam a barátaim előtt csillogtatni a tánctudásom, de ha visszautasítottam volna a lehetőséget, azzal a barátnőmet bántom meg, úgyhogy elkezdtem lassúzni. A szemem sarkából láttam, ahogy V büszkén elérzékenyült arccal közelebb öleli magához Jungkookot, és a hatalmas szemeivel minket néz. Rap Monster mosolyogva tapsolt a ritmusra, Jimin pedig néha beleénekelt a zenei alapba.

Az este végül a katasztrofális kezdés ellenére jól végződött, és amíg vártunk a buszra, Seyoon megköszönte, hogy bemutattam neki a barátaim.

– Igazi kis családnak tűntök.

– Úgy érted, Adams Familynek?

– Jaj, drágám, ne legyél már ilyen tüskés! – dörgölte össze az orrunkat. – Csodás barátaid vannak. Kedvesek, viccesek, és mindent elkövettek azért, hogy jól érezzem magam.

Veszélyes volt nyílt utcán Sugaként csókolóznom egy lánnyal, de nem bírtam megállni, hogy megcsókoljam azokat az édesen piros ajkakat. Seyoon átkarolta a nyakam, és utat engedett a nyelvemnek. Nem szabadott túlságosan beleélnem magam, hiszen mégis csak odakint voltunk, de a vágyaimat csak nagy erőfeszítésekkel tudtam kordában tartani. Nagyon szerettem volna, ha végre együtt alszunk. Nem akartam elsietni semmit, nem a szex miatt, egyszerűen csak érezni akartam magam mellett a testét. De hát mégis hogyan lóghattam volna ki a dormból feltűnés nélkül? Először le kellett nyomnom a menedzser torkán, hogy barátnőm van.

Miután felültettem Seyoont a buszra, visszamentem a dormra, hogy köszönetet mondjak a többieknek, de csak Jint találtam a konyhában. Éppen a tányérokat mosta, úgyhogy beálltam mellé törölgetni.

– Hyung… – kezdtem, de csak legyintett egyet.

– Ez természetes. Mind szeretünk téged.

Hálás voltam a sorsnak, hogy ilyen jó barátokat sodort mellém. Mindenben számíthattam rájuk, és bár voltak súrlódások, mint például a mindennapi civakodások, és nagyon komoly pillanatok, amiket azóta is bánok (például, hogy hozzávágtam Jungkookhoz a sörösüveget), tényleg igazi család voltunk. Egy zizegő, nagyhangú, folyton pezsgő család, akik összetartanak a nehéz időkben, és teljes szívvel élik meg a jó pillanatokat.

Éppen a fürdőszobából jöttem ki, amikor összefutottam V-vel. Egy üveg vizet pusztított hatalmas sebességgel, és friss karomnyomok díszítették a vállát. Fáradtnak tűnt, de ragyogóan mosolygott rám, amikor kellően hidratálta magát.

– Jó kis este volt, nem?

– Neked biztosan – intettem az irányába, majd megpaskoltam a hátát. – Köszi, Taehyung. Jól viselkedtetek.

– Nem kellett megerőltetnünk magunkat. A kapcsolatunkba van kódolva, hogy kenyérre lehet kenni minket.

– Ja, néhány hónapja majdnem belétek tőrt a bicskánk.

– Az akkor volt. Azóta felengedtünk. A szerelem apró kis szilánkokra repesztette a jégréteget, és az egymás iránti tiszteletünk hatalmas seprűjével száműztük az életükből őket.

– Oké… – nevettem fel. – Azt hiszem, ez már kicsit túl sok költői kép volt. A végén még ledermed a processzorod.

– Ugyan! – legyintett. – Űrbéli gyártmány, ez sosem robban le. Gondoltam is rá, hogy levédetem.

Ismertem V-t, képes hajnalig hülyéskedni, úgyhogy gyorsan le akartam zárni a viccelődést. Még egyszer megköszöntem neki minden segítséget, amivel hozzájárult ahhoz, hogy Seyoon az enyém legyen, és jó éjszakát kívántam neki.

Aztán az ajtónál járva valami szöget ütött a fejemben.

– V… Amúgy, ti, melegek megismeritek egymást? – kérdeztem kissé bunkón, de nem tudtam, hogyan puhatoljam ki, ami érdekel. Taehyung szerencsére nem akadt fenn rajta.

– Hát… Ez nem olyan, mint valami klub, ahol tagok vagyunk. De miért?

– Nem tudom. Neked nem fura Jimin meg Hosoek?

– Dehogynem! – vigyorodott el, mint aki hatalmas titkot tud. – Emlékszel arra a krumplis beszólásra, amikor Jimin azt mondta, hogy legyen Hopie hyung a ketchupje? Vagy amikor egyszerre találtátok őket a fürdőszobában Jungkook eláztatásakor?

– Ja, az nagy gáz volt – derengett fel az emlék. Jungkookra ráöntöttek egy vödör vizet a szobatársai, amiért én utána a seggüket áztattam bele a lavorba. Milyen szép is volt nézni, ahogy megszégyenülnek azok a kis mocskok. – És gondolod… Szóval akkor most ők is melegek?

– Nem tudom. Ezt csak ők tudják, de én nem lepődnék meg.

– Oh, te jó ég! – dörzsöltem meg a homlokomat. – Nem elég zűrös így is a családunk?

– Hát, mi már csak ilyenek vagyunk – rántotta meg a vállát V, és visszament a párjához.

Reméltem, hogy nemsokára én is megengedhetem magamnak, hogy Seyoonnal aludjak. Számomra, ugyanis, egy fővel bővült a család. Nagyon reméltem, hogy a többiek is így fogják érezni.