Inkognító - 10: Egyezkedés

V:

Féltem otthagyni Jungkookot. Továbbra sem láttam a fejébe, és tartottam tőle, ha egyedül marad, újra menekülni akar. A céghez azonban mégsem vihettem magammal.

– Sietek vissza – nyomtam egy apró csókot szuszogó kedvesem szájára, és gondosan betakargattam, mielőtt az asztalra helyeztem volna a levelet.

Elhatároztam, hogy vele fogok élni, és ebben senki sem akadályozhat meg. Elszántan léptem a hyungnim dolgozószobájába, és helyet foglaltam az asztalánál. Meglepetten nézett rám, nem értette, honnan vettem a bátorságot, hogy így rátörjek, de nem várhattam ki, amíg végigjárom a formalitásokat. Minél előbb Jungkook mellett akartam lenni.

– Hyungnim, Jungkookkal fogok lakni.

A menedzser szemei kislabda méretűre nőttek a döbbenettől, és mérgesen felmordult.

– Elegem van már abból, hogy ti csak úgy bejelentetek dolgokat. Még mindig én vagyok a menedzser, nem ti diktáltok nekem, hanem fordítva.

Nem akartam beletaposni az érzéseibe, továbbra is követem az utasításait, és tisztelem a munkabírása miatt, de ebben a dologban nem tágíthattam. Jungkook teljesen el fog tévedni, ha nem terelem helyes útra. Hibát hibára halmoz. Láttam a kezét az este. Láttam, hogy vagdossa magát. Mi lesz, ha egyszer elvérzik?

– Jungkooknak szüksége van segítségre, és talán arra is rávehetem, hogy visszajöjjön.

– Nem akarok többet hallani Joen Jungkookról! – csapott az asztal a menedzser. – Törődj bele, hogy kilépett!

– Segítenem kell neki.

– Felajánlottuk neki a segítségünk, de visszautasította. Ennél többet nem tehetünk. – A menedzser hajthatatlan maradt. – Menj vissza dolgozni, és barátkozz össze az új fiúval! Úgy hallom, nem találjátok a közös hangot.

– Miért baj az, ha nála akarok lakni? Onnan is be tudok járni, és…

– Elég legyen ebből! – emelte meg a hangját a menedzser, és fenyegetően felém tartotta a mutatóujját. – Ne kelljen felhívnom az apádat!

Valójában, felkészültem rá, hogy előhuzakodik ezzel. Apám terelt ebbe az irányba, és mindig hálás voltam neki, hogy kitartott mellettem és támogatott, de most éppen ezzel akartak zsarolni. Ha nem teljesítem a kéréseket, megmondanak neki, és csalódást okozok. Nem akartam szomorúvá tenni a szüleimet.

– Hyungnim, én… – kezdtem, de a főnököm belém fojtotta a szót.

– Mars vissza a kollégiumba! És mondd meg a többieknek, hogy délután felmegyek hozzátok. Ideje tisztázni pár dolgot.

Letörten sétáltam ki az irodából. Nem így terveztem a beszélgetést. Azt hittem a határozottságom meglepi a menedzsert, és a kapzsiság belekényszeríti, hogy Jungkook közelébe engedjen. Ehelyett magamra haragítottam. A többiek le fognak nyakazni, amiért őket is belekevertem. Ezek után biztosan mindenkit keményebben fognak majd, és kigyomlálják a lázadt belőlünk.

Írtam egy gyors sms-t Jungkooknak, hogy ne várjon, egy ideig nem tudok menni, de amint sikerül elszöknöm, azonnal átugrok hozzá. Csak egy sótlan oké-t küldött válaszul, és még emotikont sem írt mellé. Reméltem, hogy nem törtem le nagyon.

– Hogy mit mondtál neki? – szidott le Jin, amikor elmeséltem, hogy mi történt. – Ezért biztosan megbüntetnek minket. Jól elintézted.

Dühösen ledobtam magam a kanapéra, és elterveztem, hogy ugyanebben a pózban duzzogok, amíg a menedzser meg nem érkezik. Hiába szóltak hozzám, még étellel sem tudtak kicsalogatni onnan. Elhatároztam, addig nem szólok hozzájuk, amíg meg nem változtatják az álláspontjukat.

– Már megint Jungkook miatt depizel? – ült le mellém hanyagul Suga. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, mintha az üzenné: Hisztis kiscsaj vagy, aki bömböl a letört körme miatt.

– Minek kérdezed? Úgyis tudom, hogy mi gondolsz rólunk.

– Azt, hogy elcseszett egy páros vagytok – sóhajtott fel, és megigazította a sapkát a fején.

– Olyan keményen küzdöttem érte, és nem ért semmit, mert a menedzser nem engedi, hogy vele legyek. El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányzik.

Nem tudom, miért mondtam ezt el Sugának, hiszen ennyi erővel a falnak is beszélhettem volna, de ha hangosan kimondtam a problémáimat, könnyebben megoldottam őket. Azt én is beláttam, hogy mégsem mehet bele a főnökség ilyen könnyen a költözésben, hiszen akkor az összes idoljuk össze-vissza rohangálna, és nem tudnák elkerülni a botrányokat, de a mi esetünkben igazán tehetnének kivételt. Nem azért akarok Jungkookkal lenni, hogy éjjel-nappal szexeljünk, hanem mert látom, hogy szüksége van rám.

– Megjött a menedzser – futott be a nappaliba Hoseoek, és helyet foglalt mellettem. Furcsán ironikusnak tartottam, hogy régi testőreim vettek körül. Mintha újra Jungkooktól kellene megvédeniük.

Csúnya fejmosást kaptunk. Szófogadatlan, hálátlan, önző és nyavalygós gyerekeknek neveztek minket, akik nem tudnak felnőttként viselkedni. Kiemelte a menedzser a bandán belüli feszültség levezetéseket – lsd. bunyózás –, az „egyedi” bejelentéseket – lsd. Jungkook kilépése és az én költözési tervem – valamint a rossz kommunikációt a fanokkal – lsd. Kook asztal alatti matatása a rajongói találkozón.

– Három éve dolgoztok ebben a világban, és még mindig nem értetek belőle semmit. Itt hihetetlen mennyiségű pénz forog kockán, nem mellesleg a cég és a saját hiteletek is. Ha mentek a fejetek után, és nem tudjátok elfogadni a döntéseinket, mindent felégettek magatok mögött, amiért eddig olyan keményen küzdöttetek.

– Bocsánatot kérek – pattantam fel, és mélyen meghajoltam. – Az én hibám az egész, ne őket büntette, hyungnim. Ők nem tehetnek semmiről. Én hibáztam.

– Ülj le, Taehyung! – parancsolt rám. Gyanakodva nézett végig rajtunk. – És most szépen meséljétek el nekem, hogy mi folyik itt. Miért lett beteg Jungkook egészen pontosan?

Lopva egymásra sandítottunk, és bár az én posztom lett volna, hogy beszéljek, nem tudtam, mit mondjak. Ha színt vallok, örökre eltiltanak tőle, de ha kamuzok, és kiderül, soha többé nem fognak megbízni bennem. Nem akarom, hogy Rap Monster gyámsága alá kerüljek.

– Jungkook, és én… szóval mi… jártunk – motyogtam magam elé. Abban sem voltam biztos, hogy hallotta-e valaki.

– Hangosabban, fiam! – dörrent rám a menedzser. – Mi van veletek?

– Szerelmesek vagyunk egymásba – tőrt ki belőlem. Amikor észrevettem, hogy kiabálok, összébb húztam magam, és jobban odafigyeltem a hangsúlyokra. – Jungkook azért lett depressziós, mert nem tudta feldolgozni, hogy bántott engem.

A menedzser elfehéredett, és olyan erősen szorította az ingjét, hogy kifutott a vér az ujjaiból. Rap Monster készségesen hozott neki egy pohár vizet, mielőtt még rosszul lesz, de továbbra sem javult az állapota. Már azon gondolkodtam, hogy mentőt hívok hozzá, amikor végre megszólalt.

– Ő… Ő miatta kerültél korházba? Ő volt az, aki… – a menedzser nem merte kimondani, de én sem akartam hallani. El akartam már végre feledkezni erről. Az a Jungkook nem jön vissza többé. – Fel kell jelentened.

– Dehogy is! – vinnyogtam ijedten. Ha a menedzser még a zsarukat is ráuszítja, biztosan vége mindennek. – Én már ezt elrendeztem magamban, nincs szükség külsősök bevonására.

– Taehyung, találkoztál vele azóta? – meg sem várta, amíg válaszoltam. – Persze, hogy találkoztál. Máskülönben nem kértél volna arra, hogy hozzá költözhess. Megfélemlít? Nem kell szégyellned, mi mindenben segítünk.

El sem hittem ezt az egészet. Ahelyett, hogy segítettem volna Jungkooknak, csak még nagyobb szarba kevertem. Összegömbölyödtem, és Hosoek vállához nyomtam a homlokom. Véget akartam vetni ennek a beszélgetésnek. Visszatekerni az időt, és mindent máshogy csinálni.

– Hyungnim, az igazság az, hogy nekünk is szükségünk van Jungkookra.

Döbbenten kaptam a fejem Yoongi irányába. Őt mondtam volna utolsónak, aki kiállna Kook mellett. Vajon miért változtatta meg az elhatározását?

– Mindenki pótolható – jelentette ki a menedzser. Ez fájt. Nekem nem volt pótolható. Egyáltalán nem.

– A napokban döbbentem rá, hogy milyen különleges hangja van. Én csak erre a hangra tudok jó dalszövegeket írni, az olcsó másolatára csak klisék jutnak.

Hálát adtam az égnek, amiért Suga makacs, ha munkáról van szó. Csak is a legjobbat akarja kiadni a kezei közül, és ehhez szervesen hozzákapcsolódik Jungkook teljesítménye is. Ha fele ennyire tehetséges párt találtam volna magamnak, most nagy bajban lennék, így viszont talán van remény.

Suga jól nevelt, az apja elég keményen fogta ahhoz, hogy tudja, hogyan kell viselkednie az idősek közelében. A főnökökkel mindig udvariasan bánt, megválogatta a szavait, és szinte sosem konfrontálódott. Az a Suga azonban, aki most a menedzsert fixírozta, nem a genleman jófiú, nem, ő az utcai rapper, a nagyképű, swag srác, aki a falon is keresztülmegy, ha el akar érni valamit.

A menedzser előhuzakodhatott volna paragrafusokkal, és bekezdésekkel a szerződésből, de a tények erősebbnek bizonyultak a jognál. Mindig a pénz beszél. Suga a BTS motorja. Ha kivonná magát a munkából, akkor is folytatódhatna a zenekészítés Rap Monsterrel, hiszen ő is sok dalt ír, és mivel rapper a szövegeket is jól összeteszi, de ő csak magáról tud írni. A balladák, érzelmes dalok, megcsalások, és minden olyan téma, amitől összefacsarodik a fanok szíve, Suga reszortja. A banda többi tagja sem bírná sokáig a megváltozott munkakörülményeket. Jimin sosem adja fel az álmait, de Jin hamar kiszállna. Ha nincsenek mellette stabil barátok, elbizonytalanodik, és hitelét veszti, hiszen a mai napig úgy érzi, a hip-hop nem az ő terepe. Csak a közös álom miatt tart ki.

– Taehyung semmiképpen nem hagyhatja el a kollégiumot, de Jungkookot el tudom helyezni a gyakornokok között.

Ha beteszik oda, az azt jelenti, hogy két emelettel lesz alattunk, és bármikor találkozhatunk. Ráadásul a zene közelében lesz, táncolhat a kicsikkel, és talán még a stúdiót is használhatja. Ha újra beleszimatol a zeneiparba, talán visszatalál hozzánk.

Le sem lehetett vakarni a vigyort az arcomról. Boldogan mosolyogtam, mintha én nyertem volna meg a csatát, pedig Suga volt a titkos fegyver.

– Jól van! Eressz már el! – fejtett le magáról morcosan a rapper, amikor össze-vissza ölelgettem.

– Taehyung szeretnék beszélni veled, négyszemközt. – A menedzser útközben visszanyerte a színét, de a tekintete keményen csillogott. Úgy éreztem magam, mintha apámmal beszélnék, aki rájött, hogy beleszerettem egy tanárnőbe. El sem mertem képzelni, mi lesz, ha egyszer majd a szüleimnek is színt kell vallanom.

Hatalmas szemekkel bámultam a menedzserre, és felhúztam a térdeimet, hogy még ártatlanabbnak tűnjek. Ha aranyosnak tart, talán nem ordít olyan hangosan – ez járt a fejemben.

– Ez a dolog, ami köztetek történt, soha sem derülhet ki. Szeretném, ha ehhez tartanátok magatokat – közölte. Elfogadható kérés volt. Én sem akartam, hogy a nagyközönség megtudja.

– Feljárhat Jungkook hozzánk? – Ha nem engedi meg, akkor is megoldjuk, hogy találkozzunk, de jobb, ha először megkérdezem.

– Csak akkor, ha a többiek is itt vannak. Namjoonra fogom bízni a felügyeleteteket.

Megpróbáltam palástolni a mosolyom, de majd szétfeszítette a bőrömet az erőlködés. Amikor a hyungnim távozott, ujjongva ugráltam a kanapén, és amint lenyugodtam, telefont ragadtam, hogy értesítsem Jungkookot a győzelemről.

– Szia, bébi. Pakolj, mert költözöl! A menedzser szerez neked helyet a gyakornokok között. Sajnos csak így oldható meg, de két emelet nem távolság, gyakran fel tudsz jönni.

– Taehyung… – megrémített, ahogy a nevemet mondta. – Azt hiszem, hatalmas butaságot csináltam.

– Mi történt? – ugrottam fel, és már félig a kabátomban voltam, amikor újra megszólalt.

– Irene… Irene… – akadozott Jungkook hangja, úgy sejtettem, a könnyeivel küzd. – Megfenyegetett, hogyha nem doblak, mindenkinek elmondja, hogy meleg vagy. Hyung…én nem akarlak bajba keverni. Hagyjuk inkább ezt a költözés dolgot. Majd találkozunk, amikor szabadnapot kaptok.

– Nem! – kiabáltam, mire a többiek mind felém kapták a fejüket. – Nem érdekel az a hülye liba. Ne foglalkozz vele, majd lerendezem.

– Jó – szinte láttam magam előtt, ahogy beletörődve lehajtja a fejét. Egy visszahúzódó kis nyuszi lesz, ha túl határozott vagyok vele. – Legyen, ahogy akarod.

– De van kedves ide költözni, ugye? Lehet, hogy azt is megengedik, hogy tanítsd a gyakornokokat. Gyakorolhatnál a tanárságra.

– Igen, van! – felelte lelkesen Jungkook, és nem tudtam eldönteni, vajon nekem örül ennyire, vagy a lehetőségnek, de nem féltékenykedtem ilyesmin, az volt a lényeg, hogy együtt legyünk.

– Mennyi cuccod van? Kell segítség?

– Megoldom egyedül, ezért ne fáradj! Majd hívlak, ha odaérek.

Újra felakasztottam a kabátot a fogasra, és kibújtam a cipőből. Ramo a fejét csóválta, amikor bementem a konyhába, de nem tudta elrontani a kedvem. Élvezettel nyalogattam le a kanálról a citromos yoghurtot, és halkan dúdoltam.

– Előre szólok, hogy nem fog mindig itt lógni Jungkook – figyelmeztetett a leader. – Ha nem viselkedtek rendesen, szobafogságot kapsz.

– Oké, apu – vágtam rá magabiztosan. Úgy éreztem, semmi nem állhat az utamba, bár a sikerem nem teljes, de tökéletesen meg vagyok elégedve az eredménnyel. Jungkook közelebb került hozzám, enyhén korlátozott bejárása van, és a cég szárnyai alatt maradt.

Jungkook:

Ha Taehyung nem intézte volna el nekem, akkor is kiköltöznék. Rossz emlékeket őrzött ez a lakás, nem akartam maradni. Se Irene zaklatása, se a hallucinációk, de még a szüleim látogatása se fog hiányozni. Ha a barátaim a közelben vannak, biztonságban leszek – mondogattam magamnak, amíg pakoltam.

A céghez közeledve azonban inába szállt a bátorságom. Ha nem ígértem volna meg V-nek, hogy nemsokára találkozunk, lehet, hogy visszafordulok a küszöbnél. Hatalmasnak, és félelmetesnek tűnt a kollégium, a biztonsági őrben benne láttam az egyenruhások minden negatívumát, és taszított a világos kő ragyogása is.

– Második emelet, háromszáznégyes szoba – irányított el az őr, és a kezembe nyomta a kulcsot.

Amikor felértem az emeletre, megcsapott a hangzavar. Mi is ilyen zajosak voltunk? – próbáltam meg visszaemlékezni, de nem kellett sokáig kutatnom, hamar megkaptam a választ. Igen, minden baráti társaság hangos, ha jól érzi magát. És a BTS-ben – az elmúlt pár hónapot leszámítva – mindig jó volt a hangulat.

A kezdők furcsán néztek rám. Ők már jól összeszoktak, és idegennek tartottak, aki belerondít az életükbe. Fel sem ismertek, de nem bántam. Az bőven elég volt, hogy én vagyok a legidősebb. Ez elég szabadságot adott ahhoz, hogy ne kelljen játszmázni a lakásban. Úgyis csak aludni fogok ide járni.

– Új fiú – szólított meg a csapat rappere, akit úgy tűnt, nem izgatott, hogy tisztelettel tartozik nekem. Mindig a nagypofájúakkal van a gond – csóváltam meg a fejem, de nem ijedtem meg tőle. Az, aki Sugával játszmázott, már semmitől sem fél.

– Mondjad, dongseng-ah! – mosolyogtam rá gúnyosan. – Miben segíthetek?

– Nem érdekel, hyung, hogy te vagy az idősebb, mi laktunk itt előbb, úgyhogy elmondom a szabályokat – kezdett bele, de idejekorán kitört belőlem a nevetés. Mivel korábban én voltam a kicsi, pontosan tudtam, hogy a kor nem minden, de nevetségesnek tartottam, amit a gyakornok leművel. Azért keménykedik velem, hogy a többieknek bizonyítsa, hogy ő a legalkalmasabb arra, hogy vezető legyen.

– Csupa fül vagyok.

A szabályok nem voltak bonyolultak, azokat mondta el, amiket egy normális ember amúgy is betartana. Ez is bizonyította, hogy a korábbi elméletem helyes volt, és csak játszani akarta az agyát. Korábban annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem sok időnk maradt arra, hogy gyakornokokkal barátkozzunk, de megdöbbentett, hogy ilyen neveletlenek. Amikor mi tanultunk, még a takarítónőnek is meghajoltunk, és segítettünk összeszedni a szemetet, az új kölykök azonban csak magukkal törődnek.

– Leléptem – jelentettem be, de azonnal utánam ugrottak.

– Engedély nélkül nincs kimenés! Használd ki, hogy most pihenőidő van – figyelmeztetett a tüsihajú rapper, aki korábban beszólt nekem.

– Tudom, hogy mit csinálok.

– Dehogy tudod! Az egész szobát megbüntetik miattad – aggodalmaskodott egy szőke, kerekfejű fiú.

– Nem fognak. Majd elviszem a balhét – biztosítottam őket, és kimentem a szobából.

Magabiztosan sétáltam végig a folyosón, és lifttel mentem fel a negyedikre. A gyakornokoknak tilos volt használniuk a felvonót, de én csak velük laktam, nem kellett a szabályaik szerint élnem.

Összeszoruló gyomorral kopogtattam be egykori otthonomba, és némán fohászkodtam, hogy V nyisson ajtót.

Az égben félig meghallgatták a kérésem, mert Jin fogadott. Az arcán hatalmas mosoly virított, és olyan erősen ölelt, hogy alig bírtam lefejteni magamról. Sejtettem, hogyha még egy percig körém fonódik, ki fog törni belőle a sírás.

Namjoon, Hosoek és Jimin megveregette a vállam üdvözlésként, Taehyung pedig mindenki előtt lekapott. Pirulva bújtam a nyakába, és halkan megdorgáltam.

– Mérgesek lesznek, amiért előttük csináljuk.

V nem válaszolt, csak mosolyogva megpörgetett, és ezer meg ezer csókot nyomott hol az arcomra, hol a számra.

– Hagyd már szegény gyereket! – csattant fel Suga. – Még az anyja sem szeretgeti ennyire.

Félve néztem a mogorva rapperre, de a szemei mosolyogtak, és amikor esetlenül előre nyújtottam a tenyerem, hogy kezet fogjak vele, magához rántott. Yoongi nem sűrűn ölelt civilben, ha a színpadon hozzám ért, azt csak a rajongók miatt tette.

Mivel sokkal alacsonyabb nálam, neki könnyebb lenne belém kapaszkodnia, mégis én lógtam rajta. Teljesen összesírtam a farmerkabátját, és elmondása szerint meg is süketítettem fél fülre a bömböléssel, de hosszú hónapok terhe esett le rólam a béküléssel.

– Kezdek féltékeny lenni – jegyezte meg V durcásan. Amikor cuppanós puszit nyomtam az arcára, azonnal megenyhült.

Mind bevonultunk a nappaliba, és bár ment a háttérben a zenecsatorna, meg sem hallottuk. A többiek egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen sokat szenvednek az új tánccal. J-hope sikongatva utánozta a fenékrázást, majd Jiminnel szinkronban hullámoztak, amin mindenki a hasát fogva kacagott. V szorosan ölelt magához, a karjai úgy borultak körém, mint egy finom takaró, és ki sem akartam szállni az öléből, amikor vinnyogni kezdett, hogy pisilnie kell.

– Jungkook, behugyozok! – próbált lelökni Taehyung, de kitámasztottam magam. – Jin hyung, segíts!

– A te barátod, nem az enyém – tárta szét a karját a legidősebb, mire V műsírásba kezdett.

Kelletlenül lemásztam róla, mire úgy rohant a mosdóba, hogy szinte porzott utána a talaj. A gyalogkakukk megirigyelte volna a gyorsaságát.

Megkönnyebbült ábrázattal tért vissza, és azonnal visszarendeződtünk süni pózba. Imádtam, ahogy a nyakamba szuszogott. Az ujjai a csuklómat simogatták, közel a sebekhez, és bár egy kicsit összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy örökre magamon fogom viselni a szakításunk nyomait, megnyugtatott a gyengédsége. Úgy körözött, mintha az érintésével meggyógyíthatna. Ha a bőrömet nem is tudta regenerálni, a szívemet biztosan.

– Jungkookie, nemsokára menned kellene – nézett az órájára Ramo.

– Én nem engedem el – jelentette ki Taehyung nyafogva, és úgy ölelt, mintha a plüssmackója lennék. – Nincs semmi dolgunk négyig. Addig maradhatna.

– A menedzser azt kérte, hogy keresd meg, ha megérkeztél, de teljesen kiment a fejemből – folytatta Namjoon, ügyet sem vetve V tiltakozására.

– Azonnal megyek – álltam fel, de Taehyung visszarántott. A tekintete sértetten villogott, majd az arca szempillantás alatt megváltozott. A szája legörbült, a tekintete nagyobb, és csillogóbb lett. Felvette a kiskutyaarcot, hogy mellette maradjak. – Taehyungie, nem örökre megyek el.

– De olyan – motyogott, és remegtetni kezdte a száját, mintha sírna. Legszívesebben játékosan fejbe vágtam volna, de közben késztetést is éreztem rá, hogy lecsókoljam a görbületet az ajkáról.

– Ne aggódj! – pusziltam meg az arcát, és a füléhez hajoltam. – Este még felszököm.

V azonnal eleresztett, és a többiek sehogy sem tudták kiszedni belőle, hogy mit súgtam neki. Nem is kellett tudniuk. Nem akartam kihúzni a gyufát, a legutóbb is azzal csesztük el, hogy nem tartottuk be a szabályokat. Felugrok hozzá, amikor a szobatársaim elaludtak, adok neki egy hosszú, forró csókot, és már megyek is vissza.

Jin az ajtóig kísért, és a lelkemre kötötte, hogy szóljak, ha nem kapok elegendő kaját, ő nagyon szívesen főz rám is, de tudtam, hogy bajba sodornám magam, ha kitudódna, hogy protekciós vagyok. Úgy kell tartanom velük a kapcsolatot, hogy ne szúrjon szemet a kicsiknek.

A menedzser irodája előtt megálltam egy pillanatra, és mély levegőt vettem. Minden bátorságomat összegyűjtve léptem be hozzá. Nem tudtam, hogy mit gondol rólam, és mi a terve velem, de szívességet kellett kérnem tőle. Le kellett szerelnünk Irene álmokfutását.

– Örülök, hogy újra látlak, Jungkook, bár nagy fejtörést okoztál nekem.

– Bocsánatot kérek. – Udvarias akartam lenni. Sokkal tartoztam neki. – A lakását egy kicsit lelaktam, de ki fogom fizetni a felújítás költségeit, nem kell aggódnia, hyungnim.

– Felejtsd el! Ennél sokkal fontosabb dologról kell beszélnünk.

Erősen koncentráltam a mondandójára. Elsorolta, hogy a gyakornokok manapság milyen szabályokat tartanak be, és kérte, hogy próbáljam ehhez igazítani magam. Nem akarja, hogy feszültség alakuljon ki a másodikon miattam, mert azzal veszélyeztetem a cég jövőbeli terveit. Ha nem tudnak előállni egy új bandával, mert a gyakornokok egymás ellen fordultak, akkor rengetek pénzt szórtak ki az ablakon.

– Természetesen betartom a cég szabályait. Köszönöm, hogy itt lakhatok.

– És lenne itt még valami – a menedzser arca elkomorult, és az ujjai idegesen doboltak az asztalon. – Taehyung elmondta, hogy mi történt köztetek. Szeretném, ha továbbra is diszkréten kezelnétek ezt.

– Igen, mi is így terveztük, de történt egy kis probléma.

Elmeséltem neki, hogy Irene mit mondott. Egy cseppet sem tetszett neki, hogy a pletykák igaznak bizonyultak, és kavartam egy másik idollal. Attól nem félt, hogy az SM Irene mellé állna, nekik is érdekük, hogy ez a kapcsolat titokban maradjon, a női bosszútól azonban már jobban tartott. Irene sértve érzi magát, amiért egy pasiért dobtam. Az nem érdekli, hogy nekem Taehyung felé ezer nővel is. Senkiért nem cserélném el.

– Fel fogom venni a kapcsolatot a feletteseivel, és elsimítjuk ezt az ügyet.

– Köszönöm szépen – hajoltam meg, de az ajtónál járva még utánam szólt a menedzser.

– Remélem, meggyógyulsz.

A szomorúság hirtelen telepedett rám. Szégyelltem magam, és nem vágytam társaságra, de muszáj volt visszamennem a szobámba. Nem szólva a lakótársaimhoz, bebújtam az ágyba, és megpróbáltam aludni egy kicsit. Alig vártam, hogy végre beesteledjen, és újra felmehessek Taehyunghoz. Ha mellette voltam, nem éreztem magam gyengének. Tudtam harcolni, mert kettőnk lett a cél.