Szerzői megjegyzés: A fejezethez nagyon szorosan kapcsolódnak dalok, és azok, akik telefonról olvasnak lehet, hogy most kissé utálni fognak, de szeretnélek kérni titeket, hogy kapcsolgassatok a youtube és a blogom között, mert úgy az igazi. A fordítások a szövegben sajátok, az angol eredetiből van magyarosítva illetve egy-két helyen átírva, hogy passzoljon a történethez. A belinkelt videók minden joga az elkészítőjét illeti. Köszönöm.
V:
Amikor megtudtam, hogy Jungkook feltöltött egy videót, amin kétségkívül ő énekel, úgy löktem félre a laptoptól a többieket, mintha egy őrült. Szorosan a mellkasomhoz öleltem a készüléket, és bemenekültem a szobába.
– Teahyung, mi is látni akarjuk! – dörömbölt Jimin.
– Ez csak egy feldolgozás, nincs mit látni – kiabáltam ki, és az elejére tekertem.
A videó alatt közös képek váltakoztak, gondolom Jungkook telefonjáról, mert akadtak olyanok is, amiket sosem posztoltunk még. Mind a heten boldogak voltunk, mosolyogtunk, és szerettük egymást. Főleg mi ketten.
Jungkook jó dalt választott, illet a szövege az adott helyzethez.
Jungkook: Paper hearts (2:10-3:13)
Képeket élek át, mintha ott lennék az oldaladon,
de te jól leszel nélkülem is, és ha adnék neki egy kis időt…
Jól leszek.
Viszlát, kedvesem, elrepültél a szerelemmel.
Képek, amiket most átélek, próbálva emlékezni a szép időkre.
Az életünk olyan hangosan szakadt el, az emlékek játszadoznak nyomott elmémben.
Utálom ezt a részt. Papírszívek…és én tartani fogom a tiéd egy darabját.
Ne hidd, hogy csak úgy el fogom felejteni!
Remélem, hogy nem felejtesz.
Vagy ezerszer megnéztem, mire már csak pacát sem láttam a könnyeimtől. Nem tudtam, mit kellene gondolnom erről. Ez a búcsú? Vagy a remény? Mit akar mondani? Beszélni akartam vele, de bárhogyan faggattam Hoseok-ot, nem árulta el, hol lakik Jungkook. Pedig biztosra vettem, hogy nála járt.
– Visszaadom – nyomtam Jin kezébe a masinát egykedvűen, és összegömbölyödtem a fotelben. Jungkook pulcsijába bújva vártam meg, hogy ők is végignézzék.
– Ez nem Taehyungnak szól? – tette fel a tízmilliós kérdés Jimin, mire egy nyaklevessel lett gazdagabb Namjoontól. Alig láthatóan felém bökött a fejével. – Jaj, ne haragudj, V. Nem akartalak megbántani – szabadkozott Jimin. Hosoek a fejére csapott.
– Hogy lehetsz ekkora krumpli?
– Krumpli? – gondolkodott el Jimin, hogyan tudná ezt a javára fordítani. – Leszel a ketchup?
Ezen a reagáláson mind fent akadtunk, és J-hope fel is öltötte a vörös színt, mintha csak igazolni akarná a megnevezését.
– Dehogy leszek! – vágta vállon a mosolyogós Jimint, és áthelyezkedett mellém. Hallottam, ahogy az orra alatt morog. – Milyen perverz egy kölyök!
Halkan kuncogtam rajtuk. Jimin valószínűleg nem gondolt semmi malacságra, de az, hogy Hobie rögtön ezt vette le belőle, elgondolkodtató. Vagy kanos, és mindenben ezt látja meg, vagy…
Gyanakvó szemekkel néztem rá, de rám sem hederített, a távolba révedt, gondolai más tájakon jártak.
– A rohadt életbe, Jungkooknak tényleg nagyon jó a hangja – mérgelődött Yoongi. – Már el is felejtettem.
Én nem felejtettem el. Ha becsuktam a szemem, és magamba szívtam az illatát, vissza tudtam idézni az érintését is. Az egész ágyamat telefújkáltam a kedvenc parfümjével, ami az elején szörnyű ötlet volt, hiszen csak újra és újra rám tőrt a sírógörcs, de később már örültem neki. Mindenhez ragaszkodtam, ami hozzá tartozott. A pulcsit sem moshatta rajtam kívül senki. Ennek hála úgy ettem, akár a kisangyal, a legkisebb kosz sem érhette azt, ami Jungkooké volt.
A többiek biztosan hangyásnak gondoltak az új rigolyáim miatt, de amíg dolgozni tudtam, és nem zavartam őket vele, egy szót sem szólhattak.
– Mit fogsz válaszolni? – kérdezte J-hope halkan. Nem fordult felém, csak a szája mozgott, így a többiek nem tudhatták, hogy hozzám beszél.
– Nem tudom. Azt sem értem, mit akar ezzel mondani. Mi van, ha félreértem? – megrángattam a pulóvere ujját. – Nem adod meg a címét?
– Nem. Nem hiszem, hogy Jungkooknak ez lenne a célja. Ha találkozni akarna veled, felhívna.
Fájtak a szavai. Igaza volt, de mondhatta volna kedvesebben is. Tisztában vagyok vele, hogy Kook kerüli a személyes találkozót.
Mérgesen felpattantam, és bezárkóztam a szobámba. A telefonon hallgattam újra a dalt, ízlelgetve a sorokat. Ezerszer egyszerűbb lett volna, ha koreaiul énekel, de Jungkook szerette a kihívásokat.
Képeket élek át, mintha ott lennék az oldaladon,
de te jól leszel nélkülem is, és ha adnék neki egy kis időt…
Jól leszek.
Ha a múltnak él, akkor nem akarja elengedni, de utána mégis arról beszél, hogy tovább lép… – túrtam a hajamba. Az sem volt biztos, hogy a dalszöveg minden egyes sora lényeges, és mivel nem kaptam hozzá használati útmutatót, csak a zavarosban halászhatok. Én egyáltalán nem fogok jól lenni nélküle, és szeretném, ha őt is inkább az újrakezdés és nem a lezárás foglalkoztatná.
Utálom ezt a részt. Papírszívek…és én tartani fogom a tiéd egy darabját.
Ne hidd, hogy csak úgy el fogom felejteni!
Kigyúlt a képzeletbeli lámpa a fejem felett. Tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy kifejezzem, a részemnek tartom.
Kibújtam a takaró alól, és feltúrtam az íróasztalt. Jungkook szeret rajzolni, sok színes papírt tartott otthon, nincs más dolgom, csak kölcsön venni párat.
Egész délután dolgoztam, a kezem majd leszakadt a sok írástól, és a bőrömön nyomott hagyott az olló, olyan erősen szorítottam, de elégedett voltam az eredménnyel. Több száz szívecskét legyártottam. Kettészakítottam a közepénél minden darabot, majd az egyik oldalára az én, a másikra az ő nevét írtam, és összekapcsoltam gépkapcsokkal. Kicsit morbidul festett, hogy nem celluxot, vagy folyékony ragasztót használtam, hanem hideg fémet, de én is így éreztem magam. Fájdalmasan ragaszkodtam hozzá, és ha ki akarják szedni belőlem, abba beleszakadok.
Amint leellenőriztem, hogy biztosan nem rontottam el egyiket sem, átmentem Jimin szobájába. Az ajtót gondosan bezártam, nehogy meglessék, mit ügyködtem odabent. A legutóbbi rajongói találkozom Jimin katapultot kapott az egyik rajongójától. Hasonlított a félelmetes bohócjátékra, ami kiugrik a helyéről, ha felnyitod a fedelet. Pontosan erre volt szükségem.
Nyugodt szívvel kölcsönvettem a játékot, és teletöltöttem a szívecskékkel. Ha Jungkook kinyitja, száz meg száz papír fog felrepülni, szerte a szobájába, hogy biztosan órákig tartson, amíg összeszedi. Ennyi idő neki is elég lesz arra, hogy komolyan vegyen.
– Hosoek, megtennél nekem egy szívességet? – rebegtettem rá a pilláimat. – Összepakoltam Jungkook itt maradt cuccait. Elküldenéd a címére?
– Aha – felelte meglepetten J-hope. Azt hitte, feladtam. Pedig koránt sem. Addig fogom üldözni Jungkookot, amíg össze nem szedi a bátorságát, hogy beszéljen velem.
Jungkook:
Először nehéz volt kimenni az utcára, az utóbbi hetekben annyira elszoktam az emberektől, hogy egy kicsit tartottam, látszik az arcomon az állapotom. Mintha a homlokomra lenne írva, hogy depressziós, gyógyszerfüggő, erőszaktevő rohadék vagyok. Persze senki sem tudott rólam semmit. Még csak fel sem ismertek az edzőteremben.
Fáradtan próbáltam újra a számot, de mindig csak a saját koreográfiáink mozdulatai jutottak eszembe, a saját ötlet elhagyott. Így talán még sem lesz olyan könnyű tánciskolát nyitni – gondoltam, amikor az automatának nyomtam a homlokom. Szép vagyont halmoztam össze a BTS-sel, amivel jó pár évig eléldegélhetek, de a gyógyszerekre és a kezelésekre – amik pontosan a gyógyszerek miatt nem értek semmit – hihetetlen mennyiségű pénzt elszórtam. Lehet, hogy jót tenne a rendszer az életemben – tanakodtam, lassan kortyolva az almalevet. Az automatás italokat mindenhol túlvizezték. – Yoongi hyung is mindig munkába menekült, ha bántotta valami – emlékeztettem magam, és az újságosnál vettem egy álláshirdetős kiadványt.
Átlapoztam, de semmit nem találtam, ami érdekelne. Az iskolát szerencsére befejeztem, szóval legalább érettségivel rendelkezem, de mivel semmilyen „rendes” munka tapasztalom nincs, nehéz lesz jó munkahelyet találnom.
Fáradtan küzdöttem fel magam a negyedikre, ahol egy hatalmas csomag állt a küszöbön. A tetejére az én nevemet írták, tehát biztosan nekem jött, bár azt nem kötötték az orromra, mi van benne. Nem rendeltem semmit, és a menedzseren és Hosoek-on kívül senki sem tudja, hogy hol lakom. Talán… a ruháimat küldték el? – téptem fel izgatottan a szalagot. Amikor beköltözéskor kipakoltam, rájöttem, milyen sok mindent ott hagytam a dormban.
Hatalmasan kiáltottam, amikor a doboz felrobbant, és a szívemre szorított kézzel kuporogtam a kanapén, amíg az utolsó repkedő, piros valami is földet ért.
– Mi az isten? – Ahogy kifújtam a levegőt, sípoló hang hallatszott. Majdnem szívrohamot kaptam. Ki lehet ilyen idióta? – mérgelődtem. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy dühös rajongók zaklassanak.
Fejcsóválva seprűt fogtam, hogy összeseperjem a fecniket, de már az elsőn megakadt a tekintetem. Szívek… Szóval tényleg rajongók küldték. Mérgesen felkaptam egyet, hogy közelebbről megvizsgáljam, mit írtak rá, és le kellett ülnöm egy pillanatra, amikor megláttam a nevünket.
– Rájöttek? – motyogtam magam elé félve. A BTS karrierjének annyi, ha nyilvánosságra került, hogy V meleg. – Nem, ez nem lehet igaz – nyögtem fel.
Felszedtem még párat, de mindegyiken ugyanaz szerepelt. Csak Hosoek tudja, hogy… Villámcsapásként ért a felismerés. Az üzenetet nem őrült rajongók küldték, hanem Taehyung. És azért papírszívek, mert… – könnyek gyűltek a szemembe, és úgy öleltem az ölembe halmozott kupacot, mintha ő lenne. Én nem ezt akartam a dallal, de hihetetlenül jól esett az üzenete. Taehyung borzasztóan kreatív tud lenni, ha az érzéseit kell kifejeznie, az első hónapfordulónkra saját készítésű medált kaptam tőle. Megtervezte, lerajzolta, és kiadta egy ötvösnek, aki gyönyörű ékszert készített belőle.
Remegő kézzel túrtam fel a táskámat, és megkönnyebbültem, amikor a tenyerembe simult a hideg ezüst. Azonnal felvettem a nyakláncot és a tükör elé léptem. Az ábrázatom szörnyen festett, és nem is mertem sokáig az arcomra nézni, nehogy megint önkényesen mozogni kezdjen, de a medál továbbra is gyönyörűen fénylett.
Lőttem magamról egy fotót, amin nem látszik az arcom, és előhívtam Taehyung számát. Az új telefonom semmiben sem különbözött az előzőtől, csak a színét változtattam feketéről aranyra. Idegesen pötyögtem az üzenetet, és percekig nem mertem rányomni a küldés gombra. Nem akarom, hogy reménykedni kezdjen, de köszönetet akarok mondani az ajándékért. Jól esett, hogy távolról, de törődik velem.
V:
Sikongatva ugráltam ki a konyhába, és hatalmas mosollyal az arcomon tartottam a telefonom Hoseok elé. Persze a többiek is azonnal a készülék köré gyűltek, és megpróbálták mind látni, ami az üzenetben állt.
– Köszönöm. Jól esett – olvasta fel Namjoon, és felemelt szemöldökkel felém fordult. – Miért vagy ettől úgy oda?
– Nem látjátok a képet? – nagyítottam rá a nyakláncra. – Ezt tőlem kapta az első hónapfordulóra – böktem a medálra. Az egybe dolgozott T-t és J-t csillogó kövek díszítik, de csak annyira, hogy szikrázó legyen, de nem menjen át túlságosan csajosba. Tökéletes munkát végeztem vele.
– Mindjárt rosszul leszek ettől a tömény cukiságtól – húzta el a száját Yoongi, és megforgatta a szemeit. Dühösen morogtam rá.
– Érzéketlen.
Mielőtt még szócsatába kezdhettünk volna, zsebre vágtam a készüléket, és sértetten a nappaliba költöztem. A televíziót kapcsolgatva próbáltam meg lenyugodni, de nehezemre esett. Yoongi az utóbbi időben egy rossz szót sem szólt Jungkookról, és amikor a legjobb volt a kedvem, akkor kellett szemétkednie.
– Ne haragudj! – ült le mellém bűnbánóan. – Csak szerintem túlreagálod. Ez nem jelent semmit.
– Miért? Szerinted véletlenül vette fel?
– Biztosan fontos neki az emlék, de ez nem jelenti azt, hogy bármit akarna tőled. Ha érdekelnéd, felhívna.
– Elegem van belőled! – csaptam az asztalra. A többiek rögtön odasereglettek, hogy közbeavatkozhassanak, ha ökölre menne a harc. – Sajnálod tőlem a boldogságot?
– Nem, csak szeretném, ha a realitás talaján maradnál.
Megszeppenve húztam össze magam, és nem veszekedtem tovább. Suga ugyanazt tette, mint J-hope, kissé keményen, de emlékeztettek rá, hogy Jungkooknak nem kellek. Értékeltem, hogy nem akarják, hogy pofára essek, de olyan jó érzés volt elhinni egy pillanatra, hogy még mindig érdeklem Kook-ot.
Szomorúan hajtottam a fejem a térdemre, és elképzeltem, mit csinálhat. Valószínűleg a romokat takarítja, és éppen most dobja kukába hosszú órák fárasztó munkáját.
Jungkook:
Amikor a meglepi doboz utána harmadik napon kopogtam, alig mertem ajtót nyitni. Féltem, hogy V látogat meg. Ezerszer megeskettem Hope-ot, hogy egy szót se szóljon a címemről, de talán ő is félreértette az üzenetet, és azt hitte, azért vettem fel a kapcsolatot Taehyunggal, hogy magamhoz csalogassam. Pedig csak köszönetet akartam mondani.
Hatalmasra kerekedtek a szemeim, amikor megpillantottam Irene-t a küszöbömön. Mégis honnan tudta meg a címem? – döbbentem meg. Hosszú, vörös haját sapka alá rejtette, de se szemüveget, se maszkot nem viselt. Nem értettem, mit keres itt.
– Szia, Jungkookie – mosolygott rám kedvesen. Megdöbbentett, hogy ilyen bizalmasan kezel. Igaz, hogy sokat leveleztünk, de sosem volt köztünk semmi, hiszen én akkor már V-vel jártam.
– Szia – motyogtam, de nem terveztem, hogy behívnám. Szégyelltem a lakásom előtte. A ruhahalmok, a szétdobált ételes tasakok, és a lelakott nappalim nem való egy ilyen finom hölgynek.
– Hallottam, hogy kiléptél, és arra gondoltam, hogy talán… – zavartan hadart, alig nyitotta ki a száját, és nem mert a szemembe nézni. – Nem lenne kedved inni velem valamit? Tudok egy eldugott kávézót, ahol nem fognak zavarni minket.
Kapva kaptam az alkalmon, és elfogadtam a meghívást. Jobb odakint beszélgetni, a konyhában nem is férnénk el rendesen, és maximum instant kávéval, és megszáradt teasüteménnyel kínálhatnám.
– Hallottam a feldolgozásod. Igazán szép – bókolt a lépcsőházban, de nem ütöttem le a labdát, csak elfogadtam a kedves szavakat.
Elsötétített autóban tettük meg az utat, a sofőr hátra sem nézett, pedig semmit nem csináltunk a hátsó ülésen, csak ültünk egymás mellett és bámultunk magunk elé. Zavarban voltam. Amikor e-maileztünk, folyamatosan úgy éreztem, hogy tilosban járok. Irene biztosan kedvelt, és én is kellemes társaságnak tartottam, de közben rettegtem attól, hogy V rájön, és félreérti az egészet.
A kávézó egy eldugott sikátorban volt, de igazán kellemes zene szólt odabentről. Meleg színek uralkodtak, és a boxok eléggé eldugottak voltak ahhoz, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Irene a munkáiról beszélt, megmutatta az új klippjüket, és még rappelt is nekem egy kicsit. Igazán jól éreztem magam a társaságában.
– És te mihez akarsz kezdeni? – kérdezte, miközben a tejszínhabot kanalazta le a kávéja tetejéről.
– Arra gondoltam, hogy nyitok egy tánciskolát, de előtte még rengeteget kell gyakorolnom. Nem is olyan egyszerű új koreográfiákat kitalálni, mint gondoltam.
– Az biztos – nevetett fel Irene, és átnyúlt az asztalon, hogy megfogja a kezem. Csak az ujjaink értek össze, de már ettől is vörösödni kezdett a fülem. – De te nagyon tehetséges vagy. Biztosan menni fog.
Nem tudom, végül melyikünk említette meg, hogy nálam folytassuk tovább a beszélgetést, de mindenképpen hibás döntésnek ítéltem meg utólag, hogy rumot kértem a kávémba. Már akkor be voltam csiccsentve, amikor felmentünk a lépcsőn, és ezen csak rontott, hogy nálam még felesezni is kezdtünk.
Az első csóknál még volt annyi lélekjelenlétem, hogy eltoljam, de a másodiknál már elszállt minden gátlásom. Ledöntöttem a kanapéra, és szépen lassan vetkőztettem meztelenre. Automatikuson tettem a dolgom, csókokkal leptem be puha, fehér bőrét, erősebben megszívva a kulcscsontját, és a nyakát, majd lehámoztam róla a melltartóját. Ráhajoltam az egyik mellére, és a nyelvemmel lágyan körberajzoltam a bimbóudvart, majd teljesen rátapadtam. Amíg a szám az egyiken dolgozott, a másikat lassú, körkörös mozdulatokkal masszíroztam. Édesen nyöszörgött alattam a hajamba kapaszkodva, és akkor sem állított meg, amikor lehúztam róla a bugyiját. Nem tudom, hogy hány ilyen kalandban volt már része, de fel sem szisszent, amikor feldugtam az első ujjam, és nekem is csak akkor esett le, hogy nem férfival vagyok, amikor az ölembe ült, és magába fogadott. Hagytam, hogy ő diktálja a tempót, én csak a derekát markoltam, és néha jobban magamra húztam. Isteni érzés volt, ahogy a nedves forróság körbe ölelt, és bár kissé aggódtam, hogy nem használunk gumit, Irene biztosított, hogy fogamzásgátlót szed. Persze, neki se lenne jó, ha hirtelen megejtené valaki a karrierje közepén.
– Ez isteni volt – suttogta, szorosan az ölelésembe bújva. – Te nagyon tapasztalt vagy.
– Nos, ami az illeti… – Hirtelen hallgattam el. Mégsem mondhattam, hogy most voltam először nővel, mert eddig a bandatársammal szexeltem. Ha Irene megtudná, hogy biszex vagyok, biztosan előbb utóbb kikotyogná a barátnőinek. – Egy úriember erről nem beszél.
– Ugye találkozunk még?
– Majd meglátjuk. – Nem tudtam, mit mondhatnék. Túl zavaros volt a fejem az italtól, és a kielégülés is eléggé lefárasztott.
V:
Hetek teltek el, de Jungkook nem jelentkezett újra, és már éppen azon agyaltam, mit küldjek neki újra, amikor feltűnt a többiek furcsa viselkedése. Többször elhallgattak, amikor megérkeztem, és mintha szándékosan munkával halmoztak volna el, hogy ne legyek láb alatt.
Az egyik ebéd közben telt be a pohár.
– Most már igazán elég legyen ebből! – emeltem meg a hangom. – Mit titkoltok előlem?
– Miről beszélt Taehyungie? Miért tennénk ilyet? – kuncogott zavartan Jin, és tovább piszkálta az ételt.
– Tudom, hogy akkor nevetsz így, amikor kamuzol. Úgyhogy, ki vele! Jungkookkal van valami?
A közepébe találhattam, mert mind az öten egymásra néztek, mintha azon tanakodnának, ki valljon színt. Nekem teljesen mindegy volt, hogy ki beszél, csak mondják már el! Megérdemlem, hogy tudjam. Nem vagyok gyerek, fel tudom dolgozni, ha esetleg mondott volna rólam valamit. Vagy lehet, hogy már mindenkivel találkozgat, csak velem nem? – fordult meg a fejemben, de nem agyalhattam sokáig, mert Suga megköszörülte a torkát.
– Ez nem száz százalékos, de elég valószínű – tartotta felém a telefonját. A Red Velvet arca, Irene szerepelt a képen, egy beöltözött, de Jungkookra nagyon hasonlító srác társaságában. Több paparazzi kép is készült róluk, különböző helyeken, de semmi kompromittáló. Csak sétálnak egymás mellett és beszélgetnek.
– Ezt titkoltátok előlem? Nem zavar, ha barátkozik másokkal. Legalább nincs egyedül.
– Nos… – köszörülte meg a torkát Namjoon. Az arca nem tükrözött semmi jót. – Úgy tűnik, hogy nem csak barátkoznak. A velvetes csajok legalább is ezt mondták.
Megpróbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Először is, ez csak egy pletyka, és a lányok szeretnek mindent felfújni, ami a barátnőjükkel történik. Másodszorra pedig, Jungkook elhatározta, hogy visszavonul a rivaldafényből. Ha most kezdene el kavarni egy idollal, azzal pont az ellenkezőjét tenné.
– Ezek csak pletykák – jelentettem ki, és tovább folytattam az evést.
– Irene azt mesélte a többieknek, hogy lefeküdtek. A lányok nem szoktak ilyesmiben hazudni egymásnak – figyelmeztetett Jin.
– Akkor hazudik. – Az ujjaim elfehéredtek, ahogy szorítottam a kanalat, és bár az étvágyam elment, már csak dacból is befejeztem a levest. Nem akartam arra gondolni, hogy Jungkook esetleg… Éreztem, ahogy könnyesedni kezd a szemem, így gyorsan visszautasítottam a másodikat, és bezárkóztam a szobámba.
Hevesen dobogott a szívem, és kimelegedett az arcom, de visszafojtottam a könnyeimet. Ez még nem biztos. Nem fogok bőgni egy hülye liba tévképzetei miatt.
– Taehyung – kopogott be fél óra múlva Hosoek aggódva, de nem nyitottam neki ajtót. – Engedj be, kérlek! Beszélni akarok veled.
Kelletlenül eresztettem be, és az ágyra intettem, ha le akarna ülni, de úgy tűnt, gyorsan el akarja intézni a dolgot. Ezért erőszakoskodott annyira? – morogtam magamban. A frusztráció feldühített és labilissá tett. Az egyik pillanatban sírni akartam, a másikban összezúzni mindent, ami az utamra kerül.
– Mivel ismerlek, tudom, hogy végletekig gyötörnéd magad, úgyhogy tessék. – Meglepődtem, amikor egy cetlit nyomott a kezembe. – De ígérd meg, hogy nem mész oda többet hívatlanul! Zárjátok le a dolgokat, és legyen végre nyugalom!
Aprót bólintottam, és azonnal cipőt húztam. A konyhában maradtak meglepetten bámulták a kapkodásom, de senki nem jött utánam, hogy megállítson.
Nem tudtam, hogy mit akarok mondani neki, ahogy azt sem, hogy mit teszek, ha nála találom azt a boszorkányt, de azonnal látni akartam.
Hamar megtaláltam a házat, és amilyen magabiztosan tettem meg a lépcsőfokokat, olyan esetlenül kopogtattam meg az ajtót. Azt sem vettem biztosra, hogy meghallotta, és már éppen emeltem volna újabb próbára a kezem, amikor megütötte a fülemet a zaj.
Akármilyen illetlen, gyerekes és gonosz dolog hallgatózni, az ajtóra szorítottam a fülem, és erősen füleltem. Egyértelműen nyögések hangja hallatszott odabentről. Egy idegesítő nő önfeledett hangjai.
Olyan dühvel vertem rá az ajtóra, hogy azonnal abbamaradtak a hangok. Elöntötte az agyam az indulat. Semmi jogom féltékenynek lenni, mert szakítottunk, azzal kefél, akivel akar, mégis… Majd felrobbantam.
Jungkook:
Nem tudtam eldönteni, hogy az én ajtómat akarják-e bezúzni, vagy a szomszédét. Egy kedves, szemüveges lány lakott mellettem, aki sokat veszekedett a barátjával. Talán megint összevesztek, és kizárta szerencsétlent – gondoltam, és csókra húztam Irene-t.
– Ne foglalkozz vele! – súgtam, és felfelé löktem a csípőm. Azt akartam, hogy tovább folytassa a ringást.
– Biztos, hogy nem ide kopogtak? – kérdezte aggódva. Folyamatosan azon kattogott, hogy lelepleznek minket, pedig ő erőltette ezt a kapcsolatot. Én nem ragaszkodtam hozzá, hogy nálam töltse az éjszakáit, ő szökött ki folyton, hogy szexeljünk.
– Ki keresne engem? Nem is tudja senki, hol lakom – biztosítottam, és újra löktem egyet. Feszített a vágyakozás, ki akartam elégülni végre.
Újra dörömbölés kezdődött, ezúttal sokkal indulatosabban, és hangosabban.
– Mindjárt elküldöm a francba, esküszöm! – nyögtem fel, ahogy Irene újra mozdulatlanná vált.
– Nem hallod a zenét? Lehet, hogy szerenádot fog adni – lelkendezett csinos szeretőm, és leugrott rólam, hogy az ajtóhoz siethessen. El sem hittem, hogy képes volt így itt hagyni.
A nőknek tényleg fontosabb a romantika, mint az élvezet – kaptam magamra a köntösöm, és mögé álltam, hogy apró csókokkal újra visszaszelídítsem az ölembe, de kitartóan állta az ostromom.
Megismertem a dalt az első pár ütemről, Adele: Someone like you-ját mindenki kívülről fújta. Szegény csávót tényleg kidobhatta a csaj – gondoltam, bár nem bántam túlzottan, hogy abbamaradnak a tányértörések zajai.
Elég volt két hangot kiejtenie, és azonnal levert a víz. Próbáltam magam győzködni, hogy nem, az kizárt, hogy ő itt legyen, és nekem énekeljen, de ismertem a hangját. Álmomból felkelve is meg tudtam volna mondani, hogy megszólalt-e. Még a dalszöveget is rám igazította..
Adele by V: Someone like you (0:13 - 0:30)
Hallottam, hogy megállapodtál.
Találtál egy lányt, és továbbléptél.
– Leszbi a csaj? – hüledezett Irene, izgatottan a szája elé kapva a kezét.
– Fogd be! – pirítottam rá. Hallani akartam a dalom.
(0:30 - 0:43)
Hallottam, hogy valóra váltak az álmaid
Gondolom megadta neked, amit én nem tudtam.
Elborzadva néztem végig a meztelen szeretőmön. Hogy tehettem ezt? – korholtam magam. Még hogy bármit is adott volna? Többet, mint V? Dehogy is! Ez csak… ez csak… – mentegetőztem, de hiába próbáltam kihúzni magam a csávából, már nyakig benne voltam. Simán keféltem mással, hogy elűzzem a szomorúságot, és a keserűséget, miközben nem is gondoltam arra, hogy mi lesz, ha kitudódik. Mert ezek mindig kiderülnek, és mivel Jin jóban van a lányokkal, hamar a fülébe fognak jutni a „hétpecsétes csajtitkok”. Hogy lehettem ekkora idióta?
(0:43 - 0:59)
Öreg barátom, miért vagy ilyen félénk?
Ez nem vall rád, hogy hezitálj, vagy elrejtőzz a fény elől.
Azt akarja, hogy kimenjek? – húztam össze magamon a köntöst. Kizárt dolog, hogy kinyissam neki az ajtót. Hiszen Irene is itt van. Ha meglátja, hogy Taehyung áll az ajtóm előtt, és én olyan vörös vagyok, mint a rák, hamar összerakja a mozaikot, ráadásul V miatt sem akarom, hogy összefussanak. Emlékszem rá, mennyire gyűlöltem Yoongit, amikor azt hittem, hogy kavarnak. Valószínűleg ő sem zárta a szívébe Irene-t.
(1:00 - 1:06)
Gyűlölök előtűnni a semmiből, hívatlanul,
de nem tudtam távol maradni, nem tudtam harcolni ellene.
Még ő szabadkozik? – döbbentem meg. Nekem kellene! A lába elé kellene vetnem magam, és könyörögni, hogy bocsásson meg, amiért ennyire meggyaláztam. Undorodtam magamtól. Az erekcióm már rég a múltba veszett, és biztosan nem lennék képes újra Irene-hez nyúlni, de ez nem változtatott semmin. V megtudta, eljött, még ő érzi magát rosszul, én meg két tűz közé kerültem.
(1:06 - 1:15)
Remélem, hogyha meglátod az arcom, eszedbe fog jutni, hogy számomra még nincs vége.
Már az első soroknál eszembe jutott – töröltem le a könnyeimet. Szakítottunk, nem tartoztunk egymásnak elszámolnivalóval, mégis úgy éreztem, igazságtalan voltam vele. Leléptem, kizártam az életemből, és még csak annyit sem mondtam neki, hogy sajnálom, és köszönök mindent. Sőt, a coverrel még emlékeztettem is rá, hogy a szívemben él, és az erre küldött ajándékát pedig meg sem becsültem igazán. Hogy lehetek ilyen hülye? Hiszen annyira szeret – téptem a hajam idegesen.
Taehyung sokáig nem kezdte el a refrént, talán azt várta, hogy kimegyek, de mozdulni sem bírtam. Mintha a földbe gyökereztek volna a lábaim, füleltem a sötétben, pedig tudtam, hogy melyik sorok jönnek.
(1:15 - 1:44)
Sose bánd, majd találok valaki hozzád hasonlót.
Nem kívánok neked semmit, csak a legjobbakat.
Ne felejts el! – könyörögtem.
Emlékszem, azt mondtad:
„Néha szerelemben tart, de néha fáj legbelül.”
Ezer féle módja lehet annak, hogy Irene előtt színt valljak, és őszintén, leszarom, hogy mit gondol – toltam el az ajtóból, és a kezemet a kilincsre tettem. Nem tudok megszólalni, azt sem tudom, hogy mit mondhatnék. Jobb, ha énekelek.
Kicsit én is változtattam a szövegen.
Jungkook & Rap Monster: Fools (0:00 - 1:14)
Elegem volt abból a helyből, reméltem, az emberek változnak
Most idő kell ahhoz, hogy pótoljam, amit feladtam.
És a reményeim magasan vannak, és aprónak kell tartanom őket.
Azt hittem, ellenszegülhetek, de még mindig akarlak.
Látom a medencéket, nappalikat és a repülőket
Látom a kis házat a domb tetején, a gyerekek neveit
Látom a csendes éjszakákat jéggel hintve és Tanqueray-jel,
de minden darabokra tőrt, és ez az én hibám.
Csak a bolondok esnek belém, csak a bolondok.
Csak a bolondok teszik azt, amit én, csak a bolondok esnek el.
Csak a bolondok esnek belém, csak a bolondok.
Csak a bolondok teszik azt, amit én tettem, csak a bolondok esnek el.
Izzadt a tenyerem, amikor elfordítottam a kulcsot, és nem mertem Taehyung szemébe nézni, amikor kinyílt az ajtó. Ő azonnal magához rántott, és éreztem, hogy egész testében remeg, de a hangja keményen csengett.
– Tűnj innen!
El akartam húzódni, de a mozdulat felénél rájöttem, hogy ez nem nekem szólt. Irene hüledezve fújtatott, és bár nem láttam az arcát, biztosra vettem, hogy pironkodva próbálja elrejteni pucér valóját.
– Kapd össze a ruhád, és menj innen! – parancsolt rá újra Taehyung, én nem mertem megszólalni. Az arcomat a kemény, sötét kabátba nyomtam, és vártam, hogy elrendeződjenek körülöttem a dolgok.
Végül sikerült Irene-t kizavarni a lakásból, és V meg sem várta, hogy becsukja maga után az ajtót, a falnak nyomott, és az ajkamra tapadt. A csókja édes, és forró volt, régi érzéseket kavart fel bennem, és nagyobb biztonságban éreztem magam, mint valaha. Éreztem, hogyha velem van, nem érhet fájdalom.
Azonban, amint elvált tőlem, és a homlokát nekem döntötte, felébredtem. Nem keverhetek össze mindent – léptem el tőle, a lehető legmesszebb hátrálva a nappaliban.
– Taehyung, menj innen! – kértem elkeseredve. Próbáltam hűvösnek tűnni, de mindenem érte remegett. Csak az eszem mondta, hogy jobb neki nélkülem.
– Nem! – csapta rá a kővé dermedt Irene-re az ajtót egykori kedvesem, majd berontott a nappaliba. – Ez nem folytatódhat így tovább. Nem fogok sóvárogni utánad többé.
– Rendben – egyeztem bele, mert azt hittem, le akarja zárni. De ő újra magához rántott, és keményen, birtoklóan megcsókolt.
– Soha többé nem eresztelek el.
Megpróbáltam ellökni, harcolni ellene, és észhez téríteni, de nem ment. Erősen fogott, és a csókjaival teljesen lefegyverzett. Azt is hagytam volna, hogy lelökjön a földre, és azt tegyen velem, amit csak kíván, de ennél sokkal átgondoltabb volt. Nem szexet akart, nem szenvedélyt és pár röpke percnyi hazugságot. Vissza akart szerezni.
V:
Úgy olvastam Jungkook arcában, mintha egy számomra írt könyv lenne, láttam, hogy vívódik magában. Szeret még, érzem, abból, ahogy csókol, de nem bírja kiverni a fejéből a hibáit. Önmagát ostorozza azzal, hogy távol tarja magát tőlem, miközben arra nem is gondol, hogy ezzel jobban bánt, mint bármivel.
– Örökre veled fogok maradni – közöltem vele. Már akkor mindent kitaláltam, amikor Hosoek megesketett. Nem jövök többé ide hívatlanul, mert itt fogok élni vele. Nagykorú vagyok már, nem kell nekem a koleszban rohadnom. Innen is be tudok járni a céghez, ha Jungkook ennyire nem akar visszatérni a bandához. – Itt maradok veled, és segítek meggyógyulnod.
– Dehogy is! – fejtette le magáról a karjaimat Jungkook. Sötét szemei elszántan csillogtak. – Nekünk már nincs jövünk együtt.
– De van, mert szeretlek. És te is szeretsz engem – gyengéden simítottam végig az arcán. – Nem fontosabb ez mindennél?
– Nem! – csattant fel Jungkook. – Nem fontosabb. Az életed, a karriered… Nem dobhatsz el mindent értem. Én egyszer meghalok, és te egyedül maradsz. Akkor majd sajnálhatod, hogy elvesztegetted az életed!
Újabb csókra húztam, hátha az kitisztítja a fejéből a hülyeségeket. Amikor eleresztettem, a szájába suttogtam.
– Én örökre veled maradok. Nem érdekel semmi, mert ha nem vagy velem, fabatkát sem ér az egész.
Jungkook tovább küzdött az érzései ellen.
– De hát mi lesz a jövőddel? Olyan jól bánsz a testvéreiddel, biztosan jó apa lennél. Neked család való. Gondos, szerető feleség, és gyönyörű gyerekek, nem egy meleg kapcsolat.
– Mit foglalkozol most ezzel? Idolok vagyok. A legtöbb sunbaenim már elmúlt harminc, és alig volt kapcsolata. A mi „fajtánk” közel a negyvenhez engedheti meg magának, hogy párja legyen.
Jungkook morcosan összehúzta a szemöldökét, és úgy meredt rám. Így nagyon hasonlított arra a tizenöt éves kissrácra, aki kijelentette a próbateremben, hogy mindenkinél jobb lesz.
– Ne mondd, hogy velem akarsz megöregedni, mert úgysem hiszem el.
– Nem mondom. Csak azt mondhatom, hogy szeretlek. Tiszta szívből, és akármit is tettél, ez sosem változott. Veled akarok lenni. Ahogy te is velem.
Már biztosan nem bírja tovább az ellenkezést – kulcsoltam össze a kezünket. Jungkook nem azért veszekszik velem, mert nem szeret, hanem mert fél. Fél, hogy újra bánt, hogy mindent elront, és csalódást okoz a környezetének.
– Kookie, nem lesz semmi baj. Együtt mindent megoldunk.
– Nem bízom magamban.
– Akkor bízz a szerelmünkben! Mindent el fogok intézni. Nem fogsz hátráltatni semmiben, esküszöm.
Jungkook a vállamra hajtotta a fejét, és esetlenül átölelt. Olyan volt, mint egy édes kisfiú, aki szégyelli magát, de közben majd megveszik azért, hogy szeressék. Gyengéden simogattam a hátát, amíg kisírta magát. Kell ez most neki. Szakadjon ki belőle minden keserűség, és bánat. Vissza akarom végre kapni a kis Jungkookomat, aki úgy mosolyog, hogy kisüt tőle a nap.
– Hyung, úgy sajnálom, hogy megcsaltalak.
– Nem voltunk együtt – jegyeztem meg. Persze, bántott, hogy lefeküdt mással, de nem vethettem a szemére. Amíg jártunk, sosem hűtlenkedett, és ez elég volt nekem.
– Nem jelentett nekem semmit. Sosem tudna többet adni, mint te. Csak szexeltünk.
– Jól van - jól van – simogattam meg a fejét, és kissé hátrébb húztam, hogy letöröljem a könnyeit. – Nem haragszom. Zárjuk le ezt az Irene-témát, jó?
Jungkook aprót bólintott, és lágy csókot adott a szám sarkára. Földöntúli békesség öntött el, és élvezettel beletúrtam a hajába válaszul. Imádtam, ahogy a lágy tincsek cirógatják a bőröm.
– Szeretlek, kis butus.
– Én is – súgta alig hallgatóan, és a nyakamba rejtette az arcát.
Végre! – gondoltam, és bekormányoztam magunkat a kanapéra Amíg eljön a reggel, biztosan nem eresztem el.







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése