Inkognító - 7: Visszatérés

V:

Örültem, hogy hazaengedtek, de ez még nem jelentette azt, hogy munkába állhatok. A táncpróbákat még nem bírnám, és se ülni, sem állni nem engedtek sokáig, így maximum az ágyban gyakorolhattam a skálázást.

– Meghoztam az ebédet – csilingelt Jungkook az ajtóban. El sem hittem, hogy bejutott hozzám. Napok óta nem láttam.

– Segítek – pattant fel mellőlem Jimin, és kivette a tálcát Jungkook kezéből.

– Jimin, Jin hyung üzeni, hogy tisztítsd ki a zuhanyt, mert ebben a hónapban a te feladatod.

– Ne már! – nyögött fel az érintett, de nem dacolhatott sokáig, ha a legidősebb parancsol, cselekedni kell.

Élvezettel szorítottam magamhoz Jungkookot, és addig nem eresztettem, amíg csókot nem nyomtam a szájára. Hihetetlenül bántott, hogy a kórházi összebújások után, még csak látnom sem engedik.

– Úgy hiányoztál – búgta a nyakamba.

– Te is nekem. Borzasztó volt – panaszkodtam. – Hogyan tudtál bejönni?

– A kopók dalt írnak Namjoon hyunggal.

A kopók; Hosoek és Yoongi valóban kiérdemelték a gúnynevet, mert úgy vigyáztak rám, mint hűséges házőrzők. Hiába kértem többször, hogy fejezzék be, nem engedték Kook-ot a közelembe. Suga volt az igazi véreb. Olyan indulatot táplált a maknae iránt, hogy félő volt, bármikor a torkának eshet.

Mivel bőven volt időm arra, hogy gondolkodjak, és néha a fültanúja lehettem annak, hogyan beszélnek a „védelmezőim” Jungkookkal, rájöttem, miért nem hagytam magára, amikor mindenki elfordult tőle. Barátságból az egész csapat megbukott. Belekevertük Kookot a futóhomokba, aztán, amikor ki kellett volna húznunk, elfordultunk, és őt hibáztattuk, amiért nem nézett a lába elé. 

– Megetetlek – ült fel Jungkook, és kézbe vette a pálcikákat.

– Nem a kezem tőrt el – figyelmeztettem, de rendítetlenül teletömte a számat. Mérgesen néztem rá, de csak kacagott rajtam, és némi levest is kanalazott, hogy jobban csússzon a tészta. – Szörnyű vagy – motyogtam, de hálás voltam, amiért gondoskodik rólam.

Az egész menüt befaltam. Először húzódzkodtam a diétától, de Jin olyan szuperül felturbózta a fogásokat, hogy élvezettel habzsoltam mindent. Odalent még akadtak problémáim, amikor mosdóba mentem, de egyre jobb lett a helyzet, Jimin pedig annak is nagy figyelmet szentelt, hogy bár ágynyugalomra ítéltek, a gyógytornát megtartsam. Ha nem lenne énekes, nyugodtan elmehetne személyi edzőnek – gondoltam minden óra után.

– Hogy haladtok a terápiával? – kérdeztem Jungkookot, miután megtöröltem a számat. – Meddig kell még járnod?

– Nem tudom, az orvos csak annyit mondott, hogy jól haladok, de igazán akkor derül ki, hatásos volt-e, amikor krízishelyzetbe kerülök.

– Ez mit jelent? – kérdeztem aggódva. Nem akartam, hogy bajba sodorja magát.

– Kérdéses, hogyan fogom kezelni a stresszt. Mondjuk egy turnékor, vagy amikor összekapunk a hyungokkal. Az erre adott reakcióm fogja elárulni, mennyit fejlődtem.

– De azért ne fojtsd el a gondjaid! – figyelmeztettem. Ha újra időzített bombát csinál magából, az senkinek nem segít.

– Nyugi, ügyes fiú leszek. Hagyom, hogy az érzéseim felszínre jussanak, de nem esek túlzásba. Yoongi hyungnak is be szoktam szólni, ha túl kemény velem.

Reméltem, hogy valóban így van. Nem tudtam, mi folyik odakint. Nem védhettem meg Jungkookot, ha bántják, és aggódtam, hogy túl sok szitkot kap Sugától. Olyan érzékeny arra, hogy a barátai mit gondolnak róla.

– Ha nagyon szemetek, szólj, és lecseszem őket.

– Már felnőtt vagyok, meg tudom oldani. Ha árulkodom, azzal csak magamnak ártok.

– És ha én tudni akarom? Olyan rossz, hogy a szoba lett a világom.

– Már nem sokáig. Felgyógyulsz, és újra részt vehetsz a banda életében.

Reméltem, hogy az ígérete hamar beteljesül, mert nagyon untam a semmittevést. Amikor hajtottak minket, mindent megadtam volna egy nap szabadságért, de most, hogy hetek óta nem engednek dolgozni, majd’ megőrülök. Szörnyen visszavágyom a színpadra.

Jungkook:

Elégedetten jöttem haza a kezelésről. Minden alkalommal, amikor a dokival beszélgettem, jobban éreztem magam. Rávilágított a problémáimra, és mindig figyelmeztetett, ha elhallgattam valamit. Rászoktatott, hogy ne vonuljak magamba, és bíztatott, hogy támaszkodjak nyugodtan a barátaimra.

A dühkezelései stratégiák nem ártottak, ha összetalálkoztam Yoongival, sűrűn gyakorolhattam őket. Hosoek még a könnyebb változat volt, ő csak szimplán levegőnek nézett, de Suga folyamatosan belém kötött. Vagy szóval, vagy tettel, de mindig a tudtomra adta, hogy mennyire megvet.

– Hová járkál ez mindennap? – kérdezte félvállról, amíg vártuk a vacsora elkészülését. Megpróbáltam nem fennakadni az „ez” megszólításon, de nehezemre esett. Mintha egy rühes kutya lennék, akit megtűr a lába mellett – morogtam az orrom alatt.

– Orvoshoz kell mennie kontrollra – válaszolt Jin kedvesen, és annyira belemerült a főzésbe, hogy észre sem vette a feszültséget.

– Orvoshoz? – húzta fel a szemöldökét Yoongi. A tekintete villámokat szórt, amikor rám-nézett. – Milyen orvoshoz? Tudod, egy dilidoki bőven rád férne.

– Ne legyél már ilyen pokróc vele! – dorgálta meg Jin a fakanállal, és nekiállt tálalni. – Biztosan a vírus miatt. Nem árt, ha az orvosok lelkiismeretesen kivizsgálják.

– Ami azt illeti, tényleg pszichológushoz járok – vallottam színt, mire megfagyott a levegő a konyhában.

A tagok megdöbbenve néztek rám, és még Jin kezében is megállt a salátavilla. Nem akartam tovább titkolózni, úgyis idővel megtudták volna a menedzsertől. Jobb, ha én mondom el nekik. Az orvos is azt tanácsolta, hogy legyek nyitott – emlékeztettem magam.

– Ez igaz? És mi a bajod, Jungkookie? Ugye semmi komoly? – ugrott oda hozzám Jin, a homlokomra szorítva a tenyerét, mintha lázas lennék. Halvány mosollyal arrébb toltam a kezét, és bátorságot gyűjtve felsóhajtottam.

– Kicsit nehezen kezelem a feszültséget.

– Látod, Yoongi! Mondtam, hogy ne piszkáld!

Értékeltem, hogy Jin aggódik értem, de azzal, ha Sugát fedi, csak nekem árt. Olajt önt a tűzre. Azt még nem tudom, melyikünkére.

– Ez nem az én hibám! – csapott az asztalra Yoongi. – Már azelőtt is bolond volt. Semmi közöm hozzá. – Miután megvédte magát, felém fordult. – Jobb is, ha kezelnek, nehogy megint keménykedni kezdj!

– Mégis kivel? Veled? Megfogadtam a tanácsodat, és csak erősebbel kezdek.

Ahogy Suga átlendült az asztalon, és a pólómnál fogva előre rántott, majdnem beleestem a pörköltös tálba, de még időben megóvtam Jint a szívrohamtól. Hagytam, hogy felbőszült hyungom az arcomba lihegjen, még a kezét sem fejtettem le a ruhámról.

– Fogd be a pofád, mert én fogom be! – figyelmeztetett, de egy cseppet sem ijesztett meg.

– Üss csak meg, hyung, és akkor viszonozhatom.

Jin parancsolt vissza minket a székünkre, és tiltakozásul a tálra tette a fedelet. Nagyon komolyan gondolhatja a békítést, ha kockáztatja az étel hőmérsékletét.

– Addig nem eszik senki, amíg el nem mondjátok, hogy mi a feszültség tárgya köztetek.

Suga karba font kézzel nézett rám, de nem terveztem, hogy megszólalok. Egyszerre az is elég, ha tudják, hogy orvoshoz járok, nem kell még Taehyunggal is sokkolni őket. Ráadásul ez nem csak az én titkom, erről őt is meg kellene kérdezni.

– Yoongi hyung kicsit feszült mostanában V állapota miatt, és rajtam vezeti le.

– Jaj, nehogy te legyél már az áldozat! – csattant fel újra Suga. – Álszent kis köcsög.

– Hyung, ne beszélj már így vele! – szólt közbe Ramo is, hanyagul könyökölve az asztalon. A tányérjára már mindent kivett, csak a húsra várt, amit Jin visszatartott a vita tisztázásáig.

– Miért én vagyok a rossz? Ha tudnátok, hogy mit csinált, ti is így viselkednétek.

– Miért, mit csinált? – kíváncsiskodott Jimin.

Farkasszemet néztünk Sugával, várva, hogy valamelyikünk megszólaljon, de végül J-Hope tett pontot az ügy végére.

– Jungkook már régóta tudta, hogy Taehyung rossz állapotban van, de nem szólt senkinek.

A kegyes hazugság elűzte a további kérdéseket, és nekiállhattunk a vacsorának, de egyáltalán nem ettem jóízűen. Úgy éreztem, megfojtanak a villámló tekintetek, és láttam, hogy a többiek sem nyugodtak meg teljesen.

– Hova-hova? – kérdezte Hosoek, amikor látta, hogy veszem a cipőmet.

– Levegőzni – feleltem, és kimentem a folyosóra. A tetőtérbe tilos volt felmennünk, de nem nagyon érdekelt, a kazánházba most nem bújhattam.

Csodás volt a kilátás odafentről, és az arcomba csapó szél megnyugtatott. Mélyet szívtam az éjszakai levegőből, és széttártam a karom. Olyan volt, mintha repülnék. Olyan szívesen megtenném. Széttárnám a szárnyaim, és átsiklanék a város felett.

– Jungkook, itt vagy? – tolta ki a súlyos üvegajtót Hoseoek, és fázósan összehúzta magán a kabátot. – Mit csinálsz?

– Mondtam, hogy levegőzök.

– A tetőn? Megfázhatsz.

– Mintha érdekelne! – vetettem oda, és előhúztam a cigarettásdobozt a zsebemből. Mindig is utáltam a bagót, az apám folyton füstölt, és majd’ megfulladtam tőle, most mégis arra készültem, hogy elkezdjem. Végül is, mások is a nyugtatásra használják, nem? – tettem fel magamnak a kérdést, és leszakítottam a védőfóliát. Jobb, mint a bogyók.

– Ugye nem akarsz rágyújtani? – lépett oda hozzám Hope, és erősen megragadta a csuklóm.

– Mintha érdekelne! – sziszegtem ismét, és leráztam az ujjait.

Akkorát lökött rajtam, hogy a földön kötöttem ki, és a doboz messze repült tőlem. Amikor lerúgta a tetőről, kedvem támadt agyonverni.

– Mit lázadsz már megint? Nem azért jársz dokihoz, hogy ne legyél ilyen?

– És mégis minek járjak, ha itthon mindent leromboltok? Megbeszéltünk egy ütemtervet, de ti mindent elcsesztek. Lehúzhatom a WC-n az egészet.

– Sajnálom – hajtotta le a fejét Hosoek megbánóan. – Én megpróbálok segíteni neked, csak avass be, jó?

Elfogadtam a kezét, és ahogy felhúzott, szorosan magamhoz öleltem. Kedveltem, és nagyon bántott, hogy így megromlott a kapcsolatunk. Régebben bármit megbeszélhettünk egymással, még azt is tudtam, hogy egyszer rányitott Jiminre, amíg fürdött, és utána két napon keresztül ez a kép kísértette a rémálmaiban.

Szükségem volt valakire, akivel lelkizhetek. Taehyunggal alig találkoztunk, és amíg fel nem épül, nem akartam túl sok bajjal terhelni.

– Én tényleg nagyon sajnálom, amit tettem. El sem tudod hinni, hogy mennyire – motyogtam a vállába.

– Tudom – simogatta meg a hátam, majd kissé eltolt magától, hogy a szemembe nézzen. – Gyere, menjünk be, és mesélj el mindent! De nincs több ilyen badarság! Még hogy dohányozni?! Elment az eszed?!

Leszegett fejjel követtem a melegbe. Nem akartam kiülni a folyosóra, inkább bevettem magam a sarokba, és felhúztam a lábaim, hogy biztonságot teremtsek. Jól esett összegömbölyödni.

Mindent elmondtam, a gyógyszert, a piát, az érzéseimet szex közben. Hosoek elgondolkodva bólogatott, és mikor végeztem, bíztatóan megpaskolta a karom.

– Biztosan segíteni fog, hogy eljársz a terápiára. Az orvos mit mondott? Az, hogy a gyógyszerre ittál… Nem lehet, hogy amiatt volt?

– Nagy löketet adott, az tuti, de a fő probléma az, hogy mindent elfojtottam. Nem kommunikáltam senkivel, csak fortyogtam, és a kábultságtól nem tudtam irányítani a tetteim. A harag eluralkodott rajtam.

– Nagyon sajnálom – tört ki J-Hope-ból a vallomás. – Én is hibás vagyok. Mindnyájan. Nem kellett volna így bánnunk veled.

– Nem haragszom rátok.

– Tudom, hogy még korai, de egyszer elmondjuk a többieknek is, ugye? Tudniuk kell. Mind tehetünk róla, hogy idáig fajultak a dolgok. Nem kellett volna lenéznünk téged, mert fiatalabb vagy.

Jól esett, hogy Hosoek valóban a szívén viseli a sorsom. Nem vártam többet tőle, annyi bőven elég volt, ha néha beszélget velem. Yoongit ő sem fogja tudni visszafogni, de talán jobb is így. Vele nekem kell megküzdenem.

Összeölelkezve tértünk vissza, mintha sosem lett volna köztünk feszültség, de ez egyáltalán nem nyerte el a tetszését a „főgonosznak”. Suga úgy nézett Hosoekra, mint aki az előbb nyúlta le a csaját.

– Hogy érhetsz ehhez a féreghez? – vetette oda undorodva. – Nem kell sajnálni az ilyet. Rohadjon meg ott, ahol van!

– Yoongi, ahelyett, hogy bántod, megpróbálhatnád megérteni – kelt ki a védelmemre Hope.

– Megérteni? Mit értsek meg? Mit lehet megérteni abban, hogy megerőszakolta Taehyungot? – kiabált Suga. Ijedten néztem az érkezők felé, és nagyon reméltem, hogy a nappaliból áradó zene elnyomta a szavakat.

– Menjünk be a szobámba, és ott folytassunk ezt! – ajánlotta J-Hope, de addigra már kitört a vulkán.

– Nem beszélünk meg semmit! Hogy állhatsz az oldalára? Megőrültél? – üvöltözött Suga, és amikor Jimin megpróbálta lenyugtatni, csak még dühösebb lett. – Ne engem baszogass, inkább azt a kis mocskot lökdössed! Ő erőszakolta meg Taehyungot, nem én!

Minden szem rám szegeződött, és hiába próbáltam meg Hosoek háta mögé bújni, ez sem segített. Ennyit arról, hogy mindent óvatosan adagolunk – gondoltam, és megpróbáltam elszökni a körből, de Ramo utánam nyúlt, és visszalökött Hope mellé.

– Ez igaz, Jungkook? – emelte meg a hangját a leader. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. – Válaszolj! Igaz?

– Hagyjatok! – nyögtem magam elé megsemmisülve, és a fülemre tapasztottam a kezem.

– Igaz? – üvöltött fel Ramo. Talán még sosem hallottam ennyire dühösnek. – Hallod? Válaszolj már! Igaz? – rángatott meg a pulcsimnál fogva, de egy szó sem jött ki a torkomon, csak csendben zokogtam.

– Hagyd! – kérte Hope, de a leader nem tágított, amíg választ nem kapott. Nem bírtam kimondani. Nem akartam. Nem így akartam.

– Nyisd már ki a szádat, te neveletlen kölyök! Vállald a felelőséget a tetteidért! Igaz, amit Yoongi mondott, vagy sem?

– Hagyjátok már békén!

Mindnyájan az érkező felé fordultunk. Taehyung hangja betöltötte az előszobát, és bár a testtartásán látszott, hogy milyen gyenge, az arcáról sütött az elhatározottság. A szemei dühösen csillogtak.

– Ha én nem haragszom rá, akkor nektek sincs jogotok bírálni! Ereszd el, hyung!

Rap Monster döbbenten teljesítette a kérést, és amint szabad lettem, azonnal V mellé suhantam. Apró puszit nyomtam a vállára, és nem törődve a többiekkel, visszakísértem a szobájába. Aggódtam érte, nem szabadna ennyit sétálnia. A végén még miattam kerül újra kórházba.

– Jól vagy kicsim? – simította meg a nedves arcom, és amikor menni akartam, nem eresztett. – Maradj még!

Megszeppenve bújtam oda a mellkasához, és próbáltam erőt meríteni belőle. Ha kimegyek ebből a szobából, biztosan meglincselnek – gondoltam, és mélyen beszívtam Taehyung édes illatát. Ha nem létezne, értelmetlen lenne kibírnom őket. Csak miatta tartok ki.

J-Hope:

A beszélgetés Jungkookkal sok mindenre ráébresztett. A hibát ő követte el, ezen nincs mit szépíteni, de nagyban belejátszottunk mi is. Jungkook belebetegedett abba, hogy nem nyílhatott meg nekünk. Közösen tehetünk arról, hogy idáig fajultak a dolgok.

Megpróbáltam megértetni a többiekkel, hogy ez a helyzet sokkal bonyolultabb, mint gondolják, de nem hallgattak rám. Kikiáltották a maknae-t bűnbaknak, és Suga csak adta alájuk a lovat.

– Hosoek, mégsem támogathatsz egy ilyen dolgot – mutatott rá Ramo, és nagyot húzott a söréből. Bele sem mertem gondolni, mi lesz, ha a menedzser megtudja. Mi lesz, ha eljut a cég igazgatójához? Lehet, hogy vége lesz a Bangtannak?

– Két dolgot tehetünk – szögeztem le. – Lenyomjuk, vagy segítünk neki. A barátai vagyunk, nem?

Jin az asztalba verte a fejét, de hamar be kellett látnia, hogy ez nem segít a döntésben. Ha fel kell állítanom a szövetségesek listáját, Jint mindenképpen ott látom. Számára mindig is a banda volt a legfontosabb, az „anyai” ösztönei nem fogják hagyni, hogy a „gyereke” ellen forduljon. Jimin nagyon hirtelenharagú, de ha lenyugszik, talán meggyőzhető. Ramo már nehezebb dió. Ő nagyon erkölcsös, mindig a jó utat válassza, és betartja a szabályokat. Amit Jungkook tett, törvényszegés számára. Sugát meg sem próbálom átállítani.

– Taehyung megőrült, ha továbbra is vele akar maradni – állapította meg Jimin, és kételkedve a szoba felé lesett. – Nem kellene kirángatni onnan Jungkookot?

– Jövök én magamtól is – lépett ki a takarásból az említett, és elvett egy széket az asztaltól. Messze ült tőlünk, mintha nem is tartozna hozzánk. – Hallgatom a véleményeket.

– Hogy lehet ekkora pofád, te kis suttyó? – vetette oda Suga.

Jungkook válaszul az asztalra dobta a telefonját.

– Nesze, hívd fel a menedzsert, és rúgass ki, ha ennyire gyűlölsz! Ha neked ennyire fontos az egyéni bosszúd, akkor csesszél szét mindent!

Suga nem nyúlt a telefonért, csak meghúzta a sörét, és továbbra is szemmel gyilkolta Jungkookot. Senki nem tudta, mit mondhatna.

– Nem kérek mást, csak azt, hogy hagyjatok békén! – kezdte Jungkook megtörve. – Jóvá akarom tenni, amit csináltam, de a bandának és Taehyungnak is ártotok azzal, ha a vádaskodtok. Nyugalmat akarunk, mindketten.

– Semmi jogod ahhoz, hogy többes számban beszélj! – figyelmezette Suga.

– Az én pasim, nem?

Jin azonnal fuldokolni kezdett a félrenyelt alkoholtól, úgy tűnt, a tagok csak annyit fogtak fel az egészből, hogy Jungkook letámadta Taehyungot. Az el sem jutott az agyukig, hogy korábban is együtt voltak.

– Ti jártatok? – tőrt ki Jiminből a kérdés, és megvakarta a fejét, hogy csökkentsen a feszültségen.

Jungkook aprót bólintott, mire kérdések ezrei zúdult rá, de mielőtt még beleőrülhetett volna, a segítségére siettem.

– Talán most nem ez a legfontosabb – köszörültem meg a torkom. – Ezt a problémát bandaként kell megoldanunk. Én egyetértek Jungkookkal, nem kellene beleszólnunk. Eljár orvoshoz, és ha ennyire nem bízunk benne, akkor is figyelni tudjuk őket, nehogy baj történjen. Na, mit szóltok?

Végül szavazásra került a sor, és legnagyobb megkönnyebbülésemre leszavaztuk Yoongit. Hiba volt.

– Most komolyan? Ti mind meg vagytok húzatva? – csapott az asztalra, majd mindennemű gondolkodás nélkül Jungkookhoz vágta a sörösüveget.

Én ugrottam elsőnek a maknae-hoz, amikor az arcához kapott. Az ujjait sűrűn fedte a vér, ahol a törött üveg megvágta.

– Hülye vagy, Yoongi? És ha kivered a szemét? – kiabált Jin, majd a fürdőbe vonta a sérültet.

Feszült csend telepedett a konyhára.

Jungkook:

Nagyon fájt az arcom, és féltem, hogy nyoma marad a vágásnak. Jin alig bírta tartani a gézt, amíg meg nem jött az orvos.

– Meggyógyul? – kérdeztem kétségbeesve, de a doki nem tudott azonnal válaszolni. Hosszasan pepecselt az arcommal, mire megnyugodhattam.

Szerencsére nem kellett összevarrni, de így is kétesélyes maradt a hegesedés. Nem is értem, Yoongi hogyan gondolta ezt. Lehet, hogy nem számított rá, hogy az üveg széttörik az arcomon, de egyáltalán nem kellene ilyesmivel dobálnia. Üssön le, vagy rugdosson meg, de az arcomra odafigyelhetne. Ő is abból él.

Amint a doktor elhagyta a dormot, Jimin alapos fejmosásban részesítette az azóta kijózanodott Sugát, és az egész ház zengett tőlük. Még Taehyung is felébredt, aki nem kicsit ijedt meg a bekötözött arcomat látva.

– Jól vagy? – kérdezte, amikor bemásztam mellé az ágyba. – Mi történt?

– Baleset – füllentettem, és a mellkasára hajtottam a fejem. – Aludni szeretnék. Majd holnap elmesélem.

– Rendben – törődött bele, és simogatni kezdte a fejem. Éreztem, hogy a kiakadás szélén állok, ha nem lenne mellettem, már rég világgá mentem volna.

Az elkövetkezendő napokban elkerültek a többiek, csak Jin jött oda néha, hogy ellenőrizze az arcom, vagy jeget tegyen a duzzanatra. Yoongi még csak bocsánatot sem kért.

A kedvem csak akkor rázódott helyre, amikor Taehyung visszajöhetett dolgozni. Kímélnie kellett magát, és naponta három órát gyakorolhatott csak, de a jelenléte jó hatással volt a csapatra. Esetlenül próbálta felvenni a ritmust, aminek mindig az lett az eredménye, hogy elhülyültük az egészet, és a táncpróba végén röhögve fetrengtünk a padlón.

– Ki akar ramenezni? – kérdezte J-Hope, mire minden kéz a magasba emelkedett.

– Hyung, ugye nem akarunk rendelni? Mozduljunk ki egy kicsit! – akaszkodtam rá a karjára, és addig lógtam rajta, amíg bele nem egyezett. Elegem volt már abból, hogy az életünk a dormból, a buszból és az ügynökségből áll. Emberek közé akartam menni.

– Rejtőzködés: ON! – kiáltotta el magát Hopi hyung, és úgy bebugyolálta magát, hogy kételkedtem benne, képes lesz-e így levesezni. A hatalmas sál, amit az arca köré tekert, minden szájmaszkot megszégyenített.

A csapat többi tagja is baseballsapkát húzott, egyedül Rap Monster nem szarozott, őt nem érdekelte, ha felismerik. Stílusosan felkanyarintotta a nyakára a sötétkék sálját, felvett egy kerek napszemüveget, és kikérte az ételt. Amíg vártunk a rendelésre, V fókának álcázta magát a pálcikákkal. Néha tényleg úgy viselkedik, mint egy ötéves – csóváltam meg a fejem.

A kedvünket meghozta az étel, jólesően szürcsöltem a levest, miközben arról beszélgettünk, milyen kinézetet szeretnénk a következő dalhoz. Általában a stylistok döntöttek, de a mi véleményünket is kikérték, így nem ártott, ha előre felkészültünk.

– Én be akarom festeni a hajam. Unom már ezt a színt – borzolta össze a haját Taehyung. Neki minden szín jól állt, még narancssárgán is szívdöglesztő, de nekem különösen tetszett, ha természetes – már amennyire a barna természetes.

– És milyenre? – kérdezte kíváncsian Rap Monster, aki önmaga is sűrűn váltogatta a színeket.

– Szőkére. Világos szőkére, mert az kiemeli a szemeimet. Már meg is álmodtam magamnak.

Megpróbáltam elképzelni szőkén, de nem nyerte el a tetszésemet. Remélem, más fazont is akar. Ha kicsit feltupíroznák, és hullámokat sütnének bele, mint egy hercegnek, akkor tényleg jól nézne ki.

– Te, Jungkookie? – bökött meg Hope, amikor rájött, hogy kimaradtam a sorból. – Te mit szeretnél?

– Nekem mindegy.

A fiúk azt hitték, hogy ki akarom vonni magam a beszélgetésből, pedig csak szimplán tetszett a mostani hajam. A feketét a szüleim is jobban szerették, bár megértették, hogy a munkám miatt sokszor változik a külsőm.

– Növeszd meg, és felkötjük két coffba – ugratott V, mire játékosan belebokszoltam a karjába. – Most mi van? Tök cuki lennél.

– Ja, úgy néznék ki, mint egy csaj.

– Annak is cuki lennél – makacskodott tovább Taehyung, és cuppanós puszit nyomott az arcomra. Zavartan figyeltem a többiek reakcióját, de a szemük sem rebbent, régebben is csináltunk már ilyet.

Kíváncsian V ajkára nyomtam a sajátomat, majd hirtelen elválltam tőle, és vártam a reakciókat. Jin – szegény – majdnem megfulladt a kólától, Suga pedig undorodva eltolta magától a levest.

– Jungkook, ne csináljatok ilyet előttünk! – kért esdeklően Rap Monster.

– Soha ne csináljatok ilyet! – helyesbített Jin, miután újra levegőhöz jutott. – Főleg nyilvánosan.

– Bocsánat – motyogtam, de belül jót kacarásztam rajtuk. Jó érzés volt újra rosszalkodni kicsit, már olyan régen bűnöztem.

A buszon szorosan Taehyunghoz bújtam, aki kacarászva élvezte a macskáskodást, és összekulcsolta az ujjainkat. Olyan szívesen megcsókoltam volna, de nem akartam kiakasztani a többieket, így inkább csak az illatát ízleltem. Mióta együtt vagyunk, jobban odafigyel a parfümjeire, tudja, hogy milyen kényes vagyok, ha az illatokról van szó.

– Ma egész nap nem bírtál magaddal – húzott magához a szobánkban, és kulcsra zárta az ajtót. A megállapodás szerint ezt megtiltották a hyungok, de nekünk sem kell folyamatosan jelentenünk. Majd azt mondjuk, hogy megszokásból bezártuk, és elfelejtettük, hogy nem szabad. – Megneveljelek? – markolt a fenekemre, mire még odaadóbban simultam az ölelésébe.

– Inkább szeretgess! – kértem, és lágyan megcsókoltam. Az ajkai még fűszeresek voltak a ramentől, de én mégis úsztam a boldogságban. Taehyung olyan, akár egy hatalmas csokitorta, ami arra vár, hogy elfogyasszam.

– Ahogy szeretnéd – forgatott be az ágyba, és azonnal a nyakamra tapadt.

Olyan régen voltunk már együtt, hogy el is felejtettem, milyen, ha V kanos lesz. Nőket megszégyenítően nyögtem minden keményebb csókjára, amivel nyomott hagyott a testemen, és rekordsebességgel keményedtem meg tőle. A vállait karmolva könyörögtem, hogy tegyen már magáévá, de kivárt. Lassan, ízlelgetve nyalogatta a hasam, és már éppen erényesebben rászóltam volna, hogy ne húzza az agyam, amikor hirtelen felsikkantottam. Taehyung forró szája körbeölelt, és amikor megéreztem a nyelvének vibrálását a makkomon, nagyon közel kerültem ahhoz, hogy pontot tegyek az éjszaka végére. Mélyen nyögtem fel, amikor mozgatni kezdte a fejét, és az egész testem lángban égett a mozdulataitól. A másik oldalt voltam már, így tudtam, hogy maga az örömszerzés is jó érzés, de ez egyszerűen mesés. Taehyung hihetetlenül jól csinálja.

– Na, milyen volt? – kérdezte szerelmem, amikor felkúszott egy csókra. Amíg a válaszom várta, nekikezdett a tágításnak.

– Csodás – sóhajtottam, és megemeltem a csípőm, hogy jobban hozzám férjen.

Egymást ölelve szeretkeztünk, összebújva, a másik szájába súgva a szerelmes szavakat. Talán az első alkalmunk volt ennyire meghitt, azóta jobban foglalkoztatott a vágy, mint az intimitás. Nagyon jól esett, hogy ennyire törődik velem, a becézgetései, a lágy simítások, mind azt üzenték, hogy biztonságban vagyok mellette, pedig nem is nekem lenne félnivalóm. Taehyung maga a két lábon járó szerencsecsillag. Aki megkapja, a világ legboldogabb embere lesz.