Vallomás (Hongseok x Kino)

Hongseok:

Mindenki izgatottan készült a nagy napra, ahogy én is, akárcsak egy menyasszony, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy megtaláljam a megfelelő ruhát. Első körben megpróbáltunk konszenzusra jutni a többiekkel, lesz-e dress code, vagy sem, de erről is eltértek a vélemények. Jinho, Yeoone, Kino, Yanan, és Yuto amellett szavaztak, hogy legyen, Edawn, Hui, Shinwon, Wooseok és én amellett, hogy tök mindegy, hogy a násznép mit vesz fel, sokkal fontosabb kérdés, hogy a jegyes pár miben lesz. Ez újabb problémához vezetett, Jinho semmiképpen se akar fehéret felvenni, Wooseok viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy de hát Jinho a lány. Edawn amellett kardoskodott, hogy legyenek mindketten normál ruhában, hiszen teljesen felesleges a kiöltözés, a meleg esküvő úgyse lehet olyan, mint a hetero, Yuto megállapította, hogy az égvilágos semmi baj nincs a feketével. Egy szó, mint száz, rengeteg ideig veszekedtünk ezen a témán, és valahogy mindig sikerült öt-ötre kihozni az állást – a fene, hogy párosan voltunk –, úgyhogy az esküvő napjáig nem volt eldöntve ez a kérdés. Emiatt pedig volt egy fekete öltönyöm, meg egy sárga, ki tudja, mi lesz alapon, és próbáltam olyan sminket kérni a sminkesektől, ami passzol mindkettőhöz.

A szerelmes pár nem akart nyilvánosságot az esküvőnek, a fanokat így is két táborra osztotta – lehet ők is párosan vannak? – a tény, hogy két tag, nem hogy meleg, de egymást szereti, és házasodni fog – persze csak félhivatalosan, mert máshogy nem lehet. Nyílván nincs olyan, hogy privát buli, ha az ember idol, így a kerítésnél ott tömörültek a megszállottak, hatalmas fényképző gépekkel, nem is lehetett eldönteni, hogy ki a sasaeng és ki a sajtós. Ha pedig a felezés nem lenne kielégítendő, akkor a fanokat mondhatni, tovább vágta – mint egy tortát – a döntésünk, miszerint Edawn és természetesen Hyuna is a meghívottak listáján szerepel. Voltak, akik százszázalékosan örültek neki, aztán voltak, akik örültek, de szerintük hiba volt botrányba keverni saját magunkat, aztán voltak, akik nem örültek, de elfogadták, és végül azok, akik nem is örültek és nem is fogadták el. Mi úgy gondoltuk, hogy azért, mert a Cube egy barom, mi még egy csapatnak számítunk, úgyhogy nem foglalkoztunk a cikkekkel és utálókkal, Edawn ugyanúgy ott feszített a büszke tagok sorában, mint Yanan, aki szerencsére elég jól érezte magát ahhoz, hogy részt vegyen a nagy napon.

Miután sikerült kikászálódni az autóból, és átjutni a kapun, ahol már biztonsági őrök védték a nyugalmunkat, Hui újabb remek ötlettel állt elő. Mivel, hogy mindannyian színes öltönyben voltunk – nem számítva, hogy mindannyian hoztunk feketét is –, megpróbált úgy rendezni minket, hogyha a drón felülről készít képet a násznépről, kreatív és esztétikus fotót alkossunk. Ennek eredményeképpen a szélrózsa minden irányába szétdobált minket, pedig véleményem szerint egy kupacban kellett volna lennünk, de legjobban az zavart, hogy Kino messze került tőlem. Kinóval a szerelmi életünk mondjuk úgy, viharos volt. A barátságunk egy pillanatra se rendült meg, habár sokan veszekedtünk, mindig meg tudtuk beszélni a problémákat, a fő gondot az okozta, hogy én még mindig titkolni akartam a világ előtt, hogy együtt vagyunk, ő meg szeretett volna végre megnyílni. Még a tagok se tudták, hogy egy párt alkotunk, vagy legalább is, nem hivatalosan, de őszintén, nekem még mindig ciki volt, hogy egy fiút szeretek. Úgy értem, soha senki iránt nem voltak ilyesfajta gerjedelmeim, csak Kino tudta minden egyes alkalommal elcsavarni a fejem, és féltem tőle, hogy mit fognak rólam mondani az emberek. A csapattagoktól nem tartottam, hiszen Wooseokot és Jinhót is elfogadták és támogatták, én egyszerűen csak nem akartam, hogy a rólam kialakított képben csorba essen. Én macsó voltam, szexi csávó, minden fan szexistennek gondolt – ez mondjuk, igaz is –, és ha kiderült volna számukra, hogy meleg vagyok, minden, amit felépítettem – és nem csak a testemet –, összeomlott volna. Csak egy homokos lettem volna, vagy jobb esetben „de kár, hogy mindig a helyes csávók melegek”, és én nem akartam ezt. Továbbra is macsó szerettem volna lenni, minden lány álma, egyszerűen túl önző voltam. Ezzel persze megbántottam Kinót, úgy érezte, nem szeretem eléggé, pedig ez nem volt igaz. Ez nem róla szólt, vagy az érzéseimről felé, egyszerűen csak magamról, és arról, mit szeretnék, ha az emberek gondolnának rólam.

Unalmamban sorra vettem a tagokat, és megpróbáltam logikát találni abban, ahogy a leader különültetett minket. Edawn szürke, Kino világoskék, Shinwon piros, Yuto rózsaszín csíkos, Yanan sötétkék, én és Yeoone – a szemét másoló, pedig mondtam neki, hogy én leszek csibe – citromsárga, a házasodó felek pedig fekete és rózsaszín öltönyt választottak. Aztán ott volt a leader, Hui, akin egy bordó bársony öltöny volt, hozzá sötétkék nadrág és ing, és ehhez hozzá tett egy párducmintás nyakkendőt, és így pont úgy nézett ki, mint egy lezser rocker. Ezek után nem bíztam az ítélőképességében, miszerint tud olyan térformát felállítani, aminek köszönhetően a drónos kép kreatív lesz. A térformáért amúgy is Kino felelt, de senki nem hallgatta meg a véleményemet.

Nem értettem Yeoone-t sem, kilenc ember képes volt különböző színű ruhákat kiválasztani, ő meg ugyanolyan öltönyt vett, mint nekem volt, és még boldogan képet is küldött róla. Aztán jött a hiszti, amikor lecsesztem, hogy márpedig ő hamarabb kinézte, mint én, és már megvette, nem fogja vissza vinni, úgyhogy sikeresen elszúrta, hogy mindannyian különbözően nézzünk ki.

A szertartás irdatlanul unalmas volt, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú és kínzó, amíg az anyakönyvvezető beszél, a filmekben ezt mindig megvágták, vagy az is lehet, hogy csak egy szónok veszett el a nőben. A huszadik körmondatnál feladtam, Wooseok is egyre többet fészkelődött, piszkálta a rózsaszín zakójának ujját – Jinho átvetette vele, hogy egyszínűek legyenek –, és hol az egyik, hol a másik lábára helyezte a súlyt. Jinho arcára – már amennyit láttam belőle úgy, hogy végig háttal állt nekem – ráfagyott a kényszeredetten udvarias mosoly, de a többiek se festetettek jobban. Yuto az eget kémlelte, Yanan maga elé bámult – valószínűleg egyikük se értett túl sokat az elhangzó beszédből. Hui úgy tett, mint aki figyel, Yeoone szája mozgott, valószínűleg a következő filmjének szövegét gyakorolta, Shinwon matatott valamit a lába között – remélhetőleg csak a telefonját nyomta –, Edawn Hyuna vállának dőlve aludt. Én Kinót néztem, ő meg unott ábrázattal nézett előre, így úgy tűnt, mintha folyamatosan Wooseok cipőjét fixírozná. Nem volt nehéz megtalálnom, hol ült a párom, egyedül ő vett valamit a fejére, a fekete karimás kalapját messziről ki lehetett szúrni.

Mire végre a gyűrűk felhúzására kerül a sor, már minden bajom volt, fészkelődtem a széken, az öltöny rám izzadt, és képes lettem volna meginni egy kancsónyi limonádét. Én tapsoltam a legelragadottabban, amikor elcsattant a hitvesi csók, de sokkal jobban örültem, hogy végre vége a szertartásnak, mint annak, hogy a szerelmes pár összekötötte az életét. Aranyos az esküvő, de szerintem nem ez az, ami meghatározza, hogy örökre a párod mellett maradsz-e. Én még úgy is csak Kinót akartam, hogy hivatalosan nem is jártunk.

Miután megittam egy fél kancsónyi bólét – egy egészet azért nem lett volna pofám –, gratuláltam az ifjú párnak, jól összenyomorgatva Jinhót, nagy spanok voltunk mi. Nem csak azért bírtam, mert egy napon volt a születésnapunk, hanem azért, mert ha a fanoknak ez nem is mindig jött át, Jinho hatalmas forma volt privátban. Rengeteget röhögtünk, nem csak értette a viccet, de sokszor robbantgatott poén bombákat a semmiből, és én mindig jól szórakoztam rajta.

– Egy kis semmiség – nyújtott át egy borítékot Hui nászajándékként, mi már tudtuk, hogy az egész nászutat ő fizette, de meg is tehette, Mr. Pénzes Leader.

Jinho nem akarta elfogadni, de készültünk erre, így Hui már előre kifizetett mindent, és még a legidősebb se volt olyan hülye, hogy pusztán büszkeségből lemondja. Wooseok mindennemű erkölcsi kétely nélkül örült a jelképes csekknek, meglapogatta a leader vállát, és várakozva nézett a következőre a sorban, mindig is szeretett ajándékot kapni. Az ajándék kiválasztásánál is élt az a szabály, hogy lehetőleg nyolc különböző dolgot adjunk, és Yeoone ezúttal nem lopta el az ötletemet, sikerült teljesítenünk a küldetést.

Sosem voltam még elejétől a végéig ott egy esküvőn, a fanok miatt mindig hamarabb le kellett lépnem, hogy ne zavarjam a násznépet, de valahogy lazábbnak képzeltem, mint amilyen volt. Azt gondoltam, pár kötelező udvariassági kör után összegyűlünk egy helyre, és némi zabálást követően jól bebaszunk, de helyette mindenkinek vigyorogni kellett, kezet rázni, meghajolni, bazsalyogni, már fájt az arcom. A cég meghívott egy csomó üzleti partnert, azt akarta mutatni, hogy mennyire elfogadó, és ő aztán igazán támogatja az előadóit, de a valóságban, amikor kiderült, hogy Wooseok és Jinho együtt vannak, ki akarták rúgni őket, mint Edawnt. A Pentagon nem viselt volna el több tagvesztést, főleg úgy, hogy Jinho a főénekes, és Woosoek nem csak híres, de tehetséges rapper is, úgyhogy Hui egészen egyszerűen megfenyegette a vezetőséget. Amikor Edawntól elbúcsúztunk, még nem volt ekkora befolyása, azóta azonban egy titkos fantomcégen keresztül elkezdte felvásárolni a Cube részvényeit, és így nyomást gyakorolhatott a fejesekre. Adtam volna, ha tíz-húsz év múlva Hui ül bele a CEO székébe.

Wooseok és Jinho szülei nagyon aranyosak voltak, csak folyton elkaptak, és belém akartak erőltetni még egy süteményt, amit már tényleg nem engedhettem meg magamnak. Az egy dolog, hogy annyi lett a napi diétámnak, de ez a cukormennyiség kezdett már rosszul esni. Mégse akartam megbántani a néniket, úgyhogy inkább menekülőre fogtam. Nem szégyen a futás, és ha már így alakult, kellemessé is tehettem a bujkálást.

– Várlak a kert végében! – súgtam oda Kinónak, és egyenesen a kijelölt hely felé tartottam, mintha nagyon fontos dolgom lenne arrafelé.

Nem voltam biztos benne, hogy követni fog-e, nagyon durcás fejet vágott. Nem tudtam, a hosszúra nyúlt beszéd miatt, vagy én húztam fel valamivel, de ha Kino sensitive módban volt, még az én bicskám is beletört néha a békítésébe. Sokat javult ebben a gyakornokság óta, de azért előfordult, hogy felhúzott a hisztivel, vagy a sértődéssel, főleg, ha az valami olyan triviális baromság miatt történt, minthogy nem hagytam neki a joghurtból vagy hasonló.

A fa alatt várakoztam, és a mesterséges tavacskában úszkáló aranyhalakat néztem, miközben a világ összes bogara megtalált. A sárga öltönyöm miatt valószínűleg virágnak néztek, úgyhogy koránt sem olyan hanyag eleganciával várakoztam ott, ahogy Kino rám talált, az első öt percet úgy töltöttem, hogy össze-vissza csapkodtam magam körül, hogy elkergessem a különböző méretű rovatokat.

– Hívtál. Mit akarsz? – kezdte Kino, és nem nézett rám, ő is a tót nézte, kemény, szoborszerű arccal.

Egy tízes listán olyan nyolc és félre állt feltételezésem szerint a sensitive szintje, ami elég rossz, de még nem veszett ügy, egyszer egy kilencest is sikerült legyűrnöm, bár az is igaz, hogy egy négyes is fogott már ki rajtam.

– Mit akarnék? – öleltem át a derekát, és megpróbáltam magamhoz húzni a testét, de ellentartott.

– Itt nem fogunk dugni.

– Miért, én csak ezt akarhatom tőled?

– Hibáztatnál érte, ha így gondolnám?

Becsapós kérdés, ezekbe nem szabadott belesétálni. Ha azt mondtam, hogy igen, mert ez hülyeség, akkor megsértődött, hogy hibáztatom, és mégis milyen alapon gondolom, hogy ehhez jogom van. Ha meg azt mondtam, hogy nem, akkor meg beismertem, hogy így van, ami nem igaz. Kino valamiért úgy gondolta, hogyha nem akarom felvállalni a kapcsolatunkat, akkor az azt jelenti, hogy nem tartom komolynak azt, ami közöttünk van, csak a szeretőmnek akarom, pedig ennek a kettő dolognak az égvilágon semmi köze nem volt egymáshoz számomra.

– Az elmúlt hetekben minden az esküvői készülődésről szólt. Alig volt időnk egymásra. Szeretnék kicsit kettesben lenni veled – próbáltam újra közelebb húzni, de kibújt a karjaim közül, és rántott egyet az öltönyén, mintha összegyűrtem volna. – Most mi bajod van? – fakadtam ki, lehet, volt az a nyolc és fél kilenc is.

– Az, hogy mindenki boldog a párjával, én meg itt szenvedek veled.

– Nem kötelező ám velem lenni! – horkantam fel, és azonnal megbántam, amit mondtam, de már késő volt, kimondtam.

– Kössz, hogy megszabadítasz magadtól! – emelte fel Kino is a hangját, majd sértettem faképnél hagyott.

Tudtam, hogy hamar utána kell mennem, mielőtt még elhiszi, hogy tényleg komolyan gondoltam a szakítást, de előbb le kellett nyugodnom. Felhúzott, hogy ilyen hisztis, amikor tényleg csak annyit akartam, hogy engedje magát megölelni, az a kis tavacska olyan romantikus volt, és mi annyira régen éltünk meg valamit, amit romantikusnak lehetne nevezni, erre a hisztijével elrontott mindent.

Mély lélegzetet vettem, és Kino keresésére indultam, de nem találtam sehol. Megkérdeztem azt, aki mindig tud mindent, a leadert, de csak annyit látott, hogy egy Kino hurrikán végigsöpört az asztalok mentén, magához véve egy üveg pezsgőt, aztán eltűnt a pavilonnál. Kino fejével gondolkodva, valószínűleg hülyére akarta inni magát, hogy gondolkodni se tudjon a hülye pasiján, de senkinek se tett volna jót, ha botrányt csap Jinhóék esküvőjén. A pavilon a kert másik végében volt, korábban ott fotózkodott a jegyes pár, úgyhogy tudtam, merre kell mennem, de kicsit sem tetszett, amit ott találtam. Egy öltönyös figura vigyorgott Kinóra, túl közel állva hozzá, és túl szívélyesen tapogatta a párom kezét. Nem tetszett, hogy Kino nem tolta el, mint engem. Nem viszonozta a közeledést, de nem is hárította el, ami majdnem ugyanolyan rossz.

– Hát megvagy! – törtem össze a meghitt hangulatot, a hangom keménysége még engem is meglepett.

Birtokló típus voltam, ami az enyém, az enyém, és úgy gondoltam, Kino az első ezen a listán, soha nem szerettem, hogy olyan népszerű a férfiak körében. Kinónál sok meleg bepróbálkozott, és pár hetero is, ha elmentünk bulizni egy szórakozóhelyre, mert lágy, szép és kívánatos, nem is beszélve arról, milyen szexin tud táncolni, szerintem arra is képes lenne, hogy egy órácskára kihúzzon egy papot is a reverendája alól.

– Elmondtam, amit akartam, és te is elmondtad a magadét – flegmult tovább Kino, de még koránt sem volt részeg. Ennyi idő alatt senki nem tudott berúgni. Talán csak Yuto.

– Ő kid? – kérdezte az idegen, mintha bármi köze lenne hozzá.

– Csak egy bandatárs.

Ezzel szépen a büszkeségembe taposott, szívesen megkérdeztem volna, hogy akkor is csak egy bandatárs vagyok-e, amikor a nevemet nyögi, de nem akartam lebuktatni magunkat, így csak felhúzott szemöldökkel kérdeztem vissza:

– Tényleg? Csak egy bandatárs?

– Miért? Mi lennél?

– A pasid, mondjuk – nyögtem ki végre, és közéjük furakodtam, kissé arrébb lökve a pasast. – Uram, nincs itt keresnivalója. – Hiába, egy úriember mindig úriember marad.

A fickó nem kakaskodott, gondolom, látta, ki győzne, de Kino ennyitől nem enyhült meg. Nem tudom, mit várt tőlem. Álljak ki a pódiumra, és üvöltsem bele a világba, hogy együtt vagyunk? Ez nem is rossz ötlet!

Nem mondtam Kinónak semmit, csak megragadtam a csuklóját, és visszarángattam az embertömegbe. Nem tetszett neki, próbált lefékezni, de erősebb voltam nála, így a nyers erő végül győzedelmeskedett, és mielőtt a mikrofon mögé pattantam volna, megkértem Huit, hogy tartsa ott a táncost, ha kell, fogja le.

– Elnézést! Bocsánat! Szeretnék mondani pár szót – törtem meg a csevegés hangját, és a zenészek zavarodva ugrottak a hangszereik mögé, ez nem volt megbeszélve. – Gratulálni szeretnék az ifjú párnak. Sokszor nagy nehézséget okoz, hogy kifejezzük az érzéseinket, de ti mindig erősek voltatok, sosem kételkedtetek az érzéseitekben, és nem féltetek attól, mit fog szólni a külvilág, mert csak a másik véleménye számított. Sokat tanultam tőletek, és ha még nem is vagyok a szinteteken, remélem, egyszer eljutok oda, és képes leszek bebizonyítani a szerelmemnek, hogy ő a legfontosabb a világon. Ezzel a számmal szeretnék sok boldogságot kívánni nektek, és megkérni a páromat, ne haragudjon rám! Szeretlek. – Nem mondtam, hogy kit, Jinhót és Wooseokot, vagy Kinót, de az utolsó mondatnál végig az utóbbira néztem.

Némi gyors egyeztetés után a zenészekkel elindítottam az instrumentál verziót a laptopról, ők pedig beszállak a megbeszélt helyeken, jó, hogy mind zenészek voltunk, így könnyen megértettük egymást. A Kinóval közös számunkat, a Romance-t választottam.

Te és én. Te, amikor én…

A csillagok lassan hullnak, szeretném ezt a hangulatot romantikusnak mondani.

Álmot álmodtam, egész éjjel, csak te és én.

Egész nap a neved mögé bújva írtam,

Leírom a sajátomat is,

mert te még mindig, te még mindig nem ismered az érzéseimet.

Rád gondolok, egyedül magamban az éjjel.

Szerelmes vagyok, minden olyan, mint egy álom.

Számomra ez a világ a legszebb.

Nem kívánok többet

Kérlek, csak maradj ilyen.

A csillagok betöltik az eget, az ablaknak dőlök, és rád gondolok.

A hold kitölti az éjt, lágyan elázok egy nyíló románcban.

Mert csak téged kereslek, téged hívlak, mint ezen az éjjelen (sötét éjjelen)

Amíg oda nem érünk, nem veszítem el a reményt.

Te…

Ha bármikor így nézhetnék rád…!

Nem.

Beleestem a tekintetedbe, úgy érzem, belehalok. (Gyilkos)

Egész nap, egész éjjel téged akarlak, szeretlek.

Lennél az enyém?

Jó éjt!

Jó éjt!

Csillagok, amik betöltik az eget,

hold, ami kitölti az éjt.

Mert csak téged kereslek, téged hívlak, mint ezen az éjjelen (sötét éjjelen)

Amíg oda nem érünk, nem veszítem el a reményt.

Miután elénekeltem a számot, leugrottam a színpadról, és egyenesen a páromhoz léptem, majd mindenki szeme láttára megcsókoltam. Ezúttal nem lökött el, a nyakamba karolt, és viszonozta a csókot.

– Nem ér! A hyung ellopja a rivaldafényt! – kiáltott fel Wooseok. Mindegy, hogy bekötötték a fejét, még mindig egy nagyra nőtt maknae maradt.

– Maradj már! – zsörtölődött Jinho. – Végre nem kell nézni a szenvedésüket.

– Hallgathatunk mást… – tette hozzá Shinwon tettetett bosszankodással, mire mindenki nevetésben tőrt ki.

Nem foglalkoztam velük, csak Kino számított, a többivel ráértem később törődni. Végül is, csak az számított, hogy ő mit mond. Legalább is, próbáltam ezzel nyugtatni magam.

Végigsimítottam az arcán, és összedöntöttem a homlokunkat. Közben – valószínűleg – Edawn egy kosárnyi rózsát szórt a fejünkre, és azzal szórakozott, hogy el se kell dobni a csokrot, megvan a következő párosunk. Szerintem Hyuna örült volna, ha mégis elrepül a virág, és véletlenül pont ő kapja, de ezt nekik kellett megbeszélniük.

– Tudod, most tök macsós voltál – mosolyodott el szélesen Kino. Így sokkal jobban festett, mint duzzogva.

– A dalra gondolsz?

– Nem, ahogy lejöttél a színpadról. Mintha egy filmjelenet lett volna, bam bamm, „az enyém vagy, és nem eresztelek”.

– Jól van, azért nem kell kiparodizálni! – nyűgösködtem, zavarba hozott ez a helyzet. Kezdtem érezni magamon az emberek tekintetét, és feszélyezett, hogy mi kerültünk a középpontba, szinte hallottam, ahogy susmorognak. Kino észrevehette a pánikot az arcomon, mert újabb csókot nyomott a számra.

– Csak rám figyelj! – nézett mélyen a szemembe, és nem engedte, hogy megmozdítsam a fejemet. Felrémlett, hogy az ágyban is szokta ezt mondani, és ez elég volt ahhoz, hogy elterelődjön a gondolatom.

– Szerinted Hui fizetne nekünk egy szobát? – susmorogtunk tovább. Ott helyben képes lettem volna leteperni a páromat.

– Nem, Hui nem fizet nektek semmit – jelent meg a leader feje vészesen közel az arcunkhoz, majd jól megpaskolta a vállunkat, mintha a nagyanyánk lenne. – Most, hogy ezt tisztáztuk, elrepülhet végre a csokor? Mindenki erre vár.

Kinót ölelve néztem, ahogy repül egy ígéret a levegőben, és összefűztem az ujjaimat a pároméval, nehogy véletlenül is elkapjuk, de jobb embernél nem is landolhatott volna. Shinwon pingponglabda méretű szemekkel pislogott bután, kezében egy színes virággal, és bután nézett körül, kivel is kellene a jövőben összekötnie az életét.

– Gyerünk, katchup, csókold meg a mustárt! – kiáltott fel Wooseok, mire mindenkiből kitört a röhögés, és én hálát adtam a sorsnak, hogy Yeoone megfizetett az öltönyéért.

Teljesen feleslegesen védekezett az új céltábla, hogy én is sárgában voltam, engem Kino már befoglalt, úgyhogy kénytelenek voltak ketten ellassúzni a csokortáncot, és ivás helyett az asztal alá röhögtük magunkat a látványon. Edawn és Hui a maradék virágszirmot rájuk dobálta, mintha apró rakéták lennének, azon ketten meg olyan fejet vágtak, mint akiket kínoznak.

Végül nem is sikerült olyan rosszra ez az esküvő.