My Precious! - 4. fejezet: Magic box

Wooseok:

Ahogy abban maradtunk, Moobinnal úgy tettünk, mintha most ismerkednénk meg, és ehhez mérten szerveztük a programjainkat. Beültünk kávézóba, sétáltunk a parkban, esténként üzeneteket váltottunk. Aztán elérkezett az ideje, hogy újra meglátogassam a lakását.

Moobin nagyon készült, az asztalon volt minden, chips, ropi, édes és sós snackkek, kóla, Sprite, limonádé, és alkohol is. Nem akartam inni, tiszta fej kellett a koncentráláshoz, így csak egy kólát vettem el. Moobin se alkoholizált, ő a Sprite mellett tette la a voksát, és az ajkai közé vett egy ropit.

– Mit terveztél mára? – érdeklődtem.

– Magic boxot.

Nem tudtam mi az, így megkértem, mesélje el. Amikor a végére ért, felrémlett, hogy angol órán mi is játszottunk ilyet, a dobozba a tanárnő papír cetliket, vagy tárgyakat rejtett el, és amit kihúztunk, az lett az óra eleji beszélgetés témája. Jó módszer volt arra, hogy gyakoroljuk a nyelvet, és jobban megismerjük egymást. Még a próbavizsgakor is abból húztuk ki a tételeket, hogy igazán a szerencsére bízzuk magunkat.

Moobinnal úgy határoztuk meg a szabályokat, hogy felváltva húzunk témát, és az, aki nem húzott, ő teszi fel egy kérdést ahhoz kapcsolódva. Az első körben én választottam ki a szín kategóriát, és Moobin érdeklődött, hogy mi a kedvencem. Nem volt nehéz a választás, a világoskék. Körbeírni a pontos árnyalatot már nehezebb vállalkozásnak bizonyult, próbáltam hasonlítani valamihez, de nehezen találtam a szavakat. Amikor könyvet olvastam, a jelenetek megelevenedtek a szemem előtt, de nem tudtam volna őket visszaadni másnak.

– Én a sötétkéket szeretem. Azt, amilyen az ágyneműm – vallotta be Moobin.

Mivel aludtam már az ágyában, pontosan tudtam, hogy milyen kék az ágyneműje, és gyorsan odatoltam Moobinhoz a dobozt, hogy húzzon újat. Nem akartam semmi félreérthetőről vagy kellemetlenről beszélni.

– Kedvenc állat? – maradtam a kedvenc kérdésnél, úgyis az ember azt szereti kiemelni, ami különlegesen fontos a szívének.

– Nincs. Sose volt háziállatom, így egyik sem érdekel túlzottan. Úgy vagyok az állatokkal, hogy ők ott, én meg itt. Nem félek tőlük, de nem is akarok közel lenni hozzájuk.

– Nekem sincs háziállatom, de ha lehetne bármilyen, akkor kolibrit akarnék. Azok olyan aranyosak.

Amikor a húgom kicsi volt, imádta a Disney hercegnős meséket, és emlékeztem egy indián lányra, akinek apró, gyorsan repülő madara volt. Valamiért megfogott a kisállat, és azóta nagyon szerettem a kolibriket. Persze, tisztában voltam vele, hogy soha nem tarthattam volna az éghajlati különbségek miatt, de szeretni szerethettem.

Az étel témakörnél Moobin már beszédesebb lett, teljes átéléssel sorolta a finomabbnál finomabb ételeket, úgy tűnt, szereti a lédús, vagy szószos ételeket, mint például a különböző tésztákat, mártogatósakat, és a gyümölcsök közül az epret. Ezt mondania sem kellett, észrevettem abból, ahogy az első találkozásunkkor ette, szinte szerelmi viszonyt is folytathatott volna vele.

– Én a barackkal vagyok így. Nincs is jobb, mint nyáron enni egy hideg, édes barackot – ábrándoztam el.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Moobin megbabonázva nézi a számat, de mégse tudtam teljesen, és beletúrtam a dobozva. Annyira zavarba jöttem, hogy abban se voltam biztos, hogy az én köröm jön-e, de nagyon reméltem, hogy valami olyan témát húzok ki, ami eltereli Moobin figyelmét rólam.

A legrosszabb került a kezembe.

– Szex – olvasta fel Moobin elégedett vigyorral. – Mit is kérdezzek? Tudom, Dong hyung, hogy milyen könnyen zavarba jössz, úgyhogy kedves leszek. Mesélj nekem, volt-e már barátnőd?!

Tényleg nagyon kedves volt tőle, hogy nem kérdezett intimebbet, a barátnőmről nem sok mindent mondhattam el. Középiskolások voltunk, szerettem, mindent együtt tapasztaltunk meg, aztán egy házibulin csókolózni láttam mással. Az egészben az volt a legszánalmasabb, hogy arra a bulira együtt mentünk, tehát tudta, hogy ott vagyok, de annak a másik srácnak a szája sokkal jobban érdekelte. Lehet, azóta minimalizálódott le a magabiztosságom.

– Én kissé túltoltam a dolgot – összegezte röviden a tapasztalatait Moobin. – Nagyon óvtam a csajomat, azzal a tipikus melldüllesztős módszerrel, folyton ott voltam, ahol ő, kicsit szerintem már elege lett belőlem. Hiába feküdtünk le, bevallotta, hogy végig úgy érezte, inkább vagyok a védelmező bátyja, mint a pasija, úgyhogy szakítottunk. A férfi kalandjaimról már meséltem, abba most nem mennék bele még egyszer.

Nem bántam, hogy nem kell újra végighallgatnom, hogy mennyien kihasználták őt. Hiába mondta azt, hogy ő akarta ezt, és valójában ő használt ki másokat, csak magát áltatta. A szex két emberen múlik, ugyanannyira hatással van az egyikre, mint a másikra. Moobin nem zárhatta ki magát azokból az alkalmakból, de nem bolygattam a múltját. Láttam rajta, hogy le akarja zárni, és próbáltam neki segíteni ebben.

A traveling örök téma az angol szóbeliken, de ezúttal nem arról beszéltünk, milyen közlekedési eszközökkel lehet eljutni A pontból B pontba, inkább a tapasztalatainkról és álmainkról. Kissé meglepett, hogy Moobin még nem járt külföldön, azt hittem, volt kinti fotózása is, vagy esetleg valamelyik „mentorától” kapott repjegyet, de sehol nem járt még. Angolul tudott, mert tanult a suliban, de még nem kamatoztathatta idegenben. Én a szüleimmel sokat utaztam, minden évben, augusztusban, amikor mindketten szabadságra mentek, külföldön nyaraltunk. Voltam már Kínában, Japánban, Amerika több részén és Franciaországban is. Tervem volt, hogy Európát jobban megismerjem, de még nem döntöttük el otthon, hogy mi lesz a következő úti cél. Angolul jól beszéltem, de társalgási szinten ment a japán is, a kínai már sokkal inkább akadozva.

– Menő, hogy ilyen okos vagy.

– Csak szorgalom és kitartás kérdése. Neked is megy, ha belevágsz.

– Majd meglátjuk – hárított Moobin, és folytattuk a játékot.

Nagyon élveztem az estét, sokat megtudhattunk egymásról, és hiába adott némi iskolai jelleget neki a doboz, egy idő után már nem is használtuk, csak beszélgettünk. Moobin érdekes egy fiú volt, minél többet mutatott magából, annál inkább láttam benne a lelkes gyereket. Az életvitele miatt ezeket a vágyait és késztetéseit elnyomta, megkeményítette magát, hogy kibírja a megpróbáltatásokat, de mélyen belül még csak húsz volt. Lehet, hogy azért éreztem magam sokkal idősebbnek nála, mert én kiegyensúlyozott, szabályozott, felnőttes életet éltem, egyetemre jártam, kötelességemnek éreztem a tanulást, és a jól teljesítést, mintha már professzor lennék, nem is diák.

– Gondolom, nem akarsz maradni éjszakára – mosolyodott el kínosan Moobin a búcsúzkodásnál.

– Jobb, ha megyek – bólintottam, és a lift előtt még integettem neki.

Nem zavart, hogy tudtam, Moobin biszex, de kicsit tartottam tőle, hogy többet érez irántam barátságnál. Nagyon sokszor nézte a számat, és az ujjai néha a felkaromhoz értek, ahogy támaszkodott a kanapé háttámláján. Nem szerettem volna egy viszonzatlan vonzalommal elrontani a barátságunkat, úgyhogy nagyon reméltem, ha esetleg tetszem is neki, gyorsan túlteszi magát rajta.

Másnap reggel, szombat lévén aludhattam volna délig, de megbeszéltem Hyeongjunnal, hogy találkozhatunk. Neki mindig ezer története volt az iskoláról, hallomásból már ismertem az egész osztályát, és főleg a legjobb barátját, Jinwoo-t. Reméltem, hogy ők is olyan jó barátok lesznek, mint mi Jinhyukkal, csak kevesebb örültségben vesznek részt. Hyeongjun szülei sokkal szigorúbbak voltak az enyémeknél.

Ebédre aztán az én legjobb barátom is bejelentkezett, úgyhogy elköszöntem Hyeongjuntól, és egyenesen a legjobb hamburgerezőbe tartottam. Jinhyuk már rendelt magának, mire megérkeztem, és alig bírt nyugton maradni, annyira izgatott volt. Mindent el kellett mesélnem neki a Moobinnal töltött estémről.

– Tudod mit? Hívd ide a srácot! Le akarom csekkolni.

– Kicsit úgy érzem magam, mintha te lennél én, és én a húgom.

– Miért? Moobin a pasid?

– Dehogy a pasim! – csaptam vállon a haveromat, és írtam a modellnek, hogy egyen velünk, ha ráér.

Szúrós szemmel néztem Jinhyukra, és figyelmeztettem, viselkedjen jól, különben előveszem a rossz oldalamat, és akkor abban nem lesz köszönet. Nem akartam, hogy rossz benyomást tegyen Moobinra, ha mindketten a barátaimmá váltak, szerettem volna, ha jól kijönnek egymással. Az meg aztán főleg nem kellett, hogy Jinhyuk tovább nyomja ezt a „pasim” baromságot, és hiú ábrándokat ébresszen Moobinban.

Az ebédet három hatalmas hamburger koronázta meg, Jinhyuk képes volt arra, hogy egyszerre egyen és beszéljen, szegény Moobin alig bírt megrágni egy falatot, mert azonnal válaszolnia kellett. Jól állta a sarat, nem tűnt úgy, hogy kellemetlenül érezné magát a sok kérdéstől, de biztosan hozzá volt szokva ehhez. A koktélesteken azért, mert akkor éppen senkivel nem beszélt, amikor velem volt, máskor még társaloghatott. Ráadásul azt mondta, hogy gazdag, intelligens férfiakkal ápolt jó viszont, tehát biztosan jól megtanult bazsalyogni.

– Hozok fagylaltot – ajánlotta fel.

Tudtam, hogy amint hátat fordít, Jinhyuk azonnal oda fog hajolni hozzám, hogy megossza velem a benyomását, és nem is tévedtem.

– Wooseokie, ez a srác jó arc.

– Tudom, azért haverkodok vele.

Az édes vanília, és a savanyú citrom furcsa párosításnak tűnhet, de nagyon jól esett a fűszeres, súlyos hamburger után. Moobin karamellás és erdei gyümölcsöset evett, emlékeztem rá, hogy bár az epret szereti, az epres termékeket nem. Azt mondta, érzi rajtuk, hogy csak eper utánzatok, és ez elveszi tőlük az étvágyát. Díszítésnek a fagylaltomat egy félbevágott eperrel dobták fel, és láttam, hogy Moobin már benézte magának, úgyhogy oda adtam neki. Cserébe egy jó nagy adag fagylaltot mert a kanalára, és a számba tolta. Nem is az volt zavarba ejtő, hogy megetetett, inkább az, ahogy szépen lassan kihúzta az ajkaim közül a kanalat. Amikor hirtelen Jinhyukra kaptam a pillantásomat, láttam a döbbenetet a vonásaiban, majd elrejtette azokat az itallap mögé. Én azt sem tudtam abban a pillanatban, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Lesütött pillantással ettem tovább a fagyimat, és nem mertem belegondolni, Moobin mit képzelhetett abban a percben a kanál helyébe.

– Köszönöm a meghívást, viszont rohannom kell egy fotózásra. Öröm volt megismerni, Jinhyuk hyung – hajolt meg kissé Moobin az új ismerőse felé, és ahogy már máskor is tette, ölelés helyett kicsit megszorította a karomat. – Majd írok.

Még percekig sétáltunk Jinhyukkal némán, és azon merengtem, vajon csak én hiszem azt, hogy Moobinnak tetszem, vagy tényleg így van. Mert én tudtam róla, hogy vonzódik a fiúkhoz, Jinhyuknak viszont nem említettem ezt a részt, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, ő mit gondol.

– Woosokie, egészen pontosan milyen barátok is vagytok ti?

– Ezt most hogy érted? – kérdeztem vissza.

– Hát hogy ő barátilag a barátod, vagy romantikusan? Úgy értem, tényleg a pasid? Én csak ugrattalak.

– Mondom, hogy nem a pasim! – csaptam rá egyet. – De akkor neked is feltűnt…

– Hogy feltűnt-e? Mondhatni, megszopatott előttem.

Addig ütöttem Jinhyuk hátát, amíg bele nem fájdult a tenyerem. Hogy mondhatott ilyet? Még ha én is valami ilyesmire gondoltam utána, akkor se mondtam volna ki. Hihetetlen, hogy Jinhyuknak mennyire nincsenek gátlásai.

– Te vagy az irodalom szakos. Nem értékeled a hasonlatomat?

– Ez nem hasonlat volt, hanem metaforikus kifejezés – pontosítottam, és még egyet rávágtam a karjára. – Szemét vagy! Tudod, hogy nem bírom az ocsmányságot.

– Hát, amikor a csajok csinálják neked, nem szoktad ocsmányságnak érezni.

– Igen, a csajok. Moobin fiú, és nekem nem tetszenek a fiúk.

– Hát, úgy tűnik, neki igen. És egészen pontosan egy fiú, te. Megértem. Pretty boy vagy.

Nem voltam pretty boy, teljesen átlagos egyetemista srác voltam, nem tehettem arról, hogy dús ajkakkal és nagy szemekkel születtem. Még ha ki is gyúrtam volna magam, az arcomat nem tudtam volna megváltoztatni.

A telefonom rezgése zavart meg abban, hogy mélyebben elmerüljek a kételyeimben, Moobin írt, hogy vasárnap este nincs-e kedvem átmenni hozzá filmet nézni. A szemét Jinhyuk szégyen nélkül olvasott bele a beszélgetésünkbe.

– Wooseokie, azt ajánlom, vigyél magaddal óvszert.

– Megöllek! – kiáltottam fel, és kergetni kezdtem.

Jól érezte a vesztét, úgy loholt előlem, mint egy üldözött vad. Addig kergettem, amíg bírtam oxigénnel, majd eldőltem a zöld fűben, és megvártam, hogy ő jöjjön magától a kivégzésére. Jinhyuk óvatosan közelített meg, majd elhitte, hogy feladtam a játszám, és gyanútlanul lehuppant mellém. Ezt az alkalmat használtam ki arra, hogy az ölébe pattanjak, és addig csiklandozzam az oldalát, amíg sírva nem könyörög a bocsánatomért.

Az aznapi izgalom annyira betette nálam a kaput, hogy muszáj volt kiszellőztetni a fejemet, és beleegyeztem, hogy elmegyek Jinhyukkal és az egyetemi barátainkkal iszogatni. Csak ittuk egymás után a feleseket – pedig ez nem jellemző rám –, és a dolgok kezdtek egyre jobban összefolyni. Emlékeztem rá, hogy Jinhyuk azt mondta nekem, hogy Moobin azért akar megcsókolni, mert szilvaajkam van. Tiltakoztam a rágalom ellen, semmiben sem hasonlított a szám egy szilvára, de nem hitt nekem.

A következő dolog, amiben biztos voltam, hogy reggel van, szétrobban a fejem, nincs rajtam ruha, de ismerem a sötétkék ágyneműt, amiben fekszem. Szinte meg sem lepődtem, amikor megpillantottam magam mellett Moobint.

– Ugye nem feküdtünk le? – fogalmaztam meg némi pánikkal a hangomban az első, és egyben lefontosabb kérdést, ami a fejfájás ellenére eszembe jutott.

– Mit szeretnél hallani, hyung?

Úristen...!