Reményháló (2. évad): 16. fejezet: Betelt a pohár!

Key:

Amikor Jonghyun azt mondta, hogy tegyem szabaddá a délutánomat, mert randizni akar vinni, olyan izgatott lettem, hogy reggel hatkor kipattantam az ágyból, hogy elkészüljek. Comme des fáradtan ásított az ágyra dobott ruhákon, és azt figyelte, a papa mégis miért ilyen izgatott. A válasz egyszerű volt, mindig izgalommal töltött el, ha Jonghyunnal találkoztunk. Az utóbbi időben rengeteget dolgozott, egyre felkapottabb koreográfus lett, és a táncai szerintem is sokat fejlődtek. A karrierje felfelé szárnyalt, ez viszont azzal járt, hogy elfoglaltabb, és kevesebb ideje jut a párkapcsolatára. Én például már nagyon szerettem volna összeköltözni, de ő visszakozott. Sokat javult a hozzáállása a kapcsolatunkhoz, az utcán még mindig nem fogta meg a kezem, de legalább már nem spekulált azon, mit gondolnak az emberek, ha túl intim módon ölelem meg, vagy bújok oda hozzá.

Jonghyun az mondta, étterembe szeretne vinni, de azt nem említette, hogy melyikbe. Az étterem bármit takarhat az egyszerű kifőzdétől kezdve egy középkategóriáson át, valamelyik luxus étteremig, úgyhogy tényleg tanácstalan voltam a ruhaválasztás terén. Taemintől kértem videocheten tanácsot, hátha így előrébb jutok.

– Mi a koncepciód? – kérdezett rá a barátom, miután végigmutogattam neki a lehetséges szetteket.

– Koncepcióm? – kérdeztem vissza bután. Erre nem is gondoltam.

– Aha. Mit akarsz elérni? Elbűvölni, elcsábítani, vagy egyszerűen csak szépnek lenni?

– Mondjuk ez a három egyben? Az jó lenne.

Még mindig furcsálltam egy kicsit, hogy a szerelmi életemről beszélgetek Taeminnel, de mivel legutóbb ő volt az, aki tanácsot kért tőlem, hogy hogyan szexeljenek biztonságosan Minhóval az állapotát figyelembe véve, talán nem kellett volna már ezen aggódnom. Taemin valószínűleg még mindig szeretett, de elfogadta, hogy én Jonghyunnal vagyok, és úgy láttam, ők is jól kijöttek Minhóval. Nem tudom, mi ütött abba a baromba, de egyetlen kivetnivalót sem találtam a viselkedésében.

Végül egy sportosan elegáns szerelés mellett tettem le a voksomat. A farmer-szürke zakó pároshoz egy fekete tornacipő tartozott, és a bézs színű kabátom, egy rózsaszín-barack sállal. Ékszernek ezüstöt választottam, a fülbevalót Jonghyuntól kaptam, a nyakamban a Taemintől kapott Mine lánc, rajta a kulcsos medállal. Taemin azt mondta, annak adjam oda, akinek kulcsot adok a szívemhez, de nekem inkább azt jelentette, hogy ő az, aki mindig őszinte és nyitott lesz felém, így inkább magamnál tartottam.

Szép lett volna, ha valóban az egész napot azzal töltöm, hogy készülődök a délutáni randira, de az Arany Liliomnál nem veszik figyelembe, ha az ember a barátjával töltené az idejét. Délre muszáj volt bemennem a bárba, hogy beszéljünk Donghae-val.

Donghae feszültnek tűnt, ez abból látszott, ahogy dohányzott, idegesen szívott bele a szálba, és amint kifújt a füstöt, szinte már emelte is újra a szájához a bagót. Megfigyeltem, hogy olyankor sokkal többet szív, amikor mérges, mint egyébként. Én például egy átlagos napon többször gyújtottam rá, mint ő.

– Mi a helyzet? – tettem le a táskámat a székre.

– Seunghyeon forral valamit. Tao és Kris leléptek a bázisról, és visszamentek Seunghyeon magántelkére.

– És ez miért baj? Eddig az volt a gond, hogy ott vannak.

– Azért, mert így nehezebben megfigyelhetőek. Amíg szem előtt voltak, tudtuk, hogy mit csinálnak, de nem küldhetek csak úgy őrszemeket Seunghyeon házához. Az provokáció lenne, és nem én akarom kirobbantani a belháborút.

– Akkor most mit csinálunk?

– Figyelünk, és várunk. Neked sem adok most munkát, ha kapsz valamit, azt nem én küldtem. Azt akarom, hogy a közelemben legyél, nehogy bajba sodorjanak. Baekhyunnak is megmondtam, hogy egy ideig csak a bárba jöjjön be, ne mászkáljon sehová, maradjon inkább otthon.

Nehéz lehetett Donghae-nak mindkettőnkre figyelni, miközben ő is ugyanolyan célpontja lehetett bármilyen támadásnak, mint mi. Nagyon jó vezető volt, nem is éreztem, hogy uralkodna felettem, egyszerűen elfogadtam, hogy ő hozza meg a döntéseket, és kész. Sosem vitattam volna el tőle a vezető szerepet.

Úton hazafelé azon gondolkodtam, ha Seunghyeon lennék, milyen lépésre szánnám el magamat. Abból kiindulva, amit Donghae mondott, a liliomosok nem gyilkolgatják halomra egymást a pozícióért. Ez elvi és logikai kérdés is volt. Elvi azért, mert mind egy szervezetbe tartoztak, tehát ha megöltek onnan valakit, akkor a saját „testvérüket” tették el láb alól. Logikailag azért kellett kétszer meggondolni egy ilyen akciót, mert minden kisfőnöknek vannak barátai, ráadásul eltérő közelségben állnak a nagyfőnökhöz is. Donghae például kimondottan jó viszonyt ápolt vele a testbeszédük alapján, láttam az arcán a tiszteletet és a feltétlen engedelmességet, de se nem félt tőle, se nem dicsőítette az öreget túlzottan. Ha Seunghyeon bántott volna engem, vagy Baekhyunt, Donghae talán engedélyt kap arra, hogy számon kérje, de a főnök csak akkor adhatott engedélyt a likvidálására, ha bizonyítékunk van arra, hogy az ő keze volt a dologban. Máskülönben részlehajlással vádolhatnák, vagy személyeskedéssel. Seunghyeonnak valami olyan szennyesét kellett megtalálnunk, ami az egész szervezetet veszélyeztette, és így a kisfőnökök egyöntetűen elfogadnák, hogy jobb neki kint, mint bent.

Donghae-val ellentétben én örültem annak, hogy az a két fickó távol van. Igaz, hogy veszélyes őket használni, mert azonnal Seunghyeonhoz kapcsolódnak, de ez egy fontos meló, tehát olyanra bíznám, akiben hiszek, és aki elég képzett is hozzá. Ha bármi balul sülne el, és Donghae is ott lenne, amikor meg akarnak félemlíteni engem, vagy Baekhyunt, hát, nem lennék a támadó helyében!

Nyilvánvalóan nyomasztóak az ilyen időszakok, amikor karanténba kell vonulni, és nagyon fontos, hogy ne rémüljünk meg a saját árnyékunktól. Még élesen élt bennem az emlék, amikor a hotelszobában bujkáltam, attól félve, hogy egyetlen rossz döntés miatt rám találnak az üldözőim. Soha többé nem akartam így érezni magam. Bíztam Donghae-ban, bíztam abban, hogy valakikkel figyeltet és óv, úgyhogy megpróbáltam a lehető legtermészetesebben élni az életemet. Egyedül a randimért aggódtam, így gondosan megterveztem az összes lehetséges, környékbeli utat, nehogy meglepetés érhessen.

Jonghyun ugyanolyan szívdöglesztően nézett ki, mint minden egyes napon, de a csinos szerelés, az öltöny és a farmer kombója még az én ruhámhoz is passzolt. Mintha olvasott volna a gondolataimban. Kezdünk összecsiszolódni.

– Szóval, mikor tervezed elmondani, hogy hová tartunk?

 – Elmondhatom most is. Minhoék irodaháza közelében van egy hangulatos kis étterem, tudod, ahová elvitte Taemint, és kicsapta a balhét, hogy túl magas a küszöb. Úgy terveztem, hogy oda vinnélek. Megfelel?

– Tökéletes – vágtam rá, és kidobtam az összes használhatatlan tervet a fejemből.

Ha nem éjszakai bárt üzemeltettem volna, biztosan egy éttermet nyitok, olyan gyönyörűen be lehetett rendezni. Ahogy leültünk az asztalhoz, azon merengtem, vajon hány kapcsolat emelkedett újabb szintre, és mennyi ment tönkre abban a székben, amelyikben ülök. A zene andalítóan duruzsolt a háttérben, de a pincérek folytonos mozgása, a tányérok csörömpölése, a halk beszélgetésfoszlányok megakadályozták, hogy elaludjak. Lehet, hogy nem kellett volna olyan korán kelnem.

 A vacsora jó hangulatban telt, Jonghyun mesélt a legutóbbi táncáról, én sztorikat villantottam fel a bár életéből, minden nagyon jól haladt, egészen a desszertig. Ott feltűnt, hogy Jonghyun kertel, kerülget valamit, ami bizonyára fontos, és nem szerettem, ha ilyen helyzetben megvárattak.

– Szerintem jobb, ha kinyögöd, hogy mit szeretnél elmondani nekem – tanácsoltam, mielőtt idegességében teljesen tönkretúrja a süteményét.

– Kaptam egy nagyon jó lehetőséget, és el is fogadtam.

– Szuper, és mi vele a gond?

– Az, hogy egy évig szól, és Amerikába.

Nem hibáztathattam, én akartam, hogy mondja ki, de amikor elhagyta a száját az utolsó szó, azt kívántam, bárcsak körülményesebben tálalta volna. Egy évig nélküle, úgy, hogy a kapcsolatunk még nem elég szilárd egy távkapcsolathoz, ráadásul Amerikában, ahova még csak úgy ki sem ruccanhatok, hatalmas istencsapása volt.

– Arra gondoltam, hogy velem jöhetnél. A bárt a madame is el tudja vezetni egy évig, és a titkárod is jó munkát végez. Sminkesként ott is találnál magadnak melót.

Nem a felsoroltak miatt nem mehettem, az Arany Liliom nem engedett volna el, és én sem akartam magára hagyni Donghae-t a Seunghyeon-ügyben. Amiatt a szemét miatt kellett napokig vergődnöm a diliházban, ez nekem is személyessé vált. Ráadásul Amerikában még nehezebben tudnának rám vigyázni, azt is trükkös lesz lenyomni a főnök torkán, hogy Jonghyun testi épsége érdekében vezényeljen ki pár alakot az Államokba.

– Nem hagyhatom csak így itt őket. A bár az én gyermekem, és gondoskodnom kell róla.

– És rólam nem kell gondoskodnod?

– Jaj, Jonghyun, ne akard, hogy válasszak kettőtök közül! Te a pasim vagy, a bár meg a gyerekem.

– Nem lehet, hogy inkább a menedzsered miatt akarsz maradni?

A „menedzserem” Donghae volt, azt mondtuk, hogy ő intézi a munkaügyeimet, és ezzel nem is hazudtunk sokat, de arra sosem gondoltam volna, hogy Jonghyun féltékeny lenne rá. Oké, Donghae helyes pasi volt, elég férfias is az ízlésemnek, de hét évvel idősebb nálam, és inkább úgy tekintettem rá, mint egy gondoskodó bátyra.

– Senkitől nem kell tartanod, de köszi a bizalmat.

– Akkor magyarázd meg, hogy miért nem akarsz velem jönni!

Hogy magyarázhattam volna meg neki? Minél kevesebbet tudott a szervezetről, annál nagyobb biztonságban lehetett. Nem mondhattam, hogy egy gengszterekből álló csoportosulás tagja vagyok, és életem végéig ott maradok. Donghae egyértelműen megmondta, hogy az Arany Liliomból csak hullazsákban lehet kilépni. Arra meg nem vágytam.

– Te a karriered miatt mész ki Amerikába, én a karrierem miatt maradok itt. Semmi értelme egymást hibáztatni. Egálban vagyunk.

– Azt hittem, velem jössz – vallotta be csalódottan. Sajnáltam, hogy nem tehetek így.

– Nem kell egy helyen lennünk ahhoz, hogy szeresselek. Meg foglak látogatni, és telefonon beszélünk minden nap.

A jónak indult randi keserű ízt hagyott maga után, de én bíztam a szerelmemben, hogy ilyen körülmények között sem fog gyengülni, és abban is bíztam, hogy Jonghyun hűséges lesz hozzám. Nem az a megcsalós fajta, ha le akarna lépni, szólna előtte. Azon kellett lennem, hogy kapjak küldetést az Államokba, akkor a Liliom megengedi, hogy kint legyek. Donghae is dolgozott, amíg én Taemint ápoltam.

Úton hazafelé kifelé bámultam az ablakon, és alig tűnt el Jonghyun a bejárati ajtóban, máris beugrott a helyére a taxiba egy feketeruhás, bőrkabátos alak. Mielőtt még egyetlen rosszálló szót is szólhattam volna, megéreztem az oldalamba nyomódó fegyver szúrását. A taxis értetlenkedésére csak annyit feleltem, hogy régi barát, és így beszéltük meg a találkát. A cím alapján egy raktárhelyiség felé tartottunk. Nem tudtam úgy kihámozni a zsebemből a telefont, hogy sms-t írhassak, de gyorshívón benyomtam Donghae-t, és reméltem, hogy nem teszi le.

– Olyan rég találkoztunk már, szinte meg sem ismertelek. Találhattál volna nosztalgikusabb helyet is a raktárterületnél.

– Kuss, majd beszélünk később! – hallgatatott el.

A taxisnak odadobva a pénzt lökdösött előre, folyamatosan a gerincemhez nyomva a pisztoly csövét. Az épületben egy koszos matracra löktek, és alig huppantam, már el is dörrent a fegyver. Égető kín nyilallt a lábamba, mintha égő vasat szúrtak volna belé, az egész testem görcsbe rándult, úgy üvöltöttem, mintha kínoznának. A kálváriám ezzel nem ért véget, az alak letérdelt elém, majd több kéz is lefogott, és csak úgy, mindennemű érzéstelenítő nélkül belenyúlt a sebembe, hogy kiszedje a golyót. A sálamat haraptam, és küzdöttem a kezek ellen, amik a matracra szorítottak. Szakadt rólam a víz, és semmi erőm nem maradt, mire végzett. El akartam küldeni a picsába, hogy ennyire amatőr orvos, és azt sem bocsátottam meg neki, hogy elszakította a kedvenc nadrágomat, de annyit sem tudtam kinyögni, hogy „dögölj meg”.

– Megnézzük, hány nap múlva tűnik fel, hogy eltűntél. Vedd úgy, mint egy népszerűségmérést – guggolt le mellém a rohadék, és megpaskolta az arcomat. – Mindjárt hozom a tűt, és összevarrlak. Bocsi, érzéstelenítőm nincs, de te úgyis vagány gyerek vagy.

Lélekben felkészültem a hallottakra, és azon merengtem, Donghae-nak vajon hány percébe telik mozgósítani a barátait, és a városi forgalom mellett ideérnie. Nagyon reméltem, hogy a faszfej a nagymamájának varróskészletét hozta el, amiben akkora a rumli, hogy tíz percig nem találja meg a keresett tűt. Egyáltalán milyen cérnával akart összevarrni? Mi van, ha fertőzést kapok, begyullad a sebem, vagy elvérzek addig?

 Már attól is felüvöltöttem, hogy megfogta a combomat, de, amikor megéreztem az apró szúrást, vergődni kezdtem, és minden erőmmel küzdöttem az ellen, hogy tovább szadizzon. Hogy történhet ez meg? Hogy nem lőtte még senki fejbe azt a seggfej Seunghyeont?

Azt hiszem, félig elájulhattam – ha van ilyen –, mert minden összefolyt, de mégis hallottam a kiabálásokat, puffanásokat, és a fegyverek dörrenését. Mintha eddig nem féltem volna attól, hogy valaki lelő.

Üvöltve tértem magamhoz, és percekig tartott, amíg megismertem Donghae-t, és nem küzdöttem ellene. A főhadiszálláson feküdtem, ugyanott, ahol legutóbb, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy az egészet csak álmodtam, de aztán beleszúrt a combomba a fájdalom, és minden reményem elszállt. Nagyon féltem, hogy Jonghyunnak baja esett, de amikor megszólaltam, csak rekedt hörgés tört fel a torkomból.

– Pihentesd a hangszáladat – intett csendre Donghae.

A haja ezerfelé állt, a kabátja elszakadt, és vér és korom csíkozta az arcát, de úgy tűnt, nem sérült meg. Minden erőmet összeszedve mutattam, hogy tollat és papírt kérek, majd mély lélegzeteket vettem, nehogy ettől az apró mozgástól is elveszítsem az eszméletemet. Nem pihenhettem addig, amíg nem tudtam, hogy Jonghyun biztonságban van-e.

– Jól van. Őszintén, jobb is, hogy kimegy az Államokba. Betelt a pohár! Nem várunk tovább Seunghyeonra, mi fogunk lépni.

Nem akartam, hogy Donghae hibát kövessen el a düh és a gyűlölet miatt, hiába nyírtuk ki Seunghyeont, ha utána Donghae-t is elteszik láb alól. Seunghyeon példáján biztosítani kell a megszilárdult szabályokat, hogy a főnök irányít, és mindenkinek érdeke az, hogy kövesse, és fejet hajtson. Seunghyeon elég szart követett el ahhoz, hogy kiderüljön, rossz csavar a gépezetben. Nem volt más dolgunk, mint felfordítani a lapjait.

Fogalmam sem volt róla, milyen a gengszterek közötti leszámolás, de biztonságba kellett tudnom a barátaimat, és ahhoz először meg kellett, hogy gyógyuljak. Minden energiámat levezettem a lábamba, és győzködtem a sebet, hogy gyorsan tűnjön el onnan. Minden perc számított, nem várhattunk sokáig, erre azonnal reagálni kellett.

Kíváncsi voltam, ha végzünk az Arany Liliom Véres Liliommá válik-e.

Reményháló (2. évad): 15. fejezet: Régi-új ismerősök

Chanyeol:

Mióta kiderült az igazság, még több időt töltöttünk együtt Sehunnal, mint korábban. Nagyon sokat kérdezgetett arról, hogyan jöttem rá, hogy meleg vagyok, milyen érzésekkel küzdöttem, és kik tetszettek, vagy nem tetszettek a múltamban. Egy kicsit kellemetlen volt, mert még sosem beszéltem erről senkivel, de örültem, hogy Sehun érdeklődik, és nem undorodik tőle. Annyira jól összeszoktunk, hogy szinte odaköltöztem hozzá, legalább is, ott árválkodott az ágya mellett egy sporttáskányi ruhám, és senkit nem zavart.

– Srácok, ezt nem fogjátok elhinni! – köszöntött minket videochaten Kai. Nem sokat láttunk az arcából, mert vezetett, de a mosolya a füléig ért. – Nyertem! Életemben először nyertem valamit.

– És mit nyertél? 10 %-os utalványt a turiba? – ugrattam.

– Nem, rohadjál meg! Wellness jegyet nyertem. Kettőt! Megyünk lazulni, gyerekek!

– Oké, de mi hárman vagyunk – tapintott rá a lényegre Sehun.

– És nekem szokás szerint nincs pénzem – tettem hozzá.

– Merthogy? Folyton dolgozol. Mire költöd? Kurvázol, vagy mi?

Sehun beletemette az arcát a párnába, és megpróbálta nem lebuktatni magát. Merthogy igazából rá költöttem a fizetésemet. Rengetek helyre elvittem randizni, és folyton én fizettem. Nem azért, hogy megvegyem a barátságát, ez eszembe sem jutott volna, egyszerűen csak boldoggá akartam tenni.

Végül Kai és Sehun megegyeztek, hogy összedobják az én részemet, és hárman mehetünk pihenni. Egy hetünk volt felkészülni, bevásárolni, és úgy intézi az életünket, hogy szabadok legyünk arra a három napra. Az utazás előtt viszont még el akartam vinni a fiúkat egy helyre, hogy megtapasztalják, a meleg szórakozóhelyek ugyanolyanok, mint bármelyik másikak, csak azonos neműek is szabadon csókolóznak bennük. Erre pedig nem is lehetett volna jobb egy vadonatúj helynél, az InJoynál.

– Szóval ez tényleg tutira jó hely? – érdeklődött Kai a taxiban. Nem árultam el nekik, pontosan hová megyünk, érje csak meglepetésként őket, különben visszafordulnának.

Az InJoyhoz hatalmas parkoló társult, ami el is kellett, mert a nyitásra annyian voltak, hogy többszörösen is kígyózott a sor. Ez nagyon imponált Kainak, mert a sok vendég azt jelentette, valami érdekes dolog van odabent, de a tömeget elnézve, úgy tűnt, órákig fogunk odakint szobrozni. Az érkezők vegyesek voltak, hetero és meleg párok is várakoztak egyaránt, és Kai szépen lassan kezdte összerakni a képet.

– Te, Chanyeol, pontosan milyen hely is ez?

– Egy nyitott bár.

– Úgy érted, szabadtéri?

– Úgy értem, hogy nincs megszabva, kit szedsz fel, vagy kivel érkezel, a pasiddal, vagy a csajoddal.

Kai nem volt egy gyors észjárású ember, de újra az előttünk állókra meresztette a szemét, majd úgy fordult felém, hogy csodáltam, nem rándult meg tőle a nyaka.

– Itt melegek is lesznek?

– Minden bizonnyal.

– És én mit kezdjek velük?

– Semmit, ha csak nem akarsz egy fiúval haza menni.

– Dehogy akarok! Meg van te húzatva? Én normális vagyok!

– Mert ki itt a nem normális? – dörrent rá egy mérges hang a tömegből. A mély tónus egy nagydarab, tetovált, fültágítós alakhoz tartozott, aki úgy nézett a barátomra, mint akinek mindjárt átrendezi az arcát.

– Mindenki. Mindenki tökre normális – emelte fel védekezően a kezét Kai, és jófiúsan visszafordult a sorba.

Sehun halkan kuncogott, és közelebb húzódott hozzám. Én is éreztem, hogy a mögöttünk lévő folyamatosan rááll, így átkaroltam Sehunie-t, és apró puszit nyomtam az arcára. Nagyon apró kis gesztus volt, amivel nem hozom túlzottan zavarba, de közlöm a zaklatóval, hogy „le lehet pattanni róla, mert az enyém”. Legszívesebben megcsókoltam volna Sehunt, hogy biztosra menjek, de nem akartam Kait végleg sokkolni, és talán Sehun sem örült volna ennek a húzásnak.

A sor csigalassúsággal haladt, úgy tűnt, soha nem fogunk bejutni, amikor odajött hozzánk egy biztonsági őr, és megkért, álljuk ki a helyükről, és kövessük. Először azt hittük, rendőrt hívnak ránk, vagy örökre eltiltanak a helytől Kai „okos” megjegyzése miatt, ehelyett átkísértek a VIP-ba, és a vörös szőnyeges emelvényen keresztül mehettünk be a szórakozóhelyre. A fiúk ámuldozva figyelték a színes fényeket, az alsó részen táncolók vad, szikrázó tömegét. Kai nem is bírt sokáig magával, lesietett a lépcsőn, és táncba elegyedett pár csinos lánnyal. Én Sehun kezét szorongatva kerestem magunknak egy asztalt, és rendeltem a pincértől egy InJoy koktélt. Édes volt és gyümölcsös, az alkoholt alig lehetett érezni benne, Sehun olyan élvezettel szürcsölte, mintha gyümölcslé lenne. Lehet a hely tette, de irtózatosan szexi volt, ahogy az ajkai közé vette a szívószálat.

– Sziasztok, srácok! – üdvözölt minket Key hyung, és helyet foglalt az üres széken. – Hogy tetszik a hely?

– Még nem néztünk szét tüzetesen, de első látásra nagyon király.

– Köszike, sokat dolgoztam vele. Meg azzal is, hogy bekerüljetek – dicsérte meg saját magát. Szóval ő intézte el, hogy időben bejussunk. – Rengetegen vannak odakint. Egy csomóan nem fognak beférni. Alig várom, hogy kibővíthessem a helyet.

 Key jól értett a belső építészethez és a divathoz, a színek nem ütötték egymást, a pincérek ruhája egyszerre volt divatos és elegáns, a színpadon táncoló nők, és nőnek tűnő férfiak nem közönséges táncosok voltak, koreografáltan mozogtak, és mind nagyon szépek voltak. Key láthatóan adott a részletekre, a szalvétán keresztül a kis vendégváró ropogtatókig mindenre odafigyelt, ha a szűklátókörűség nem szólt közbe, egy nagyon menő, divatos és látogatott bárt tudhatott a magáénak. Én biztosra vettem, hogy el fogok még látogatni ide, és nagyon reméltem, hogy Sehun oldalán, mint a pasija.

– Mindjárt jövök. Be akarom mutatni nektek a segédemet – hagyott minket magunkra Key hyung.

Sehun kézfejére simítottam, úgy ült a széken, mint egy megszeppent kismadár, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik ágra szálljon. Nem akartam, hogy feszengjen, pont az volt a lényeg, hogy elengedje magát, és jól szórakozzon. A VIP-ban ráadásul nem hömpölygött a tömeg, a szomszédos asztaloknál ülők se ránk figyeltek, teljesen magunk lehettünk.

– Minden oké? – kérdeztem aggódva, mire bólintott egyet.

– Tudod, milyen vagyok idegen helyen. Nincs gáz.

Amikor Key hyung visszatért, és megláttam a mellette siető alakot, olyat ugrott a szívem, hogy csodáltam, nem táncol örömében az asztalon. Baekhyun hihetetlenül jól nézett ki. Erős rozé színű haja volt, a szemeit fekete szemceruzával húzta ki, és egy fényes, sötéttürkiz öltönyt viselt. Úgy nézett ki, mint egy idol, sosem láttam még ilyen ragyogóan szépnek, a suliban inkább aranyos, és ártatlan volt. Teljesen megbabonázott.

Ahogy felismert minket, hatalmasra nyílt a szeme, és boldog mosollyal az arcán pattant oda az asztalunkhoz. Fel sem fogtam, hogy mit beszél, csak a fehér fogait néztem, az arcának puhaságát, a szájának csókolnivaló, boldog görbületét. Először néztem ilyen ábrándosan Baekhyunra, és ez teljesen letaglózott.

– És te mit csinálsz, Chanyeol? – fordult felém. Majdnem elkezdtem dadogni zavaromban.

– Dolgozok.

– És mit dolgozol? – kérdezte kíváncsian. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit feleltet az óvó néni.

– Mindenfélét.

Sehun segített ki, elmondta, hogy idegenvezető vagyok, és mostanában beugrok a beteg, vagy elfoglalt tanárok helyére a nyelviskolában. Baekhyun dicsért, hogy milyen jó vagyok angolból, és ő is mesélt arról, hogyan folytak a munkálatok a bárban, de nem tudtam elszakítani a tekintetemet a külsejéről. Minden szegletét feltérképeztem, és a smink ellenére is kiszúrtam, hogy van egy anyajegy a jobb arcán, és egy nagyon közel a szájához, mintha csak egy kis morzsa lenne, ami azért könyörög, hogy lecsókolják onnan.

– Tényleg zenélsz? – fordult megint felém Baekhyun.

– Aha – nyögtem ki bután.

– De jó! Én énekelgetni szoktam, de csak Minseokkal a karaoke-ban.

– Pont kellene egy énekes mellém – dobtam be, mire Baekhyun szemei felragyogtak.

– Komolyan? De nem is biztos, hogy tetszene a hangom.

– Szívesen megkasztingollak…

Baekhyun szemöldöke meglepetten emelkedett fel, ahogy összeráncolta a homlokát, majd kissé az ajkába harapott, és olyan csábos pillantással illetett, hogy belesültem a ruhámba.

– Oké, megadom a számom. Majd hívj fel!

– Ma ráérsz?

– Ma? – tűnődött el, majd a táblázatára lesett. – Éjfélkor végzek.

– Megbeszéltük.

Egy ilyen lehetőséget nem lehetett kihagyni, csak ez az egy villogott a fejemben, és amikor elment, és én örömittasan húztam le a koktélom maradékát, csak akkor esett le, hogy Sehun ott ül mellettem, és valószínűleg a pokolra kíván. Egy hete küzdöttem azért, hogy közeledjen felém, és egyetlen mozdulattal tettem tönkre az egészet. Nem tudtam, mit kellene mondanom neki, hogy ne tartson egy hatalmas parasztnak.

– Sehun… – kezdtem, de felpattant, és csendre intett.

– Nem gond, majd hazamegyek, Jonginnal. Megyek, és megkeresem.

– De, Sehun… – nyúltam volna utána, de gyorsabb volt, és elrántotta a karját.

– Semmi baj. Nekem ez úgysem ment volna. Jobb, ha barátok vagyunk. Szingli vagy. Azzal fekszel le, akivel akarsz.

Mardosó bűntudatom lett, és hiába akartam kibékíteni Sehunt, nem tudtam, mit mondhatnék. A „bocsi, de suli óta bejön Baekhyun is, és nem akartam elszalasztani a lehetőséget.” mondat sokadik megfontolásra sem hallatszott jól. Azt hiszem, örökre elbaltáztam azt a hangyányi lehetőségemet is Sehunnál, ami volt.

Baekhyun:

Nagyon meglepett, hogy Chanyeol ajánlatott tett nekem, nem számítottam rá. Volt már példa rá, hogy belementem egy éjszakás kalandokba, de azokat mindig én kezdeményeztem, ha valaki megkörnyékezett, általában leszegett fejjel arrébb mentem. Hogy mégis miért fogadtam el akkor Chanyeol ajánlatát? Mert mindig is szimpatikusnak találtam, és Minseok lerágta a fülemet, hogy nyissak már valaki felé. Rengeteget panaszkodtam neki, hogy mennyire magányos vagyok, és hiányzik mellőlem egy igazi társ, mire folyton azt kaptam válaszul, hogyha nem szemezgetek, akkor várhatok az igazira örökké. Chanyeol még meg is felelt az ideálomnak, magas volt, határozott, és szép, dús a haja. Mégis nagyon izgultam, amikor zárás után taxiba ültünk. Nem csak, hogy nem sűrűn szoktam kalandokba bocsátkozni, de még sosem vittem fel magamhoz senkit. Az otthonom személyes tér, az enyém, és nagyon beszédes a jellememre nézve, nem akarom akárkinek mutogatni.

– Kérsz egy pohár bort? – ajánlottam fel, amikor beléptünk.

– Aha. Jöhet.

 Minseoktól kaptam az italt, és éppen ideje volt, hogy kinyissam. Gyönyörű színe volt, az íze pedig édes, selymes, és melengető. Nem húztam le azonnal, ízlelgettem, kóstolgattam, annyira lekötött, hogy amikor megéreztem a derekamon Chanyeol kezét, akkorát ugrottam, hogy majdnem kiejtettem a kezemből a poharat.

– Finom ez a bor – jelentette ki, és lágyan az állam alá nyúlt. – Te is ilyen finom vagy? – kérdezte.

– Nem tudom – suttogtam. Vagy az alkohol, vagy a zavar miatt, de lángolt az arcom.

– Akkor megkóstollak.

Chanyeol határozottan nyomta az ajkát az enyémhez, és amint utat engedtem a nyelvének, a lavina elindult. Csók váltott csókot, és a testem egyre forróbbá vált. Beletúrtam a puha, vastag tincseibe, és ezzel egy időben Chanyeol a fenekem alá nyúlt, és megemelt. Könnyen tartotta a pehely súlyomat, és miközben az arcát, és a fülét leptem el sietős csókokkal, a hálószoba felé navigáltam.

Azért nem szerettem idegenekkel szexelni, mert nem ismertem őket, és ezért minden érintésük hűvös és megkoreografált volt. Chanyeollal más volt. Ösztönösen hámoztam ki a ruhájából, és a bőrét kóstolva úgy éreztem, már ezerszer csináltuk ezt. Tetszett a hevessége, magával ragadott a belőle áradó szenvedély, és a mozdulataiból ítélve neki is tetszett, ha a fogunk összekoccant, vagy kissé beleharaptam a szájába. Szenvedélyesen szeretkezni csak olyannal volt jó, akiben megbízol, máskülönben nem történik más, minthogy keményen beledöngölnek a matracba. Ha üres és hiányzik a két fél közötti kapcsolat, keserű utóízt, és fájdalmat hagy maga után.

Chanyeolnak igazi zongorista ujjai voltak, és képes volt rá, hogy engem is behangoljon velük. Nem fogtam vissza magam, nem szégyenkeztem a sóhajok és nyögések miatt, csak átadtam magam az élvezetnek, és rábíztam magam a régi ismerősömre.

Tapasztalt volt, finoman, de határozottan tágított, és a nagy szenvedély közepén is odafigyelt arra, hogy ne okozzon kellemetlenséget. Nem kérdezgetett, de a simogatásai, apró csókjai, és a villogó, mély, barna tekintete folyamatosan biztosított arról, nincs mitől tartanom. Amikor fölém mászott, és lassan elmerült bennem, a vállába kapaszkodva nyögtem egy nagyot, és mélyen beszívtam az illatát. Nem okozott nehézséget, hogy magasabbra tegyem a lábam, elég hajlékony voltam, és az iramot is jól bírtam. Chanyeol elégedetten morgott fölöttem, és amikor elérte a beteljesülés, még utolsó erejét felhasználva kicsit megtartotta fölöttem magát, hogy ne passzírozódjak össze a súlya alatt, majd kihúzódott belőlem.

Igen, a másik dolog, amiért nem szerettem szexelni, az volt, hogy nagyon nehezen elégültem ki, Minseok szerint azért, mert túl sok az energiám, és senki sem tud lefárasztani. Ezúttal is így történt, közel kerültem a klimaxhoz, de Chanyeol már nem bírta tovább, és magamra hagyott a vágy hosszú, és fárasztó útján.

– Jaj, ne haragudj! – fordult az oldalára, és az ágyékomhoz nyúlt, hogy kezelésbe vegyen, de megragadtam a csuklóját.

– Ne! Megvárom, amíg újra készen nem állsz…

– Bírnál még egyet?

– Persze – feleltem magabiztosan, mire Chanyeol felnevetett, és eldőlt a matracon.

– Oké, adj egy kis időt!

Megvártam, amíg a légzése normalizálódik, majd apró csókokkal leptem be, először a nyakát, majd a mellkasát, és egyre haladtam lefelé. A kezemmel lágyan simogattam, nem akartam fájdalmat okozni neki, majd amint keményedni kezdett, az ajkaim közé vettem. Úgy lett, ahogy lenni szokott, Chanyeolból kiszakadt egy jóleső, meglepett nyögés, és nemsokára már a hajamba vezette a hosszú, finom ujjait, és úgy irányított. Szerettem ezt csinálni, és azok is szerették, akiknek csináltam. Egyetlen dologtól irtóztam, ha valaki a számba élvez. Attól hányni tudtam volna.

Miután gondosan feltettem „Chanie-ra” az új gumit, visszahúztam Chanyeolt magamra, és megvártam, hogy a korábbi szenvedély visszatérjen. Chanyeol nagyon próbálkozott, és jól is esett, amit csinált, de csak a harmadik próbálkozásra sikerült végleg elérnem a maximumot, és elégedetten elnyúlni a takaró alatt. A partnerem hulla fáradtan feküdt mellettem, de azt hiszem, nem bánta, hogy ilyen sokszor magáévá tehetett. Minseoknak igaza volt, nem ártott meg, hogy adtam egy esélyt a dolognak. Reméltem, többször megismételjük ezt.

– Na, fel lettem véve? – kérdeztem játékosan, de Chanyeol már mélyen aludt.

Talán jobb, is, hogy nem hallotta. Nem akartam, hogy könnyűvérűnek gondoljon, vagy érdekembernek, aki a testéve éri el a céljait. Az nem én vagyok.

Sehun:

Amikor a bulit követő reggel autóba ültünk, erősen bámultam ki az ablakon, hogy ne kelljen látnom Chanyeol ábrázatát. Egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen fáradt, vagy elégedett, hogy megkaphatta Baekhyunt. Legyen boldog vele! – dühöngtem, bár igazán nem értettem, miért.

– Mi ez a nagy vigyor, Chanyeol? – kérdezte Jongin a vezetőülésből. – Minek örülsz ennyire?

– Hogy láthatom Sehunie-t.

Tudod, kit etess a hülye dumáddal! – dugtam be a fülhallgatót, hogy lehetőleg a hangját se halljam. Felháborított, hogy továbbra is engem fűzött, amikor előző este félredobott, hogy Baekhyunnal szexelhessen. Idióta voltam, hogy egyáltalán elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk. Jól esett a gondoskodása, az érintése, és akárhányszor felidéztem az első csókunkat, melegség járta át a mellkasomat.

Nem számít. Chanyeol nem érdemli meg, hogy esélyt adj neki! Elcseszte. Ezt mantráztam magamban, és kapucnival a fejemen törtettem be a wellness szállóba, hogy kikérjem a kulcsunkat. Persze, hogy itt sem mehetett minden zökkenőmentesen.

– Nagyon sajnálom, srácok, de az a helyzet, hogy a nyert jegyem nem csak, hogy kétszemélyes, de franciaágyas is – panaszkodott Jongin.

– Nekem jó a sima szoba – csaptam volna le a lehetőségre, de Kai hárított.

– Dehogy is! Én nem alszom együtt Chanyeollal. A tegnapi után biztosan nem!

Ezen elveszekedtünk egy kicsit, mert felhúzott, hogy Kai engem bezzeg oda dobna Chanyeolnak, de végül is, ő volt az, aki meghívott minket, úgyhogy neki kellett döntenie. Legnagyobb sajnálatomra Chanyeollal kerültünk egy szobába, ez viszont nem jelentette azt, hogy akkor már kommunikálnunk is kell egymással.

Amint beléptünk a kellemes, sárgás árnyalatú szobába, ahol világos faborítású szekrények, egy kényelmes, megvetett ágy, és hatalmas ablakok fogadtak, Chanyeol elkezdett beszélni.

– Melyik oldalon akarsz aludni?

– Tökmindegy.

– És este ki fürödjön előbb?

– Tökmindegy.

– Hová tegyem a táskám?

– Tökmindegy.

– Baj, ha este benyúlok a nadrágodba?

– Tök… – kezdtem volna, aztán lesett, hogy csőbe akar húzni. – …Tökre igen! Meg ne merd próbálni, mert levágom a kezed, és bedobom a cápákhoz.

– Nem akarlak elkeseríteni Sehunie, de a wellness hotelben nincsenek cápák.

Megrántottam a vállamat, és kipakoltam a bőröndből a legszükségesebbeket. A telefonomat töltőre tettem, a strandolós cuccal pedig bevetettem magam a fürdőbe, hogy átöltözzek. A biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót, nehogy Chanyeol azt higgye, nagyon vicces lenne, ha váratlanul rám törne.

A medencés rész eszméletlenül hangulatos volt, egy részen narancssárga kővel volt kirakva a padló, ami egy hatalmas pálmát formált, egy kis átjárón keresztül pedig be lehetett úszni a fedett részre. Odabent mediterrán módra rendezték be a teret, pálmafák szegélyezték az emeletre vezető lépcsőket, a színek is melegséget és boldogságot árasztottak magukból. Egy kisebb részen langyos vizű jakuzziban áztathatták magukat a szerencsések.

Kényelmesen úszkáltam, magamba szívva a nyugalmat és könnyedséget, megpróbálva elfelejteni minden feszültséget, ami az utóbbi időben rám rakódott. Már nem sok maradt a gyakornoki időből, ha végeztem a cégnél, és elfogadták a portfóliómat, megkaphattam a papíromat, és munkába állhattam. Az persze frusztrált, hogy pályakezdőként még is ki a fene akarna alkalmazni, de ezt elhessegettem magamtól. Mindig a kis célokra kell összpontosítani, utána jöhetnek a nagyok.

Háton lebegve néztem a hatalmas, üveges kupolát, de a gondolataim minduntalan visszataláltak Chanyeolhoz. Mióta megismertem, a gimi első napja óta barátok voltunk, aztán pár hete derült égből villámcsapásként kiderült, hogy nem csak, hogy a fiúkhoz vonzódik, de konkrétan tetszem neki. És olyan odaadóan tepert, hogy meglássam, semmivel sem lenne rosszabb járni vele, mint egy lánnyal. Éppen ezért nem értettem, mi volt az a Baekhyun epizód. Azt pedig végképp nem, ez miért zavar engem ennyire.

Amikor Jongin felvetette, hogy üljünk be a jakuzziba, annak ellenére követtem őket, hogy ez azt jelentette, Chanyeolt is el kell viselnem. A nagy medence vize nem volt túl hűvös, de így is isteni relaxációt éltem át a langyosan gyöngyöző pezsgőkádban. Lehunytam a szemem, és ellazítottam minden izmomat, a játékos buborékok kellemesen masszírozták az izmaimat.

– Ennyi szép testet egy helyen, hogyan fogok megbirkózni ezzel? – ütötte meg egy ismerős hang a fülemet, amitől azonnal felpattant a szemhéjam.

– Mit mondasz, szépfiú? – nézett fel rá Chanyeol a látogatóra, akinek az arcából nem sok látszódott, ahogy fölénk hajolt, a fény pont a feje mögül jött.

– Úristen, látszik, hogy nem ismertél meg – változott meg a tónus fájdalmasan bírálóvá, és a rózsaszínglóriás fiú leguggolt. – De azért köszi a bókot.

A ballagás óta nem láttam Luhant, de még mindig ugyanolyan porcelánbaba arca volt, ezen pedig csak erősített a rózsaszín frizurája. A szemét vastagon smink fedte, de nagyon jól állt neki. Ahogy jobban megnéztem, nagyon divatosan ruhákat vett fel, de egy kicsit túlöltözött volt egy uszodához mérten.

– Te meg mi a francot keresel itt? – váltott ellenséges hangnemre Chanyeol, mintha Luhan puszta jelenléte morgásra késztetné.

– Fotózásom van. Éppen szünetet tartunk. Sehun, nincs kedved megnézni munka közben? Kapsz ingyen koktélt a bárban.

Mivel megtudtam, hogy annak idején neki is tetszettem, fenntartásokkal kezelhettem volna a meghívását, de Chanyeol bőven megérdemelte, hogy faképnél hagyjam Luhan miatt. Ha a suliba én voltam neki a másik nagy rajongás, akkor az én másik titkos udvarlóm elég elégtétel. Ráadásul az ingyen koktél is megfontolandó ajánlat.

Luhan igazi profi volt a lencsék előtt, nem is kellett instruálni, magától váltott az arckifejezések között, és minden egyes fotón tökéletesen festett. Nagyon nehéz dolga lehetett a magazinnak, aki szerződtette, hogy kiválassza, melyiket tegye bele a lapba.

Chanyeolnak nem kellett a szomszédba mennie pofátlanságért, simán odaállt mellém, hogy nézze a fotózást, és amikor el akarták zavarni, azt mondta, Luhan ismerőse. Nem hazudott, és mivel én is ismertem, a staffosok végül békén hagyták. Egy rossz szót sem szólt Luhan munkájára, de az aurája is eléggé terhessé vált, árasztotta magából az utálatot és a féltékenységet. Megérdemelte, hogy adjam alá a lovat.

– Brutálisan jó voltál. Hogy nézhetsz ki ennyire jól? – támadtam le Luhant, amikor végzett.

Egész nap vele lógtam, csak vacsoránál ültem a fiúkkal egy asztalhoz, hiszen Jongin nem érdemelte meg, hogy elhanyagoljam. Hálás voltam neki, amiért elhozott magával, és a svédasztalos jóllakást követően vettem neki egy üveg sört a bárpultból. Kiültünk a teraszra, és mesélni kezdtünk magunkról, hogy bepótoljuk az elmúlt éveket, cserébe Luhan is elmondta, hogyan került a cégéhez, és milyen munkákat csinált már meg. Egyedül Chanyeol maradt csöndes, ő csak ült ott, és szemmel gyilkolta a rózsaszínhajú barátunkat.

– Mi az, Sehunie? Fáj valamid? – kérdezte aggódva Luhan, amikor megütögettem a vállam.

– Csak beálltak az izmaim. A rossz tartás miatt. A cég, ahol a gyakorlatomat csinálom, elég kicsi. Kellene egy jobb szék, meg némi pihenő a rajzolások között.

– Ha akarod, megmasszírozlak. Elvégeztem egy masszázstanfolyamot, hogy legyen B tervem a modellkedés mellett. Ha akarod, megmasszírozhatlak. Fürödj le, és gyere át! A 327-esben vagyok.

Az pont szemben volt velünk, el sem hittem, hogy nem csak, hogy egy szállodában szállunk meg, de még ilyen közel is egymáshoz. A kialakult helyzet kísérletiesen hasonlított arra, amikor Baekhyun és Chanyeol megbeszélték, hogy együtt töltik az éjszakát, ha Luhan meleg volt, és még mindig tetszettem neki, nem biztos, hogy tényleg csak a hátamat akarta megmasszírozni. Úgy éreztem, ez még bőven belefér a bosszúba, érezze csak Chanyeol azt a megaláztatást, amit én, úgyhogy igent mondtam. A barátom ábrázata minden pénzt megért, úgy nézett rám, mintha komplett idióta lennék, Luhant pedig egyszerűen keresztüldöfte a tekintetével, amikor elhaladt mellette.

Luhan szobája pontosan úgy nézett ki, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy ő egyedül birtokolta a hatalmas ágyat, és a cuccai rendezetlenül hevertek szanaszét a kanapé körül. Úgy tűnt, nem túl rendszerető.

– Feküdj le az ágyra!

– Előtte tisztázzunk valamit – kötöttem az ebet a karóhoz. – Tudom, hogy meleg vagy, és hogy tetszettem neked. El akarom mondani, hogy ez nem kölcsönös.

– Úristen, Sehun! Ha el akarnálak csábítani, nem ilyen bénán csinálnám. De örülök, hogy kiderült, és nem nekem kell elmondani. Chanyeol volt? Szerintem csak ő tudta.

– Magamtól is megfordult a fejemben, miután megtudtam, hogy ő meleg, de végül is, igen, ő mondta ki.

– Szánalmas…

Nem akartam, hogy Chanyeol szapulása felé tolódjon el a hangsúly, így ledobtam a pólómat, és elfeküdtem az ágyon. Luhannak apró, de erős kezei voltak, amint rátapintott a fájó izomgócra, azonnal megfeszült a testem. A mozdulataiból látszott, hogy ért a masszázshoz, de ettől még nem fájt kevésbé. Nagyon szenvedtem, viszont amikor végzett, és megmozgattam a karomat, már nem hasogatott a hátam. Minden gondom elszállt, de rendesen el is fáradtam, képes lettem volna elaludni, még így ülve is.

– Milyen izmost lettél, Sehunie – jegyezte meg Luhan, és végighúzta a mutatóujját a mellkasomon.

– Azt mondtad, nem fogsz kikezdeni velem.

– De nem vettem számításba, hogy ilyen jól nézel ki póló nélkül.

– Miért, a medencében nem félmeztelen voltam?

Erre szokta Chanyeol azt mondani, hogy ünneprontó vagyok. Nem tehettem róla, támadással védekeztem, és sokkal könnyebb volt elutasító lenni a világgal, mint kinyitni magad, és megkockáztatni, hogy megsérülj. Chanyeolnak kész lettem volna átadni magam teljesen, de még az előtt megvágott, mielőtt ez egyáltalán megtörtént volna. Hálásnak kellene lennem, mégis inkább fáj. Idióta Chanyeol! Kellett neki megkavarni a barátságunkat!

 – Nem adod könnyen magad, az biztos – nevetett fel Luhan, és egy határozott mozdulattal eldöntött.

Döbbenten meredtem rá, az arca nagyon közel volt az enyémhez, és a szemében azt láttam, hogy meg akar csókolni. Mielőtt ez még megtörténhetett volna, elfordítottam a fejem, és a vállára tettem a kezem.

– Nem akarom, szállj le rólam!

– Miért?

– Mert már mondtam, hogy nekem nem jönnek be a srácok.

– És Chanyeol? Van köztetek valami feszkó. Túl gyorsan törte rád az ajtót?

– Chanyeol bekaphatja! – fakadtam ki, és olyan erővel löktem el Luhant, hogy majdnem lezakózott az ágyról. – Azt mondja, hogy szeret, aztán lelép Baekhyunnal dugni, engem meg faképnél hagy… Kapja be, de komolyan!

Luhan hatalmas szemei a meglepettségtől még nagyobbá kerekedtek, aztán őszinte, mélyről fakadó nevetés zengte be a szobát. Nem értettem, mit talál ebben olyan rohadt viccesnek, szerintem inkább csak parasztság volt.

– Szóval Chanyeol elmondta, hogy bejössz neki, te majdnem beadtad a derekadat, erre az első alkalommal elcseszi? Hogy lehet valaki ennyire béna?

– Ez nem vicces, oké?! Szarul esett, hogy otthagyott.

– És azért jöttél fel velem a szobába, hogy ugyanezt tedd. Akkor te sem vagy jobb nála.

Igaza volt, Chanyeol lehetett egy utolsó szemétláda az este, de én sem viselkedtem kulturáltabban. Talán ő is megbánta, hogy elment Baekhyunnal. Vagy lehet, hogy azért tette, mert megunta, hogy túl sokáig váratom? Lehet, hogy én is hibás vagyok? – tódult ezernyi kérdés a fejembe. Fogalmam sem volt, ki a hibás a történetben, de talán mind a ketten.

– Menj, és beszéld meg vele! De ha megint elcseszi, akkor jössz nekem egy randival. Csak mondom, hogy nagyon drága vagyok, és nem fogadok el akármilyen ajándékot, úgy számolj!

Csak két mondat volt, de annyira kísértetiesen hasonlított Key hyung hanghordozására, hogy elhatároztam, ha Luhannal ki tudjuk javítani, amit régen elrontottunk, és ismét barátok leszünk, akkor bemutatom őket egymásnak. Ő biztosan nem pislogna annyit a sminkelés során, mint én.

Chanyeol az ágyon ült, törökülésben, és a laptopján dolgozott egy új számon. Abból a pár ütemből, amit hallottam, semmilyen közvetkeztetést nem lehetett levonni, de mindig csodálatos műveket szerzett, én legalább is imádtam az összeset. A szürke trikója látni engedte a finom bőrét, és a fehér takaró alól kikandikált a fekete alsónadrágja.

– Nem beszélünk? – nyögtem ki iszonyatosan nehezen. Nem voltam jó a problémák megoldásában.

– Miről? – duzzogott. Szuper. Ezzel nem könnyíti meg a helyzetemet.

– Kettőnkről.

Chanyeol nehézkesen arrébb tette a laptopját, és mereven bámulta a ruhásszekrényt. Nem tudom, mit gondol, hogy csak úgy összejöttem Luhannal azok után, hogy őt hetekig túráztattam? Ha ezt hitte, nagyon rosszul ismert.

– Szerintem neked kellene kezdened – ajánlottam, erősen utalva rá, hogy legalább kérjen bocsánatot.

– Ami megtörtént, megtörtént, nem tudok rajta változtatni. Sajnálom, hogy így alakult. Nem előtted kellett volna.

– És tőlem mit akarsz? Osszam be magam, amikor Baekhyun nem ér rá?

– Ezt most úgy mondod, mintha egyáltalán szóba jöhetne, hogy mi ketten együtt!

– A tegnapi akciód után ne csodálkozz, hogy erre kevés esély van! – emeltem fel a hangomat. – Neked lehet, hogy csettintésre ment a térfélváltás, hát nekem nem! Tökre értékeltem, hogy próbálkoztál, és szépen lassan szoktatni akartam magam a gondolathoz, hogy elfogadjam egy férfi közeledését, de te nem bírtál várni, és amint feltűnt Baekhyunka, te azonnal ráugrottál. Ezek után hogyan vegyem komolyan az érzéseidet?

– A gimi első napja óta beléd vagyok zúgva, és te megkérdőjelezed az érzéseimet? Sajnálom, oké? Bocsánatot kérek! Egy fasz voltam, de ha van két ajtó, ami közül az egyik nyitva van, a másik mögül pedig úgy tűnik, hogy sosem jön ki senki, akkor inkább a nyitottad választod.

Majdnem olyan fura volt Chanyeollal kiabálni, mint az, hogy tetszem neki, új, idegen és emiatt kellemetlen. Megértettem, hogy nem akart évtizedekig várni rám, de hát tudhatta, hogy nehezen szokom meg az új dolgokat! Barátok voltunk. Ismert. Jobban ismert, mint a saját szüleim.

– Kezdjük előröl, oké? Felejtsük el, hogy mi történt Bakehyunnal, és folyassuk onnan, ahol péntek délután tartottunk. Megpróbálok gyorsabban döntésre jutni.

– Nekem is türelmesebbnek kellett volna lennem. Sajnálom. Jobban oda fogok figyelni rád.

Ebben maradtunk, és akármilyen érhetetlen is, mosollyal az arcomon meredtem a plafonra, miután leoltottuk a villanyt. Arra gondoltam, Luhan vajon tudta-e, hogy ki fogunk békülni, és mit gondol erről. A suliban tetszettem neki, de ez nem jelentette azt, hogy nyomot is hagyott benne. Egyedül Chanyeol volt az, aki nem tudott elszakadni tőlem, és az irántam táplált érzéseitől. Vajon mennyire vehetem komolyan a szerelmét?

Reményháló (2. évad): 14. fejezet: Zavarodottság

Taemin:

Igen kínos helyzetbe kerültem, és fogalmam sem volt róla, hogyan kezeljem. Amikor a küszöb előtt megtaláltam a borítékot, arra gondoltam, bizonyára ajtóig hozták, csak nem hallottam a csengőt, és ezért ott hagyták a lábtörlőn. Aztán az jutott eszembe, hogy mi van, ha azok az emberek tértek vissza, akik meg akarták ölni Keyt, és most veszélyben van. Végül egészen délutánig vártam Minhóra, hogy kinyissuk, és megnézzük, mit rejt. Egy CD-t küldtek nekem, azzal az üzenettel, hogy reméli a feladó, hamarosan újra lát. Mivel nem voltam sehol az utóbbi időben, ez csak még félelmetesebbé tette az egész szituációt.

– Essünk túl rajta! – tette be Minho a lejátszóba a lemezt, és rákattintott a videóra.

Egy félhomályba burkolózó irodát vett a kamera, a falakon tájképek, a szőnyeg vörös, a kanapé fekete bőr, és a vitrinekben könyvek és dossziék sorakoztak. A kanapé előtt két alak állt, hátulról, nem lehetett látni az arcukat, aztán valaki felemelte a készüléket, és felismertem Chanyeolt. A másiknak takarásban volt az arca, de amikor összecsókolóztak, és végül elterültek a kanapén, hogy ott folytassák a forró csókcsatát, Sehun arca is felbukkant.

Nem értettem, miért kaptam egy ilyen felvételt, és egyáltalán mibe keveredett Sehun, hogy ezt kellett csinálnia. Sosem adta jelét annak, hogy tetszene neki a barátja, aztán, ahogy jobban megnéztem a felvételt, rájöttem, hogy ki van festve, és ez az egész bizonyára akkor történt, amikor kiszabadították Jongint.

– Hát ez elég bizarr volt – összegezte a látottakat Minho, és visszatette a CD-t a tokjába. – Szerintem ezt oda kellene adnod neki. Mondjuk, nem értem, hogy miért ide hozták.

– Sehun sokszor átjön. Biztos azt hitték, hogy itt lakik.

Nem örültem neki, hogy ezek a beteg emberek a lakásunkhoz fognak járni, de Minho biztosított róla, hogy intézkedik az ügyben. Nem tűntek veszélyesnek, csak nagyon, de nagyon furcsának, a legrosszabbra viszont sosem ártott felkészülni. Amikor elmeséltem Keynek az aggályaimat, ő csak hozta a formáját.

– És nekem még nem mutattad meg? Ilyet nem lehet kihagyni.

– Key, ne csináld már! Én félek. Mi van, ha ezek olyanok, mint azok, akik rád szálltak?

– Ne aggódj, biztonságos helyen vagy. Minho azt mondta, hogy szól a recepción, igaz? Abban a házban nagyon jó a biztonsági rendszer.

Reméltem, hogy Keynek igaza lesz, és nem kerülök bajba senki miatt. Sehunnak mégsem tudtam, hogyan mondjam el. Biztosra vettem, hogy meg fogja kérdezni, láttam-e a felvételt, és nem akartam, hogy azt higgye, turkálni akarok a magánéletében. Mennyivel jobb lett volna, ha nem az én címemre küldik.

Sehun úgy reagált, ahogy sejtettem, fülig vörösödött, és magyarázkodni kezdett, hogy ez az egész csak színészet volt, ő nem akarta, és nem kell félreérteni, de pont ezzel leplezte le magát. Nem tartozott nekem magyarázattal, és ha színészkedtek, akkor nem is kellett volna, hogy érdekelje, más mit gondol. Ezek után furcsálltam is az ő szoros barátságukat, Sehun folyton Chanyeolról beszélt, nem volt olyan téma, amiben nem hozta volna fel, és ha magamból és Keyből indultam ki, nem is lett volna olyan meglepő, ha összegabalyodtak.

– Figyelj, Sehun! Gondolom neked már leesett, hogy Minho és én járunk, úgyhogy nem kell attól tartanod, hogy elítélnélek. Az, hogy mi van köztetek, nem az én dolgom, de ha kérdésed van, tudok segíteni.

Sehun nagyon sokáig tanakodott, megtegye-e ezt a lépést, és ezzel beismerje, hogy valóban több van közöttük, mint barátság, de a saját maga elfogadásának ez volt az első lépcsője. Ez senkinek se könnyű, először szégyelled magad, úgy érzed, valamilyen furcsa szörnyszülött vagy, nem passzolsz a rendszerbe, baj van veled. Aztán, ahogy felfedezed önmagadat, és kinyílik előtted a világ, rájössz, hogy nem az a fontos, hogy mások hogyan élik az életüket, hanem az, hogy te mit kezdesz a sajátoddal.

– Az a nő azt kérte, hogy csókolózzunk. Chanyeol megcsókolt, és egyáltalán nem játékból. Annyira furcsán éreztem magam, mert egyrészt idegen volt, hogy a legjobb haverommal ilyet teszek, másrészt viszont, azt hiszem, hogy élveztem. Aztán utána nagyon kínos volt egész nap, és elkezdtünk iszogatni, meg meccset nézni, és egyszer csak letámadott. Azt mondta, hogy már nem bírja tovább, és újra megcsókolt. Azóta nem beszéltünk.

Tisztán emlékeztem az első csókomra Minhóval, majdnem elájultam az udvaron, és egyszerre éreztem azt, hogy szörnyen meleg van, és jéggé fagyok a kellemes, őszi szellőtől. Én akkor már elfogadtam, hogy Minho tetszik nekem, de Sehunnak ez az egész úgy jött, mint a villámcsapás. Ráadásul az sem volt biztos, hogy tényleg érdeklik a fiúk, az, hogy élvezte, fakadhatott a kíváncsiságból, spontaneitásból, abból, hogy valami új, izgalmas dolgot próbált ki.

– Én… Fogalmam sincs, hogy Chanyeol mit érez irántam. Most már komolyan nem tudom, hogy az iskola idő alatt mi tényleg barátok voltunk-e, vagy ő titkon többet érzett irántam. Mert ha az utóbbi az igaz, akkor nagyon nehéz lehetett neki. Úgy értem, amikor barátnőm volt, Chanyeol végig támogatott, és segített mindenben, hogy mit vegyek fel, meg tanácsokat adott, hogy… érted… hogyan…csináljam azt a barátnőmmel.

Ha ez tényleg így volt, akkor Chanyeol kiváló színész, mert én egyszer sem vettem észre, hogy máshogy nézne Sehunra, mint barát. Igaz, nem is vizslattam túl sokat, mert nem szerettem beleütni az orromat mások magánéletébe. Az Key reszortja volt.

Pontosan tudtam, milyen érzés az, ha nem szeret viszont, akit imádsz. Chanyeolnak pokoli nehéz lehetett az iskolában, főleg akkor, amikor Sehun boldog párkapcsolatban élt. Azóta szenvedhetett, hogy rájött, beleszeretett, és talán ezzel a csókkal végleg betelt nála a pohár. Szerettem volna, ha meg tudják beszélni, mert nagyon aranyosak voltak együtt, én mindig úgy láttam őket, mintha testvérek lennének, mindent tudtak egymásról, befejezték a másik mondatát, csak egy pillantásból tudták, mit gondol a másik. Ha a kapcsolatuk romantikus útra terelődne, nagyon boldog, és harmonikus pár lehetne belőlük.

– Hyung, én nem igazán tudom, hogy mit érzek. Az a csók, mind a kettő nagyon jó volt, de ha Chanyeolra gondolok… Nem tudom úgy látni őt, mint egy lányt. Fura. Fura ez az egész.

– Üljetek le, és beszéljétek meg! Akkor majd okosabb leszel.

Chanyeolnak is el kellett mondani az ő verzióját, Sehun ezt egyedül nem tudta megoldani. Mióta összejöttünk Minhóval, mi rengeteget beszélgettünk, kicsit a múltról is, de főképp a jelenről és a közös jövőnkről. Minho feje lágya végre benőtt, felnőttesen látta a dolgokat, és habár még mindig nagyon ösztönös és ingerlékeny ember maradt, azért kordában tudta tartani a dühét, meg a Key iránti ellenszenvét, hogy engem ne bántson meg.

Miután kiengedtem Sehunt, hirtelen nagyon elkezdett hiányozni Minho. Szerettem volna meglepni valamivel, így odagurultam a konyhába, kikészítettem minden hozzávalót, majd felálltam, hogy megcsináljam a romantikus vacsoránk fő fogását, az ételt. Nagyon fárasztó volt, és minden zöldség összevágása után le kellett ülnöm, de végül elkészültem, és minden készen állt arra, hogy nagyon jól érezzük magunkat.

Sehun:

Miközben arra vártam, hogy Chanyeol megérkezzen, alig huszonegy évesen úgy éreztem, menten szívrohamot fogok kapni. Annyira izgultam, mint a végső vizsga előtt, legszívesebben hazáig rohantam volna, de az volt a baj, hogy otthon voltam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok mondani Chanyeolnak, hiszen két hét telt el, és nem, hogy erről, de semmiről nem beszéltünk egymással. Ilyen még sosem volt, mióta ismertem, mindig tartottuk a kapcsolatot, és ettől minden csak még kényelmetlenebbé vált.

A csengőtől akkorát ugrottam, mint aki szögbe ült, majd remegő kézzel nyitottam ajtót, és beengedtem a barátomat. Chanyeol egyáltalán nem tűnt idegesnek, úgy jött be, mint minden egyes alkalommal, mintha csak egy meccsre hívtam volna át, és nem életünk legkényelmetlenebb beszélgetésére.

– Bocsi, hogy nem kerestelek, csak melóztam. Megengedték, hogy nyelvórákat tartsak.

– Wow, az tök jó – erőltettem mosolyt magamra, de nem sikerült valami jól. Én tényleg örültem neki, hogy elismerik Chanyeol angol tudását, csak annyira ideges voltam, hogy semmilyen pozitív érzelem nem ült ki az arcomra.

Chanyeol otthon érezte magát, levett egy poharat a polcról, töltött magának üdítőt, és leült a kanapéra. Én feszengve csatlakoztam hozzá, odafigyelve, hogy ne üljek túl közel, nehogy összeérjen valamink, mert fogalmam sem volt, milyen érzést váltana ki belőlem az érintése.

– Ami ott a nőnél történt…

– Nem fontos. Nyugodtan elfelejthetjük.

Megmakacsoltam magam. Nem azért, mert annyira erről akartam beszélni, de ha a sejtésem igaznak bizonyult, és Chanyeol tényleg régóta szeret már engem, akkor nem hagyhattam, hogy tovább szenvedjen. Meg kellett beszélnünk, fel kellett fednie a lapjait, és találni valamilyen kompromisszumos megoldást. Például, hogy a közeljövőben nem fogok neki beszélni a csajozásaimról, és nem is megyek el vele együtt csajozni, mert tudom, hogy ez neki kellemetlen. Na, meg, ha kiderül, hogy titkon meleg, akkor főleg nem megyek vele csajozni, mert őt úgysem érdekelné.

– Én tetszem neked? – kérdeztem rá. Nagyon magabiztosan szerettem volna feltenni ezt a kérdést, de csak makogásra futotta. Már megint elkezdtem motyogni, pedig a gimi végére hivatalosan kinőttem ezt a rossz szokásomat.

– Jaj, Sehun! – túrt bele a hajába Chanyeol, és mereven bámulta a földet.

Mindig úgy irigyeltem Chanyeol frizuráját. Olyan sok haja volt, erős és egészséges szálak, még a festés ellenére is. Minden jól állt neki, a gesztenyebarna, a mogyoró, a sötét csokoládé, és még a fekete is. Őszintén, szerintem még szőkén is írtóra vonzó lenne. Te jó ég, mire gondolok?!

– Chaanyeol…

– Ne mondd így a nevem, kérlek! Megőrülök tőle – sóhajtott fel, és én befogtam a számat. Sosem vettem észre, hogy zavarja, ha elnyújtom a nevét, azt hittem, szereti, hogy ez olyan különlegesség a barátságunkban, de úgy tűnik, gyűlölte. – Annyira aranyos. Már így se tudom kezelni az érzéseimet.

– Aranyos? – döbbentem meg. Akkor még sem utálta. Lehet, hogy inkább túlságosan szerette.

Gondolkodóba estem. Visszapörgettem minden egyes közös pillanatunkat, és megpróbáltam értelmezni Chanyeol viselkedését. Ott volt például, rögtön az első nap. Eredetileg Kris mellett ült, aztán hirtelen lepattant mellém, mintha ezer éve ismernénk egymást. Lehet, hogy első látásra belém szeretett?

Éppen, amikor kiengedtem a fogaim szorításából az ajkamat, mert szokásom volt, hogy beszívom a számat, ha nagyon agyalok, megéreztem rajtuk Chanyeol forró, puha száját. Első körben sokkot kaptam, és az egész testem zárlatot kapott, aztán megmozdította a száját, és én megint elkábultam ettől. Chanyeol óvatosan csókolt, de most már éreztem, hogy mennyi visszatartott energia van benne. Azt hiszem, ha azt mind szabadjára engedte volna, akkor minimum megdug, de az is lehet, hogy közben kiszívja belőlem az életet is a csókjaival.

– Chanyeol, előbb beszéljünk! – toltam el magamtól, mire pimasz mosoly rajzolódott a szájára.

– Előbb? Mi előtt?

– Semmi előtt! – durcáskodtam, és elfordultam tőle, nehogy megint megcsókoljon. Nem tudtam kezelni, ha ezt tette velem. – Beszéljünk, és kész! Például sosem mondtad nekem, hogy tetszem, pedig én vagyok a legjobb barátod.

– Hogy mondhattam volna el? Hiszen benne volt a pakliban, hogy elveszíthetlek.

Annyira zavart a múltunk. Folyamatosan úgy éreztem, hogy hazugság volt az egész, egy színház, álca és tettetés, és ez felőrölt. Komolyan, már mindenkire gyanakodtam. Ott volt például Lu Han, akivel nagyon jóban lettünk, ők Chanyeollal kimondottan nem szerették egymást, aztán Lu Han besértődött, és megszakadt a kapcsolatunk, amikor barátnőm lett.

– Chanyeol, lehetséges, hogy én Luhannak is tetszettem?

– Most hogy a francba jön ide az a barom? – csattant fel Chanyeol, aztán rájött, hogy ő semmivel sem kisebb barom nála a hazugságok terén, úgyhogy nem szapulta tovább. – Ezek után? Szerinted?

Kész őrület volt. Barátkoztam két sráccal, akik közben mindketten szerettek engem, és én ennek még csak a legkisebb jelét sem vettem észre. Mondjuk, Chanyeol lett volna az utolsó, akit melegnek gondolok, mert mindig menőzött a kalandjaival, hogy éppen kit fektetett meg, és mindenki tudta, hogy milyen tapasztalt, de valójában csak kiváló mesélő volt. Tényleg úgy éreztem, hogy az egész életem egy bazi nagy hazugság.

– Sehun, ez pokoli nehéz volt nekem. Elmondhattam volna, de nem akartam, hogy megutálj. Senki sem tudta a suliban, hogy meleg vagyok, csak azok, akikkel kavartam. Féltem, hogy elveszítelek, ha rájössz.

Bele sem mertem gondolni, kivel kavart Chanyeol a suliban. A végén még kiderül, hogy Tao és Kris is melegek, és nem igaz az a sok légyott a mosdóban, amit leműveltek a lányokkal. Lehet, hogy fizettek nekik, vagy a csajok egyszerűen csak túlságosan féltek tőlük ahhoz, hogy ellent tudjanak mondani az átverésre. Nem, kizárt. Azért attól már tényleg hátast dobnék!

– És amikor jártam Joohyunnak? Hiszen még ruhát is adtál kölcsön a randikra.

– És amikor szakítottatok, én voltam a világ legboldogabb embere. Emlékezz, mondtam, hogy sosem szerettem azt a lányt.

– Igen, mert a pénztárcámon élt, de te nem is ezért nem szeretted! Féltékeny voltál rá! És Luhan is.

– Könyörgöm, hagyjuk már ki Luhant ebből a beszélgetésből!

Nem akartam bántani Chanyeolt, csak annyi információ, és felismerés zúdult rám, hogy azt nem lehetett elviselni. Nagyon reméltem, hogy Chanyeol igazat mond, és tényleg nem tudja senki róla, hogy meleg, mert ha kiderül, hogy Jongin egész idő alatt tudta, én biztosan megfojtom.

– És akkor most mi lesz velünk? – kérdeztem rá félve a legnagyobb aggályomra.

– Nem tudom. Még azt sem mondtad el, hogy te mit gondolsz erről.

Hát ez az. Fogalmam sem volt róla, hogy mit gondolok, azt meg végképp nem tudtam, hogy mit érzek. Nem akartam hazudni neki, de nagyon meg kellett fontolnom, hogy mit hogyan mondok, mert könnyen előfordulhatott, hogy félreérti az egészet.

– Nekem akkor is a barátom leszel, ha a fiúkat szereted.

– Nem erről beszélek, Sehun! Kettőnkről. Arról, hogy szeretlek, és többet akarok, mint barátság. Lehet róla szó?

Úristen, most mit kellene erre mondanom? – pánikoltam, és idegességemben megittam Chanyeol üdítőjét. Kapásból rávágtam volna, hogy Dehogy is!, de hogy mondhattam volna ezt, ha élveztem, ahogy csókol? Képmutatás lett volna.

– Én nekem nagyon magas ez az egész. Sosem tetszettek a fiúk, és ha rád nézek… Szóval te Chanyeol vagy, a legjobb barátom.

– De hagytad a csókot. Sőt, visszacsókoltál. Ez jelent valamit.

– Fogalmam sincs mit jelentetett, oké?! Teljesen össze vagyok zavarodva. Azt sem tudom, hogy mit gondoljak, vagy érezzek. Most derült ki, hogy éveken keresztül kamuztál nekem. Még ezt sem dolgoztam fel, nem hogy azt, hogy beleremegek a csókodba.

Nagyon kínosan éreztem magam, közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam, és szerencsére Chanyeol ismert annyira, hogy tudja, most van az a pillanat, hogy ne szóljon hozzám, és hagyjon nekem időt és teret. Biztosan rossz lehetett neki, hogy várni kell, de beleugrani ebbe az egész katyvaszba mentőöv nélkül, hát őszintén, teljes öngyilkosság lett volna. Először meg akartam érteni, mi miért, és hogyan történt, akkor talán közelebb kerülök a saját érzéseimhez is.

– Gyere, van egy ötletem! – ragadta meg Chanyeol a csuklómat, és az ágyamig el sem engedte.

Ott őrült pakolásba kezdett, feltornyozta a díszpárnákat, húzogatta a takarót, válogatott a lepedők közül, és végül valahogyan sikerült egy bungit építenie az ágyam fölé. Ha a takarótető alá feküdtünk, akkor pont olyan volt, mintha elbújnánk a világ elől. Jól esett ez a biztonságos közeg, és mivel lapjával feküdtünk, így nem is kellett Chanyeolra néznem. Éreztem a testének melegét, a parfümének illatát, a közelségét, de nem kellett fürkésznem a pillantását, és ő sem nézett engem – legalább is, reméltem.

– Voltál valaha szerelmes? – kezdte el a beszélgetést.

– Nem. Régen azt hittem, hogy szerelmes voltam Joohyunba, de már tudom, hogy ez nem igaz. Az igazi szerelem biztos sokkal jobb ennél – vallottam be őszintén, és ártatlanul rákérdeztem: – Te?

– Beléd. Az első pillanattól, hogy megláttalak. Olyan csodálatos voltál. Nyugi, most is az vagy – nevetett fel, és borzasztóan zavarba hozott. Még sosem hallottam, hogy így beszélne rólam. Ilyen őszinte csodálattal. – Tetszett már sok mindenki, de egyiknél sem éreztem azt, mint nálad. Elvarázsoltál.

– Miért, ki tetszett még neked a suliból? – tereltem másokra a témát, nehogy meggyulladjak.

– Például Xiumin, csak közben tőle rohadtul féltem is. Egyszer láttam a gonosz nézését, de soha többé nem akarom.

Xiumin azon kevés koreaiak egyike volt, akik az általunk „kínainak” nevezett osztályba jártak, és igazából Minseoknak hívták. Chanyeol adta neki a becenevet, mert Minseoknak nagyon egyedi szemformája van, és Chanyeol azt hitte, hogy kínai. A barátom egyébként mindenkinek beceneveket adott, így lett Jongin Kai, Jongdae Chen, és Yixing Lay. Kyungsoo a vezetékneve miatt lett D.O., Krisnek a Kris meg egyébként is az egyik neve, úgyhogy ő nem ért.

– És még?

– Hát volt egy-kettő, akivel kavartam is, például Chen egyik focista haverja. Azon nagyon megdöbbentem.

– Mondjuk, a focicsapatból én senkit nem néztem volna melegnek. Még Luhant sem.

– Már megint Luhan…

Komolyan nem direkt hoztam szóba, csak ő volt az életem másik Chanyeolja. Barátok voltunk, és ő közben belém volt esve. Hogy lehettem ilyen vak?

– És volt még valaki? – tereltem vissza a témát az eredeti mederébe.

– Hát… Ja, igen! Hogy hagyhattam ki a kis szerelmemet? Baekhyunie.

Fura, vagy nem, de féltékeny lettem. Mi az, hogy Baekhyun a kis szerelme? Nem értem volt oda? Tökre felháborodtam, pedig sosem volt semmi bajom Baekhyunnal. Igazából teljesen közömbös volt a számomra. Jól tanult, versenyeket nyert, és jó volt nevetni rajta, ahogy a kosárpályán bénázott. Lehet, hogy csak vizes fiú volt, de jobb műsort szolgáltatott, mint a kabalák.

– És olyannal is kavartál, akit közelebbről ismertem?

– Közelről? Nem tudom. Lay az angol laborban megszerelte a mikrofonomat, de nem tudom, hogy ez számít-e.

Ezen leszakadt az arcom. Lay? Az a Lay? A kínai osztály strébere, aki valószínűleg az egész iskolában a legokosabb volt, és minden tanár imádta? Az a Lay, aki kamu szemüveget hordott, hogy még műveltebbnek tűnjön, és majdnem kitűnőre írta meg a vizsgáját? Az a Lay, aki informatikusnak tanul, és valószínűleg ő lesz a jövő szuperszoftverjének feltalálója? Nem gondoltam volna, hogy Chanyeollal kavargatott a tetőtérben. Azt sem gondoltam volna, hogy valaha meg mer szólítani egy lányt, nemhogy leszopja a legjobb barátomat. A suli ezer titkot rejthetett.

Még rengeteg kérdésem lett volna hozzá, de a nyitódó ajtó megakadályozott, és Jongin meglepett, jókedvű hangja verte szét a békét.

– Ti meg mi a francot csináltok? Van nekem is hely? – próbált meg behatolni a szentélyünkbe, de kirugdostuk onnan. – Jól van na! Csak azért jöttem, hogy menjünk már el bulizni. Én fizetem az italokat, amiért kiszabadítottatok.

– Inkább arról szoknál le, hogy csak úgy bejössz a lakásomba… – jegyeztem meg, ahogy kikászálódtam a takarók alól. Semmi kedvem nem volt szórakozni menni.

– De hiszen ez közterület! – szólalt meg egyszerre Chanyeol és Jongin, majd elégedetten lepacsiztak.

A barátságunkban én voltam a maknae, és hiába voltunk igazából egykorúak, kicsinek kezeltek. Tökre idegesítő volt ez a szokásuk, gyűlöltem, hogy engem szívatnak. Úgy járkáltak ki-be, mintha az ő lakásuk lenne, és ez néha dühített. Volt, hogy egyedül akartam pihengetni, de ők megjelentek, mert unatkoztak, és beették magukat a nappalimba.

Chanyeollal nem sikerült megbeszélnünk, hogy mi lesz köztünk, de az igazság tudatában kezdtem észrevenni az apró jeleket. Ahogy néha rám pillantott, az apró érintések, én ezeket mindig csak közvetlenségnek vettem, de sokkal többek voltak. Így vezette le a feszültséget, így bűnözött néha, hogy ne örüljön bele a várakozásba. Annyira sajnáltam, hogy ilyen sokat kellett szenvednie.

A szórakozóhely valami borzalmasan szar volt, idegesített a mosógépzajos zene, az italokat túlvizezték, és nagyon rossz kedvem lett, így Chanyeol felvetette, hogy menjünk el egy másik helyre, ahol lehet kajálni is. Amikor kiszálltunk a meleg negyedben, Kaival éreztük, hogy rossz helyen vagyunk, de Chanyeol célirányosan tartott előre, és régi ismerősként üdvözölték a pincérek. Egy külön terembe kísértek minket, de mielőtt még bementünk volna, szemet szúrt egy ismerős.

– Hyung? – döbbentem meg, mire Taemin odakapta a fejét, és zavartan elmosolyodott.

Azt hiszem, nagy hibát követtem el, mert a barátja, aki legutóbb kisminkelt, és nagyon keményen meleg volt, betessékelt magukhoz, hogy velük együtt eszegessünk. Ott volt még Taemin hyung barátja is, aki nagyon nem bírta Keyt, mert folyton belekötött abba, amit mondott, de egy idő után rájöttem, hogy ez csak valami baráti civakodás a részükről, mert sosem sértődtek meg egymásra. Kai a kezdeti sokk után hamar feltalálta magát, nagyon jól elbeszélgettek Taeminnel a táncról, és Chanyeol sem ivott annyit, mit előző nap.

– Énekelsz? – kérdeztem, amikor megüresedett a mikrofon.

– Én? – mutatott magára, mintha nem pont felé fordultam volna.

– Te vagy a zenész.

Key rögtön unszolni kezdte, és Chanyeol nagy nehezen beadta a derekát, pedig nem volt miért kishitűnek lennie. Annyira tehetséges volt, én mindig mondtam neki, hogy nem részmunkaidős állásokat kellene vállalnia, hanem zenét tanulni, de ő nem hitt abban, hogy valaha híres lenne. Pedig több hangszeren játszott, nagyon jól énekelt, és szerettem a dalszövegeit is. Ha kicsit jobban bízott volna magában, elismert zenésszé válhatott volna.

– Szeretlek – súgta a fülembe, amikor visszaült mellém, majd bekapott egy szelet húst, mintha mi sem történt volna.

Nem bírtam felemelni a tekintetemet az asztal lapjáról, így csak Kai és Key közös duettjének felét fogtam fel, de az is nagyon vicces volt. Nem szabadott volna hagyni, hogy a hyung válassza ki a dalt, mert egy idol lánycsapat előadására táncikoltak, és sikongattak, mintha tini lányok lennének. Úgy tűnt, Taemin barátainak közelében nem kellett alkohol ahhoz, hogy jól érezze magát az ember.

– Hová is jártatok iskolába, Sehunie? – kérdezte Key kíváncsian, amikor végre kifújta magát.

– A Seouli Kínai-koreai Együttműködés Gimnáziumba.

– Érdekes. Mintha hallottam volna már valahol – húzta hamiskás mosolyra a száját, majd töltött nekem egy italt.

Key hyung kimondottan érdekes személyiség volt. Azt hiszem, ez volt a tökéletes leírás róla: érdekes.